A hét kérdése - Ki a kedvenc szereplőd?

Ismét egy újabb rovat, amely az olvasók aktív közreműködését kívánja meg, így sikere is rajtatok fog múlni.
Az ötletet a Wow-Insider napi reggeli topikja adta, amelyben minden reggel feltesznek egy kérdést a játékkal kapcsolatban, a rovat-szerkesztő válaszol rá röviden, a hozzászólásokban pedig a játékosok.

Hát napi szinten nem fogom csinálni, de kipróbálom, hogy heti szinten működik-e ezen a kis oldalon. A kérdések természetesen kizárólag a lore-ral lesznek kapcsolatosak. Visszajelzéseitek azért is lesznek fontosak, mert lehet, hogy egy általatok kedvelt témáról, személyről, eseményről hamarabb jelenik meg majd esetleg írás, mint arról, ami egyáltalán nem érdekel benneteket.

Nos, az első kérdés elég egyszerű lesz:

Ki a kedvenc szereplőd a Warcraft világában?

Nekem két személyes kedvencem van:

1. Suttogószél Tyrande

Igen, tudom, hogy lányos válasz, de éppen azért Tyrande, mert az én felfogásomban nem feltétlenül lányos. A legidősebbb élő uralkodó Azerothon, immár tízezer éve irányítja az egyáltalán nem könnyű eset éjelfeket, közben kétszer szembeszállt a Lángoló Légióval, a szerelme inkább egy zöld sárkány álmát választotta helyette, ő mégis állhatatos maradt. Emellett nemcsak jó oldala van, hanem egy rossz oldala is: ne felejtsük el, hogy Illidan kiszabadítása miatt a saját népének tagjait ölte meg! Ez a kemény nő, aki ugyanakkor végtelenül gyöngéd is tud lenni, kivételes jelenség.


2. Haragvihar Illidan

Igen, a szerelmi háromszög másik tagja, aki abszolút kedvenc! (Ha már itt tartunk, amúgy kedvelem Malfuriont is, meg Tyrande-hoz ő illik, csak túl jófiú).
Illidan az én szememben a meg nem értett zseni, aki sajnos túlságosan nagyra vágyott, és nem volt senki, aki visszarángassa a földre. Szerintem Illidan alapvetően nem rossz, csak a nagyság felé vezető úton általában nem jó megoldásokat hozott. Kinyírásának történetét pedig a mai napig nem bocsátottam meg a Blizzardnak! (méghogy a Fekete-templomban várta, hogy jöjjenek és kinyírják)

Szóval ők az én kedvenceim, de természetesen nagyon sok mindenkit kedvelek! És nektek kik a kedvenceitek?

Vérpatás Baine - Ahogy előttünk apáink 6. rész

Az átlagosnál sokkal nagyobb és kivételesen sápadt quilboarok kezdték körbevenni az összegyűlt harcosokat. Ahogy mozogtak, természetellenesen magas hangok hagyták el szájukat, amelyek sértették a támadók fülét. A testük hamuszürke volt, undorító sötétzöld tüskékkel borítva, a fejükből nagy, kócsányon lógó szemek álltak ki. Egy fejjel magasabbak voltak bármely quilboarnál, amellyel a taurenek, vagy más fajok találkoztak, és a szemükből áradó intelligens rosszindulat sugározta, hogy sokkal ellenállóbbak, mint testvéreik, akik nem sokkal korábban Baine, Hamuul és a Napjárók támadásának áldozatai lettek. 

Baine a Napjáróit megállásra utasította, mivel minden oldalról körbevették őket. Csak hátrafelé tudtak menni. A levegő súlyossá és nehézzé vált az émelyítő, földes szagtól, ahogy egyre több és több hamuszínű szörnyeteg töltötte meg az üreget. De nem érkezett támadás. Úgy tűnt, mintha felmérnék támadóikat, hogy tervet készíthessenek következő lépésükhöz.

Garrosh megragadta a fejszéjét, és így kiáltott:

- Ti kísérteties szörnyetegek! Hadd vessünk véget ennek az egésznek, most!

Baine igyekezett túlkiabálni Garrosh-t:

- Hadfőnök, a nyílt felszínre kell jutnunk. Minden elveszett, ha idelent maradunk! – Hamuul egyetlen kézmozdulatára apró gyökerek emelkedtek ki a földből és a járatok labirintusán át a kijárat felé haladtak.

- Gyorsan kövessük! – parancsolta Baine.

Maguk után vontatva az üvöltő Garrosh-t, Baine, Hamuul és a Napjárók sietve szaladtak a felszínre, amelyet éppen akkor értek el, amikor Hamuul varázslata véget ért. Most már volt elég helyük a helyezkedésre. Amíg Garrosh az alagút bejáratára figyelt, Baine kiragadta a goblin jelzőpisztolyt Garrosh övéből és a levegőbe lőtt. A zeppelinek elindultak feléjük, de nem elég gyorsan mozogtak. A természetellenes lények elözönlötték a felszínt, erősen hunyorogva a kora reggeli fényben.

Baine előrelépett, és a quilboarok hátráltak, mivel bizonytalanok voltak saját területükön kívül. A tauren Hamuul felé fordult, mire a fődruida felemelte kezét és az összegyűlt tömeghez kiáltott:

- Volt egy jobb megoldás, olyan, amelyet mindannyian figyelmen kívül hagytatok. Nézzétek a Földanya áldását! – Ezzel Hamuul előrelépett és egy kiáltással botját a földbe szúrta.

Víz támadt fel masszív sugarakban előtte, beborítva a legtöbb albínó quilboart és villámgyorsan visszasöpörte őket az alagútba. A többieket a földre teperte a robbanás, a megbántott Garrosh-sal együtt. A taurenek rendíthetetlenek és mozdulatlanok maradtak, odaszegezve a földhöz, amelyet oly nagyon tiszteltek.

Egy új patak kezdett folyni onnan, ahol Hamuul megvetett botját, keresztül száguldva a sziklákon, le az alagúton át a föld mélyébe. Ahogy a quilboarok ismét felálltak, Baine egy újabb lépést tett feléjük.

- A föld bőkezű azokhoz, akik tisztelik. Mindannyiunk számára van elég víz. Észre fogjátok venni, hogy ez a patak maga alakítja ki medrét ezeken a járatokon át egy földalatti tóhoz. Fogadjátok el ezt az ajándékot, és ne háborgassatok minket többé.

A quilboarok lassan visszatértek alagútjaikba, ahogy a fény a Muglore-t övező hegyeket megvilágította. A hajnal nagy jelentőséggel bírt a taurenek számára, mint az újjászületés szimbóluma, de ma újfajta tiszteletet keltett bennük a Földanya és ajándékai iránt. Az első támadás során elesett quilboarok holttestein át visszatértek Narache Táborba. Garrosh csendben gyalogolt, túl mérges volt ahhoz, hogy megszólaljon. Baine rájött, hogy igazán meg se lepődik ezen a reakción, miközben Garrosh gyors lépteit figyelte.

Végre odaért hozzájuk az első zeppelin, és egy kötélhágcsót eresztettek le a földre. Baine fölnézett a léghajóra, majd vissza a köréje gyűlt Napjárókra. Pillantása Garrosh-ra esett, majd pár pillanattal később a léghajóra nézett és bólintott.

- Menj és vezesd a Hordát. Ha ismét szükségünk lesz a közreműködésedre Mulgore-ban, értesítünk. – Ezzel hátat fordított a továbbra is néma hadfőnöknek, és elindult Dörgő Meredély felé, nyomában Napjáróival.

***

Az éjszaka leszállt Mulgore-ra, hosszú árnyékokat vetve a földre. Tábortüzek pettyezték a domboldalakat és réteket, ahogy minden tauren az estéhez készülődött. Ma nyugodtan fognak aludni, tudva, hogy otthonaik újra biztonságban vannak. Baine sátra előtt Messzivándorló Szürkepata és néhány törzstársa várakozott. Végül így szólt:

- Acélozzátok meg lelketeket. Ezt meg kell tennünk.

Belépett a nagyszobába, mögötte szorosan törzsének tagjaival, ahol Baine próbált pihenni, és halkan megkérdezte:

- Főtörzsfőnök, kaphatnánk egy percet?

Baine fáradt mosollyal az arcán állt fel.

- Természetesen. Mit tehetek értetek?

Az idős tauren lehorgasztotta a fejét és így szólt:

- A bátorításod ellenére a szívünket továbbra is gond nyomasztotta. Előkészítettük utazásunkat, és a reggel korai óráiban távoztunk. Tanúi voltunk győzelmednek a quilboarok felett, ami igazán inspiráló volt. Valóban egy vezető erejével és bölcsességével rendelkezel, csak túl vakok voltunk ahhoz, hogy lássuk. Szégyelljük, de be kell vallanunk, úgy éreztük, hogy el kell hagynunk ezt a földet, és most alázatosan a bocsánatodat szeretnénk kérni, Főtörzsfőnök.

Baine egy kézmozdulattal leintette.

- Zavaros és bizonytalan időket élünk. Gondokkal teli szíveteknek könnyű megbocsátani. Ezek a quilboarok nem fognak többet zaklatni minket Mulgore-ban, de ez nem jelenti azt, hogy minden gondtól megszabadultunk. Minden oldalról problémák vesznek körül minket, külsők és belsők egyaránt, de csak együtt vagyunk képesek túljutni rajtuk.

Baine a sátra bejáratához ment, és hosszú időn keresztül nézelődött. Látta, ahogy Dörgő Meredély az estére készülődik, hogy a távolban szétszórtan tüzek égnek. Homályosan látta Narache Tábor sziluettjét, ahol a fiatal tauren harcosok most térhettek vissza a képzésükhöz. Szükség lesz rájuk az elkövetkezendő próbáknál, a próbáknál, amikor népe összes tagjának hitét és megbizhatóságát próbára teszik.

Baine bólintott, és az előtte álló kis csoport felé fordult.

- Népünk sok-sok éve járja ezt a földet, és ezen idő alatt sok mindent megtanultunk a világról. A szövetségeseinknek szüksége van bölcsességünkre és iránymutatásunkra. Az apám valaha ígéretet tett a Hordának, hogy visszafizethesse azt, amit a Horda tett egykor népünkért. Én a magam részéről, beváltom ezt az ígéretet.

- Vége -

Az egész novellát pdf-ben az alábbi címről éritek el:

http://data.hu/get/4270448/Baine.pdf

Vérpatás Baine - Ahogy előttünk apáink 5. rész

A Kor'kronok elitek voltak, halálosak és a meglepetés erejével támadtak. A sötét zeppelinek csendben kúsztak a levegőben a kora hajnali órában, majd a quilboarok által megszállt területek mellett leereszkedtek. Garrosh-sal az élükön, a harcosok köteleken ereszkedtek le, majdnem a quilboar járőrök fejére. Villámgyorsan villantak meg a pengék, és máris tíz quilboar feküdt előttük mozdulatlanul.  Csak egy kis visítás hagyta el az egyik ellenség ajkát, de a bejárat melletti őrök azonnal vizsgálódni kezdtek a lyukon át. Ők is hamar pengék és kardok csapásainak áldozataivá váltak, ahogy a döbbent tömegbe berobbantak. Mivel a zeppelinek biztonságos távolságra távolodtak, a Kor'kronok elindultak lefelé az alagutakban, és minden ellenállást gyorsan és hatékonyan szüntettek meg.

A csata rövid volt, de intenzív, és a quilboarok olyan hevesen védték a területeiket, amely még Garrosh-t is meglepte. A szűk alagutakban folyatott harcokhoz szokott quilboarok még az agyaraikat is bevetették, ha kellett, és értelmetlen buzgalommal támadtak. Nem féltek meghalni otthonuk védelmében. Garrosh magában mosolygott, ahogy egyik quilboar a másik után esett el előtte. Majd ő megtanítja őket ma arra, hogy mi a félelem.

Néhány perccel később a csoport elérte a fő termet Garrosh vezetésével, aki diadalmasan lengette maga előtt Üvöltővért, készen arra, hogy lesújtson vele. Büszkén bólintott. A padló tele volt holttestekkel és a harcosok nehéz légzésén kívül más hangot nem lehetett hallani. A harcosok jelek és nyomok után szimatolták, hogy eldönthessék, a számtalan járat közül melyiket kell követni. Néhány perccel később dulakodás hallatszott a hátuk mögül, és lassan megfordultak, arra számítva, hogy a megmaradt quilboarokat is megöljék.

Azonban néhány eltévedt járőrnél többen voltak, az egész alagút tele volt bestiákkal. Az újonnan érkezők megálltak egy pillanatra, észrevéve, hogy több tucatnyi testvérük hever a padlón. Garrosh odakiáltott nekik:

- Ma mindannyiótoknak meg kell fizetnie. Ma tanúi lesztek a Horda haragjának!

Garrosh jelére a Kor'kronok a csoport felé zúdították fejszéiket, több tucat visítás tört fel és visszhangzott az egész barlangban. De a quilboar még nem indítottak támadást. Újabb fejszék repkedtek, de továbbra sem mozdult egy vadállat sem.

 - Mi ez?! - ordította Garrosh. – Ilyen könnyen megadjátok magatokat? Nem fogok megkegyelmezni nektek, hanem leváglak titeket ott, ahol álltok!

Egyszerre az összes quilboar egyként emelte fel a fegyverét és visított fel. A Kor’kronok mögötti barlangból kitörtek, és ahogy az orkok megfordultak, azt látták, hogy hullámokban tört fel egyre gyorsabban a különböző lyukakból, alagutakból és tetőkből a több száz vadállat.

- A bal szárny felé lendítsetek, nyomjátok őket előre! – kiáltotta Garrosh. – Ne hagyjátok, hogy elvágjanak minket a felszíntől! – A harcosok a quilboarokra vetették magukat, a hátuk mögött tartva a kijáratot. Üvöltővér csak egy elmosódott folt volt, ahogy énekelt a levegőben, hogy a fő támadókkal találkozzon. Reccsenve estek el, de elesett testvéreik helyére egyre több bestia érkezett.

- Előre! - érkezett a parancs, és a harcosok még keményebben támadták a védekező malacokat és röfögőket, de a quilboarok habozás nélkül visszaverték a támadásokat. Különböző színű fénycsóvák világították meg a Kor’kronok eltorzult arcát, ahogy a quilboar sámánok villámokat idéztek közéjük. Mennydörgésszerű üvöltések visszhangoztak a barlangban, valahányszor a villámok célt értek. Garrosh nehezülő szívvel vette észre, hogy minden egyes fénycsóvánál egyre kevesebb harcosát látja. Ahogy elhullottak, kiesett kezükből a fáklya, és a földön gyorsan kihúnyt a fényük. Garrosh újult erővel üvöltött fel, és még dühödtebben harcolt. Pokolsikoly volt, és egy Pokolsikoly sem lett áldozata ilyen szánalmas lényeknek. Majd ő kivezeti a harcosait innét.

Körbelengette Üvöltővért, egyre gyorsabban és gyorsabban, és a levegő megtelt a fejsze mozgásának ijesztő dalával. Az üvöltése visszaverődött az alagutakról és válaszul még több szörnyeteg visított fel. Quilboarok repkedtek minden irányban, vagy terültek el a fejsze előtt, ahogy Garrosh egyre előbbre nyomult, de a számuk végtelen volt. Nem volt enyhülés, nem volt visszavonulás, és Garrosh-t egyre mélyebbre és mélyebbre nyomták a barlangban, ahova már a fény sem hatolt be a felszínről. Most már egyedül volt, sötétség vette körül és végeláthatatlan quilboar-tömeg, amely félelmetesen visított felé. Elkezdték rángatni a páncélját, harapdálni és karmolni az előbukkanó húst, és egyre mélyebbre nyomták az alagútban.

Nem volt más hátra, vissza kellett vonulnia abba az irányba, amelybe nyomták, egyre csak lefelé. Érezte meleg leheletüket és hallotta izgatott sikongásaikat. Megfordult, a felszínhez visszavezető út után tapogatózva, de csak egy rövid mellékjáratot talált, amely hirtelen véget ért. Végül hátát az alagút falának vetette, Üvöltővér pedig beakadt egy kiszögellésbe oldalt és nem lehetett kihúzni.

Egy rekedt üvöltéssel Garrosh nekilendült a sörték és kardok áradatának. Kicsavart egy lándzsát az egyik támadó kezéből, hogy azután egy másik fejébe nyomja. Eközben a szörnyeteg által tartott fáklya, az utolsó fényforrás is kihúnyt. Minden sötét lett. Közben egyre csak jöttek, és bár egyedül volt, elveszve a sötétben, Garrosh nem akart megállni, amíg mindannyian holtan nem fekszenek előtte. A karjai már fáradni kezdtek, a lélegzete szaggatottabbá vált, de attól csak támadt minden keze ügyébe kerülő fegyverrel. De ahogy egy szörnyeteg elhullott, azonnal egy másik lépett a helyére.

Lassan kezdték eltiporni, és egyre több quilboar-támadás ért célt. Homályosan látott egy fényt, amely áthatolt a sötétségen, de a tudata az előtte lévő harccal volt tele. Ahogy a fény egyre világosabb lett, sok támadó megállt, és Garrosh enyhe zűrzavart hallott a fő járat felől. Hirtelen egy hihetetlenül világos fény töltötte be minden irányban az alagutat, és a forrása lépésről lépésre egyre közelebb jött. A körülötte lévő quilboarok felkiáltottak mérgükben, és visszafordultak arra, amerről jöttek. Habár szinte megvakult a fénytől, Garrosh látta, ahogy a szörnyetegek jobbra-balra repkedtek, mintha nem lennének többek, egyszerű játékbabáknál.

A fény egyre fényesebb lett, és megközelítette a kanyart, ahol az utolsó állását felvette. A sarokból látta Baine-t, kétoldalt Rúnatotem Hamuullal és egy maroknyi Napjáróval. Baine lekiáltott az alagútba:

- Ne mozduljatok, testvéreim! Nem kell félnetek a sötéttől! – Közben a Félelemtörő világosan izzott a kezében, fényesebben, mint a Napjárókból áradó Fény maga. Baine azon merengett homályosan, hogy vajon Anduin Wrynn értékelné-e, hogy az ajándékát arra használják, hogy egyik bestiát a másik után öljék meg a törp fejszével addig, amíg a quilboarok tömegesen nem kezdenek el visszahúzódni a lenti lyukaik biztonságos sötétjébe.

 Baine a Hadfőnök oldalához rohant.

- Garrosh, fogd a fegyvered, és menjünk. El kell tűnnünk innen, mielőtt oldalba támadnak minket. – Talpra állította Garrosh-t és segített neki kihúzni a fejszét a falból, ahova belenyomta. - Siess.

Gyorsan tették meg az utat a felszín felé, és a padlót elborító testektől eltekintve az út tiszta és akadálymentes volt. Baine számított a jó szerencséjére, hátha teljesen szétverték a quilboarokat, ahogy áthaladtak egy sokkal nagyobb barlangba. Amikor elérték a túloldalt, Hamuul kérte, hogy álljanak meg. Letérdelt, és motyogni kezdett, a megfelelő iránymutatást keresve, hogy melyik a helyes út a szabadba. Ahogy ott állt, és intett az út felé, a barlang falai összetörtek. A csoport megpördült, hogy szembenézzen az újabb támadással, de a támadókat meglátva hirtelen megálltak.

Garrosh a lármát túlszárnyalva kiabálta:

- Mik azok?

Baine tett egy óvatos lépést hátrafelé.

 - Bárcsak tudnám, Hadfőnök ...

T&K - A sámánizmus

Kívülállók és a Hordában kevésbé járatosak szeretik a taurenek és az orkok spirituális hitét „sámánizmusnak” nevezni, mintha egyetlen szóval ki lehetne fejezni ennek a komplex filozófiának az összes részletét és ágazatát.
Valójában az a spirituális út, amit sámánizmusnak hívunk és amit az orkok és a taurenek követnek, számos különböző hitvilágot foglal magába. A sámánizmus fő tanai, amiket Azerothon gyakorolnak, az ősimádat, az animizmus és a szellemek útmutatása.

Az ősimádat

Az ősimádat többet jelent a halottak egyszerű tiszteleténél. Amíg szinte az összes faj tiszteli és megemlékezik az őseiről valamilyen módon, az orkok és a taurenek hisznek abban, hogy az elődeik olyan erővel rendelkeznek, amivel az élő utódokkal kapcsolatot teremthetnek. A taurenek nem pusztán visszaemlékeznek az őseikre; beszélnek hozzájuk és erőt merítenek belőlük. Egy taurenre az őse folyamatosan vigyáz, és néha látomásokon és álmokon keresztül irányítja.

Minden tauren megtanulja azokat a szertartásokat és imákat, amelyekkel kapcsolatba léphet az őseivel. Egy tauren sámán ugyanakkor a törzsi szellemeket is meg tudja szólítani, hogy töltsék el őt bölcsességgel és erővel.

Habár a tauren társadalom ma már nem nomád, a szertartásaik és hagyományaik nagyon régi eredetűek, így erősen befolyásolta az a nomád életstílus, amit a taurenek követtek egészen mostanáig, amikor csatlakoztak a Hordához és Mulgore-t tették meg otthonuknak. Például, amíg a taurenek nomádok voltak, nem tudták akkor, amikor akarták, meglátogatni az őseik sírját, hogy tiszteletüket tegyék. Számos szertartás azt kívánja egy taurentől, hogy fából készült figurákat faragjon és aztán ezeket a faragásokat illatosított füvekkel és gyógynövényekkel együtt égesse el, ezzel kifejezve tiszteletét az őseinek. Bár most már állandó otthonuk van Mulgore-ban, de a fosztogató kentaurok még mindig távol tartják őket számos területtől, így továbbra sem tudják az összes ős sírját meglátogatni. Így nincs sok értelme változtatni a kialakult szertartáson.

Az orkok több konkrét emlékeztetőt is hagynak az őseiknek. Emlékműveket faragnak az elesetteknek és az állandó táborhelyek körül köveket helyeznek el. A nomád orkok és taurenek számos csoportos szertartást tartanak; ezek a szertartások történetmeséléssel, imádkozással és lakomával telnek egy egész éjen át. Az orkok halotti szertartásai elég változatosak, de vannak közös elemek. Ha egy ork meghal, minden jelenlévő ork olyan hangosan üvölt, ahogyan csak tud, ezzel riasztva az elhunyt őseit, hogy el kell jönniük, hogy átvezessék az új szellemet a szellemvilágba. Ha egy ork csatában esik el, a társai megvárják az üvöltéssel a csata végét. Így különböztetik meg a halál-üvöltést a csatában elveszettek hangjától.

Az orkok nagyra tartják a becsületet. Ha úgy hal meg egy ork, hogy még van egy beteljesítetlen kötelezettsége, a közeli barátai és rokonai magukra vállalják, hogy teljesítik a kötelezettségét, hogy így az elhunyt ork szelleme szégyenfolt nélkül léphet át a túlvilágba.

Az elhunyt legközelebbi barátai és rokonai néha magukhoz veszik a holttest egyik agyarát emlékeztetőnek és jelképnek, hogy utána sámán szertartások során meg tudják idézni a szellemét. A halott tiszteletére tartott csoportos szertartáson az orkok feldíszítik törzsi jelmezeiket vagy fegyvereiket az elhunyt barátaik és családtagjaik agyarával.

A taurenek jobban szerették eltemetni a halottaikat, de a Falka és az Elhagyottak (Forsaken) eljövetele óta egyre több törzs hamvasztja el halottjait, hogy elkerüljék az élőholt életmód lehetőségét.

Az animizmus

Az animizmus azt tanítja, hogy minden élőlénynek és néhány tárgynak is lelke vagy szelleme van. Az orkok és a taurenek hisznek abban, hogy léteznek növény-szellemek, természet-szellemet és föld-szellemek, amikkel mindenkinek tisztelettel kell bánnia. Az, aki tagadja a természeti szellemek létezését, megbontja kapcsolatát a földdel. Elveszetté és zavarttá válik, spirituálisan csak hányódik a világban.

Az animizmushoz való visszatérés egészen forradalmi gondolatokra sarkallt néhány orkot. Évszázadokon át az orkok aljas teremtmények voltak, pusztítók és vérszomjasak. A Szövetség civilizált népei lenézték az orkokat, primitívnek és vadnak tartották őket. Most az orkok összehasonlították az új hagyományaikat a Szövetségével és a sajátjukat ítélték meg spirituálisan felsőbbrendűnek. Most már a Szövetség tűnik számukra primitívnek és civilizálatlannak; a Szövetség erősen kötődik a komplikált és steril filozófiáihoz és tagadja az animizmus egyszerű és alapvető igazságát. Néhány ork lefitymálja a Szövetséget, mások szánják őket, míg másokat ez az egész kettősség hidegen hagy.

A taurenek a Föld Anyának nevezett szellem tiszteletén keresztül gyakorolják az animizmust. A Föld Anya jelképezi a természet összes animista erejét. Folyó-szellemek, tenger-szellemek, fa-szellemek, kő-szellemek és állat szellemek mind a Föld Anya képében tükröződnek. Az orkoknak kevésbé rendezett a filozófiájuk; úgy látják, hogy minden egyes szellem mint egyén kapcsolódik az egészhez, akárcsak egy nagy törzs tagjai.

 

Szellemi útmutatás

A szellemi útmutatás nem annyira a sámánizmus egyik filozófiai ága, mint inkább egyfajta technika, amit az ősimádat és az animizmus során használnak. A taurenek kifejezetten sokszor használják a szellemek útmutatását, a mindennapi életük során és a zűrzavaros időkben.

Egy sámánisztikus törzs tagjai megtanulják, hogy hogyan hívják az őseik és a természet erejét, hogy felruházza őket erővel és tudással. Néhány nagytudású sámán megtanulhat közvetlenül is kommunikálni az ősi szellemekkel, de a legtöbben inkább születnek ezzel a képességgel. Ezek a személyes a törzsi szellemekkel gyakran, és néha akaratlanul állnak kapcsolatban. Igyekeznek tolmácsolni az ősök szavait és hídként szolgálnak az élők és a holtak között.
Az ősök szellemeivel kommunikáló sámánokat gyakran szellemjáróknak is nevezik.



Tauren Ősök Faragásai

Amikor egy tauren elhatározza, hogy az ősei tiszteletére egy szertartást mutat be, meghatározott számú fabálványt farag, amit a szertartás során eléget. Az, hogy milyen bábut farag, mindig tükrözi a tauren történetét és számára fontos értékeket, így minden egyes szett teljesen személyre szabott. Ugyanakkor bizonyos témák időről-időre ismétlődnek, és a legtöbb tauren a következő szimbólumokat megérti.

Egy miniatűr faragott tauren az adott személy ősét jelképezi. A taurenek magukat egy 6 inch hosszúságú térdelő figurával jelképezik, hogy kifejezzék tiszteletüket az elődeiknek. Azonban minden elődjét egy tauren sem tudja egyenként, különálló figurákkal kifaragni, helyette bizonyos reprezentatív figurák az alábbiakat jelképezi:

• egy idős férfi és nő az idős korukban meghalt ősöket, 
• egy terhes nő és egy férfi vadász azokat, akik erejük teljében haltak meg,
• egy gyermek vagy fiatal pedig azokat, akik gyerekkorukban vagy a születésük előtt meghaltak.

További faragások a tauren családja által képviselt értékekelt jelképezik:

• Egy fa szorosan körülölelve gyökerekkel a család fontosságát jelképezi, azokat a gyökereket, amelyek a mai napig támogatják a taurent.
• A madarak, különösen a baglyok vagy a sasok a generációról generációra szálló bölcsességet jelentik.
• A kodó, a legszentebb minden állat közül, jelképezi a tauren és a Föld Anya közötti kapcsolatot.

A taurenek elem-szimbólumokat is használnak a szertartásaik során.

• A láng és a szén faragások az energiát és a csatát jelképezik és a taurenek általában akkor faragják ki ezeket, ha egy harcos ős előtt szeretnék tiszteletüket kifejezni.
• A víz a spiritualitást és a bölcsességet jelképezi; állóvizet faragnak a bölcsességükről ismert ősök tiszteletére, míg a folyóvízzel a sámán előtt tisztelegnek. 
• A föld a földek iránti szeretetet és a fizikai erőt jelenti, és a szertartások során ezekkel a föld-faragásokkal tisztelegnek a druidák és a hatalmas vadászok előtt.
• A levegő-faragások, amik általában felhők, hullámvonalat, vagy szálló levelek, a felfedezést és az alkalmazkodóképességet jelentik, a taurenek a levegő-faragásokat a vadászok, a felderítők és a gyerekek előtti tisztelet jeleként használják. 

A Föld Anya

A Föld Anya a taurenek szerint a természet összes szelleme. A Föld Anya Azeroth folyóiban, fáiban, pusztáiban és hegyeiben él. Ő a természet megtestesítője. Az összes kisebb természet-szellem a Föld Anyától ered, és oda tér vissza halálakor.
Bizonyos értelemben a taurenek egyfajta univerzális tudatnak tekintik a Föld Anyát. Amíg az egyéni szellemek egy meghatározott helyet képviselnek, az állatok, vagy a tárgyak, mint egy egyszerű fa szelleme, vagy a völgy szelleme, addig a Föld Anya az egész földet képviseli. Ő az összes élet és természet.
Az egyetlen Föld Anyától elkülönült szellemek az érző lények szellemei. A tauren ősök szellemei összhangban élnek a Föld Anyával, de nem részei neki.
A tauren vallás azt tanítja, hogy úgy kell tisztelni és szeretni a Föld anyát, hogy a testével, a földdel és gyermekeivel, a növényekkel és az állatokkal szintén tisztelettel bánunk. A taurenek olyan kevéssé akarják a föld természetes egyensúlyát megbolygatni, amennyire csak lehetséges. Csak azt szerzik meg a földtől, amire szükségük van és elkerülik a tömeges fakivágásokat és bányászatot. Tisztelik az állatokat, amiket levadásznak és soha nem pocsékolnak el egy állati áldozatot.

Látnoki Küldetések

A látnoki küldetések jelképezik a törzs egy tagja életútjának állomásait, mint a gyermekkorból a felnőttkorba, vagy a lányságból az anyaságba való átmenetet. A sámánok karrierjük során több látnoki küldetésen is részt vesznek, és mindegyik feltárja a lelkének addig egy rejtett tudását.
Ahhoz, hogy egy látnoki küldetésen részt vegyen, a látnok maga mögött hagyja a törzsét és keres a természetben egy területet, amelyet csendesnek és megszenteltnek érez. A látnok semmilyen civilizált szerszámot nem vihet magával, beleértve a fegyvereket és a ruhákat, csak egy vizes kulacsot vihet magával. A törzs sámánja ellátja a látnoki beszélőt egy csomag gyógynövénnyel, amelyet a megszentelt helyen fogyaszthat. Ezek a gyógynövények megkönnyítik a látnoki küldetést.
Egy látnoki küldetés 2-4 napig tart. Hagyományosan a küldetés egy erőteljes késztetéssel kezdődik, hogy elhagyja a területet. A látnoknak ellen kell állnia a kísértésnek és az általa választott területen kell maradnia. A legtöbb látnok emlékezteti magát a szent feladatra, amelyet teljesít, és azzal tudattal nyugodnak meg, hogy pár napot egyedül is át tudnak vészelni. Miután az elhagyásra késztetés elmúlik, a látnok meglepően élénknek érzi magát. Úgy érzi, hogy kiúszik a testéből és látja az alatta elterülő földet. Tüzetesen megvizsgálja a testét és ennek során megérti a lelkét is. Minden fizikai jellemvonás az ősei és népének elmúlt tapasztalataira emlékezteti. Addig meditál ezeken a dolgokon, amíg azt nem érzi, hogy békében van önmagával.
A látnoki küldetés csúcsán egy szellem-állat érkezik a látnokhoz. Az állat a látnok szellemét jelképezi; a rettenthetetlen harcosok egy medvét láthatnak, amíg a félénk növénygyűjtők egy nyuszit. A látnok azonnal szoros kapcsolatot érez az állattal. Kivételes esetekben a szellem-állat a megszentelt területről egy nagy erejű helyhez vezetheti a látnokot. Ez néha azokkal történik, akikből később sámán lesz. Az erő helyén a látnok egy további próbán vesz részt, mint a vadállatok elleni küzdelem próbája, vagy az a próba, amelynek során egy sérült állatot kell meggyógyítania, vagy megszereznie egy veszélyes helyről kell megszereznie egy tárgyat.
A látnoki küldetés végeztével a látnok általában magával visz apróbb tárgyakat a megszentelt területről, mint egy követ, vagy állatszőrt, amely a küldetésére emlékezteti. Az a látnok, aki elbukik a küldetésen, újra próbálkozhat, ha ő és a sámánja újra készen áll rá. 

(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 90-93.p.)

Eltűnt személyek nyomában - Calia Menethil

Szóval ez lenne az egyik új rovat, amit elkezdenék (tudom, a többit sem fejeztem be, csak most ez annyira a fejemben van, hogy muszáj leírnom), az Eltűnt személyek nyomában. A rovat Azeroth azon lakóival foglalkozna, akiknek jelenlegi hollétéről és sorsáról mit sem tudunk, pedig jó lenne. Legutóbb a Blizzard illetékesei azt válaszolták, hogy tudják, hogy bizonyos személyek hiányoznak, nem felejtették el őket, de a történetüket majd a megfelelő időben fogják elmondani.

Addig is, nekünk megmarad a találgatás, hogy kivel mi lehet. A spekulációk nemcsak az én kitalációim, hanem a külföldi oldalakon leggyakrabban előforduló magyarázatok bemutatása. Természetesen a témában a Ti véleményetekre is kíváncsi vagyok, szóval írjátok meg nyugodtan kommentben, hogy melyikkel értetek egyet, melyikkel nem, illetve mi a ti verziótok :)

Legelső alkalommal egy olyan személlyel kezdjük, aki a Warcraft-játékban még soha nem jelent meg, holott eddig is sok mindent megtudtunk már róla. Ő Calia Menethil, Terenas és Lianne Menethil lánya, Arthas herceg testvére. Hogy mit tudunk róla még biztosan? Azt, hogy apja egy bizonyos Daval Prestor nevű emberhez kívánta hozzáadni, aki valójában maga Halálszárny volt. Caliával sem a Warcraft 3, sem a Wow során egyáltalán nem találkoztunk. Hogy merre lehet? Erre több teória is van.

1. Halott. 

Az Arthasról szóló könyvben van egy rész, ahol Arthas egy titkos kijáraton gondolkodik, amelyről rajta kívül csak Calia, Terenas, Lianne, Uther és Alonsus Faol tudott. Arthas ugyanakkor megjegyezte, hogy ezek az emberek már mind elmentek, eltávoztak. Vannak, akik ebből azt gondolják, hogy Calia valójában halott. Szerintem ennek kicsi az esélye, hiszen semmi értelme nem lenne eddig rejtegetni őt, hogy utána bejelentsék: ó, ő már régen meghalt.

2. Calia az SI:7 ügynökeként Theramore-ban rejtőzködik.

 

Ez talán a legelterjedtebb teória és szerintem ennek van a legnagyobb esélye, hogy igaz legyen. Az ok egyszerű: egyetlen Calia keresztnevű személy van a Warcraft világában: egy bizonyos Calia Hastings Theramore-ban, aki az SI:7 tagjaként a lázadásra és dezertálásra buzdító katonák leleplezéséhez kéri a segítséget. Miért használna a Blizzard ilyen nyilvánvaló keresztnevet akkor, ha nem lenne köze egymáshoz a kettőnek? Végülis lehetséges, hogy Calia Jaina szárnyai alatt keresett magának menedéket: a két lány már korábban is jóban volt, Jainával együtt sokan elhajóztak Lordaeronból. Lehetséges, hogy Calia nem akart Viharváradra menekülni, hanem teljesen új életet akart kezdeni egy új földrészen. Az SI:7 ügynökeként pedig fontos politikai szerepet is betölthet.

3. Caliát az Elhagyottak fogságából szabadították ki Aljavárosból.

Az RPG-könyvekben apróbb történetek is találhatók. Az egyik szerint egy Andarin nevű paladin az Ezüst Hajnal szolgálatában egy akció keretében foglyokat készült kiszabadítani Aljavárosból, amikor egy Trevor nevű élőholt pap felfedezte ténykedését. A pap egyezséget ajánlott: nem riasztja az őröket, ha Andarin beajánlja őt az Ezüst Hajnalba. A paladin beleegyezett, és két foglyot szabadítottak ki: egy varázslót, és egy gyönyörű fiatal lányt. Úgy tűnt, hogy a lány és Trevor már korábbról ismerték egymást, és a pap hercegnőnek szólította a lányt. 

Sokak szerint a hercegnő valójában Calia volt. Lehetséges, hogy Trevor még élőként Lordaeron királyságában élt (mint nagyon sok élőholt), és onnét ismerte a Menethil családot és annak tagjait. Elképzelhető, hogy Caliát valóban foglyul ejtették az élőholtak, és ezt nem reklámozták, ahogy szökését sem. Azonban ne felejtsük el, hogy a Blizzard az RPG könyveket kifejezetten nem-kanonikusnak nyilvánította.

4. Calia Halálszárny foglya, és a sárkány fel kívánja használni őt valamilyen módon.

Szerintem a legvadabb elképzelés, de elég sokan hisznek benne. Eszerint Calia valójában Halálszárny foglya/társa szabad akaratából vagy kényszerből. Az elmélet kiindulópontja a tény, hogy Caliát Daval Prestorhoz, alias Halálszárnyhoz akarták hozzáadni. Az Arthas könyv szerint ennek Calia nem annyira örült - mármint annak, hogy a megkérdezése nélkül döntöttek. Ugyanakkor van egy érdekes érme a dalarani kútban: eszerint Calia azért annyira mégsem ódzkodott Davaltól, hiszen vágyott rá, hogy a férfi észrevegye. Daval azonban egyszercsak eltűnt és azóta nem tért vissza. Calia szintén eltűnt. Nem lehet, hogy Halálszárny még egyszer felöltötte emberi alakját, hogy megszöktesse a hercegnőt, és később szükség szerint felhasználja céljai érdekében?

És hogy miért fontos Calia? Mert ő az utolsó élő tagja a Menethil dinasztiának. Annak a dinasztiának, amely egész Lordaeront irányította. A lány valójában már nemcsak Lordaeron örököse, hanem jogos úrnője is. Az embereknek jól jönne Calia feltűnése, hiszen jogosan léphetne fel Sylvanas-szal szemben Lordaeronban. Emellett Sylvanasnak a saját népe miatt is főhetne a feje: élőholtjai többsége korábban ember volt, méghozzá Terenas király uralkodása alatt. Biztosan emlékeznek még a gyönyörű hercegnőre, a bájos Caliára. Vajon mit tennének, ha felbukkana? Szembeszállnának vele, vagy melléállnának?

Lordaeronban jelenleg háború dúl a terület irányításáért. Jogos úrnője Calia Menethil. A kérdés csak az, hogy mikor és hol fog felbukkanni a hercegnő.

És most a ti véleményeitek következnek. Emellett lájkoljatok a Facebookon is!

Ember (asszony) tervez...

Sziasztok!

Még személyes bejegyzést nem is írtam ezen a blogon, de most ez következik.

Középiskolás koromban hallottam először a Warcraftról, amikor fiúosztálytársaim játszottak vele, engem azonban egyáltalán nem kötött le. Majd jópár évvel később, a párom - aki azóta a férjem - játszott Wow-val, már a Burning Crusade környékén, nekem pedig az éjelfek kezdőzónáján keresztül mutatta meg a játékot. Persze egy lánynál mi sem válik be jobban, mint az elbűvölően szép Teldrassil tája. Ekkor én is játszani kezdtem, igazából a hangulata miatt.
Később a Warcraft 3-mal is játszottam, de csak az első részt, így Arthas történetét ismerhettem meg belőle. Mjad megint egy-két év szünet következett (egyetemi államvizsgák és egyéb bajok), de tavaly év elején ismét visszatértünk a játékba, ezúttal mindketten. Ekkoriban már jobban kezdett érdekelni a Warcraftot körülvevő világ, a lore is. Elkezdtem a magyar nyelven fellelhető Wow-lore témájú anyagokat olvasgatni és gyűjtögetni. Majd megszereztem az RPG könyveket is, és tavaly augusztusban nekiálltam fordítgatni belőle. Először nehezen ment, aztán egyre könnyebb lett.

Idén pedig már nemcsak kötött szövegeket kezdtem el fordítani, hanem saját magam is szerkesztettem meg az aprócska cikkeimet, ezek az Azerothi Históriák. Emellett - mivel a wow-hungaryt sem akartam elárasztani azzal, hogy állandóan blogbejegyzéseket irogatok - elkezdtem a hivatalos oldalon megjelenő vezetőkről szóló történeteket is fordítani. Ezen történetek tárolására találtam ki ezt a blogot, majd elkezdtem átmásolgatni ide a korábbi bejegyzéseimet is.

A lendületem azóta is töretlen, csak idővel szűkölködök. Nem tudom, hogy a jövőben mennyi időm lesz csinálni, de igyekszem, mert még mindig szívem csücske a Warcraft lore-ja, mivel folyamatosan fejlődik, a teljes történetet még nem ismerjük.

Nyár elején megbeszéltem a bosstaktika.hu szerkesztőjével, Andrással, patitoval, vagy Kacsával (kinek, hogy tetszik), hogy csere-kapcsolat keretében segítjük egymást a munkájában. Ennek alkalmából már két írás is megjelent tőle az oldalon, aminek személy szerint nagyon örülök.

A célom ugyanis a következő: létrehozni egy magyar Wow lore adatbázist. Egy olyan adatbázist, amely kifejezetten és kizárólag a World of Warcraft lore-jával, történelmével foglalkozik. Tervezem - és piszkozatként már folyamatosan készítem - hogy egy Wow-lore Kisokos bejegyzésben tematikus rendben összegyűjtsem a magyarul megjelent cikkek linkjeit. Nem akarom senki érdemét elvenni, meg erőszakosan ide berakni, ezért ez egy linkgyűjtemény lesz, amely elirányít téged ahhoz az oldalhoz, ahol megtalálhatod a téged valamilyen témában érdeklő cikket.

Tervezem, hogy tovább folytatom mind a vezetőkről szóló történetek fordítását, mind az Azerothi Históriákat. Jó lenne folytatni Azeroth tájainak és városainak bemutatását is.

Emellett nagy vágyam, hogy néhány angolul megjelent, lore-ral kapcsolatos cikket le tudjunk fordítani magyarra, hogy az a kis közösség, akit ez érdekel, azonban nyelvtudás hiányában nem olvashatja, is hozzájusson. Itt elsősorban a Wow-Insider Know-your-lore cikkeire gondolok, de pl. angol nyelvű blogok, mint a Scrolls of Lore, a Lorecrafted, vagy a Loregy cikkei és gondolatai is érdekesek.

És még egy ötletem van: egy kérdezz-felelek panel kialakítása, ahol egy-egy érdekesebb témával kapcsolatban ki-ki kifejthetné álláspontját, elméletét, amit megvitathatunk, illetve rávilágíthatunk homályosabb pontokra, amelyeket nem tudtatok, vagy nem értettetek.

Mindez azonban meghaladja az én egyedüli erőmet. Viszont vállalkozó szellemű társakkal lehetne alkotni valamit, akik hajlandók időnként időt és energiát áldozni arra, hogy segítsenek a fordításban. Ehhez azonban tudnom kell, hogy egyáltalán vannak-e olyanok, akik hajlandók megpróbálni, és hogy egyáltalán van-e érdeklődés mindaz iránt, amit fentebb vázoltam.

Ha van, és emellé akad 1-2 ember, aki - mint én is - amatőr módjára szívesen kipróbálná magát vagy fordításban, vagy saját cikkek írásában, akkor alkothatunk valami egyedit. Ha nem lesz, akkor folytatom tovább az eddig elkezdett munkát, azonban gyorsabb tempót és több írást sajnos nem fogok tudni ígérni.

Kérlek titeket, hogy írjátok le véleményeteket és saját javaslataitokat a fentiekkel kapcsolatban.

És ne feledjétek: a ti biztató hozzászólásaitok nélkül - akár itt, akár a wow-hungaryn - soha nem jutottam volna el idáig! Köszönöm! :))