Li Li útinaplója - 6. bejegyzés: A Négy Szél Völgye

Az alatt a hetek alatt, amíg Chen bácsival felfedeztük a Jáde Rengeteget, kezdtem úgy érezni magam, mint egy idegen, akinek semmilyen kapcsolata sincs Pandariával. Persze, az őseim erről a földről származnak, de az generációkkal ezelőtt volt. Habár belefutottam pár hozenbe (akik nagyobbak és még őrültebbek voltak, mint az otthoniak), szinte minden egyéb annyira más volt ezen a kontinensen, mint amit ismertem.

Vagyis így volt, mielőtt ellátogattam volna a Négy Szép Völgyébe. Ez otthon volt távolt az otthonomtól, csak sokkal nagyobb területen. A völgy – amely Pandaria éléskamrájának tekinthető – farmok hatalmas barázdáival volt tele, amitől a Kóbor szigeti Rows egy csöppnyi kertnek tűnt. Fogadni mernék, hogy a völgy gabonáinak egy évi termése jóllakatná a Mandori Falu összes pandarenjét – még az olyan nagydarabokat is, mint Chen bácsi – egy életen át.

Az egész naplót teleírhatnám azokkal a csodás dolgokkal, amiket a völgyben láttam, kezdve a morajló Huangtze Vízeséssel a varázslatos Tisztaság Tavacskáiig. De nem ezek az új dolgok ragadtak meg engem igazán; hanem az a családias dolog, amire soha nem gondoltam volna, hogy ilyen messze az otthonomtól fogok rábukkanni.

Úgy kezdődtek a kalandjaink, hogy Chen bácsi és én Azeroth más földjeiről származó kalandoraival együtt jártuk be a völgyet, akik ugyanolyan utazók voltak, mint mi. Nem igazán lepődtem meg rajta, hogy kívülállókba botlottunk. Nagybátyám elmesélte, hogy a Horda és a Szövetség néhány tagjával találkozott pár héttel ezelőtt (biztos aludtam akkor). Kiderült, hogy a két frakció a Jáde Rengetegben ért partot, és sokfajta gondot okoztak. Még pár helybelit is bevontak a konfliktusukba, mint a hozeneket és azokat a halszerű lényeket, akiket jinyunak hívnak. Szerencsére Chen bácsi és én már elhagytuk a rengeteget, amikor ezek a dolgok történtek.

Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk a völgybe, találkoztunk egy Mudmug nevű fickóval, egy barátságos pandarennel, aki sáros vízből készíti a maga sörét. Furcsa volt, de nekem tetszett a fickó. Egyszercsak elkezdett beszélni nekünk a térségben található Stormstout Sörfőzdéről. Chen bácsi és én nem akartuk elhinni. Vannak élő, valódi rokonaink itt Pandarián – és egy sörfőzde! A hírek hatására Chen is gyorsabban kezdte szedni a lábát pár lépés per óránál, hetek óta először.

Sajnos a sörfőzde egy komplett zűrzavar volt. A virmenek (akárcsak a Kóbor Szigeten élők) megfertőzték a gabona- és rizsraktárakat. A hozenek átvették az irányítást az épület egyes részei felett és teljesen megbuggyantak. Hogy tetézzük a bajt, az a Stormstout, akire a sörfőzde felügyeletét bízták, Gao bácsi, egyáltalán nem kért a segítségünkből! Nos, sem Chen bácsi, sem én nem hagyhattuk, hogy a családunk történetének legnagyobb felfedezését romba döntse valami zsémbes rokon.

Végül sikerült megtisztítanunk a sörfőzdést a kártékony elemektől (ezt a más kontinensről érkezett új társaink nélkül nem tudtuk volna megtenni). Mikor a helyet az uralmunk alá vontuk, Gao végre megnyílt nekem és Chen bácsinak. Általában sok más Stormstout is itt él és dolgozik, de most mind elmentek nyugatra, hogy egy ősi rovarnép ellen harcoljanak, akiket mantidoknak hívnak. Gaot hátrahagyták, hogy felügyelje a sörfőzdét. Gondolom elég nagy nyomás volt rajta, hogy megfeleljen a család hírnevének, mivel próbálkozásai egy kicsit instabil söröket eredményeztek – olyanokat, amelyek éltre keltek és megpróbáltak megölni minket.

Gao nem tudta, hogy mikor fog a többi Stormstout visszatérni, de mindent elmesélt róluk. Elmesélte a család történetét is a völgyben, és azt, hogy ez milyen régre nyúlik vissza. Majd megmutatta az özvegy Mab Stormstoutnak és a fiának, Liaonak szentelt régi szentélyt a sörfőzde mellett. Róluk már hallottam papustól. Miután Mab férje egy tragikus szőlőpréseléses balesetben meghalt, fogta Liaot, és a Kóbor Szigeten kezdett új életet.

A Stormstout családon kívül még ennél is nagyobb kötelék fűzte össze a völgyet és szülőföldemet. Gao kijelentett, hogy Liu Lang – a Kóbor Sziget alapítója – a sörfőzde közelében született és nevelkedett. Ezt képzeljétek el! Az ő szülőhelye, amely egy Kőeke nevű falu vesz körül, a völgy nyugati szélén található.

Minden nap új dolgokat tanultam meg erről a vidékről és távoli rokonaimról. A dolgok jól mentek, addig, amíg hirtelen rossz híreket nem kaptunk.

Valami nagy dolog történt távol nyugaton egy hatalmas falnál, amit a Kígyó Gerincének hívnak. Sok-sok évvel ezelőtt a moguk – ezek a gigantikus bestiák, akik Pandarián uralkodtak, amíg az őseim jól fenéken nem rúgták őket – felépítették ezt a hatalmas akadályt, hogy megvédjék magukat ősellenségeikkel, a mantidokkal szemben. Most pandarenek őrzik a Kígyó Gerincét, de a bogár-bigyók mostanában áttörték a védelmüket és elkezdték megszállni a legközelebbi települést: Kőekét!

Chen bácsi és én csatlakoztunk egy nagy csoport pandarenhez, akik azért gyűltek Kőekébe, hogy elhárítsák a támadást. Feltöröltük a padlót a mantidokkal, de olyan érzésem volt, hogy ezt az első támadást több is fogja követni. A helyiek arról suttogtak, hogy valamilyen más erő felelős ezért a támadásért, egy sötét és rejtélyes erő, amit sha-nak hívnak. Feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy ilyen rémségek léteznek Pandarián.

A támadás után lecsillapodtak a kedélyek. Chen bácsi és Gao bácsi napokat töltöttek el a sörfőzdében, ahol recepteket tárgyaltak meg, és új söröket teszteltek. Ez jó volt nekem. Chen engem is lelassított, amióta Pandariára érkeztünk. Alig vártam, hogy saját magam fedezzem fel a vidéket, és már tudtam a tökéletes helyet ehhez: a Krasarang Vadon. Itt hagyta el először Liu Lang Pandariát Shen-zin Su, a tengeri teknős hátán, amiből végül az egész Kóbor Sziget kinőtt!

A völgy egyik farmerétől sok mindent megtudtam Krasarangról. Figyelmeztetett, hogy a hely nagyon veszélyes, de emiatt még inkább el akartam oda menni. Így összeszedtem a felszerelésemet, írtam egy levelet Chen bácsinak, amiben elmondtam, hogy hová tartok. Olyannyira belemélyedt a komló és az árpa-zsákokba, hogy úgy gondoltam, visszaérek, mielőtt még megtudná, hogy egyáltalán elmentem.

Végre szabad voltam, saját magamnak vágtam az utat. A következő megálló: Krasarang Vadon és a Kóbor Sziget szülőhelye!

A lore, Pandaria és az idő(rá)fordítás

Néha ráeszmélek arra, hogy azzal, hogy ez a blog az enyém, tulajdonképpen magam döntöm el, hogy miről írok (ha akarnék, a kvantum-elméletről is írhatnék, csak akkor felesleges Warcraft fordításnak neveznem ezt az oldalt), az már egy más kérdés, hogy kit mennyire fog érdekelni. De mindenkit megnyugtatok, lesz benne szó Wowról, Pandariáról és lore-ról is, de kiegészítve személyes tapasztalataimmal.

Először is, tudnotok kell, hogy december közepétől játszom a MoP-pal (megérdemeltem, nagyon jól sikerült a szakvizsgám :)), és a két ünnep közötti pihi időt arra használtuk fel a férjemmel, hogy végigquesteltük Pandariát. De ugye én már korábban is fordítgattam Pandaria lore-ját, hogy valamennyire képben legyek vele. Játék közben aztán rájöttem, hogy érdemes volt elolvasnom más dolgokat, mert különben questelés közben (hiába olvastuk el a quest-szövegeket) nem mindig érti meg az ember, hogy miért van ott, miről van szó, minek kell ezekkel harcolni.

Leszögezném: nekem tetszik a MoP lore-ja. Pandariaé is és az is, hogy a Horda és az Alli története is halad valamerre.A Blizzard rengeteg történelmet körített a sok új nép és faj köré, és éppen ezért szerintem nekünk, lore-kedvelőknek ez a kiegészítő egy csemege.

De.

Rengeteg mindent zúdítanak a nyakadba, és használati útmutatást egyszerűen nem adtak hozzá. Én is ott álltam kérdőn, hogy akkor most mivel kezdjem? Mit olvassak el először? A questeket sorban? Li Li útinaplóját? A Lorewalkerek achivementjeit? Vagy éppen amibe belefutok?

Az eleje éppen ezért nehéz volt, mert bármit kezdett el az ember olvasni, csupa ismeretlen dolog volt. Elkezded olvasni mondjuk Shaohao császár történetét. Mindjárt jönnek elő a jinyuk és moguk, illetve a Majomkirály. És ők kik? És nekik mi közük ehhez a történethez? De ha játszani is kezdesz, akkor is, rögtön ott volt férjem első kérdése: mik ezek a majomszerű lények és ezekkel minek kell együtt lennünk? Persze, valahol jó ez is, mert átérezheted, hogy mit érez a hősöd, hiszen őneki sincs egy könyvtár a tarsolyában, hogy ott helyből utána nézhessen a dolgoknak. Mindenesetre én az a típus vagyok, aki szeretne mindent tudni és lehetőleg azonnal. És hogy mire akarok mindezzel kilyukadni? Szeretnék egy kis használati útmutatót és iránytűt adni azoknak, akik még nem fedezték fel igazán ezt a világot és tudnak angolul, hogy hol és mit érdemes elolvasni:

1. Általánosságban a Pandaria exploration achievementek részét képező történetek elolvasását ajánlom. Tudjátok, ezek azok a falra kirakott szövegek, vagy asztalon hagyott könyvek, amelyekkel egész Pandarián találkozhattok, és ha egy sorozatot összeszedtek (pl. moguk), akkor Lorewalker Cho magához hívat és beszél. A Pandaria felfedezése nevű rovatomban főleg ezek alapján készülnek a leírások, de még jópár hátravan.

2. Questek szövegei: Igen, a folyamatos történetszálak során is rengeteg apró információt tudunk meg a lore-ról. Persze, zavaró lehet a játékot folyamatos olvasással megszakítani, dea wowpedia-n vagy a wowheaden mindegyiket megtalálod és utólag is elolvashatod. Ide kapcsolódnak a játékban előforduló cinematic-ok is.

3. Li Li útinaplója és a Quest for Pandaria: Ezek azok az ingyenesen elolvasható kis történetek, amelyek Li Li Stormstout kalandjait mesélik el (igen, férjem először szintén nem értette, hogy ez a kislány meg minek van velünk folyamatosan Vale of the Four Windsben). A sorrend: Li Li útinaplója 1-4. rész, utána a Pearl of Pandaria nevű képregény jönne (ez fizetős), majd a Quest for Pandaria, és utána a Li Li útinaplója 5-11. Ugye követhető? :)

4. Egyéb tárgyak, amiket találsz a játékban: Pandaria felfedezése a játékban azt is jelenti, hogy nemcsak a már említett exploration achikhoz kapcsolódó olvasmányokba futhatsz bele, hanem rengeteg könyvbe is (tudom, ezek Azerothon is voltak, de itt most sokkal nagyobb számban fordulnak elő). Ilyenek a rengeteg tanmese, egyes szervezetekről, helyekről szóló leírások, stb. Remélem, hogy ezekből is csemegézhetek majd nektek, ha időm megengedi!

Összességében egyelőre ezek állnak rendelkezésünkre Pandaria és népeinek történelme megismeréséhez. Nagyon gazdag anyag, de számomra egy dolog borzasztóan hiányzik belőle: egy idővonal!!! Bevallom, a legtöbb eseményt nem tudom elhelyezni, hogy mikor történt, egymáshoz képest sem. A legegyszerűbb Shaohao császár története, mert az 10.000 évvel ezelőtt történt, a Sundering idején. De a többivel csak nagyjából vagyok képben, és ez azért jelentősen rombol az élményen. A másik persze természetszerű, az az, hogy sokszor elnagyoltnak érzi az ember az egészet, mintha egy jó vázlatot olvasnál, de akkor most a részletekkel is szívesen megismerkednél. Pl. mi az egyes jinyu törzsek kapcsolata egymással, vagy mi a kapcsolat az egyes hozen törzsekkel? A pandarenek most apró városállamokban élnek, vagy valaki összefogja őket? Vannak nagyon kidolgozott területek és történetek, mint Jade Forest vagy a Dread Wastes, ugyanakkor Townlong Steppes kicsit összekapottnak tűnik, mintha nem lett volna már jó ötletük rá.

Igazán egy mondattal foglalható össze tapasztalataim Pandaria lore-jával: evés közben jön meg az étvágy. Amit adtak nekünk, nagyon tetszik, nagyon jó, de ennél többet szeretnék tudni róluk!

Végezetül egy kicsit elkanyarodva a témától: ahogy időm engedi, igyekszek fordítani, de enélkül is olyan sűrű életet élek, hogy két ember 24 óráját is ki tudnám vele tölteni. Tudom, hogy vagytok páran, akik nagyon szívesen olvassátok ezeket a kis szösszeneteket, és köszönök minden egyes megjegyzést és lájkolást, mert mind-mind visszajelzés számomra, hogy van értelme ezt csinálni, és nem (csak) magamat szórakoztatom vele :)

Köszi, hogy meghallgattatok, ha van véleményetek, ne fogjátok vissza magatokat!

Gitta

A hét kérdése - Kedvenc hely 5. rész

Na, most már eltelt pár hónap a MoP megjelenése óta, 1 hónapja már én is játszhatom vele, így térjünk vissza az egyik legmegszokottabb és kommerszebb kérdéshez, ami létezhet:

Melyik a kedvenc helyed Pandarián?

Összességében szerintem nagyon jó kis kontinens lett Pandaria, érdekes és szép helyekkel, sajátosságokkal. Számomra a legkedvesebb, amit nagyon szeretek, az az Arborétum Jade Forestből. A gyönyörű rózsaszínű cseresznyefák, a cloud serpentek, az ottani hangulat az, ami a legjobban megfogott. Egyébként is a Jade Forest a legsokszínűbb hely (szerintem ezen dolgozhattak a legtöbbet, ami nem feltétlenül jó), de az Order of the Cloud Serpent otthona lett a legnyugodtabb és a legszebb.

Szerintetek?

Li Li útinaplója - 5.bejegyzés: A Jáde Rengeteg

Rengeteg minden történt, mióta utoljára írtam a naplóba. Először is, Chen bácsi végre hazajött a Kóber Szigetre. Kicsivel később a világ legtávolabbi sarkaira utaztunk el, mert Pandaria legendás kontinensét kutattuk. A Nagy Teknősön a legtöbben azt gondolták, hogy az a hely már régen elpusztult háború, vagy valamilyen járvány következtében.

Hát tévedtek.

Miután megküzdöttünk a kalózokkal, túléltünk egy szélvihart a tengeren és mindenfajta veszedelmet átéltünk, Chen bácsi és én megcsináltuk a lehetetlent: megtaláltuk Pandariát, őseink elveszettnek hitt szülőföldjét!

De az odajutás nem egészen terv szerint alakult. Utazásunk során a vezetőnk Pandaria Gyöngye volt, egy misztikus ereklye, amelynek segítségével látomásaim voltak a kontinens hollétéről. Bárcsak az a nyamvadt gyöngy figyelmeztetett volna minket, hogy milyen veszélyes lesz az utunk!

A legfontosabb dolog, hogy épségben elértük Pandariát. A Jáde Rengeteg közelében értünk partot, amely a kontinens teljes keleti partszakaszát elfoglalja. A fák zöldek voltak, ameddig a szem ellátott, sűrű bambusz-bozótosokkal és furcsa növényekkel és bogarakkal teli.

Chen bácsinak és nekem nem volt térképünk, de ez nem volt gond. Ahogy széjjelnéztünk magunk körül, véletlenszerűen kiválasztottunk egy irányt, és úgy kezdtük meg utunkat, ahogy a Vándorlók Módja tanítja: egyszerre csak egy lépést.

Nem sokkal később találkoztunk a minket üdvözlő helyi lakosokkal. Tucatnyi gombszemű, gyíklény (később megtudtam, hogy szaurokoknak hívják őket) ugrott elő az erdőből. Olyan szaguk volt, mint az öreg bőrnek, amelyet romlott sörben áztattak be, aztán Mei nagyi erjesztett halpástétomos hordójába tömtek. És még ez volt a legkellemesebb bennük.

Rövid úton elintéztük ezeket a bőrfejűeket (jó, ez talán főleg Chennek volt köszönhető). Egyedül a vezető okozott némi problémát, egy hatalmas, sebhelyekkel, harci festésekkel tarkított szaurok. Elég hamar visszavonulót fújt az erdőbe, úgy kiabált, mint egy csecsemő.

Megtaláltuk a szaurokok ütött-kopott táborát a közelben. Úgy tűnt, hogy lopott holmikkal volt tele: gabona- és zöldség kordékkal, valamint nagy darab tiszta jádékkal. Ahogy a holmik között válogattunk, lassan egy csapat pandaren tűnt elő a fák közül. Amikor meglátták, hogy a szaurokok eltűntek, mélyen meghajoltak felénk és hősökként éltettek minket! Kiderült, hogy a bőrfejűek terrorizálják ezt a vidéket, és a legyőzésükre tett minden kísérlet csődöt mondott.

Új rajongóink teljesen ledöbbentek, amikor Chen bácsi elmondta nekik, hogy a Kóbor Szigetről érkeztünk. Pandaria lakosai már évszázadok óta nem látták a Nagy Teknőst, és a legtöbben kezdtek arra gyanakodni, hogy a sziget már nincs többé. Megdöbbentem, hogy a Jáde Rengetegben élő pandarenek mennyire hasonlítottak az otthoniakhoz. Néhány apró eltéréstől eltekintve, mint az öltözködés, nem sok minden változott a generációk során.

Miután megtudták, hogy régi vágású felfedezők vagyunk, nagyon sok mindent elmeséltek nekünk a Jáde Rengetegről, lakóiról és legfontosabb helyszínéről, a Jáde Kígyó Templomáról. Azonkívül, hogy egy emlékhely is volt a legendás pandaren császár, Shaohao tiszteletére, a hatalmas templom szorosan kötődik a Jáde Kígyóhoz, Yu’lonhoz, aki a Pandariát őrző négy magasztos lény egyike.

Ahol Chen bácsi és én elértük a templom külterületét, ott a munkások egy hatalmas jáde szobrot faragtak, amit a Kígyó Szívének hívnak. Százévente Yu’lon az életerejét átruházza a szoborra, amely egy új lénnyé alakul át. Ez a ciklus, miszerint szobrokat faragnak, hogy Yu’lon újjáéledhessen – generációk óta tartott, és a szaurok banditák ezt veszélyeztették azzal, hogy ellopták a munkások értékes jáde-szállítmányát.

A templom egyik gondnoka, a Vén Bölcs Rain-Zhu volt olyan kedves, hogy körbevezetett engem és Chen bácsit a környéken. Elvitt minket északra az Arborétumba, amely a Felhősikló Rendjének gyönyörű otthona volt. Ez a rettenthetetlen csoport régóta foglalkozik a régió felhősiklóinak, ezeknek a hatalmas repülő állatoknak a szelídítésével, felnevelésével és meglovagolásával.

A vén Rain-Zhu azt mondta, hogy bármilyen kérésünket örömmel teljesíti, cserébe, hogy legyőztük a szaurokokat és visszahoztuk a jádét. Az első gondolatom az volt, hogy kérek egy saját felhősiklót (a bébik annyira cukik), de Chen bácsi szerint ez túl nagy kérés lett volna. Így a második legjobb dolgot kértem: hogy hadd repülhessek egy felhősiklón!

Na már most, én otthon már repültem az egyik nagy darunkon – és még egy goblinok építettte zeppelinen is -, de ez a felhősikló egyedülálló volt a maga nemében. Az állat olyan gyorsan lőtt ki az ég felé, hogy én még ilyet nem láttam. A magasság kiváló rálátást engedett arra, hogy mi feküdt a Jáde Rengetegen túl. Nyugatra dombos puszták és farmok. Északnyugatra iszonyatosan magas hegységek, a tetejük hóval volt borítva. Pandaria hatalmas volt. Annyi minden várt még felfedezésre. Egy olyan kontinenst fedeztem fel, amelyet a Kóbor Sziget egyetlen lakója sem látott már generációk óta!

Mielőtt még nagybátyám és én tovább haladtunk volna az erdő többi része felé, úgy döntöttünk, hogy Rain-Zhunak adjuk Pandaria Gyöngyét. Családtagokként kezelt minket, és miután láttuk, hogy a pandarenek a tudás és a bölcsesség központjaként tekintettek a templomra, nem tudtunk volna jobb helyet elképzelni a gyöngynek. Nehéz volt megválni tőle, de már idevezetett engem Pandariára. Ideje volt, hogy a gyöngy mást is a sorsa felé vezessen.

Az elkövetkező hetekben Chen bácsi és én csak gyalogoltunk… és gyalogoltunk… és gyalogoltunk. Úgy tűnt, hogy a Jáde Rengeteg végtelen, és minden sarokban volt valami új és izgalmas: elhagyott pandaren kegyhelyek, ősi, indákkal benőtt romok és hegyek tetejére épült kolostorok. Az egyetlen gond csak az volt, hogy a nagybácsim egy csiga tempójával haladt, pár percenként mindig megállt, hogy leüljön, és „élvezze a látványt”, ahogy ő mondja.

Végül elértük a Jáde Rengeteg határát. Előttünk feküdt a Négy Szél Völgye, azok a farmok, amelyeket a felhősikló hátáról láttam a magasból. Eddigre már alig vártam, hogy valami mást is lássak, ami nem erdő, de álmomban sem gondoltam arra, amit végül utunk következő állomásán találtunk.

Hamarosan egy olyan felfedezést jelenthetek be, ami örökre megváltoztatja azt, amit eddig tudtunk a Stormstout családról!

(U.i.: Örömmel venném, ha jeleznétek vagy itt kommentben, vagy egy like-kal a facebookon, hogy tetszik, amit olvastok tőlem, enélkül ugyanis elég nehéz indítékot találnom, hogy miért fordítsam le ezeket a jópofa dolgokat nektek! Előre is köszönöm: Gitta :) )

Mesék a Völgyből - A Vén Ri és a millió lélek

Tudom, hogy rengeteg mindent lehetne írnom, és tudom, hogy már ti is nagyon várjátok a fordításokat (jó, ezt inkább csak remélem). A hozenek bemutatását már elkezdtem, Li Li útinaplója is vár, és már legalább 5 Azerothi História történetét gondoltam ki, csak neki kellene ülni.

Mégis, ahogy az ember játszik (két hete végre játszhatok a MoPpal!), óhatatlanul is olyan kincsekre bukkan, amelyet úgy érez, hogy meg kell osztania másokkal. Számomra ilyenek lettek a Wow világában található olvasható könyvek. Van ezek közül, amelyet már lefordítottam (pl. The Green Hills of Stranglethorn Vale, vagy Stalvan Mistmantle legendája), mégis rengeteg más kisebb-nagyobb írás és történet található szerte a játékban. Pandarián még gyakrabban lehet velük találkozni. Ezzel a történettel tegnap futottam össze Halfhill fogadójának külső teraszán, és annyira megfogott, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom veletek, akik esetleg még nem találkoztatok vele, vagy még nem volt időtök/lehetőségetek elolvasni. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!

A Vén Ri és a millió lélek

Egy késő őszi estén két jóbarát üldögélt a Lusta Fehérrépa Fogadó deszkáin. Alattuk szunnyadozott Féldomb csendes mezővárosa. Az éji levegő felborzolta szőrüket. Vékony ködréteg ereszkedett rájuk lassan, hogy harmattal borítsa be a völgy dimbes-dombos zöld vidékét, és a Birodalmi Magtár tornya sötét árnyékként tört a csillagokkal borított ég felé.

Az ízletes étkekkel és az őshonos növények pipázásával töltött este a két barátot elmélkedő hangulatba ringatta.

Zhi – aki kettejük közül a fiatalabb és kevésbé tapasztaltabb volt – hirtelen egy elég konkrét kérdést tett fel:

- Mi van, ha mindez nem is létezik?

Öreg barátja, Ri, aki eddig a hátán feküdt kalapját a szemébe húzva, felhúzta szalmakalapját, hogy barátjára pislantson.

- Ezt komolyan kérdezed? – mondta, és barna szemei villogtak a sötétben.

Zhi karjaival végigmutatott a horizonton, bejárva az egész völgyet.

- Mi van, ha csak képek vagyunk valaki festményére rajzolva? – kérdezte. Megvakarta az arcát, és nagyot nyelt. – Mi van, ha csak egy könyv karakterei vagyunk?!

A Vén Ri karjával átfogta a hasát, és mélyen, szívből jövően felnevetett. Kivette Zhi kezéből a pipát és letette a földre.

- Egy ember lelke a szemei mögött lakozik – felelte a Vén Ri végül. – A lényege: a gondolkodása, szeretete, a lény érzelmi magja. A lelkem tesz engem valóvá, ahogyan téged is.

És akkor a Vén Ri felkelt és barátja mögé állt. Kezeivel átfogta Zhi vállát és az alattuk elterülő völgyet figyelte.

- Látod alattunk azt jobbra? A farmerek piacát? – A hűvös őszi sötétben a Féldombi Piac olyan volt, mint egy meleg, sárga fényű sziget a sötétben hullámzó dombokkal szemben. Színes zászlók fodrozódtak a fagyos szellőben, és látni lehetett a standok között nyüzsgő figurákat, akik felszereléseket vásároltak, vagy munkájuk gyümölcsével kereskedtek. Nevetésük és beszédük hangja, ami megkülönböztethetetlen volt egymástól, mégis eltéveszthetetlenül élénk, az egész völgyön át felhallatszott a fogadóig.

- Azoknak az alakoknak, akik ott mozognak, mind lelkük van – folytatta a Vén Ri. – És közösen élünk ezen a területen. Milliónyi lélek, egyetlen világon osztozva. A mi világunkon! Féldomb létezik, amíg te és én együtt tudjuk ezt itt élvezni. – Elégedetten magával a Vén Ri visszatért ülőhelyére és egy újabb italért intett a fogadósnak.

Zhi még egy ideig kint maradt a fogadó teraszának szélén egy faoszlopnak dőlve. Belélegezte a csípős levegőt, és figyelte, ahogy a szentjánosbogarak nekiszökkentek a csillagfényes éjben az alatta elterülő mezőknek.

- Ri – szólalt meg végül, - festmény, vagy sem... ha a lelkeink azért vannak, hogy megosztozzanak egy világon, azt rajtad kívül senki mással nem osztanám meg.

A Vén Ri ismét szemébe húzta a kalapját és jókedélyűen dünnyögött egyetértése jeléül. 

A tücskök hangja a piac sürgés-forgásával keveredve visszaringatta a két jóbarátot derűs csendjükbe.

Remélem, hogy tetszett nektek a történet, és szívesen fogadtok ilyet a jövőben is. Ha nektek is van kedvenc történetetek, akkor írjátok meg nekem kommentben! :)