2014. augusztus 20., szerda

Sir Mathias Shaw és az SI:7

Hősökre mindig szükség van. Bátor, elszánt, becsületes, ha kell, önmagukat legyőző, erkölcsös hősökre. Mint Anduin Lothar vagy Uther, a Fényhozó. Akikre fel tudunk nézni, akiknek morális világképe van, akikre fel tudunk nézni, tisztelni tudjuk őket és a példaképeink. Akik csak a jót követik, és akik nek a becsületén nem esett folt. Igen, minden népnek, minden országnak szüksége van hősökre, akiket a kirakatba lehet tenni, akiket mutogatni lehet. 

2014. július 16., szerda

Warcraft Retró II. - Az Azerothi Háború Krónikája


Az Azerothi Háború Krónikája

Értekezés az Emberiség és az Ork Hordák közötti háború kitöréséhez vezető eseményekről Sir Lothar, a Birodalom Lovagja elmondásából

Sir Lothar vagyok, a Ló Testvériségének lovagja és harcos a Király szolgálatában. Szükségesnek tartom, hogy tájékoztatást adjak azokról az eseményekről, amelyek ilyen zavaros időkhöz vezettek. Az orkokkal való harcunk története nagyjából negyven évvel ezelőtt kezdődött a múltban. Azért mondom el ezeket a dolgokat, mert így talán jobban megérthetik helyzetünket, és betekintést nyerhetnek ellenségünket illetően. Mint a történelem és a hadászat tanítványa, úgy találom, hogy csak a múlt megértésével vagyunk képesek jól átgondolt döntést hozni a jövőben.

2014. július 15., kedd

Hét kérdése - Mi érdekel a lore-ban?

Újabb, talán kicsit technikai jellegű kérdés, de számomra fontos, mivel arról szeretnék írni, ami másokat is érdekel. Tudom, aki most nem játszik, az talán a mostani sztorira kíváncsi, míg aki csak 1-2 kieggel ezelőtt kezdett el játszani, az a korai történelmet nem ismerheti talán olyan behatóan. 

Szóval a mostani kérdés:

Melyik korszak érdekel a legjobban? Miről olvasnál szívesen?


Nekem is sok minden van, ami kusza a fejemben és én sem vagyok mindennel tökéletesen tisztában, ez főleg a WarcraftI-II történetét jelenti. Viszont a mostani lore-ban meg már annyi szerteágazó szál van, hogy azt sem lehet mind tökéletesen fejben tartani. 

Bár elkezdtem az ork klánok történetét, csupán a Frostwolves klánig jutottam, és ezt egyelőre pihentetni is fogom (annyira nem csípem az orkokat, más jobban érdekel). A tegnapi Warcraft Retrós történethez hasonlóan még 3 másik ilyen leírás van (A WarcraftI-II Manualból), azok mindenképpen elkészülnek, a 2. már félig készen van.

Többször is akartam már írni még a Cata alatt az Ancient-ekről és Neptulonról többek között. Szívesen írnék az ember királyságokról, hogy melyikkel mi történt és mi a helyzet velük ma. Ugyanígy az egyes népek története a Cata és a MoP alatt. Van már összegyűjtött anyagom a bronz sárkányok és az idő kapcsolatáról is, ami meglehetősen aktuális. És a fejemben már ki is rajzolódott egy sorozat, amelyben részletesen végivennénk a most befejeződött Alli-Horda háború minden részletét (az első két rész anyaga már meg is van). Sokszor gondoltam arra is, hogy írni kellene a Wow mangák és képregények (Warcraft Legends, Death Knight, ...) történetéről is, illetve könyvismertetőt az egyes Warcraft könyvek tartalmáról.


Kérlek, írjátok meg, hogy nektek miről lenne kedvetek olvasni, akár a fent felsoroltak közül, akár más témában. Tudom, hogy ezt már sokszor írtam, de számomra fontos a visszajelzés tőletek, mert bár én jól szórakozom, jó tudni, hogy rajtam kívül mást mi érdekel, mi vonz a Warcraft lore-jában.

2014. július 14., hétfő

Warcraft Retró - Az Ork Hordák Sorsa


Az Ork Hordák Sorsa

lejegyezte a Félork Garona


A csatákat és győzelmeket mindig elmesélik, és a múltban az ütközetek vezetőinek feladata volt a múlt lejegyzése. És bár háborúban kiváló hadvezérek voltak, ezek a törzsfőnökök csődöt mondtak, ha le kellett írniuk tetteiket. Mutatok egy példát:

„Thok egy fényes lyukon megy. Aztán leesek,de jó vagyok. Én találok jó dolgokat enni. Találunk falut. Mi lerohanjuk és megesszük ételeiket. Thok most megáll. Írástól fáj fej.”

Az a tény, hogy én egyszerre vagyok ork és ember, az utazásaim során szerzett tudomásommal és képességeimmel ötvözve tett alkalmassá arra a pozícióra, hogy mint az Árnyék Tanács fő tolmácsolója, az én vállamat nyomja, hogy megőrizzem az utókornak, hogy hogyan hódítottuk meg ezt a világot, és végül hogyan rohantuk le az Emberiséget. Én, Garona, most alázatosan közzéteszem a történetet...

Évszázadok óta mondogatták a klán misztikusai, hogy az a sorsunk, hogy uralmunk alá vonjuk ezeket a földeket. A lápos és mocsaras pocsolyákból felemelkedve az ork hordák végigsöpörtek ezen a vidéken, hogy beteljesítsék ezt a sorsot. Sok idő telt el, mivel a befolyásunk csak lassan erősödött, miközben fájdalmat és sötétséget hagytunk magunk után. Legyen az buja síkság, sűrű erdő, vagy tengerre néző sziklás bércek, seregeink átrohantak ellenségeink bármilyen szánalmas ellenállásán, amit ki bírtak fejteni. A gabonáik száron haltak, és a földjeik parlagon maradtak, mivel senkit nem hagytunk élve, hogy gondozza őket. A warlockjaink és necromancereink arcane erejét használva még a legerősebb ellenfél sem tud sokáig szembeszállni egyre növekvő hadjáratunkkal. Ellenségeink egyre másra estek el, és minden győzelemmel erősebbé váltunk. Idővel leigáztunk mindenkit, aki felemelkedésünk útjában állt, rabszolgasorba vetettük ezeket a gyenge népeket, hogy kényünk-kedvünk szerint használjuk őket, és meghódítottuk mind a természetet és élőlényeket, hogy végül ennek a világnak a csúcsa legyünk.

De még több után sóvárogtunk, és az évtizedek óta tartó civakodások a klánok között széthúzáshoz vezettek népünkön belül. Hamarosan különböző frakciók jöttek létre, és mindegyik magának akarta megszerezni az orkok feletti uralmat. Ezek a kicsinyes veszekedések aztán fegyveres konfliktusokká váltak, végül háborúvá, miközben a hódítás iránti vágy forrón lüktetett a vérünkben. Ha nincsen már olyan terület, amelyet az ellenség uralna, akkor a saját testvéreink földjét vesszük el.

Az egyetlen klán, amely nem törődött ezekkel a hatalomért folyó játszmákkal, a Warlockok voltak. Tornyaikban félrevonulva látták a jelenlévő veszélyt. Habár a Necromancereknek tetszett, hogy ezek a csaták vérfolyamokkal táplálták a földet és a túlvilágot, a Warlockok attól féltek, hogy egyetlen ork sem marad életben. Ez ugyanis felborította volna azt a kéynes egyensúlyt, amelynek következtében kontrollálhatták a birtokukban lévő erőket, amelyekkel mágiájuk során együtt dolgoztak. Ha ezt az egyensúlyt fenn akarták tartani, akkor keresniük kellett egy közös ellenséget az ork hordák számára, amely ellen új harcokat vívhatnak.

Ebben a keresési időszakban történt, hogy észrevettek egy apró szakadást a dimenzionális hálóban. Több év telt el, míg aa Warlockok igyekeztek rájönni ennek az piciny törésnek a rejtélyére. Számos próbálkozás és kísérlet eredményeként arra jutottak, hogy ez a jelenség egy másik területre vezető portálként szolgálhat, ha irányítani tudják. Az ork warlockok ezért kísérletezni kezdtek a töréssel, ami emiatt egyre nagyobb és stabilabb lett. Végül képesek voltak egy kicsi portált nyitni, amely elég nagy volt ahhoz, hogy az egyik klántagjuk áthaladjon rajta.


Amikor ez a személy visszatért, társai majdnem azt hitték, hogy a kísérlettől megőrült azok alapján a történetek alapján, amiket mesélt, de a kezében tartott ismeretlen növények alátámasztották állításait. Ezek alapján felkeresték a szétszakadt ork klánok legerősebb főnökeit, hogy megkérjék őket arra, hogy egy évre függesszék fel a háborút egymás között. Az év leteltére pedig megígérték, hogy lehetőségük lesz meghódítani egy új világot.

Kiderült, hogy a törést annál könnyebb irányítani, minél nagyobb, és három hónap elteltével készen állt arra, hogy egy kisebb felderítő csapatot küldjenek erre az új világra. Egy kék energiagyűrű, amely durván két és fél orknyi széles volt, látványa fogadta az ork klánvezéreket. Fekete és vörös csíkok cikáztak keresztül rajta, mintha túlvilági tüzek lennének. Hét harcos készült átlépni a portált, hogy jelentést tegyenek a túlsó oldalon található földek fajtájáról és a rajta élő lényekről. Ahogy a warlockok elkezdték kántálni varázslataikat, amellyel a portál erejéhez tudtak hozzáférni, egy üvoltés támadt fel – először mélyen, aztán olyan magasra emelkedett, mint ahogy az éjfarkasok vonyítanak teliholdkor. Amikor már majdnem megsüketültek a hangtól, a harcosok beléptek a körbe, amely most ezernyi -féle színben pompázott, és valamilyen kozmikus táncba kezdtek. Ami erre a hétre várt a túloldalon, a legvérmesebb képzeletüket is felülmúlta.

A falu kifosztása csak pillanatnyi probléma volt, szóra sem érdemes. Mégis több száz alkalommal mesélték újra a történetet, és még több százszor fogják elvárni és követelni. Egy csoportnyi furcsa, éles hegyű épület volt az első jele az első komolyabb ellenségnek útjuk során. Durva, sáros út vezetett a három farmból álló csoporthoz. A hajnal szürkesége világította meg a helyet, miközben a nap felkelt a domboldal mögül. Amikor kibukkant a fényes, sárga golyó, kétszer olyanm fényesen világított, mint a miénk, és ettől a nappalok jelentősen melegebbek voltak. Aztán a kcisiny, furcsa kunyhóból kilépett valaki, aki ennek a földnek az igazi népéhez tartozott. Apró, rózsaszín, kevés izommal megáldott teremtmény volt. A harcosok gonoszan egymásra vigyorogtak, tudván, hogyha ez a fia annak a népnek, akiket le kell győzniük ahhoz, hogy övék legyen ez a világ, a győzelem csupán pillanatok kérdése. Kirohantak a rejtekhelyükről, lerohanták a falut, és lemészároltak minden élőlényt, aki az útjukba akadt. A férfiak tanúsítottak némi ellenállást, de a nők és a gyerekek csupán asszisztáltak a mészárláshoz. Az otthonuk kevés értéket rejtett, de a földjeik tele voltak ízletes terményekkel. A raktárjuk, bármilyen kicsi volt, szintén kiválónak bizonyult, és amit nem tudtak megenni, vagy felpakolni, azt tűzre vetették. Az erről a helyről hozott csecsebecsék az orkok számára ismeretlen kézműves munka eredményei voltak, és a klánvezérek hamar elvették őket, hogy a saját hordájuk kincseihez pakolják. Ez az új világ, tele hatalmas kiterjedésű földekkel és puhány, gyenge védelmezőkkel gazdag ékköve lehetett az orkok koronáján.

A felemelkedésünk szabálya nagyon egyszerű – csak a legerősebb élheti túl. Minden politikai és egyéb csatározás nyílt párbajban van lerendezve. Ez sok esetben ellenségeskedéshez vezetett, de a legtöbbször ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy eredményre jussunk. Minden orknak joga van ahhoz, hogy meghallgassák az érvelését, egészen addig, amíg azt alá tudja támasztani tényekkel – vagy acéllal. Ha fölébe kerekedsz valakinek, az az erő jele, és az erőt nagyon fontosnak tartják a hordák. Egy meghatározó győzelem a harcban tiszteletet és irányítást ad a hadvezérnek és a harcosainak. Ez a felemelkedés ugyanakkor nem életbiztosítás, hiszen minél magasabbra mászik valaki, annál mélyebbre, és halálosabbra sikerül a zuhanás.


Eddigre már nagyon sokat tanultunk erről az új területről, és azokról, akik itt élnek. Bár sok mindenben nagyon bonyolultnak tűnt megérteni őket, sok tekintetben elég hasonlónak bizonyultak hozzánk. Egy éles lövés a fejbe halált eredményezett. Az élelem hiánya éhezéshez vezetett. A fájdalmat ugyanúgy érezték, mint bármely más ellenfelünk, és ez hatékony módszernek bizonyult az információk megszerzése során.

Az első információ morzsák között tudtuk meg, hogy ezt a helyet Azerothnak hívják, és az itt élőket pedig Embereknek. Azeroth elfoglalását óvatosan kezdtük meg, hogy minél több dolgot tudhassunk meg, de túlságosan korán győzedelmeskedett a sietős ítéletalkozás, ahogyan a kapzsiság íze megfertőzte az ork klánfőnököket. Miután több vita is lefolyt, úgy határoztak, hogy az északon fekvő magas vár megtámadása elegendő lesz ahhoz, hogy összezúzzuk ellenfeleinket, és az orkok üljenek a hatalom trónján. Egyre több harcost hoztak át a törésen, és úgy tűnt, hogy a saját világunk lényege is velük együtt jött. A warlockok kijelentették, hogy ez csak a portálnak valamilyen mellékhatása, de a bejárat körüli földek hamarosan ugyanolyan elhagyatottak lettek, mint az otthonunkon.

A várba való belépés sima ügy volt, mivel az a termékenység, amely olyan vonzóvá tette ezt a földet számunkra, az emberekben gyengeséget edeményezett. Őreiket felkészületlenül érte, ahogy seregeink áthatoltak a kapukon és erődjük falain. A férfiak derekasan helytálltak abban, hogy feltartsanak minket, ameddig csak tudnak, de létszámunk és erőnk hamarosan a mi javunkra billentette a csata kimenetelét. A győzelem karnyújtásnyira volt, de megjelentek hatalmas, lovagos katonáik. Ezek az ellenségek olyan izmos és inas szörnyek hátán ültek, amelyek keresztül rontottak sorainkon és legalább annyi veszteséget okoztak nekünk, mint lovasaik. Ezek a lovagok, mint megtudtuk, keresztül vágtattak a megmaradt katonákon, és lassan elkezdtek kiszorítani bennünket a kastélyból. Minden egyes fordulóban megütköztünk, miközben kénytelenek voltunk a világunkba visszavezető átjáró felé visszavonulni. Valamilyen varázstrükkel mindig a hátunkban, az oldalunkban és az utunkban voltak. Alig tudtuk elérni a portált körülvevő mocsárföld szélét, ahol nagy nehezen egérutat nyertünk a nedves talajon.

Körülbelül tizenöt év telt el azóta a döntés óta, amelyért oly drágán megfizettünk, és amely megváltoztatta a sorsunkat.

Sokan a kapu bezárása mellett voltak, míg más frakciók egy újabb csatát akartak az emberekkel ezúttal a teljes seregünkkel. Ebből a káoszból egyetlen ork emelkedett ki, aki olyan ravasz és ármányos volt, mint kevesen. Óvatos manipulációkkal és azzal, hogy egyre több támogatót tudott szerezni, az idő múlásával egyre erősebb lett a hangja. Miután kiemelkedő ellenfeleit elrendezte, nem sokan tudtak szembeszállni a tervével, és a hatalmas Ork Hadfőnök, Feketekéz uralkodott immár népünkön.

Kegyetlenségét és a harcban tanúsított fölényét is elhomályosította a hatalom iránti éhsége. Tanulmányozta, hogy melyik emberi sereget lehet legyőzni létszámbeli fölénnyel, és melyiket stratégiával és csellel. Ezekből a taktikákból rájött, hogy szervezettséget kell vinnie a portyázó csapatok szétszórt támadásaiba. Az arcane-t űzők mindkét házát felkereste támogatásért, mivel új fegyvereket keresett, amit még haderejéhez adhatott. Ezen tervek összessége majd az összes ork klán – a seregek, a warlockok és a necromancerek – egyesítéséhez fog vezetni, hogy végül elpusztíthassák az emberi fajt. A Káosz Kora közeledik.

Garona az Árnyéktanácsból

2014. április 23., szerda

A Frostwolf (Fagyfarkas) klán


A Frostwolf klán egyike a legismertebb ork klánoknak, és amely már a Draenor nevű bolygón is létezett. Otthonuk Nagrandon volt, a Szellemek Hegye, az Oshu'gun közelében volt. Legismertebb törzsfőnöke Durotan volt, jelenleg Azerothon Alterac Valley-ben találhatóak.

Durotan Garad fia volt, aki a Frostwolf klán törzsfőnöke volt még jóval az Első Háború kitörése előtt. Az ifjú Durotant így gyerekkorától kezdve arra nevelték, hogy egy nap a törzse vezetője legyen. Még mielőtt nagykorú lett volna, lehetősége nyílt arra, hogy részt vegyen egy Nagrandban tartott Kosh'harg Fesztiválon, ahol az ork törzsek vezetői és sámánjai találkoztak azért, hogy megbeszéljék egymással a legfontosabb kérdéseket, illetve a sámánok az ősök szellemeivel kommunikáljanak. Durotant is elvitték Oshu'gun szent hegyéhez abban a hiszemben, hogy hátha sámán lesz belőle, azonban az ifjú ork csak érezte az ősök jelenlétét, de nem tudott velük kommunikálni.

Ez a Kosh'harg Fesztivál amiatt is fontos volt, hogy itt barátkozott össze Durotan a Blackrock (Feketeszikla) klán egyik vele egyidős tagjával, Orgrim Doomhammerrel (Végzetpöröly Orgrim). A két ifjú sokszor versenyzett egymással, és az egyik ilyen versenyük célja a Terokkar Erdő volt, ahol megtámadta őket egy ogre. Mivel még mindketten alkalmatlanok voltak az önálló vadászatra, ezért a menekülést választották, de szerencséjükre egy draenei járőröző csapat a segítségükre sietett. A járőrcsapat vezetője, Restalaan még az otthonukba, Telmorba is meghívta a két fiatal orkot, akiknek lehetőségük volt az éppen itt tartózkodó Velen Prófétával együtt vacsorázni és így jobban megismerni ezt a számukra oly különös népet és az ő történetüket.

Durotan nem sokkal ezután találkozott klánja egyik fiatal tagjával, Drakával, akivel egymásba szerettek. Kicsivel később Garad törzsfőnököt megölték egy csapat ogre és gronn ellen vívott harcban, így fia, Durotan lett a Frostwolf klán törzsfőnöke. Ekkor hívta össze a Shadowmoon (Árnyékhold) klán vezezője, Ner'zhul az ork törzsfőnököket és sámánokat Oshu'gunhoz, ahol elmondta nekik, hogy az ősök feltárták előtte, hogy a draeneiek az orkok ellenségei. Durotan meglehetősen furcsállotta a dolgot, hiszen nem ilyennek ismerte meg a draeneieket, és éppen ezért elengedte az önként magát megadó Velent és csapatát, amikor Oshu'gun közelében találkozott velük.

Hamarosan Ner'zhul egykori tanítványa, Gul'dan elkezdte tanítani az ork sámánokat a warlockok mágiájára, miután az elemek felhagytak az orkok megsegítésével. Durotan jobb meggyőződése ellenére hagyta, hogy a Frostwolf klán sámánjai legidősebb sámánjuk, Drek'Thar vezetésével szintén megtanulják ezt az új módszert, miután nem akarta még jobban magára haragítani a többi klánt.

A Kil'jaeden által irányított Gul'dan manipulációi nyomán az ork klánok egyesültek egymással, így alakítva meg az Első Hordát. A hadfőnöki címért többen is harcba szálltak, köztük Durotan is, azonban végül a Blackrock klán vezetője, Feketekéz (Blackhand) lett a győztes, aki valójában Gul'dan bábja volt.

Feketekéz utasította Durotant, hogy pusztítsa el Telmor városát, ahol fiatalkorában vendégeskedett, bizonyítva ezzel hűségét a Horda felé. Durotan nehéz szívvel bár, de a klán érdekeit figyelembe véve engedelmeskedett, így a Horda lerohanta és a földdel tette egyenlővé a draenei várost, annak vezetőjét, Restalaant pedig maga az ork törzsfőnök ölte meg.

 
Még mielőtt megtámadták volna a draeneiek fővárosát, Shattrathot, Gul'dan összehívta a klánokat mai Hellfire Peninsula területén található Throne of Kil'jaedenhez, hogy részesüljenek Kil'jaeden „ajándékában” - Mannoroth vérében. Durotant azonban előzetesen figyelmeztette a közben kijózanodott Ner'zhul, hogy milyen következményekkel járna ez a tett, így az ork barátjával, Orgrimmal együtt visszautasította, hogy igyon a vérből. Ezzel természetesen azonnal magukra vonták Gul'dan gyanakvását.

Shattrath városának eleste és Kil'jaeden eltűnése után az orkok hatalmas vérszomjukban egymás ellen fordultak. Még mielőtt teljesen elpusztították volna magukat, Gul'dan kapcsolatba lépett az Azerothon élő Medivh-vel, és közösen egy nagy Portált építettek a két világ összekötése céljából. Mivel Durotan továbbra is hangot adott elégedetlenségének a Horda vezetésével kapcsolatban, Gul'dan száműzte Durotant és az egész klánját a Hordából.

Durotan elfogadta a sorsát, és társával, a már terhes Drakával és klánjával együtt elhagyta Draenort és az új világban, Azerothon az Alterac hegység egyik elrejtett völgyében telepedtek le. Itt Drek'Thar felhagyott a warlockok mágiájával és hamarosan visszatért a sámánizmushoz, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a klán túlélje a kegyetlen körülményeket. A klán összebarátkozott a völgyben élő fehér farkasokkal is. Ezen a helyen adott életet Draka közös gyermeküknek, Go'elnek az Első Háború végén.

Bár klánját száműzték a Hordából, Durotan nem tudta nyugodt szemmel nézni népe széthullását. Úgy döntött, hogy feltárja Gul'dan gonosz mesterkedéseit az egyetlen személynek, akiben megbízott: Orgrim Doomhammernek, aki Feketekéz megölése után a Horda hadfőnöke lett. Orgrim figyelmesen meghallgatta barátja történetét Gul'danról, az Árnyék Tanácsról (Shadow Council) és a démoni befolyásról. Biztosította Durotant arról, hogy ha eljön az idő, egymás oldalán szállnak szembe a gonosszal, azonban azt is tudta, hogy Durotan élete veszélyben van, ezért biztonságos helyre küldte őt Drakával és újszülött fiúkkal együtt. Az nem Orgrim hibája volt, hogy a saját harcosai között áruló volt... így a biztonságos menedék felé vezető úton orgyilkosok támadtak rájuk, és megölték Durotant és Drakát, az újszülött Go'elt pedig sorsára hagyták. A kicsi orkra egy ember, Aedelas Blackmoore talált rá, magához vette, elnevezte Thrallnak és gladiátort nevelt belőle.

 
Ezt követően a Frostwolf klán még jobban igyekezett meghúzni magát az Alterac völgyben. Továbbra is a hagyományos sámánizmus útját követték, és a klán vezetőjévé Drek'Thart választották. Mintegy két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy Thrall – miután Grom Hellscreamtől megtudta, hogy a Frostwolf klán tagja – rájuk leljen, és a Draka által kötött takarót felismerve Drek'Thar kijelentse, hogy Thrall Durotan és Draka halottnak hitt fia. Az idős és vak sámán a szárnyai alá vette az ifjú orkot, megtanította neki népe hagyományait és szokásait, valamint megismertette a sámánizmus művészetével.

Thrall felkereste apja gyerekkori barátját, a remete életet élő Orgrim Doomhammert, majd felszabadította az orkokat az internáló táborokból, visszavezetve őket az egykori ork életmódhoz. Ezután Kalimdorra hajóztak, ahol a Harmadik Háború során segítettek legyőzni a Lángoló Légiót és megalapították Durotart és Orgrimmart. Habár Thrall lett az új Horda Hadfőnöke, klánjának egy része úgy döntött, hogy inkább visszatér Alterac völgyébe, és próbál továbbra is semleges maradni.

Ahogy azonban erősödött a Horda és a Szövetség közötti ellenségeskedés, a Frostwolf klán sem maradhatott háborítatlan. A völgybe érkezett ugyanis egy törp expedíció, a Stormpike Expedíció, akiknek az volt a céljuk, hogy a völgy barlangjaiba eddig fel nem tárt relikviák, valamint természeti erőforrások után kutassanak. A két csoport között hamarosan szabályos háború kezdett kibontakozni, amelynek kezdőpontját igazából nem lehet megállapítani. A törpök azt állítják, hogy ők békében végezték az ásatásokat, amikor az orkok megtámadták őket, míg a Frostwolf klán szerint a törpök valódi célja a völgy teljes meghódítása, és az ásatás csak egy álca.


Az vitathatatlan, hogy a Stormpike-ok vezetője, Vanndar Ironforge-ból, Magni Bronzebeardtől kapta azt az utasítást, hogy ne kössön békét az orkokkal és szerezze meg a területet az orkoktól, amely történelmileg az Ironforge törpöket illeti. Ugyanakkor a Fostwolf klán is magáénak, otthonának tekinti a völgyet, és úgy gondolták, hogy a Horda nem hagyhatja, hogy a Szövetség területeket hódítson el tőlük.

A Lich King eleste után pillanatnyi fegyverszünetet kötött egymással a Horda és a Szövetség. Az idős, vak és magatehetetlen Drek'Thart, akinek egy fiatal ork, Palkar volt az állandó segítője, látomások gyötörték a jövőről és egy mindent felemésztő tűzről és rejtélyes támadásokról. Kezdetben mindenki csak az öregkori szenilitásnak tulajdonította a dolgot, azonban amikor az egyik látomás valósággá vált, a dolgok megváltoztak. Hamarosan bekövetkezett a Shattering (Szakadás) és a Kataklizma.

A Kataklizma után kialakult helyzetben újjáéledt az ellenségeskedés is az Alterac völgyben. Kiderült, hogy a Stormpike törpök valóban felszereléseket és embereket rejtegettek a völgyben, hogy ezzel támogassák a Hillsbrad Foothillsen folyó harcokat a Forsakenekkel szemben. Mikor erről a Forsakenek értesültek, azonnal a Frostwolf klán segítségéhez fordultak. Drek'Thar azonban elutasította, hogy bármilyen segítséget nyújtsanak a Forsakeneknek, akik szerinte csak rontást hoznak erre a világra. A területre küldött Cromush hadúr megfenyegette őket, hogy erről az árulásról az új Hadúr, Garrosh is tudomást fog szerezni, azonban a Frostwolf klán kitartott a saját döntése ellen.

A Frostwolf klán tehát Draenor után Azerothon is otthonra lelt az Alterac völgyben, azonban otthonuk megtartása érdekében komoly harcokat kell vívniuk a Szövetség csapataival.