Pokolsikoly Garrosh - Háborús szív 5. rész

Visszatekintve Garrosh tudta, hogy szerencséje volt, hogy a párviadalt félbeszakították, habár inkább meghalt volna, semmint, hogy ezt beismerje. De ez nem számított. Thrallnak megjött az esze és végül megparancsolta, hogy masírozzanak Északszirtre, amely parancsot Garrosh nagy buzgalommal hajtott végre.

Most itt állt az előterében annak a citadellának, amit épített, azon a földön, amelyet meghódított, és Feketesebes Korm érkezésére várt. Thrall Északszirten maradt. Garrosh biztos volt benne, hogy azért, mert látni kívánta, hogy hogyan kezeli a helyzetet a légi-fosztogatóval.

Vajon újra csalódni fogsz, Hadfőnök?

Feketesebes bevánszorgott a bejáraton, és csodálkozva nézett körbe a fogadóbizottságán. Habár jelent volt a hadfőnök, mégis Garroshnak címezte a szavait.

- Azt kívántad, hogy térjek vissza Csatadal Erődbe, Nagyúr – mondta. - Tiszteletben tartom a kívánságod.

Garrosh felemelte a Törött Frontról szóló levelet. - Itt vannak a tények, hogy hogyan akadályozta meg az egyik főnököd, hogy a Szövetség elfoglaljon egy stratégiai pontot a Falkától.

Feketesebes arca széles vigyorra nyílt. - Csak a szokásos munka volt a részükről? Hát nem csodálatos?

Garrosh a jelentésre nézett, aztán vissza Feketesebesre. - Nem.

Feketesebes szemei nagyra nyíltak meglepettségében.

- Lesben állni, hogy egy szabad és nyílt csapatra lehessen támadni, egy dolog. De hátbatámadni egy sereget, amely már másvalakivel harcba bocsátkozott? Mit tennétek legközelebb? - kérdezte Garrosh. - Belopóznátok a táboraikba és megmérgeznétek a vizüket? Mágiával uralmad alá vonnád az egyik parancsnokukat, és arra kényszerítenéd, hogy ölje meg a csapatát álmukban? Fertőzést szórnál az ellenségeidre, mint az Elhagyottak? Úgy harcolnál, ahogy ők?

Feketesebes hebegett-habogott.

- Nincs támadás, csak becsületes támadás, Feketesebes. - Garrosh az arca elé emelte a jelentést és összegyűrte. - Ez? Ez gyávák munkája! Az én seregembe pedig nem engedek gyávákat!

- Nagyúr – dadogta Feketesebes -, ha szégyent hoztam az ügyünkre, akkor lemondok a posztomról..

- Bevallod, hogy gyáva voltál? Ismétlen: az én seregembe nem engedek gyávákat. Bizonyítsd be, hogy te nem vagy az, Feketesebes. Térj vissza az Orgrim Pörölyére, és ezentúl Hordához méltó módon vezesd a katonáidat. Ha elbuksz, ne a lemondásodat lássam, hanem a fejedet kardélre hányva. És most tűnj el a szemem elől.

Garrosh nem várta meg, amíg Feketesebes távozott. Kiszaladt a csarnokból és a lépcsőkön át az erőd egyik bástyájának tetejére ment. Ahogy fel és alá járkált, összevonta a szemöldökét. Megvizsgálta a védelem helyzetét és magában megjegyezte, hogy mit kell még javítani, és ki a felelős a hibáért.

Megfordult, hogy újra végigjárga a falat, amikor Thrall állt az útjába.

- Igen, Hadfőnök?

Thrall elgondolkodva szemlélte. Garrosh nem szerette ezt az arckifejezését.

- Úgy gondolom, hogy jól kezelted Feketesebest – mondta Thrall. - A katonái akciója a Törött Frontnál esztelen volt, de attól ő még egy jó vezető. Az előrenyomulásunk Jégkoronában megszenvedné a hiányát. Jó döntést hoztál.

Garrosh meghátrált. - Csak egyetlen esélyt kap. Nem akarok csalókat és szélhámosokat a soraimban – válaszolta.

- Igazad van – szólt utána Thrall kényszeredetten. - Felidéznék valamit, amit pár héttel korábban a Violaszínű Torony tetején mondott nekem valaki. „Egy igazi hadfőnök soha nem társulna gyávákkal”.

Garrosh dermedten megállt, és lassan megfordult. Az, hogy a saját szavait hallotta Thrall szájából, összezavarta. - Én nem vagyok hadfőnök – válaszolta egy pillanat múlva.

Thrall kuncogott. - Tudom. Attól még igaz szavak. Ugyanolyan igazak egy nagyúrra is. - Thrall körbenézett az egész erődön, a nyugaton található szürke tengeren és a hatalmas tundrán, ami körbevette őket. - Ez nem kis teljesítmény, Garrosh. Az erődeink biztonságban vannak, és a front Jégkoronánál egyre előrébb nyomul. Bátran harcolsz a katonáid oldalán, és ők tisztelnek téged. Büszke lehetsz magadra.

Garrosh összehúzta a szemét.

- Nem bántam meg, hogy kit választottam ennek az offenzívának a vezetésével – mondta Thrall.

Garrosh csak pislogott meglepettségében, és nem tudta, hogy mit kellene mondania. Ez a reakció váratlanul érte. Egyik lábáról a másikra állt, egyelőre kényelmetlen volt Thrall dicsérete, de nem kellemetlen.

- A Hordát szolgálom – mondta végül. - Azt teszem, ami a legjobb számára.

- Ebben nem kételkedem – felelte Thrall. - És jól csinálod, ezt büszkén mondom.

Garrosh ismét megmozdult, és Thrall válla fölött a mögötte lévő falra nézett. A karmazsinvörös Hordás zászló meglibbent egy gyenge szellőben.

- Ugyanakkor – folytatta Thrall – azt hiszem, hogy a Szövetséghez való hozzáállásod hibás. Nem nyerhetjük meg ezt a háborút nélkülük.

Garrosh rögötn visszafordította a tekintetét Thrallra. - Az én kötelességem a Horda – válaszolta – és kizárólag a Horda.

- Meglehet, Garrosh – mondta Thrall -, de a vérszomj nem az egyetlen mód, amivel eleget tehetsz a kötelességednek.

- Bah!

Garrosh megfordult, és a mellvédre könyökölt. Hallotta Thrall lépteit a háta mögül, ahogy a Hadfőnök lement a lépcsőn. Garrosh a borult égboltra nézett. Thrall nem értette meg, hogy a Szövetség soha nem hagyja őket magukra. Addig fogják őket szorítani – mint az orkok ellenségei Garadarban -, amíg a Horda össze nem tör. Az egyetlen ellenlépés a támadás, hogy ők hajtsák el az embereket először. Az orkok biztonsága mindenek felett áll. Addig nem lesz megegyezés, amíg ezt a Szövetség nem érti meg. Garrosh nem fog meghátrálni. A népe soha nem sorvad el, ezúttal nem. A Horda soha nem fog elhullani.