Chen bácsi segítsége nélkül is
könnyű volt megtalálni a Krasarang Vadont. De keresztül vergődni
a borús parti mocsáron, az már kihívás volt. A fák sűrű
lombozata teljesen elzárta a napot, és így szinte lehetetlen volt
az irányokat érzékelni. Amikor éppen nem egy kiálló
gyökérgörcsben botlottam meg, akkor belegabalyodtam a fákról
lelógó hülye indákba. És akkor még ott voltak a vadak.
Szaurokok, hatalmas zizegő darazsak és más mérges rovarok
kószáltak mindenfelé.
Éppen olyan izgalmas volt, mint
amilyennek reméltem!
De zavart, hogy nem találtam meg azt a
helyet, ahonnan Liu Lang elhajózott Shen-zin Su hátán. Miután
napok óta bóklásztam a vadonban, de nem találtam semmit, egy
Ryshan nevű halászba botlottam. P volt az első pandaren, akivel jó
pár nap után végre találkoztam. Egy halszállítmányt vitt a Zhu
Őrségbe, amely Krasarang északkeleti felén található, és
amelyet azért építettek, hogy megvédje a tengerpart felé
utazókat az olyan komisz népek, mint a szaurokok támadásától.
Gondolom ritkán lehet barátra
bukkanni Krasarangban, mivel Ryshan úgy kezelt engem, mint a
családtagját, habár csak akkor találkoztunk. Amikor elmagyaráztam
neki, hogy mit keresek a vadonban, elmesélte, hogy a hely, ahol Liu
Lang elhagyta Pandariát, nagyon közel fekszik az ő falujához, a
Halászok Rakpartjához. Volt olyan kedves, hogy meghívott a
településükre, hogy töltsem fel a készleteimet, mielőtt
folytatom vándorlásomat a térségben. Végre megjött a
szerencsém.
A falu felé menet Ryshan kioktatott
Krasarang történelméről. Kevés pandaren járta ezeket az
erdőket. „Csak a halászok és a bolondok, már ha van köztük
különbség”, jelentette ki büszkén. Elhaladtunk néhány
omladozó öreg rom mellett, amelyekről azt mondta, hogy egykor a
mogukhoz tartoztak. Mielőtt még réges régen a birodalmuk elesett
volna, néhányan ezek közül a brutális lények közül
Krasarangban éltek. Nemrég a moguk visszatértek, hogy maguknak
követeljék egykori területeiket, de az azokhoz hasonló hősök,
mint akik nekem és Chen bácsinak segítettek a családi
sörfőzdénél, megállították őket.
Már szürkület volt, mire elértük a
Halászok Rakprtját. A rozoga kis falut Krasarang partjai közelében
építették, ami azt jelentette, hogy nekem és Ryshannak egy
csónakba kellett szállnunk, hogy odaérjünk. Nem egy nagy dolog,
igaz? Nos, miután vitorlát bontottunk, a halász hirtelen elkezdett
sikoltozni, és egylábon ugrálva az egyik evezőt vadul lengette a
levegőben. Vajon mi tud felizgatni egy olyan bátor halászt, mint
ő? Krokodilok? Szaurokok? Szinte halálfélelmem volt, amíg meg nem
láttam, hogy mi ijesztette meg: egy mosómedve!
Ezek a kis szőrös jószágok igazi
mestertolvajok, és imádnak halat lakmározni. Más szavakkal, ők a
halászok veszedelmei. A csónakunkban lévő mósómedve igen ádáz
volt. Meg sem rezzent, amikor Ryshan elkezdte a csónak alját
csapkodni az evezővel. Sőt, a rágcsáló visszatámadott,
sziszegett és hegyes karmaival a halász felé kapadozott.
A mosómedvék általában a Négy Szél
Völgyében éltek, de ez keresztüljött Krasarangon. Igyekeztem
megnyugtatni Ryshant azzal, hogy majd én gondját viselem a kis
szőrmóknak és garantálom, hogy egyetlen halra sem teszi rá a
mancsát. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Végül is, ez a
mosómedve csak egy felfedezőtárs volt. Különös módon az
idősebbik öcsémre, Shisaira emlékeztetett. Talán a kis pufók
arcocskája és bozontos fülei tették. Vagy talán az, ahogy régi
ételmaradékokat szedegetett ki a szőréből és ette meg őket,
nem törődve azzal, hogy milyen undorítónak tűnt tőle. Bármi is
volt az ok, úgy döntöttem, hogy a tesómról nevezem el a
mósómedvét. Bármilyen nehéz is elhinni, de igazából hiányzott
Shisai. Na jó, csak egy kicsit.
A Halászok Rakpartjánál Ryshan és a
társai megsütöttek néhány darabot az aznapi fogásból és
elmesélték nekem a legjobb halász-történeteiket. Amikor
elmondtam, hogy a Kóbor Szigetről jöttem, egyfajta kihívásnak
tekintették, hogy minél jobb történeteket meséljenek, és
belekezdtek valami sztoriba egy bébi krakenről, akit évekkel
korábban fogtak ki.
Csak halászok és bolondok. Igen. Úgy
tűnik, ez igaz.
Az egyik legérdekesebb dolog, amiről
a halászok beszéltek, az a Vörös Gém Templomja volt. A Krasarang
közepén álló masszív komplexust Chi-Jinek, az éginek
szentelték, akit a Vörös Gémként is ismernek. Ryshan említette,
hogy ezt a nagyerejű és jóindulatú lényt a remény szellemének
is hívják. Nem sokkal korábban, egy veszélyes dolog szabadult ki
a Vörös Gém templomának mélyéről: a sha. A különös gonoszt
később legyőzték, de addigra a kétségbeesés szelleme
elszabadult a vadonban.
Már hallottam a sha-ról Négy Szél
Völgyében, a Kőekét ért mantid támadás során. Vajon miért
jelentek meg ezek a rejtélyes dolgok egyszerre? Vajon Pandariában
mindenhol feltűntek? Csak a sha említésétől is felállt a szőr
a hátamon. Nehezen aludtam el aznap éjjel.
A következő reggelen készen álltam,
hogy folytassam kutatásaimat a Kóbor Sziget szülőhelyével
kapcsolatban, amikor egy hatalmas hőlégballon landolt a Halászok
Rakpartjánál! A pilóta, egy halkszavú pandaren, akit Suttogófelhő
Shinnek hívtak, a Kun-Lai Csúcs északi régiójából érkezett,
hogy egy hal-rakományt vegyen fel. Kiderült, hogy a szállítmányt
egy magasan a hegyek a között található szent helyhez viszi: a
Fehér Tigris Templomába. Krasarang halai nyilván a legjobbak
lehetnek egész Pandarián, különben miért jönne Shin ennyire le
délre?
Minél többet beszélt Shin
Kun-Lairól, annál inkább látni akartam. A légballon pilótája
azt mondta, hogy csatlakozhatok hozzá, amennyiben segítek neki a
halak körül. Hogy mondhattam volna nemet? Persze, még mindig nem
találtam meg a helyet, ahol Liu Lang és Nagy Teknős megkezdték
útjukat az óceánon, de legalább nagyjából megismerhettem annak
a térségét. Chen bácsi és én bármikor visszatérhetünk még
ide. De mikor lesz megint esélyem eljutni Kun-Laiba? Így, hogy a
bácsikám ott ragadt a sörfőzdében, akár hetekbe is telhet –
vagy hónapokba –, mire eljutunk Pandaria legtávolabbi pontjaiba.
Vagy el se jutunk. Elképzeltem Chen bácsit, ahogy ott ül a
sörfőzdében, issza a többhordónyi sört és egyre dagadtabb
lesz, dagadtabb, mint Shin légballonja – túl dagadt hozzá, hogy
beférjen egy épület ajtaján!
Csak egyetlen dolgot tehettem:
felcsavartam az ingujjamat, vettem egy mély levegőt, és elkezdtem
felrakosgatni a halashordókat a ballonból lógó hatalmas kosárba.
Valószínűleg úgy bűzlöttem, mint egy valódi halász munkája
végeztével, de ez igazán csekély ár volt azért, hogy ingyen
utazhattam el egy olyan rejtélyes és izgalmas helyre, mint Kun-Lai.
Miután búcsút intettem a
halászoknak, Shisait az utazótáskámba dugtam, és felszálltam
Shin légballonjába. Hamarosan egyre magasabbra és magasabbra
emelkedtünk a Krasarang Vadon felett! A szél északra repített
minket, túl a Jáde Rengetegen Kun Lai fenséges hegyei felé. A
fehér habszerű felhők nyílásai között elkezdtem megnézni
úticélomat.
Amikor elmondtam Shinnek, hogy milyen
gyönyörűnek tűnik Kun-Lai innét fentről, szomorú lett.
- Vicces, hogy minden milyen
tökéletesnek tűnik az égből – mondta. - Kun Lai egy csodálatos
hely, ahogy mondtad. De ezekben a napokban nincs minden rendben
errefelé. Egy vihar készülődik a környék felett, kicsi lány.
Shin elmagyarázta, hogy Kun-Lai egyes
részein háború tört ki. Elmondta, hogy nem kell aggódnom; az a
terület, ahova visz, biztonságos, de mégis azon gondolkoztam, hogy
vajon nem-e volt hiba csatlkozni hozzá.
Aztán emlékeztettem magamat arra,
hogy Chen bácsi és a többi nagy felfedező is óhatatlanul
eljutott veszélyes helyekre, ahogy békés helyekre is. Ez mind
része volt annak, ha kalandor vagy. Vettem egy mély levegőt és
előre bámultam, készen arra, hogy szembenézzek bármilyen
veszedelemmel, amely a Kun-Lai Csúcsok havas hegyeiben várt rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése