Az életben a legtöbb dolog folyamatosan változik, kevés van, ami
állandó. Így van ez az emberekkel is, és így van ez ezzel a bloggal is.
Sokan
tudjátok - hisz vannak, akik a kezdetektől olvasnak -, hogy 2010.
nyarán kezdtem el a wow-hungary-n magyar nyelvű fordításokat közzétenni a
lore-ral kapcsolatban, kezdetben a Wow RPG könyvekben található
cikkekből. Mint mindenki, én is kaptam jópár negatív visszhangot az
elején, azonban ezek mellett több volt a bátorítás, így tovább
folytattam azzal, hogy igyekeztem az építő jellegű kritikákat és
tanácsokat megfogadni (bár néhány dolgon azóta se vagyok hajlandó
változtatni pl. név magyarítás :) ).
2011.
januárjában aztán elindítottam saját blogomat, kezdetben azért, hogy a
Blizzard hivatalos oldalán akkoriban megjelenő Vezetőkról szóló
novellákat folyamatosan magyarra fordítsam, és úgy gondoltam, hogy ezzel
már nem kellene folyamatosan a wow-hungaryt leterhelnem, hanem inkább
saját oldalt készítek. Így jött létre a wowlore-forditas.blogspot.com.
Ez
a blog aztán hamarosan elegendő felületet biztosított nekem más jellegű
munkáim kitételére is. Bár továbbra is írtam a wow-hungaryre (mégiscsak
azt olvassák a legtöbben, onnan lehet a legkönnyebben olvasókat
toborozni), egyre több kisebb-nagyobb tartalmat kizárólag a blogon
jelentettem meg. Lassan kialakult egy ottani olvasóközönség, aki azóta
is hűséges hozzám, immáron több mint 4 éve. Úgy gondolom, hogy mai
rohanó világunkban, amikor naponta jönnek létre új blogok és szűnnek meg
régi oldalak, 4 év hosszú idő, és én büszke vagyok rá, hogy 4 éve
olvastok engem. Köszönöm nektek!
Az elmúlt félévben azonban egyre
többször gondolkodtam a váltáson. Ez részben nektek köszönhető, mivel
egyre többen írtátok, hogy számotokra a legjelentősebb magyar nyelvű
lore-bázissá nőtte ki magát a blog (ez talán részben a wow-hungaryn
sajnálatos módon megszűnt Történelemóráknak is köszönhető). Emellett
most már többen is megtiszteltetek azzal, hogy saját írásaitokat rám
bíztátok, hogy tegyem ki az oldalamra, aminek én minden esetben eleget
is tettem, sőt, biztatok mindenkit, aki egy kis kedvet érez magában,
hogy bátran írjon, örömmel fogadunk és olvasunk minden írást!
Mindenesetre
úgy érzem, egy kicsit kinőttem a blog.hu adta lehetőségeket. Sok
mindent máshogy szerettem volna, és ezeket nem lehet megvalósítani ezen a
blogmotoron. Ezért eljött a váltás és a megújulás ideje.
Így örömmel jelentem be nektek, hogy a Wowlore fordítások új helyre költözik!!!
Az oldal új címe: wowloreforditasok.wordpress.com
És hogy miben más, mint a korábbi?
Végre
nemcsak kategóriákra tudom bontani a tartalmat, hanem külön fel is
tudom címkézni őket. A menü is számomra átláthatóbb, és talán ti is
könnyebben tudtok eligazodni rajta, illetve egy új látogató is talán
könnyebben fel tudja magának fedezni.
Új tartalomként kipróbálom,
hogy működne-e egy fórum (remélem lesz rá igény). Itt bátran tehettek
fel kérdéseket, illetve írhatjátok le nézeteiteket a történettel
kapcsolatban, remélem egy idő után tartalmas beszélgetések tudnak
kialakulni.
Természetesen ez az oldal sem tökéletes, azonban
ingyenesen ennyi változtatási és módosítási lehetőség állt
rendelkezésemre. Amennyiben lelkes adakozók megszánnak, úgy hajlandó
vagyok pénzt áldozni az oldalra :))
Egy azonban változatlan:
igyekszem változatlan minőségű és tartalmú anyagokat, cikkeket
megosztani veletek, és igyekszem továbbra is mindenkinek válaszolni a
kérdéseire, kéréseire.
Szóval fogadjátok szeretettel az új oldalt,
és amennyiben kérdésetek, észrevételetek van, írjátok meg nekem
kommentben (az új oldalon a kommentelési lehetőség a lap legalján van
(sajnos :()).
2015. február 2., hétfő
2015. január 29., csütörtök
Azerothi Históriák - Maiev dala az árnyékról
„Ő maga lett a bosszú, aki örökre vadászik.
Csak imádkozni tudok, hogy fanatizmusában nem okozzon még több
pusztítást, mint Illidan.”
Ezeket a gondolatokat Haragvihar Malfurion
(Malfurion Stormrage) mondta Maievről, amikor a nő Illidan után indult
Draenorra. Hogy hogyan jutott el idáig az egykori papnő, nagyon érdekes
történet. Maievet lehet szeretni, nem szeretni, lehet sajnálni és őt
okolni azért, ami vele történt, de néha fel kell tenni a kérdést: mi mit
tettünk volna az ő helyében? Hol volt az a pont, ahol félresiklott az
élete? Hogy jelenleg az egyik legveszélyesebb figurájává vált
Azerothnak?
2015. január 26., hétfő
Warcraft krónikák új fordításban
A Warcraft Krónikák a Blizzard által kiadott hivatalos Warcraft történelmi összefoglalójának új fordítása, amelyet egyik olvasónk, dr. ZacC készített el.
A Warcraft Krónikák a Warcraft történelmét foglalja össze röviden a kezdetektől a World of Warcraft megjelenéséig. A továbbiakban a Letölhető történetek között találhatjátok meg.
A krónikákat itt tudjátok letölteni és elolvasni.
Figyelem! A történetet itt-ott már módosította a Blizzard, illetve dr. ZacC a névmagyarítások híve, így minden nevet lefordított. A könnyebb olvashatóság érdekében a dokumentum végén egy szótárt is találhattok.
Jó olvasást mindenkinek!
A Warcraft Krónikák a Warcraft történelmét foglalja össze röviden a kezdetektől a World of Warcraft megjelenéséig. A továbbiakban a Letölhető történetek között találhatjátok meg.
A krónikákat itt tudjátok letölteni és elolvasni.
Figyelem! A történetet itt-ott már módosította a Blizzard, illetve dr. ZacC a névmagyarítások híve, így minden nevet lefordított. A könnyebb olvashatóság érdekében a dokumentum végén egy szótárt is találhattok.
Jó olvasást mindenkinek!
2015. január 19., hétfő
Velen, a próféta
"A Fény maga az élet, amelyből mindannyian eredünk és amelybe egyszer mindannyian visszatérünk."
Időnként felvetődik a kérdés, hogy ki a leghatalmasabb lény Azerothon, kinek van a legnagyobb ereje. Egy kérdés, amelyre sokféle válasz adható, de ahol a válasz lehetőségek között ritkán látjuk Velen próféta nevét. Pedig a draeneiek vezetője kétségtelenül hatalmas erő birtokában van. Ő azonban nem fitogtatja ezt az erejét, nem azzal próbál érvényt szerezni szavainak. Velen próféta csendben, szinte a háttérben meghúzódva irányítja és vezeti népét a számukra kijelölt úton.
Időnként felvetődik a kérdés, hogy ki a leghatalmasabb lény Azerothon, kinek van a legnagyobb ereje. Egy kérdés, amelyre sokféle válasz adható, de ahol a válasz lehetőségek között ritkán látjuk Velen próféta nevét. Pedig a draeneiek vezetője kétségtelenül hatalmas erő birtokában van. Ő azonban nem fitogtatja ezt az erejét, nem azzal próbál érvényt szerezni szavainak. Velen próféta csendben, szinte a háttérben meghúzódva irányítja és vezeti népét a számukra kijelölt úton.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)