2014. augusztus 29., péntek

Kargath és a Shattered Hand (Összetört Kéz) klán


„Ne félj a fájdalomtól. Tedd magadévá. Használd. Akkor senki nem állhat utadban.”
Pengeöklű Kargath

Kargath rabszolgaként nőtt fel az ogrék között a Gorian Birodalomban, ahol Highmaul alatt bebörtönözve tartották évekig. Sokak szerint ezért sápadtabb a bőre, mivel kevés napfény érte azt. Az ork azonban nem akart örök életére rabszolga maradni, ezért elkezdett gladiátorként küzdeni a Highmaul arénában.


 Az ogrék azt ígérték neki, hogy szabad lesz, szabadságának az ára pedig száz ork élet elvétele volt az arénában. Kargath küzdött és küzdött, míg minden ellenfelét legyőzve elérte 100. ellenfelének halálát is. Az arénát győztesen és délcegen hagyta el a szabadság ízének ígéretével, azonban mindez csak talmi mese volt; az orkot az aréna alatti tömlöcbe vetették.

Kargath azonban ebbe már nem nyugodott bele. Száz orktársának életét oltotta ki szabadságának ígéretéért cserébe. Minden dühét és frusztrációját beleadva elválasztotta magát béklyóitól, és attól, ami ezekkel összekötötte: a kezétől, a csonk helyére pedig egy pengét tűzött. A többi ork rabszolga, látva Kargath tettét, szintén felbátorodtak, és miután veszteni valójuk nem volt, ők is levágták kezüket és követték Kargathot. Együttes erővel fellázadtak fogvatartóik ellen, és megölték az ogrék császárát. Győzelmüket követően Kargath követői felé tartotta a császár levágott fejét, mire a többi ork felemelte összetört kezüket, amelyekben pengét tartottak, és hangosan éljeneztek. Ebben a pillanatban született meg a Shattered Hand, vagyis az Összetört Kéz klán.

Kargath több más ork klánfőnökkel együtt részt vett azon a bizonyos Kosh'harg ünnepségen, ahol Durotan és Orgrim összebarátkozott egymással. Tagja lett a titkos Árnytanácsnak (Shadow Council), sőt, az egyetlen tagja volt a Belső Körnek (Inner Circle), aki nem volt warlock. Ezt a tényt azonban valószínűleg sokan nem tudták róla.



A Sötét Portál (Dark Portál) megnyitása után Kargath és klánja azon kevesek közé tartozott, akik nem tartottak a Régi Hordával Azerothra, helyette Ner'zhulra, a sámánra felügyeltek. Amikor a Bleeding Hollow klán visszatért Azerothról, Kargath klánjának egy részét átküldte a Sötét Portálon, hogy segítsenek a többieknek az emberek legyilkolásában, ő maga azonban továbbra is Draenoron maradt.
A Shattered Hand klán zászlaja

A Második Háború végén, amikor az Alliance Expedition megérkezett Draenorra, Hellfire Peninsulán létrehozták Honor Holdot, mint legfőbb erődítményüket. Innen rohamozták meg Hellfire Citadelt, mivel azt hitték, hogy Ner'zhul is ott tartózkodik. Ebben azonban a szövetségesek tévedtek, mivel a fellegvárban csupán Kargath és az ogre mágus Dentarg tartózkodott csapataival, hogy elvonják a figyelmet arról, hogy Ner'zhul számos portált próbál nyitni más világokra a bolygóról a Fekete Templomban. Alleria és íjászai segítségével a Szövetség nagyrészt lemészárolta Kargath klánját, aki közben rájött, hogy őt csupán meghalni hagyták itt, ahogyan Dentarggal Khadgar végzett is. Ezt azonban nem hagyhatta, így pár megmaradt emberével együtt még sikeresen elhagyta a terepet. Nagrandba menekült, ahol a himlő által fertőzött orkok gyógyultak, és Geyah Nagyanyót kérte arra, hogy adjon neki katonákat, ezt azonban a nő megtagadta. Kargath itt találkozott Pokolsikoly Garrosh-sal is, akit beteg és legyengült állapotban talált. Kargath fel is dühödött a vért köpő, lesoványodott, beteg orkok láttán, és közölte velük, hogy inkább tegyék meg a Hordának azt a szívességet, hogy meghalnak, mivel senkinek nem fognak soha hasznukra válni. Ezután úgy döntött, hogy célszerűbb egy ideig meghúznia magát klánja maradékával, mint hagyni, hogy lemészárolja őket a Szövetség. De elhatározta, hogy amint megerősödik serege, visszafoglalja magának Hellfire Citadelt.

Draenor felrobbanása után új vezérre lelt Kargath, akit követni tudott. Haragvihar Illidan (Illidan Stormrage) eljövetele új korszakát jelentette Outlandnek. Illidan Outland urává nevezte ki magát, elfoglalta a Fekete Templomot és bebörtönözte Magtheridont, a veremúrt (pit lord). Szövetséget kötött Kargath-tal és az Összetört Kéz klánnal, és rávette őket arra, hogy igyanak Magtheridon véréből, amivel fel orkokká változtak. Kargath betartotta ígéretét, és visszafoglalta embereivel együtt Hellfire Citadelt, ahol ők tartották bebörtönözve a veremúrt. Így találtak rá a Szövetség és a Horda csapatai, amikor megérkeztek Outlandre: a Fel Horda főnökeként, aki időközben másik kezétől is megszabadult és egy pengével helyettesítette, miközben a fellegvárban őrzött Magtheridon vérével további orkokat fertőztek meg, hogy gyarapítsák létszámukat. Végül itt, Hellfire Citadelben érte el a végzet Pengeöklő Kargathot (Kargath Bladefist), mivel a Szövetség és a Horda nem hagyhatta, hogy megfertőzött fel orkokként Illidant szolgálják.


Hellfire Citadel

De bármilyen csúfos véget is ért a nagyszerű, ámde kegyetlen ork harcos, a Horda tisztelettel emlékezik rá a mai napig, ahogyan ezt Nazgrel szavai is alátámasztották, amikor megvitték neki halálhírét:

„Élete teljében Pengeöklű Kargath kiváló harcos volt, egy hős, népének példaképe. Halála lesújt mindannyiunkat, de különösen Thrall Hadfőnököt. Bármi is történt vele végső napjaiban, nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen ork volt valaha Kargath, és tanulnunk kell bukásából.”

Ezek a szavak azt sejtetik, hogy a Hordában később sem tudtak róla, hogy az Árnytanács tagja volt egykor, ezzel pedig valójában milyen szerepet is játszott a Horda életében. A Horda Bladlandsen egy előörsöt is elnevezett róla, amely ma az Új Kargath (New Kargath) nevet viseli, illetve az ő emlékét viseli még Orgrimmar déli partjainál a Vasököl Öböl (Baldefist Bay), valamint az ashenvale-i Csatadal Fakitermelő Tábor (Warsong Logging Camp) parancsnokságát Kargathia Erőd (Kargathia Keep) néven ismerik.

És hogy mi lett azokkal az Összetört Kéz orkokkal, akik még az Első Háború idején átkeltek a Sötét Portálon át Azerothra? Úgy tűnik, hogy túlélték a háborúkat, az internáló táborokat és csatlakoztak Thrall új Hordájához. Abban segítenek mind a mai napig, amihez a legjobban értenek: ők képzik ki a Horda rogue-jait, vagyis zsiványait. Ha a Horda főnökeinek orgyilkosokra van szükségük, a mai napig az Összetört Kéz tagjait keresik meg a feladattal.

Egyelőre úgy tűnik, hogy ebben az alternatív univerzumban, a Vas Horda (Iron Horde) tagjaként Kargath és klánja még kegyetlenebb, mint a mi világunkban. Nemcsak egyszerűen uralkodnak a legyőzötteken, hanem ahol csak lehet, fájdalmat okoznak – ha kell, saját maguknak is. Ez a féktelen züllöttség teszi a legkiszámíthatatlanabb klánfőnökké a többiek között, akit a legkevésbé lehet irányítani. Hiszen ha képes volt a saját kezét levágni a szabadsága érdekében, elképzelhetjük, mit tartogat az ellenségei számára.



2 megjegyzés:

  1. Jó volt, köszönöm szépen :D Egy valamit viszont nem értek. Hogy-hogy az ogréknak birodalma volt? Elméletileg a Gronnok rabszolgái voltak, ezáltal császáruk sem lehetett vagy nem? És igaz, hogy az orkok az ogrék leszármazottai? Brann ezt írta róla, de a wowpedia-n még csak utalást sem láttam erről.

    VálaszTörlés
  2. Oh, hogy ennyi mindent elneveztek róla ez tök új volt nekem. Köszi a fordítást újfent ^^!

    VálaszTörlés