Warcraft Retró II. - Az Azerothi Háború Krónikája

Az Azerothi Háború Krónikája

Értekezés az Emberiség és az Ork Hordák közötti háború kitöréséhez vezető eseményekről Sir Lothar, a Birodalom Lovagja elmondásából

Sir Lothar vagyok, a Ló Testvériségének lovagja és harcos a Király szolgálatában. Szükségesnek tartom, hogy tájékoztatást adjak azokról az eseményekről, amelyek ilyen zavaros időkhöz vezettek. Az orkokkal való harcunk története nagyjából negyven évvel ezelőtt kezdődött a múltban. Azért mondom el ezeket a dolgokat, mert így talán jobban megérthetik helyzetünket, és betekintést nyerhetnek ellenségünket illetően. Mint a történelem és a hadászat tanítványa, úgy találom, hogy csak a múlt megértésével vagyunk képesek jól átgondolt döntést hozni a jövőben.

559

Néhány generáció óta már minden békés volt, és III. Wrynn király uralkodása virágzó volt. Az állandó belviszályoknak és harcoknak, amelyek a korábbi királyok uralkodását jellemezték, nem volt helyük Wrynn udvarában. Ekkor született Medivh, a gyermek mágus a királyi Varázsló és egy rejtélyes utazó gyermekeként. Miután a gyermek megszületett, a nő eltűnt, és a csecsemőt az udvarba vitték, mint a királyság gyámoltját.

564

Megszületett Wrynn király és Varia Úrnő gyermeke, Llane herceg. Ő volt az első és egyetlen utódjuk, de egy fiú születése a vérvonaluk folytatásának biztosítéka volt. Jelentős nap volt ez a királyságban, amit hatalmas lakomákkal és lovagi tornákkal ünnepeltek. Wrynn király ezt a napot ünnepnappá nyilvánította uralkodása idejére, és ennek alkalmából Azeroth minden polgárának egy aranyérmét adott.

571

A Nagykorúvá Válást, amely a gyermekkorból a felnőttkorba való átlépést jelképezi, a szülők és a fiatal részéről egyaránt nagy várakozás előzi meg. Medivh ekkor vált nagykorúvá, és az Udvari Varázslótanonc címet készült megkapni. Az esemény eljövetele előtti éjjel a fiú alvását mély szakadékokban üldöző figurákról szóló sötét álmok zavarták meg. Medivh hideg verejtékben úszva ébredt, és apja hálótermébe ment. Ahogy a Varázsló kinyúlt, hogy megérintse fia lázas arcát, tűz gyulladt fel a fiú szemeiben. Ez az erőhatás minden bizonnyal elérte az Északmegyei Apátságot, mivel egy órán belül több mint száz klerikus érkezett a kastélyba.

Minden képességüket és erejüket bevetve voltak képesek a klerikusok és a Varázsló megállítani Medivhet. Miközben elképzelhetetlen varázslat folyt ki belőle, a fiú istentelen fájdalmakat átélve kiabált a rajta keresztül áramló energiák hatására. Órák, talán napok teltek el így, mivel az úgy tűnt, az idő megállt, ahogy a küzdelem egyre viharosabb lett.

Aztán, mintha elfújtak volna egy gyertyát, apa és fia egyaránt magába roskadva összezuhant. A Varázsló holtan feküdt, minden életereje elszállt, míg Medivh mély álomba zuhant – a szíve alig vert, és csak vékony leheletsugár hagyta el ajkait. Hosszú diskurálás után a Király és Északmegye Apátja úgy döntöttek, hogy Medivhet az apátságba viszik a gyermek és a királyság biztonsága érdekében.

577

Llane eléri a nagykorúságot, és ezzel megkapta az Azeroth Hercege címet és státuszt. Ezen a ceremónián több tízezer hűséges alattlvaló érkezett, hogy elmondják jókívánságaikat és felajánlják támogatásukat. Az esti lakoma során, ahol a család a koronához közel állókkal étkezett, hideg szél hűtötte le a levegőt. Kezdetben csak egy szelíd szellő volt, de egyre erősödött, míg a hatalmas előcsarnok ajtóit kicsapta a helyükből. Ahogy a vendégek meghajoltak a szélben, egy alak lépett be, mintha hatalmas ragadozómadárként lovagolná meg a szeleket.

A nagy csarnokban felállított fáklyák kék fényében Medivh alakja tárult fel előttük. Ahogy megállt a Király asztala előtt, az őrök talpra ugrottak. Kezének egyetlen suhintása elég volt ahhoz, hogy mozgásképtelenek legyenek, helyükhöz ragadjanak. A varázsló, aki immár kész férfi volt, elmagyarázta, hogy a kómában töltött évei véget értek. Az Északmegyei Apátság klerikusainak folyamatos gondoskodása segített neki abban, hogy átvegye az uralmat saját ereje felett. Amikor a teste és a szelleme összhangba került egymással, felébresztette magát, és azonnal Viharvárad Erődjébe indult. Medivh elmagyarázta, hogy azért jött, hogy visszafizesse a királyi udvarnak mindazt a jóságot, amit kapott, miközben az ő gyámságuk alatt volt, és hogy felköszöntse Llane herceget nagykorúsága alkalmából. Lebegő köpenye mélyéről egy homokórát húzott elő, amit a legmélyebb obszidiánból faragtak, és olyan fehér homokszemek voltak benne, mint a frissen hullott jó. A fiatal herceg közelről is megvizsgálta, és bár úgy tűnt, hogy a homok folyton fentről lefelé folyik, az alsó fele sosem telt meg, a felső fele pedig sose ürült ki. Medivh elmondta, hogy a homokszemek a királyság népét szimbolizálják, és amíg a felső fele nem ürül ki, addig a Wrynn királyok uralma sem szakad meg.

583

Hat év telt el, és a föld lassan beteggé vált. Még a királyság leggazdagabb talajában is elhulltak a gabonák. A gyerekek megbetegedtek, és soha nem épültek fel teljesen. Még Azeroth alattvalóinak hangulata is sötétnek tűnt. Az időjárás az aratás alatt is az évszaktól eltérően hideg maradt, míg a nyári nap perzselte a földet, és elviselhetetlenné tette az árnyékon kívüli munkát. Sem a klerikusok, sem a varázslók nem tudták kitalálni, hogy mi okozhatta a földnek ezt a változását. Egyre több ember vált kedvetlenné, és amit korábban elnéztek volna, most keserű vitákat szült.

Egy barátságtalan reggelen Llane herceg az apja oldalához rohant, kezében a homokórát tartva. Az éjszaka folyamán a homok mind lefutott felülről, és szinte teljesen üres volt. Wrynn király kezébe vette a homokórát, és jeges érzés markolta legbenső énjét. Ahogyan az utolsó homokszemek is legördültek, hatalmas csattanás hallatszott Viharvárad Erődjének kapuinál. Hirtelen a földet förtelmes lények leépték el. Szörnyű torzszülöttek, az emberiség kegyetlen megcsúfolásai gázoltak át a Király testőrein és darabokra szaggatták őket. Wrynn király Llane-t és Varia királynőt Északmegye Apátságába küldte egy csoport lovag kíséretében, megígérve, hogy hívatni fogja őket, amint ezeket az őrült bestiákat elpusztították. Ez a nap azonban soha nem érkezett el.

584

Húszéves korában Llane-t Azeroth Királyává koronázták. Küldetése világos volt – meg kell szabadítani a földet ezektől a lényektől. Az a kevés, aki túlélte a csatát, azok orkoknak nevezték magukat. Amikor vallatták őket, kevés egyebet árultak el, mert inkább a halált választották, mintsem információkat adjanak ki. Kegyetlenek, szadisták és gonoszak voltak – nem tettek különbséget a katona és a gyermek, a harcos és a nő között. Mindenkit megöltek gondolkodás nélkül, akivel összetalálkoztak. Azokat az embereket, akik nem estek áldozatául az Ork pengéknek, magukkal vitték a keleten elterülő mocsarakba, ahol az orkok a saját táboraikat felállították. Hogy mit tettek ezekkel az emberekkel, azt nem tudjuk, de a legrosszabbtól félünk, mivel senki nem tért vissza közülük.

593

Közel tízévnyi csetepaté és portyázás a Határokon óvatosság tette Azeroth népét, de az Ork hordákat visszaverték a mocsarakba. Llane király rájött, hogy bár az Orkok hihetetlenül erősek és gonoszok voltak, azonban híján voltak a harci kiképzésnek és mindig szervezetlenek voltak. Ez volt a kulcsa annak, hogy sikerült féken tartani őket, és ezt a gyengeségüket remélte kihasználni a jövőben is. Azonban arra a rejtélyre, hogy honnan jöttek ezek a lények, egyetlen klerikus vagy varázsló sem tudott válaszolni.

Uralkodásának tizedik évében Llane királyt meglátogatta a rejtélyes utazó. Figyelmeztetni jött a királyt, amitől azt remélte, hogy segíthet neki harcában e föld nemeziseivel szemben. Elmondta, hogy az Udvari Varázslóval való együttlétének célja az volt, hogy gyermeket szüljön, akinek átadhatja tudását és erejét, mielőtt még elhagyná pozícióját. Ugyanakkor nem számolt más erőkkel, más evilágon túli lényekkel, akik uralni készültek a gyermeket. Így egy rejtélyes erő őrzőjévé vált.

Két héttel korábban felkereste a fiát, és rájött, hogy azok az erők, amik a vérében áramlanak, kifordították önmagából, megőrjítették. Mivel rájött, hogy milyen veszélyt is jelent valójában a fia, kénytelen volt megpróbálni elpusztítani őt. A férfi majdnem megölte őt.

A csata mindkettejüket kifárasztotta, de Medivh-nek volt annyi ereje, hogy elűzze őt magától és megparancsolta neki, hogy soha többet ne térjen vissza. A férfi mágiája olyan erős volt, hogy még a nő sem volt képes szétszakítani ezt a köteléket, és nem tudott segíteni neki, hogy elkerülje bukását. Az utazó arról is tájékoztatta Llane királyt, hogy Medivh a felelős az Orkok Azerothra érkezéséért. Az apjával vívott harca során véletlenül átjárót nyitott oda, amit ezek és más ocsmány teremtmények az otthonuknak hívnak. Az Orkok ugyanakkor a káosz tanítványai, és még Medivh-nek sincs hatalma irányítani őket.

Habár kettejük csatája miatt Medivh most nagyon legyengült állapotban volt, az utazó mégis arra figyelmeztetett, hogy lesz idő, amikor Azeroth kénytelen lesz valamit kezdeni vele. Utolsó szavaival kifejezte azon reményét, hogy talán a varázsló mégsem lesz olyan erős, hogy idővel az egész világnak szenvednie kelljen miatta.

A mocsarakból a jövendő háború izgatottsága érződött. A településeink elleni támadások, amelyeket korábban visszavertünk gyenge végrehajtásuk miatt, sokkal szervezettebbek lettek. A Király szükségesnek érezte, hogy gyalogosokat és íjászokat küldjön a Határvidékre, hogy megvédjék az ottani településeket. Mindenhol hallani lehetett a pletykákat a hatalmas Ork Hadfőnök felemelkedéséről. Kemény vezetőként beszéltek róla, aki egy zászló alatt egyesítette a viszálykodó Orkokat. Llane király felderítői és kémjei ravasznak és vérszomjasnak írták le. Ennek a szörnyű teremtménynek a neve Feketekéz, és az Ork Hordák feletti uralma Azeroth végzetét jelentheti. A Király engem küldött, hogy újoncokat kutassak fel, akiket csatára képezhetünk, mivel eljött az idő, amikor a királyságot felkészítjük és Azeroth népét csatába szólítjuk