Élnek olyan lények, akik megtestesítik az abszolút, jóvátehetetlen gonoszt ezen a világon. Ugyanakkor, függetlenül attól, hogy néhány szegletben mit mondanak, ezeket a lényeket NEM orkoknak hívják. Nem gyűlölik az életet, nem magasztalják fel a kegyetlenséget és a csalárdságot, mint a Lángoló Légió vezetői. Igen, elég brutálisak tudnak lenni, és ne akarjatok a rossz oldalukkal megismerkedni, hacsak nem vagytok nagyon jó kardforgatók és nem áll rendelkezésetekre egy kisebb sereg (meg egy-két mágus). Igen, amikor megölik a családotokat és a házatokat a földdel teszik egyenlővé, megértem, hogy a nevük káromkodásnak hangzik. Ugyanakkor nézzünk szembe a tényekkel: az orkok nem azzal múlatják minden percüket, hogy a kínzások újfajta módjain gondolkoznak, vagy hogy hogyan okozzanak nektek minél nagyobb gyötrelmeket. Ha így lenne, talán nem lennének ilyen veszélyesek.
Oké, tudom, hogy senki se fog hallgatni rám. De ez eddig se állított meg, szóval beszéljünk most az orkokról. Hol is kezdjem? Úgy gondolom, az egész egy mocsárban kezdődött egy messzi-messzi világban. Egy elveszett világ napsütötte lápjaiból másztak elő Draenor homályából az első orkok és kezdetleges menedékeket építettek, valamint oszlopokat emeltek a szellemek tiszteletére. Draenor nyári rétjein, ahol gőz bukkant fel a virágok és páfrányok alkotta vad élővilág közötti hasadékokból, az orkok a napon süttették magukat a szellemeket követve, szelíd kunyhóikban szemlélve a világot. (Itt egy kis kreatív szabadságot engedtem meg magamnak).
Nem ismerjük az ork történelem kezdetét. Draenoron az első orkok egyszerű mesterségeket űztek: építészet, mezőgazdaság és bányászat. Felfedezték a sámánizmus kettős tradícióját, hogy választ adjanak a világ nagy rejtélyeire, és a klán-rendszert, hogy kormányozzák az életüket. Emellett a hitük alapja még az ősök tisztelete és nagyrabecsülése volt.
A tudomásom erről az időről elég hézagos, de összeraktam pár mítoszt és történetet, amit az évek folyamán az orkoktól hallottam.
Éppenséggel nem is olyan sok évtizeddel ezelőtt, Ner’zhul, az ork sámán hagyta, hogy a démon Kil’jaeden felhasználja őt arra, hogy a vérszomjat és a kegyetlenséget szétterjessze az ork klánok között. (Természetesen elsősorban Kil’jaeden ötlete volt, hogy Azeroth ellen orkokat használjanak azért, hogy meggyengítsék Azeroth védelmét a Lángoló Légió második inváziója előtt.) Kil’jaeden arra is rávette Ner’zhult, hogy az orkok támadják meg a draeneieket. A két nép számtalan alkalommal csapott össze, de soha egyik se tudott a másik fölé kerekedni.
Ner’zhul azonban megtagadta az utolsó lépést. Ellenállt Kil’jaeden parancsának, hogy démonvért igyanak az orkok (az ugyanis démoni erővel ruházta volna fel az őket), és ezzel teljesen átadják magukat a halál és a háború útjának. (Ner’zhul később csúnyán megfizetett az ellenszegülésért.) Ner’zhul érezte, hogy ha ilyen dolgokban engedelmeskedik Kil’jaedennek, akkor örökre a gyűlölet rabszolgájává válnának az orkok. Feldühödve és felingerülve Ner’zhul ellenállásától, Kil’jaeden az öreg sámán ambíciózus tanítványa, Gul’dan felé fordult. Az engedelmességéért cserébe Kil’jaeden elmondhatatlan hatalmat ígért neki. Gul’dan beleegyezett és belemerülve a démoni mágiába, a leghatalmasabb halandó boszorkánymesterré vált a történelemben. Az arcane mágiát megtanította a többi klánnak is és arra törekedett, hogy felszámolja az orkok sámánisztikus hagyományait.
Kil’jaeden segített Gul’dannak létrehozni az Árnyék Tanácsot, egy titkos szervezetet, ami a klánokat manipulálta és a boszorkánymesterek mágiáját terjeszette egész Draenoron. Feketekéz, Gul’dan és az Árnyék Tanács irányítása alatt az orkok újra megtámadták a draeneieket. Az orkok támadása lehengerlő volt, különösen miután Gul’dan és a többi boszorkánymester démonokat idézett, hogy harcoljanak a draeneiek ellen. Szintén ebben az időben történt, hogy az orkok kinevezték Feketekezet a Horda első Hadfőnökévé.Az orkok és a draeneiket közötti utolsó csata előtt minden ork (kivéve Durotan és a Hófarkas klán) ivott a hatalmas veremúr, Mannoroth, a Pusztító véréből. Gyűlölet és vérszomj – és hatalmas erő – borította el az orkokat. Démon-táplálta dühük megpecsételte a draeneiek sorsát. Ahogy a háború elmúlt, Kil’jaeden, megelégedve mesterkedéseinek eredményével, megszüntette a további együttműködést a Hordával. A draeneiek legyőzésével az orkoknak már nem volt kivel harcolniuk. Végül egymás ellen fordultak. Megfosztva mindenfajta kihívástól és bármilyen démoni irányítástól, Gul’dan hamarosan észrevette, hogy a Horda önmagát pusztítja.
Az orkok szerencséjére egy másik kívülről jött erő is kapcsolatba lépett Gul’dannal. Ő volt Medivh az Őrző, habár ekkor éppen Sargeras szelleme uralkodott rajta. Medivh megmutatta Gul’dannak az utat Azerothra. Gul’dan látta benne a lehetőséget, amivel legalább ideiglenesen kielégíthette az emberei vérszomját, és meghódíthatott és uralma alá hajthatott egy másik világot. Medivh/Sargeras létrehozta az első Sötét Portált; és az orkok, újra egy közös cél alatt egyesülve, keresztülmentek rajta.
És így megkezdődött az Első Háború. Feketekéz Viharvárad közelében toborozta össze seregét. Az emberek védői felkészületlenek voltak. Habár egy csapatnyi hős lelassította az inváziót azzal, hogy megölték Medivhet, de az Első Háború az orkok megerősödésével ért véget, Viharvárad királysága határozottan a Horda zsákmánya lett, Llane Király meghalt és az emberek a tengeren keresztül észak felé hajóztak el.
Néha eltöprengek rajta, hogy mi a különbség az Első és a Második Háború között. Eltekintve a Viharvárad meghódítása és Lordaeron elleni támadás között eltelt két évtől, nem volt túl hosszú béke és igazából esély sem volt a békére. Azok, akik követként mentek Gul’danhoz a béke ügyében, élőhalott gúnytárgyként tértek vissza az embereik közé. Arrogáns brutalitás. Még a szövetséges Medivh halála ellenére is hitte, hogy nincs erő Azerothon, amely megállíthatná. És így a Horda hajókat épített és követték az embereket északra, megkezdve a Második Háborút.
Nem tudom, hogy mi zajlik az olyan lények fejében, mint Gul’dan. Ha nem lett volna annyira öntelt, nem hiszem, hogy lett volna erő, amely megakadályozhatta volna Lordaeron elfoglalását, még a Szövetség összes elf ereje és emberi értéke sem (és a törp zsenialitás sem). De Gul’dant egyszerűen nem érdekelte a Horda; őt csak az érdekelte, hogy neki minél több ereje legyen.
Gul’dan és néhány hozzá hű ork klán elhagyta a Hordát. A boszorkánymester egy szigetcsoporton keresztül betört a démon Sargeras sírjába, hogy így az ereje az istenekével vetekedjen. Végzetpöröly Orgrim ezt már nem tűrhette. Hogy megbüntesse a csökönyös orkokat drága árulásukért, Végzetpöröly elküldte a csapatait, hogy öljék meg Gul’dant és a renegátokat hozzák vissza. A vakmerőségéért Gul’dant darabokra tépték a megőrült démonok, akiket szabadjára eresztett. A vezetőjük halálával az áruló orkok hamar elestek Végzetpöröly feldühödött légiójával szemben. Habár az ellenállás lenyomták, a Horda képtelen volt visszafoglalni az ez idő alatt elvesztett területeit. Gul’dan árulása nem csupán reményt jelentett a Szövetség számára, de elég időt adott az újraszerveződésre és a megtorlásra. Lord Lothar, látva, hogy a Horda belülről szétesett, összegyűjtötte a maradék erőit és délre szorította Végzetpörölyt, vissza egészen Viharvárad széttört hátországáig. Itt a Szövetség erői csapdába csalták a hátráló Hordát Feketeszikla Ormának vulkanikus erődjében. Lothar és Végzetpöröly találkoztak a csatamezőn, és Végzetpöröly megölte az ember lordot. Ugyanakkor Lothar halála egy nagyon erős haragot gerjesztett a Szövetség seregében; leverték Végzetpöröly seregét és visszaszorították a Hordát Gyászmocsárba, ahol a Sötét Portál volt. Az orkok a felmentő sereget várták Draenorról, az azonban soha nem érkezett meg.
A Szövetség nem bánt kíméletesen a Horda túlélőivel. Összebilincselték őket, amíg ki nem fogytak a béklyók láncaiból, és internáló táborokba masíroztatták őket. A háború tragédiával végződött a Horda számára, de a legrosszabb még hátra volt.
Draenoron Ner’zhul, még mindig a Kil’jaedennel kötött alkun feldühödve, egy olyan erőt keresett, amellyel kijátszhatta a Lángoló Légiót. Látva Gul’dan „sikerét” a Sötét Portállal, a sámán rájött, hogy ő maga is tud új portálokat nyitni, és olyan helyre vezetheti a népét, ahol a Lángoló Légió nem fogja háborgatni őket. Nem volt ez egy rossz ötlet, de Ner’zhul nem rendelkezett sem Gul’dan tudásával, sem képességeivel. Az, hogy több mint egy portált nyitottak Draenoron, egy mágikus instabilitást eredményezett, amely elemeire törte szét a világot. Vulkánok emelkedtek ki a lángoló földből, amelyek füstöt és lávát eresztettek ki a világ minden részére. A vad viharokból tengerek emelkedtek ki, amelyek széttörték a partszakaszt. Felismerve, hogy a világuknak végük, Ner’zhul két legjobb tábornoka, Pokolsikoly Grom és Hóttszem Kilrogg otthagyták urukat, és összegyűjtve annyi orkot, amennyit csak tudtak, keresztülvezették őket a Sötét Portálon Azeroth megkérdőjelezhető biztonságába, még mielőtt Draenor egy hatalmas rombolásban, ami az egész Kavargó Űrt is megrázta, elpusztult.
Sajnos Ner’zhul és az ő Árnyékhold klánjának boszorkánymesterei szintén túlélték a kataklizmát. Egy másik portálon elhagyták a bolygót és éppen Kil’jaeden nem bocsátó karmai közé kerültek, aki még mindig haragudott a sámánra, amiért évekkel korábban dacolt vele. Ner’zhult és a követőit megkínozta, összetörte és Északszirt Lidérckirályává és a követőivé változtatta őket. Aztán ők létrehozták a Falkát.
Ha bármi sötétség is van a lelkemben, azt mind arra fordítanám, hogy egyszer megbüntessen Kil’jaedent azért a szörnyűségért, amit létrehozott.
A hatalmas arcane energia ellenére, ami szétdúlta a bolygót, Draenor nem pusztult el teljesen. Néhány része, amit ma Külsőföldeknek nevezünk, túlélte a kataklizmát. A pletykák szerint elég lidércnyomásos, ami egyedül a Lángoló Légió bázisának alkalmas. (Hívjatok őrültnek, de remélem, hogy egyszer láthatom).
Időközben Azerothon a Horda nagy része internáló táborokba volt bebörtönözve. A Szövetség túlélői nem voltak vidám hangulatukban; a legtöbben úgy érezték, hogy az orkok nem mások, mint vadállatok; sokan a végső megsemmisítésüket sürgették. A legyőzött orkok megdöbbentően kezelhetőek és egyhangúak voltak, csak akkor voltak felbuzdulva, ha démon isteneikhez imádkoztak, hogy mentsék meg őket. A Horda boszorkánymestereit, Ner’zhul démon imádatának leghűbb követőit, majdnem teljesen kiirtották. Mivel Mannoroth vérének hatásai kezdtek kiürülni a szervezetükből, az orkok gyengének és bizonytalannak érezték magukat. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy néhány ork klán, mint Pokolsikoly Grom és az ő Csatadal klánja elkerülte a megfogást.
Ebben az időben egy új bajnok született, a legnagyobb vezető az orkok több ezer éves történelmében. Thrallnak hívták, Durotan ork főnök fia, aki állítólag az egyetlen olyan ork törzsfőnök, aki megtagadta, hogy igyon a démonvérből. Történetek szólnak arról, hogy a Feketeszikla klán bérgyilkosai ölték meg Durotant, és a csecsemő Thrallt magára hagyták, hogy meghaljon. Egy cselszövő ember, nevezetesen Feketeláp megmentette ugyanakkor. Úgy érezte, hogy egy ilyen nemes vérvonallal rendelkező orkot a saját bábjaként használ majd annak érdekében, hogy a legyőzött orkokat kordában tartsa. A „Thrall”, vagyis rabszolga nevet adta neki, és gladiátornak nevelte, hogy mások szórakozásáért harcoljon orkokkal és emberekkel.
Thrall azonban nem felelt meg a nevének. Feketeláp azt akarta, hogy Thrall ismerje a harci technikákat és a történelmet, hogy jó harcos és jó vezető váljon belőle a csatákban, ezért elrendelte az ork taníttatását. Thrall azonban sokkal több képzést kapott, mint amennyit Feketeláp szeretett volna. Ez Thrall ember barátjának volt köszönhető: Taretha Foxtonnak, akinek az anyja, Clannia Foxton nevelte a csecsemő Thrallt. Taretha titokban könyveket csempészett Thrallnak: nem-katonai témájú könyveket.
Végül, a megtorlással és kegyetlenséggel teli évei után Thrall megszökött az emberek ellenőrzése alól, még mielőtt az megtörhette volna. Több hónapnyi vándorlás után Thrall megtalálta Pokolsikoly Gromot és egy csapatnyi Csatadal orkot. Miután számos próbát és tesztet kiállt, Grom elmondta, hogy fent északon talált menedéket számos ork, akik még mindig tisztelik a régi ork szokásokat, és ők a Hófarkas klán. Így Thrall búcsút vett a zord törzsfőnöktől, és északra ment; több hónapnyi keresés után végül találkozott a Hófarkasokkal, akik felismerték Thrallban Durotan fiát és a klánfőnök törvényes örökösét.
Thrall a klánnal maradt és Drek’Thartól, az öreg sámántól megismerte a sámánizmust. Ennek során Thrall ráeszmélt, hogy népe mennyire eltávolodott az ősöktől. Szükségük lenne arra, hogy testben és lélekben egyaránt felszabaduljanak az emberek fogsága és a démonok mérge alól.
Aztán Thrall találkozott az öreg ork főnökkel, Végzetpöröly Orgrimmal, aki remeteként élt a Második Háború vége óta. Megérezte azt az erős és tiszta szellemet Thrallban, amivel már évtizedek óta nem találkozott. Megtanította Thrallt azokra a fortélyos taktikákra, amivel gyorsan meg lehet támadni és meghátrálásra lehet kényszeríteni az ellenfelet, még mielőtt az felocsúdhatna. Később, amikor Végzetpöröly egy harc során elesett, Thrallt jelölte meg a Horda új hadfőnökének. Felvéve Végzetpöröly fegyverét, Thrall megfogadta, hogy minden orkot felszabadít Azerothon az internáló táborokban, és rögtön nekilátott fogadalmát megvalósítani. Thrall nevét elkezdte mindenki megismerni Azerothon és a Szövetség tábornokai azon tűnődtek, hogy mit csináltak rosszul, amikor hagyták, hogy egy jöttment hadfőnök összekovácsoljon egy új Hordát. Sajnos, még mielőtt a Szövetség a mágusait, varázslóit és paladinjait egy egységes szervezetbe tudta volna kovácsolni, hogy elpusztítsa az új Hordát, egy új veszély bukkant fel: a Falka. A legtöbben tudjuk, hogy mi történt ezután.
Ahogy a Harmadik Háború megkezdődött, Thrall, miután összegyűjtötte Hordáját (és részt vett egy kis Feketeláp elleni megtorlásban), azt az üzenetet kapta egy rejtélyes prófétától, hogy vigye át a Hordáját a tengeren Kalimdor partjaira, így kímélve meg őket a Falka pusztításától. Így is tett, és az út során találkozott és összebarátkozott a dzsungel trollokkal. Miután Kalimdorban partot értek, Thrall megérkezett a Pusztákba, ahol megismerkedett Vérpata Cairne-nel, a Vérpata taurenek törzsfőnökével. Itt kötötték meg az orkok és a taurenek a szövetségüket, és a taurenek csatlakoztak a Hordához.
A megkötött szövetségek ellenére az orkok pont egyik emberük miatt nem végezhették el a munkájukat. Bár Pokolsikoly Gromnak parancsba volt adva, hogy kerüljön el minden konfliktust Kalimdoron, mégis harcba keveredett az emberekkel, és utána még a helyi éjelfeket is feldühítette azzal, hogy elpusztította az erdőiket. Ellenségekkel körülvéve Grom egy patakra bukkant, amely Mannoroth vérével volt beszennyezve. Grom és a harcosai ittak a patakból és elég erősek lettek ahhoz, hogy legyőzzék az elfeket – és megöljék a félisten Cenariust. Belemerülve a démoni vérszomjba, Grom és az ő fel orkjai a továbbiakban nem akarták Thrallt követni. Csapatát démonokkal feltöltve, Grom a Puszták szélén hozott létre egy bázist. Thrall elhatározta, hogy megmenti öreg barátját a kárhozattól. Keresztülverekedte magát Gromig és az ork tudatára próbált hatni. Grom megbánta bűneit és együtt porig égették a teremtményt, amely évszázadok óta manipulálta és ölte az embereiket. Egy hegyi hágóban találkoztak Mannorothtal és Grom feláldozta magát, hogy megölhessék a démont. Korábbi bűnei ellenére a Horda ma úgy tekint Pokolsikoly Gromra, mint az egyik legnagyobb hősére.
Thrallnak kevés ideje volt a gyászra. Hamarosan a tengeren át megérkezett a démon Archimonde és a Falka, hogy elpusztítsák a Világfát és az általa őrzött Örökkévalóság Kútját. Miután újra figyelmeztette a rejtélyes próféta (akiről kiderült, hogy az újjászületett Medivh), Thrall csatlakozott Büszkerév Jainához, hogy szembeszálljon Archimonde-dal. Együtt elpusztították Archimonde-ot és szétporlasztották a Lángoló Légió haderejét.
A diadalmas Thrall egy új országot kezdett építeni az embereinek, amit az apja után Durotarnak nevezett el. Ugyanakkor népe véres múltja ismét kísérteni kezdett. Jaina apja, a Nagy Admirális Büszkerév Daelin, a Második Háború egyik hőse, elhatározta, hogy eltörli a Hordát egyszer és mindenkorra, mielőtt még megvetnék a lábukat Kalimdoron. Ismerve az orkok brutális történelmét, megértem Büszkerév kezdeti haragját, de még a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem változtatta meg álláspontját. Így, szomorúan, de oda kell raknom a nevéhez a „nagy, kövér tökfej” jelzőt. Jaina próbálta meggyőzni az apját, de az Admirális naivnak nevezte és azt mondta, hogy becsapják. Felismerve, hogy az apja nem fog változtatni a gyűlöletén, Büszkerév Jainának olyan döntést kellett hoznia, amit csak a Lángoló Légió urai élvezhetnek: vagy semmibe veszi a Thrallal kötött szövetségét, vagy segít megölni az apját.
Szegény lány. Először beleszeretett valakibe, aki elpusztította Lordaeront és utána szövetkezett az apja ősellenségével. A pletykák szerint közte és a vérelfek vezetője, Kael’thas között is volt valami. Egészen biztos, hogy nem ő legszerencsésebb nő a történelemben.
Thrall megígérte, hogy annyi embert kímél meg Theramore, a Kalimdor partjainál található új szövetségi főváros ostromakor, amennyit tud. Végül Jaina a Horda oldalára állt. Thrall bajnoka, a fél-ogre Rexxar megölte Büszkerév Daelint, és Jaina elfogadta, hogy a Szövetség vezetője legyen Theramore-ban és elkötelezte magát a Hordával kötött fegyverszünet mellett. Ugyanakkor ez a fegyverszünet is éppen csak fennáll Kalimdoron, Azerothon pedig egyáltalán nem.
Mostanra Thrall feloszlatta a hagyományos ork klánokat, hogy a továbbiakban egyetlen önkényes döntés se tudja elválasztani egyik orkot a másiktól. Így a legtöbb ork klán már nem létezik. Ugyanakkor Durotaron túl, a régi klánok maradványai megmaradtak, különösen a Feketeszikla és a Sárkánytorok klán, akik ma már nem is tagjai a Hordának. Ezek a klánok elfogadják a soraikban a boszorkánymestereket is, szóval ők nem hagyták el démoni örökségüket. Egy másik lappangó méreg, amely arra vár, hogy feltépje a sebeket, az Árnyék Tanács: Gul’dan vámpírokból álló régi bandája (képletesen mondva) soha nem pusztult el teljesen. Azt mondják, hogy a Fel-erdőben vannak. Ha egyszer elhatározzák, hogy elhagyják a rejtekhelyüket, igazán bajban lehetünk. Láttuk, hogy Kel’Thuzad egymaga mit vitt véghez – a Tanács egy teljes armadája a főboszokánymestereknek, és Theramore, illetve Durotar védelme a mágiával szemben nem olyan erős, mint amilyennek látni szeretném.
És ez az, amiért a Horda és a Szövetség ilyen véres zűrzavarban van napjainkban és ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben jobb idők jönnének ránk.
(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 132-138.p.)
