Pár évvel ezelőtt egy csapat bandita rontott rá a csoportra, amellyel utaztam. A csetepaté alatt Vok’fon, mind közül a legerősebb, kiütött engem – habár én is elég jól összekaszaboltam őt. Később arra ébredtem, hogy én vagyok a csoportom egyetlen túlélője és a dzsungel trollok foglya. Mivel „igaz harcos” módjára verekedtem állítása szerint, Vok’fon tisztelt engem és meglepően jól bánt velem – ez olyasmi volt, amit nem vártam volna egy trolltól, mivel barbárságuk és könyörtelenségük közismert tény. Azok alatt a napok alatt, amiket a foglyaként vele töltöttem, sokat beszélgettünk. Vok’fontól és több harcostársától, akikkel az utazásunk alatt találkoztunk, megismertem a dzsungel trollok komplikált történetét, amelynek néhány részletét a Sötétlándzsások akkor sem mondtak meg, ha rákérdeztem.
Nagyon régen, amikor Kalimdor még egyetlen kontines volt, a trollok voltak a föld urai és parancsolói. Két nagy birodalomba tömörültek: az Amani Birodalomba az erdőségekben és a Gurubashi Birodalomba a déli dzsungelekben. Habár az Amani Birodalom erdei trolljai és a Gurubashi Birodalom dzsungel trolljai nem nagyon rajongtak egymásért, elég gyakran egyesítették erejüket egy ősi és rejtélyes civilizáció, az Azj’Aqir ellen. Az aqirok intelligens rovarszerű lények voltak, akik a távoli nyugat földjeit uralták. Az okos aqirok terjeszkedőek és gonoszok voltak. Elhatározták, hogy eltörölnek minden nem-rovar eredetű életet Kalimdor földjeiről.
Évezredekig harcoltak sikerrel az erdei és a dzsungel trollok egyesített seregei, de sose tudtak végső győzelmet aratni. Aztán egyszer, köszönhetően a trollok kitartásának, az aquiri királyság ketté bomlott, ahogy a lakói különálló kolóniákba költöztek a kontinens északi és déli végeibe. Két aquiri városállam jött létre: Azjol-Nerub az északi pusztaságokon és Ahn’Qiraj a déli sivatagban. Ebből következik, hogy a qiraji és a nerubian ugyanabból a fajból, az aqirból származik.
A viszonylagos béke évei után mindkét troll birodalom megszilárdította erődjeit a kezdeti Kalimdoron. Habár már nem kellett tovább szövetségesnek lenniük, az Amani és a Gurubashi birodalmak lakói továbbra is fenntartották egymással a kapcsolatot, és igyekeztek elkerülni az egymással való konfliktust. Ezek a békés idők mindkét nép számára hasznosak voltak. Vok’fon – az én nem várt tanárom a dzsungel trollok történelméről – úgy gondolja, hogy ez volt népének aranykora.
Azonban hamarosan egy új fenyegetés tűnt fel.
Amikor az éjelfek úgy döntöttek, hogy körülveszik az Örökkévalóság Kútját, egy hatalmas birodalmat hoztak létre. A beszélgetőtársam úgy hiszi, hogy valójában egy troll csoport fedezte fel a Kutat, és a mágikus víz változtatta át őket az első éjelfekké. Nem vagyok benne biztos, hogy ez igaz, de nem ez volt az első alkalom, hogy ezt a szóbeszédet hallottam. A trollok a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudták visszaszorítani az éjelfeket, akik növelték a területeiket, így mind az erdei, mind a dzsungel trollok ősi földjeit megszerezték.
A sokkal halálosabb mágiával szemben, amiről még csak álmodni sem mertek volna, az Amani és a Gurubashi Birodalnak tehetetlenek voltak, és apró, szervezetlen csoportokra bomlottak szét. Ezek a csoportok aztán egymás ellen kezdtek hadakozni – hiába, a trollok mindig trollok maradnak. Mindegyik csoport azt remélte, hogy visszaszerezhetik a földeket, amiket valaha uraltak, de még Vok’fon – aki egyike a legtanulatlanabb harcosoknak, akikkel valaha beszéltem – is felismerte, hogy ez mekkora őrültség volt. Ő ezeket a zavaros időket a „sötét óráknak” nevezi, habár évekig tartottak.
A trollok nagy birodalmai széttöredeztek. Az erdei trollok a korábbi szövetséges dzsungel trollokkal harcoltak, de még rosszabb volt, hogy a különböző dzsungel trollok egymással vívtak egy véres polgárháborút – és még az éjelfek is további pusztítást okoztak közöttük. Ezek a belső konfliktusok majdnem annyi kárt okoztak, mint az éjelfek, így hamarosan a valaha hatalmas testvér-birodalmak trolljai nagyon sebezhetővé váltak. Egy végső összecsapásban az éjelfek szétzúzták az Amani és a Gurubashi trollokat.
A vereségtől megszégyenült és a hatalmasabb erőkkel szembeszállni képtelen túlélő Gurubashi trollok a dzsungel vadonjába vetették magukat, ahol begyógyították sebeiket, miközben Amani testvéreik a sötét erdőkbe vonultak vissza. Időközben az éjelfek meggondolatlan mágiahasználata erre a világra csábította a Lángoló Légiót, és a bukásokat okozta. Amikor az Örökkévalóság Kútja elpusztult és a kontinens szétszakadt, a dzsungel trollok védtelenül nézték, ahogy a korábbi Gurubashi Birodalom legtöbb földje eltűnt.
A következő évszázadok különösen kemények voltak a dzsungel trollok számára, akik civilizált tradícióik egy részét elfeledték, és visszatértek egy sokkal primitívebb életstílushoz. Éhség, járvány és a más népekkel való háború tizedelte tovább a lakosságot, akik nagyon gyéren helyezkedtek el a déli földeken. Kétségbeesésükben a Gurubashi trollok misztikus erők felé fordultak, primitív isteneikhez imádkozva segítségért. Közülük egyedül Hakkar, a legaljasabb válaszolt. Vok’fon szerint Hakkar, akit Léleknyúzónak is neveznek, felajánlotta a Gurubashi trolloknak, hogy megosztja titkát a vérről. Megáldva az erővel, amit csak ez az istenség biztosíthatott, a dzsungel trollok egész Fojtótövis Völgyben kiterjesztették a területeiket, ahogy a Déli Tengerek számos szigetén is. Hakkar ugyanakkor egy kapzsi szellem volt, aki követelte, hogy napi szinten áldozzanak fel neki lelkeket. Vok’fon, mint számos más Sötétlándzsás, úgy gondolja, hogy Hakkar a régi napokban csak azért segített a dzsungel trolloknak, hogy elég energiát gyűjtsön ahhoz, hogy a fizikai világra lépjen. Az istenség titkos álma, amit Vok’fon suttogva tárt fel előttem, az volt, hogy minden halandó lényt felfaljon a bolygón. Amikor a dzsungel trollok erre rájöttek, az istenük és az ő papjai, az Atal’aiok ellen fordultak.
Vok’fon nem sokat tárt fel nekem a legerősebb Gurubashi törzs és Hakkar követői közötti konfliktusból. A mai napog az összes troll, akivel erről a rejtélyes konfliktusról beszéltem, rekedt suttogásban mesélt róla. Amit megtudtam – és amiben a trollok valóban szilárdan hisznek –, hogy Hakkar papjai, az Atal’aiok nagyon erős mágiát használtak, és hogy az istenségnek sikerült fizikai alakot ölteni és erre a világra lépni. Meglepően rövid idő alatt az Atal’aiok és az ő isteni megtestesülésük szétzúzták azt, ami egy újabb erős Gurubashi birodalom lehetett volna. Amikor már a legreménytelenebbnek tűnt a helyzet, a Gurubashi leszármazottaknak sikerült legyőzniük Hakkar megtestesülését és a papjait száműzniük.
Sokan félnek ma is attól, hogy az Atal’aiok egyszercsak előjönnek búvóhelyeikről, és megpróbálják az istenüket újra visszahozni a világba, de Vok’fon nem tartozik közéjük. Valójában amikor elmondta ezt a részét népe történelmének, csak legyintett és gúnyolódott az ilyen megjegyzések bolondságán. Nem adnám érte a jobb kezem – vagy ha már itt tartunk, a bal kezem -,hogy Vok’fon megvetése jogos lenne. Amennyit én tudok, az Atal’aiok igenis lappangó veszélyt jelenthetnek a világra, úgy, ahogy azt a dzsungel trollok jóslatai mondják.
Akármi is a helyzet, a régi Gurubashi törzsek – akik egyesítették erejüket, hogy legyőzzék Hakkart és az ő aljas papjait – felbomlottak ezután a háború után. Mások mellett a Sötétlándzsa törzs is hangoztatja, hogy követeli a földjeit – vagy inkább visszaköveteli, ahogy Vok’fon ragaszkodik a szóhasználathoz. A dzsungel trollok újraalapították otthonaikat Fojtótövis Völgyben.
Vok’fon meséje ugyanakkor nem ér itt véget. Kijelentette, hogy a Sötétlándzsa törzs, amelyből őt jelenleg száműzték, viszonylagos békében él és Kalimdor mellett egy elkülönült szigeten talált új otthont. Sen’jin, aki egy bölcs vezér, vezette a Sötétlándzsa törzset, amikor Thrallal találkoztak. Vok’fon úgy mondja, hogy Thrall és az orkjai valami emberi internáló táborokból menekültek, amikor a Viharörvény közelében egy Sötétlándzsa szigetbe botlottak. Itt Thrall legyőzte az őt üldöző embereket. Vok’fon azt mondja, hogy az ork törzsfőnök éppen tiszteletét akarta tenni Sen’jinnél, amikor egy csapat murloc lepte meg az orkokat és a trollokat. A murlocok mindenkit foglyul ejtettek és azt tervezték, hogy az áldozataikat egy rejtélyes istenségnek, a Tengeri Boszorkánynak áldozzák fel, akiről kiderült, hogy egy hatalmas naga varázshasználó, aki mágiával gyűjtötte össze az ő murloc követőit. Thrallal és orkjaival együttműködve a Sötétlándzsa trollok elmenekültek börtönükből, de Sen’jin életét vesztette a végső csatában. Vok’fon azt mondta, hogy Thrall ekkor ajánlotta fel népe barátságát a dzsungel trolloknak. A Sötétlándzsa menekültek elvesztették az otthonukat – ami a tenger mélyére süllyedt – és örömmel utaztak Thrallal Kalimdorra. A Sötétlándzsások és a Horda barátsága ezzel kezdetét vette.
A Sötétlándzsa törzs tagjainak többsége a Visszhang Szigeteken él, távol Thrall és a Horda befolyásától. Amikor egy ember sereg megtámadta a Sötétlándzsások otthonát a Visszhang Szigeteken, Vol’jint, a vezérüket arra kényszítették, hogy az embereivel együtt Orgrimmarba menjen. Az orkok újra segítettek a dzsungel trolloknak szükség idején, és a Sötétlándzsa törzs ezzel újra megszilárdult. A Sötélándzsa törzs trolljai jelenleg az elesett vezérük után Sen’jinnek nevezett faluban laknak Durotar kemény, sziklás, keleti partrészén, Orgrimmartól valamennyire délre.
(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 140-143.p.)
Ezt a fordítást is nagyon köszönjük!Főleg így hogy sokan írták, hogy kedvencük a Troll nép biztos sokan elolvassák :)
VálaszTörlés