Rengeteg minden történt, mióta utoljára írtam a naplóba.
Először is, Chen bácsi végre hazajött a Kóber Szigetre. Kicsivel később a világ
legtávolabbi sarkaira utaztunk el, mert Pandaria legendás kontinensét kutattuk.
A Nagy Teknősön a legtöbben azt gondolták, hogy az a hely már régen elpusztult
háború, vagy valamilyen járvány következtében.
Hát tévedtek.
Miután megküzdöttünk a kalózokkal, túléltünk egy szélvihart
a tengeren és mindenfajta veszedelmet átéltünk, Chen bácsi és én megcsináltuk a
lehetetlent: megtaláltuk Pandariát, őseink elveszettnek hitt szülőföldjét!
De az odajutás nem egészen terv szerint alakult. Utazásunk
során a vezetőnk Pandaria Gyöngye volt, egy misztikus ereklye, amelynek
segítségével látomásaim voltak a kontinens hollétéről. Bárcsak az a nyamvadt
gyöngy figyelmeztetett volna minket, hogy milyen veszélyes lesz az utunk!
A legfontosabb dolog, hogy épségben elértük Pandariát. A
Jáde Rengeteg közelében értünk partot, amely a kontinens teljes keleti
partszakaszát elfoglalja. A fák zöldek voltak, ameddig a szem ellátott, sűrű
bambusz-bozótosokkal és furcsa növényekkel és bogarakkal teli.
Chen bácsinak és nekem nem volt térképünk, de ez nem volt
gond. Ahogy széjjelnéztünk magunk körül, véletlenszerűen kiválasztottunk egy
irányt, és úgy kezdtük meg utunkat, ahogy a Vándorlók Módja tanítja: egyszerre
csak egy lépést.
Nem sokkal később találkoztunk a minket üdvözlő helyi
lakosokkal. Tucatnyi gombszemű, gyíklény (később megtudtam, hogy szaurokoknak hívják
őket) ugrott elő az erdőből. Olyan szaguk volt, mint az öreg bőrnek, amelyet romlott
sörben áztattak be, aztán Mei nagyi erjesztett halpástétomos hordójába tömtek.
És még ez volt a legkellemesebb bennük.
Rövid úton elintéztük ezeket a bőrfejűeket (jó, ez talán
főleg Chennek volt köszönhető). Egyedül a vezető okozott némi problémát, egy
hatalmas, sebhelyekkel, harci festésekkel tarkított szaurok. Elég hamar
visszavonulót fújt az erdőbe, úgy kiabált, mint egy csecsemő.
Megtaláltuk a szaurokok ütött-kopott táborát a közelben. Úgy
tűnt, hogy lopott holmikkal volt tele: gabona- és zöldség kordékkal, valamint nagy
darab tiszta jádékkal. Ahogy a holmik között válogattunk, lassan egy csapat
pandaren tűnt elő a fák közül. Amikor meglátták, hogy a szaurokok eltűntek,
mélyen meghajoltak felénk és hősökként éltettek minket! Kiderült, hogy a
bőrfejűek terrorizálják ezt a vidéket, és a legyőzésükre tett minden kísérlet
csődöt mondott.
Új rajongóink teljesen ledöbbentek, amikor Chen bácsi
elmondta nekik, hogy a Kóbor Szigetről érkeztünk. Pandaria lakosai már
évszázadok óta nem látták a Nagy Teknőst, és a legtöbben kezdtek arra
gyanakodni, hogy a sziget már nincs többé. Megdöbbentem, hogy a Jáde
Rengetegben élő pandarenek mennyire hasonlítottak az otthoniakhoz. Néhány apró
eltéréstől eltekintve, mint az öltözködés, nem sok minden változott a
generációk során.
Miután megtudták, hogy régi vágású felfedezők vagyunk,
nagyon sok mindent elmeséltek nekünk a Jáde Rengetegről, lakóiról és
legfontosabb helyszínéről, a Jáde Kígyó Templomáról. Azonkívül, hogy egy
emlékhely is volt a legendás pandaren császár, Shaohao tiszteletére, a hatalmas
templom szorosan kötődik a Jáde Kígyóhoz, Yu’lonhoz, aki a Pandariát őrző négy
magasztos lény egyike.
Ahol Chen bácsi és én elértük a templom külterületét, ott a
munkások egy hatalmas jáde szobrot faragtak, amit a Kígyó Szívének hívnak.
Százévente Yu’lon az életerejét átruházza a szoborra, amely egy új lénnyé
alakul át. Ez a ciklus, miszerint szobrokat faragnak, hogy Yu’lon
újjáéledhessen – generációk óta tartott, és a szaurok banditák ezt
veszélyeztették azzal, hogy ellopták a munkások értékes jáde-szállítmányát.
A templom egyik gondnoka, a Vén Bölcs Rain-Zhu volt olyan
kedves, hogy körbevezetett engem és Chen bácsit a környéken. Elvitt minket
északra az Arborétumba, amely a Felhősikló Rendjének gyönyörű otthona volt. Ez
a rettenthetetlen csoport régóta foglalkozik a régió felhősiklóinak, ezeknek a
hatalmas repülő állatoknak a szelídítésével, felnevelésével és meglovagolásával.
A vén Rain-Zhu azt mondta, hogy bármilyen kérésünket örömmel
teljesíti, cserébe, hogy legyőztük a szaurokokat és visszahoztuk a jádét. Az
első gondolatom az volt, hogy kérek egy saját felhősiklót (a bébik annyira
cukik), de Chen bácsi szerint ez túl nagy kérés lett volna. Így a második
legjobb dolgot kértem: hogy hadd repülhessek egy felhősiklón!
Na már most, én otthon már repültem az egyik nagy darunkon –
és még egy goblinok építettte zeppelinen is -, de ez a felhősikló egyedülálló
volt a maga nemében. Az állat olyan gyorsan lőtt ki az ég felé, hogy én még
ilyet nem láttam. A magasság kiváló rálátást engedett arra, hogy mi feküdt a
Jáde Rengetegen túl. Nyugatra dombos puszták és farmok. Északnyugatra iszonyatosan
magas hegységek, a tetejük hóval volt borítva. Pandaria hatalmas volt. Annyi
minden várt még felfedezésre. Egy olyan kontinenst fedeztem fel, amelyet a
Kóbor Sziget egyetlen lakója sem látott már generációk óta!
Mielőtt még nagybátyám és én tovább haladtunk volna az erdő
többi része felé, úgy döntöttünk, hogy Rain-Zhunak adjuk Pandaria Gyöngyét.
Családtagokként kezelt minket, és miután láttuk, hogy a pandarenek a tudás és a
bölcsesség központjaként tekintettek a templomra, nem tudtunk volna jobb helyet
elképzelni a gyöngynek. Nehéz volt megválni tőle, de már idevezetett engem
Pandariára. Ideje volt, hogy a gyöngy mást is a sorsa felé vezessen.
Az elkövetkező hetekben Chen bácsi és én csak gyalogoltunk…
és gyalogoltunk… és gyalogoltunk. Úgy tűnt, hogy a Jáde Rengeteg végtelen, és
minden sarokban volt valami új és izgalmas: elhagyott pandaren kegyhelyek, ősi,
indákkal benőtt romok és hegyek tetejére épült kolostorok. Az egyetlen gond
csak az volt, hogy a nagybácsim egy csiga tempójával haladt, pár percenként
mindig megállt, hogy leüljön, és „élvezze a látványt”, ahogy ő mondja.
Végül elértük a Jáde Rengeteg határát. Előttünk feküdt a
Négy Szél Völgye, azok a farmok, amelyeket a felhősikló hátáról láttam a
magasból. Eddigre már alig vártam, hogy valami mást is lássak, ami nem erdő, de
álmomban sem gondoltam arra, amit végül utunk következő állomásán találtunk.
Hamarosan egy olyan felfedezést jelenthetek be, ami örökre
megváltoztatja azt, amit eddig tudtunk a Stormstout családról!
(U.i.: Örömmel venném, ha jeleznétek vagy itt kommentben, vagy egy like-kal a facebookon, hogy tetszik, amit olvastok tőlem, enélkül ugyanis elég nehéz indítékot találnom, hogy miért fordítsam le ezeket a jópofa dolgokat nektek! Előre is köszönöm: Gitta :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése