2014. szeptember 24., szerda

A Bleeding Hollow klán és Kilrogg Deadeye - írta Neston

Nagy-nagy örömmel jelenthetem be, hogy egy nagyon kedves olvasóm, Neston a héten megkeresett, hogy szeretne a lore egyes fejezeteiből fordításokat készíteni és azokat az én blogomon szeretné megjelentetni. Természetesen megtisztelőnek tartom a kérését, és örömmel teljesítem is. Így fogadjátok nagy szeretettel Neston vendégírását, amely remélem nem az utolsó lesz tőle, és mindenkit továbbra is biztatok arra, hogyha kedve van, uccu neki, fordítson, az a nyelvtudásának sem árt!
 

A Bleeding Hollow klán, és egykori vezetőjük, Kilrogg Deadeye rövid története:


Áttekintés:

A Bleeding Hollow klán a leghírhedtebb és legerősebb ork klánok egyike volt. A klán azután a rejtett verem után kapta a nevét, ahol a vezérek feláldozták egyik szemüket, hogy láthassák saját haláluk vízióját. Előre tudván saját haláluk körülményeiről, a Bleeding Hollow vezérek félelem nélkül vezették klánjukat a harcokba.

Az Iron Horde egyik klánjaként a Bleedig Hollow klán a legvadabb ork klánok egyike. Kilrogg teljesen hisz saját halála víziójában és körülményeiben, továbbá abban, hogy a Vas Horda végül a dicső végbe vezeti majd őket. Berzerkerei egyformán éhesek a harcra és a diadalra. Rejtélyes rítusokat hajtanak végre, és halálos szándékkal csapnak le a dzsungelen belül és kívül egyaránt. Azok a szerencsétlenek, akik a territóriumukra tévednek, ritkán hallattnak magukról ismét...




Történet:

Egyszer régen, amikor Kilrogg még nem volt hadúr, a klánt megtámadta az arakkoa nevű madár-emberszerű faj, teljesen beszorítva őket a Tanaan Jungle területen lévő otthonuk mélyére (lásd: Lords of War). Az orkok kénytelenek voltak elrejtőzni falvaikban a madár-emberek elől, és a klán akkori vezére - Kilrogg apja - nem engedte be őket a dzsungelbe. Ez az éra akkor ért véget, amikor Kilrogg megölte saját apját, ezzel átvéve a klán irányítását. Uralkodása alatt - számos csata után - visszafoglalta az arakkoáktól a dzsungelt.

Az első háború idején a Bleeding Hollow klán a Twilight's Hammer klánnal karöltve - akiket Cho'gall vezetett - részt vett Stormwind első ostrománál. Az első roham hatalmas katasztrófával végződött a Horda számára. A harcokat követő estén Kilrogg és Cho'gall egymást hibáztatták a hibáért. A sorozatos kudarcok azzal fenyegettek, hogy felemésztik a Hordát, mielőtt egyáltalán elkezdenék a hódítást, ezért Gul'dan gyorsan közbelépett, Blackhandet nevezve ki Warchief-nek.

A második háborúban a Bleeding Hollow klán Khaz Modan hegyeiben állomásozott, ahol a Horda által folytatott bányászatot felügyelték. Miután a Hordát legyőzték, nem sok múlott azon, hogy a Szövetség erői elfogják az egész klánt, ám Ner'zhul segítségének köszönhetően biztonságban visszajutottak Draenorra, ahol a majdani ember expedíciós erők ellen küzdöttek.

Amikor a világuk a számtalan megnyitott portálnak köszönhetően elkezdett összeomlani, a Bleeding Hollow, a Warsong és a Shattered Hand klán átverekedte magát az emberi erődítményeken, és visszatértek Azerothra, mielőtt Draenor teljesen el nem pusztult. Épphogy átértek, mielőtt Khadgar teljesen bezárta a portált. Azonban erőfeszítéseiket nem koronázta siker, mivel a Szövetség erői elfogták, majd internáló táborokba zárták őket. A klán maradéka pedig Draenoron maradt, ahol túlélték a katasztrófát.

Amikor Thrall felszabadította az orkokat a táborokból, a Bleeding Hollow is megmenekült. A klán most az új Horda zászlaja alatt harcol, bár nincs akkor jelenlétük, mint pl. a Frostwolf klánnak.

A Draenoron maradott Bleeding Hollow klán két részre oszlott szét. Az egyik részük csatlakozott a Fel Hordához (fel orkok lettek), míg a másik részük újra letelepült a régi otthonukban, Terokkar Forest szélén. Azonban Kilrogg fia, Jorin vezetése alatt az erőre kapott ogre klánok kiűzték őket falvaikból, rákényszerítve a klánt arra, hogy Garadarban, Nagrand egyik városában éljenek tovább.




Kilrogg Deadeye:


Élete:

Kilrogg Deadeye a Bleeding Hollow ork klán egyik harcosa, majd hadura volt az első és második háború idején. Nevét a rituálisan feláldozott bal szeme után kapta.


Lords of war:

 



Elkeseredve amiatt, hogy látja népét az arakkoák által elsorvadni, Kilrogg az apját - az akkori vezért - vonta felelősségre a helyzet miatt. Apja azt tanácsolta neki, hogy ő is hajtsa végre a rituálét, amint annak idején ő is. Kilrogg beleegyezett. Feláldozott bal szeméért cserébe látomása lett. Látta klánját ismét naggyá nőni, és saját halálát is, az emberi expedíciós erők által. Ezután megölte tulajdon apját, és átvette a klán felett az uralmat. 






A Horda felemelkedése:

Amikor Gul'dan felajánlotta a végtelen hatalmat az ork vezéreknek, Kilrogg az elsők között volt, aki ivott Mannoroth véréből.

Az első háború:

Öreg vezérként Kilrogg egyre jobban vonakodott életeket eldobni a harcokban. Az ork társadalomban az idősebb orkok egyre inkább gyakorlatiasabbak lettek, amit a fiatalabb generáció sokszor összetévesztett a gyávasággal. Stormwind ostroma előtt a fiai közül hármat, az unokái közül pedig kettőt ölt meg azért, mert az ifjú orkok azt hitték, hogy jobban tudják vezetni a klánt.  





A második háború:


Kilrog harcolt Blackhand parancsnoksága, később pedig Orgrim Doomhammer parancsnoksága alatt is.


A második háborúban a Bleeding Hollow klán Khaz Modan hegyeiben állomásozott, hogy a Horda számára létfontosságú bányászati és olajfinomítási tevékenységeket felügyeljék. Mikor Ogrim Doomhammer arra kényszerült, hogy visszavonuljon Khaz Modanba, erői jelentős részét elküldte az áruló Gul'dan után, hogy visszaszerezze az orkok rég elvesztett becsületét. Deadeye azon kevesek egyike volt, akik helyeselték a Warchief döntését.
Mikor a Dark Portal lezárásval véget értek a harcok, és az orkokat legyőzték, a vénülő Kilrog megtagadta a megadást. Klánjával együtt megszökött, és két évig bujkált a Szövetség elől.




Draneor inváziója:

A két éves rejtőzködés után hír érkezett arról, hogy Teron Gorefiend - Ner'zhul egyik tanítványa, később az első Death Knight - újranyitotta a Dark Portalt, és a Horda erői újra egyesülnek Ner'zhul zászlaja alatt. Kilrogg tudása Azerothról elegendő volt ahhoz, hogy Ner'zhul és Teron megtervezze a következő lépésüket. Az öreg boszorkánymester visszaküldte három legsikeresebb vezérét, Kilroggot, Kargathot és Grommasht Azerothra, bizonyos ereklyékért további terveihez.
A Black Temple-be tartó út alatt Ner'zhullal tartott Kilrogg és Teron, ám az ősi draenei nekropolis, Auchindoun romos és kísértetjárta városa még az egyébként félelem nélküli orkokat is megtorpanásra késztette. Mindazonáltal tovább folytatták útjukat, és itt, a Shadow Labyrinth mélyén Kilrogg találkozott a végzetével.

Ner'zhul sikeresen megszökött a harcokból, míg Kilrogg és orkjai feltartóztatták az őket beérő Szövetséges erőket. Itt, egy párharcban találkozott Kilrogg és Danath Trollbane. Danath az ork félig vak állapotát kihasználva felhasította annak torkát. Az öreg vezér utolsó erejével azt suttogta, hogy a Horda élni fog a vére által, majd visszatért az őseihez....





Egyes források szerint azonban Kilrogg nem halt meg a Shadow Labyrinth mélyén. Egyesek azt mondják, hogy a Khadgarral való harc közben esett el, amikor elmenekültek Draenorról, ám a testét soha sem találták meg. A Warsong, a Shattered Hand és a Bleeding Hollow átverekedte magát a Portálon, pont azelőtt, hogy Khadgar teljesen lezárta azt. Azonban itt a Szövetséges erők elfogták a teljes klánt, és internáló táborokba zárták őket.

Kilrogg állhatatatossága tovább él fiával, Jorin Deadeye-jal.


 


Nevek, helyszínek, szervezetek magyarul:

Kilrogg Deadeye = Holtszem Kilrogg
Bleeding Hollow clan = Vérző Üreg klán
Taanan Jungle = Taanan Dzsungel
Twilight's Hammer = Alkony Pöröly
Grommash Hellscream = Pokolsikoly Grommash
Warsong clan = Csatadal klán
Kargath Bladefist = Pengeöklű Kargath
Shattered Hand clan = Összetört Kéz klán
Iron Horde = Vashorda
Shadow Labyrinth = Árny útvesztő
Orgrimm Doomhammer = Sorspöröly Orgrimm
Danath Trollbane = Trollvész Danath
Blackhand = Feketekéz ( #such awesome)
Dark Portal = Sötét Kapu
Warchief = Hadfőnök
Terokkar Forest = Terokkar Erdő
Frostwolf clan = Fagyfarkas klán
Black Temple = Fekete Templom (ki gondolta volna? ^^)
A Horde, illetve Alliance kifejezéseket szándékosan hagytam meg magyarnak.

Fordítást készítette és összeállította: Neston

Forrás:
http://www.wowwiki.com/
http://wowpedia.org/
http://us.battle.net/wow/en/

1 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett jó kis írás lett, főleg így elsőre :) Úgyhogy csak tovább jöhet a többi warlords is :D

    VálaszTörlés