A mai alkalommal Pandaria utolsó
császáráról, Shaohao császárról lesz szó, aki elrejtette
Pandariát a kíváncsi szemek elől.
Shaohao a Tian Kolostorban tanult, majd
10.000 évvel ezelőtt császárrá koronázták. Megkoronázása
után a hagyományoknak megfelelően a jinyuk bölcs és nagyszerű
látnokához, a Vízbeszélőhöz (Waterspeaker) fordult jóslatért.
A fiatal és könnyűszívű császár jó híreket várt a
prófétától jövendő uralkodásával kapcsolatban. A Vízbeszélő
meghallgatta a hatalmas folyó dalát, a szemei azonban félelemmel
teltek el.
„És a Vízbeszélő varázslók
királyságát látta maga előtt, amely a hatalmas kutat vett körül,
és ebből a kútból démonok tömegét idézték meg. Zöld tűzeső
hullott az égből és a világ összes kontinense meghasadt.”
/részlet a Terhek könyvének 1. fejezetéből/
A Vízbeszélő a kaldoreiek
romlottságát és a Hasadást látta maga előtt. A pandarenek ezért
egy ajándékot küldtek a kaldoreieknek, egy dobozt, amely
tartalmazta az összes arcane energiát, amelyre a szükségük
lehet. A doboz üres volt, az üzenet egyértelmű, azonban Azsharát
ez sem állította meg.
Shaohao császár megrettent a
Vízbeszélő látomásától, és elhatározta, hogy bármi áron,
de megmenti birodalmát ettől a szörnyűségtől. Ezért elindult,
hogy tanácsot kérjen a Pandariát őrző négy Magasztos Égiektől
(August Celestials). Először A Jáde Kígyóhoz (Jade Serpent)
fordult, aki a Neverest hegy tetején élt.
„Elhagyatottan és remény nélkül
mászta meg a Neverest hegy meredek emelkedőit az utolsó császár.
A jég tőrként hasította fel selyem-köpenyeit és a harapós szél
megvetéssel fújta körbe utazása során. Csak a hegy legtetején
talált csendet és nyugalmat a császár, és itt tudott beszélni a
Jáde Kígyóval, a bölcsesség szellemével.” /részlet a Terhek
könyvének 3. fejezetéből/
A Jáde Kígyó azt tanácsolta
Shaohaonak, hogy szabaduljon meg terheitől, tisztítsa meg szellemét
és váljon eggyé a földdel. A császár nem teljesen értette ezt
a tanácsot, azonban további választ nem kapott a hideg
hegycsúcson. Így lehangoltan ballagott le a hegyről, hogy
beszélhessen társával, a Majomkirállyal arról, hogy mi legyen a
következő lépés.
„Ezt követően Shaohao három napon
és három éjen át meditált, mivel a Jáde Kígyó tanácsa nem
volt érthető számára. Hogyan tudna valaki megtisztulni az összes
kétségétől? A várakozástól kiemrülten Shaohao útitársa, a
Majomkirály egy különösen grimaszoló arcot faragott ki
bambuszból. Arra sürgette a császárt, hogy tegye a kétség
álarcát az arcára...” /részlet a Terhek könyvének 5.
fejezetéből/
Igazából a Majomkirály csak
tréfálkozni akart Shaohaoval, ennek ellenére a maszk működött –
ugyanis ahogy Shaohao levette arcáról a maszkot, kétségei fizikai
formát öltöttek. A császár hét hosszú órán át küzdött a
Kétség Sha-jával, de végül legyőzte és elzárta.
Ettől kezdve a császárnak egy
csöppnyi kétsége sem volt afelől, hogy megmenti Pandariát a
Hasadástól (Sundering). A hit teremtményévé vált.
„A Jáde Rengetegben (Jade Forest)
aratott győzelme után, bár Shaohao császár eltelt bátorsággal,
mégis a bizonytalan jövőn rágódott. Ezért tanácsot kért a
Vörös Darutól (Red Crane), a remény szellemétől a Krasarang
Vadon mélyén. A Vörös Daru elmondta a császárnak, hogy a remény
mindannyiunkban ott él, ha elég mélyen nézünk magunkba. Ezzel a
Majomkirály bemutatta Shaohao császárnak a Kétségbeesés
maszkját. A végtelen szomorúság elrettentő képét. A császár
felvette a maszkot és kihúzta magából a saját
reménytelenségét...” /részlet a Terhek könyvének 9. fejezetéből/
A Kétségbeesés Sha-ja elleni
küzfelem négy napon és öt éjszakán át tartott, miközben
zuhogott az eső. De a Vörös Daru és a Majomkirály segítségével
eltüntették Shaohao összes kétségbeesését és bánatát.
Ettől a naptól kezdve a Császár
tudta, hogy a jövő fényes. A remény teremtményévé vált.
„Habár Shaohao császár megtisztult
terheitől és kétségeitől, még mindig félelem töltötte el.
Ezért a Fekete Ökörhöz (Black Ox), a bátorság és állhatatosság
szelleméhez fordult, aki a falon túli sztyeppéken élt. A Fekete
Ökör, a Vörös Daru, a császár és a Majomkirály hosszú időn
át beszélgettek a félelem természetéről, amíg végül a
Majomkirály ihletet kapott, és cselekedett. Elkészítette a
félelem maszkját, amelynek látványa is rettegéssel töltött el
mindenkit. A császár remegő kezekkel öltötte magára a förtelmes
maszkot, hogy levethesse magáról saját félelmeit...” /részlet
a Terhek könyvének 14. fejezetéből/
A Félelem Sha-ja elleni küzdelem egy
hét és egy napon át tartott, amely idő alatt a legenda szerint
egyszer sem kelt fel a nap. Amikor végül a Sha-t legyőzték és a
földbe zárták, Shaohao császár örökre megváltozott, mivel
többé már nem érzett félelmet. A bátorság teremtményévé
vált.
„Eltelve magabiztossággal és
bátorsággal, Shaohao császár azt gondolta, hogy semmi sem tudja
megállítani őt. De a Vörös Daru noszogatására tanácsot kért
a Fehér Tigristől, az erő szellemétől. A Fehér Tigris egy
veszélyes vakmerőséget látott Shaohaoban, ami gyakran társul
azokhoz, akik nem ismerik a félelmet. Ezért összegyűjtötte
Pandaria legjobb harcosait, hogy letesztelje a császárt.
Shaohao császár kapott egy tíz láb
hosszú botot, amivel az egyik harcost meg kellett támadnia. Órákon
át harcoltak, de a harcosok túl gyorsak és túl hajlékonyak
voltak az edzetlen császárnak. Mérges lett, átkozódni kezdett és
végül eltörte a botot a térdén.” /részlet a Terhek könyvének
19. fejezetéből/
A császár megalázkodve kérdezte a
Fehér Tigristől, hogy mi volt a gond, és megtudta, hogy a saját
indulatai tették gyengévé. Ahhoz, hogy megmenthesse Pandariát,
Shaohaonak le kellett győznie a saját dühét, gyűlöletét és
indulatait.
Ezzel a Majomkirály ismét akcióba
lendült, és három maszkot faragott ki. A császár egymás után
magára ötlötte az összes maszkot, és barátai, valamint Pandaria
legerősebb harcosainak segítségével legyőzte a Düh Sha-ját, a
Gyűlölet Sha-ját és az Erőszak Sha-ját, majd mindhármat a föld
mélyébe zárta.
A császár örökre megváltozott,
ahogy utazása utolsó szakaszára érkezett, és a türelem, a
szeretet és a béke teremtményévé vált.
Ugyanakkor tudta, hogy a Sha sötét
energiái – amelyek olyan negatív érzelmek megtestesülései
voltak, amint a düh, a félelem, a gyűlölet, vagy a kétségbeesés
– hatalmas veszélyt jelentenek a pandarenek számára, ha hagyja,
hogy megrohasszák a földet. Ezért Pandaria legerősebb harcosait
megbízta azzal, hogy tartsák vissza és felügyeljék a Sha-t.
Ekkor hajtottak térdet és tettek esküt az utolsó császárnak a
Shado-Pan rend első tagjai. Ma ugyanazon a helyen, ugyanazokat a
szavakat mondják azok, akik a rend tagjai kívánnak lenni.
Mindezek után Shaohao császár
felkereste Pandaria megszentelt vizeit, hogy ezek erejét használja
fel arra, hogy megmentse Pandariát a Hasadás pusztításáról,
amely elpusztítja a világ többi részét.
„A végső nap hajnalán az ég zöld
tűzben fürdött, és maga a föld is félelemtől remegett. De a
Császár nem félt. Elméje minden kétségtől és tehertől mentes
volt. Lakomázott és hangosan énekelt, miközben az ég megnyílt.
De mivel látta a félelmet és a kétségbeesést alattvalói
szemében, Shaohao császár így szólt: Az egyénnek minden napot a
maga teljességében kell megélnie és minden éjszakán egy
terhétől megszabault lélek békességével kell aludnia.”
/részlet a Terhek könyvének epilógusából/
A legendák szerint ekkor Shaohao
császár felment a Végtelen Tavasz Teraszára (Terrace of Eternal
Spring), hogy leválassza Pandariát a világ többi részétől. De
akárhogyan is probóálkozott, hiába mozgott a föld, képtelen
volt elmozdítani. Hamarosan kételkedni kezdett, és a Kétség
Sha-ja jelent meg keleten. A Sha-tól félni kezdett és a Félelem
Sha-ja elkezdte lerázni láncait magáról északon. Kétségbeesetten
a Jáde Kígyóhoz fordult segítségért.
A Jáde Kígyó körülvette a Völgyet
és így szólt a nehézségekkel küszködő császárhoz:
- Pandaria több, mint csupán a
Pandaren Birodalom. A nyugaton élő ellenségeid ugyanúgy részei
ennek a földnek, mint birodalmad a fal mögött.
Látva, hogy minden dolog egy végtelen
egésszé fonódik össze, és az ő szeretett földje nemcsak a
Pandaren Birodalomból áll, Shaohao végre megértette. Botja a
földnek csapódott, ahogy a szelleme eggyé vált a földdel. Aztán
elszakította magától a világot és Pandaria csendben elúszott az
óceánban. És ahogy a császár köntöse üresen a földre hullt,
a földet egy áthatolhatatlan köd borította be, amely elrejtette
Pandariát a világ többi részétől.
Cho Történetjáró a Sha ismételt
megjelenése óta minden érdeklődőnek szívesen elmesélte a
történetet:
- Tudjuk, hogy az utolsó és nagyszerű
császárunk, Shaohao a Jáde Rengetegben szabadult meg kétségeitől.
Hogy a kétségbeeséstől a Krasarang Vadonban tisztult meg. Hogy a
Townlong Sztyeppéken lépett túl félelmein. És hogy a dühét,
gyűlöletét és indulatait Kun-Lai hegyei között győzte le. Ezt
tudjuk, és ezeket a megszentelt helyeket ma templomok jelölik.
- De azt akarom, hogy képzeld el, hogy
itt állsz ebben a völgyben, azon a napon, amikor visszatért az
utazásávól. Képzeld el, hogy itt vagy, amikor a kapuk megnyílnak
előtte. Addigra a császárunk a tiszta fény teremtménye volt:
semmi kétség, semmi félelem, semmi gyűlölet... Úgy mondják,
hogy ahogy belépett, az összes fa virágba borult, és a mai napig
virágoznak.
- Úgy kellene mindannyiunknak élnünk,
mint a legmélyebben tisztelt császárunknak. Ha félre tudnánk
rakni az összes terhünket és harmóniában tudnánk élni a
kozmosszal. EZ, úgy hiszem, volt az üzenete számunkra... mielőtt
eggyé vált volna a földdel és elrejtette volna Pandariát a
Hasadás terrorja előtt. Köszönjük neked, drága császárunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése