Hal-mesék

A bölcs és türelmes jinyuk Pandaria hal-szerű lakói, akik képesek a vízzel kommunikálni, és akikre a pandarenek is felnéznek. 

A murlocoktól erednek, akiknek egy része az Örök Virágzás Völgyében (Vale of Eternal Blossom) található mágikus tavak közelében élt. A tavak mágiája kitágította elméjüket és megnövesztette testüket, és végül Pandaria egyik legősibb kultúrája alakult ki közöttük.

A legenda szerint a Hasadás (Sundering) előtti időkben minden folyó Pandariába vezetett. Ezt a tényt a legbölcsebb jinyuk ismerték fel, akik megtanultak kommunikálni a folyók vizeivel, hogy megismerhessék a jövőt és a híreket, amiket a víz hozott. Ezeket az időseket a legtöbb nép mélyen tisztelte, és a „Vízbeszélők” (Waterspeakers) nevet kapták. 

A jinyuk és a Vízbeszélők Pandaria történetének legjelentősebb eseményeiben mindig szerepet játszottak. Látomásaikkal birodalmakat emeltek fel, rabszolgákat szabadítottak fel, és figyelmeztették az utolsó császárt az Azerothot szétszakító Hasadásra tízezer évvel ezelőtt.

Sok ezer évvel ezelőtt a jinyuk egyik törzse, a Gyöngyuszonyos Törzs (Pearlfin Tribe) ült Pandaria trónján. Ezalatt az idő alatt valamikor megbíztak egy hozen törzsben, amely végül szörnyű áruláshoz vezetett; ennek eredményeként a számuk és a befolyásuk is jelentősen lecsökkent. Az árulás után egyedül Gyöngyuszony Falva maradt meg a jinyuknak. Ez az oka annak, hogy azóta a jinyuk bizalmatlanok az idegenekkel szemben és azóta is háborúban állnak a Hozenekkel.

Mivel Pandaria telis-tele van kristálytiszta kék vizekkel, a kétéltű jinyuk megfelelő körülmények között tudnak élni és növekedni. Bizonyos értelemben ők azok, akik tisztán tartják és őrzik ezeket a vizeket, sőt, elementál-mágiájukkal még apró forrásokat is képesek fakasztani. Mivel azonban a vizek urainak is tartják magukat, ez gyakran vezet konfliktusokhoz más népekkel. Általában a folyók felső szakaszán építik ki házaikat és településeket, ezek azonban a víz alatt sokkal tovább terjedhetnek.

A jinyuk szigorú kaszt-rendszerben élnek. A jinyukat fiatal korban választják ki a társadalomban betöltött szerepükre, és a végső döntés a törzs véneinek kezében van, akik a törzs legbölcsebb tagjai és képesek a vizekkel kommunikálni. A tojásokat a közösség igényei szerint sorolják a különböző kasztokba. Számos jinyu egyszerű munkásként dolgozik, akik a lakóházak és más épületek építésében vesznek részt. Másokat mesterembereknek választanak ki, és amint kikelnek a tojásból, szigorú tanoncidő kezdődik számukra. A harcosok és a papok azok, akik a legfinomabb falatokat és a legkényelmesebb fekhelyeket kapják, és csak a legsikeresebb papok lehetnek a vének tagjai, vagy válhatnak Vízbeszélőkké. A kasztok közötti átjárás szigorúan tilos a jinyu társadalomban.

Ahogy a pandarenek és a moguk a tűz és a hő erejével kovácsolnak, úgy a jinyuk a vízzel való kovácsolás mesterei lettek. A követ és a fémet a víz nyomásának és áramlatának felhasználásával formálják meg. Kezdetben simára formált köveket és más anyagokat kerestek a vízben, így egy idő után a szemük arra specializálódott, hogy észrevegyék azokat a helyeket, ahol a legjobb minőségű kavicsok és csecsebecsék találhatók.

Az idők során aztán megtanulták manipulálni a vizet a saját mágiájukkal, hogy megmunkálhassák a kavicsokat és a köveket, hogy párját ritkító különleges épületeket hozzanak létre.  A fegyvereik és páncélzatuk olyan erős, mint a kovácsolt acél, és a falaikat gyakran kötőanyag nélkül építik fel.

Amikor a Szövetség Pandariára tévedt, az egyik harcos találkozott egy jinyuval, akit Kopasz Karasshinak hívtak, és aki segített a harcosnak kiszabadítani Taylor admirálist a hozenek fogságából. Miután elszöktek bebörtönzőiktől, a Szövetség tagjai a Gyöngyuszonyos törzs otthonában, Gyöngyuszony falvában kerestek menedéket. Mivel a Horda az ellenséges hozenekkel szövetkezett ebben az új világban, ezért a Szövetség megpróbálta a jinyukat rávenni, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A jinyuk megkonzultálták a dolgot egykori császáruk, Rassharom szellemével, és a tanácskozás eredményeként hajlandóak voltak szövetkezni a Szövetséggel, akik kiképezték a Gyöngyuszonyos törzs tagjait a modern hadviselésre, és a legkorszerzűbb fegyverekkel látták el őket. Cserébe a Gyöngyuszonyosok hajlandóak voltak menedéket nyújtani a Szövetségnek, és támogatni háborújukat a Hordával. A Jáde Kígyó Szobránál vívott csata azonban tragédiába torkollott...

És hogy mit tanulhatunk a jinyuktól? Cho Történetjáró a következővel példázta:

- A nagy eseményeknek gyakran egészen egyszerű kezdetük van. Gondolj egy csendes tóra. Nyugodt. A víz felszíne tükörsima. Amíg bele nem dobok egy követ. Milyen kicsiny dolog – de hamarosan a vízfodrok az egész tavat beborítják!

- A jinyuk szintén egyszerű, primitív lényekként kezdték, de a Völgy mágikus tavai átformálták őket. A legbölcsebb jinyuk a suttogó vizekből meghallották a jövő szavait. Látomásaik egész nemzetek sorsát befolyásolták.

- Gondolkodj el ezen: a legkisebb hang is képes megváltoztatni a világot. Gondolj erre, barátom, amikor legközelebb köveket dobálsz a vízbe!

Mantidjárás

A mantid egy rovarszerű, őshonos faj Pandarián. Az ősi időkben két testvér-királyságukkal, az Ahn’Qiraj-zsal és az Azjol-Nerubbal együtt uralták az egész világot és az ősi troll birodalmakkal hadakoztak. Isteneik erősek és hatalmasak voltak. Azt, hogy vajon ők is az aqir fajból származnának, nem tudjuk, de kétségtelen, hogy rokoni kapcsolatban álltak egymással.

A mantidok egy ősi istent imádtak: Y’Shaarj-t, a hétfejűt, akinek haragja félelmetes volt. Y’shaarj a reményből táplálkozott és kétségbeesést szült. Bátorságot és békét lélegzett be, és erőszakot és félelmet fújt ki. Azonban amikor a Titánok harcba bocsátkoztak a Régi Istenekkel, Y’Shaarj-t elérte végzete: ő eddig az egyetlen Régi Isten, akiről tudjuk, hogy a Titánok ténylegesen megölték. Utolsó lélegzetével Y’Shaarj hét feje árnyékot bocsátott erre a földre, olyan árnyékot, amely azóta is kísért Pandarián: a Sha-t.

A mantid istene halála után is félelmetes nép maradt. Ez többek között annak is köszönhető volt, hogy egy másik veszélyes nép, a Kuncsong (Kunchong) határozza meg életciklusukat. A Kuncsongok olyan hatalmas és erőszakos lények, akik egymagukban is egész falvak létét képesek veszélyeztetni. Amerre járnak, feleszik a földet, a fákat, a tavakat, és nem hagynak maguk után mást, csak pusztítást, illetve borostyánszínű gyantát. És ez a borostyánszínű gyanta, amelyből a mantidok otthont készítenek maguknak, az oka, hogy a mantidok állandóan a Kuncsongok nyomában járnak. Amikor egy Kuncsongot arra vezet az ösztöne, hogy letaroljon egy területet, a mantidok árnyékként követik ezt a lényt. Hogy ezt a pusztítást elkerüljék, a hatalmas Mogu birodalom az általa legyőzött népek segítségével egy fallal zárta el a mantidokat Pandaria más részeitől. A mantidok otthonát ma a Rémisztő Puszták (Dread Wastes) nevezzük, nem véletlenül.

A mantidok számára különösen fontos a borostyánkő, mivel ebből építkeznek, ebből fejlesztették ki sajátos technológiájukat. A borostyánkő segítségével nagy távolságokra is elhallatszik hívó hangjuk. Ez az egyik oka annak, hogy egyetlen sereg sem tud észrevétlenül behatolni a Rémisztő Pusztákra, mivel minden pillanatban a mantidok megfigyelése alatt vannak a betolakodók, és hamar tudnak nagy távolságból is segítséget kérni.

A borostyánkő forrása a kypari nevű hatalmas fák. A legendák szerint régen a faltól keletre is virágoztak ezek a fák, de a moguk mindet levágták a mantidok elleni harcuk során. Ezeknek a fáknak a borostyánszínű virágát nevezik a mantidok kyparite-nak – vagyis a föld verőerének. Meggyógyította a mantidok sebeit és ez tette merésszé őket. A kyparikra a Császárnő és az ő tanácsa vigyáz.

A mantid társadalom élén a Császárnő áll, akit egész Pandaria fél és aki a mantidok végtelennek tűnő seregeit a világra hozza. Bár nagyhatalmú, a Császárnő nem halhatatlan. Az ő tevékenységét a mantid vénekből álló tanács, a Klaxxi felügyeli, és a Klaxxi az, aki megszervezi, hogy egyik Császárnőről a másik szálljon a hatalom. Bár az eljárás meglehetősen rejtélyes, annyi bizonyos, hogy egyfajta harci próbát kell kiállni. Ha győz, az utód lesz az új Császárnő, és ennek jeleként rituálisan elfogyasztja a korábbi Császárnőt, hiszen így töretlen marad a hatalom lánca.

A mantidokat Pandariától elválasztó falat, a Kígyó Gerincét (Serpent’s Spine) folyamatosan őrizni kell. Százévente ugyanis a fiatal mantid-ivadékok hatalmas számban elárasztják a falat és mindent elpusztítanak, ami az útjukba kerül. Csak a legerősebbek élik túl a Falon tett látogatást, ami után visszatérnek a Rémisztő Pusztákra. Ennek a rajzásnak evolúciós oka van: ezáltal érhető el, hogy csak a legerősebb mantidok maradjanak fenn és nemzenek majd utódokat. Ugyanakkor a Fal túlsó oldalán is komoly veszteség éri ilyenkor a védőket. Ezért a fal védelmét a Shado-Pan rend tagjai látják el. Mivel a rajzás kiszámítható módon történt, ezért szerencsére időben fel lehetett készülni egy-egy hullámra.

Azonban a mostani rajzás tíz évvel korábban érkezett a vártnál, és ez felkészületlenül érte a Fal őrzőit, így a mantidok át is tudtak rajta törni. A mantidok így hosszú-hosszú idő után először törtek be a Négy Szél Völgyébe (Valley of the Four Wind) és a Krasarang Vadonba, valamint a Lenyugvó Nap Kapuját (Gate of the Setting Sun) is ostromolják.

Ez a különös viselkedés a Klaxxi figyelmét is felkeltette, így jöttek rá a szörnyű igazságra: a mostani ivadékok fertőzöttek, az árnyék és a horror szülöttei. A sha hatalmába kerítette a mantidokat és megfertőzte az értékes borostyánokat is. Az annyira értékes kypari fák közül kettő már ki is halt és egy harmadikat is az uralma alá vont a sha, illetve a még megmaradt kevés kyparit is veszélyeztette. A Klaxxi feladata a mantid társadalom és kultúra fenntartása, így nem nézhették tétlenül fajuk pusztulását. Ezért sorban szólították és felébresztették a paragonokat, a mantidok egykori hőseit.

Miután a Titánok újrarendezték a világot, számos veszély fenyegette a mantid fajt, és meglehetősen bizonytalan volt a jövőjük. Ezért az akkori legnagyobb harcos, Korven azt javasolta, hogy minden nemzedékben a legjobb hősöket zárják borostyánba és bocsássanak rájuk mély álmot, és majd csak a legnehezebb időben ébresszék fel őket. Nehéz küldetés volt, feladni az addigi életet és mély álomba merülni, tudva, hogy nem is biztos, hogy valaha is felébresztik őket ebből az álomból. A paragonok nagy kockázatot és nagy áldozatot vállaltak ezzel. De minden nemzedék legerősebb, legügyesebb, legagyafúrtabb, legokosabb harcosai vállalták ezt népük érdekében. Volt, akinél a folyamat során hiba történt, és mély álom helyett végig ébren maradt a borostyánba zárva; őt Iyyokuknak hívják és 877 évet várt a kristályban.

A Klaxxi elérkezettnek látta az időt, hogy a paragonokat felébresszék szépen sorjában. Hamarosan rájöttek, hogy a fertőzés magától a Császárnőtől, Shek’zeertől ered, aki a Félelem Sha-jának bábjává vált. Ha nem akarják, hogy az egész mantid fajt a pusztulásba vigye, a Klaxxinak meg kell állítaniuk Császárnőjüket. És hogy mennyire nem becsülték le az ellenfelet és a veszélyt, amit magában rejt, jól mutatja, hogy még a kisebb népektől kapott segítséget is hajlandóak voltak elfogadni. Így indultak el megtámadni a Félelem Szívét, ahol egykor szeretett Császárnőjük lakott.

De a Klaxxi egyvalamit nyilvánvalóvá tett: ha a Régi Istenek valaha is visszatérnek, ők ismét az ő oldalukon fognak harcolni. És a Klaxxi szerint Azeroth legbölcsebb lakói is így fognak tenni. A szövetség, amely a Klaxxival köttetett, csupán időleges. Nem tudhatjuk, hogy felébresztett és hatalmas erejű paragonjaikkal mikor fognak újra ellenünk fordulni.

A sötét szívű Moguk

Ma is kegyetlen, félelmet keltő, intelligens nép a Moguk.

Eredetileg vad barbárok voltak, azonban rábukkantak az Örök Virágzás Völgyében (Vale of Eternal Blossom) lévő mágikus vizekre, amelyek a jinyukhoz hasonlóan őket is átformálták egy sokkal erősebb és intelligensebb fajjá.

 A moguk első császára, Lei Shen volt az, aki először fogta össze a különböző mogu törzseket akként, hogy riválisait egyesével legyőzte és megölte. A legenda szerint ebben egy rejtélyes ereklye is a segítségére volt, amely valószínűleg egy Titán tárgy lehetett. Ennek a Titán tárgynak az őrzésére építette meg Lei Shen a Mogu’shan Pancéltermeket (Mogu’shan Vaults), a környező épületeket pedig a Mogu Birodalmat dicsőítő egyfajta szentélyekké alakította át. Lei Shen, akit a Villámkirály (Thunder King) néven is ismertek, egy félelem-elvű birodalmat hozott létre, és ő alkotta meg a moguk első írott törvénykönyvét. Az első szabály az volt, hogy a zendülést, a lázadást és a felkelést nyilvános kibelezéssel büntette.

Akkoriban Pandarián a mantidok voltak a legerősebb és legfélelmetesebb nép. Mivel sokáig tanulmányozta őket, Lei Shen tudta, hogy soha nem fognak neki ők behódolni úgy, ahogy a többi nép. Ezért megparancsolta a szolgasorba vetett többi népnek, hogy építsenek egy hatalmas falat, amellyel elzárhatják a mantidokat Pandaria többi részéről. A Kígyó Gerincének (Serpent’s Spine) megépítése több nemzedéken át tartott, azonban a Villámkirály tudta, hogy alattvalóit maga a félelem fogja motiválni, mert a mantidoktól való félelem olyan erős volt, hogy megmozgatott hegyeket, létrehozott hadseregeket, egyesített birodalmakat és megépítette a falat.

A Villámkirály félelmetes harcos volt. Sisakjának puszta látványától megfagyott a vér az emberekben, lándzsáját és fejszéjét pedig olyan brutális pontossággal és gyorsasággal hajította, hogy villámcsapás volt a hangja, valahányszor eltalálta ellenfelét. Lei Shent végül egyetlen dolog tudta legyőzni: a halál. Halála után közismert sisakját a moguk a Guo-Lai Csarnokok legmélyén helyezték el több ezer terrakotta katona társaságában, míg testét a Kun-Lai Orom tetején található Hódítók Sírjában (Tomb of Conquerors) helyezték végső nyugalomra.

A moguk sosem tekintettek úgy a halálra és a halottakra, mint egy végső állapotra. Képesek voltak ugyanis a testet és a lelket szétválasztani egymástól, illetve képesek voltak mágiájuk segítségével az élettelen tárgyakba lelket ültetni és élőkké változtatni. Az ő mágia-használatukat nem lehetne az általunk is ismert varázsló vagy boszorkánymester kategóriába besorolni, mivel annál ez a fajta lélek-fogás és test-átalakítás sokkal összetettebb volt. A moguk ugyanis képesek a testet is átalakítani és más élőlényeket létrehozni. Ők hozták létre a Szaurokokat, a Grummlikat (Grummles), illetve agyagból a terrakotta katonákat és jáde-kövekből a Kőszülötteket (Stoneborn), ezeket a félelmetes és mogu mestereikhez mélyen hű harcosokat.

A Villámkirályt követő császárok továbbra is a félelmen alapuló engedelmesség alapján irányították birodalmukat és rabszolgáikat. Azonban hiába voltak fizikai és mentális fölényben, hiába volt hatalmas és sötét mágiájuk, a mogu császárok egyre önteltebbek lettek. Közöttük is különösen brutális volt II. Dojan császár, akit az a mániája, hogy befejezze apja munkáját, a lázadó szaurok légiók közötti Nagy Tisztogatást, arra késztetett, hogy hagyja ott trónját és egy végzetes katonai kampányra induljon. Katonai sátra fent állt a Krasarang Vadon egyik szikláján, és onnan nézte, hogy hogyan hajtanak végre népirtást a szaurokok között. Arra azonban nem számított, hogy a szaurokok 5. és 7. légiója az éj leple alatt megmássza a sziklákat, lesből megtámadják az ő hadvezéri sátrát, és őt magát a szikla szélére kényszerítik. Soha nem találták meg a holttestét. A halálát követő két zűrzavaros év alatt pedig a szaurokok csöndben eltűntek a vadonban.

A szaurok lázadást követően a moguk igyekeztek minden lehetőségét kizárni egy újabb felkelésnek. Ezért megtiltották a pandareneknek, hogy bármilyen fegyvert fogjanak, vagy viseljenek. Továbbra is úgy gondolták, hogy pusztán az erejüktől és mágiájuktól való félelem elég lesz a Mogu Birodalom fenntartásához. Erről az időről beszélt Cho Történetjáró is a kíváncsiskodóknak:

- Mitől félsz a legjobban a világon? Legyőzted a félelmedet… vagy a félelmed győzött le téged?

- A Hasadás előtti ősi napokban Pandarián a mogu császárok uralkodtak. A népemből rabszolgákat csináltak és a népem rettegett. A moguk a fájdalom és a kín, a sötét mágiák és a brutális fegyverek mesterei voltak. Nem volt pandaren, hozen vagy jinyu, aki ellenállhatott volna hatalmuknak. És a népem rettegett.

- A moguk építették a Kígyó Gerincét. A rabszolgák közül azok voltak a legszerencsétlenebbek, akiket azért küldtek az építésére és a védelmére, hogy élelem legyenek a mantidok számára. És a népem rettegett.

- Ahogy a birodalom nőtt, a moguk elkezdtek kísérletezni a Völgy titkaival. Szörnyű fegyvereket hoztak létre élő húsból és élő kövekből. És a népem rettegett.

- Önhittségükben a moguk nem vették észre, hogy bukásuk ott várt rájuk csendben, nem az ellenségeik, hanem a legyőzöttek között. A nap, amikor az első rabszolga felállt… és nem rettegett többé.

Valóban a moguk önteltsége okozta vesztüket. Vakságukban nem vették észre, hogy a fegyvertelen pandarenek a saját testükből kovácsoltak maguknak fegyvert. Hogy félelemmel és rettegéssel csak ideig-óráig lehet fenntartani a rendet, amíg a rabszolgasorba vetettek felül nem kerekednek félelmeiken. És a szaurokok után eljött a nap, amikor a pandarenek is fellázadtak.

Ebben az időben, 12-13000 évvel ezelőtt a moguk egyetlen szövetségesei a Zandalari trollok voltak. Amikor a pandarenek fellázadtak a moguk ellen, a Zandalarik megtámadták az akkor alakult Pandaren Birodalmat. Ezt a konfliktust Zandalari Troll Háborúknak, vagy Zandalari Háborúnak nevezik. A Zandalarik létszámban is fölényben voltak, ráadásul denevéreik hátán úgy tudtak harcolni, amire kezdetben nem tudtak válaszolni. Hamarosan azonban egy Jiang nevű pandaren felhősikló (cloud serpent) barátjával rájött, hogy hogyan tudják letaszítani a trollokat a hídról és denevéreik hátáról, és ez fordulópontot jelentett a háború során. Bár a harc még hónapokig eltartott, Ji egyre több és több pandarent tanított meg a felhősiklókon való repülésre. Ettől a naptól kezdve lett a sikló a remény jele a pandarenek számára, és ekkor alakult meg a Felhősikló Rend is (Order of the Cloud Serpent).

A háború végén a pandarenek elűzték Pandariáról a Zandalari trollokat, a mogukat pedig jelentősen visszaszorították, az Örök Virágzás Völgyéből azonban száműzve voltak. A Völgy védelmére a pandarenekből egy csoport, az Arany Lótusz (Golden Lotus) alakult.

A veszély azonban az utóbbi időben újra feléledt…

A birodalom széthullása után a mogu törzsek is szétszakadtak. Az utóbbi időben azonban ismét egyesültek, és egyelőre ismeretlen okokból az Örök Virágzás Völgyébe kívántak belépni. Az Arany Lótusz igyekezett mindent megtenni a távoltartásuk érdekében, ezért a Szövetség és a Horda kalandorainak segítségét is kérte a veszély elhárításához. Az Arany Lótusz vezetője, Zhi, a Harmónikus irányította a harcosokat az Arany lépcsőkhöz, illetve az Arany Pagodához, ahol a Szövetség és a Horda harcosai először találkoztak a moguk Kőszülötteivel, a terrakotta katonákkal, illetve a Quilenekkel, ezekkel a kőből létrejött oroszlán-kutyaszerű lényekkel.

A felderítők jelentése alapján hamarosan rájöttek, hogy a Guo-Lai Csarnokokba kívánnak betörni, valószínűleg ősi mogu ereklyék és varázstárgyak után kutatva. Ezt a pandareneknek mindenáron meg kellett akadályozniuk, azonban ez nem mindig sikerült. Néhány mogunak sikerült kicseleznie és megölnie az őröket, és behatolni a csarnokokba, ahol az élettelen jáde- és terrakotta-szobrokat felélesztették és a kőhadsereget vezetőjük, Zhao-Jin a pandarenekre uszította. A moguk három ereklyét akartak megszerezni: a Villámkirály harci lándzsáját, sisakját és fejszéjét. A bátor harcosok segítségével azonban sikerül a pandareneknek a moguk előtt megszerezniük a hatalmas erővel rendelkező tárgyakat és az Arany Lótusz vezetője, Zhi a Néma Szentélybe (Silent Sanctuary), ebbe az ősrégi mogu kriptába rejtette őket. A moguk azonban nem hagyták ezt bosszú nélkül, és még mielőtt az erősítés megérkezett volna, lecsaptak a Néma Szentélyben várakozó pandarenekre, és mindenkit megöltek, köztük Zhit is.

A moguk nemcsak a szentélyt támadták meg, hanem a Völgy határában lévő területek közül is többet elfoglaltak. Kőből készült katonáik száma végtelen, erejük kifogyhatatlan volt, míg az Arany Lótusz tagjai már elfáradtak és megsebesültek a rengeteg csatározásban. Ezért az Égieket (Celestials), Pandaria és a pandarenek védelmezőit hívták segítségül, akik feleltek is a hívásra, vihart és tornádót zúdítva a mogukra. Az Arany Lótusz csapatai Mogu’shan Palotába is behatoltak, ahol egy körterem közepén a pandaren Sinan, az Álmodó, valamint Anduin Wrynn várta a pandareneket. Az Égiek segítségével végül sikerült legyőzniük a mogukat és megölniük vezetőjüket, Zhao-Jint.

Ám nemcsak a moguk szerették volna hatalmukat visszaszerezni, hanem ismét megjelentek a mogukat támogató Zandalari trollok is, ráadásul az egyesített troll seregekkel. Az ő céljuk az egykori mogu császár, Lei Shen holttestének és seregének megszerzése volt a Hódítók Sírjából. Úgy tűnt, hogy céljuk azonban nem csupán egykori mogu szövetségeseik megsegítése volt: mivel a Kataklizma elpusztította otthonukat, ezért úgy döntöttek, hogy Pandarián alakítanak ki maguknak újat. Mivel támadásuk felkészületlenül érte a pandareneket, sikerrel jártak és a Villámkirály holttestét a Kun-Lai Oromhoz közeli Leszámolás Szigetére (Isle of Reckoning) vitték, amelyet már korábban elfoglaltak. Itt vezetőjük, Khar’zul próféta feltámasztotta a Viharkirályt, azonban az ideérkező pandarenek a trollokon kívül mást nem találtak meg. Végül sikeresen legyőzték a trollokat és Khar’zul prófétát sem, azonban sem a holttestet, sem az újjáélesztett Viharkirályt nem sikerült a mai napig megtalálni.

Végül Cho Történetjáró úgy döntött, hogy nincs más választás, be kell hatolni a legképzettebb harcosokkal a Mogu’shan Páncéltermekbe, hogy megvizsgálják, hogy milyen értékes és hatalmas tárgyakat őriztek itt a moguk, még mielőtt ők lépnének először és szereznék vissza ezeket. A Páncéltermeket a moguk által elvarázsolt kőőrök védték, akik lángokkal, karmokkal és agyarakkal felfegyverkezve óvták a moguk kincseit. Itt élt az Elátkozott Feng, aki valaha a Páncéltermek gondnoka volt, azonban egyszer lopáson kapták, és azóta a moguk császárai folyamatosan kínozták, majd újraélesztették, hogy újra kínozhassák. Néhányan azt mondják, hogy valójában egy féltékeny beosztottja rendezte meg az egész lopást, hogy így szabaduljon meg tőle.

De nemcsak Cho és segítői akarták megismerni a Páncéltermek titkait. A Zandalari trollok is támadást indítottak a Páncéltermek ellen, és vezetőjük, Gara’jal mindenáron fel akarta törni ezt az ősi szentélyt, hogy megtalálhassa a moguk által használt arcane energiát és megismerhesse annak titkait.

A Mogu’shan Páncéltermeket az egykori mogu császárok szellemei is védték, akik holtukban is félelmetes erővel és hatalommal rendelkeztek. Nevüktől még a föld is megremegett: Zian, a Végtelen Árnyék, Élesfogú Meng, Acélbőrű Qiand és Gyorstalpú Sebotai.

Miután az egykori császárok szellemeit is legyőzték, Cho és bátor csapata számára egy titkos átjáró nyílt a falban, amelyen át a titán ereklyéhez juthattak. A Titán lemezt egy rejtélyes égi sárkány, Elegon őrizte. Azonban nem ez volt az utolsó szoba a Páncéltermekben. Az utolsó szobát kőkatonák őrizték, akik évezredek óta mozdulatlanul várakoztak a harcra. A Császár akarata irányította őket egy szerkezeten keresztül. Legyőzése azt is jelentette, hogy egy időre a Mogu’shan Páncéltermek nem fognak veszélyt jelenteni.

Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy vajon hány mogu varázstárgy és titán-eredetű ereklye van még rejtve Pandarián. Hogy hány sötét titkát nem is sejti még a világ varázslatuknak. A moguk nem fogják feladni, hiszen eddig sem tették. És a veszélyre nem biztos, hogy csak Pandariának kell felkészülnie…

A Császár terhe

A mai alkalommal Pandaria utolsó császáráról, Shaohao császárról lesz szó, aki elrejtette Pandariát a kíváncsi szemek elől.

Shaohao a Tian Kolostorban tanult, majd 10.000 évvel ezelőtt császárrá koronázták. Megkoronázása után a hagyományoknak megfelelően a jinyuk bölcs és nagyszerű látnokához, a Vízbeszélőhöz (Waterspeaker) fordult jóslatért. A fiatal és könnyűszívű császár jó híreket várt a prófétától jövendő uralkodásával kapcsolatban. A Vízbeszélő meghallgatta a hatalmas folyó dalát, a szemei azonban félelemmel teltek el.

„És a Vízbeszélő varázslók királyságát látta maga előtt, amely a hatalmas kutat vett körül, és ebből a kútból démonok tömegét idézték meg. Zöld tűzeső hullott az égből és a világ összes kontinense meghasadt.” /részlet a Terhek könyvének 1. fejezetéből/

A Vízbeszélő a kaldoreiek romlottságát és a Hasadást látta maga előtt. A pandarenek ezért egy ajándékot küldtek a kaldoreieknek, egy dobozt, amely tartalmazta az összes arcane energiát, amelyre a szükségük lehet. A doboz üres volt, az üzenet egyértelmű, azonban Azsharát ez sem állította meg.

Shaohao császár megrettent a Vízbeszélő látomásától, és elhatározta, hogy bármi áron, de megmenti birodalmát ettől a szörnyűségtől. Ezért elindult, hogy tanácsot kérjen a Pandariát őrző négy Magasztos Égiektől (August Celestials). Először A Jáde Kígyóhoz (Jade Serpent) fordult, aki a Neverest hegy tetején élt.

„Elhagyatottan és remény nélkül mászta meg a Neverest hegy meredek emelkedőit az utolsó császár. A jég tőrként hasította fel selyem-köpenyeit és a harapós szél megvetéssel fújta körbe utazása során. Csak a hegy legtetején talált csendet és nyugalmat a császár, és itt tudott beszélni a Jáde Kígyóval, a bölcsesség szellemével.” /részlet a Terhek könyvének 3. fejezetéből/

A Jáde Kígyó azt tanácsolta Shaohaonak, hogy szabaduljon meg terheitől, tisztítsa meg szellemét és váljon eggyé a földdel. A császár nem teljesen értette ezt a tanácsot, azonban további választ nem kapott a hideg hegycsúcson. Így lehangoltan ballagott le a hegyről, hogy beszélhessen társával, a Majomkirállyal arról, hogy mi legyen a következő lépés.

„Ezt követően Shaohao három napon és három éjen át meditált, mivel a Jáde Kígyó tanácsa nem volt érthető számára. Hogyan tudna valaki megtisztulni az összes kétségétől? A várakozástól kiemrülten Shaohao útitársa, a Majomkirály egy különösen grimaszoló arcot faragott ki bambuszból. Arra sürgette a császárt, hogy tegye a kétség álarcát az arcára...” /részlet a Terhek könyvének 5. fejezetéből/

Igazából a Majomkirály csak tréfálkozni akart Shaohaoval, ennek ellenére a maszk működött – ugyanis ahogy Shaohao levette arcáról a maszkot, kétségei fizikai formát öltöttek. A császár hét hosszú órán át küzdött a Kétség Sha-jával, de végül legyőzte és elzárta.

Ettől kezdve a császárnak egy csöppnyi kétsége sem volt afelől, hogy megmenti Pandariát a Hasadástól (Sundering). A hit teremtményévé vált.

„A Jáde Rengetegben (Jade Forest) aratott győzelme után, bár Shaohao császár eltelt bátorsággal, mégis a bizonytalan jövőn rágódott. Ezért tanácsot kért a Vörös Darutól (Red Crane), a remény szellemétől a Krasarang Vadon mélyén. A Vörös Daru elmondta a császárnak, hogy a remény mindannyiunkban ott él, ha elég mélyen nézünk magunkba. Ezzel a Majomkirály bemutatta Shaohao császárnak a Kétségbeesés maszkját. A végtelen szomorúság elrettentő képét. A császár felvette a maszkot és kihúzta magából a saját reménytelenségét...” /részlet a Terhek könyvének 9. fejezetéből/

A Kétségbeesés Sha-ja elleni küzfelem négy napon és öt éjszakán át tartott, miközben zuhogott az eső. De a Vörös Daru és a Majomkirály segítségével eltüntették Shaohao összes kétségbeesését és bánatát.

Ettől a naptól kezdve a Császár tudta, hogy a jövő fényes. A remény teremtményévé vált.

„Habár Shaohao császár megtisztult terheitől és kétségeitől, még mindig félelem töltötte el. Ezért a Fekete Ökörhöz (Black Ox), a bátorság és állhatatosság szelleméhez fordult, aki a falon túli sztyeppéken élt. A Fekete Ökör, a Vörös Daru, a császár és a Majomkirály hosszú időn át beszélgettek a félelem természetéről, amíg végül a Majomkirály ihletet kapott, és cselekedett. Elkészítette a félelem maszkját, amelynek látványa is rettegéssel töltött el mindenkit. A császár remegő kezekkel öltötte magára a förtelmes maszkot, hogy levethesse magáról saját félelmeit...” /részlet a Terhek könyvének 14. fejezetéből/

A Félelem Sha-ja elleni küzdelem egy hét és egy napon át tartott, amely idő alatt a legenda szerint egyszer sem kelt fel a nap. Amikor végül a Sha-t legyőzték és a földbe zárták, Shaohao császár örökre megváltozott, mivel többé már nem érzett félelmet. A bátorság teremtményévé vált.

„Eltelve magabiztossággal és bátorsággal, Shaohao császár azt gondolta, hogy semmi sem tudja megállítani őt. De a Vörös Daru noszogatására tanácsot kért a Fehér Tigristől, az erő szellemétől. A Fehér Tigris egy veszélyes vakmerőséget látott Shaohaoban, ami gyakran társul azokhoz, akik nem ismerik a félelmet. Ezért összegyűjtötte Pandaria legjobb harcosait, hogy letesztelje a császárt.

Shaohao császár kapott egy tíz láb hosszú botot, amivel az egyik harcost meg kellett támadnia. Órákon át harcoltak, de a harcosok túl gyorsak és túl hajlékonyak voltak az edzetlen császárnak. Mérges lett, átkozódni kezdett és végül eltörte a botot a térdén.” /részlet a Terhek könyvének 19. fejezetéből/

A császár megalázkodve kérdezte a Fehér Tigristől, hogy mi volt a gond, és megtudta, hogy a saját indulatai tették gyengévé. Ahhoz, hogy megmenthesse Pandariát, Shaohaonak le kellett győznie a saját dühét, gyűlöletét és indulatait.

Ezzel a Majomkirály ismét akcióba lendült, és három maszkot faragott ki. A császár egymás után magára ötlötte az összes maszkot, és barátai, valamint Pandaria legerősebb harcosainak segítségével legyőzte a Düh Sha-ját, a Gyűlölet Sha-ját és az Erőszak Sha-ját, majd mindhármat a föld mélyébe zárta.

A császár örökre megváltozott, ahogy utazása utolsó szakaszára érkezett, és a türelem, a szeretet és a béke teremtményévé vált.

Ugyanakkor tudta, hogy a Sha sötét energiái – amelyek olyan negatív érzelmek megtestesülései voltak, amint a düh, a félelem, a gyűlölet, vagy a kétségbeesés – hatalmas veszélyt jelentenek a pandarenek számára, ha hagyja, hogy megrohasszák a földet. Ezért Pandaria legerősebb harcosait megbízta azzal, hogy tartsák vissza és felügyeljék a Sha-t. Ekkor hajtottak térdet és tettek esküt az utolsó császárnak a Shado-Pan rend első tagjai. Ma ugyanazon a helyen, ugyanazokat a szavakat mondják azok, akik a rend tagjai kívánnak lenni.

Mindezek után Shaohao császár felkereste Pandaria megszentelt vizeit, hogy ezek erejét használja fel arra, hogy megmentse Pandariát a Hasadás pusztításáról, amely elpusztítja a világ többi részét.

„A végső nap hajnalán az ég zöld tűzben fürdött, és maga a föld is félelemtől remegett. De a Császár nem félt. Elméje minden kétségtől és tehertől mentes volt. Lakomázott és hangosan énekelt, miközben az ég megnyílt. De mivel látta a félelmet és a kétségbeesést alattvalói szemében, Shaohao császár így szólt: Az egyénnek minden napot a maga teljességében kell megélnie és minden éjszakán egy terhétől megszabault lélek békességével kell aludnia.” /részlet a Terhek könyvének epilógusából/

A legendák szerint ekkor Shaohao császár felment a Végtelen Tavasz Teraszára (Terrace of Eternal Spring), hogy leválassza Pandariát a világ többi részétől. De akárhogyan is probóálkozott, hiába mozgott a föld, képtelen volt elmozdítani. Hamarosan kételkedni kezdett, és a Kétség Sha-ja jelent meg keleten. A Sha-tól félni kezdett és a Félelem Sha-ja elkezdte lerázni láncait magáról északon. Kétségbeesetten a Jáde Kígyóhoz fordult segítségért.

A Jáde Kígyó körülvette a Völgyet és így szólt a nehézségekkel küszködő császárhoz:

- Pandaria több, mint csupán a Pandaren Birodalom. A nyugaton élő ellenségeid ugyanúgy részei ennek a földnek, mint birodalmad a fal mögött.

Látva, hogy minden dolog egy végtelen egésszé fonódik össze, és az ő szeretett földje nemcsak a Pandaren Birodalomból áll, Shaohao végre megértette. Botja a földnek csapódott, ahogy a szelleme eggyé vált a földdel. Aztán elszakította magától a világot és Pandaria csendben elúszott az óceánban. És ahogy a császár köntöse üresen a földre hullt, a földet egy áthatolhatatlan köd borította be, amely elrejtette Pandariát a világ többi részétől.

Cho Történetjáró a Sha ismételt megjelenése óta minden érdeklődőnek szívesen elmesélte a történetet:

- Tudjuk, hogy az utolsó és nagyszerű császárunk, Shaohao a Jáde Rengetegben szabadult meg kétségeitől. Hogy a kétségbeeséstől a Krasarang Vadonban tisztult meg. Hogy a Townlong Sztyeppéken lépett túl félelmein. És hogy a dühét, gyűlöletét és indulatait Kun-Lai hegyei között győzte le. Ezt tudjuk, és ezeket a megszentelt helyeket ma templomok jelölik.

- De azt akarom, hogy képzeld el, hogy itt állsz ebben a völgyben, azon a napon, amikor visszatért az utazásávól. Képzeld el, hogy itt vagy, amikor a kapuk megnyílnak előtte. Addigra a császárunk a tiszta fény teremtménye volt: semmi kétség, semmi félelem, semmi gyűlölet... Úgy mondják, hogy ahogy belépett, az összes fa virágba borult, és a mai napig virágoznak.

- Úgy kellene mindannyiunknak élnünk, mint a legmélyebben tisztelt császárunknak. Ha félre tudnánk rakni az összes terhünket és harmóniában tudnánk élni a kozmosszal. EZ, úgy hiszem, volt az üzenete számunkra... mielőtt eggyé vált volna a földdel és elrejtette volna Pandariát a Hasadás terrorja előtt. Köszönjük neked, drága császárunk.

A Kóbor-sziget

(Olvasás közben ajánlom a háttérben Liu Lang dalát vagy a Kóbor-sziget zenéjét hallgatni)

Évezredekkel ezelőtt, mikor Pandaria elvált Kalimdortól és a Hasadás (Sundering) létrejött, Pandaria lakói úgy hitték, hogy a Hasadás miatt a világ többi része elpusztult. Azonban egy ifjú pandaren, Liu Lang a kalandvágytól fűtve Pandaria partjainál a horizontot fürkészte és azon gondolkodott, hogy mégis mi lapulhat a köd mögött. Barátságot kötött egy tengeri teknőssel, és úgy döntött, hogy elindul barátjával a nagyvilágba egy zsák élelemmel, a ruháival. A pandaren, akitől az élelmét és felszerelését vásárolta, és akit Shen-Zinnek hívtak, azt tanácsolta neki, hogy vigyen magával egy esernyőt, hogy legyen mi alatt meghúznia magát éjjelente. Liu Lang megköszönte és meg is fogadta a jó tanácsot, és azt ígérte, hogy a boltosról fogja elnevezni teknősét.

A pandarenek, akik látták Liu Lang távozását, azt mondogatták, hogy ennek a pandarennek nincs ki mind a négy kereke, és fejüket csóválták, miközben arra gondoltak, hogy valószínűleg soha többet nem látják az ifjú kalandort. Öt év múlva azonban Liu Lang visszatért Pandaria és elmesélte, hogy mit látott a nagyvilágból. És hogy Liu Lang hogyan tudott visszatérni a köd által elrejtett kontinensre? Ebben volt segítségére barátja, Shen-Zin Su, aki a Krasarang Vadonban található Teknős-parton született. A tengeri teknősöknek ugyanis van egy olyan képessége, hogy mindig visszatalálnak arra a partra, ahol születettek. Így tudott Liu Lang visszatérni Pandariára.

Liu Lang elmesélte a többieknek, hogy a világ nem pusztult el a Hasadás után, hanem él és számtalan csodája van. A többi pandaren elámulva hallgatta őt, azonban amikor megkérdezte, hogy ki akar vele tartani, senki se csatlakozott hozzá, hanem marasztalták, hogy maradjon végre itthon. Liu Lang azonban újra nekiindult Shen-Zin Su hátán a világnak, hogy öt év múlva visszatérjen.

Ez alkalommal elmesélte, hogy összebarátkozott egy bika-szerű néppel, a taurenekkel. Teknőse közben akkorára nőtt, hogy Liu Lang saját otthont tudott építeni a tetején magának, de nagyon magányosnak érezte magát. A többi pandaren azonban megint nem akart vele tartani, kivéve egyet. Amikor Liu Lang ismét elindult, egy fiatal és bátor pandaren-lány, Shinizi csónakkal követte őt. A pár hamarosan összeházasodott és boldogan élt a teknős tetején három gyermekükkel együtt.

A következő alkalommal, amikor visszatértek Pandariára, Liu Lang megkért hét papot, hogy csatlakozzanak hozzájuk, hogy a segítségükkel befoghassák a természeti erőket, hogy növekedjenek és gyarapodjanak Shen-Zin Su hátán. A papoknak természetesen szintén kellettek feleségek, akiktől gyermekek születettek. Legközelebb már számos sörkészítő mester és más kalandvágyó pandaren is csatlakozott a kis csoporthoz, amely immár valóságos sziget volt. Életük a vándorlásról és a kalandról szólt, és ötévente mindig visszatértek Pandariára.

Amikor Liu Lang már nagyon idős kort megért, és érezte, hogy élete lassan véget ér, megkértee barátját, Shen-Zin Sut, hogy egy utolsó alkalommal vigye még el Pandaria. Ezután Liu Lang elbúcsúzott mindenkitől és a legenda szerint egy félreeső helyre vonult. Ott kinyitotta bambusz-esernyőjét, lefeküdt alá, elaludt, és szelleme eggyé vált Shen-Zin Suéval. A csendes kis domb tetején pedig a bambusz-esernyő hatalmas fává nőtt. Ezt a helyet hívják ma a Botok Ligetének (Wood of Staves). A többi pandaren, aki Liu Langhoz csatlakozott, ezután is boldogan élt Shen-Zin Su tetején, járva a világ tengereit. Liu Lang halála óta azonban soha többet nem tértek vissza Pandariára, és lassan más szárazföldön sem kötöttek ki. Az egykori bátor és kíváncsi pandaren felfedezők leszármazottai, akiket Liu Lang „unokáinak” hívnak, lenyugodtak, már nem kívántak felfedezők lenni, kivéve néhányukat, mint Chen és Li Li Stormstoutot.

Liu Lang életét ma is minden pandaren kölyöknek elmesélik, mint ahogyan bölcs mondásait - „Nemes az, ki mindig kérdéseket tesz fel”, „Olyanoknak kellene lennünk, mint a gyermekek, mivel a mi vénünk a világ, amely annyi dolgot megtanít nekünk”, és „Ne gyászold a jól élt életet!” - is megőrzik emlékezetükben a teknős hátán élők, akik otthonukat Kóbor-szigetnek nevezték el.

A Kóbor-szigeten az élet nyugodt és derűs volt, mígnem Shen-Zin Su a Viharövény (Maelstrom) közelébe úszott. A talaj instabillá vált, a termények fonnyadozni kezdtek és úgy tűnt, hogy Shen-Zin Su az örvény halálos spiráljába kerülve imbolygott jobbra-balra. Az itt élő pandareneknek hamar megoldást kellett találniuk a problémára, különben mindannyian meghalnak. Ezért Liu Lang halála óta először meg kellett próbálniuk szóba állni Shen-Zin Suval.

Ahhoz, hogy beszélhessenek vele, szükségük volt a négy elementál-szellemre. Az idős pandaren tanítómester, Shang Xi Mester két kiváló tanítványát, Felhőnéneklő Aysát (Aysa Cloudsinger) és Tüzesmancs Ji-t (Ji Firepaw) kérte meg, hogy segítsenek neki ebben. Meg kellett találniuk Huot, a tűz-szellemet, Wugou-t, a föld-szellemet, Shu-t, a víz szellemét és Dafenget, a levegő szellemét. Aysa és Ji azonban két nagyon különböző utat követtek.

Aysa a Tushui filozófia híve volt, amelynek tanítója, Feng Mester szerint „a fegyelem nem egy háborút, amelyet megnyerhetünk, hanem egy folyamatosan vívott csata.” A Tushui hívei szerint igazán tiszteletreméltő életet folyamatos meditációval, kérlelhetetlen edzésekkel és mély morális hittel lehet élni. Szerintük két, elválasztható morális út létezik: a jó és a rossz útja. A morális értékek állandók és minden áron meg kell őrizni ezeket, még ha ez önfeláldozással, vagy fájdalmas veszteségekkel is jár a nagyobb jó érdekében.

Ezzel szemben Tüzesmancs Ji a Huojin filozófia követői közé tartozott. Az ő jelmondatuk Zurong Mester gondolatai voltak: „Mindig kétkedj. Mindig kérdezz. A nagyobb jó elérése közben csak a tétlenség az egyetlen rossz út.” Ebből is látszik, hogy a legnagyobb igazságtalanságnak a tétlenséget tartották, és úgy érezték, hogy otthonuk és szeretteik védelme érdekében szégyenkezés nélkül megtehetnek bármit. A morális értékeket és ideákat nem tartják abszolútnak, hanem olyanoknak, amelyek a körülményekkel változhatnak.

Miközben a szellemeket kutatták, Shang Xi mester egy ifjú és tehetséges tanítványát kérte meg, hogy kísérje el a Botok Ligetében. Az ifjú pandarennek elmesélte, hogy a pandaren vének közel 3000 éve adják át tudásukat az ifjaknak, és minden vén életében eljön a nap, amikor távoznia kell és botját ősei botjai közé kell ültetnie. Ezért jött ide Shang Xi mester, mert az ő ideje is lejárt. Utolsó kívánságaként azonban arra kérte az ifjú pandarent, hogy beszéljen Shen-zin Suval, mivel mindannyian veszélyben forognak. Így Aysával és Jivel együtt az ifjú pandaren egy hőlégballonba szállt.

- Hol van Shang mester? - kérdezte az ifjút Ji.

- Ji, a Botok Ligetében jártak – felelte Aysa. - Te is tudod, hogy hol van most Shang mester.

- Bah, had reménykedjen a pandaren, oké? Hiányozni fog az öregfiú.

- Ji, kérlek, legyél tisztelettudó, amikor Shen-zin Suval beszélünk – figyelmeztette Aysa.

- Mikor nem vagyok én tisztelettudó? Ezzel megbántottál, Aysa.

- Maj akkor foglak, ha szégyent hozol ránk.

Eközben a légballon elérte Shen-zin Su fejét.

- Shen-zin Su – szólította meg a teknőst óvatosan Aysa –, mi Liu Lang leszármazottai vagyunk. Érezzük a fájdalmadat és segíteni akarunk neked. Mi bánt téged, Shen-zin Su? Mit tehetünk érted?

- Valóban fájdalmaim vannak – szólalt meg a teknős –, de megmelengeti szívemet, hogy Liu Lang unokái nem felejtettek el engem. Egy tüske állt az oldalamba, és nem tudom kihúzni. A fájdalom szinte elviselhetetlen, és nem tudok tovább egyenesen úszni. Kérlek, unokák, kihúznátok a tüskét? Nem tudom egymagam megtenni.

- Természetesen, Shen-zin Su! - nyugtatta a teknőst Aysa. - De olyan nagy a páncélod, hogy fogalmam sincs arról, hogy hol lehet ez a tüske.

- Abban az erdőben van, ahova nem teszitek be a lábatokat. Kövessétek a hegyeket és megtaláljátok – válaszolta a teknős.

- Megtaláljuk és kíhúzzuk, ígérjük neked!

- Köszönöm, unokák.

- Egy tüske? - kiáltott kel Ji. - Én meg otthon hagytam a csipeszemet. Hogy tud egy ilyen dolog ekkora fájdalmat okozni egy ilyen nagy lénynek?

- Hamarosan megtudjuk – felelte Aysa.

És hamarosan meg is találták a „tüskét” Pei-Wu Rengetegben, ahova a félelmetes Pei-Wu tigrisektől félve nem nagyon merészkedtek a pandarenek. Csakhogy az erdőben most nem tigrisek voltak, hanem furcsa lények állították fel sátrukat. Egy Szövetséges légihajó, az Égikutató (Skyseeker) csapódott be Shen-zin Su testébe! A Szövetség légihajójának fedélzetén pedig Hordás hadifoglyok is voltak a Jáde Erdő partjainál történt tengeri összeütközés eredményeként, akik a becsapódás okozta káoszban megszöktek fogvatartóiktól.

Aysa hamar elrohant, hogy megkeresse a hajó kapitányát, míg Ji az egyik tauren fogollyal, Erőssörényű Korgával (Korga Strongmane) együtt a további menekültek után kutatott, és a hajó becsapódása miatt a felszínre tört tengeri szörnyekkel küzdött. A tauren azt ajánlotta Jinek, hogy a légihajó eltávolításához keressék meg az őhozzájuk tartozó goblin mérnököt, Makael Bay-t. A goblin megígérte Jinek, hogy eltávolítja a légihajót, ehhez azonban további robbanószerekre volt szüksége. Ji tudta, hogy Aysának nem fog tetszeni a terv, de jobb megoldásuk nem volt.

Aysa valóban nem rajongott az ötletért, miközben a Szövetség katonáit próbálta kimenteni a roncsok közül a hajó kapitányának, Oroszlánszívű Delorának (Delora Lionheart) a segítségével. Ji tervét felettébb veszélyesnek tartotta, és mindenképpen más megoldást akart keresni.

- Ji, állj meg! - kiáltotta Aysa, ahogy meglátta a pandarent. - Ezzel akár meg is ölheted Shen-zin Sut!

- Aysa, ez az egyetlen lehetőségünk – győzködte Ji társát. - A robbantással szabaddá tehetjük a légihajót, és begyógyíthatjuk a sebeit. Nincs más megoldás.

- Ha ezt leállítanád, lehet, hogy más megoldást is találhatnánk.

- Szóval csak várjunk, hátha eszünkbe jut valami jobb megoldás? Shen-zin Su haldoklik? Azzal teszünk kockára mindent, ha nem teszük semmit!

- Nem, ha EZT tesszük meg, azzal teszünk kockára mindent.

- Inkább meghalok, tudva, hogy legalább megpróbáltuk – jelentette ki Ji.

- Ji... - engedett Aysa –, ha ez az, amit tenned kell, akkor nem foglak megállítani, de elveszíthetünk mindent. Remélem, hogy igazad van – sóhajtotta.

Ezzel gyorsan fedezékbe rohantak a robbanás elől. A robbanás valóban kiszabadította a légihajót, és darabjaira szakította. De ahogy a köd tisztult, a sziget megrázkódott és Aysa térdre borult. Shen-Zin Su oldalából mint egy masszív, vörös folyó, úgy ömlött a vér.

- Aysa... - közeledett Ji a lány felé.

- Haldoklik – szólalt meg Aysa a füstbe bámulva, és csendben sírni kezdett. Ji lassan Aysa vállára tette a kezét.

- Be tudjuk gyógyítani a sebeit.

- Remélem, hogy meg tudsz bocsátani magadnak azért, amit tettél – mondta hidegen Aysa, és azzal otthagyta a férfit.

Ji valóban igyekezett menteni a menthetőt. A Szövetség papjai és a Horda druidái segítségével lassan sikerült összezárniuk a sebet. Az összezárt seb helyén villámgyorsan fák nőttek ki a földből. A pandarenek fellélegeztek, és megnyugodtak, hogy otthonuk újra épségben van. Csakhogy a Szövetség és a Horda tagjai ellenségesen méregették egymást most, hogy a veszély elmúlt. Új barátaikra tekintettel próbálták elkerülni a nyílt ütközetet, ez azonban láthatólag nagy erőfeszítésbe került mindkét félnek.

És az Öt Hajnal Templomához (Temple of the Five Dawns) vissaztérve úgy tűnt, hogy a pandarenek között is vannak, akik közé az események áthatolhatatlan éket vertek. A pandarenek úgy érezték, itt az ideje, hogy magukra hagyják Shen-Zin Sut egy időre, hogy begyógyíthassa sebeit, míg ők Azeroth népeinek segítenek bölcsességükkel.

Felhőnéneklő Aysa így szólt ahhoz a társaihoz, akik vele tartottak:

- Megértem, hogy nemcsak a Tushuik útja az egyetlen út a bölcsességhez, de vannak olyan döntések, amelyek elfogadhatatlanok. Kockázatok, amelyek túl veszélyesek ahhoz, hogy vállaljuk őket. Választások, amelyeket nem tudok megbocsátani... Számomra itt az idő, hogy elhagyjam Shen-zin Sut. Tisztelem Oroszlánszívű Delorát a magabiztosságáért és hősiességéért, és a Szövetségről szóló történetei jókat mondanak a népéről. Még nem tudom, hogy vajon megtalálom-e ott az otthonomat, de bármerre is vezessen utam, megtalálom azt a módszert, amellyel segíthetek a világnak ezen a szigeten kívül.

Tüzesmancs Ji pedig a Horda felé vette az irányt útitársaival:

- Úgy tűnik, hogy ez a nap csupa nehéz döntéssel van tele. Különösen fontos, hogy legyen bátorságunk meghozni őket mindannyiunk érdekében. Azt tettem, amit tennem kellett, és lehet, hogy elkárhoztunk volna, ha nem teszem meg... de sajnos nem mindenki látja ezt így. Itt az ideje, hogy elhagyjam Shen-zin Sut, hogy a többiek megszabadulhassanak nehéz döntésem súlyától, és hogy egy sokkal nagyobb világ boldogulásáért harcolhassak. Bár Korgát csak rövid ideje ismerem, lehet, hogy fivérek lennénk, ha más bőrben születik – birtokában van annak a bátorságnak és becsületességnek, amely mellé oda tudok állni.

Így a Kóbor-sziget pandarenjei súlyos választás elé álltak, amelyeknek komoly következményei lehetnek. A Szövetség és a Horda immár nyílt háborúban áll egymással, minden épkézláb segítségre szükségük van a harcban, ezért örömmel fogadták a bátor és harcos pandareneket. Egy dolgot azonban leszögeztek: ha ellenséggel találkoznak, nem vizsgálhatják, hogy nem-e testvérük. A pandareneknek vállalniuk kell a veszélyt, hogy saját fajtájuk ellen harcoljanak. A megtörtént események tükrében azonban egyelőre mindannyian úgy érzik, hogy képesek lesznek ezt az áldozatot meghozni.

Shen-Zin Sunak gyógyulásra van szüksége. A Kóbor-sziget egykori kalandorainak leszármazói pedig új kalandok után kutatva elindultak a nagyvilágba végzetük felé...