Lor'themar Theron - A Nap árnyékában 1. rész

Sarah Pine novellája, aki a Garroshról szóló történetet is írta. A Lor'themarról szóló novellájával megnyerte a Blizzard kreatív írói pályázatát.

Az eredeti itt található: http://www.wowpedia.org/In_the_Shadow_of_the_Sun

Lor’themar az asztalán fekvő levélre bámult. A boríték feltört pecsétje furcsán villant meg, mintha valahogy visszatükrözte volna a tekintetét a sötétlila viasz. Sóhajtott és ismét felemelte a tekercset, ezúttal átugorva a nevetséges bevezetőt és a hízelgésnek szánt szavakat. A második oldalon volt finoman elrejtve a rengeteg kacifántos mondat között, hogy Napfosztó Aethas bejelenti látogatását.

Csak úgy közömbösen volt odavetve, de Lor’themarnak immár hétéves gyakorlata volt az ilyen szövegekben, és elég jól részeire tudta szedni az ilyesfajta politikai beszédet. Halduront nem hatotta meg.

- Még egy kérés sincsen – mondta homlokráncolva régi barátja és kollégája. – Csak úgy döntött, hogy felbukkan, ugye?

Amit Halduron nem tudott, az az, hogy Aethas valójában többször is kért kihallgatást a Kormányzó Úrtól az elmúlt hónapokban, és mivel nem akart vele összetűzésbe kerülni, Lor’themar szándékosan figyelmen kívül hagyta a kérelmeit. A legtöbb esetben nyomós indoka volt, hogy visszautasítsa, de Lor’themarnak még mindig megrándult az arca, valahányszor átgondolta az eseményeket, amelyek Quel’Danasban történtek. Az események és azok következményei még mindig túl közeliek voltak.

Hagyta, hogy a lap az asztalára essen. Aethas rosszul időzített; Lor’themar már eltervezte, hogy a főmágus érkezése utáni napon elutazik, és ktudta, hogy csak kényszer esetén halasztaná el eredeti tervét. Ez Aethas vesztesége volt.

Lor’themar sóhajtott. A pergamen úgy siklott végig az ujjai között, mint valamikor a hosszú fa szárai a Messzejárók nyilainak. Jó tippe volt arra, hogy vajon mit fog kérni Aethas, ha megérkezik, és még mindig nem tudta, hogy vajon mit akar majd rá válaszolni.

Napokkal később Tombolónap Orom elülső udvarának vörös és aranyszínű drapériái között állt, oldalán Halduronnal és Rammathtal. A lefelé vezető úton Halduron megállította, átadva neki egy csomag lágy, karmazsinvörös gyapjút. Miután átvette, Lor'themar kiterítette az anyagot, és feltárult az uralkodói arany főnix a vörös mezőkön: a Napjárók köntöse.

- Nem – mondta kurtán, visszaadva a finom anyagot barátjának.

- Viselned kellene – erősködött Halduron. - Te vagy a megbízott, tudod.

- Én a Kormányzó Úr vagyok – válaszolta előre sietve. - Nem a király.

- Az is lehetnél – szólt utána Halduron. - Nincs senki, aki elvenné tőled.

Lor'themar nem nézett hátra. Halduron szavainak igazsága csípte, élesen és könyörtelenül, ahogy az íjász tábornok követte őt az udvarba.

Legalább a Messzejárók zöld köntösébe öltözött most. Egyszer Rommath kijelentette, hogy helytelennek tartja, hogy a kormányzó a Thalassian vezetés egyik ága irányába nagyobb szívességet tesz, mint a másikakba. Ezeket a napokat a harc elszippantotta a főbírótól, kisiklottak ujjai közül. Még most is, ahogy kifejezéstelenül végigbámult az előcsarnokon és oly nagyon rátámaszkodott botjára, Lor'themar olyan reszketegnek látta, mintha egy jégtáblán állna. Minden tüskéje ellenére, ami pedig Rommathnak gyakran volt, Lor'themar csak sajnálatot érzett a szívében a gyengélkedő mágus iránt. Kael'thas végső árulása Rommathot a leghidegebbé és a legsivárabbá tett mindenki közül.

Ibolyaszínűen kezdett vibrálni előttük a levegő – a mágia eltéveszthetetlen jele. Egy pillanattal később egy örvénylő, kékes színű kapu nyílt meg, lenyűgözően lebegve a csarnok halvány kerámia csempéi felett. A kapun keresztül megjelent Aethas, ügyeltelnül botorkálva miközben előrelépett, a saját kínos modorossága elhomályosította méltóságos varázslatát.

Hamar visszanyerte a nyugalmát, maga köré tekerve köpenyét, ahogy felegyenesedett. Lor'themar csak azt vette észre, hogy milyen bután néz ki; a Kirin Tori elegáns bíborlila mágusszövet szörnyen festett rézvörös hajával és sehogyan sem akart vékony alakjához igazodni, amelytől úgy nézett ki, mint amikor egy kisgyerek egy felnőtt ember szerepét játssza el. Lor'themar gyorsan arra gondolt, hogy kiknek a helyében is lép fel, akikre vissza bírt emlékezni, de aztán gyorsan eltemette magában ezt a gondolatot.

- Üdvözöllek itthon, Napfosztó főmágus – jelentette ki, és még mindig csodálkozott azon a képességén, amellyel képes volt a hatalmat kifejezni.

Aethas idegesen mosolygott, és még sokkal fiatalabbnak tűnt, mint korábban. - Köszönöm, Theron úr – válaszolta földig hajolva –, ha valóban azért jöttem volna, hogy maradjak.

- Természetesen – válaszolta Lor'themar és igyekezett távolságtartást kifejezni az arcával. - A szavaid eszembe juttatják látogatásod okát. Erre jöjj; a tanácsadóimmal együtt meghallgatjuk kérésedet.

Általában Lor'themar a palota északi részén található tekintélyes fogadóterembe vezette vendégeit: egy szobába, amelyet égszínkék és jade kövek díszítettek, és a tengerre nézett. Ezen a napon azonban, bár olyan tisztán és élesen csillogtak, mint az üvegszilánkok, az oszlopsoron túl a csatorna túloldalán egy sziget tűnt fel. Hogy elkerüljék a látványát, Lor'themar egy alkóvba vezette őket a főszárny keleti felébe, amely Ezüsthold városának csempézett és nappal borított háztetőire nézett.

Aethas egy percnyi tétovázás után vágott bele.

- Olyan ügyben vagyok itt, amely a legnagyobb fontossággal bír – amely mindannyiunkat egyaránt érint. Biztos vagyok benne, hogy ti is tisztában vagytok az Északszirten növekvő veszéllyel. A Kirin Tor szólítani kíván titeket.

- Arthas mindig is veszélyt jelentett – vetette közbe Halduron. - Miért most jöttél hozzánk?

Aethas megrázta a fejét. - Nem csak Arthasról van többé szó – mondta. - Hanem Malygosról is. Krasus – Korialstrasz – arról értesített minket, hogy Malygos egyszer és mindenkorra véget kíván vetni a halandók mágia-használatának.

- És hogy kívánja ezt a Varázsszövő elérni? - kérdezte Lor'themar.

- Hogy megöl mindannyiunkat.