T&K - Az Elfeledett Árnyék Kultusza

Az élőholtak átka brutálisnak bizonyult azok számára, akik valaha a Szent Fény  filozófiáját követték. Elhagyottként az életük sivárnak, gyűlöletesnek és elmondhatatlanul kegyetlennek tűnt. Sokan hagyták, hogy a düh és a keserűség táplálja a lelküket. Valaha hittek a Fény tanításaiban és most az örök sötétség veszi őket körül. Ezek az Elhagyottak alapították az Elfeledett Árnyék Kultuszát (Cult of the Forgotten Shadow).

A Szent Fény Elhagyottá vált papjai átalakították a nézeteiket, hogy jobban illeszkedjen az új létformájukhoz. Az Elfeledett Árnyék követői hisznek abban, hogy az egyén cselekedetei és érzései képesek megváltoztatni az univerzumot. Az Elfeledett Árnyék formálja a valóságot. Az egyén és az univerzum között nincsen alapvetően kapcsolat; a kötelék csak akkor létezik, amikor az Elhagyott kifejti az akaratát az univerzumra. Személyes erejének erősítésével az Elhagyott nagyobb változásokat hozhat létre az őt körülvevő világon. Különösen erős Elhagyottak akár maguk formálhatják a világot. Az Elfeledett Árnyék papjai ezt a központi tételt az Isteni Humanizmusnak (Divine Humanism) nevezik.

A Három Erény

Az Elfeledett Árnyék Kultusza három erényt követ: a tiszteletet, az állhatatosságot és az erőt.

Az univerzum mások akaratának fizikai megtestesülése. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy  csökkentsük az univerzumot, a körülöttünk lévők személyes erejét kell figyelmen kívül hagynunk. Ez nemcsak tiszteletlenség, ez veszélyes. Az Elfeledett Árnyék követőjének a saját személyes erejére kell támaszkodnia ahhoz, hogy kifejtse akaratát az univerzumra, de ha túl gyorsan akar elérni túl nagy erőt, az konfliktusba sodorja más erősebb lényekkel. Csak egy őrült próbálja meg kihívásra biztatni a felette lévőket. A tiszteletadás egyfajta személyes biztonságot is ad.

Az Elfeledett Árnyék követői még nagyobb hangsúlyt fektetnek az állhatatosságra. Elsőre talán lehetetlennek tűnik, hogy egyetlen ember megváltoztassa a világot, mikor körülötte megszámlálhatatlan sokaságban törekednek erre mások is. Ugyanakkor megingathatatlan kitartással és állhatatossággal győzedelmeskedhet.

Az erő az Elfedett Árnyék harmadik erénye, és ezt a legnehezebb elérni. Az az Elhagyott, aki mohón kapkod az erő után, túl nagy erőt is magára idézhet, amit kezelni nem tud, és belehal abba, hogy megpróbál az ereje fölé kerekedni. Annak az Elhagyottnak, aki átadja magát a kétségeinek és nem keresi a saját személyes erejét, nincs oka a létezésre; nem sóvárog semmi után, nem kíván semmit, magányosan üldögél és csak sóvárog a régi élete után. A Kultusz számára az az Elhagyott, aki nem próbál jobb lenni, mint ami, akár a Falka tagja is maradhatna. Az erő kutatása óvatosságot, előrelátást és finom lépéseket kíván.

Az Elfeledett Árnyék néhány válfaja a halált tekinti a negyedik erénynek; a legtöbben azonban az erő másodlagos erényének tekintik. Egy Elhagyott akkor jut el ereje csúcsára, ha magát a halált győzi le, azt múlja felül. Ez a halálon felüli erő ugyanolyan finom lépéseket kíván, mint bármely más erő. Egy Elhagyott nem gyilkolhat válogatás nélkül, és nem tarthatja vissza a halált a gyengétől. Az indokolatlan gyilkolászás növeli annak kockázatát, hogy az Elhagyott túl nagy erővel találja szembe magát. Ez a saját erejétől is megfosztja; az az Elhagyott, aki minden napját a vadak és az ember parasztok leölésével tölti, kimerítheti az erejét és védtelen maradhat, amikor igazi veszély fenyegeti. Ugyanígy az az Elhagyott, aki nem mutat könyörületet a gyengék iránt és mellőzi erejének szokásos gyakorlatait, azt a hírnevet szerezheti magának, hogy ő maga is gyenge. Ez ragadozókat szül és bántja a kultuszt. Végső soron fenn kell tartani az egyensúlyt.

Haszonleső kinézetük ellenére a kultusz követői magukban hordozzák a szánalom jeleit. Az élővilág féli és elkerüli az élő halottakat, és ugyan ki tudná ezért hibáztatni őket? A Kultusz tisztában van az Elhagyottak helyzetével, és ha csak egy kicsit is, de könnyíteni kíván a terhükön. Ez a szánalom még a legszívtelenebb papokat is visszafogja – habár a szánalom elég korlátozott az Elhagyottak számára.

z Elfeledett Árnyék Kultusza fontos szerepet játszik az Elhagyottak társadalmában. Felszabadulásuk és kultúrájuk kialakulása után nem sokkal egy emlékezetes viszályba kezdtek a nekromantákkal. A halottidézést a Falka eszközének, a szolgaságba kényszerítés művészetének tekintették, és az újonnan felszabadult élőholtak számára használata visszataszító volt.

A Sötét Úrnő, Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) viszont felismerte, hogy az ő helyzetükben milyen értékes is a halottidézés. Habár az Elhagyottak természetes módon gyógyulnak, sokan elmennek az Elfeledett Árnyék papjaihoz egy kis „renoválásra”. A nekromanták is képesek kiszabadítani a szolgasorban lévő, tudattalan élőholtakat és olyan hatalmas erejű varázslatok után kutatnak, amelyekkel egy nap visszatérhetnek az Elhagyottak az életbe. Sylvanas tudta, hogy a gyógyításhoz, az emberei megerősítéséhez és áthelyezéséhez nekromantákra van szüksége, és elkezdte átcsábítani a nekromantákat a Falkától. Főleg erőszakkal.

A legsúlyosabb hibája az Elfeledett Árnyék Kultuszának, hogy nincsen megszervezve. Több tucat különböző értelmezése létezik a három vagy négy erénynek, és nincs két pap, aki egyetértene abban, hogy hogyan kell pontosan követni az Elfeledett Árnyékot. Akár egy egyszerű városban is számos különböző kultuszvezér található, akik semmiben sem értenek egyet a másik filozófiájával. Az Elfeledett Árnyék tagjai legalább annyi időt töltenek a többiekkel való vitatkozással, mint amennyit a hitük és a tantételek követésére fordítanak.

Egy különösen karizmatikus és intelligens Elhagyott talán egyszer egyesíti a kultusz egymástól elkülönülő válfajait. Egy filozófiailag összetartó, egységes csoportja az Elhagyottaknak komoly kihívást jelentene a Szent Fény Egyházára (Church of the Holy Light).

Isteni Humanizmus (Divine Humanism)

Az Isteni Humanizmus egy olyan nézet, amely szerint az egyén maga formálja az univerzumot. Lényegében minden érző lény a világon egy kicsiny isten, aki képes az akarata kifejtésével apró változásokat létrehozni az univerzumban.

Egy egyszerű példája az isteni humanizmusnak is lehet nagyon szemléletes. A Szent Fény azt tanítja, hogy ahhoz, hogy valaki boldog legyen, az univerzum jobbátételén kell munkálkodnia, és azzal, hogy örömet szerez, boldogságot teremt az univerzális köteléken keresztül. Ugyanakkor az isteni humanizmus hozzáteszi, hogy egy mérges személy, aki kimutatja haragját, haragot gerjeszt a körülötte lévőkben is. Nem idéz elő változást valami kívülálló testetlen univerzumban – hozott egy döntést, és a többiek érzik az ő érzéseinek erejét és ez megváltoztatja őket.

Röviden, a Szent Fény azt tanítja, hogy az univerzum megváltoztatásával megváltoztatod a környezeted is. Az Elfeledett Árnyék azt tanítja, hogy az erőd használatával megváltoztathatod a környezeted, és így az univerzumot is. Az erő a kulcs, és nem valamiféle rejtélyes kötelék.

(Forrás: Wow RPG Horde Player’s Guide 88-90.p.)

Vérpatás Baine - Ahogy előttünk apáink 4. rész

Baine és Hamuul Garrosh előszobájában várakoztak, miközben idegesen köröztek farkukkal. Garrosh nem sietett különösebben egy vezetőhöz sem. Mikor végül megérkezett, Baine a szokástól eltérően rögtön a tárgyra tért.

- Hadfőnök, olyan információink vannak, amelyek válságosak a vízszállítmányaink jövője szempontjából. Szükségesnek éreztük, hogy veled is megvitassuk ezt az információt.

- A támadások egyre szemtelenebbé váltak az utóbbi hetekben, de úgy hisszük, hogy megtaláltuk a probléma forrását, ahogy a hozzád érkezett fertőzött vízszállítmányét is. A quilboarok fenyetegést jelentettek mindig, mivel évekig vadásztak népünkre, de soha nem akartak terjeszkedni, mivel ezt a föld alatt könnyen véghezvihették. Úgy tűnik, hogy a föld jelenlegi állapotában nekik is vízhiányuk van.

Egy fiatal tauren küldött rohant be a szobába, félbeszakítva Baine-t.

- Főtörzsfőnök! Bocsánat, de azért küldtek, hogy hírt adjak egy újabb támadásról, amit most fedeztek fel. A legénységet megölték, a vizet és a felszereléseket pedig ellopták!

- Köszönöm a jelentést – bólintott Baine. – Térj vissza Dörgő Meredélybe és tudasd Háborútipró Rukkal, hogy hamarosan tárgyalok vele a helyzetről.

Ahogy a követ távozott, Garrosh járkálni kezdett a szobában.

- Ez a harmadik támadás csak egyedül a múlt héten. Tudjuk, hogy ki a felelős, de semmilyen büntetés nem lett kiszabva, és ezek a quilboarok most már azzal játszanak, hogy a határaidat támadják. A bizalmam egyre hervad.

Baine felemelte a kezét. – Garrosh, te azt nem látod, hogy ez a tauren földek problémája, és mint ilyet, a népem fogja megoldani. Én fogom megoldalni. Most is a Földanya útmutatása után kutatunk.

A keze lehanyatlott, ahogy Garrosh üvölteni kezdett.

- A Földanya! A Földanya! Mindig ugyanezt a litániát hallgatom. Mi ez a Földanya végülis?

- Ő népünk alkotója és a föld bölcsességének irányító hangja...

- Ugyanakkor egy mankónak használjátok a Földanyát – szakította félbe Garrosh. – Csak halogattok, meg megbeszéltek, de nem cselekedtek! Ezek a quilboarok nyers erőt kívánnak, és a Horda meg is mutatja nekik ezt a nyers erőt...

Baine mélyet lélegzett és nyugodtan folytatta: - Garrosh, szépen kérlek, hogy tiszteld a mi módszereinket és stílusunkat. Ezt a problémát hamarosan megoldjuk és felesleges vérontás nélkül. Több van itt, mint ami szemmel látható. Ezekből a támadásokból bűzlik a kétségbeesés, és ha megoldjuk az ő problémájukat, egyúttal megoldjuk a miénket is. Megértem, hogy vissza kívánsz támadni, de a quilboarok fortélyosabbak, mint gondolnád – fejezte be Baine, miközben Garrosh rábámult. – Egy nyílt támadásnak következményei lesznek, amelyet az én népem fog elszenvedni.

- Abban a percben, ahogy megtámadták a friss vízforrásokat, ez a Horda problémája lett. Egyként szenvedünk, és a halogatásodat minden nappal megfizetjük. Nem fogom tétlenül nézni, ahogy csúfot űzöl a Horda erejéből és akaratából. Ennek a támadásnak hamarosan magam nézek utána – ezzel Garrosh kivonult a szobából és eltűnt a taurenek szeme elől.

Hamuul felhorkant, ahogy Garrosh távozott. – Meg sem hallgatott. Tipikus. És mégis mit gondol, mit fog tudni tenni?

Baine felemelte Félsztörőt, a buzogány ezüst fején kersztben lévő arany, és rúnacsíkok fényesen csillogtak. Kurtán biccentett, és elindult a kint várakozó zeppelin felé.

- Félek, hogy Garrosh súlyosan alábecsüli az ellenséget, akivel szembenéz. Amint visszatérünk Dörgő Meredélybe, állj készenlétbe a Napjárókat. Lehet, hogy szüksége lesz a közreműködésünkre, akár akarja, akár nem.

***

Azon az éjjelen, miközben Dörgő Meredély pihent, Baine szenvedélyesen járkált a sátrában. A békés megoldáshoz való ragaszkodása még több támadáshoz vezetett, köztük egy teljesfokú támadásra a földjén, amely akár a hadfőnök életét is veszélyeztethette volna. Amikor Hamuul belépett a sátorba, Baine felriadt merengéséből és szomorúan így szólt:

- Kétségeim vannak, Hamuul, azt illetően, hogy ez-e a jó irány. Talán végül a Messzivándorlóknak van igazuk. A Horda már nem olyan, mint amikor apám volt a főtörzsfőnök. – Kis szünet után folytatta: - Korábban azon gondolkoztam, hogy képes vagyok-e vezetni népünket. Most azon gondolkodom, hogy kellene-e. 

- Az idő nem alkalmas az önmarcangolásra, ifjú Baine – válaszolta Hamuul mély hangján. – Minden ízében olyan jól végzed a feladatot, mint az apád. Nincs kétségem afelől, hogy lenyűgözné az a bölcsessség, amit tanúsítasz, és az a szenvedély, amellyel szembenézel a problémával. Hagyd, hogy akik ezt nem látják, távozzanak, és a saját útjukat járják.

Baine könnyedén mosolygott. – Emlékszem, nem is olyan régen, még te is azt a véleményt képviselted, mint ők.

Hamuul hangja érezhetően megkeményedett. – Méregből és dühből beszéltem. Boldogan vallom, hogy tévedtem. Ha túljutunk ezen, akkor látni fogod, hogy te egy vezető vagy akkor is, ha jelen pillanatban nem hiszel benne.

***

Ugyanebben a pillanatban Garrosh a Szedrespengéjű Szurdokba vezett támadásra készítette fel a Kor’kronokat. Tizenöten álltak előtte mereven, szemükkel mereven előre néztek, de látszott a közelgő csata izgalma miatti csillogás.

- Ezek a taurenek képesek lebeszélni egy kodoról is a farkát, de tettek bármit is akkor, amikor a földüket egy invázió fenyegeti? – üvöltötte Garrosh. – Meg kell mutatnunk nekik, hogy mire képesek az igazi harcosok. A célunk a Dél-Mulgore-ban lévő quilboar barlangok. A támadást nem sokkal hajnal előtt kezdjük. Legyetek készen!

Harcosai tisztelegtek, és elfutottak, hogy felkészüljenek. Garrosh visszatért székéhez, amin Üvöltővér feküdt. Győzelemre vezeti őket, és apja fejszéje ismét egy csata dicsőségében fog lendülni. Garrosh széles vigyorra húzta száját.

T&K - Az élőholtak kultúrája

Az Elhagyottak egy egészen vad zagyvalékai a különböző hiteknek és elképzeléseknek. Nincs két hasonló Elhagyott, még kevésbé, mint bármely más népnél. Már az, hogy egy népként hivatkozunk rájuk, megtévesztő, mivel sokkal inkább egy lét-állapotot jelentenek, mint egy nemzetet. Az Elhagyottak élőholt emberekből, és alkalmanként élőholt elfekből állnak.

Talán a legfontosabb eleme az Elhagyottak kultúrájának – és a kultúrájuk egyetlen általános eleme is – a halál hódolata. Minden Elhagyott tiszteli a holtakat, és elítélik azokat, akik nem így tesznek. Általában a társadalom úgy kényezteti az új Elhagyottakat, mint a gyerekeket, ugyanakkor tisztelik annyira azokat, akik elvesznek a Falka számára, hogy a legnagyobb kényelmet adják nekik, mielőtt kivonnák őket a nyomorukból. Az Elhagyottak egymással is tiszteletteljesen viselkednek, mivel erős lélek kell a feltámadáshoz, és még erősebb lélek kell ahhoz, hogy ne legyenek tudattalan élőholtak (erről majd még később). Arthas kiérdemelte a legmélyebb haragjukat azzal, hogy Lidérckirályként semmilyen tisztelet nem mutat se az élők, se a holtak iránt. Amikor az Elhagyottak létrehozzák az élőholtakat, ezt az általuk használt lélek és test tiszteletével teszik. Ugyanakkor a Lidérckirály rabszolgává teszi az élőholtakat, megfosztva őket a szabad akaratuktól.

A legtöbb újonnan feltámadt Elhagyottnak meglehetősen nehéz időszak az átállás. Nehéz feladni az olyan régi szokásokat, mint az evés és az alvás, és sokan egyszerűen nem akarják elfogadni azt, hogy halottak. Erőszakos megnyilvánulások és szélsőséges depressziók jellemzik az új Elhagyottakat. Majdnem mindig az Elfeledett Árnyék egyik papja köszönti az újonnan feltámadt Elhagyottakat. Ezek a megbízottak megkönnyítik az átállást az élet és a halál között, és megtanítják az új élőholtaknak a korlátjaikat. Amikor a pap úgy érzi, hogy az új élőholt már elég „idős”, kiereszti az Elhagyottat a világba, hogy megtalálja benne a helyét.

Bár technikailag halhatatlanok, néhány Elhagyott az öregség jeleit viseli magán, elveszítve személyazonosságukat és öntudatokat. Egyszer találkoztam egy fickóval, aki egy haldokló öregemberre emlékeztetett, összekuporodva a házában Lélekharangban (Deathknell). Erőtlenül és rémülten magyarázta, hogy a hidegség egyre jobban átjárja, és hogyan felejti el lassan, hogy ki is ő. Egy pap elmagyarázta nekem, hogy ez a teremtmény kezdi elveszteni a tudatát a Falka számára, és lassan majd „tudatlanná” válik – egy nem értelmes zombivá. Minden Elhagyott fél ettől a folyamattól, mert ez azt jelenti, hogy visszatérnek a Falka akaratához és a Lidérckirály, valamint az ő uralmának áldozatai lesznek. Ahogy megfordultam, láttam, hogy a pap egy kést ragadott meg és lassan közeledett az emberhez. Talán ezekben az alakokban mindezek után még van könyörület.

Bár számos Elhagyott szívélyes, kevesen bíznak az élőkben. Keserű irigységet éreznek az élők iránt, és a korábbi életük emlékképei üldözik őket. Továbbá Lordaeron és Kalimdor élői sem értik teljesen, hogy kik is azok az Elhagyottak, és ugyanúgy pusztítják őket, mint a tudattalan zombikat. Ha valami lélegzik, hiszi számos Elhagyott, akkor az a szándéka, hogy megöljön valamikor. Sajnos a Skarlát Keresztesek sem segítenek ebben; az ő támadásaik és a Falka mellett az Elhagyottak kevesekben bíznak meg. Talán Thrall TUD nekik segíteni etekintetben.

 Mivel nincs két egyforma Elhagyott, az épületeik sem egyformák. A legtöbb Elhagyott a Falka inváziója alatt lakatlanná vált kunyhókban él, és a saját eklektikus stílusára formálta. Hadd mondjak egy példát. Brillben belebotlottam két, egymás mellett álló házba. Az egyik néhány elég fonnyadt állatbőrrel volt kidíszítve és csontokkal volt megerősítve, olyan ork stílusban. A másik gyönyörűen megmunkált fafaragásokkal volt díszítve, és még jópár emeletet hozzáépítettek, hogy minél magasabb legyen. Az egykori Quel’Thalas házaira emlékeztetett, ha engem kérdeztek. E kettő között vannak azok a pokoli épületek, ahol az acolyte-ok a mételyeiket terjesztik. Háborúban az acolyte-ok mozgó erődöket és temetőket hoznak létre, hogy feltámaszthassák az élőlényeket és növeljék a seregeiket.

Bár az Elhagyottak felügyelik a Tirisfal Tisztások és az Ezüstfenyő Erdő nagy részét, a nép nagy része Aljavárosban és Lélekharangban összpontosul. Itt találhatod a legtöbb élőholtat, hogy ne is említsem Sylvanas földalatti tróntermét. A Horda más népei is jelen vannak Aljaváros nekik szentelt termeiben és egy Lélekharangban található fogadóban, amit egy mogorva Elhagyott nő vezet. Nem ennék meg semmi olyat, amit egy rothadó holttest főz, így, a többi intelligens harcoshoz hasonlóan, mindig magammal viszem a saját ételeimet.

Nem meglepő módon, kevés élő teremtményt találhatsz az Elhagyottak földjein, beleértve a saját szövetségeseiket is. Bár az Elhagyottak elviselik a Horda többi tagját, ez nem jelenti azt, hogy bárkit is kedvelnének, aki lélegzik és ver a szíve. Emlékeznek a Skarlát Keresztesek egykori és mostani támadásaira, és egyszerűen túl paranoiásak ahhoz, hogy megbízzanak bárkiben is, aki nem halt meg, legalább egyszer. Talán én vagyok az egyetlen élőlény a Hordán kívül, aki valaha is látta Aljavárost – és ha így folytatják tovább, az utolsó is.

A Tirisfal Tisztások körül tett vándorlásaim során három elkülönült csoportot fedeztem fel az Elhagyottakon belül: a Sötét Íjászokat, a Királyi Patikus Társaságot és az Elfeledett Árnyék Kultuszát.

Sylvanas sötét íjászai nekromanta orgyilkosok megrontott csoportja, akik az egykori elf íjászokból alakultak ki. Az első sötét íjász maga Sylvanas Úrnő volt. Sylvanas, miután Arthas élőholttá változtatta, hamar felfedezte, hogy elvesztette azt az erőt, amelyre íjászként támaszkodott. Még mindig igaz célokat követett, a nyílvesszői még mindig élesek voltak, de ahogy az idő haladt, a természet már nem követte parancsait. Ekkor még mindig Arthas szolgája volt és attól félt, hogy többé nem fog királyának hasznára válni. Számos nekromantával és orgyilkossal való beszélgetés során Sylvanas megtanulta a szellemidézés és az átkok erejét, és az árnyékra összpontosított a természet helyett. Hamarosan megtanította ezt az újonnan felfedezett praktikát más egykori íjászoknak is, és létrehozta a Sötét Íjászokat. Minden sötét íjász fanatikusan szolgálja Sylvanas Úrnőt, ők az Úrnő szemei, fülei és nyilai Aljaváros határain túl.

Már beszéltem a Királyi Patikus Társaságról egy korábbi feljegyzésemben (ezt a végén olvashatjátok – a szerk.), de a teljesség kedvéért újra írok róluk, mivel fontos elemei az Elhagyottak kultúrájának. Egészen mostanáig a szellemidézésről nem sokat hallottak az élőholtak, ehhez legközelebb Sylvanas Úrnő sötét íjászainak átka állt. Miután Sylvanas tanulmányozta a Hátországokban élő erdei trollok alkímiai bátorságát, átmeneti megoldást talált és összehozta a legokosabb Elhagyottakat, hogy létrehozzák a Királyi Patikus Társaságot. Ezeknek a fickóknak az alkímiai remekművei egyszerűen lenyűgözők. A gyógyító főzetektől kezdve a halottak feltámasztását szolgáló elixíreken keresztül mindent képesek összekotyvasztani.

Az Elfeledett Árnyék Kultusza az egyik legújabb mozgalom, de majd később beszélek róluk. Most legyen elég annyi, hogy szélsebesen terjed a vallás, különösen Sylvanas sötét íjászai között. Különleges vonzereje van ennek a hitnek, amely arról prédikál, hogy isteni magasságokat lehet elérni, de én ezt nem veszem be. Ugyanakkor láttam már egy pár furcsa Elhagyottat olyan erővel szaladgálni, amilyennel nem kellett volna, szóval lehet, hogy némi igazságtartalma mégiscsak létezik. Valamint a társadalomban játszott szerepük nagyban hasonlít a Szent Fény papjainak szerepéhez. Jólétet ajánlanak a gyászoló vagy „ifjú” Elhagyottaknak, meggyógyítják a sebesülteket és a társadalom pillérei. Habár néhány elképzelésük enyhén megkérdőjelezhető, azért mégiscsak rendes népek ezeknek a kifordított élőholtaknak.

Ahogy már korábban is mondtam, Sylvanasnak kezdetben nem voltak nekromantái. Az Elfeledett Árnyék papjai és az Elhagyott patikusok fel tudták támasztani a halottakat, de ez nem volt elég. Sylvanas saját nekromantákat akart, amelyek megküzdenek a Falka arcane erejével. Amikor először kiszabadult a Falkából, magával vitt néhány nekromantát, de ők vagy a Balnazzar elleni harc során haltak meg, vagy elmenekültek, félve a Lidérckirály haragjától. Akarva vagy akaratlanul is, de ezek az elfogott nekromanták azért megtanították a művészetüket az Elhagyottaknak, és mostanra már a Sötét Úrnőnek is kellő számú saját nekromantája van. Ez a változás feszültséget eredményezett a nekromanták és a Királyi Patikus Társaság között, akik úgy hiszik, hogy ezzel az ő hasznuk az Sötét Úrnő számára megszűnik. Ha nem fejezik be hamar a mesteri járványukat, akkor könnyen feloszlathatják a Társaságot.

Bár Sylvanas Úrnő az Elhagyottak Királynője, nem egyedül kormányoz. Varimathras rémúr biztosítja a rendet az Elhagyottak között és majdnem annyi erővel rendelkezik, mint az Úrnő. De észrevettem egy trendet az élőholtak között. Meghasonlottnak tűnnek, mivel tisztelik Sylvanast, de Varimathrast követik. Félek, hogy a Sötét Úrnő egy nem túl szerencsés egyezséget kötött, amikor megengedte a démonnak, hogy a szövetségese legyen. Bár nem igazán bízik meg Varimathrasban, azért úgy hiszi, hogy a rémúr engedelmes szolgája. Aztán egy szép nap úgy találhatja magát, hogy többé nem ő irányítja az Elhagyottakat. Nagyon nem várom kettejük harcát.

A legtöbb Elhagyott mélyen tiszteli, és teljes szívéből szolgálja a Sötét Úrnőt. Ugyanez nem mondható el a Hordáról, akikkel csak szükségből szövetkeztek. Néhány forrásom szerint (akiket a saját biztonságuk érdekében nem nevezek meg) az Elhagyottak egy új terven dolgoznak a Királyi Patikus Társaság vezetésével. Faranell patikus vezeti a projektet, amely egy új járvány kifejlesztése, amely eltörli az emberiséget és az Elhagyottak végzetét, a Falkát. Eddig a Társaság nem nagyon produkált eredményt. Mivel a világ nagy része elutasítja, hogy élőholtak helyett egyfajta élőlényeknek tekintsék őket, ezért folytatni fogják azt a sötét elképzelésüket, hogy elpusztítanak minden nem-Elhagyott életformát Azerothon. Az, hogy a Horda szövetségeseként töltött idő megváltoztatja-e a véleményüket, hogy kinek kellene élnie és kinek meghalnia, majd kiderül. Remélem, hogy Thrall eléri náluk a változást. Utálnám, ha ezeket a fickókat meg kellene ölnöm. Újra.

Az Élőholtak Nyelve

Az Elhagyottak Csatornanyelven (Gutterspeak) beszélnek.

A Csatornanyelv egy fejletlenebb formája a Közös nyelvnek, amely kis (nagyon kis) részben Törp és Thalassian szavakból áll. Már egy ideje kialakult (korábban, mint az Elhagyottak). A fekete piacok homályos aluljáróiban és a zsiványok céheiben alakult ki; a rosszhírű emberek által beszélt nyelv volt. Amikor az Elhagyottak elfoglalták Aljavárost, a Csatornanyelvet hivatalos nyelvükként átvették. Hogy összegezzük az Elhagyottak hozzáállását: „Mint a szemetet, úgy hajítottak el bennünket – elhagyott mindenki, még a barátaink és a szeretteink is.” Így a Csatornanyelv, mint a száműzöttek nyelve, elfogadhatónak tűnt az Elhagyottak számára.

Meg kell jegyezni, hogy az Elhagyottak értik és beszélik a Közös nyelvet. Ugyanakkor normál körülmények között soha nem beszélnek Közös nyelven. Büszkék arra, hogy helyette Csatornanyelven beszélnek.

 

A Királyi Patikus Társaság (Royal Apothecary Society)

Amikor Sylvanas Úrnő lerázta magáról Arthas és a Falka kontrollját, és elkezdte felszabadítani az Elhagyottakat, Lordaeron egy részét kijelölték a maguk számára és Lordaeron fővárosában próbáltak meg fennmaradni. Az Elhagyottakat az a vágy vezeti, hogy felszámolják a Falkát, ami élőholtságuknak és nyomorúságoknak a kiváltó oka. Az emberek, különösen a Skarlát Keresztesek támadásai pedig rákényszerítették őket arra a felismerésre, hogy egyetlen igaz barátjuk sincs ezen a durva, háború utáni világon. Amikor az emberi területek kikémlelésére küldött felderítői nem tértek vissza, Lady Sylvanas felkészült a legrosszabbra, és védelmi terveket készített az emberekkel és a Falkával szemben is.

Az Elhagyottak Királynője eredetileg két kiváló koponyát választott, hogy az új Patikus Társaságot vezessék. Az ember mágus Faranell kiemelkedő mágikus főzet-készítő volt, míg a félelf kém Oni’jus a földi méreg-készítmények mestere volt (az ő ötlete volt, hogy a fiatal szervezet neve elé a „Királyi” jelzőt tegyék). Egy törp bádogos, Fényeslángú Masjenal  később csatlakozott a vezetőkhöz, akiket Faranell irányított. A feladatuk az volt, hogy egy olyan társaságot hozzanak létre, amely azt kutatja, hogy milyen módon védhetik meg magukat az Elhagyottak mind az élők, mint a Falka támadásával szemben mérgeket és főzeteket használva.

Sylvanas Úrnő megparancsolta az ő Patikus Mestereinek, hogy egy olyan járványt fejlesszenek ki, amely vetekszik a Ner’zhul által Azerothra hozottal, mivel az élőholtakat ugyanúgy megöli, mint az élőket. Ezt a lenyűgöző tettet még nem hajtották végre, ennek jórészt az az oka, hogy a Királyi Patikus Társaságnak kevés nekromanta tagja van. Bár Faranell rendelkezésére állnak a legnagyszerűbb koponyák, mégis lassan haladnak. A járványuk még mindig megöli az embereket anélkül, hogy élőholtak lennének, de Faranell eredményeket ígért a jövőben.

A Királyi Patikus Társaságnak 3.500 tagja van már. A legkiválóbbak egyre halálosabb és pusztítóbb mérgeket készítenek, ahogy Sylvanas Úrnő egyre többeket tud felszabadítani a Falka uralma alól. Az Elhagyottak és a Társaság egyedül vannak a világban, nem szeretik őket sem az élők, sem élőholt társaik, de a szabadságukért mindkettővel megküzdenek.

A Királyi Patikus Társaság három részlegre oszlik: Kutatás és Fejlesztés; Tesztelés; és Átültetés.

A Kutatás és Fejlesztés olyan varázslókból és zsiványokból áll, akiknek tehetségük van a mérgek összekeverésében. Széles választékát készítik el a mérgeknek, az átlagos ideggázoktól, késleltetett mérgektől és húsoldó sprayktől a mágikusabb főzeteken, mint a tűzmérgen (amely belülről égeti el a fogyasztóját) át, egészen a fogyasztóját megőrjítő, egy másik faj viselkedését feltételező főzetekig. Az ő feladatuk a vidék bejárása őrült készítményeik alapanyagai után kutatva. Ez a csoport kizárólag Aljavárosban található, és közvetlenül Faranell Patikus Mesternek tesznek jelentést.

A Tesztelés a merészebb élőholtakat foglalja magába, akik korábbi életükben harcosok és íjászok voltak. Az ő feladatuk a Tirisfal Tisztások és az Ezüstfenyő Erdő felderítése olyan egyedek után, akiken a K&F részleg eredményeit letesztelhetik. Az, hogy élők vagy a Falka tagjai, nem számítanak, a lényeg, hogy Elhagyottak nem lehetnek. Élve és lehetőleg épségben kell elfogniuk ezeket az egyedeket, akiket aztán Aljavárosba visznek. Itt a Tesztelés részleg a K&F részleg által készített változatos főzeteket kipróbálja az elfogottakon, hogy elérik-e a kívánt hatást. A kívánt hatások minden esetben horrorisztikusak – a legszerencsésebb élők reménykedhetnek, hogy a méreg gyorsan megöli őket, ahelyett, hogy hosszas szenvedésnek tenné ki őket. A gyors halál azonban nagy ritkán célja ezeknek a főzetkészítőknek. A Falkának kicsit könnyebb, mivel a főzetek általában nem, vagy csak nagyon kis hatást érnek el, miután nincsen élet, amit elvegyenek. Ugyanakkor, ha túlélnek egy teszt-fordulót, megajándékozzák őket még egy fordulóval. Nem jellemző, hogy ezek az önkéntelen teszt-résztvevők élve- vagy élőholtan hazatérnének. Ezt a részleget Oni-jus Patikus Mester vezeti, szorosan együttműködve a K&F részleggel.

A harmadik részleg, az Átültetés arra van, hogy az elkészült főzeteket bevessék, amely elsődlegesen a bádogosok, zsiványok és más kézművesek munkája. Néhányan olyan mechanizmusokat dolgoznak ki, amelyekkel szállítani lehet a mérgeket, vagy fegyvereket terveznek és készítenek el a munkához; másoknak sokkal veszélyesebb a munkájuk, mivel személyesen irányítják a mérgeket, fegyvert forgatva vagy a célpont kunyhójába belopózva. Ez a részleg Fényeslángú Masjenal Patikus Mesternek tesz jelentést.

Elhagyottá válni

Elhagyottá válni egy bonyolult folyamat. Először az élőholt járvány megöli az embert, aztán úgy támad fel, hogy emlékszik a múltjára, végül pedig elmenekül a Falka kontrollja alól. Ez a jelenség nem túl gyakran játszódik le, bár ahhoz elég gyakran, hogy az Elhagyottak egy létező népcsoport legyenek. 

Miért csak emberek? 

Néhány elf kivételével minden Elhagyott egykor ember volt. Még maguk az Elhagyottak sem értik azt a folyamatot, amely által létrejönnek. Az uralkodó elmélet szerint ez az emberek szellemeinek erejével van összefüggésben. Az emberek talán a leginkább csökönyös népek Azerothon (és mi van a törpökkel, kérdem én) és nem félnek semmitől. Néhány tudós egyetért abban, hogy ez az élni akarás még a síron túl is jelen van, ez magyarázza, hogy miért emberekből lesz a legtöbb kísértet és látomás. A Járványföldek egyedi természete kombinálva az emberek elszántságával hozta létre az Elhagyottakat, olyan népeket, akik egyszerűen azért kúsznak ki a sírjukból, mert még nem akarnak meghalni. Természetesen, igazán senki nem tudja, de mindenki szeret úgy tenni, mint aki tudja.

(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 151-154.p., Wow RPG Lands of Conflict 162-165.p.)