Az élőholtak átka brutálisnak bizonyult azok számára, akik valaha a Szent Fény filozófiáját követték. Elhagyottként az életük sivárnak, gyűlöletesnek és elmondhatatlanul kegyetlennek tűnt. Sokan hagyták, hogy a düh és a keserűség táplálja a lelküket. Valaha hittek a Fény tanításaiban és most az örök sötétség veszi őket körül. Ezek az Elhagyottak alapították az Elfeledett Árnyék Kultuszát (Cult of the Forgotten Shadow).
A Szent Fény Elhagyottá vált papjai átalakították a nézeteiket, hogy jobban illeszkedjen az új létformájukhoz. Az Elfeledett Árnyék követői hisznek abban, hogy az egyén cselekedetei és érzései képesek megváltoztatni az univerzumot. Az Elfeledett Árnyék formálja a valóságot. Az egyén és az univerzum között nincsen alapvetően kapcsolat; a kötelék csak akkor létezik, amikor az Elhagyott kifejti az akaratát az univerzumra. Személyes erejének erősítésével az Elhagyott nagyobb változásokat hozhat létre az őt körülvevő világon. Különösen erős Elhagyottak akár maguk formálhatják a világot. Az Elfeledett Árnyék papjai ezt a központi tételt az Isteni Humanizmusnak (Divine Humanism) nevezik.
A Három Erény
Az Elfeledett Árnyék Kultusza három erényt követ: a tiszteletet, az állhatatosságot és az erőt.
Az univerzum mások akaratának fizikai megtestesülése. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy csökkentsük az univerzumot, a körülöttünk lévők személyes erejét kell figyelmen kívül hagynunk. Ez nemcsak tiszteletlenség, ez veszélyes. Az Elfeledett Árnyék követőjének a saját személyes erejére kell támaszkodnia ahhoz, hogy kifejtse akaratát az univerzumra, de ha túl gyorsan akar elérni túl nagy erőt, az konfliktusba sodorja más erősebb lényekkel. Csak egy őrült próbálja meg kihívásra biztatni a felette lévőket. A tiszteletadás egyfajta személyes biztonságot is ad.
Az Elfeledett Árnyék követői még nagyobb hangsúlyt fektetnek az állhatatosságra. Elsőre talán lehetetlennek tűnik, hogy egyetlen ember megváltoztassa a világot, mikor körülötte megszámlálhatatlan sokaságban törekednek erre mások is. Ugyanakkor megingathatatlan kitartással és állhatatossággal győzedelmeskedhet.
Az erő az Elfedett Árnyék harmadik erénye, és ezt a legnehezebb elérni. Az az Elhagyott, aki mohón kapkod az erő után, túl nagy erőt is magára idézhet, amit kezelni nem tud, és belehal abba, hogy megpróbál az ereje fölé kerekedni. Annak az Elhagyottnak, aki átadja magát a kétségeinek és nem keresi a saját személyes erejét, nincs oka a létezésre; nem sóvárog semmi után, nem kíván semmit, magányosan üldögél és csak sóvárog a régi élete után. A Kultusz számára az az Elhagyott, aki nem próbál jobb lenni, mint ami, akár a Falka tagja is maradhatna. Az erő kutatása óvatosságot, előrelátást és finom lépéseket kíván.
Az Elfeledett Árnyék néhány válfaja a halált tekinti a negyedik erénynek; a legtöbben azonban az erő másodlagos erényének tekintik. Egy Elhagyott akkor jut el ereje csúcsára, ha magát a halált győzi le, azt múlja felül. Ez a halálon felüli erő ugyanolyan finom lépéseket kíván, mint bármely más erő. Egy Elhagyott nem gyilkolhat válogatás nélkül, és nem tarthatja vissza a halált a gyengétől. Az indokolatlan gyilkolászás növeli annak kockázatát, hogy az Elhagyott túl nagy erővel találja szembe magát. Ez a saját erejétől is megfosztja; az az Elhagyott, aki minden napját a vadak és az ember parasztok leölésével tölti, kimerítheti az erejét és védtelen maradhat, amikor igazi veszély fenyegeti. Ugyanígy az az Elhagyott, aki nem mutat könyörületet a gyengék iránt és mellőzi erejének szokásos gyakorlatait, azt a hírnevet szerezheti magának, hogy ő maga is gyenge. Ez ragadozókat szül és bántja a kultuszt. Végső soron fenn kell tartani az egyensúlyt.
Haszonleső kinézetük ellenére a kultusz követői magukban hordozzák a szánalom jeleit. Az élővilág féli és elkerüli az élő halottakat, és ugyan ki tudná ezért hibáztatni őket? A Kultusz tisztában van az Elhagyottak helyzetével, és ha csak egy kicsit is, de könnyíteni kíván a terhükön. Ez a szánalom még a legszívtelenebb papokat is visszafogja – habár a szánalom elég korlátozott az Elhagyottak számára.
z Elfeledett Árnyék Kultusza fontos szerepet játszik az Elhagyottak társadalmában. Felszabadulásuk és kultúrájuk kialakulása után nem sokkal egy emlékezetes viszályba kezdtek a nekromantákkal. A halottidézést a Falka eszközének, a szolgaságba kényszerítés művészetének tekintették, és az újonnan felszabadult élőholtak számára használata visszataszító volt.
A Sötét Úrnő, Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) viszont felismerte, hogy az ő helyzetükben milyen értékes is a halottidézés. Habár az Elhagyottak természetes módon gyógyulnak, sokan elmennek az Elfeledett Árnyék papjaihoz egy kis „renoválásra”. A nekromanták is képesek kiszabadítani a szolgasorban lévő, tudattalan élőholtakat és olyan hatalmas erejű varázslatok után kutatnak, amelyekkel egy nap visszatérhetnek az Elhagyottak az életbe. Sylvanas tudta, hogy a gyógyításhoz, az emberei megerősítéséhez és áthelyezéséhez nekromantákra van szüksége, és elkezdte átcsábítani a nekromantákat a Falkától. Főleg erőszakkal.
A legsúlyosabb hibája az Elfeledett Árnyék Kultuszának, hogy nincsen megszervezve. Több tucat különböző értelmezése létezik a három vagy négy erénynek, és nincs két pap, aki egyetértene abban, hogy hogyan kell pontosan követni az Elfeledett Árnyékot. Akár egy egyszerű városban is számos különböző kultuszvezér található, akik semmiben sem értenek egyet a másik filozófiájával. Az Elfeledett Árnyék tagjai legalább annyi időt töltenek a többiekkel való vitatkozással, mint amennyit a hitük és a tantételek követésére fordítanak.
Egy különösen karizmatikus és intelligens Elhagyott talán egyszer egyesíti a kultusz egymástól elkülönülő válfajait. Egy filozófiailag összetartó, egységes csoportja az Elhagyottaknak komoly kihívást jelentene a Szent Fény Egyházára (Church of the Holy Light).
Isteni Humanizmus (Divine Humanism)
Az Isteni Humanizmus egy olyan nézet, amely szerint az egyén maga formálja az univerzumot. Lényegében minden érző lény a világon egy kicsiny isten, aki képes az akarata kifejtésével apró változásokat létrehozni az univerzumban.
Egy egyszerű példája az isteni humanizmusnak is lehet nagyon szemléletes. A Szent Fény azt tanítja, hogy ahhoz, hogy valaki boldog legyen, az univerzum jobbátételén kell munkálkodnia, és azzal, hogy örömet szerez, boldogságot teremt az univerzális köteléken keresztül. Ugyanakkor az isteni humanizmus hozzáteszi, hogy egy mérges személy, aki kimutatja haragját, haragot gerjeszt a körülötte lévőkben is. Nem idéz elő változást valami kívülálló testetlen univerzumban – hozott egy döntést, és a többiek érzik az ő érzéseinek erejét és ez megváltoztatja őket.
Röviden, a Szent Fény azt tanítja, hogy az univerzum megváltoztatásával megváltoztatod a környezeted is. Az Elfeledett Árnyék azt tanítja, hogy az erőd használatával megváltoztathatod a környezeted, és így az univerzumot is. Az erő a kulcs, és nem valamiféle rejtélyes kötelék.
(Forrás: Wow RPG Horde Player’s Guide 88-90.p.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése