T&K - A gnómok kultúrája

 
A maguk furcsa módján a gnómok olyanok, amilyenek a törpök lennének, ha nem irányítaná és vezetné őket senki. A gnómok kedélyesek és melegszívűek, valamint hajlamosak úgy kezelni más népek tagjait, mint ifjoncokat, felvéve velük szemben egy nagypapás vagy nagymamás hangnemet. Ugyanakkor, amikor összeereszted őket, csak furcsát remélhet tőlük az ember. Úgy gondolod, hogy a robbanó bárány és a hatalmas mechanikus Csirke-ló kicsit túlzás? Akkor nem ismersz egy gnómot se személyesen.


A gnómok egyszerűen képtelenek összpontosítani. És így fogalmaztam meg a legegyszerűbben.

Ez a koncentráció-hiány megmutatkozik mindenben, amit egy gnóm csinál, még abban is, ahogy az életét éli. Egy gnóm otthonban (ami egyben műhely is, ha szabad megjegyeznem) szerteszét hever ezer meg ezer kicsi bigyó – számtalan szerkentyű meg bizgentyű –, amivel a ház fel van szerelve. A padlók tele vannak hánykolódó, halomban álló könyvekkel, az asztalokat tervrajzok borítják, és a gnómokat mindenféle bigyók borítják be mindennek a közepén. Napokon keresztül ugyanabban a ruhában járnak, a hajuk helyrehozhatatlanul csimbókokban lóg, és valószínűleg enyhén rosszul tápláltak. Gyakran kicsi robot csirkéket hallasz kotkodácsolni, miközben olyan feladatokat végeznek, amikre egy bádogosnak igazán nincs ideje. Oké, mégse volt igazam; nem azt akartam mondani, hogy a gnómok nem tudnak koncentrálni – a gnómok képesek teljes heteket eltölteni azzal, hogy a szerkezeteiken dolgoznak és még kalandorokat is felfogadnak annak érdekében, hogy a következő hatalmas találmány elemeit megtalálják!


Ó, és készülj fel a sok robbanásra. A bádogosság nem egy egzakt tudomány, ahogy arra rájöttem. Ugyanakkor a gnómoknál kevesebb a robbanás, mint a goblinoknál. Eltérően a legközelebbi versenytársaiktól, a goblinoktól, a gnóm találékonyság nem csupán a technológia kihasználásában merül ki. Egy gnóm mindenben valami újat, nagyszerűt akar produkálni, legyen az egy új varázslat, találmány, vagy az evés új módja. Szent meggyőződésük, hogy egy kis tervezéssel és leleményességgel bármilyen akadály legyőzhető, és az élet könnyebbé változtatható. Miért lóbálnád a fűrészt magad, amikor egy automata karral is irányíthatsz egy forgó fűrészpengét? Miért idéznél szimplán egy arcane rakétát, amikor megidézheted a Blamblaster féle Pusztulás és Megsemmisítés Szuper-Robbanékony Önirányító Lövedékét? A gnómok találmányai tükrözik a személyiségüket: rikítóak, ragyogóak, csiricsárék és nincs ki mind a négy kerekük.


Gyakran a gnóm feltalálók párosával dolgoznak valamilyen misztikus oknál fogva, amelyet ők maguk sem értenek teljesen. Bármelyik utazásomat nézem, csak nagyon elvétve láttam őket magukban, és úgy tűnik, hogy létezik náluk egy ilyen különös őrült-fiú/józan-fiú kapcsolat. Az egyik mindig a szerkezet határait próbálgatja ismeretlen szélsőségek között, amíg a másik mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a katasztrófát. Ezek a párosok felelnek általában a legjobb találmányokért. Csak a példa kedvéért: két ilyen páros építette meg a földalatti vasútat Vaskohó és Viharvárad Erődje között. Igazán hasznos, ha engem kérdeztek.


A gnómoknak nincsenek királyaik és királynőik legalább 400 éve már. Ehelyett hivatalnokokat választanak. Ezek a férfiak és nők magas rangot viselnek, mégis a hatalmuk csak a hivatali idejük tartamára terjed ki, utána visszatérnek a dolgozók közé. Az uralkodó viseli a Fő Bádogos címet, jelenleg Meknyomaték Gelbin. Bár ő még mindig a gnomeregani bomba robbanása után szerzett sérüléseitől szenved, a géniusza még mindig elég erős ahhoz, hogy megtarthassa a címét. Ő egy jó ember. Több estét is töltöttem vele, de pusztán az új találmányokról cseverésztünk.


A gnóm községek teljesen véletlenszerűen alakulnak ki. Nincs két ház, ami ugyanúgy nézne ki, és az utcák labirintust képeznek, ahogy kanyarognak a műhelyek, otthonok és tanácstermek között. A gnómok kiterjedt családi kapcsolatokat tartanak fenn, bárkit családtagnak számítanak, aki elég sokáig őgyeleg körülöttük. Egy egyszerű háztartás akár 20 gnómot is számlálhat, és elméletileg még több gnómot össze lehet zsúfolni. Ajtóik még a kívülállók számára is nyitva állnak, és tűzhelyeiken mindenkinek fő egy-két jó falat. Az ajándék teljesen általános dolog, bármilyen kis indokért szívesen megajándékoznak. Minden különcségük ellenére ők a legboldogabb lények, akikkel valaha találkoztam.

Mindezeken kívül, a gnómok az életet annak legkisebb szelvényeiben is értékelni tudják. A gnóm életfelfogásban a barátok a legfontosabbak. A kezdetektől fogva vidámak és társaságkedvelők voltak, mindenkihez úgy közelednek, ahogy maguk is szeretnék, hogy kezeljék őket. Szeretetük a társaság és az élet iránt a mulatságaikban mutatkozik meg leginkább, ahol a hangos zene, a fényes tűzijátékok és a szüntelen éneklés addig tart, amíg az utolsó gnóm talpon van. Az ételeik … egy élmény, annyit mondhatok. Mindenki hoz magával valamit, ezzel hatalmas fazekakat töltenek meg. Sajnos minden gnóm hozzáadja a saját kreativitását az ételeihez is, és így az eredmény egészen meghökkentő. Egyszer áldozata voltam egy májashurka, nyers halfej és saláta mártásnak … három óráig párolták, amíg kihozták egy vékony ragadós tésztával. Ez egy élmény volt – ahogy a következő két óra is, miközben a testem kivetette magából a mérgező anyagokat. Ettem már pár borzasztó ételt életemben, de ez vitte a pálmát. A szakács egyszerűen vállat vont, és megevett belőle egy jókora tányérral. És még azt mondják, hogy nekünk van vasból a gyomrunk.

Most menj, és ölelj át egy gnómot. Meg fogja hálálni.

(Forrás: Wow RPG Alliance Player's Guide 146-147.p.)

A gnómok történelme

Elnézést, de a gnóm történelemről elég keveset lehet elmondani. Pokolba is, még maguk a gnómok se tudják, hogy milyen fontos szerepet játszottak a Második Háborúban! De úgy indítottam el ezt a munkát, hogy a Szövetség minden népéről fogok írni, szóval igyekszem törpségem legjavát adni.

Kicsivel több, mint 200 évvel ezelőtt egy törp felfedező belebotlott egy gnóm faluba. Az, hogy az élmény sokkoló volt, enyhe kifejezés. Amíg mi még mindig bámultunk a puskapor mindenhatóságán, nekik már full-automatás háztartásaik voltak és hatalmas robotcsirkék őrizték a falvaikat. Nem én vagyok az első, aki azt mondom, hogy kicsi barátaink néha egy kicsit furik...

Akárhogy is, ügyesnek néztek ki és az, hogy mennyire megértették ezeket a technikai dolgokat, az egyszerűen meghökkentő volt. Szóval felajánlottuk nekik a barátságunkat, ők pedig örömmel elfogadták. Ezenkívül helyet is biztosítottunk számukra, ahol felépíthették a maguk városát Dun Morogh hegyei között, nem olyan messze Vasüllőtől (Ironforge). Így a gnómok és a törpök együtt megépítették Gnomeregant és a gnómok a felszínre költöztek. Ettől kezdve a két nép egymás mellett éldegélt. Ekkortájt találkoztak a gnómok a goblinokkal és a két nép között kialakult egy kereskedelmi és technológiai ellenségeskedés, amely napjainkig tart.

A Második Háború alatt a gnómok is felfegyverkeztek és segítettek nekünk a Horda elleni harcban. A műhelyeik különféle szerkentyűk és járművek tucatjaival árasztottak el minket, és számos gnóm személyesen is részt vett a harcokban, nagy repülő járműveket vagy vacak tengeralattjárókat irányítva a csetepatékban. Ha nem lettek volna ezek a kicsi fickók, kétlem, hogy addig kitartottunk volna, ameddig kitartottunk és hogy egymagunkban megnyertük volna a háborút.

Aztán egy nap a gnómok nyomtalanul eltűntek, visszavonva az összes pilótájukat és csapataikat a Harmadik Háború alatt. Majdnem felrobbantunk dühünkben, hogy a barátaink ennyire hirtelen elhagytak minket. Csak a Légió legyőzése után tudtuk meg, hogy a kis nép miért rejtőzött el a világ szeme elől.

Úgy tűnik, a Harmadik Háború előtt egy hatalmas tragédia sújtotta a gnómok anyaföldjét. Amíg a Második Háború áradatát próbálták kiheverni, egy trogg sereg Gnomeregan alatt rajtaütésszerűen megtámadta a földjeiket. Tudták, hogy a Szövetségnek súlyosabb problémái vannak, amiket nélkülük is meg tudnak oldani, ezért a gnómok bezárkóztak Gnomeregan csarnokai közé, és megpróbáltak saját maguk megszabadulni a hódítóktól. Sajnos szörnyű vereséget szenvedtek. Csak a megmaradt gnómok fele tudott elmenekülni Vasüllőbe.

Azóta a srácok újjászervezték a népüket, mégegyszer ellátva a Szövetséget nagyszerű találmányokkal és meghökkentő pilótákkal. Ugyannakkor Gnomeregan jelenleg lakhatatlan. Vezetőjük a saját tanácsadója, Hődugó Mekgineer (Mekgineer Thermaplugg) parancsára egy sugártartalmú bombát robbantott fel a csarnokokban, hogy megöljék a troggokat. Gnomereganban jelenleg egyedül őrült és leprás gnómok, sötétben világító troggok és tonnaszámú ölőgép él. A gnómok megesküdtek, hogy egy nap meggyógyítják városukat.
Csak remélni tudom, hogy sikerül nekik.

(Forrás: Wow RPG Alliance Player's Guide 145. p.)

Gallywix - Kereskedelmi titkok egy kereskedő hercegtől 1. rész

Gallywix - Kereskedelmi titkok egy kereskedő hercegtől
írta: Gavin Jurgens-Fyhrie
eredeti: http://us.battle.net/wow/en/game/lore/leader-story/gallywix/1

Az író előszava

Hé, haver. Itt Gallywix kereskedő herceg. Azért tartod ezt a könyvet most a kezedben, mert olyan akarsz lenni, mint én. Ki nem? Nem él nálam hatalmasabb és veszélyesebb goblin a világon. Mindent tudok, ami a sikerhez kell.

De elöljáróban egy baráti, jogilag kötelező figyelmeztetést csak neked.

Ha ezt olvasod, és még nem vetted meg a könyvet, az lopás. Azt hiszed, hogy a lapozgatásnak nincs áldozata? Azt hiszed, hogy ez neked mint vásárolónak, jogodban áll? Egyáltalán nincs igazad, pumpolókám! Az ilyen potyázók, mint te, húzták le a profit-különbözetemet annyira, hogy nem tudtam a kastélyomban egy ehető bútorokból álló szárnyat kialakítani. Most a megérdemelt, torta-formájú párnákkal díszített csokikanapé helyett be kell érnem selyemhuzatú bútorokkal. Próbáltál már selymet enni? Egyáltalán tudod, hogy ez a cucc honnan származik? Egy féreg szájából, onnan! Ezt helyre kell hoznod. Vedd meg a könyvem, vagy a robbantós orgyilkosaim fogják levadászni az ilyen tolvaj csatorna-patkányokat, mint te.

Mi, hogy kétségbe mered vonni? Találkoztunk már? Soha nem lesz belőled kereskedő herceg, ha csak üres fenyegetéseid vannak. Ez a pozíció nem örökletes, mint az a kényelmes királyos munka, amilyen az embereknek van. Ha azt mondanám neked, hogy harminckét kémem figyel téged, akkor nyelj egy nagyot idegességedben, mert jobb, ha elhiszed, haver.

Nem kell körbenézned. Úgyse látod őket. Ne vesztegesd az időmet, és ne kockáztasd az életed. Húszezer arany igazán olcsó ára annak, hogy életem történetét olvashatod. És ha még az előző mondatot is anélkül olvastad el, hogy megvetted volna a könyvet, a birodalmam minden porcikáját arra szentelem, hogy tönkretegyelek téged. Megértettél?

Jó. Akkor most fizess annak az átkozott eladónak.

Megvan? Biztos? Nagyszerű. Nos, kösz, hogy megvásároltad a könyvem, lúzer. Kereskedő herceg akarsz lenni? Én meg egy haderőnyi fel-fosztogatót akarok, akiknek az öklére az én arcom van pingálva, de a Lángoló Légióval való tárgyalásaim kudarcba fulladtak, így úgy gondolom, hogy egyikünk sem fogja megkapni azt, amit akar.

Miért nem lehetsz kereskedő herceg? Mivel minden pozíciót betöltenek náladnál jobb goblinok, azért. Még nem állsz készen, de ne aggódj. A megfelelő goblinhoz fordultál segítségért.

Bizonyára hallottál rólam néhány szóbeszédet. „Gallywix úgy lett kereskedő herceg, hogy felrobbantott mindent, kiárusított mindent, vagy eladott mindenkit, akit ismert. Amikor a Kajaro-hegy kitört, Gallywixnek volt csak egyedül csónakja, és igen-igen alacsony árat kért a menekültek életének megmentéséért. Úgy fogdosta össze a goblin arisztokrácia krémjének tagjait, mint más a kolbászt a hentesnél, aztán megpróbálta őket eladni rabszolgának. Az a szörnyeteg Gallywix a saját népét is elárulta egy tonnányi mandulás csókért.”

Szörnyen hangzik, nemde?

Tudod mit? Minden igaz belőle. Miért hazudnék? Sose takargattam azt, amire büszke vagyok. Ha holnap a világ félbeszakadna, megvenném a Sötét Portált, egy díjbeszedő bódét állítanék melléje, és az utolsó garasét, az ujjain lévő gyűrűket, a szendvicseik utolsó morzsáit is elkérném a menekülőktől, valamint aláíratnék velük egy szerződést, miszerint Nagrand egén egy rakéta-palotát építenek fel nekem. Ez a goblin módi! Legyen felszerelésed, és követelj mindent! Barátkozz meg ezzel!

De, hé. Fizettél a belépőjegyedért, ezért a következőt kapod cserébe: három titkát a valaha volt legnagyobb kereskedő hercegnek, akit csak ez a sárgolyó látott. Nem tart sokáig az elmesélésük. Valójában, ha keresztül lapozod a könyvet, észreveszed, hogy az utolsó háromszáz oldal csak régi újságok és szárított hal-ételek receptjeinek másolatából áll.

Sajnálom, haver. Nincs visszafizetés.

T&K - Az éjelfek kultúrája

Az éjelfek egy fura népség, és ezt az életstílusuk is mutatja. Ugyanakkor nem minden róluk szóló állítás igaz. Egy hónapot töltöttem el a kaldoreiek között – ahogy ők szeretik magukat hívni – és kellemesen csalódhattam a saját előítéleteimet illetően.

Először is, a legtöbben úgy tekintenek az éjelfekre, mint fákat ölelgető, mindent-szerető béke-őrzőkre. Közel sem ennyire szörnyűek – tudják, hogy hogyan pusztítsanak, ha szükséges. Emlékszem, egyszer egy helybeli druida azt a feladatot adta nekem, hogy menjek ki a vadonba és öljek meg egy csomó ragadozót, hogy a prédáik újraszaporodhassanak. Az éjelfek nem haboznak, ha a természet egyensúlya érdekében ölniük kell, és időnként kivágják azokat a fákat, amelyek elveszik a fényt és a talajt más őshonos növény elől. Amikor még keveset tudtam róluk, ez a felfedezés teljes sokként ért, de van értelme, ha az ember belegondol.

Ugyanakkor néhány éjelf egy kicsit … túlbuzgó a munkája során. Látszólag az éjelfeknek megvan a maguk elképzelése arról, hogy milyennek kellene a természetnek lennie. Az ő elképzelésük szerint a „természet” egyet jelent az „erdővel”. Nem lennék meglepve, ha számos éjelf úgy érezné, hogy az egyetlen „természetes” természet az, amit a saját földjeiken belül teremtenek és ápolnak, és ez az, ami miatt olyan nagyon szét akarják terjeszteni az erdőket.

Számos éjelf élvezi, hogy időtöltésként a természet működését vizsgálja – még azokon a területeken is, amelyek tele vannak veszélyes teremtményekkel, mint az Árnyékszurdokban (Shadowglen) található Árnyfonal Barlang (Shadowthread Cave), ami tele van 3 láb hosszú fahálós (webwood) pókokkal. Egy fickót, akit ismertem, egyszer megmérgeztek ezekbe a barlangokba tett napi látogatásai során. Nem minden elf ennyire könnyelmű, de az éjelfek jobban kedvelik a dinamikusabb természetű állatokat és férgeket a statikus növényzetnél – és hé, ez nem olyan, hogy sokáig kell várnod, hogy lásd, minthogy hogyan nőnek a fák Kőrisvölgyben (Ashenvale), nem? Gyanítom, hogy egy éjelf jobban örül, ha lát egy csapat jávorszarvast, ahogy harcolnak a nőstényért, mint csak ülni és elmélkedni egy lélegzetelállító tájon, és ez jobban is illik az ő vad természetükhöz.

Az éjelfek közeli kapcsolatban állnak az erdei élőlényekkel, ami a legjobban a városaikon belül fedezhető fel. Lidérfények (wisp) repkednek mindenfelé, a növényeket egészségesen és életben tartva, a famunkákra vigyázva. Az Ősök (Ancients), akik letáboroztak a gyülekezőhelyeik középpontjában, a gyerekeket háborúra és tudományokra tanítják, és egyensúlyt tartanak fenn a természettel. Cenarius gyermekei, a nimfák és a Liget őrzői, az utcákon járkálnak, és az éjelf gyermekekkel játszanak. A gondozók szerető állapotban tartják az ő nemes hippogriffeik és a félelmetes kimérák fészkeit. Még a szokványos vadak is bőségesen jelen vannak, a legkisebb békától kezdve a legerősebb medvékig, mind harmóniában élve az elfekkel.

Az éjelf építészet is tükrözi a tiszteletüket és az egyensúlyt a természet iránt. Konkrétan senki se vág ki fákat. A druidák bűbájokat használnak arra, hogy fát nyerjenek ki a lidércfények és az Ősök segítségével, aztán hatalmas rituálékat mutatnak be, hogy elültessék a fákat, amik így ház és egyéb építmény alakban kezdenek el nőni. A bányászok csiszolt márványokat és kvarcokat hoznak a közeli bányákból, és az isteni (divine) mágia formálja újra ezeket a köveket, nem az ő két kezük. Szemtanúja voltam egy új épület „növekedésének”, és egyszerűen megdöbbentő volt. A druidák a terep körül álltak körben, miközben a lidércfények ki-be szökkelltek a fák halmai és a kövek között, ezzel növelve a rítus erejét, és néhány óra alatt a druidák növesztettek egy teljes kétemeletes házat, pontosan a megjelölt helyen. És ezek az épületek folyamatosan nőnek! Így van; a házaik élnek. Soha nem láttam még csak hasonlót sem. Akármennyire is utálok ilyet mondani, nemzeti büszkeség ide vagy oda, az ő növekvő építményeik megelőzik még a törpök kőmunkáját is szépségben és kézművességben egyaránt.

 Minden éjelf kultúra kiindulópontja Darnassus városa, ami Teldrassil ágai között található. Itt pihennek meg és érzik jól magukat az éjelfek. Gyerekek futkorásznak az utcákon, nevetve, védve és nem tudva a kinti világ gonoszságairól. Bolondos lényecskék repkednek az ágak körül, zökkenőmentesen beleilleszkedve a többiek életébe. Nagymértékű kereskedelem bontakozott ki Darnassus és Theramore között, és most már más fajok is járkálnak az éjelfek utcáin.

Szóval mit is csinálnak az éjelfek kikapcsolódásképpen? Ahogy már korábban említettem, korlátlan ideig szeretik szemlélni a természetet és leggyakrabban azokat az erőszakos dolgokat, amiket a vadak produkálnak, de emellett másban is örömöket lelik. Először is, ott vannak a bárjaik. Amíg számunkra ez egy modern találmánynak tűnik, addig az éjelfek mindig is tartottak fenn épületeket az ivásra és a pihenésre, ahol egymásnak vagy a fiatalabbaknak meséket mondanak, vagy csak énekelnek, míg el nem múlik az éjszaka. Bár nem olyan lármásak, mint más népek kocsmái, vannak elég szembetűnő hasonlóságok.

Erről eszembe jutnak az ételeik és italaik. Nem lehet egyetlen népről sem beszélni anélkül, hogy a kedvenc ételeiket ne említsük meg. Egy este elmentem egy bárba, hogy lepihenjek, és nem is vártam mást nektáron és ambrózián kívül. Hogy mennyire nem volt igazam! Kaptam egy elég masszív sült vaddisznót, többfajta sajtot és egzotikus kenyereket a remélt bogyókkal és gyümölcsökkel. A fűszerek, amiket használnak, számomra egzotikusak, de őszintén megmondom, úgy esznek és isznak, akárcsak mi. Jó, talán nem annyiszor, mint mi.

Ezen az estén az éjelfek egy teljesen speciális és egyedi dologgal is megismertettek, amivel egyedül a kaldoreiek rendelkeznek. Holdbogyólé (Moonberrry juice). A név egy pillanatra se tévesszen meg. Ez igazából valami nagyon erős cucc. Erjesztett és desztillált bogyókból készül, amelyek csak a holdkútjaik közelében nőnek, és ettől a holdbogyólé kap egyfajta szellemi löketet is, ami a legmámorítóbb itallá varázsolja. Ha ezt a dolgot iszod, úgy érzed magad, mintha felhők között lebegnél a derű érzésébe bugyolálva. Mindent szeretni fogsz, miután iszol egy pohárral a léből. Úgy hallottam, hogy a varázs- és bűbájhasználók egy extra löketet kapnak az italtól. Állítólag ha iszol belőle, elég nagyszámú manát ad, felfrissítve a lelket ugyanúgy, ahogy a szellemet. Nem igazán értem a működését, de a druidák elég kipihentnek tűnnek számomra.

Az egyik legnehezebb dolog számomra azt elképzelni, hogy mit jelenthet az idő az olyan fajok számára, akik sokkal tovább élnek nálunk, törpöknél. Ez a tulajdonság nagyfokú türelmet eredményez, hiszen akik hosszú ideig élnek, van elég idejük kivárni a történéseket, ülni és jól érezni magukat napokon át. A sietség és a kapkodás majdnem szitokszó számukra; és még arra is jobb szeretnek időt áldozni, hogy eldöntsék, hogy szükség van-e a gyors cselekvésre. Az emberek és az orkok (relatíve) rövid élettartamuk miatt, jobban szeretnek a jövőre fókuszálni. Az elfek és a törpök ugyanakkor a legtöbbször megelégednek a jelennel. A jövő még nincs itt. Észrevettem, hogy ez a gondolkodásmód bizalmatlanságot szül a rövid-életű népeknél, mint ahogy egyfajta felsőbbrendűséget eredményez az elfeknél és más hosszú életű népeknél.

Eltérően más népektől, az éjelf családok laza, törzsi kötődésűek, ellentétben a civilizációjukkal. Ahogy azt egyikük megfogalmazta: fontosabb az a család, amit magad választottál, mint az, amelybe beleszülettél. Lefordítva: nem az számít, hogy kik a szüleid, hanem az, hogy kikkel veszed körül magad. Az egyes közösségek közösen nevelik fel a gyermekeiket, ezáltal hosszú és tartós kapcsolat alakul ki közöttük egészen addig, amíg szellemileg mindenki kötődik a másikhoz. Az éjelfek nem házasodnak össze a szó hagyományos értelemében, de egy egész életre szóló társat választanak. Társadalmilag az éjelfek kombinálják azt, amit az emberek tradicionálisan matriarchális és patriarchális elemeknek mondanak. A hagyomány úgy tartja, hogy egy druida kötelességei férfimunka, míg a női varázshasználók (nem az arcane mágiára gondolok) a legjobb papnők. A nők ennek a népnek a harcosai is, és csak néhány férfi harcos és vadász található. Ezek a férfiak, akik aktívan részt vesznek a harcokban, vagy vad karom-druidák (fierce druids of the claw), vagy rejtélyes és félreértett démon-vadászok. Jelenleg ez a trend változóban van, de a legtöbb éjelf még tartja magát az évezredek óta tartó tradíciókhoz.

Az éjelf törvényeket és harci szokásokat néha nehéz megérteni, mert sokan összekeverik a papnők és a druidák szerepeit, szóval hadd tisztázzam ezt a kérdést. Az éjelf papnők irányítják a Vigyázókat, az éjelfek seregét, amely főleg nőkből áll. A druidák nem katonák, nem a közösségek vezetői és nem is döntőbírák. A druidák jönnek-mennek, ahogy nekik tetszik, és összességében elég rejtélyes figurák. A druidák nem rendelkeznek hatalommal a Hold papnői vagy a Vigyázók felett. Emellett a Vigyázók egyik kötelességeként, a papnők tartanak fenn spirituális kapcsolatot az éjelfek és az isteneik között. Úgy tűnik, hogy kizárólag a félisteneiket tisztelik még az erdőiknél és elavult útjaiknál is jobban. Valahányszor egy vadász rátalál egy egészséges bakra, amellyel vacsorára jóllakatja a családját, elmond egy imát Elune-nak, megköszönve, hogy ételt küldött a számára. Valahányszor egy eltévedt éjelf hazatér hosszú útjáról, Malorne-nak mond egy imát, amelyben felmagasztalja, amiért megmutatta neki a helyes utat.

Az éjelfek elit harci csapata a Vigyázók, ezek a hagyományos női harcosok, akik őrjáratokat tartanak az erdőkben és harcolnak a területükért. A Vigyázók hasonló szokásokat tartanak fenn, mint a nemes elfek Íjászai, ami nem meglepő, hiszen valaha egy nemzetség voltak. Számos Vigyázó vadásznőként teljesíti a kötelezettségét, éji kardfogú párducokon lovagolva, vagy szélharcosként hippogriffen repülve. Amíg a hagyományos fegyvereik az íj és a holdkard volt, a modern éjelf harcos inkább valódi kardot használ. Akárcsak a Horda, az éjelfek is keveset értenek a technológiához, habár esetenként puskás is található a soraikban.

A sötét és dermesztő felügyelők tartanak rendet a népen belül. A felügyelők járnak el bíróként, esküdtként és sajnos túlságosan gyakran, végrehajtóként is. A felügyelők általában nők, és gyakran egy egész rendőrkülönítménnyel vannak körülvéve, akik segítenek nekik és megfigyelőiknek fenntartani a békét az éjelf városokban. Minden kisebb várost egy-egy felügyelő tart szemmel; minden kerület egy-egy felügyelő saját birodalma az olyan nagy városokban, mint Darnassus. A leggyakoribb büntetés a bebörtönzés, amely közül az életfogytiglani földalatti börtön a legrosszabb. Egy felügyelő és az ő kiválasztott milíciája van megbízva ezeknek a börtönöknek a felügyeletével, amely túlságosan sokszor teszi őket túlbuzgóvá és fanatikussá a munkájukkal kapcsolatban. Árnyékdal Maiev, Haragvihar Illidan felügyelője a legszembetűnőbb példája annak, hogy az évezredek alatt hogyan lehet beleőrülni ebbe a munkába. Egy életfogytiglani ítélet messze meghaladhatja az elkövetett tett mértékét, ahogy azt Illidan mai napig tartó fogsága is mutatja – de ez a gyakorlat még inkább elterjedhet ezekben a háborús napokban. Más jellegű büntetéseik a pénzbüntetés és a közösség érdekében való tevékenység, mint pl. segíteni a druidáknak a fák ápolásában.

Suttogószél Tyrande egymaga irányítja az éjelfeket évezredek óta. A fődruida szerepe (korábban Malfurion, most Fandral) szintén fontos, mivel ő irányítja az éjelf népesség kicsi druida szegmensét. Évezredek óta a druidák őrzik a Smaragd Álmo, és a néppel inkább Tyrande áll szorosabb kapcsolatban, mint a druidák. Fandral és Tyrande különösen nem jönnek ki jól egymással. Nincsenek nyílt összetűzések, de Fandralt eléggé frusztrálja, amikor Tyrande (és, amikor nincs kómában, Malfurion) elképzelései nem egyeznek az övével. Ki nem állhatja Tyrande-ot és Malfuriont, de nem mondja ki nyíltan a véleményét, és nem is cselekszik egyenesen velük szemben. Inkább csak Elune magasabb rangú papnői és a magasabb rangú druidák tartanak ettől a személyes széthúzástól; az éjelf társadalom többsége nem érzékel belőle semmit.

Az olyan tapasztalt történész és utazó, mint én, felfigyel arra, hogy a különböző foglalkozásokban jelen lévő nemi korlátozásoknak ma már nincsen nagy szerepe. Hagyományosan csak az éjelf férfiak válhattak druidákká és csak az éjelf nők lehetett Vigyázók. Mivel olyan sok éjelf meghalt a Harmadik Háború során, Malfurion és Tyrande együtt elhatározták, hogy elérkezett az ideje a nemi korlátozások szüneteltetésének. Arra is gondolhat az ember, hogy a Szövetség többi tagjánál látott férfi és női egyenjogúság késztette őket erre, de ez nem igaz – mindentől függetlenül jutottak erre a döntésre.

Bár a Légió emléke erősen bennük él, és az arcane mágia azt bizonyítja, hogy romlottabb, mint valaha, a csábítás mégis túl nagy néhány éjelf számára. Az arcane mágia körültekintő használatával alakultak ki a démon-vadászok, azonban a túl nagy óvatosság magával hozta, hogy számos elf nem bírt mértéktartó maradni, és ismét az arcane mágia felé fordult. Ez olyan, mint az újrafelfedezése egy régi drognak; a függőség igazából soha nem múlik el. A hagyományőrzők félnek, hogy az arcane mágia újbóli felfedezése ugyanolyan ártalmas lesz a népüknek, mint a hagyományos és druidikus szerepek megváltozása.

Ez nem egy egyszerű átalakulás. Számos fiatal elf számára a rövid-életű népek olyan különlegesnek tűnnek, hogy versenyezni akarnak velük, és nevetségesnek tartják azokat, akik már több ezer év óta élnek és nem érzik szükségét a változásnak.

Darnassus-i Kisokos

Néhány nagyon elterjedt éjelf mondat lefordítva.

• “Ande’thoras-ethil.” = “Legyen kevesebb gondod” (Búcsúzás)
• “Andu-falah-dor!” = “Legyen helyreállítva az egyensúly!” (Csatakiáltás)
• “Ash karath!” = “Tedd!”
• “Bandu thoribas!” = “Készülj a harcra!” (Az ellenség kihívásakor.)
• “Elune-adore.” = “Elune legyen veled.” (Köszöntés)
• “Fandu-dath-belore?” = „Ki megy oda?”
• “Ishnu-alah.” = “Jó szerencsét.” (Köszöntés)
• “Ishnu-dal-dieb.” = “Jó szerencsét a családodnak.” (Köszöntés)
• “shan’do” = “Megbecsült tanár” (Rang és a tisztelet jele.)
• “thero’shan” = “Megbecsült tanítvány” (Rang és a tisztelet jele.)
• “Tor ilisar’thera’nal!” = “Hadd féljen az ellen!” (Csatakiáltás)

(Forrás: Wow RPG - Alliance Player's Guide 125-127. p.)

Szürkesörény Genn - Fajtájának ura 9. rész

A levél kiterítve feküdt az asztalon. Liam keményen rácsapott, miközben próbálta megértetni álláspontját. Még csak egy tinédzser volt, de nem félt attól, hogy hangot adjon a véleményének. Rémült volt és mérges, és egyáltalán nem értett egyet az apjával.

- Most elmehetsz, Liam. Meghallgattam a gondolataidat a témáról, és nem értékelem ezt a színjátékot. – Genn még egyet kortyolt a borából.

- Mi van akkor, ha ideér a járvány? Mi lesz akkor? – folytatta tovább Liam.
 

- Ezért választja el a fal nagyszerű nemzetünket a többiektől – támadott vissza Genn. Kezdte úgy érezni magát, mint egy részeges kölyök, és megfájdult a feje ettől a beszélgetéstől.

- És mi van akkor, ha ezek a lények áthatolnak a faladon? Mi lesz akkor, apám? Sőt, mi van akkor, ha már ezt megelőzőleg megállíthatnánk?

Genn egyetlen gyors mozdulattal talpra ugrott, elhajította borral teli kelyhét, amely keményen csengett a kőpadlón. – Hogy merészeled megkérdőjelezni az apádat, fiú? Azonnal távozz!

A kehely bukdácsolt és csörgött, a kifolyó bor olyan volt a kőpadlón, mint a frissen nyílt sebből ömlő vér. Liam ijedten bámult a kehelyre, mielőtt újra beszélni kezdett volna.

- Nem, uram. Nem megyek el, amíg meg nem hallgatsz. Igazán meghallgatsz. Végre egyszer igazán meghallgatsz. Itt könyörögnek, apám. Lordaeron csak a legkétségbeesettebb időkben kéri a segítségünket. Haldokolnak ebben a percben. Ez nem valami arany miatt kérés, ugye?

- Ezek a gyengeség kérései! Ki akarsz menni közéjük? Szembe akarsz nézni ezekkel a szörnyűségekkel? Erről van szó? Nem. Nem kockáztatom sem a fiam, sem egyetlen gilneasi fiú életét. Az apám se tette volna meg, és az ő fia sem fogja!

- Mindig a Nagyapával jössz. Mindig. Olyan vagy, mintha nem is lennél igazán király, hanem csak valami lakáj, aki melegen tartja a székét, amíg vissza nem tér.

- Hogy merészeled, fiú?!

- Vannak más lehetőségek is, amelyek megfontolandók… Ez a fiú más döntéseket hozna, mint az apja.

- Amikor annyi idős voltam, mint te, semmi mást nem akartam, csak olyan lenni, mint az apám. Ez egy herceg kötelessége.

- És én azt gondoltam, hogy egy herceg kötelessége az, hogy egy nap egy nagyszerű király legyen – fordult el Liam. Tudta, hogy ezt a vitát elvesztette; az apja úgy fog cselekedni, ahogy mindig is tette.

- Tűnj el a szemem elől! Menj, menj el messzire!… A fal megvéd majd minket, fiú – kiáltotta utána Genn, visszazuhanva a székébe. – Ki fog tartani és Gilneas mindig hatalmas lesz… mindig!

Szavai visszhangot vertek az üres terem falairól.

***

Genn pislogott. Amikor kinyitotta a szemét, elvakították a napfény éles sugarai. Gyorsan maga elé tartotta a kezét. Életben volt. Nem hallott és nem is érzett esőhullást. Fölötte pufókás hófehér felhők képeztek ernyőt az azúrkék égbolttal szemben.

- Hát felébredt – mondta vidáman egy ismerős hang.

- Talar – suttogta Genn mosolyogva. – Megmentetted az életemet.

- Álmodott, jó királyom, és hangosan beszélt közben.

- A fiamról álmodtam… A fiam nagyszerű király lett volna, jobb, mint ez a csökönyös vénember.

- Genn… Szürkesörény uram, ne tegye ezt magával. Mire jó ez?

- Ó, nem, Talar, ez már távol áll a szomorúságtól… Valóban voltak idők, amikor ez a veszteség olyan volt, mintha szíven szúrtak volna, de most egészen megbékéltem vele…

- Ezt nem értem.

- Liam megértette, hogy mindig vannak más, megfontolandó lehetőségek, hogy a különböző idők más és más döntéseket kívánnak tőlünk. Büszke apa vagyok, mert tudom, hogy a fiam bölcsebb ember volt, mint én.

- Talán mindannyian képesek vagyunk más utakat megfontolni… Az ön emberei csökönyösek és ön is az, de enélkül számos matrózunk nem élne ma. Megtisztelve érzem magam, hogy Teldrassilba kísérhetem.

- Á, igen, Teldrassil. Azt hallottam, hogy érdemes megnézni onnan a kilátást.

- Jöjjön, a felesége és a lánya már várják. A királynő lábát meggyógyítottuk. – Talar kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felkelni Gennek az ágyból.

Genn egy pillanatig rábámult a kinyújtott kézre.

- Ennek az öreg királynak se a te, se más segítségére nincs szüksége ahhoz, hogy felálljon, Tölgykarmú Talar. Mondd, hogy nem felejtetted még el – ezzel felkászálódott, arcán egy gonoszkás grimasszal.

Talar szívből jövő nevetésben tört ki. – Ahogy kívánja, barátom. – Talar még mindig kacagott. Ez volt az első alkalom, hogy Genn hallotta az éjelfet nevetni, vagy látta mosolyogni.

Genn állva figyelte a nyugodt óceánon megvillanó napfényt. Az egész teste fájt, de az elméje tisztább volt, mint hetek óta bármikor. Várta a pillanatot, amikor azok az emlékek, amelyeket jobb szeretett volna elfelejteni, megtöltik a gondolatait. De most egyik sem kísértette. A hajók most már külön váltak a flottától. Most, hogy a veszély elhárult, mindegyik kibontotta fényes vitorláját és kecsesen siklott tova a napfény-pöttyözte tengeren.

- Azt mondtad nekem, hogy ez a Haragvihar fődruida úgy hiszi, hogy az embereim fontos eszközei lehetnek a Szövetségnek.

- Ezt mondtam.

- Talán, igaza van végül... Talán igaza van.

***

Ezzel véget ért a Szürkesörény Gennről szóló történet. Az egész történetet pdf-ben innen lehet letölteni.