„Ő maga lett a bosszú, aki örökre vadászik.
Csak imádkozni tudok, hogy fanatizmusában nem okozzon még több
pusztítást, mint Illidan.”
Ezeket a gondolatokat Haragvihar Malfurion
(Malfurion Stormrage) mondta Maievről, amikor a nő Illidan után indult
Draenorra. Hogy hogyan jutott el idáig az egykori papnő, nagyon érdekes
történet. Maievet lehet szeretni, nem szeretni, lehet sajnálni és őt
okolni azért, ami vele történt, de néha fel kell tenni a kérdést: mi mit
tettünk volna az ő helyében? Hol volt az a pont, ahol félresiklott az
élete? Hogy jelenleg az egyik legveszélyesebb figurájává vált
Azerothnak?
A papnő
Maiev egy egyszerű kaldorei család gyermeke volt,
akik nem voltak nemesek, így a maguk erejéből és tehetségéből kellett
megélniük. Mivel sem Maiev, sem öccse, Jarod nem mutatott nagy tehetséget az
arcane mágia használatában, ezért a lány Elune Nővéreihez (Sisters of
Elune) csatlakozott, míg Jarod katona lett. Maiev végigjárta a
ranglétrát a papságon belül, és az észak-nyugaton található Hajiri
templomában töltött be fontos pozíciót.
Az Ősök Háborúja (War of the Ancients) során az
elsők között csatlakozott az ellenállókhoz. Elune nővérei ugyanis
nemcsak papnők és gyógyítók voltak, hanem kiválóan képzett harcosok is.
Maiev itt ismerkedett meg Malfurionnal és ikertestvérével, Illidannal,
valamint azzal a személlyel, aki talán akaratán kívül is a legjobban
befolyásolta a sorsát: Suttogószél Tyrande-val (Tyrande Whisperwind). És
a háború során érte az első törés Maievet életében: a haldokló főpapnő,
Dejahna a fiatal és tapasztalatlan Tyrande-t nevezte meg utódjául
helyette. Maiev számára ez egy arculcsapás volt, amelynek hangot is
adott. Tyrande még épphogy csak túljutott tanulmányain, alig volt több,
mint egy novícia, ezzel szemben Maiev végigjárta a ranglétrát és
türelmesen várt arra, hogy ő lehessen Elune főpapnője.
Maiev az ellenállás vezetésével sem értett egyet,
hiszen Hollópajzsú Kur’talos (Kur’talos Ravencrest) halála után a
vezetésre tökéletesen alkalmatlan Csillagszemű Desdelt (Desdel Stareye)
kérték fel. Szerencsére Desdel nem sokáig gyengítette az ellenállást, a
Lángoló Légió hamar végzett vele, és a férfi halála után a mindig
háttérbe húzódó katonát, öccsét, Jarodot bízták meg a vezetéssel. És
ekkor egy rövid időre Maiev mégis magára ölthette a főpapnő köntösét:
Tyrande távollétében ugyanis ő helyettesítette.
A háború után Tyrande Maievet nevezte ki
jobbkezének, így a két nő napi kapcsolatban kellett, hogy álljon
egymással. Amikor Maiev egy kisebb csapattal friss forrás után kutatott,
rátaláltak Illidanra, aki éppen az Örökkévalóság Kútjából (Well of
Eternity) származó vizet öntötte a Hyjal hegy tetején lévő tisztás
tavába. Képzelhetjük Maiev reakcióját. Illidanban amúgy sem bízhatott,
hiszen állandóan váltakoztatta, hogy kinek az oldalára áll a háborúban.
Emellett a Lángoló Légió érkezését éppen az Örökkévalóság Kútjában
található arcane energia okozta. Ha továbbra is őrzik és táplálják ezt
az energiát, a Légió egy nap újra visszatérhet Azerothra. Ezt nemcsak
Maiev gondolta így, hanem más éjelfek is, éppen ezért többen is meg
akarták akadályozni Illidant eme tettében. Illidan azonban majdnem az
összes támadót megölte, és csak szerencsével maradt életben Maiev
egyetlen élő rokona, Jarod is.
A nő felháborodott Illidan tettén, és azon nyomban
meg akarta ölni az éjelfet. Tyrande azonban rávilágított arra, hogy
öccse életben maradt, ezért őt kéne megkérdezni erről. Jarod pedig
természetesen azonnal lemondott a döntés felelősségéről, Malfurionra
hárítva azt, hogy mit tesz testvérével. A druida pedig úgy döntött, hogy
a halál helyett az életfogytig tartó börtön legyen Illidan büntetése.
Mivel a sárkányaspektusok ekkor ruházták fel az éjelfeket
halhatatlansággal, a büntetés nem tűnt rövid életűnek. A börtönőr
szerepét pedig Maiev kapta.
A felügyelő
Vajon ez volt az a pont, ahol Maiev sorsa
megpecsételődött? Valakinek őriznie kellett a Sírdomb Üregekben (Barrow
Dens) kialakított börtönbe zárt Illidant. Ki lett volna alkalmasabb rá,
mint Maiev, aki Malfurion döntéséig képes volt őt őrizni anélkül, hogy
az éjelf kárt tett volna benne? És Maiev szemszögéből talán nem tűnt
helyesnek a döntés? Nem tetszett neki Malfurion döntése, hiszen amíg
Illidan életben van, veszélyt jelent az éjelfek társadalmára, amely
éppen megszabadult legveszélyesebb elemeitől, a Nemesenszületettektől
(Highborne), ezért maga akarta szemmel tartani. És ahelyett, hogy
továbbra is a gyűlölt Tyrande személyes titkárnője maradt volna, a saját
ura lehetett. Maiev szemszögéből nézve sem tűnt ez egy rossz ötletnek.
És tízezer évig nem is volt rossz ötlet. Maiev nem
egyedül ment a föld alá Illidannal, hiszen önként jelentkezett jópár
papnő, hogy segítsen neki. Elune egykori papnői immár Őrzők (Watchers)
lettek. Félelmetes harcosok, kegyetlen gyilkosok, a tőrök az árnyékban.
És a vezetőjük Maiev lett, akit Malfurion Felügyelővé (Warden) nevezett
ki. Az Őrzők hűségesen és teljes odaadással szolgálták a Felügyelőt, és
öccse eltűnésével lassan a családjává váltak. Maiev a saját ura
lehetett, saját szervezetének vezetője, ahogyan mindig is akarta;
önálló, független harcos, aki csak a kötelességének él. Szerintem ez
volt Maiev életének legboldogabb időszaka.
Az Őrzők feladata hamarosan tovább bővült: Tyrande
felismerte, hogy az éjelfek elit serege, a szintén Elune papnőiből álló
Vigyázók (Sentinels) nem tudnak minden feladatot maguk ellátni, ezért az
Őrzőkhöz fordult segítségért. Az Őrzők lettek az éjelf társadalom
kémjei, a veszélyes egyének üldözői és börtönőrei, akik hivatásukat
teljes odaadással teljesítették.
Tízezer évvel később aztán beteljesült Maiev
jóslata: a Lángoló Légió visszatért Azerothra. Tyrande-nak pedig eszébe
jutott a fogoly, akit az üregekben őriztek, és úgy döntött, hogy az
éjelfeknek Illidanra van szükségük ahhoz, hogy legyőzzék az ellenséget.
Hogy ezzel szerelme, aki egészen eddig a Smaragd Álomban (Emerald Dream)
kóborolt, valamint sok más éjelf nem értett egyet, nem érdekelte.
Tízezer éve irányította az éjelfeket, és úgy gondolta, pontosan tudja,
hogy mit kell tennie. Maiev távollétében azonban az Őrzők sem hagyták,
hogy Illidan kiszabaduljon. Ekkor szembesült Tyrande azzal, hogy az
Őrzők csak Maievnek engedelmeskednek, csak az ő parancsa számít nekik,
hiába a főpapnő az éjelfek vezetője. Tyrande azonban nem szokott hozzá,
hogy ellentmondjanak neki: maga is képzett harcos lévén, erőszakkal is
kiszabadította Illidant, ami jópár Őrző halálához vezetett.
Képzelhetjük a visszatérő Maiev döbbenetét.
Malfurion és Tyrande bízta meg azzal, hogy egy örökkévalóságon át őrizze
a föld alatt azt a személyt, aki magával Sargeras-szal is összeállt. Ő
lelkiismeretesen teljesítette kötelességét, nem panaszkodott a rossz
körülményekre, arra, hogy egész életét feláldozza az éjelfek védelme
érdekében. És akkor az a nő, aki „elvette” tőle a főpapnői címet, aki
megakadályozta, hogy Illidant megöljék, aki megbízta azzal, hogy egész
életét feláldozza, ez a nő megölte barátait, akiket a testvéreinek
tekintett, azért, hogy kiszabadítsa azt a személyt, akit a
legveszélyesebbnek tartott és akiért tízezer évet áldozott az életéből.
Tyrande egyetlen cselekedetével ismét romba döntötte Maiev egész eddigi
életét. És ráadásul még igaza is lett Illidannal kapcsolatban: habár
megölte a Légió szolgáját, Tichondriust, Gul’dan koponyájának
elfogyasztásával egy éjelf-démon hibrid lett belőle.
A vadásznő
Sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon Maiev miért
nem ölte meg egy óvatlan pillanatban Illidant hosszú fogsága alatt. Ez a
gondolat talán Maiev fejében is megfordult, de aztán elhessegethette: a
kötelességét mindennél fontosabbnak érezte, valószínűleg ezt még
kislánykorában belé nevelhették, és ez lehetett életének egyik alapelve.
Ez az alapelv azonban társai halálával és Tyrande „árulásával” megdőlt:
már nem tartotta kötelességének, hogy Illidant elfogja. Ez az
életcéljává vált, ahogyan az is, hogy ha egyszer elkapja, nem hagyja,
hogy újra életben maradjon: ezúttal megöli.
Tudta azonban, hogy egyedül egyelőre nem sokra
megy, ezért segítséget kért Malfuriontól, aki szintén nem értett egyet
korábban Illidan szabadon engedésével. A druida azonban nem egyedül
jött, hozta magával Tyrande-ot is. Maiev nem tudta tovább türtőztetni
magát, és megmondta véleményét a főpapnő tettéről: hogy Tyrande-ot is be
kéne börtönözni azért, amit népének hűséges tagjaival tett. Amint a
Keleti Királyságok (Eastern Kingdoms) partjaira értek, Malfurion magára
hagyta a civakodó nőket: az erdőkkel akart kommunikálni.
A két nő hamarosan találkozott az ekkor már magát
vérelfnek nevező Napjáró Kael’thasszal (Kael’thas Sunstrider). Bár Maiev
nem tudott bízni egy olyan személyben, aki az arcane mágia függőjévé
vált, hajlandó volt összefogni a herceggel, aki megígérte nekik, hogy
segít megtalálni és elfogni Illidant, ha előtte neki segítenek a
hölgyek. Amikor élőholtak serege támadt rájuk, Tyrande egy hídon állva
szállt szembe velük, a híd azonban összedőlt és Tyrande a mélybe zuhant.
Maiev ujjongott magában, hogy türelme végül kifizetődött és
megszabadulhatott régi riválisától. Bár Kael’thas lovagiasan segíteni
akart a főpapnőnek, a Felügyelő meggyőzte arról, hogy ez felesleges,
mint Elune papnője, Tyrande készen állt rá, hogy feláldozza magát értük.
Amikor találkoztak Malfurionnal, neki már egy kicsit kiszínezve adta
elő a történetet: ekkor Tyrande-ot darabokra tépték az élőholtak, és
mindez Illidan hibája volt. Maiev elégedett volt: a gyászoló Malfurion
azonnal meg akarta ölni Illidant szerelme elvesztése miatt. Az
éjelf-démonra Dalaran közelében bukkantak rá, amikor Sargeras szemét
akarta megbűvölni. Malfurion hevesen testvérére támadt, megvádolva
azzal, hogy megölte közös szerelmüket, és azonnali halálbüntetést ígért
neki. Maiev önként jelentkezett a feladatra, lelki szemei előtt már
látva, hogy Tyrande után végre Illidantól is megszabadulhat.
Elvakultságában azonban megfeledkezett valakiről. Mielőtt a
halálbüntetést végrehajtották volna, Kael’thas csendben megjegyezte,
hogy azért egyáltalán nem biztos, hogy a szeretett főpapnő halott, ők
csak azt látták, hogy a hullámok közé merült.
Valószínűleg ez a hazugság volt az, ami Maiev
sorsát megpecsételte. Túlságosan elhamarkodott és rossz döntés volt
részéről. Ekkor került szembe vele az egyetlen személy, aki hajlandó
volt őt elismerni és támogatni és valamennyire megérteni. Malfurion
azonban mélységesen csalódott Maievben, dühében odáig ment, hogy a
felügyelőt nevezte árulónak. A két testvér együtt rohant el megmenteni
Tyrande-ot, ami Illidannak sikerült is. Mire Maiev odaért, csak annyit
látott, hogy a megkönnyebbül Malfurion ismét megkegyelmezett Illidannak:
száműzte őt Azerothról, de menekülési utat biztosított számára,
amellyel Illidan élt is: egy megnyitott portálon keresztül elhagyta a
bolygót. A dühös Maiev úgy érezte, hogy nem hagyhatja egyetlen
életcélját eltávozni: követte Illidant a portálon át. Ha elkapja és
megöli Illidant, ha bebizonyítja, hogy milyen veszélyes, akkor
kénytelenek lesznek az éjelfek igazat adni neki. Nem volt már
vesztenivalója.
Erre az elhivatottságra felfigyelt Akama is, aki titokban Illidan ellen szervezkedett. Kiszabadította az éjelf nőt, aki azonban villámgyorsan ott is hagyta, hiszen ő a saját érdekében cselekedett és nem kívánt gyalogos lenni Akama sakktábláján. Amikor Azeroth hősei megérkeztek a Fekete templomba, hogy segítsenek Akama tervének megvalósításában, a végső csatában Maiev is megjelent, hogy csapdákat állítson Illidan számára, és bevégezze küldetését. A bosszú beteljesedni látszott, az igazság végül minden akadály és megpróbáltatás ellenére győzött: Maiev a hősök segédletével megölte Illidant. Az utolsó szúrást azonban mégis Illidan vitte be:
„Győztél… Maiev. De a vadász semmit sem ér vad nélkül. Te… semmi sem vagy… nélkülem.”
Maiev kénytelen volt egyetérteni Illidannal. Az
éjelf-démon tízezer éven át kísértette, élete döntő többségében erre a
személyre fókuszált, ez a személy töltötte ki gondolatait. Halálát jogos
igazságszolgáltatásnak érezte. Ezzel azonban minden életcélja
elveszett, és élete üressé vált. Árnyékdal Maiev élete kiürült, fő
mozgatórugója, kötelessége megszűnt. Új cél után kellett kutatnia.
A tőr az árnyékban
Maiev végül hazatért az övéi közé, ahol nem fogadta
üdvrivalgás, sem győzelmi ünnepély. Nem kértek tőle bocsánatot, nem
ismerte be senki tévedését. Érezte, hogy Tyrande és Malfurion csak
megtűrik őt, és nem igazán kívánnak vele foglalkozni. Az éjelfeket több
más probléma kötötte le: elvesztették halhatatlanságukat, befogadták a
worgeneket és lassan visszaengedték a társadalomba azokat az egykori
kaldorei mágusokat, akik egykor Kalimdoron maradtak. Maiev döbbenten
szemlélte ezeket a változásokat, hogy az egykor erős, elszigetelt nép
régi ellenségeket fogad be, és más népekkel együtt egy Szövetséget kíván
megerősíteni, ahol közösen harcolnak és egymást támogatják.
Ebben az új világban Maievnek ismét meg kellett
találnia a helyét. Azt tette, amihez egyedül értett: újraalakította az
Őrzőket, akikre továbbra is nagy szükség volt. Habár az éjelfek többsége
nem igazán igyekezett kapcsolatba lépni vele, továbbra is voltak olyan
éjelf nők, akik példaképüknek tekintették a korábbi felügyelőt, a
kegyetlen és tökéletes harcost, és akik készek voltak őt teljes hűséggel
és odaadással szolgálni, bármi legyen is a célja.
Ez a cél pedig hamarosan egy rejtélyes bűneset
kinyomozása lett. Úgy tűnt, vannak, akik nem vették szívesen az egykori
Nemesenszületettek visszafogadását. Thera’brin halálának kinyomozására
Maiev önként jelentkezett, és Tyrande megkönnyebbülten bízta meg a
feladattal a nőt, hiszen úgy tűnt, végre új célt talált magának. A
nyomozásban segített neki önkéntes száműzetéséből visszatért testvére,
Jarod is. A férfi hamarosan rá is jött, hogy ki áll a gyilkosságok
hátterében: nem más, mint egyetlen nővére, a Felügyelő Maiev. Az őrültté
váló nő nem bírta elfogadni azt, hogy az éjelfek visszafogadják maguk
közé azokat, akiknek önteltsége miatt a Lángoló Légió Azerothra
érkezett. Ezért elhatározta, hogy megöli az összes mágust, majd lassan
megöli Malfuriont is, aki visszafogadta őket. Terve sikerrel is járt
volna, ha öccse nem jön rá, és nem akadályozza meg. Maiev kénytelen volt
elmenekülni.
Illidannak nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy
Maiev nélküle senki. Maiev számára talán sohasem Illidan volt az igazi
vad. Akire igazán vadászik, akinek a szíve mélyén igazán fájdalmat akar
okozni, aki a kezdetektől minden baj okozója Maiev életében, az
valójában Suttogószél Tyrande. Úgy gondolom, hogy Illidan megölésével –
amellett, hogy veszélyesnek tartotta – Tyrande-ot is bántani akarta,
akinek nyilvánvalóan fontos a férfi. Nem véletlen az sem, hogy előbb
Malfurionnal akart végezni: szenvedjen csak Tyrande szeretett férje
elvesztéséért. Valójában Tyrande az, aki az éjelfek minden szenvedését
okozta, aki alkalmatlan arra, hogy a népet vezesse, ahogyan ezt be is
bizonyította. A népnek egy erős vezetőre van szüksége, aki megvédi őket a
veszélyes egyénektől, aki elkapja a gonosztevőket, és aki megőrzi népük
függetlenségét és dicsőségét. És ezt csak ő, Árnyékdal Maiev látja,
csak ő képes megtenni azt, amire az éjelfeknek valójában szüksége van és
csak ő szolgáltathat igazságot.
Maiev nemcsak Malfurionra és Tyrande-ra veszélyes,
hanem egész Azeroth-ra. Bár őrült, az egyik legkiválóbb harcos,
rejtőzködő, zsivány és gyilkos az egész világon. És mivel őrült, a
végtelenségig kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy hol bukkan fel
legközelebb és mi lesz a következő lépése, de valószínűleg senki sincs
biztonságban. Malfurionnak igaza lehet: elvakultságában nagyobb
pusztítást vihet véghez, mint az általa legveszélyesebbnek tartott
férfi, Illidan.
Érdekes sztori volt! :) Maievről eddig nem sokat tudtam, de kíváncsi vagyok hogy kap-e nagyobb szerepet a WoW-ban.
VálaszTörlésEnnél nagyobbat? :)
TörlésGood article, I really like this article, if you are interested can look at my site zyy.com
VálaszTörlés