T&K - A murlocok történelme és kultúrája

Nem igazán szeretem a vizet. Ebben semmi meglepő nincs – végtére is törp vagyok. A víz jó arra, hogy megtisztítsuk magunkat a piszoktól és lehűtsük a kohóból kivett forró fémet. Segít növekedni a gabonának, és még iszok is belőle, ha nincs más. De nem szeretek keresztülutazni rajta – ha megkérdeztek, szerintem, ha a Titánok azt akarták volna, hogy mi törpök hajózzunk, kormánylapátot, árbocot és ehhez hasonlókat szereltek volna ránk, ujjak, talpak és haj helyett. Hajóra szállok, ha muszáj – ha egyik kontinensről a másikra akarok menni, nincs túl sok választásom – de mindig én szállok fel utoljára és szállok le először róla. A Nazjatar körüli vizeken töltött idő semmivel sem kedveltette meg velem jobban ezt az elemet.

Így számomra az a fogalom, hogy víz alá merülés, a vizen átkelés helyett elég kellemetlen. És az az ötlet, hogy néhányan úgy élnek benne, mint a halak – hát ez már önmagában rossz. De a murlocok nem értenek ezzel egyet.

A mai napig emlékszem arra, amikor először láttam murlocot. Természetesen már korábban is hallottam történeteket a hal-emberekről, akik könnyedén lélegeznek a víz alatt is. De annyi furcsa történetet hallottam már – népek, akik repülnek, népek, akik füstté változnak, népek, akik megeszik a saját combjukat és az éjszaka folyamán újranövesztik, és még más különcségeket. A legtöbbje csak kitaláció, vagy túlzás, vagy valamennyire igaz, de semmi érdekes nincs benne, mint az az éhező törzs, amelynek nem volt ennivalója, és így minden tag levágta és megette a saját bal karját, így senki sem irigykedhetett a másikra. Úgy gondoltam, hogy ez is csak olyan, mint a többi. Egy törzs, amely annyira szereti a vizet, hogy minden nap úszik benne – amely már önmagában is természetellenes szerintem -, és valaki halaknak kezdte hívni őket.

Aztán magam is láttam őket. Lent az Elwynni Erdőben (Elwynn Forest) sétálgattam a tóparton, amikor láttam egy halvány fényt megvillanni a vízben. Szinte rögtön eltűnt, de aztán újra láttam, nem egészen negyven lábnyira tőlem. Az egyik kezemmel a biztonság kedvéért hátranyúltam a fejszémhez, de nem gondoltam egyébre, mint valami hajóroncsra, vagy talán egy uszadékfára. Aztán felemelte a fejét a vízfelszínre és rám bámult.

Az első gondolatom az volt, hogy mióta is néznek a halak a víz fölé?, mivel pontosan annak néztek ki. Egy hal. Egy termetes példány fényes, csillogó pikkelyekkel, széles testtel és egy tüskés uszonnyal a tetején. Csak amikor továbbra is közeledett felém és emelkedett ki a vízből, vettem észre, hogy a test alatt még több hús van és egyre jobban szélesedik, és csak akkor jöttem rá, hogy ennek vállai vannak! A „test” valójában a feje volt.

Felegyenesedett, húsz lépésre tőlem, éles lándzsával az egyik kezében és egy hálóval a másikban, és hátradöntötte a fejét. A hang, ami kijött belőle, egy különös gurgulászás, hangos és változó volt, és úgy emelte meg a lándzsáját, mintha el akarná dobni. Tudtam, hogy felvehetném vele a harcot, de mi van, ha még többen állnak lesben a felszín alatt, ahol nem láthatom őket? Így hátraléptem egy kicsit, és amire visszafordultam, már elment.



 

Nem vagyok benne biztos, hogy azóta is elhinnék mindent, amit hallottam róluk. Ó, az emberek boldogan elmesélnek nekem mindent a hal-emberekről, vagy a „gurgulászósokról”, ahogy néha hívják őket. Láttam már murloc vadászokat és hallottam, hogy cápákra és bálnákra horgásznak, és még murloc kereskedőkről is hallottam. Az emberek így tudták meg ennek a fajnak a nevét. De a murlocok nem szeretnek másokkal érintkezni, csak ha muszáj. Mindig nagyon hamar elfordultak előlem. Talán a szakállam teszi.

Mire elértem Északszirtet (Northrend), addigra már sok murlocot láttam, de még mindig nem tudtam róluk túl sokat. Aztán találkoztam egy öreg druidával, akit Mitriusnak hívnak és egy nagyon kedves cimborám, és egy kis sör mellett végigbeszélgettük az éjszakát. Ő az elmúlt két évet Didergőszél Parton (Shiverwind Coast) töltötte, ahol különböző növényeket és tengeri lényeket tanulmányozott, és a táborhelye kevesebb, mint egy napi járásra feküdt egy murloc törzstől. Néhány hónap eltelt, mire eldöntötték, hogy Mitrius nem veszélyes, és kereskedni kezdtek vele, friss halat, hínárt és kagylókat adtak cserébe fáért, ruháért és fűszerekét. Aztán eljutottak oda, hogy meghívták Mitriust az otthonukba. Rendszeres vendég lett belőle, valószínűleg egész Azerothon ő az egyetlen nem-murloc, akit megtűrnek, és többet megtudott róluk, mint bárki más. A legtöbbjét elmesélte nekem, de gyanítom, hogy néhány dolgot magában tartott. Amit mondott, az elég volt ahhoz, hogy meggyőzzön arról, hogy vagy ő a legbolondabb, vagy a legbátrabb személy, akivel valaha találkoztam. Ki más ment volna egyenesen egy ilyen helyre újra és újra, anélkül, hogy attól félne, hogy az lesz az utolsó órája?

Mitrius elmondása alapján a murloc nép sokkal idősebb, mint azt a legtöbben gondolnánk. Sokkal öregebb és sokkal intelligensebb. Általában nem tartjuk őket másnak, mint felegyenesedett halaknak, akik beszélnek pár szót, de Mitrius azt mondja, hogy ugyanolyan okosak, mint mi. Órákat töltenek el minden nap gondolkodással, beszélgetéssel és imádkozással. Az egész kultúrájuk látszólag az imádság és a vallás köré épült. Aztán beszélt nekem a vallásukról is, mielőtt még megállíthattam volna, hogy elég sört igyak meg hozzá. Néhány dolgot még törpöknek sem kéne tudniuk.



 
MURLOC TÖRTÉNELEM
Mitrius azt mondta nekem, hogy a murloc nép sokkal öregebb, mint azt bárki gondolná. A legtöbben azt gondolják, hogy a murlocok csak a legutóbbi évszázad során váltak értelmes, vagy mozgó vagy kétéltű, vagy mindhárom jellegű lénnyé, és emiatt nem láttuk őket előtte soha. Rosszul gondolják.

A sámánjaik olyan botokat hordoznak, amelyekbe körbe apró kagylószilánkok vannak ültetve spirál alakzatban az aljától a tetejéig, és az egyik sámán azt mondta Mitriusnak, hogy akkor ad hozzá egy szilánkot a sámán, amikor az elődjétől átveszi a botot. A szilánkokba pedig életének fontosabb kulcsmomentumait vési fel a sámán. Az a bot, amelyet ez a sámán hordozott, legalább száz szilánkot hordozott és még csak a feléig telt meg. Ez a bot több mint 10.000 évvel ezelőtt készült! Ez azt jelenti, hogy a murlocok már a Kaldoreiek felemelkedése előtt, a Lángoló Légió érkezése előtt, a Kalimdort széttépő Nagy Hasadás előtt léteztek. Talán ők a legöregebb faj Azerothon. És létük nagy része a hullámok alatt, a tekintetünktől távol játszódott. Természetesen amit itt leírtam, annak legnagyobb része Mitrius spekulációja, de ki tudhatna nála többet?

Ha a mesék igazak, akkor miért bukkantak fel a világ összes partján száz évvel ezelőtt a murlocok? Mi hozta fel őket a víz alól, amit szeretnek, a felszínre, amelyet megvetnek? Ötletem sincs. Mitriusnak sincs – valahányszor erre rákérdez, a murlocok elhallgatnak, vagy elfordulnak. Találkoztam azonban egy másik utazóval is, egy Kem nevű bádogossal, aki adott pár lehetőséget.

- Néhány hal-emberrel kereskedtem – mondta Kem egy sör felett –, lándzsavégeket adtam el halért és hínárért cserébe. Látszólag nem nagyon szerették az illatomat, furcsán ráncolták rám az arcukat és grimaszoltak – nem sokkal korábban pár denevérrel harcoltam és az ő szaguk terjedt át rám is. Akárhogy is, az egyik hal-ember összevonta a szemöldökét és otthagyott, de a másik megállította, és suttogott neki valamit arról, hogy „köt minket a kötelességünk”. Nem tudtam, hogy ez mit jelent, de miután az egyezség megköttetett, feléjük nyújtottam a kezemet. Az első elborzadt és hátralépett, de a második elém állt és azt mondta, „ahogy akarod, Legmélyebb Úr”, és a halas mancsát az enyémbe tette.

Más utazók is hasonló történetekről számoltak be. A murlocok utaltak néha az engedelmességre, szolgálatra, parancsra és más dolgok is azt sugallják, hogy nem szabad akaratukból, hanem parancsra jöttek a szárazföldre. De ki parancsolta? Mivel minden nagyhatalmú vízi élőlényt imádnak, akárki lehet. Azonban nagyerejűnek kell lennie, és elég egyértelműen kellett, hogy kifejezze akaratát ahhoz, hogy ennyi murloc elhagyja a biztonságos vizeket és egy életen keresztül szenvedjen a szárazföldön.

A murlocok kétéltű humanoidok. Ugyanolyan könnyen lélegeznek a víz alatt, mint a szárazföldön és bár tudnak járni, gyorsabb és kényelmesebb számukra az úszás. A murlocok nem szeretnek a víz felett lenni – a levegőt túl száraznak tartják, a sétálást pedig túl kényelmetlennek, lassúnak és kissé fárasztónak. Ennek ellenére mégis a szárazföldön maradnak, és a településeiket tenger- és tópartokra építik minden kontinensen.


MURLOCOK KULTÚRÁJA
 
A murlocok hite

A vallás fontos szerepet játszik a murloc társadalom életében. Nem vagyok benne biztos, hogy mit is lehetne a vallásuknak hívni – többistenhitű talán, vagy animista, esetleg sámánisztikus. Mitrius olyan különös szertartásokról beszélt nekem, amelyekben a tengerrel és annak erőivel kommunikálnak. Meg van róla győződve, hogy a murlocok imádják a vizet és az abban lévő erőteljes egyéneket. A vallásuk elég rugalmas ahhoz, hogy bármilyen új vízi élőlényt, akivel találkoznak, belefoglalják a hitükbe, és boldogan adnak vagy vesznek el élőlényeket a vallásból ahhoz, hogy megfeleltessék a jelen eseményeinek. Így lehet az, hogy egy naga tengeri boszorkányt az imáikba foglalnak mindaddig, amíg egy csapat cápa meg nem öli, amikor is a tengeri boszorkányt elhagyják, azonban a cápákat hozzáadják az imáikhoz. Az egyetlen állandó elem a víz maga, amelyet a murlocok és minden élet anyjának tekintenek.



A murloc társadalom

A murlocok törzsekben élnek, és minden törzsnek saját falva van. Minden törzs elnevezése vagy tagjainak tevékenységét, vagy kinézetét, vagy történelmét tükrözi vissza, mint az „Uszonytvesztett” (Lostfin) vagy a”Kékkopoltyús” (Bluegill) törzs. A törzsek nagyobb klánokba szerveződnek, és a fontosabb eseményeknél egy klán összes törzse összeül és megbeszéli azt. Ugyanakkor az, hogy murlocok egy nagyobb csoportját összehangoltan és egyetértésben irányítsák hosszú időn keresztül, meglehetősen bonyolult feladat.

Minden törzsnek hasonló a felépítése. A vadászokként ismert felnőtt murlocok már bebizonyították, hogy képesek a törzs számára élelmet szerezni. A gyermekeknek próbákat és küldetéseket kell teljesíteniük ahhoz, hogy vadászók legyenek. Ezenkívül éjitetűk (nightcrawler), dagályfutók (tiderunner) és sámánok lehetnek. Az „éjitetű” olyan név, amelyet inkább egy kereskedőnek adnék, mint egy murlocnak. Fogalmam sincs, hogy miért hívják őket így, de néhány murloc a szárazföldön halászik és gyűjtöget a víz helyett. Ezek a murlocok gyorsabbak és jobban lopakodnak társaiknál, és ha már láttál valaha osonó murlocot, akkor tudod, hogy ez mit jelent. Gyanítom, hogy az éjitetűk derítik fel és ellenőrzik az új területeket, mielőtt a törzsük is odamenne.

A dagályfutók kitűnő vadászok. Sokkal tapasztaltabbak társaiknál, és képesek a tengeri lényeket megszelídíteni és őrként, felderítőként, valamint társukként használni.

A sámánok a murloc törzs bölcsei. Nem hiszem, hogy bármikor is vadásznának, vagy csak akkor, amikor a teljes felnőttkort el szeretnék érni. A sámánok kommunikálnak a vízzel (a Mély Anyával) és az ő szeretett gyermekeivel, valamint a törzs szertartásait levezénylik. Abból amit láttam, még primitív mágiát is képesek használni – és néha nem-is-annyira primitívet.

Minden évben egy meghatározott időpontban néhány törzs összegyűlik és információkat gyűjtenek – gyakran az egyik törzs otthonában, de időnként egy semleges területen. A törzsek információkat és egyéb értékeket cserélnek egymással. A sámánok irányítják ezeket a nagy összejöveteleket és a legidősebb sámánt a gyűlés vezetőjének tekintik. Ő osztja ki a különböző feladatokat a fiatal sámánok között, akik aztán más murlocokat jelölnek ki a földi problémák megoldására.

A halaknál elég nehéz megkülönböztetni a hímet a nősténytől. A murlocoknál ugyanez van. Beletelt egy ideig, amíg rájöttem, hogy a fejen és a háton lévő uszony hosszából és alakjából lehet következtetni a nemére, ahogyan az árnyalatból a korára. A murlocok egyenrangúként kezelik a nőt és a férfit, bárki lehet éjitetű, dagályfutó vagy akár sámán. Ez valószínűleg azért van, mert a murlocok tojásokat költenek, és nem szülnek – egy murloc nőstény egyik nap tojást költhet, a következő nap már képes is újra vadászni. A tojásokat vízbe helyezik a part mentén, a falu közelében és rendszeresen felügyelni kell őket, de bárki a gondjukat viselheti. Látszólag a törzs tagjai közösen vigyáznak az összes tojásra, és az ivadékokra, amikor kikelnek. Mitrius elmondta, hogy majdnem egy évig tart, mire egy murloc csecsemő képes a levegőt belélegezni és csatlakozhat a faluban a törzs többi tagjához.

Ritkán, de van néhány murloc, aki túlságosan tehetséges és független ahhoz, hogy a törzsi rendszerben maradjon, így ők elhagyják a falujukat, hogy máshol boldoguljanak. A legtöbbjük barbár harcos, de van köztük zsivány és felderítő is. Csak egy tucat gyógyító hagyta el eddig a murloc társadalmat, és még ennél is kevesebb arcanista. A murloc rúnamesterek nem ismertek.


A murloc mentalitás
A murlocok egyszerű lényeknek tűnnek, amikor először találkozol velük. Ez szerintem azért van, mert csak a kereskedelem miatt mennek más településre, vagy engednek be bárkit a falujukba. A murlocoknak már kész áruik vannak, és pontosan tudják, hogy mit akarnak érte cserébe. Nem akarnak zsarolást, alkudozást vagy történetmesélést (hacsak nem érdekli őket az az információ). Csak üzletet akarnak és ezzel le is van zárva a téma. A legtöbb ember azt gondolja, hogy ez azt jelenti, hogy ők egyszerűek. De ez csak azt jelenti, hogy összpontosítanak.

Az összpontosítás egy jó szó a murlocokra. Ők nem egy komolytalan nép. Ó, a fiatalok fickándozhatnak, csobbanhatnak és búvárkodhatnak a szórakozás miatt, de az idősebb murlocokat sokkal jobban lefoglalja a túlélés és a szertartások, semhogy ilyen gondatlanok legyenek. Az élet egy murloc faluban bonyolult. A vadászok folyamatosan élelmet gyűjtenek, amiket a gyerekek és az idősek készítenek el, akik emellett tisztán tartják a kunyhókat, összeállítják az árukat és összeszedik a következő szertartáshoz szükséges alapanyagokat. Mitrius azt mondta, hogy még az ünneplések alatt is a legtöbb murloc csak annyit beszél, amennyit feltétlenül szükséges. Szerintem még mindig nem szoktak hozzá ahhoz, hogy a szárazföldön beszéljenek.

Egy murloc számára a csoport túlélése jelent mindent. Először jön a nép, aztán a törzs, aztán az egyén. Megtesznek mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a lehető legtöbben fennmaradjanak, még ha ezalatt egy kisebb csoportot fel is kell áldozniuk. És a túléléshez erőre van szükségük. Ezért imádnak minden vízalapú lényt, akinek elég ereje van. Minden murloc reméli, hogy egyszer ő is ekkora erővel fog rendelkezni, vagy üzletet köt azzal, akinek ekkora ereje van. Senki sem helyteleníti azt a murloc társát, aki elárulja testvérét ilyen erőért cserébe egészen addig, amíg a nép mint egész jól jár az üzlettel.

A murlocok mindenekfelett értékelik az engedelmességet. Az ügyesség és a könyörtelenség szintén fontosak, ahogyan az erő és a vadászó vitézség is. A szellem fontos a sámánok számára, valamint ez különbözteti meg a dagályfutót az egyszerű vadásztól. Az egyéniség és a kreativitás nem érdekli őket, amíg nem segít közvetlenül a törzsnek, vagy a nép egy nagyobb csoportjának a céljaik elérésében. 

Kapcsolatok

A murlocok utálják a többi népet. Nem lehet ezt másként mondani. Vagy legalábbis a szárazföldön lakókat utálják. Láttam már, ahogy inzultátak és megtámadtak embereket, elfeket, törpöket, furbolgokat, gnómokat, goblinokat, tuskarrokat, nagákat, és még Drakkari trollokat is. Érthető, hiszen utálnak a vízfelszín felett élni és a szárazföldi népekkel egyezkedni. Csak akkor nem támadnak meg másokat, amikor szükségük van valamire tőlük (információra vagy árura), és nem ölhetik meg érte, vagy amikor a másik faj tagjai létszámfölényben vannak. Ebbe az utazók is beletartoznak – átutaztam már sértetlenül pár murloc falun, de aztán Mitrius elmondta, hogy hogyan közeledjek feléjük és mit ajánljak fel a biztonságos áthaladásért cserébe. Mások nem voltak ilyen szerencsések, vagy ilyen jólfelszereltek. Természetesen mindez a vízfelszín felett igaz. A víz alatt talán sokkal szívélyesebbek. Valószínűleg elég sokszor mutatnak be áldozatokat, így talán a többi vízi nép kedvezőbb színben látja őket, vagy félnek és távol maradnak tőlük. Gyanítom, hogy amennyire imádnak bárkit, akit erősnek ítélnek meg, ezért megtámadnak bárkit, akit gyengének tartanak. Ez azt jelenti, hogy minden egyénnek és minden népnek erősnek kell bizonyulnia az első találkozáskor, vagy zsákmánnyá válnak.

Megkülönböztető karakterjegyek

A murloc falvak különös, kicsi helyek. Kívülről nézve szörnyűek és szánalmasak, egy csomó durva, sárból és gallyakból készített kunyhó mindenféle mintázat nélkül szétszórva. A kunyhók nem egységesek – nagyjából ugyanaz a méretük és formájuk, de azért nem teljesen és a legtöbb az egyik, vagy másik oldalával besüpped a földbe. A falvaknak nincsen tűzrakó helyük, tiszta sétányaik és nincsenek védve. A kunyhók undorítóak és csúnyák, nincsen rajtuk semmi jellegzetes, kivéve azt a lapos medencét a sámán kunyhója mögött. A legtöbb kunyhó cölöpökön áll, hogy megvédje a dagálytól és az áradástól. Nem tudok ennél csúnyább, visszataszítóbb helyet elképzelni.

Ez csak a külső. A belső fala minden kunyhónak választékosan díszített. Néhány elágazó korallokból áll, míg mások kagyló- és kőmozaikból, megint mások meglepően finom, árnyékolt hínárból készült gobelinekből. A kunyhók általában nyitottak, és kis fából készült pillérek tartják a tetőt. A murlocok a vízben vagy hínárból font gyékényen alszanak, miközben a falon vagy a pilléreken lévő korall-horgokra akasztják fel fegyvereiket és az egyéb tárgyaikat.

A murlocok ritkán dolgoznak fémmel és soha nem nyúlnak a tűzhöz. Kiváló faragók, akik kővel, kagylóval, korallal és fával dolgoznak, csodálatos formákat és lenyűgöző mintákat készítenek belőle. Ezekkel ugyanakkor nem kereskednek, csak kagylóval, vízi növényekkel és más alapanyagokkal. Van egy apró szobrocskám, amit egyszer egy kereskedőtől nyertem el, aki azt mondta, hogy egy különösen jó üzlet után kapta egy murloctól. A történetet nem teljesen hiszem el, de a tárgy valószínűleg murloc eredetű – olyan, amilyet ők készítenének. Egy piranha egy kis darab korallból kifaragva, és annyira élethű, hogy majdnem úgy tűnik, mintha rángatózna, ha ráfújok. Elsőkézből láttam már sámánbotokat, és mindegyik egy-egy darabka művészet, úgy faragva, hogy a sok csont- és kagylólemezkét megtartsa a sok fog, úszóláb és karom, amit a különböző élőlényektől szereztek, akikről remélem, hogy nem mindegyik létezik igazából az óceán felszíne alatt.

Vezetők

-         Shlur: (murloc sámán nő): A Fehér Cápa törzs rangidős sámánja. A Fehér Cápák egy jelentős erő a Valgarde-hoz legközelebbi partszakaszokon, és gyakrabban üzletelnek a szárazföldi népekkel, mint más murloc klánok. Shlur egy idős és ravasz vezető, és még a legbüszkébb dagályfutót is elhallgatja fejuszonyának egyetlen bólintásával.

-         Mimmil: (murloc barbár harcos férfi): A Sötét Rája törzs rangidős dagályfutója. Őt tartják a leghatalmasabb dagályfutónak a vízfelszín felett, és a képességei legendásak. A cápalovagló- és szelídítő képessége csodálnivaló.

-         Yshmeel: (murloc felderítő férfi): a Hasítókarom (Ripfang) törzs éjitetű vezetője. A nagy összejövetelek alatt ő felelős a szárazföldi biztonságért és felderítésért, és közvetlenül a főnökének jelent. Yshmeelről azt mondják, hogy ő az első murloc, aki ugyanolyan kényelmesen érzi magát a szárazföldön, mint a vízben, vagy legalábbis az első, aki mindkét környezetben ugyanolyan gyors, csendes és veszedelmes.

-         Lilki: (murloc sámán nő): a Fehér Cápa törzs egyik fontos sámánja. Habár még fiatal ebben a pozícióban, meglehetősen csodálják bölcsességéért, erejéért és buzgó áldozásaiért. A legtöbb murloc szerint ő lesz Shlur utódja. Néhány azt suttogják, hogy Lilki annyira akarja már ezt a pozíciót, hogy nem biztos, hogy kivárja, amíg a felettese természetes halált hal.

Murloc haderő

Murloc vadászok

A murloc vadászok a legközönségesebb felnőttek a népen belül. Az ő feladatok felkutatni és biztosítani az élelmet a falu többi lakója számára. A vadászok más népekkel kereskedhetnek információért, élelemért vagy más áruért cserébe. Nem szeretnek kint lenni a vízből és fájdalmat okoz nekik, ha nem mártózhatnak meg naponta.

A murloc vadászok a vízből, vagy a vízben szeretnek harcolni, ha lehetséges. A sebességüket és ügyességüket arra használják, hogy körülugrálják az ellenségeiket, nehezékekkel ellátott hálókat dobjanak rájuk és aztán szöges gerelyekkel bökdösnek. A vadászok se nem bátrak, se nem buták, ha egy náluk szemmel láthatólag erősebb ellenféllel kellene szembenézniük, akkor azonnal visszavonulót fújnak.

Murloc éjitetűk (nightcrawlers)

A murloc éjitetűk ennek a népnek a kémjei, felfedezői és orgyilkosai a szárazföldön. Halkabbak és gyorsabbak murloc társaiknál, és alapos szárazföldi kiképzésen esnek át. Új területeket és kereskedelmi gócpontokat derítenek fel, és információkat gyűjtenek a kívánt célpontokról.

A sebességüket és a lopakodásukat arra használják, hogy ahányszor csak lehetséges, lesből támadhassanak. Az első támadásuk alatt nehezékekkel ellátott hálókat dobnak, amelyek remélhetőleg megfékezik a szembenállókat. A harcban a közeli árnyékokba húzódoznak vissza, hogy esetlegesen hátba támadják az ellenséget. Ha a harc már nagyon nem áll a javukra, az éjitetűk visszaszöknek erősítésért.

Murloc dagályfutók (tiderunners)

A murloc dagályfutók a törzs mesterharcosai. Kiváló vadászok, de képzett állatidomárok, és így gyakran van a közelükben egy-két megszelídített tengeri szörnyeteg, hogy segítsen nekik.

A murloc dagályfutók jobban szeretnek a vízből, vagy a vízben támadni. Először a vízi állatkájukat küldik el, hogy gyengítse le az ellenfelet. Aztán rájuk dobják a hálóikat, hogy elfogják őket, majd a távolból gerelyeket hajítanak rájuk. Ha ez nem sikerül, a dagályfutók visszavonulnak, magukkal csábítják az ellenséget, majd további teremtményeket idéznek a maguk megsegítésére.

T&K - A nagák történelme és kultúrája

A nagák történelme

Tízezer évvel ezelőtt, ahogy ma a legtöbb tanult személy tudja, létezett egy hatalmas civilizáció. Azokat, akik ezt a civilizációt létrehozták, kaldoreieknek nevezték, és a mai éjelfekhez hasonlóan néztek ki (bizonyos okokból). Az elsődleges ok, ami miatt a civilizációjuk olyan hatalmas lett, az az Örökkévalóság Kútjának, egy mágikus energiával telített világító tónak a felfedezése volt. Az Örökkévalóság Kútja volt az akkor még egyetlen kontinensből, Kalimdorból álló világ összes arcane mágiájának forrása. A kaldoreiek megtanulták, hogy hogyan férhetnek hozzá a kút mágikus energiáihoz, és így jöttek létre az első arcane mágusok.

Az arcane mágia azonban veszélyes. Gyakori használata függőséget okoz, egyre többet kíván belőle az egyén, és egyre inkább az ördögi fel energiát is kívánja vele együtt. Aztán egy nap a hatalmas kaldorei királynő, Azshara került az érdeklődés középpontjába. Azshara volt a leghatalmasabb mágus a világon, és egy csapat hozzá hű arkanistával vette körül magát. Azshara és követői, akiket Nemesenszületetteknek (Highborne) hívtak, egészen megszállottjaivá váltak az arcane mágiának. Egyre erősebb és erősebb varázslatokat használtak. Ez a fajta visszaélés azonban destabilizálta a Kutat.

Egészen pontosan az, amikor az első démoni suttogások elérték Azsharát és a Nemesenszületetteket, ami nem tudom, hogy mikor volt, de szerintem jóval a megkoronázása után. Erre az időre már a kaldorei főváros is a királynő nevét viselte: Zin-Azsharinak hívták és a nép kérésére vette fel ezt a nevet. Azshara és a Nemesenszületettek egyre arrogánsabbá váltak, és még erőteljesebb varázslatokat használtak. A visszaélés felkeltette a Lángoló Légió vezetőjének, Sargerasnak a figyelmét. Ugyanakkor nem Sargeras rontotta meg Azsharát és a Nemesenszületetteket – hanem a saját hatalmuk.

Miután Sargeras kapcsolatba lépett a Nemesenszületettekkel, azon kezdtek munkálkodni, hogy démonokat idézzenek erre a világra. Végül sikerült is nekik. Az ég tüzet okádott. Ezt követte az Ősök Háborúja (War of the Ancients), az az emlékezetes idő, amikor pokollények (infernals) törtek át az erdőkön, félistenek ütköztek meg a démonurakkal és kaldorei kaldorei ellen harcolt. Végül a fiatal druida, Haragvihar Malfurion (Malfurion Stormrage) hatalmas erejű szövetségesei segítségével felrobbantotta az Örökkévalóság Kútját. Ennek eredménye volt a Hasadás (Sundering) nevű katasztrófa. A föld a ma is ismert kontinensekre és szigetekre bomlott szét. Ezrek tűntek el és a kaldoreiek földje elpusztult. A Lángoló Légiót elűzték. Az elpusztított Örökkévalóság Kútja körüli területek és Zin-Azshari nagy része a mélybe zuhant, a zúgó tengerek aljára, ahol az óceánfenékbe ütköztek.


A robbanás ereje egy lyukat képezett az óceán fenekén, feltárva a bolygó olvadt magját. Ez a hasadék ma is létezik – Szakadéknak (Rift) hívjuk –, így Azeroth olvadt belseje szabadon áramlik az óceánba, felhevítve a közeli vizeket. A Viharörvény (Maelstrom) ezen a helyen alakult ki az óceán felszínén, a történelem tanújaként megmaradva. A Viharörvény is mind a mai napig létezik, ez az óriási és heves mágikus vihar, amely feldühíti az óceánt. A Viharörvény felkorbácsolja a tengereket és egy roppant nagy örvénnyé formálja őket, amelynek a közepét a Szemnek (the Eye) nevezzük. Ha egyszer valakit bekap az örvény áramlása, nincs esélye menekülni. Ezenkívül a hullámok alatt egy áthatolhatatlan vízfal veszi körül a Szemet.


Számos éjelf, köztük Azshara is, a tenger mélyére süllyedt a városukkal együtt. Ezek a Nemesenszületettek túlélték a süllyedést. Átkozottak voltak és nagákká változtak – kígyószerű, víz alatt is lélegző óriásokká. Az óceán fenekén, a Viharörvény alatt élnek 10.000 év óta. A férfiak és a nők eltérnek a megjelenésükben, a testfelépítésükben és a gondolkodásmódjukban. A nőstények, talán azért, mert ugyanolyan neműek, mint a hatalmas Azshara Királynő, megtartották mágiájuk és intelligenciájuk nagy részét a mutálódásuk alatt is. Minden nagának hosszú farka és pikkelyes bőre van, de a nőstényekben több maradt meg az egykori elf arcberendezkedésből, és hajlamosak négy, vagy még több kart növeszteni. A hímek nem tudták ennyire megtartani egykori intelligenciájukat; az évek folyamán szinte bestiákká alakultak át. Nincsenek extra végtagjaik, mint a nőstényeknek, de sokkal nagyobb az életerejük és az ellenálló képességük, mint a nőstény nagáknak, vagy nemes elf testvéreiknek.


Az egyszerű túlélésnél azonban többet is tettek a mélyben. A nagák az Örökkévalóság Kútjának süllyedése miatt kialakult mélytengeri árokban telepedtek le. A felrobbant Örökkévalóság Kútja maradék energiákat hagyott hátra, amelyek az óceán fenekére gyűrűztek be, a nagák városának közelébe. Tíz évezreden át formálták mutánssá ezek az energiák az elesett Nemesenszületetteket, addig alakítva rajtuk, amíg meg nem feleltek új környezetüknek. A nagákat Azshara irányítja, aki mostanra egy szörnyű félistenné mutálódott. Miután felébredt a tenger fenekén, elrendelte, hogy a korábbi otthonával vetekedő palotát építsenek neki. A nagák Zin-Azsharit az új fővárosukká, Nazjatarrá formálták. A Viharörvény efelett kering; bármi, ami az örvénylő vízbe esik – kincsek és ócskaságok – az végül a nagák várakozó kezei közé kerül. A királynő palotája tökéletes otthon, de őt még mindig frusztrálja, hogy az éjelfek tovább élik azt az életet, amit ő elvesztett. Vannak tervei arra nézve, hogy hogyan foglalja vissza korábbi területeit, de eddig még nem tett érte semmit.


A naga történelem egy szusszanásnyit pihenőt tartott potom 10.000 évre. Hogy ezalatt mit csináltak Nazjatarban azon kívül, hogy mutálódtak, nem tudom. Talán megszelídítettek néhány őshonos élőlényt, hogy a háborúban bevethessék őket. Tanulmányozták az arcane mágiát. El bírom képzelni, hogy összecsaptak a makrurákkal, akiknek a fővárosa, Mak’aru a szomszédságukban van.


A nagák a Harmadik Háború környékén jöttek elő a felszínre. Az egyik első naga-észlelés akkor volt, amikor Thrall Hadfőnök megmentette a Sötétlándzsa trollokat egy murloc törzstől egy vihartépett szigeten a Déli Tengereken. A murlocok egy általuk tengeri boszorkánynak nevezett lényt imádtak. Az orkok és a trollok nem azonosították őt akkoriban a nagák királynőjével, de később, amikor többet megtudtak erről a népről, rájöttek az igazságra.


Miután felfedezték, hogy ugyanolyan könnyedén tudnak a víz felett élni, mint alatta, néhány naga előőrsöket épített Kelet-Kalimdor vad tengerpartjain. Hiányzik nekik a földi életük, és féltékenyen őrzik minden előőrsüket. A legkiterjedtebb általuk őrzött terület Azshara romvárosa, amiből már kevés emlékeztet az egykori dicső napokra. Habár vissza akarnak térni a földfelszínre, 10.000 év után mégiscsak otthonosabban érzik magukat Nazjatar víz alatti városában.


Az újabb kapcsolatra a nagákkal nem sokkal a Harmadik Háború után került sor. Napjáró Kael’thas (Kael’thas Sunstrider) az újonnan szerveződött vérelfek hercege találkozott a nagák követével, Vashj Úrnővel, aki felajánlotta segítségét a Falka elleni harcban. Kael’thas ezt elfogadta. Azonban amikor a vérelfek ember parancsnoka, Garithos Főmarsall felfedezte ezt a szövetséget, felmondott a vérelfeknek. Úgy gondolta, hogy a nagák jóvátehetetlenül gonoszak, és a vérelfeknek is gonosznak kell lenniük, ha velük társulnak. Garithos bebörtönözte Kael’thast és a maradék vérelfeket. Halálra ítélte őket. Mielőtt azonban végrehajthatta volna az ítéletet, Vashj Úrnő tűnt fel és felajánlotta Kael’thasnak, hogy segít neki megszökni. A vérelf, nagyon bölcsen, elfogadta.

Eközben néhány naga elvesztette a türelmét, amiért Azshara nem tesz semmit annak érdekében, hogy visszaszerezze egykori földjüket. Ennek az átkozott fajnak jópár tagja ezért csatlakozott Illidanhoz, amikor az Sargeras Sírját akarta elérni. Segítettek neki megtalálni a Megtört Szigeteket (Broken Isles) és a Sírt, majd megszavazták, hogy elkísérik őt Északszirtre (Northrend) is. Amikor a Szövetség legyőzte Illidant, ezek a nagák vele együtt távoztak Külsőföldre (Outland).


Izgalommal töltötte el őket, hogy egy sokkal agresszívabb (még ha legyőzött) vezetőt követhetnek, mint a királynőjük, ezért a vérelfekkel együtt védelmezték Illidant. Legyőzték fogvatartóját, Árnyékdal Maiev Felügyelőt (Warden Maiev Shadowsong), és elkísérték a Lidérckirály megdöntésére irányuló küldetésére is. Arthas azonban vereséget mért rájuk a Lidérckirály otthonában, Jégkorona citadellájában és önmagát tette meg az elképzelhetetlen erejű Lidérckirállyá. Habár a nagák a vereségeken kívül mást nem tapasztalhattak Illidan irányítása alatt, de több kalandban volt részük vele, mint az elmúlt 10.000 év során Azshara Királynővel. Azok a nagák, akik túlélték az ütközetet, készségesen Illidannal tartottak Külsőföldre.


Manapság a naga expedíciók a királynőjük parancsára az egész világra kiterjednek. Csak egy dolgot mondhatok biztosan: Habár a felszín elfelejthette őket, ők nem feledkeztek meg rólunk.

A nagák kultúrája

Kevesen vannak, akik bármit is tudnak a naga kultúráról, de én köztük vagyok. Valójában viszonylag sokat tudok, mert elég bolond voltam ahhoz, hogy ellátogassak a fővárosukba… egyedül. Mindezt a kutatás nevében!

A változások, amiket az ősi arcane energia okozott, megjósolhatatlanok voltak, és a mutációs erő minden nagát máshogy érintett – volt, akit jobban, volt, akit kevésbé. Minden naga magán viseli ezeknek a mutálódásoknak a jellegzetességeit: a hajlékony gerincet, az indákat, az uszonyt, a csontos taréjokat, az erezetet és más mintázatokat a bőrön és ehhez hasonlókat. Más nagákon még ennél is többet tett a mutáció, de ezeknek még jótékony hatása is volt.

A legmeglepőbb pontja a naga kultúrának az, hogy a nemek milyen szerepet töltenek be a nép életében. Köszönhetően az ősi átoknak, amely nagává formálta őket, a férfiak és a nők mind fizikailag, mind mentálisan különböznek egymástól, és ez a különbség meghatározza a kultúrájukat is. A naga férfiak nagyobbak és emlékeztetnek a sárkányokra – főleg a fejük. A testük hihetetlenül izmos, és gyakran tüskés vagy csontos taréjjal és más vad kiegészítőkkel díszítettek. A naga nők kifejezetten finomnak tűnnek hozzájuk képest. Karcsúk és hajlékonyak, inkább a kígyókra hasonlítanak, mint sárkányokra, és az arcuk kifejezetten elfszerű. A testük áramvonalas és a mozgásuk is kanyargósabb. A legtöbb naga nő négy karral született.

A naga bőrszín is meglehetősen változékony. Általában a férfiak bőre sötétebb, mint a nőké – a sötétkék és a sötétzöld a legelterjedtebb. A naga nők bőre világosabb színű, gyakran sápadtzöld, sárga, vagy türkiz. A mellkasuk általában világosabb színű, mint a hátuk. A szemük színe is sokféle lehet, de itt is a zöld és a kék a leggyakoribb.

A naga férfiak erősek és nagytestűek, míg a naga nők sokkal okosabbak és sokkal fogékonyabbak az irányítás és az arcane mágia használata iránt. Ezen tulajdonságok miatt a naga társadalom egy matriarchális társadalom. A nagák szerint a nők a férfiak felett állnak. Ezen a naga férfiak egyáltalán nem háborodnak fel; örömmel szolgálják az ő gyönyörű naga hölgyeményeiket.

Bár léteznek kivételek, a naga férfiak végzik a fizikai erőt és erőnlétet igénylő feladatokat, míg a naga nők az intellektuális feladatokat látják el. A férfiak bányásznak köveket és korallokat az épületekhez például, amíg a nők elkészítik a tervrajzokat és létrehozzák azokat a különösen finom freskókat, amik Nazjatar épületeit díszítik. A katonaság terén a férfiak a harcosok és az őrök, míg a nők a tábornokok és a mágusok. Ahogy már mondtam, kivételek léteznek, és a naga férfi parancsnokok elég elfogadottak.

Mind a férfiak, mind a nők nagy hangsúlyt fektetnek a tanulásra, a kovácsmesterségtől a varázslatokig. A nagák felismerték már a tudás értékét.

A nagáknak több évezredük volt arra, hogy a környezetükhöz alkalmazkodjanak, és fel is használták az őket körülvevő területeket, valamint az őslakos állat- és növényvilágot. Idomított cápák, sárkányteknősök és óriáskígyók, akiket hullámőröknek neveznek, felügyelik a Nazjatar körüli vizeket. Látszólag ez a kapcsolat nemcsak a hullámok alatti lényekre vonatkozik, hanem a szárazföldi naga erőkre, beleértve a képzett szárnyas kígyókat (couatl) is. A nagák a mur’gulnak nevezett néppel is együttműködnek, akik valaha murlocok voltak, azonban a Légió hatására ma már brutálisak, megátalkodottak és meghibbantak.

Mak’aru városa, a homárszerű makrurák fővárosa nincsen messze Nazjatartól, és a két nép elég gyakran vívott csatákat egymással. A makrurák utálják a nagákat és amelyiket meglátják, azt levágják; cserébe a nagák sem tanúsítanak sok könyörületet a makrurákkal szemben.

Minden naga tiszteli királynőjét, a hatalmas Azsharát. Soha nem volt más uralkodójuk, és Azshara egy élő félistenné vált a nagák szemében. Minden, amit tesznek, az ő elképzeléseivel van összhangban – és neki tíz évezrede volt ahhoz, hogy tökéletesítse tervét.

NAGA HADERŐ

A nagáknak hatalmas erejű hadseregük van, ezt azonban még igazán nem mutatták meg a világnak. Eddig csak néhány esetben tűntek fel hadseregestül (mint Illidan kísérleténél a Fagyott Trónhoz vezető úton a Falkával szemben), valamint az Azeroth partszakaszain végzett felderítő misszióik során láthattuk őket. A pletykák szerint a nagák egyetlen főtámadásra készülnek a földfelszínen; most építik ki hozzá haderejüket, biztosítják a stratégiai pontokat, fontos tárgyakat és információkat gyűjtenek be, és a Szövetség, a Horda, a Falka és számos más ellenfelük védelmi erejét kóstolgatják. Néhányan arról suttognak, hogy Azshara újra a föld királynője szeretne lenni.

A naga társadalom ősi és ravasz, ahogyan a harcosaik is azok. Minden naga élvezi, hogy vízi természetét bevetheti ellenfelével szemben, különösen azokkal szemben, akik még nem találkoztak nagákkal. A naga parancsnokok úgy próbálnak manőverezni csapataikkal, hogy az ellenséggel lehetőleg folyók, tavak, lápok által körülvett területeken találkozzanak; ezek a vízfelületek semmilyen akadályt nem jelentenek a nagák számára, azonban a földi haderők számára igen, valamint védekező pontként és még útvonalként is szolgálnak a naga erőknek.

A naga férfiak, akik erősebbek és keményebbek a nőknél, a frontvonalban szolgáló katonák és a testőrök. Képesek bármilyen talajviszonyt a maguk előnyére használni, és az íjászat hiánya (ami nem igazán hasznos a víz alatt) miatt meglehetősen ravaszak a látóhatár és az oldalazó manőverek terén. A naga mürmidónok (myrmidon) erős közelharcosok, akik szívesen keverednek ökölharcba az ellenséggel. A naga királyi őrök, ahogy azt a nevük is jelzi, a különösen fontos egyedek védelmét látják el.

A naga nők varázshasználókként jelennek meg a csatatereken, a világ legősibb arcane örökségét használják mágusokként. Néhányan a hullámok papnőiként szolgálnak (priestess of the tides). A naga nők egyszerre szolgálnak a szövetségeseik mágia utánpótlásaként, valamint offenzív lövő harcosokként. A naga vezetők az íjászatban és a mágiában egyaránt jártas nők – a naga tengeri boszorkányok a nép legerőteljesebb bajnokai. A naga szirének is meglehetősen elterjedtek, akik a mágiájukkal megbénítják az ellenfelet, így a naga mürmidónok odakúszhatnak hozzájuk és lekaszabolhatják őket.

Amennyire én tudom, igazi naga seregek csak a hullámok alatt, Nazjatarban találhatók, valamint a Külsőföldön (Outland), ahol Vashj Úrnő vezérlete alatt ügyködik egy naga csapat Illidan mellett. Más, kisebb csoportok behálózzák az egész világot, ahol a nagák rejtélyes céljai számára fontos helyek és tárgyak után nyomoznak. Ezek a csapatok általában egy egyszerű vezérből – aki egy erős varázshasználó, vagy harcos - , pár tucat naga mürmidónból és néhány naga szirénből állnak. Lehetnek mur’gul szolgáik is, akik feláldozható hadtestek és elvégzik a piszkos munkát, de néhány csoportnak fürge sárkánya, szárnyas kígyója vagy hullámőrje is van erősítésnek, a küldetésük természetétől függően. Valamint naga felfedezők is vannak a csoportokban, akik a tengerpartoktól és a naga bázisoktól vándorolnak el befelé, hogy információkat gyűjtsenek királynőjük számára.

A Hadúr és a Monk

Egyszer egy martalóc mogu hadúr olyan hatalomra tett szert, mellyel a Jáde Erdőt fenyegette.

- Újjá fogom építeni a mogu birodalmat! - jelentette ki a Jáde Kígyó Templomának kapui előtt. - És a ti fajtátok ismét szolgálni fog minket.

A várfalról egyetlen monk hangja szólt vissza:

- Mennyi mogut tudtál összeszedni, hogy megmérkőzzél velünk?

- Magammal hoztam egy százfős mogu hadsereget! - provokálta a hadúr büszkén.

- De ezek mögött a falak mögött mi ötszázan vagyunk – mondta magabiztosan a monk.

A mogu hadsereg ettől összezavarodott, és kétkedni kezdtek a vezetőjükben. A kétség eltöltötte a szívüket, és a sereg elfutott.

A Hadúr nagyon dühös lett! Otthagyta a templomot és mogu szövetségeseket keresett magának. Hosszú viták, fenyegetések, ígérgetések és könyörgések után a mogu újra kiállított egy sereget.

A Jáde Kígyó Templomának kapuinál a mogu hadúr így kiáltott:

- Hatszáz mogut hoztam magammal, hogy párbajra hívjam a te ötszáz csenevész védődet.

A várfalról egyetlen monk hangja szólt vissza:

- Említettük már, hogy minden monkunkra jut egy kifejlett moguevő kígyó? Mindig olyan éhesek.

Erre a mogu hadsereg ismét szétszéledt, hátat fordítva elhatározásának és tagjai az erdő mélyébe futottak.

A Hadúr ismét nagyon dühös lett! Ismét megpróbált csapatot toborozni. Bár évekbe telt, de visszatért, ezúttal egy hatalmas hadtestnyi moguval, quilennel és olyan fegyverekkel, amiket az ősi császárok sírjaiból csentek el.

- Térdre, ájtatosok! - kiáltotta a Hadúr. - Ezer mogut és ötszát quilent hoztam magammal kapuitokhoz. A mágia és a sötét erők fegyverei várnak hívásomra.

A várfalról egyetlen monk hangja válaszolt:

- És megtaláltad már a kémünket? Ő mindig olyan okos.

Erre a mogu légió tagjai egymásnak estek. Mindenki a másikat tartotta árulónak vagy besúgónak. A moguk között nem volt bizalom, csak erő.

Csata tört ki a templom előtt, ahogy a moguk egymást pusztították, szabadon bocsátva kétségük, haraguk, félelmeik, gyűlületük, erőszakosságuk és kétségbeesésük teljes súlyát.

Amikor a füst eloszlott, csak a Hadúr maradt a kapuk előtt. Sok korábbi szövetségesét megölte, és nem maradt egyetlen barátja sem, aki segített volna neki elfoglalni trónját.

A templomból egyetlen pandaren monk lépett elő, végignézett a csatatéren és elkezdte feltakarítani a törmeléket.

- Hol van a sereged? - kérdezte a Hadúr.

- Te hoztad őket magaddal – felelte mosolyogva a monk. - Barátom, ha neked kell az első ütést mérned, akkor már vesztettél.

A Halász és a monkok

Két bölcs monk találkozott egymással a Jáde Kígyó Temploma alatt, hogy az igazság természetéről tanácskozzanak. Mivel a tenger tükörsima és nyugodt volt, úgy döntöttek, hogy felbérelnek egy halászt, hogy evezzen ki velük az ormokon túlra, hogy beszélgetésük közben megcsodálhassák a tájat.

- A tükörsima víz vihart jósol – figyelmeztette őket a Halász, de a bölcs monkok bíztak a szemükben és ragaszkodtak az utazáshoz.

- Az igazság abszolút – mondta az első monk, ahogy a kis hajó kisiklott a nyílt vízre. - Az univerzumban csak egy igazság létezik, és nekünk fáradhatatlanul azon kell dolgoznunk, hogy azt felfedjük.

- Az igazság relatív! - vágott vissza a másik, miközben felhők gyülekeztek a fejük felett. - Az univerzumban rengeteg igazság van, és csak a bolondok hiszik azt, hogy az ő igazságuk minden más igazság felett áll.

A Halász nem mondott semmit a monkok vitájára, mígnem az egyik végül feléje nem fordult és meg nem kérdezte a véleményét az igazság természetéről.

- Soha nem gondolkodtam még rajta – vallotta be.

A két monk megrázta a fejét és csettintettek a nyelvükkel. Majd aggódni kezdtek, mikor megtudták, hogy a Halász se írni, se olvasni nem tud.

- Úgy látjuk, hogy elvesztegeted az életedet – mondták neki.

Abban a pillanatban dörgés és villámlás rázta meg az eget, majd hatalmas vihar zúdult rájuk. A kis csónak hamarosan megtelt vízzel és felborult. Miután nagykabátját ledobta magáról, a Halász úszni kezdett a part felé.

- Segíts! - kiáltották a monkok, ahogy egyre nagyobb hullámok fordozódtak körülöttük. - Nem tudunk úszni!

A Halász így válaszolt:

- Úgy látom, elvesztegettétek az életeteket!

Szaurokok szorításában

Amikor a moguk elkezdték kiépíteni hatalmas birodalmukat, több ellenséggel is szembe kellett szállniuk: a jinyukkal, hozenekkel, pandarenekkel és nem utolsó sorban a mantidokkal. Hogy létszámban erősek maradhassanak, úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy saját népet, amelyet rabszolgasorban tartanak és amely helyettük is harcolni fog. A moguk az Örök Virágzás Völgyében élő hatalmas hüllőket és krokodil-fajtákat választották ki erre a célra. Így jöttek létre a szaurokok.

A szaurokok a moguk hadseregeként és testőreikként funkcionáltak. Gyorsak, ravaszak és kegyetlenek voltak, kellő értelemmel rendelkeztek ahhoz, hogy átláthassák a moguk harci taktikáit és annak megfelelően cselekedjenek. A szaurokok segítségével, akik elnyomták a többi népet, a moguk hatalmas birodalmat tudtak kiépíteni. Azonban a moguk nem gondoltak arra, hogy ötletük a visszájára sül majd el. Hiszen mit láttak a szaurokok? Hogy ők azok, akik kezükben tartják a kardot, ők azok, akik engedelmességre kényszerítik a jinyukat, a hozeneket és a pandareneket, és ők azok, akik valójában egybe tartják ezt a hatalmas birodalmat. Lassacskán feltámadt közöttük az elégedetlenség és az engedetlenség. Már nem tekintettek úgy a mogukra, mint gazdáikra, akik felettük állnak. Miért is tették volna? Nem a moguk kezében volt a fegyver, amellyel a birodalmat kiépítették. És a kegyetlen, agresszív szaurokok saját teremtőik ellen fordultak, ha a harcok kimenetele nem az ő ízlésük szerint alakult.

Erre nem számítottak a moguk, és nem is kívánták eltűrni ezt a fajta engedetlenséget rabszolgáiktól. Az ebben az időben uralkodó Dojan császár a hagyományos mogu módszert követte: tépjük ki a lelket minden élő szaurokból az Örök Virágzás Völgyében. Megparancsolta a harctereken állomásozó csapatainak, hogy tegyenek ugyanígy. Ezzel megkezdődött a Nagy Tisztogatás.

Csakhogy a szaurokok nem voltak hajlandóak megadni magukat, és dacosan szembeszálltak a mogukkal. Amint hírét vették az Örök Virágzás Völgyében történteknek, parancsolóik ellen fordultak és a vadonba menekültek a harcvonalakon túl, a mantidok területein. A legjobb esélyük a moguk ellen Krasarang vadon mocsaras területein mutatkozott, miután ez a régió a moguk számára meglehetősen ismeretlen volt. Ráadásul a moguk vizének megmérgezésével és a szállítmányok megrongálásával tovább gyarapíthatták a halott moguk számát. Dojan császár hiába küldött csapatokat, fegyvereket, rabszolgákat, egyszer sem járt sikerrel, és az itt portyázó szaurok csapatokat soha nem sikerült legyőznie.

Fia, II. Dojan kétségbeesetten próbálta befejezni azt, amit apja elkezdett. Még székhelyét is elhagyta, hogy személyesen irányíthassa és vezethesse a csapatokat a lázadók ellen. A Krasarang Vadonra néző sziklákon felállított katonai sátrából elégedetten szemlélte, hogy a dzsungel fokozatos letarolásával fokozatosan sikerült a szaurokokat is elpusztítani a Dojanni Barlangok környékén. Arra azonban nem számított, hogy a szaurokok 5. és 7. légiója egy éjjel felmásztak a hatalmas sziklákon, lesből megtámadták katonai sátrát és őt a Négy Szél Völgyének határán található szakadék szélére rángassák. Soha nem találták meg a császár holttestét. És az uralkodó nélkül maradt birodalom káoszában, amely két évig is eltartott, a szaurokok visszahúzódtak a rengetegbe és elrejtőztek.

A szaurokok a Mogu Birodalom bukását is túlélték a vadonban rejtőzködve. Soha nem alkottak egységes birodalmat, megvetettek mindenfajta törvényt, helyette helyi bandákba tömörülve rablásból és fosztogatásból igyekeztek fenntartani magukat, és teszik ezt mind a mai napig. A legismertebb banda Salys vezér és csapata, akik a Négy Szél Völgyének déli részét járják egy hatalmas mushan, Galleon hátán. Ezenkívül több banda is arra „szakosodott”, hogy tengerpartok közelében fekvő pandaren településeket fosztogatnak, majd ezután a tengerben villámgyorsan felszívódnak.  

A Villámszigeten élő szaurok törzs, a Skumblade törzs elutasítja azt a tényt, hogy a moguk ruházták fel őket értelemmel, és tették őket primitív hüllőkből gondolkodó lényekké. A törzs papjai ugyanis azt tanítják, hogy a szaurokok valójában egy égi láthatatlan lény, a Kros nevű ördögszaurusz leszármazottai. Éppen ezért az Ihgaluk Kőszirten bóklászó ördögszauruszt Kros ajándékának tekintik és Kroshiknak hívják. Az ördögszaurusz halála után pedig testét a tengerparton található oltárhoz viszik, ahol egy szertartás keretében elfogyasztják. Pár nappal később pedig egy újabb Kroshik tojás tűnik fel a kőszirt tetején, és az egész folyamat újraindul.

A szaurokok a nyers erőben és agresszióban hisznek, a gyengeséget megvetik. Úgy hiszik, hogy áldozataik húsának elfogyasztásával áldozatuk ereje is beléjük költözik. Emiatt az elhunyt szaurok harcosok holttestét is megeszik, hogy ezzel is erősebbé váljanak. A gyengék, akiket rövidkarmúaknak hívnak, csak akkor ehetnek a zsákmányból, ha az erős harcosok már jóllaktak, és az ő tetemeikhez nem nyúlnak, mivel nem kívánnak gyengévé válni.

És hogy mi a tanulság a szaurokok történetéből? Nos, a hatalom könnyen elveszik, éppen ezért fontos odafigyelni, hogy kinek a kezébe adjuk.