T&K - A taurenek kultúrája

A taureneknek elég egységes kultúrájuk van. Néhányan úgy látják a taureneket, mint valami nagy, buta, nehézkes állatokat, de igazából az egyik legértelmesebb nép ezen a bolygón. Nem azért élnek egyszerű életet, mert túl buták lennének nagy, kőből épült városokat emelni. Azért választották ezt az életstílust, mert alaposan átgondolták a dolgot, és ennek látták értelmét. 

 

A taurenek úgy gondolják, hogy minden élet és maga a természet is szent. Úgy gondolják, hogy a természet is él, ezért esik a minden élet szent filozófiája alá. Egyszer megkérdeztem egy sámánt, hogy ez azt jelenti-e, hogy ő úgy gondolja, hogy a sziklák is élnek, és elmagyarázta, hogy az „élet” nem egyenlő a lélegzéssel és vérkeringéssel (habár én mindig is így definiáltam). Amikor egy tauren azt mondja, hogy az élet szent, ő arról a fajta spirituális energiáról beszél, amely áthatja az egész természeti világoz. A Föld Anya jelképezi ezt a nagy szellemet, és a kis szellemek mind átjárják a köveket, a fákat és hasonlókat. Ezért nem szeretnek a taurenek bányászni és erdőket irtani; ez zavarja a szellemeket és zavarja a Föld Anyát. Életük során a lehető legkevésbé akarnak összeütközésbe kerülni az őket körülvevő világgal. Például tisztelik annyira azokat az állatokat, amelyeket levadásznak, hogy soha nem vadásznak többet, mint amennyi szükséges, és a lehető legtöbb részét kívánják a leölt állatnak felhasználni.

Ez a kodókra emlékeztet engem. Volt szerencsém látni egy kodó futtatást, mikor legutóbb Dörgő Meredélyben (Thunder Bluff) jártam. Soha nem láttam még csak ehhez hasonlót sem! Ha egyszer is lesz lehetőségeteket egyet megnézni, erősen ajánlom.

A taurenek nagyon tisztelik az időseket. Ahogy egy régi tauren mondás tartja: „Ahhoz, hogy a világ összes hibáját elkövesd, egy egész élet kell, de ahhoz, hogy egy nagypapa térdén ülj, elég egy óra.” Alapvetően a taurenek úgy gondolják, hogy okosabb az idősebbektől tanulni, mintsem elszúrni vagy elfuserálni a dolgokat. A fiatalok úgyis megtalálják a módját, hogy elkövessék a maguk hibáját, mindegy, hogy mennyire figyelmesen hallgattak.

A tauren törzsek mindig nagy gondot fordítanak az idősebbekre. Még akkor is, ha már az összes rokonod halott vagy soha nem is volt, az idősek kapnak először enni és mindig kell, hogy legyen fedél a fejük felett. A szűk hónapokban a felnőttek azok, akik éhesek maradnak, míg az idősek és a fiatalok esznek. Ez talán egy kicsit visszamaradottnak tűnhet néhányatok számára, mivel a felnőttek azok, akik elmennek vadászni és megvédik a törzset, de a taurenek mindig is így éltek és így is kívánnak élni az idők végezetéig.

Sok történetet és legendát hallottam a taurenekről az én időmben. Ez is egy kulturális rögeszméjük; habár nagyon is művelt népek, a taurenek nem hisznek az írott történetekben és legendákban. A tradícióik szájhagyomány útján terjednek. A taurenek nem értik, hogy miért kellene ahhoz egy fecni papír, hogy az élet fontos dolgaira megtanítsd a gyermeked. A történetmesélésen keresztül a történelmet élő valósággá alakítják. Kötődnek a fiatalsághoz, és jól megértetik velük a népük történetének fontosságát. Talán emiatt van, hogy a tauren fiatalság úgy akar élni, mint ahogy őseik tették azt éveken át, míg más népek fiataljai inkább lázadoznak ellene.

A taurenek tisztelete az idősek iránt csak az egyik oldala annak a kulturális hitnek, amit a család fontosságának nevezünk. A taurenek nem hisznek a kis családi egységekben; a tauren gyerekek felügyelete a törzs minden egyes tagjának felelőssége. Ha valakinek segítségre van szüksége, nemcsak a legközelebbi rokonainak kell támogatni őt. A törzs összes tagja „rokonságban” áll, ha felelősségről van szó. Ez egy kedves gondolat, és a kis tauren törzsekben kiválóan is működik. Nem voltam benne biztos, hogy nagyobb településeken is működik, de Dörgő Meredélyben megvan az az érzés, hogy olyan, mint egy nagy család.

Meg kell mondanom, ezek a fickók igazán tudják, hogy hogyan kell egy nagy bulit csapni. A taurenek mindent nagy fesztiválokkal ünnepelnek meg. Megünneplik az évszakok váltakozását. A nap felkelését és lenyugvását. Amikor egy gyermek születik. Amikor egy öreg meghal. Amikor sok állat van, amire vadászhatnak. Amikor nincs semmi, amire vadászhatnának. Minden ünnepnek megvan a maga sajátossága, amivel megkülönböztethető más ünnepektől, de három dolog közös mindegyikben.

Az első, az ételek. Senki nem távozott még éhesen egy tauren partiról. Sült húsok, szárított húsok, párolt húsok, aszalt bogyók, friss bogyók, főtt gyökér-zöldségek, sült gyökér-zöldségek olajjal és gyógynövényekkel … a Nap Megújulásakor Dörgő Meredélyben egyszer láttam hat egész sült malacot felsorakozni egyetlen asztalon. A taurenek utálják a pocsékolást; néha az az érzésem, hogy valahányszor tele van az éléskamra, kitalálnak egy ünnepet, csakhogy az ételek ne romoljanak meg.

A második a tánc. A taurenek imádnak táncolni, különösen olyan táncokat, amelyekben a kezükkel kell pumpálniuk. Van vagy tizenhat különböző törzsi táncuk, hogy kifejezzék, ha boldogok, hálásak vagy mérgesek. A taurenek rögtön megtanítják a gyermekeiket táncolni, amint tudnak járni.

A harmadik, a dobok. Nem táncolhatsz dobok nélkül. A taurenek hatalmas fából készült kereteket készítenek, amiket szorosan bevonnak cserzett állatbőrrel. Elég nehéz ezeket a dobokat olyan erősen verni, hogy jól szóljanak; a szertartás-dobosoknak hatalmas izmai vannak. Látni lehet, hogy mennyire izzadnak egy ünnep alatt. Szerintem akár egy ágyúgolyót is lehetne sütni egy tauren szertartás alatt úgy, hogy azt senki sem hallja meg.

A vadászat természetesen nagyon fontos a tauren kultúrában. A vadászat az, ahogy a taurenek élnek; a korábbi években teljes nomád életet éltek. A taurenek a legszívesebben most is vándorolnának Kalimdorban, követve a kodó csordákat és bízva a földekben, hogy eltartják őket. A vadászat így majdnem szent a taurenek számára.

A büszkeség – és a felnőttkor – jele, amikor egy tauren gyermek először megy vadászni. A vadászat nem csak azt jelenti, hogy valaki elég erős ahhoz, hogy egy lándzsát elbírjon. Kifejezi, hogy a felmenőid bíznak abban, hogy elég bölcs vagy ahhoz, hogy megértsd, mit jelent egy állat feláldozása, és elég érett vagy ahhoz, hogy értékeld ezt az áldozatot. A gyermekek, akik vadászni indulnak, megtanulják, hogy hogyan terítsék le a vadat, de ugyanakkor azt is megtanulják, hogy mit tegyenek a tetemmel, miután elejtették. A taurenek nem hagyják, hogy a zsákmányaik csak úgy a koszban rohadjanak meg. A vadászoknak megfelelő imákat kell mondaniuk az állat szelleméhez, és egy sajátos szertartással kell megnyúzniuk. Néhány vad gyógynövényeket és sámáni közvetítést is igényel. Ez egy bonyolult gyakorlat, amely többévi tanulást kíván.

A sámánok tanítják meg a vadászoknak a helyes szertartásokat, mert a sámánok teremtenek kapcsolatot a taurenek és a Föld Anya között. A sámánok az állatok szellemeivel és az elemekkel beszélgetnek. Ők azok, akik meghallják a hangokat a szélben, és értelmezik a szimbólumokat és az előjeleket. A taurenek spirituális útmutatásért és oktatásért fordulnak a sámánhoz, így a sámánok (különösen az öreg sámánok – gondoljatok csak arra, amit korábban mondtam az idősek tiszteletéről ) a leghatalmasabb és legfontosabb tagjai a törzsnek.

Egy tauren nem döntheti csak úgy el, hogy sámán lesz, hová gondolsz. Ez egy hívás. Annak a taurennek, aki a múltról álmodik és hallja a szellemek beszédét, talán az a sorsa, hogy sámán legyen. Talán egyszerűen bolond.
Egy született sámán betéve tudja népének és törzsének történelmét és legendáit. El kell látogatnia Kalimdor szent helyeihez, hogy elvégezhesse a látnoki küldetéseket (ezekről a következő alkalommal lesz részletesen szó), és megismerje a különböző virágokat és gyógynövényeket, amelyeket a sámánok a szertartásaik során alkalmaznak. (az eredeti szövegben a sámánra mindig nőneműként, „she”-ként hivatkozik a szöveg – a szerk.) A legtöbb fiatal sámán éveken keresztül tanul, bár néhány különösen gyorsan tanuló akár ezzel a tehetséggel is születhet. Ezek a gyorsan tanulók akár kevesebb, mint egy év alatt igazi sámánná válhatnak. 

 

Amikor egy taurenből sámán lesz, gyakran a törzsével marad, hogy támogassa őket. Vannak, akik ugyanakkor hívást hallanak, hogy vándoroljanak, és az egyéves (vagy még hosszabb) kutatásuk során teljes hosszában bejárják Kalimdort, megismerve a földet. Néhány sámán késztetést érez arra, hogy elhagyja a törzsét és újat alakítson, különösen, ha elég kevés a vad a területen.

Tehát a végkövetkeztetés az, hogy a taurenek nem csak hatalmas barbárok, akik a földeken vándorolnak és gazellákra vadásznak. A kultúrájuk évszázadok fejlődésének eredménye, és minden egyes tauren különleges helyet foglal el ebben a komplex társadalomban. Gondokkal és problémákkal küszködnek, akárcsak mi mindnyájan, de ez az egységes tauren kultúra mégis egy biztonságos helyet nyújt az ifjaknak, hogy tanuljanak és fejlődhessenek.

Tauren Ünnepek

A legtöbb tauren törzs a következő ünnepeket tartja meg minden évben.

- A Föld Anya Tánca: Ez a négy részes ünnep az évszakok változását jelképezi. Minden tavasz, nyár, ősz és tél kezdetén illatosított füveket és gyógynövényeket égetnek el a szertartás során, hogy megkönnyítsék a Föld Anya számára az új alakjába való átmenetelt. Ekkor a taurenek az előző évszak legfontosabb alapanyagaiból lakomáznak; például, a tavasz beköszöntekor a taurenek elfogyasztják a téli raktáraik maradékát, mint a szárított húsokat és a tartósított zöldségeket.

- A Nap Megújulása: Ezt a szertartást a nyár közepén tartják, és ezzel ünneplik a nap folyamatos felkelését és lenyugvását. A taurenek úgy tekintenek erre a ceremóniára, mint egy új nap lehetőségeire, és arra motiválja őket, hogy merjenek változni a következő évben. A Nap Megújulásakor minden tauren a vörös és a narancssárga árnyalataiba, valamint arany és réz ékszerekbe öltözik. Kukorica, sárgarépa és más napérlelte zöldségek képezik a lakomát.

- Kodó Dob Ciklus: A nevével ellentétben ez a fesztivál az elmúlt évben a tauren törzsért hozott összes állat áldozatát ünnepli. Egy dob ciklus, amelynek során az egyik tauren addig üti folyamatosan a dobot, amíg egy másik tauren át nem veszi a helyét, és egy teljes napon és éjszakán át tart. A dobolás a leölt állatok előtt tiszteleg és kéri azoknak az élő állatoknak az áldását, akik az elkövetkezendő évben fogják életüket adni a törzsnek. Rossz előjel, hogyha a dob ciklus megszakad, még mielőtt vége lenne a fesztiválnak.

Tauren Legenda: Osak és a Fehér Kodó

Abban az évben, amikor a kodók elhagyták a földeket és a madarak csak egy tojást költöttek, Osak Főnök végignézett a népén és látta, hogy milyen soványak és milyen beesett a szemük.

„Meg kell etetnem a népemet” – mondta Osak Főnök. – „Muszáj átvészelni a fehér évszakot, amíg el nem jön a tavasz.”

Osak Főnök megnézte a raktárakat, beszélt a vadászokkal, és tudta, hogy nincs elég étel ahhoz, hogy túléljék a fehér évszakot. Osak Főnök keresztülsétált a mozdulatlan erdőn és meditált. Hosszú ideig meditált, de nem jött egy bölcs gondolat sem. Végül felállt, mert már a csontjai fájtak. Visszafelé vette az irányt, a törzséhez.

Ahogy Osak Főnök átkelt a mozdulatlan erdőn, egy meglepő kép tárul eléje: egy hófehér, tiszta szőrű öreg kodó. A kodó rápillantott Osak Főnökre és folytatja útját az erdőn át. Megbűvölve a jelenségtől, Osak Főnök követte a kodót és hosszú idő múlva egy tisztásra bukkantak. A tisztás közepén egy tiszta, friss vízű tó állt, benne sok hallal. Szarvasok ittak belőle. Osak Főnök mosolyogva ránézett a fehér kodóra, azután visszatért a törzséhez, hogy elmondja, merre találnak ételt és vizet.

A fehér kodó azóta is a jólét jelképe a taurenek körében.

Spirituális hierarchia és Tauren Titulusok

A tauren társadalom egy spirituális hierarchián alapuló szerkezet. A legtehetségesebb és leghatalmasabb sámánok hagyományosan nagy erővel rendelkeznek, habár a vezetés nem korlátozódik csak a varázsmondókra. Ők tolmácsolják a Föld Anya hangját és az őrök kívánságait; néha ezek az értelmezések a vadászok vagy a harcosok felértékelődéséhez vezetnek a törzsön belül. Csakúgy, mint Vérpata Cairne (Cairne Bloodhoof), a jelenlegi törzsfőnök esetében.

A törzs vezetője a „főnök” (chief) és/vagy a „törzsfőnök” (chieftain) címet használja. A törzs három legerősebb gyógyítója (healer) támogatja a főnököt, közülük is a legerősebb a „látnok” (seer) címet viseli. A főnök általában valamely döntéshozatal előtt konzultál a látnokkal és az ő két segítőjével, de nem követelik meg tőle ezt a megbeszélést.

Az Egyesült Tauren Törzsek (United Tauren Tribes) vezetője – napjainkban Vérpata Cairne – szintén a „törzsfőnök” címet ahsználja. A tanácsüléseken a főnökök javaslatokat tesznek a törzsfőnöknek, de a végső döntést itt is a törzsfőnök egymaga hozza meg.

A „főnök”, „törzsfőnök” és a „látnok” címek viselése nincsen nemhez kötve. Az idős női sámánok időnként felveszik a „vénasszony” (crone) vagy a „rangidős vénasszony” (elder crone) nevet, amit a többiek a tisztelet jeleként használnak. 

(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 147-150.p.)

Stonewrought Dam

Elöljáróban hadd mutatkozzam be. Őri András vagyok, Warcraftot már a Warcraft II. óta játszom, World of Warcraftot meg már a kezdetektől, mióta csak lehet. Kezdetben PVP irányultságú voltam, de csak mert nagyon nem szerettem a hordát és úgy éreztem a legtöbbet azzal tehetek, ha gankelem őket, aztán idővel a raidek kezdtek izgatni. Éveken át raideltem és éppen pár hónapja vonultam vissza a kocka életmódból és váltottam csendes casual játékmenetre. Még raider koromban találtam ki, két nagyon kedves guild társammal, hogy fordítsuk le magyarra a taktikákat. Ez a Burning Crusade vége táján volt. Hirtelen jött ötlet volt, de tisztes eredményt értünk el. Egy akkortájt induló project, a buffspot is megkeresett, hogy társuljunk hozzájuk, de sajnos mire elindult az oldal a lelkesedés is kihalt vele, így hamar megbukott. Az írásaink, fordításaink talonba kerültek. Végül eluntam a dolgot és 2009-ben megvettem a bosstaktika domaint, elindult a blog-portál jellegű oldal. Hol többen írtuk, hol csak én. Most Gittával úgy döntöttünk, hogy a Wow-lore blog és a bosstaktika összedolgozik ezentúl. Ennek az együttműködésnek a keretében fogadjátok szeretettel a wowpedia.com-ról (meg még pár helyről) fordított kis szösszenetemet a Stonewrought Damről.



Bár ma már kevesen emlékeznek rá, de a Stonewrought gátat a Dark Iron törpök építették, még a három törp nemzetség háborúja előtt (War of the Three Hammer). Az tervezője, akire a gát neve is utal, Franclorn Forgewright volt, a törpök főépítésze.

A gát felügyelője a törpök polgárháborúja után - és a Cataclysm előtt - VII. Hinderweir főmérnök (Chief Engineer Hinderweir VII) volt, és meg is gyült a baja az eredeti építőkkel, hisz a Dark iron nemzetség fel akarta robbantani a gátat.

Bár elsőre nem sikerült (ebben a World of Warcraftot játszó játékosok segítettek a főmérnöknek, egy quest sorozatban kiderítették a Dark Iron nemzetség szándékát, felkutatták és megakadályozták azt, majd még bosszút is álltak), de a Cataclysm előtt végül csak sikerült egy lyukat robbantani rajta, amin a tó vize akadálytalanul ömlött Wetlandsre. A gát feletti híd parancsnoksága így a Dark Iron törpök kezébe került, míg végül Deathwing könnyedén lerombolta a lenyűgöző építményt.

A gát, amíg állt, feltartotta az Ironforge hegységből érkező olvadt hó táplálta vizeket és ezzel kétszeresére emlte Loch Modan (a tó) vízszintjét. Ugyanekkor azonban a jóval mélyebben fekvő Wetlands folyóit jócskán elapasztotta, ott az egykori folyóágyakban mocsaras területek alakultak.

Ma már csak romjait láthatjuk, pedig egykor Eastern Kingdoms egyik legnagyobb csodája volt.

T&K - A tauren történelem

Láttátok valaha, ahogy az emberek egy mészárosbárddal levágnak egy tehenet? A nagy farmokon muszáj sok marhát levágniuk, és nem akarják, hogy a tehenek nagy hűhót csapjanak vagy felökleljék az embereket, mert ezzel a többi tehenet is felingerelnék. Békésnek és nyugodtnak kell maradniuk, hogy a csorda többi része ne tudja, hogy éppen mi történik. Így azt csinálják az emberek, hogy vesznek egy öreg kőkalapácsot egy fejsze pengéjével a másik oldalán, és az első tehenet odacsalogatják a vágóhídra. Ezután nagy lendületet vesznek és pontosan a szeme között megütik az állatot. Ezután a tehén csak áll és egy árva hang nélkül bámulja a falat, mialatt az emberek megfordítják a mészárosbárdot és elvágják a torkát. Így minden felhajtás nélkül összeesik a tehén, és meghal.

A taurenek jók. Erősek, mint a hegyek, nyugodtak, mint a folyók, és annyiszor bebarangolták egész Kalimdort, hogy minden kavicsot név szerint ismernek. De néha, amikor a szemükbe nézek, ezzel az üres, bárdra-várós, csodálkozó-tehén kifejezéssel néznek vissza rám. Nézzétek, az a helyzet, hogy Kalimdor síkságai örök időktől fogva a taurenek otthonai voltak. Sose akartak feltalálni különböző modern találmányokat, mivel mindig is azt gondolták, hogy ez rossz. Bár a taurenekben soha nem volt hajlam a modern technológiák iránt, de láttam a Nagy Felvonót (Great Lift) Ezer Tűsziklánál (Thousand Needles) és láttam Dörgő Meredély (Thunder Bluff) háromszintű városát. A taureneknek van tehetségük a találmányok iránt, ez biztos.

De őket nem érdekli ez a tehetség. Meg akarják őrizni azt az életmódot, ahogyan mindig is éltek. És ez az, ahol a gondjaik erednek.

Nos, a probléma igazán akkor kezdődött, amikor öt évvel ezelőtt Vérpata Cairne (Cairne Bloodhoof) összefutott Thrallal. Addigra Végzetpöröly már halott volt, és Thrall a saját ura volt a Horda új hadfőnökeként. Az volt az elképzelése, hogy az orkok fejlődése a sámánista hagyományok újrafelfedezésén és a jelenlegi szokásoknak - miszerint öljünk meg minden lényt, aki él és mozog ezen a földön - az elfelejtésén alapul. Az elődök imádatának és a szellemekkel való beszélgetéseknek a napjai már nagyon régen elmúltak, és Thrallnak segítségre volt szüksége. Amikor találkozott Cairne-nel, felismerte, hogy a tauren meg tudná neki adni ezt a segítséget. És Cairne látta a lehetőséget az orkokban; ezért hajlandó volt visszavezetni őket a helyes útra. Mindez a Harmadik Háború felfordulása és baklövése között történt. Az orkok támogatása elméletben jónak hangzott, de a taurenek hamarosan úgy találták, hogy a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bekapcsolódnak a háborúba. Azt, hogy éjelfeket ölnek, embereket győznek le, fákat vágnak ki, hogy ostromgépeket építsenek. Természetesen a taurenek megpróbálták enyhíteni a rombolást, ahogy tudták. A taurenek mindig is erős harcosok és kemény vadászok voltak, de soha nem találkoztak még a tömeges hadviseléssel.

A Harmadik Háború elég kemény időszak volt a taurenek számára, mivel próbálták megtalálni a helyüket ebben a konfliktusban. Készségesen az új szövetségeseiknek adták az erejüket, de valami abban, hogy éjelfeket és embereket (és törpöket és nemes elfeket) öljenek, nem tűnt számukra jónak. Talán érezték, hogy milyen őrültség, hogy a halandó népek egymásnak esnek. De végül egész jól jöttek ebből ki; a háború után a taurenek és az orkok elüldözték a kentaurokat és Dörgő Meredély egyetlen éjszaka alatt úgy emelkedett ki egy rakás fatörzs tetején, mint ahogy egy hatalmas gomba előbújik a földből. Elsimították néhány nézeteltérésüket az éjelfekkel; mára a tauren druidák is Holdtisztásban (Moon Glade) képezik magukat.

A taurenek úgy festik le a népüket, mint a Horda gyógyítói és tanácsadói. Tudják, hogy hogyan tartsák meg a földeket boldognak, segítenek az ork sámánok képzésében és általánosságban a taurenek azok, akik tudják, hogy igazából mi zajlik.

 

Vagy legalábbis így mondják. Aztán elég ránézned a Grimtotem törzsre – róluk még később beszélek. Elég legyen annyi, hogy vannak taurenek, akik úgy gondolják, hogy az erőszak tökéletesen alkalmas módja a problémák kezelésének. És meg kell nézni azokat a fiatal taureneket, akik a nagy város – ez Orgrimmar – felé veszik az irányt, hogy harcosoknak tanuljanak. Őszülő ork veteránok történeteit hallgatják és azzal a gondolattal térnek haza, hogy nincs dicsőbb annál, mint harcba bocsátkozni, hogy néhány bádogba öltözött ember dárdát szúrjon a beleidbe. És látni kell a Dörgő Meredély alatt ólálkodó Elhagyottakat (Forsaken) is, akik a Sámánasszonynak (Elder Crone) suttognak, elviselve természetszerető szövetségeseiket, miközben ők teljesen természetellenes teremtmények maradnak.

Biztos, hogy mindezt már a taurenek is észrevették. Szívükben jók, és Vérpata Cairne a valaha volt legjobb vezetőjük (habár most már ő is öregszik). De néha, amikor a szemükbe nézek, azon tűnődök, hogy vajon látják-e a szemük közé repülő bárdot. És a kéz, amely elvágja a torkukat, nem szükségszerűen a Szövetség lesz.

(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 146-147.p.)

Tauren mitológia

Hajnali ködök

Az Emlékezés Kora előtt a szelíd Földanya rálehelt a hajnal aranyszínű ködfátylaira. Ahol a borostyánszínű felhők megpihentek, ott búza- és árpamezők végtelen folyama jött létre. Ez volt munkáinak gyűjtőmedencéje – az élet és a remény hatalmas kosara.  

A Földanya szemei leragyogtak a földekre, amelyekbe életet lehelt. Jobb szeme, An’she, a nap, meleget és fényt adott a földnek. Bal szeme, Mu’sha, a hold nyugalmat és álmot a hajnal ébredező teremtéseinek. Olyan volt tekintetének ereje, hogy a Földanya mindig becsukta egyik szemét, ahogyan az égbolton fordult. Így, az ő szerető tekintete változtatta a nappalt éjszakává a világ első hajnalán.

Amikor a jobb szeme leragyogott az arany hajnalra, a Földanya szelíd kezei körülölelték az aranyszínű mezőket. Ahol karjainak árnyéka áthaladt, ott egy nemes nép emelkedett fel a gazdag talajból. A Shu’halok, vagyis taurenek felkeltek, hogy hálát mondjanak és imádkozzanak az ő szeretett anyjukhoz. Ott, a hajnal végtelen mezőin a föld gyermekei megesküdtek az ő kegyelmére, és megfogadták, hogy áldani fogják nevét, amíg a végső sötétség nem borul a világra.

A Földanya bánata

Ahogy a föld gyermekei bebarangolták a hajnal földjeit, a föld mélyéről származó sötét suttogásokra figyeltek fel. A háború és a csalás művészetéről suttogtak a gyermekeknek. Számos Shu’halo az árnyak befolyása alá került, és a rosszindulat és gonoszság útját választotta. Tiszta testvéreik ellen fordultak, és otthagyták ártatlanságukat.

A Földanya, akinek szíve nehéz lett gyermekei helyzete miatt, nem tudta elnézni gyermekei elhullását. Bánatában kiszakította magából a két szemét és a végtelen, csillagos égboltra helyezte őket, hogy ott pörögjenek. An’she és Mu’sha könnyíteni szeretnének a másik bánatán, de csak egymás sápadt fényét tudják üldözni az égbolton. Az ikrek még mindig üldözik egymást a világ minden fordulásával.

Habár nem látott, a Földanya mégsem tudott hosszú időre leszakadni szívének világától. Fülét a szeleknek tartotta és úgy hallgatta mindazt, ami történt a hajnal mezőin. Az ő nagyszerű szíve mindig a gyermekeivel volt – és az ő szerető bölcsessége soha nem szakadt el tőlük.

A Fehér Szarvas és a Hold

Tisztalelkű gyermekei bátor szívébe a Földanya elültette a vadászat szeretetét. Mivel az első hajnal teremtményei szilajak és vadak voltak. Elrejtőztek a Földanyától és a föld árnyékos és vad helyein találtak maguknak vigaszt. A Shu’halok vadásztak ezekre a bestiákra, ahol rájuk bukkantak és megfogták őket a Földanya áldásával.

Egy nagyszerű szellem ugyanakkor ki tudott térni előlük. Apa’ro egy büszke szarvas volt hófehér bundával. Agancsai megkarcolták a mennyek tetejét, és erős patái kilyukasztották a világ mély helyeit. A Shu’halok a hajnali világ minden sarkában vadásztak Apa’rora – és hamarosan csapdába is csalták.

A kiutat keresve, a nagyszerű szarvas átszökkelt az égre. Habár úgy tűnt, hogy ezzel a menekülése biztosítva van, hatalmas agancsai beragadtak a csillagok közé, amelyek szorosan tartották. Hiába rúg-kapált, Apa’ro nem tudta magát kiszabadítani a mennyekből. Ekkor talált rá Mu’sha, miközben bátyját, An’shet üldözte. Mu’sha meglátta a beszorult szarvast, és azonnal szerelmbe esett. Az okos hold egyezséget kötött a szarvassal – kiszabadítja őt a csillagok fogságából, ha viszontszereti és véget vet magányának.

Mu’sha szerette Apa’rot és gyermeke fogant tőle. A gyermek, egy félisten, ahogy néhányan kijelentenék, az éj árnyas erdőiben született. Cenariusnak nevezik, és az ébredező világ és a mennyek királysága közötti csillagos úton jár.

Az Erdők ura és az első druidák

Idővel a gyermek Cenarius egészen büszke apja termetéig nőtt. A fák és csillagok testvéreként a nagyszerű vadász bebarangolta a világ távoli helyeit is, és a hajnallal harmonizáló dalokat énekelt. Minden teremtmény fejet hajtott az ő kegyelme és szépsége előtt – nem volt senki annyira elragadó, mint a hold és a fehér szarvas fia.

Végül Cenarius összebarátkozott a Shu’halokkal, és a változó világról beszélt nekik. A föld gyermekei testvérüknek tekintették, és megesküdtek neki, hogy segítenek megvédeni az élettel teli földeket és nagyszerű Földanyájuk szeretett teremtményeit.

Cenarius megtanította a föld gyermekeit, hogy hogyan beszélhetnek a fákkal és a növényekkel. A Shu’halokból druidák lettek nagyszerű mágiákat hajtottak végre, hogy meggyógyítsák a földeket. Számos generáción keresztül a Shu’halok együtt vadásztak Cenarius-szal és megvédték a földet a benne mélyen rejtőzködő árnyéktól.

A kentaurok gyűlölete

Ahogy a hajnal ködfátyolai halványultak és az Emlékezés Kora elmúlt, a félisten Cenarius a maga útját járta a világ rétjein. A Shu’halok szomorúak voltak a távozása miatt, és sokat felejtettek az általa tanított druidizmusból. A generációk váltakoztak, elfelejtették, hogy hogyan beszéljenek a fákkal és a föld vad dolgaival. A mélyből származó sötét suttogások ismét eljutottak a fülükig.

Habár a föld gyermekei kizárták a gonosz suttogásokat, egy szörnyű átok sújtotta vándorló törzseiket. A nyugat fekete földjeiről gyilkos teremtények hordája érkezett – a kentaurok. A pusztító és kannibál kentaurok úgy zúdultak rá a Shu’halokra, mint a pestis. Habár a bátor vadászok a Földanya áldásával a szívükben harcoltak, a kentaurokat nem tudták legyőzni.

A Shu’halok arra kényszerültek, hogy maguk mögött hagyják ősi szállásukat, és örökkön-örökké a végtelen pusztákon vándoroljanak nomádként. Úgy tartják, hogy egy nap visszatér majd a remény – és a Shu’halok széttöredezett törzsei a Földanya szerető karjai között új otthonra lelnek.

 

Lángoló Sztyeppék (Burning Steppes)

Központ: Feketeszikla Orom (1.500)

Lakosság: 3.000 (50% Feketeszikla ork, 30% Tűzbelű ogre (Fire-gut ogre), 15% fekete sárkány, 5% Sötétvas törp)

Államforma: Diktatórikus egyeduralom

Vezetők: Feketekéz Rend Hadfőnök, Ogg'ora Főnök

Főbb települések: Tűzbelű Szikla (Fire-Gut Rock) (900), Feketeszikla Mélység (150)

Nyelvek: Sárkány, Törp, Kalimag, Orc

Hit: Sámánizmus

Erőforrás: ásványkincsek

Befolyás: Fekete sárkánynemzetség és tűz-elementálok

Az egyetlen elérhető átjáró Azeroth és a Khaz Modanban lévő otthonom között az őrült Feketeszikla Ormon és a Lángoló Sztyeppéken vezet át. Az országút jól járható, de veszélyes. A göröngyös és rögös hegyoldalakon és hegyeken átvezető út a gyakori utazók miatt biztonságos, de a bestiák megérzik, ha letérsz az útról és azonnal lecsapnak rád.

Bár sokan főútvonalként használják a Lángoló Sztyeppéket, mégis itt található az egyik legnagyobb ork település Azerothon. Ezek az orkok nem tartják tiszteletben Thrall fegyverszünetét a Szövetséggel, hanem ugyanazokat a barbár hagyományokat folytatják, amikre emlékszem a Harmadik Háború előtti orkokból. Bár ha őszinte akarok lenni, nem tudom hibáztatni őket azért, mert gyűlölik a Szövetséget, hiszen a viharváradi portyázók gyakran levadásszák őket. Ha mélyebbre hatolsz ebben a régióban, ogrékat, sárkányokat találhatsz és az én gonosz kuzinjaimat a Sötétvas klánból.

Mivel a vulkán aktív és a láva folyik, az időjárás állandóan száraz és forró. Ez talán a legfárasztóbb része a Khaz Modanból Azerothra való utazásnak.

Lakosság és kultúra

Az egyszeri (és szerencsés) utazó Khaz Modan és Azeroth között aligha fogja látni egyetlen lakosát is a Lángoló Sztyeppéknek. Attól még az orkok egy tartós települést tartanak fenn a vulkán körül, elrejtve az úttól, de állandóan figyelve a Szövetség támadásaira.

Ezek az orkok sokkal jobban hasonlítanak azokra, akikkel az Első és a Második Háború során találkoztam, mint a jelenlegi Horda, amiről Kalimdorban számos történetet hallottam. Vérszomj és kegyetlenség jellemzi őket, és a Feketeszikla Orom körüli hegyekben fém után bányásznak, amelyből fegyvert és páncélt készítenek.

A Tűzbelű ogrék délen az arcane mágiát követik, de hatalmas testük lehetővé teszi azt is, hogy közelharcba bocsátkozzanak. Adj egy furkósbotot egy orge varázsló kezébe és ugyanúgy kiüti a legerősebb törp harcos koponyáját vele. Ez az erőszakos nép csak arra koncentrál, hogy a Lángoló Sztyeppéket ogre területté változtassák. A Szövetség – és persze az orkok, a Sötétvas törpök és a sárkány népek – nem fogják hagyni, hogy az északra vezető egyetlen átjárót elveszítsék.

A fekete sárkányok megfoghatatlanok, és aki el kívánja kerülni, hogy darabokra szaggassák, kellő tűzerő nélkül ne menjen a közelükbe. A magányos utazókat sportból megtámadják, és szabad prédának tekintenek mindenkit, aki megközelíti az általuk birtokolt erődöt.

Földrajz

Mivel a Khaz Modani hegyormok bája és szépsége hiányzik, ezért az Elátkozott Földek hegyei azt a nyers energiát tükrözik, amely átalakította őket. Minden szikla megolvadt, amikor a vulkán létrejött, és a láva örökre megváltoztatta a látképet. A Feketeszikla Orom félelmet kelt puszta tömegével és a nyilvánvaló pusztítással, míg a régió többi része próbál helyreállni azok után a károk után, amelyet Ragnarosnak, a tűz-elementálok királyának újjáéledése okozott.

Tájegységek és települések

A Lángoló Sztyeppéket olyanok foglalták el, akik szívesen fogadják azokat az utazókat, akiknek a feje egy lándzsavégre van tűzve. Átutazni rajta egy szükséges rossz, és minél gyorsabban tesszük, annál jobb.

Feketeszikla Mélység (erőd, 300): A Sötétvas klán egyik legtehetségesebb kovácsa, Franclorn kovácsmester azután építette ezt a földalatti erődöt a Feketeszikla Ormon lévő erőd alatt, hogy Ragnarost megidézték. A pletyka szerint Ragnaros rejtőzködik itt a megmaradt Sötétvas törpökkel, akik őt szolgálják. Senki nem juthat be, de azok, akik megpróbálták és sikerült túlélniük, mozgó kőből épült seregről zagyválnak. El lehet tűnődni rajta, hogy vajon mi lesz a terve Ragnarosnak velük azután, hogy visszaszerezte a felsőbb szinten lévő erődöt a sárkányi erőktől.

Feketeszikla Orom (erőd, 450): Franclorn kovácsmester azután építette ezt a hatalmas erődöt a Sötétvas törpök otthonául, miután az általuk idióta módon megidézett Ragnaros elpusztította a hegy nagyobb részét. Nefarionnak, a sárkány hadnagynak más elképzelései voltak, és a törpöket a földalatti erődjükbe űzte, és megpróbálta azt az erődöt elpusztítani. Az alsóbb szinteken lévő komplexumot azonban nem sikerült neki és seregének megszerezni, mert ott még mindig Ragnaros uralkodik.

A Feketeszikla Orom alapjához a Sötétvas törpök a kihűlő lávát formálták, ami szinte csoda. Az Olvadt Hídról (Molten Span) alig látszik ez, ahogy feketén és mintegy rossz ómenként áll. Sárkány őrzők ügyelik a falakat, és úgy tűnik, hogy a fekete obszidiánok kivonják a fényt az összes közeli helyről. A sárkányok kedvelt időtöltése az utazók megtámadása, szóval letérni az útról nem egy nyerő dolog ezen a vidéken.

Feketeszikla Orom Lejtői (táborhely, 1.500): Az orkok számos tábort építettek a vulkán lábánál, és hegyet sajátjuknak nyilvánították ki (de észrevettem, hogy nem kívánják mélységeiben feltárni). A településeik nagyobb részét a lejtőkön rejtették el, így biztosítva, hogy senki nem lepheti meg őket. Mérföldekről észreveszik a közeledő alakokat.

Habár az orkok létszámban felülmúlják az ogrékat, az ogrék folyamatosan megtámadják őket, ahogy Viharváradból is rendszeresen küldenek vadászó csapatokat, hogy irtsák ki az orkokat Azerothról. Van egy mérges, kétségbeesett alaphangulata ennek a helynek.

Tűzbelű Szikla (tábor, 900): Ez az ogre tábor messze fekszik a főúttól, a Lángoló Sztyeppék északkeleti részén. Az ogrék senkivel sem tartanak fenn szövetséget, csak más ogrékkal, és elhatározták, hogy minden más népet elűznek innen. A tábor erősen védett, megfelelően megerősített ogre buckákkal, amelyek egy sziklás völgyben vannak lépcsőzetesen elhelyezkedve. Az ogrék nem szívesen látják egyik másik nemzet látogatóját sem, amelyet jól tükröznek a tábor közelében lévő vadon fáiról lelógó széttépett testek. Nagy számban élnek itt dögevők, mivel az ogrék egyszerűen csak fellógatják a fára azt, amit nem esznek meg. Ha valaki elég bolond ahhoz, hogy ellátogasson ebbe a régióba, a vadak valószínűleg előbb felfalják, mintsem, hogy megpillantson egy ogrét.

Az Olvadt Híd (Molten Span): A Feketeszikla Orommal való összeköttetés valóban nagyszerű munka, ahogy azt kelletlenül, de bevallom. Ez a masszív kőhíd a Ragnaros által létrehozott szurdokban égő tűz fölött ível. Ha nem akarod, hogy az életed egy hajszálon fityegjen magasa egy lávatenger felett, akkor mehetsz a sziklákba vájt obszidián lépcsőkön, amelyek a szurdokba vezetnek le mindkét oldalon. Az út során számos hatalmas törp szobor mellett is elhaladsz, amelyek zománcos láncokkal rögzítettek a földhöz a láva fölé.

Thaurisan Romjai: Ezt a törp település utánzatot az első trónbitorlól nevezték el, aki magát a Sötétvas királynak nevezte. Elhagyták Khaz Modant és felépítették ezt a várost, de a népünkkel folytatott háború során elpusztult, amikor a vulkán kitört a hülyeségük miatt.

Történelem

A sztyeppék korábban a Vörösgerinc-hegység részei voltak, mielőtt a Sötétvas törpök a száműzetésük után megérkeztek ide. Egy közösséget hoztak létre Thaurisan néven, de annyira nem voltak ügyesek, hogy biztonságban tartsák. A thánjuk, egy őrült varázsló, megidézte a tűz-elementálok királyát, Ragnarost, hogy segítsen neki a Vaskohó törpök ellen vívott háborúban. Ragnaros eljövetele számos hegyet megolvasztott a térségben, és egy nagy vulkánt formált a robbanás epicentrumában. Történetek keringenek arról, hogy a Sötétvas törpök jelenleg Ragnaros bábjaként élnek a Feketeszikla Orom alatt. Habár ez csak egy pletyka, úgy hiszem, igaz.

A Második Háború után orkok érkeztek ide, és több települést is fenntartanak a vulkán körül, mivel úgy gondolom, hogy a klíma kedvező számukra. A Horda elfoglalta a Feketeszikla Ormot és a Második Háborúban a hadműveletek bázisa volt a Lordaeron ellen vezetett hadjárat során. Végzetpöröly Orgrim Hadfőnök a vulkán lábánál ölte meg az ember hőst, Anduin Lothart a háború vége táján, habár Lothar halála megfordította a csata kimenetelét és arra ösztökélte a Szövetséget, hogy rohanja le a nagyot hibázó Hordát.

Az Elátkozott Földek (Blasted Lands)

Lakosságszám: 2.000 (55% Rettegettsulyok (Dreadmaul) ogre, 15% démon, 15% draenei, 10% ember, 5% nemes elf)

Államforma: elsősorban törzsi társadalom egyeduralkodókkal

Vezetők: Agramalor, a Rettegettsulyok ogrék ura;

                Lord Kazzak, a Végzetőr (Doomguard) démonok ura;

                Thas’ranan főmágus, az Alvilágőrző Erőd mágusok parancsnoka

Főbb települések: Alvilágőrző Erőd (Nethergarde Keep) (300), a Szennyezett Sebhely (Tainted Scar) (300)

Beszélt nyelvek: Közös, Eredun, Alsóbb Közös, Ork, Thalassian

Vallás: Lángoló Légió, Szent Fény

Erőforrások: ásványkincsek

Az Elátkozott Földek okkal viseli ezt a nevet: mágiával lettek sújtva, amely létrehozta a Sötét Portált, amelyen a tomboló Horda Azerothra áramlott. Ma a szétszabdalt földnek csak pár lakosa van, és nincsen egyetlen jelentős települése sem.

Az Elátkozott Földeken csak egy használható út van, amelyet északon az Alvilágőrző Erőd zord mágusai őriznek. Az a nem irigylendő küldetésük van, hogy vigyázzák a Sötét Portált és megóvják a kontinens többi részét a délen élő démonoktól és megvédjék magukat a sivatagban vándorló ogre törzsektől.

Az időjárás száraz és forró nappal és meglehetősen hideg éjszaka. A hegyek minden csapadékot megállítanak, amely Gyászmocsárból (Swamp of Sorrows) érkezne északra, és egyetlen folyó sem szeli át ezt a földet. A keleti partra időnként érkeznek viharok a tenger felől, de ezek a záporok olyan gyorsan jönnek és mennek, hogy a víz csupán elfolyik a széttöredezett földön vissza a tengerbe.

Lakosság és kultúra

Fenntartásaim voltak Alvilágőrzővel kapcsolatban.

Először feszült savanyúpofáknak gondoltam lakosait, de amikor megismertem a felelősségüket és a veszélyt, amellyel szembenéznek, megengedtem, hogy olyan zordak legyenek, amilyenek akarnak. Ezek a szegény lelkek naponta harcolnak az ogre mágusokkal és démonokkal, akik azzal fenyegetnek, hogy elfoglalják az erődöt, vagy megszerzik a Sötét Portált.

Ez a kis szoros közösség kevés bűnesettel találkozik; ugyanakkor azokat, akik megszegik a megállapodást, amelyet tettek, amikor elfogadták helyüket az erődben, egy időre Viharváradba küldik a Pincebörtönbe (Stockade). Ezek a mágusok semmilyen kilengést nem tűrhetnek el maguk között.

Ha muszáj meglátogatnod az Elátkozott Földeket, emlékezz rá, hogy az alvilágőrzői mágusok az egyetlen vendégszerető népek az egész területen. És ők sem kifejezetten vendégszeretők.

Földrajz

A Sötét Portálon átszivárgó mágia kipusztította az Elátkozott Földeket, egy terméketlen sivatagi látképet hagyva maga után. Ez a régió semmilyen életnek nem kedvez.

A Szennyezett Sebhely: Ezt a területet vékony, mérgező köd fedi, amely megfojtja azokat, akik elég buták ahhoz, hogy közel merészkedjenek. Démonok táboroznak itt és a már így is kizsigerelt földet tovább rontják energiáikkal. Sokan hiszik azt, hogy Lord Kazzak a Lángoló Légióból egy rejtett toronyban él a mérgező ködben, de kevesen tértek vissza ahhoz, hogy megfelelő információkat adjanak.

Városok és települések

Az Elátkozott Földeket északon a Szövetség erői őrzik, délen démoni befolyás van, míg középen ogre törzsek élnek.

A Sötét Portál: A Portál, amellyel minden elkezdődött. Vonakodó mágusok és paladinok szükségtelen kísérete mellett is csak pár száz lábnyira közelíthettem meg. Még így is láthattam a portál oldalán álló köpenyes figurák masszív szobrát és a lila, örvénylő mágikus energia-masszát, amely a Külső Földekre (Outland) vezet. A Portál körüli terület elfeketedett és tönkrement abba a robbanásban, amellyel évekkel korábban a portált elpusztították. Habár nemrég újjáépítették, még mindig ördögi villámok rezonáltak.

Alvilágőrző Erőd

Lakosság: 300

Államforma: feudális monarchia

Vezetők: Thas’ranan főmágus, az alvilágőrzői mágusok parancsnoka

                Lordenson Tábornok, az alvilágőrzői harcosok parancsnoka

Nyelvek: Közös, Thalassian

Vallás: Szent Fény

Pártállás: Szövetség

Az Alvilágőrző Erőd egy gát, amely egy fertőzött föld ördögeit szorítja vissza – és egy épület, amely tele van pattanásig feszült idegű maximalistákkal. Khadgar főmágus építtette, aki a Draenorral vezető expedíciót vezette valamikor és azóta eltűnt. A ma itt élő mágusok az ő emléke előtt tisztelegve szolgálnak.

Ez a közepes méretű erőd az Elátkozott Földek legészakibb pontján található, és a régióba vezető egyetlen utat felügyeli. Mágusai és harcosai a vidámságot adták fel kötelességükért, és állandó harcban állnak a démonokkal és ogrékkal szemben. Néhányan azt gondolják, hogy veszíteni fognak, de ők csak folytatják a harcot, hogy megvédjék a portált és Azeroth többi részét Lord Kazzak erőitől.

De attól félek, hogy az Erőd legnagyobb problémája nem a külső fenyegetés, hanem a belső.

Thas’ranan és Lordenson megosztva parancsolnak, az előbbi a mágusokat, az utóbbi a harcosokat vezeti. Ritkán vannak haragban, de amikor igen, a többi lakos olyan feszültnek érzi a levegőt, mintha szikrák pattannának körülöttük. Az Erőd emberei egy összetartó csapat hatalmas nyomás alatt. Ha engem kérdeztek, a hely szerintem egy puskaporos hordó.

Mint az egyetlen épület mérföldekre, az Erőd magányosan áll az úton. Harcosok járőröznek a falakon állandóan, és állandóan figyelik a mozgásokat, hogy üdvözölhessék a Viharváradból érkező követeket vagy ételszállítmányokat, hogy visszafordíthassák az utazókat, vagy védekezzenek az ogrékkal és démonokkal szemben.

Történelem

Ez az őrült sivatag valamikor egy mocsaras és lápos terület volt, amelyet Fekete Ingoványnak (Black Morass) hívtak, és Gyászmocsárhoz hasonlított. Amikor Medivh felépítette a Sötét Portált, hogy összekösse Azerothot az orkok szülőföldjével, Draenorral, az orkok keresztüljöttek a portálon és megkezdődött az első a nagy háborúk közül. Az orkok arcane mágiája olyan erős volt, hogy magába szippantotta a mocsaras területet, és csak száraz vörösagyagot hagyott maga után. Amikor a Szövetség elpusztította a Sötét Portált, a szennyezés terjedése megállt, de az Elátkozott Földek nem tudott meggyógyulni.

És ha a Horda nem lett volna elég, Rettegettsulyok ogrék is átjöttek a Sötét Portálon. Ellentétben az orkokkal, ők az Elátkozott Földeken maradtak.

Az Alvilágőrző mágusai mesélték, hogy szerintük az ogrék Lord Kazzakot szolgálják. Akárki is legyen a vezetőjük, azt parancsolta nekik, hogy rendszertelen időközönként folyamatosan támadják a Szövetség erődjét.

Lor'themar Theron - A Nap árnyékában 1. rész

Sarah Pine novellája, aki a Garroshról szóló történetet is írta. A Lor'themarról szóló novellájával megnyerte a Blizzard kreatív írói pályázatát.

Az eredeti itt található: http://www.wowpedia.org/In_the_Shadow_of_the_Sun

Lor’themar az asztalán fekvő levélre bámult. A boríték feltört pecsétje furcsán villant meg, mintha valahogy visszatükrözte volna a tekintetét a sötétlila viasz. Sóhajtott és ismét felemelte a tekercset, ezúttal átugorva a nevetséges bevezetőt és a hízelgésnek szánt szavakat. A második oldalon volt finoman elrejtve a rengeteg kacifántos mondat között, hogy Napfosztó Aethas bejelenti látogatását.

Csak úgy közömbösen volt odavetve, de Lor’themarnak immár hétéves gyakorlata volt az ilyen szövegekben, és elég jól részeire tudta szedni az ilyesfajta politikai beszédet. Halduront nem hatotta meg.

- Még egy kérés sincsen – mondta homlokráncolva régi barátja és kollégája. – Csak úgy döntött, hogy felbukkan, ugye?

Amit Halduron nem tudott, az az, hogy Aethas valójában többször is kért kihallgatást a Kormányzó Úrtól az elmúlt hónapokban, és mivel nem akart vele összetűzésbe kerülni, Lor’themar szándékosan figyelmen kívül hagyta a kérelmeit. A legtöbb esetben nyomós indoka volt, hogy visszautasítsa, de Lor’themarnak még mindig megrándult az arca, valahányszor átgondolta az eseményeket, amelyek Quel’Danasban történtek. Az események és azok következményei még mindig túl közeliek voltak.

Hagyta, hogy a lap az asztalára essen. Aethas rosszul időzített; Lor’themar már eltervezte, hogy a főmágus érkezése utáni napon elutazik, és ktudta, hogy csak kényszer esetén halasztaná el eredeti tervét. Ez Aethas vesztesége volt.

Lor’themar sóhajtott. A pergamen úgy siklott végig az ujjai között, mint valamikor a hosszú fa szárai a Messzejárók nyilainak. Jó tippe volt arra, hogy vajon mit fog kérni Aethas, ha megérkezik, és még mindig nem tudta, hogy vajon mit akar majd rá válaszolni.

Napokkal később Tombolónap Orom elülső udvarának vörös és aranyszínű drapériái között állt, oldalán Halduronnal és Rammathtal. A lefelé vezető úton Halduron megállította, átadva neki egy csomag lágy, karmazsinvörös gyapjút. Miután átvette, Lor'themar kiterítette az anyagot, és feltárult az uralkodói arany főnix a vörös mezőkön: a Napjárók köntöse.

- Nem – mondta kurtán, visszaadva a finom anyagot barátjának.

- Viselned kellene – erősködött Halduron. - Te vagy a megbízott, tudod.

- Én a Kormányzó Úr vagyok – válaszolta előre sietve. - Nem a király.

- Az is lehetnél – szólt utána Halduron. - Nincs senki, aki elvenné tőled.

Lor'themar nem nézett hátra. Halduron szavainak igazsága csípte, élesen és könyörtelenül, ahogy az íjász tábornok követte őt az udvarba.

Legalább a Messzejárók zöld köntösébe öltözött most. Egyszer Rommath kijelentette, hogy helytelennek tartja, hogy a kormányzó a Thalassian vezetés egyik ága irányába nagyobb szívességet tesz, mint a másikakba. Ezeket a napokat a harc elszippantotta a főbírótól, kisiklottak ujjai közül. Még most is, ahogy kifejezéstelenül végigbámult az előcsarnokon és oly nagyon rátámaszkodott botjára, Lor'themar olyan reszketegnek látta, mintha egy jégtáblán állna. Minden tüskéje ellenére, ami pedig Rommathnak gyakran volt, Lor'themar csak sajnálatot érzett a szívében a gyengélkedő mágus iránt. Kael'thas végső árulása Rommathot a leghidegebbé és a legsivárabbá tett mindenki közül.

Ibolyaszínűen kezdett vibrálni előttük a levegő – a mágia eltéveszthetetlen jele. Egy pillanattal később egy örvénylő, kékes színű kapu nyílt meg, lenyűgözően lebegve a csarnok halvány kerámia csempéi felett. A kapun keresztül megjelent Aethas, ügyeltelnül botorkálva miközben előrelépett, a saját kínos modorossága elhomályosította méltóságos varázslatát.

Hamar visszanyerte a nyugalmát, maga köré tekerve köpenyét, ahogy felegyenesedett. Lor'themar csak azt vette észre, hogy milyen bután néz ki; a Kirin Tori elegáns bíborlila mágusszövet szörnyen festett rézvörös hajával és sehogyan sem akart vékony alakjához igazodni, amelytől úgy nézett ki, mint amikor egy kisgyerek egy felnőtt ember szerepét játssza el. Lor'themar gyorsan arra gondolt, hogy kiknek a helyében is lép fel, akikre vissza bírt emlékezni, de aztán gyorsan eltemette magában ezt a gondolatot.

- Üdvözöllek itthon, Napfosztó főmágus – jelentette ki, és még mindig csodálkozott azon a képességén, amellyel képes volt a hatalmat kifejezni.

Aethas idegesen mosolygott, és még sokkal fiatalabbnak tűnt, mint korábban. - Köszönöm, Theron úr – válaszolta földig hajolva –, ha valóban azért jöttem volna, hogy maradjak.

- Természetesen – válaszolta Lor'themar és igyekezett távolságtartást kifejezni az arcával. - A szavaid eszembe juttatják látogatásod okát. Erre jöjj; a tanácsadóimmal együtt meghallgatjuk kérésedet.

Általában Lor'themar a palota északi részén található tekintélyes fogadóterembe vezette vendégeit: egy szobába, amelyet égszínkék és jade kövek díszítettek, és a tengerre nézett. Ezen a napon azonban, bár olyan tisztán és élesen csillogtak, mint az üvegszilánkok, az oszlopsoron túl a csatorna túloldalán egy sziget tűnt fel. Hogy elkerüljék a látványát, Lor'themar egy alkóvba vezette őket a főszárny keleti felébe, amely Ezüsthold városának csempézett és nappal borított háztetőire nézett.

Aethas egy percnyi tétovázás után vágott bele.

- Olyan ügyben vagyok itt, amely a legnagyobb fontossággal bír – amely mindannyiunkat egyaránt érint. Biztos vagyok benne, hogy ti is tisztában vagytok az Északszirten növekvő veszéllyel. A Kirin Tor szólítani kíván titeket.

- Arthas mindig is veszélyt jelentett – vetette közbe Halduron. - Miért most jöttél hozzánk?

Aethas megrázta a fejét. - Nem csak Arthasról van többé szó – mondta. - Hanem Malygosról is. Krasus – Korialstrasz – arról értesített minket, hogy Malygos egyszer és mindenkorra véget kíván vetni a halandók mágia-használatának.

- És hogy kívánja ezt a Varázsszövő elérni? - kérdezte Lor'themar.

- Hogy megöl mindannyiunkat.

T&K - Az orkok kultúrája

Habár az orkok már nem viselkednek úgy, mint valami brutál barbárok, azért nem felejtették el azt harcias szellemet, amely felemésztette a lelküket az elmúlt évszázadokban. Az ork életstílus fegyelmet és bátorságot követel. Az orkok fizikálisan annyira erős lények, hogyha nem tudnák fegyelmezni a haragjukat, bármilyen apróság miatt megölnék egymást. Hogy elkerüljék a felesleges vérontást és halált, az orkok régóta kifejlesztettek egy szigorú és kifinomult becsületkódexet.

Politikailag az orkok az elmúlt évtizedben egy rendszerváltozáson estek át, ahogy a klán-struktúrából egy hagyományosabb, monarchikus struktúra felé mozdultak el. A fiatal és karizmatikus Thrall vezetése alatt, felszabadulva a démoni vérszomj alól, Kalimdor orkjai egyre jobban eltávolodtak a régi törzsi struktúrájuktól, és ma már a nagy ork nemzet polgáraiként definiálják magukat. A régi időkben az orkoknak erős patriarchális társadalmuk volt; a férfiak voltak az urak és az asszonyok „tudták, hogy hol a helyük”. Thrall politikájának köszönhetően most már a nőknek is sokkal nagyobb szabadságuk van az ork társadalomban. Az ork nők is kiállhatják ugyanazokat a próbákat, mint a férfiak, hogy utána sámánként vagy harcosként folytassák az életüket és ezzel ugyanannyi elismerését vívhatnak ki a társadalom tagjai között, mint a férfiak. Egyetlen terület van, ahol az orkokat elmaradottnak tarthatjuk, és ez az, ahogy bánnak a napszámosokkal (peon). Szerencsétlenek! Azok az orkok, akik megbuknak a harcosok vagy sámánok próbáján (vagy egyszerűen nem is akarják kiállni) gyakran válnak napszámosokká. A napszámos az ork társadalom legaljának legalja. Habár elméletileg nem rabszolgák, a
gyakorlatban ezt a szerepkört töltik be (ahogyan a Szövetségnél a parasztok). A legtöbb napszámos annyira gyenge, hogy egy új harcos egyik feladata, hogy be kell lopóznia a szántóföldekre és csúzlival kell felébreszteni a munka közben elaludt napszámosokat!

A harcosok állnak az ork társadalom legtetején. Minden fiatal férfi és nő, aki kiállja az erős test próbáját, olyan képzésben részesülhet, ahol egymással kell harcolniuk, és Orgrimmar harcmesterei között edzeni a legmagasabb
tisztelettel jár, amit egy harcos el tud érni. Nem mások szórakoztatásáért vagy a gyilkolás öröméért harcolnak. Az orkok számára a képzett küzdelem egy sport, olyan, mint az ember gyerekek számára a birkózás vagy a futás a faluban, vagy a bányaverseny a törpöknek. Valamint, attól félek, hogy ez egy része a Thrallt körülvevő személyi kultusznak; mivel a hatalmas ork gladiátor volt fiatalkorában, nem kérdés, hogy a fiatal orkoktól elvárják, hogy megpróbálják őt felülmúlni.

Mivel az orkok számára fontos a becsület, a kihívások teljesen elfogadottak. Ezek ritkán párviadalok; inkább olyasfajta fizikai erőpróbák, amelyek a személyes küzdelemnél többet kívánnak meg minden orktól. Vannak,
amelyek valamely képesség próbái (megmászni egy adott hegyet és a csúcsáról elhozni egy kincset), vannak, amelyek a kitartás próbái (a legmelegebb kánikulában kitartani a sivatagban), és vannak, amelyek a vadság próbái (meghátrálásra kényszeríteni egy vadállatot anélkül, hogy megütnénk). Amikor egy fiatal ork meg szeretné mutatni, hogy már képzett harcos, elvárják, hogy fárasztó próbák sorozatát állja ki. Néha az orkok felajánlják ezeket a próbákat más népek tagjainak is, akik bizonyítani akarnak, még embereknek és törpöknek is. Úgy gondolom, hogy ha valakit orkként kezelnek, az a tisztelet jele.

A harcosok mellett, a másik megbecsült csoport a sámánok, akik a szellem mesterei, ahogy a harcosok a test mesterei. A sámán az elemek felfedezői, amelyek annyira alapvetőek az orkok vallásában, mint a Fény az emberek
számára. A sámánok egyszerre mesterei és szolgái a természeti világnak. A legnagyobb ork sámánok holtukig képezik magukat. Akik nagy adottságokkal rendelkeznek Orgrimmar spirituális szívében, a Szellemek Völgyében (Valley of Spirits) képezik magukat, sőt, még ott is élnek. Ahogy Thrall ötvözte a harci bátorságot a sámánizmussal, az a mai ork gondolkodásmódot példázza.

Az arcanisták, mint a mágusok, még mindig rendelkeznek egy kis hatalommal az ork társadalomban; nem szeretik őket, de hasznosak, így elviselik őket. Ugyanakkor ez nem igaz a boszorkánymesterekre nézve. A Lángoló Légióhoz fűződő kapcsolatuk miatt a boszorkánymesterek erődjeit, ha megtalálják, porig rombolják, és a boszorkánymesterek csak titokban tevékenykedhetnek Durotarban. Ugyanakkor, ott, ahova már nem ér el Thrall keze, az ork klánok még mindig annyira kötődnek a gyűlölt szellemidézőkhöz, ahogy a kis tűzördögök is megcsókolják egy kiégett épület
izzó fadarabjait. Hallottam, hogy néhányan azt mondják, hogy a boszorkánymesterek egy új generációja titokban Durotarban gyülekezik, hogy az erejükkel megvédjék a birodalmat a démoni erőktől. (Ha ezek a megfigyelések igazak, akkor egy kicsit el kéne beszélgetni a vérelfekkel. Ahogy egy megfigyelő kommentálta: „Azeroth legtöbb problémája onnan ered, hogy az elfek nem tudták féken tartani a mágiájukat.”)

Az ork harcosok és sámánok számára az élet próbák sorozata. Durotarban a fiatal harcosokat és a vermekből előjött bugrisokat a Próbák Völgyébe (Valley of Trials) küldik, egy vadászterületre, ahol felkészítik őket a csatákra. Itt
(viszonylag gyenge) zsákmányokra vadásznak és ezáltal élesítik a képességeiket. Hasonlóan a sámánoknak és a papoknak a síkságra kell utazniuk és kapcsolatba lépniük a szellemekkel, megtanulva, hogy törődjenek a szellemek hangjával. A taurenektől az orkok számos olyan gyakorlatot vettek át, amelyek a test edzésére szolgálnak és arra, hogy közelebb vigyék őket az elemekhez. (Páran morogtak, hogy a tauren vallási gyakorlatok elterjedtebbé válnak Duratorban, mint amennyire szükséges lenne. De ezek a morgások mostanra elnémultak).

Az orkok igénylik, hogy magukat és honfitársaikat próbáknak vessék alá, és szeretnek eldicsekedni az eredményeikkel. Van még egy dolog, amit mindenkitől megkövetelnek és ez az alázatosság; ahogyan Thrall kifejezte a hódolatát az olyan hatalmas ősöknek, mint Végzetpöröly és Pokolsikoly Grom, minden orktól elvárják, hogy tisztelje a közvetlen felmenőit. Az ősöknek emelt szentélyek és emlékművek közkedveltek; és számos ork
zarándokol el a nagy orkok emlékműveihez, különösen Pokolsikoly Grom Kőrisvölgyben (Ashenvale) található emlékművéhez, ami szerves részét képezi az orkok őszi arató fesztiváljának.

A csatamezők emlékhelyei is fontos zarándokhelyek. Az orkok számos olyan általános szertartást tartanak meg, mint az emberek, ilyen a bizonyos életkorok elérése, a házasság és a temetési szertartás, mivel ők is eltemetik a halottjaikat.

Mivel az ork vallás az elemek és a természet körül forog, a Napéjegyenlőség és a Napforduló fesztiválok fontosak. És igen, az orkoknak is van Hófátyol (Winter Veil) fesztiváljuk és az ork gyerekek ugyanolyan türelmetlenül várják a (zöld bőrszínű) Tél Nagyapó érkezését, mint ahogy a törp és az ember gyerekek. Tény, hogyha van valami, ami reményt ad arra, hogy a Horda és a Szövetség egyszer félreteszi az ellenétjeit és Azeroth érdekében egyesülne, az ez a kölcsönös vonzódás egy kedves öregember iránt, aki szeret cukorkákat adni a gyerekeknek.

Ork mondások

Mannoroth vére által!
A félelem az ellenségnek való.
A gyengeség csak halált szül.
Első a háború – kérdezni csak az emberek halála után.
Acél és villám először, és utána a hús és a pihenés.
A vérszomj az egyetlen szomj.

Ork Kisokos

„Aka’magosh” = Áldás Rád és a Tieidre!

„Dabu.” = „Engedelmeskedem.”

„Gol’kosh!” = „A fejszém által!”

„Kagh!” = „Fuss!”

„Lok-Narash!” = „Fegyverkezz fel!”

„Lok-Tar” = „Győzelem!” (Harci kiáltás, egyben üdvözlés a harc során)

„Lok-Tar Ogar” = „Győzelem vagy halál!” (Harci kiáltás)

„Swobu.” = „Ahogy parancsolod.”

„Throm-Ka” = „Örülök, hogy találkozunk.” (Köszöntés)

„Zug-zug.” = Egyfajta egyetértés és megértés kifejezése, leginkább az okéhoz hasonlítható.

Új rovat! - A Konfliktusok és a Rejtélyek földjei

Új rovatot indítok a blogon, méghozzá abban a témában, amelyre az egyik házi közvélemény-kutatásom szerint a leginkább kíváncsiak vagytok: a zónák és városok történetét.

Ehhez segítségnek a Történelem és Kultúra rovatnál használt Warcraft Roleplaying könyveket veszem alapul, méghozzá a Lands of Conflictot és a Lands of Mystery-t. Mindkettőt Bronzszakállú Brann írta a lore szerint, és a saját utazását és élményeit meséli el ebben. Szóval ez nem lesz kimerítő és átfogó, mint mondjuk, amit a wowpedián találni vagy a magyar nyelvű wowwikin, hanem csak az RPG-könyvek fordításai, de remélem, ez is sok érdekességet fog tartalmazni.

Egy fontos tudnivaló az adatokkal kapcsolatban: nem minden adat fog stimmelni a hivatalos lore-ral (habár ez is a hivatalos lore része), és Brann a Frozen Throne és a vanilla-wow közötti időben írta, szóval azóta már meghaladott (főleg a Cataclysm miatt). Ha valakinek van kedve segíteni a fordításban, szívesen küldöm az anyagot :)

Bevezetésül álljon itt mindkét könyv előszava, ahogy azt Brann írta:

A Konfliktus Földjeinek előszava

Őfelségének, Bornzszakállú Magni Királynak, Dun Morogh és Vaskohó jogos uralkodójának és a Céh Nagyfelfedezőjének;

Tomli Magellas Nagyfelfedezőnek és a Kalandozó Tanács minden tagjának:

A küldetést, amellyel jópár hónappal ezelőtt megbíztatok, Kaz’goroth jóvoltából teljesítettem, és ezennel bemutatom az utazásaim és kutatásaim eredményét ebben a szerény műben. A Konfliktus Földjei szerény nevet adtam neki, mivel a konfliktusok jellemzik a legjobban a keleti kontinensek ügyeinek jelenlegi szomorú állapotát – és azt, hogy mivel kell folytatni, ha a kelet népei egy nap el akarják pusztítani a Falkát.

Láthatjátok, hogy egy-egy példányt küldtem nyugatra a tengerentúlra abban a reményben, hogy olvasása bátorságot ad Büszkerév kisasszonynak és Thrall Hadúrnak, hogy visszatérjenek otthonukba, és segítő kezet nyújtsanak a Kel’Thuzad és szolgái ellen vívott harcban. Bizonyos, hogy azok a különös éjelfek és az az átkozott Fagyott Trón nem jelenthet annyit, hogy elpusztítsák egykori földjeiket és korábbi népük nyomorgással és félelemmel teli életeit. Bocsássatok meg, de egy kimerült törp is álmodozhat.

Az elmúlt évtizedekben (nem, az elmúlt évszázadokban is) a világ összes gondja itt gyökerezett keleten, és itt kell megoldást találnunk rá, a Járványföldek fertőzött talaján, Viharvárad utcáin, Vaskohó kapuinál. Bár több kimerültséggel és elszigeteltséggel találkoztam a keleti földeken, de több elszántsággal és még több reménnyel. Hiszem, hogy mi magunk képesek vagyunk megszabadulni az élőholtaktól és a démonoktól. Természetesen ehhez szükségünk lesz arra, hogy a megfelelő emberek legyenek a befolyással bíró pozíciókban, és általánosan egyet kell értenünk abban, hogy az együttműködés nagyobb eredménnyel jár, mint a kicsinyes civakodás; de legalább az összefogott ellenállás csírái már megvannak. Ebben az egyszerű kötetben található beszámolónak iránymutatást kell nyújtania Őfelségének és a Felfedezők Céhének, hogy hogyan lépjünk fel a Lidérckirállyal szemben a következő napokban és években.

Remélem, hogy a törekvéseim megnyerik Őfelsége és a Tanács tetszését. Ha bármi kérésetek vagy észrevételetek van, tudjátok, hogy merre találtok.

Üdvözlettel:

Bronzszakállú Brann

A Rejtély Földjeinek előszava

Őfelségének, Bornzszakállú Magni Királynak, Dun Morogh és Vaskohó jogos uralkodójának és a Céh Nagyfelfedezőjének;

Tomli Magellas Nagyfelfedezőnek és a Kalandozó Tanács minden tagjának:

Nos, végeztem. Miután hónapokon keresztül mocsarakon gázoltam át, sivatagokon gürcöltem keresztül, erdőkben ólálkodtam, tengeren úsztam át (és alatta), és a jeges sivárföldeken vánszorogtam keresztül, befejeztem a feladatot, amivel Fáradt Csizmában megbiztatok. (Lázas voltam, amikor felhívtatok, és nem voltam teljesen magamnál, amikor megkérdeztétek, hogy nem akarom-e vállalni ezt az utazást. Különösen, hogy éppen aznap értem vissza a keleti földeken tett utazásomról. Ah, mi törpök igazán ravaszok vagyunk.)

A nyugati földek érdekesek – talán még annál is jobban, mint a keleti földek, mivel elég keveset tudtam a nyugatról, mielőtt belevágtam volna ebbe az expedícióba. Kalimdor, a Déli Tengerek szigetei és Északszirt a rejtély birodalmai voltak számomra; és annak ellenére, hogy jópár titkot felfedtem, ezek a területek számos misztikumot tartalmaznak még. Így ez a kötet A Rejtély földjei nevet kapta, amely pontosan jellemzi, hogy milyen érzés fog el a nyugati földeken.

Amit találtam, az veszettül érdekes, de meghiúsítja terveinket. A Horda orkjai, taurenjei és trolljai határozottan letelepedtek Kalimdoron és (égjen le a szakállam) megbízható szövetségesek lennének a Falkáva és a Lángoló Légióval szemben. Minden okuk megvan rá, hogy utálják a démonokat és az élőholtakat. De ahelyett, hogy együttműködnénk velük, a Szövetség erői Kalimdoron ( és a világ többi részén egész pontosan), civakodnak a Hordával piti konfliktusokon, a legtöbbször tradícionális okok miatt. „Civakodást” mondtam, de a helyzet már szinte egy háborúig fokozódott, kedves barátaim. Nem hiszem, hogy nagyobb örömet tudnánk okozni a Falkának és a Légiónak annál, minthogy végignézhetik, ahogy a halandó népek egymást gyilkolják halomra, és így ők azt öröklik, ami megmaradt, mikor végeztünk. Diplomáciára és kézfogásra van szükségünk Magni, nem kardokra és puskákra.

A nyugati földeken persze vannak potenciális szövetségesek – a legnyilvánvalóbban az éjelfek. Ugyanakkor nekik is megvan a maguk baja, külső és belső egyaránt. Más erők is léteznek, de az ösztöneim (és a tény, hogy megpróbáltak megölni) azt súgják, hogy ellenségesnek bizonyulnak céljaink eléréséhez. Kentaurok, trollok, nagák – a világ tele van olyan népekkel, akik meg akarják enni a vesédet, és félek, hogy nincs elég erős törpünk, hogy szembeszálljunk velük.

Sötét idők ezek, barátaim. De ugyanannyira izgalmasak is.

Záró gondolat

 

Most más bejártam az egész világot. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen (és egész biztosan a legjóképűbb), aki ezt megtette a történelem során. El lehet képzelni, hogy ezek után az a gondolat, hogy felfedezőként (és régészként, és kalandorként és antropológusként…) folytatni a karrieremet, hirtelen milyen csekély jelentőséggel bír. Mit láthatok, tehetném fel a költői kérdést, amit még nem láttam korábban? Mi van még? Nem lesz az életem hátralévő része csalódás, mivel már elértem a legnagyobb felfedezéseket?

Erre én azt mondom: nos, a költői kérdésre csak annyit, hogy aki ilyet feltenne, azt jól elküldeném melegebb éghajlatra. Még hogy rosszul érezném magam ezek után. Ha van valami, amit megtanultam a rejtély földjein való utazásaim során az az, hogy a világ megszámlálhatatlan csodát hordoz magában. Az expedícióm legalább annyi kérdést felvetett, mint amennyit megválaszolt, és alig várom, hogy visszatérjek a vad nyugatra, hogy további válaszokat találjak – és a legjobb része a kérdéseknek, amiket megválaszolok, az, hogy újabb kérdéseket vetnek fel. A világ csordultig van lehetőségekkel és a megismerhetetlennel, és én mindig részt kívánok venni benne.

És ez csak Azeroth. Vannak rajta kívül más világok is… mi lesz a következő, Magni?

Bronzszakállú Brann