Li Li útinaplója - 6. bejegyzés: A Négy Szél Völgye

Az alatt a hetek alatt, amíg Chen bácsival felfedeztük a Jáde Rengeteget, kezdtem úgy érezni magam, mint egy idegen, akinek semmilyen kapcsolata sincs Pandariával. Persze, az őseim erről a földről származnak, de az generációkkal ezelőtt volt. Habár belefutottam pár hozenbe (akik nagyobbak és még őrültebbek voltak, mint az otthoniak), szinte minden egyéb annyira más volt ezen a kontinensen, mint amit ismertem.

Vagyis így volt, mielőtt ellátogattam volna a Négy Szép Völgyébe. Ez otthon volt távolt az otthonomtól, csak sokkal nagyobb területen. A völgy – amely Pandaria éléskamrájának tekinthető – farmok hatalmas barázdáival volt tele, amitől a Kóbor szigeti Rows egy csöppnyi kertnek tűnt. Fogadni mernék, hogy a völgy gabonáinak egy évi termése jóllakatná a Mandori Falu összes pandarenjét – még az olyan nagydarabokat is, mint Chen bácsi – egy életen át.

Az egész naplót teleírhatnám azokkal a csodás dolgokkal, amiket a völgyben láttam, kezdve a morajló Huangtze Vízeséssel a varázslatos Tisztaság Tavacskáiig. De nem ezek az új dolgok ragadtak meg engem igazán; hanem az a családias dolog, amire soha nem gondoltam volna, hogy ilyen messze az otthonomtól fogok rábukkanni.

Úgy kezdődtek a kalandjaink, hogy Chen bácsi és én Azeroth más földjeiről származó kalandoraival együtt jártuk be a völgyet, akik ugyanolyan utazók voltak, mint mi. Nem igazán lepődtem meg rajta, hogy kívülállókba botlottunk. Nagybátyám elmesélte, hogy a Horda és a Szövetség néhány tagjával találkozott pár héttel ezelőtt (biztos aludtam akkor). Kiderült, hogy a két frakció a Jáde Rengetegben ért partot, és sokfajta gondot okoztak. Még pár helybelit is bevontak a konfliktusukba, mint a hozeneket és azokat a halszerű lényeket, akiket jinyunak hívnak. Szerencsére Chen bácsi és én már elhagytuk a rengeteget, amikor ezek a dolgok történtek.

Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk a völgybe, találkoztunk egy Mudmug nevű fickóval, egy barátságos pandarennel, aki sáros vízből készíti a maga sörét. Furcsa volt, de nekem tetszett a fickó. Egyszercsak elkezdett beszélni nekünk a térségben található Stormstout Sörfőzdéről. Chen bácsi és én nem akartuk elhinni. Vannak élő, valódi rokonaink itt Pandarián – és egy sörfőzde! A hírek hatására Chen is gyorsabban kezdte szedni a lábát pár lépés per óránál, hetek óta először.

Sajnos a sörfőzde egy komplett zűrzavar volt. A virmenek (akárcsak a Kóbor Szigeten élők) megfertőzték a gabona- és rizsraktárakat. A hozenek átvették az irányítást az épület egyes részei felett és teljesen megbuggyantak. Hogy tetézzük a bajt, az a Stormstout, akire a sörfőzde felügyeletét bízták, Gao bácsi, egyáltalán nem kért a segítségünkből! Nos, sem Chen bácsi, sem én nem hagyhattuk, hogy a családunk történetének legnagyobb felfedezését romba döntse valami zsémbes rokon.

Végül sikerült megtisztítanunk a sörfőzdést a kártékony elemektől (ezt a más kontinensről érkezett új társaink nélkül nem tudtuk volna megtenni). Mikor a helyet az uralmunk alá vontuk, Gao végre megnyílt nekem és Chen bácsinak. Általában sok más Stormstout is itt él és dolgozik, de most mind elmentek nyugatra, hogy egy ősi rovarnép ellen harcoljanak, akiket mantidoknak hívnak. Gaot hátrahagyták, hogy felügyelje a sörfőzdét. Gondolom elég nagy nyomás volt rajta, hogy megfeleljen a család hírnevének, mivel próbálkozásai egy kicsit instabil söröket eredményeztek – olyanokat, amelyek éltre keltek és megpróbáltak megölni minket.

Gao nem tudta, hogy mikor fog a többi Stormstout visszatérni, de mindent elmesélt róluk. Elmesélte a család történetét is a völgyben, és azt, hogy ez milyen régre nyúlik vissza. Majd megmutatta az özvegy Mab Stormstoutnak és a fiának, Liaonak szentelt régi szentélyt a sörfőzde mellett. Róluk már hallottam papustól. Miután Mab férje egy tragikus szőlőpréseléses balesetben meghalt, fogta Liaot, és a Kóbor Szigeten kezdett új életet.

A Stormstout családon kívül még ennél is nagyobb kötelék fűzte össze a völgyet és szülőföldemet. Gao kijelentett, hogy Liu Lang – a Kóbor Sziget alapítója – a sörfőzde közelében született és nevelkedett. Ezt képzeljétek el! Az ő szülőhelye, amely egy Kőeke nevű falu vesz körül, a völgy nyugati szélén található.

Minden nap új dolgokat tanultam meg erről a vidékről és távoli rokonaimról. A dolgok jól mentek, addig, amíg hirtelen rossz híreket nem kaptunk.

Valami nagy dolog történt távol nyugaton egy hatalmas falnál, amit a Kígyó Gerincének hívnak. Sok-sok évvel ezelőtt a moguk – ezek a gigantikus bestiák, akik Pandarián uralkodtak, amíg az őseim jól fenéken nem rúgták őket – felépítették ezt a hatalmas akadályt, hogy megvédjék magukat ősellenségeikkel, a mantidokkal szemben. Most pandarenek őrzik a Kígyó Gerincét, de a bogár-bigyók mostanában áttörték a védelmüket és elkezdték megszállni a legközelebbi települést: Kőekét!

Chen bácsi és én csatlakoztunk egy nagy csoport pandarenhez, akik azért gyűltek Kőekébe, hogy elhárítsák a támadást. Feltöröltük a padlót a mantidokkal, de olyan érzésem volt, hogy ezt az első támadást több is fogja követni. A helyiek arról suttogtak, hogy valamilyen más erő felelős ezért a támadásért, egy sötét és rejtélyes erő, amit sha-nak hívnak. Feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy ilyen rémségek léteznek Pandarián.

A támadás után lecsillapodtak a kedélyek. Chen bácsi és Gao bácsi napokat töltöttek el a sörfőzdében, ahol recepteket tárgyaltak meg, és új söröket teszteltek. Ez jó volt nekem. Chen engem is lelassított, amióta Pandariára érkeztünk. Alig vártam, hogy saját magam fedezzem fel a vidéket, és már tudtam a tökéletes helyet ehhez: a Krasarang Vadon. Itt hagyta el először Liu Lang Pandariát Shen-zin Su, a tengeri teknős hátán, amiből végül az egész Kóbor Sziget kinőtt!

A völgy egyik farmerétől sok mindent megtudtam Krasarangról. Figyelmeztetett, hogy a hely nagyon veszélyes, de emiatt még inkább el akartam oda menni. Így összeszedtem a felszerelésemet, írtam egy levelet Chen bácsinak, amiben elmondtam, hogy hová tartok. Olyannyira belemélyedt a komló és az árpa-zsákokba, hogy úgy gondoltam, visszaérek, mielőtt még megtudná, hogy egyáltalán elmentem.

Végre szabad voltam, saját magamnak vágtam az utat. A következő megálló: Krasarang Vadon és a Kóbor Sziget szülőhelye!