Mégis, ahogy az ember játszik (két hete végre játszhatok a MoPpal!), óhatatlanul is olyan kincsekre bukkan, amelyet úgy érez, hogy meg kell osztania másokkal. Számomra ilyenek lettek a Wow világában található olvasható könyvek. Van ezek közül, amelyet már lefordítottam (pl. The Green Hills of Stranglethorn Vale, vagy Stalvan Mistmantle legendája), mégis rengeteg más kisebb-nagyobb írás és történet található szerte a játékban. Pandarián még gyakrabban lehet velük találkozni. Ezzel a történettel tegnap futottam össze Halfhill fogadójának külső teraszán, és annyira megfogott, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom veletek, akik esetleg még nem találkoztatok vele, vagy még nem volt időtök/lehetőségetek elolvasni. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!
A Vén Ri és a millió lélek
Egy késő őszi estén két jóbarát üldögélt a Lusta Fehérrépa
Fogadó deszkáin. Alattuk szunnyadozott Féldomb csendes mezővárosa. Az éji
levegő felborzolta szőrüket. Vékony ködréteg ereszkedett rájuk lassan, hogy
harmattal borítsa be a völgy dimbes-dombos zöld vidékét, és a Birodalmi Magtár
tornya sötét árnyékként tört a csillagokkal borított ég felé.
Az ízletes étkekkel és az őshonos növények pipázásával
töltött este a két barátot elmélkedő hangulatba ringatta.
Zhi – aki kettejük közül a fiatalabb és kevésbé
tapasztaltabb volt – hirtelen egy elég konkrét kérdést tett fel:
- Mi van, ha mindez nem is létezik?
Öreg barátja, Ri, aki eddig a hátán feküdt kalapját a
szemébe húzva, felhúzta szalmakalapját, hogy barátjára pislantson.
- Ezt komolyan kérdezed? – mondta, és barna szemei villogtak
a sötétben.
Zhi karjaival végigmutatott a horizonton, bejárva az egész
völgyet.
- Mi van, ha csak képek vagyunk valaki festményére rajzolva?
– kérdezte. Megvakarta az arcát, és nagyot nyelt. – Mi van, ha csak egy könyv
karakterei vagyunk?!
A Vén Ri karjával átfogta a hasát, és mélyen, szívből jövően
felnevetett. Kivette Zhi kezéből a pipát és letette a földre.
- Egy ember lelke a szemei mögött lakozik – felelte a Vén Ri
végül. – A lényege: a gondolkodása, szeretete, a lény érzelmi magja. A lelkem
tesz engem valóvá, ahogyan téged is.
És akkor a Vén Ri felkelt és barátja mögé állt. Kezeivel
átfogta Zhi vállát és az alattuk elterülő völgyet figyelte.
- Látod alattunk azt jobbra? A farmerek piacát? – A hűvös
őszi sötétben a Féldombi Piac olyan volt, mint egy meleg, sárga fényű sziget a
sötétben hullámzó dombokkal szemben. Színes zászlók fodrozódtak a fagyos
szellőben, és látni lehetett a standok között nyüzsgő figurákat, akik
felszereléseket vásároltak, vagy munkájuk gyümölcsével kereskedtek. Nevetésük
és beszédük hangja, ami megkülönböztethetetlen volt egymástól, mégis
eltéveszthetetlenül élénk, az egész völgyön át felhallatszott a fogadóig.
- Azoknak az alakoknak, akik ott mozognak, mind lelkük van –
folytatta a Vén Ri. – És közösen élünk ezen a területen. Milliónyi lélek,
egyetlen világon osztozva. A mi világunkon! Féldomb létezik, amíg te és én
együtt tudjuk ezt itt élvezni. – Elégedetten magával a Vén Ri visszatért
ülőhelyére és egy újabb italért intett a fogadósnak.
Zhi még egy ideig kint maradt a fogadó teraszának szélén egy
faoszlopnak dőlve. Belélegezte a csípős levegőt, és figyelte, ahogy a
szentjánosbogarak nekiszökkentek a csillagfényes éjben az alatta elterülő
mezőknek.
- Ri – szólalt meg végül, - festmény, vagy sem... ha a
lelkeink azért vannak, hogy megosztozzanak egy világon, azt rajtad kívül senki
mással nem osztanám meg.
A Vén Ri ismét szemébe húzta a kalapját és jókedélyűen dünnyögött
egyetértése jeléül.
A tücskök hangja a piac sürgés-forgásával keveredve
visszaringatta a két jóbarátot derűs csendjükbe.
Remélem, hogy tetszett nektek a történet, és szívesen fogadtok ilyet a jövőben is. Ha nektek is van kedvenc történetetek, akkor írjátok meg nekem kommentben! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése