A yaungolok végzete

Mint tudjuk, a Hasadás (Sundering) előtti egységes kontinens, a Kalimdor őslakói voltak a nomád shu’halok, akik széltében-hosszában vándoroltak e hatalmas földrészen, vadászó-gyűjtögető életmódot folytatva. A Hasadás azonban szétszakította az addig egységes kontinenst, és e borzalmas pillanatban nemcsak a későbbi Kalimdoron tartózkodtak taurenek. Voltak akik az északra szakadt földdarabon, a később Északszirtnek (Northrend) nevezett földrészen rekedtek, és belőlük lettek a taunkák. A shu’halok többsége Kalimdoron maradt, és itt élte tovább nomád életét. És voltak a Pandarián rekedt shu’halok: belőlük lettek a yaungolok.

 Azon kívül, hogy a yaungolok hasonlítanak is a taurenekre, erre tárgyi bizonyíték is van: még a moguk idejéből, egy mogu császár, a Kegyetlen Qiang tudósai jegyeztek fel egy nomád népet, amelynek intelligens és békés vadászai vannak, és akik a birodalom nyugati szélén vándoroltak a széles pusztaságokon. Ezek a szelíd vadászok aztán a Hasadás után egy kemény és kegyetlen világba csöppentek. Északra nem tudtak tovább vándorolni, hiszen víz és köd zárta el az utukat. Keletre szintén nem tudtak vándorolni, mivel a hatalmas fal, a Kígyó Gerince (Serpent’s Spine) választotta el őket Pnadaria többi részétől. Hogy mi maradt nekik? A Townlong Sztyeppék vad és veszélyes vidéke. Az itt ragadt shu’halok igyekeztek alkalmazkodni ehhez a nyers vidékhez: ravasszá és kegyetlenné kellett válniuk, hogy életben maradjanak. Így lettek yaungolok.

Éppen ezért a yaungol törzsek vezetője is csak a legerősebb, legbátrabb, legellenállóbb lehet. Ezek a tulajdonságok a legfontosabb a yaungol társadalom számára, és ezt várják el a társadalom minden tagjától. Mivel azonban délről a mantidok támadása fenyegette folyamatosan őket, ezért nem engedhették meg, hogy folyamatos belviszályok tizedeljék meg a harcosok sorait. Ezért ahhoz képest, hogy milyen kegyetlenek, egy nagyon is emberséges megoldást találtak ki a problémák kezelésére: ha két yaungol között vita támad, akkor veszélytelenné tett fegyverekkel harcolnak egymással addig, amíg az egyik fel nem adja, vagy el nem ájul. A vezetőket is hasonló módon rituális párbajokkal választják meg. Aki vezető szeretne lenni, annak le kell szúrni a földbe családja zászlóját, és sikeresen meg kell küzdenie az összes kihívóval.

Bár a belső társadalmukba igyekeztek olyan szabályokat hozni, amivel minél kevesebb harcost veszthetnek el a belviszályok miatt, ez korántsem volt igaz az őket körülvevő ellenségekkel való küzdelmeikre. Harcmodoruk alkalmazkodott a Townlong Sztyeppék nyers és vad vidékéhez, és a helyi nyersanyagokból igyekeztek fegyvert kovácsolni. Így alakult ki a yaungolok hírhedt fegyvere, amit Yaungolajnak neveznek. Az égő olaj a yaungolok leghalálosabb fegyvere, legnagyobb harcosaik idején erősebb fegyver volt, mint a mágia. Az égő olaj ugyanis megsebzi áldozatát, felperzseli a földet, felégeti a lombok által nyújtott menedéket és búvóhelyet, és még a félelmetes mantidok támadásait is vissza tudták vele verni.

A yaungoloknak régi taktikájuk az, hogy több tábortüzet gyújtanak, mint ahányan vannak. Így az ellenség kémjei nagyobb számú yaungolt feltételeznek és így valódi létszámuk és azok pozíciói rejtve maradhatnak. Emellett a törzsek is állandó mozgásban vannak, csak rövid életű „Tűz táborokat” hoznak létre a nyersanyaglelőhelyek (olaj és vadak) közelében. A törzsfőnök feladata, hogy kijelölje, hogy hol építsék fel a tábort, mennyi ideig maradjanak és merre induljanak tovább.

 A yaungolok harci technikája az, hogy gyorsan és erősen rátámadnak az ellenségre, hogy lekössék a figyelmüket, amíg a „tüzérség”, amely tűzmágusokból és ostromgépekből áll, az ellenfél leggyengébb pontját bombázza. Ha azonban rájönnek arra, hogy nem biztos a győzelmük, villámgyorsan képesek visszavonulni, hogy minél kisebb veszteséget szenvedjenek.

Bár az évezredek során a yaungolok is már hozzászoktak az állandó mantid támadáshoz, azonban a sha által megfertőzött mantidok támadása őket is meglepte. A yaungol hadurak úgy döntöttek, hogy a legnagyobb esélyük akkor van, ha elérik a falat és a falon túl keresnek maguknak biztonságosabb otthont Kun-Lai Orom közelében. A mantidok váratlan támadásával amúgy is nehezen küzdő és kevés létszámú Shado-Pan nem volt képes megakadályozni, hogy a yaungolok áttörjenek a falon. A yaungol hordák megérkezése Kun-Laiba pedig csak háborút vont maga után. A sha a mantidok mellett őket is nagyszámban megfertőzte és ettől csak még erőszakosabbá váltak. Emiatt a pandarenek és az itt élők tovább menekültek nyugatra és délre. Végül az újonnan érkező Horda és Szövetséges kalandorokkal összefogva sikerült a pandareneknek megállítaniuk és legyőzniük a yaungolokat. Azonban ne felejtsük el, hogy a yaungolok hatalmas túlélők. Biztosak lehetünk benne, hogy túlélik ezt is és tanulni fognak ebből az esetből.

És hogy mit mesélt Cho Történetjáró a yaungolokról?

- A tűz a legmágikusabb elem. Felmelegít minket, és megmelegíthetjük rajta élelmünket. A tűzhelytől lesz egy ház otthonná. Jó kezekben a tűz képes a vasat karddá és fegyverré alakítani. Azonban, ha felügyelet nélkül marad, a tűz városokat pusztíthat el. A tűz a változás eszköze.

- Réges-régen egy csoport nomád vadász járkálta a világot. A sors különös fintora folytán éppen Pandarián tartózkodtak, amikor Hasadás szétszakította Azeroth kontinensét. A vadászok csapdában találták magukat a Townlong Sztyeppéken, egy veszélyes és kegyetlen földön.

- Ezek az egykor nemes vadászok végül megtalálták a túlélés módját. A tűz volt a kulcs hozzá. Olajat húztak fel a földből. Ezzel melegítették otthonaikat, ételeiket és ezzel égették meg ellenségeiket. ERŐSEK lettek.

- A végzet lángjaiban megszülettek a yaungolok. Életben maradtak a falon túl is, mivel visszautasították, hogy saját törvényeiken kívül mások uralkodjanak rajtuk.

- Vajon a végzet kegyetlen volt a yaungolokhoz? Akár azt is kérdezhetnéd, hogy a tűz jó-e vagy rossz. A végzet olyan, mint a tűz; átalakít minket vagy elpusztít. Csak az számít, hogy mit teszünk vele.