2011. január 21., péntek

Szürkesörény Genn - Fajtájának ura 2. rész

A pislákoló fákyla fénye Lordaeron királyi vendégeinek árnyékát vetette a gránit falakra. Genn és néhányan a legbefolyásosabb gilneasi nemesek közül azért siettek ide, hogy válaszoljanak Terenas király sürgető hívásának, amellyel összehívta Azeroth urait. Még csak pár órája tudták meg, hogy az ork Horda elfoglalta Viharváradot, és szörnyű idők leselkednek rájuk. A különböző királyokkal együtt töltött udvariassági vacsora után Genn visszatért a lakrészébe, hogy honfitársaival konzultáljon. Nem tartott sokáig, hogy vita alakuljon ki közöttük.


- Ezek az átkozott zöld korcsok nagyon hamar a mi kapunknál lesznek, ha nem cselekszünk, Szürkesörény Úr. Csatlakoznunk kellene a Szövetséghez. Mindent meg kell tennünk, amit tudunk, mielőtt ezek a szörnyetegek átverekszik magukat a környező királyságokon. – Lord Crowley ügyes ember volt, fiatalabb Gennél, talán egy kicsit kevésbé járatos a kényes politikai kérdésekben, de sokan gondolták úgy, hogy olyan nemes, aki előtt fényes jövő áll. Olyan hevességgel adta elő álláspontját az asztal körül ülő többi lordnak, amelyet Szürkesörényen kívül nem láttak gyakran.
  

- Valóban, Crowley. Megértem a félelmeidet. Igazán. De ezek az ... orkok..., ahogy őket nevezik, egyáltalán nincsenek a mi földünk közelében. Még nem hullott egyetlen gilneasi vércsepp sem. A szívem vérzik Viharváradért, a fiatal Varian hercegért és ezért a hősért, Lotharért. Tényleg vérzik. De hasonló sorsra kellene kárhoztatnom a saját embereimet? Megéri egyetlen gilneasi életet is feláldozni egy olyan célért, amely nem is érinti őket? – Genn szenvedéllyel szólt. Ez az ork fenyegetés valami új és idegenszerű volt, de összességében nem volt biztos abban, hogy ezt a fenyegetést az ő szorgalmas emberei ne tudnák kontroll alatt tartani. Az orkok végülis csak bestiák voltak. Félemberek. Szörnyek.



- Uram, ahogy már elmondtad, a többi nemzet úgy tűnik, hogy lelkesen csatlakozik. Ha Trollcsapás, Perenolde és a többiek mind kiveszik ebből a részüket, azok után nem tudom, hogy milyen jogon nevezhetjük magunkat jószomszédnak és barátnak, ha nem csatlakozunk hozzájuk – folytatta Crowley. Genn tudta, hogy Crowley mitől közkedvelt. A szavait erős nyomatékkal kísérte. Nem volt vele semmilyen politikai célja – csak egy ember volt, aki törődött a társaival. Genn tisztelte őt, akármennyire is megfontolatlan volt. Crowley nem érthette szimpátiájának ostobaságát, azt, hogy mi felé vezetheti ez őket. Nem látta mindenekfelett a saját embereit, akiknek az elsőknek kellett volna lenni. Fiatal és újonc volt még a nemesek között.



- Az apám sose gondolta úgy, hogy népünk jövője ugyanahhoz az úthoz lenne kötve, mint amin Lordaeron, Viharerőd és Alterac jár. Vannak erősek, Crowley uram, és vannak gyengék. Ez a dolgok rendje. Mi, gilneasiak erősek vagyunk, és a saját fajtánkra kell elsősorban és mindig vigyáznunk. – Genn most már maga mellett tudhatta a többieket. Láthatta a bólintó fejeket. Látta, ahogy a nemesek magukban elképzelik azt a jelenetet, amikor az első jelentések megérkeznek a harcvonalról, amikor az édesanyák elvesztett fiaik miatt sírnak. Tudta, hogy magukban mérlegelik azoknak az életeknek a súlyát, amelyeket Terenas és Lothar kérése követelne.


De aztán egy megfontolt hang szólalt meg hátulról.


- Ugyanakkor, uram, talán továbbra is élvezhetjük testvér-királyságaink jóindulatát, ezzel biztosítva, hogy fennmaradjon a kereskedelem a jövőben is, ha csak egy kis sereget küldünk. Megmutathatjuk vele, hogy még a legkisebb gilneasi sereg is milyen sokat tehet. A tartalék hadseregünk felkészült arra, hogy külső ellenséget támadjon. Használjuk fel őket.



A felszólalót Godfreynek hívták. Genn bízott a tanácsaiban, ugyanakkor mindig gyanakodva tekintette az ezek mögött megbújó okokat és ambíciókat. Godfrey észrevételét nem az empátia szülte, mint Crowley-ét. Ez egy okos politikai húzás volt, amely biztosította Godfreynak, a tartalék hadsereg parancsnokának közismertségét. De igaza is volt: a kereskedelem biztosítja a királyság legfőbb bevételeit, és nem volna bölcs döntés veszélyeztetni ezeket a forrásokat.


- Ez egy kiváló út lenne, uram – tette hozzá Ashbury báró. Ashbury Genn egyik legbizalmasabb barátja volt. Együtt nőtt fel vele; apja, az Első Ashbury báró segített Archibaldnak felvirágoztatni a nemzetet, és Archibald mindig azt mondta Gennek, hogy bízzon az Ashbury-k korona iránti hűségében.


- Megfontolom ezt a javaslatot, Godfrey.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése