Vérpatás Baine - Ahogy előttünk apáink 3. rész

Nem sokkal az utolsó támadást követően egy késő éjjelen a Narache Tábor néhány taurenje gyűlt össze a tűz körül. A quilboar támadások erősödtek, és egyre több és több vizet szívtak ki földjeikből, hogy másoknak küldjék.

A legidősebb beszélt először.

- Nem erre a célra kell használni a földjeinket. Baine eddig a nagyhangú Garrosh összes apró-cseprő követelésének engedett. Meddig fogunk még itt ülni és nézni, ahogy lassan mindenünket odaadja az orkoknak?

Egy fiatal tauren hozzátette: - Nemcsak mi érezhetünk így. Beszélt bármelyikünk is más törzsekkel?

Az első felszólaló felsóhajtott.

- Én igen, de tudjátok, hogy milyen csökönyösek tudnak lenni a Kőpatások és a Dühösacélosok. Nem látják át teljesen, hogy Baine tettei milyen hatással vannak Mulgore-ra, mióta az apja eltávozott.

- Baine talán nem olyan, mint az apja, de biztos vagyok abban, hogy azt teszi, ami a legjobb nekünk. Csak a népünk érdekét tartja szeme előtt.

- Lehet, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé veszélyes lenne itt élni. Mi, Messzevándorlók nem az a törzs vagyunk, akik szeretnek egy helyben maradni; miért nem állunk tovább? Emlékeztek, amikor még évekkel ezelőtt a csordát követtük? Most van egy föld, amit az otthonunknak hívunk, de ennek a szabadságunk volt az ára – sóhajtott fel, és intett a társainak. – Emlékeztek: minden hónapban más mintázata volt az égboltnak? Miért kell egy darab földhöz kötnünk magunkat, amikor mindig is szabadok voltunk?

- És pontosan merre kellene mennünk?

Az idős tauren megvonta a vállát és a tűzbe bámult.

- Nem mondtam, hogy ez egy tökéletes terv...

***

Baine megbízta Hosszúléptűit, hogy tartsák szemmel a quilboarok mozgását és az utóbbi hiper-agresszív támadásokat. A quilboarok mindig is ellenséges teremtmények voltak, és most csak növelték a viszályt. Habár megerősítette a felderítők hálózatát, még mindig történtek támadások, amelyekre nem érkezett válasz. Már egy ideje nem beszélt Hamuullal, és remélte, hogy az idős fődruida talált valamilyen nyomokat.

Végül Baine Dörgő Meredély alján találta meg Hamuult, aki éppen a vadvilágot szemlélte. Mivel nem akarta megzavarni tanácsadóját, Baine csendesen szólt: - Szükségem lenne a tanácsodra, Hamuul.

- Rendben van, fiatal Baine – állt fel Hamuul mosolyogva. – Tudod, hogy minden segítséget megadok neked, amit tudok.

- Mint tudod, nemrég beszéltem a felderítőkkel a quilboarok legutóbbi támadásáról. Még mindig zavarodottak, és nem tudnak nekem választ adni. Tudom, hogy az utóbbi időben gyakrabban léptél kapcsolatba a Föld Anyával. Talált bármit, ami megvilágíthatja ezt a rejtélyt?

Hamuul megragadott egy marék füvet, megszimatolta, majd a szélre bízta. Nézte, ahogy földet ér, majd megrázta a fejét.

- Sajnos, eddig nem. A földdel való kommunikáció időigényes, Baine, különösen ilyen zűrzavarban. Folytatom a meditációimat. Nem árt, ha egy-két sámánnal is konzultálsz...

***

Baine megrázta a fejét, miközben a magában mormogó Hamuul távozását figyelte. Túl sok minden történt az apja távollétében. Nem volt biztos abban, hogy hogyan fogja megoldani ezt, de eltökélte, hogy megtalálja a módját. Túl sok harc volt az utóbbi években, és egy békés megoldás erre a problémára úgy hatna, mint a friss szellő.

Ahogy visszatért a felvonókhoz, Baine egy csapat felszerelt taurennel találkozott. – Messzevándorlók? Utazáshoz készülődtök?

Azok egyszerre bólintottak, és a csoport vezetője így szólt: - Nagyon sajnáljuk, Főtörzsfőnök, de nem maradhatunk tovább Mulgore-ban.

Baine egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, minden korábbi meglévő jókedve elszállt.

- Szeretném, ha maradnátok, Szürkepata. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek nem nehéz idők, de most mindennél fontosabb, hogy egységesek maradjunk.

Az idős tauren bólintott.

- A szavaid igazak, de kevés dolgot tehetünk mi itt. Emlékszel a régi életmódunkra? Még vannak földek, amelyeket nem szennyezett be a háború. Az élet békés és szabad lehet, ha újra elvándorlunk.

- De már nem lehet úgy élni, mint régni. A nomád életmód egy sokkal nagyobb világot kíván, olyat, amelyet nem csökkentenek a háborúk és hódítások. Ha egy helyben maradunk, van egy otthonunk, és ha mint nép egységesek maradunk, akkor tudjuk úgy megvédeni, ahogy megérdemli.

Szürkepata kezdte kellemetlenül érezni magát. – Sajnos Mulgore, mint annyi más föld, mára Garrosh akaratának egyszerű kiterjesztésévé vált. Mi csak egy olyan földre akarunk költözni, ahova nem ér el az ő arroganciája. Nagyra értékeljük, hogy apád távozása után magadra vetted a vezető köpenyét, de túl sok ez a változás.

Baine fogcsikorgatva felelt: - Garrosh a Horda vezetője, és arrogáns vagy sem, mi ugyanennek a Hordának fogadtunk hűséget. A Horda több, mint a vezetője; egy állhatatos és egységes elképzelés, amelyet Thrall és az apám hívott életre. Ha adtok esélyt neki, akkor túl tudunk lépni ezeken a problémákon, és a Horda megmenekül külső és belső ellenségeitől egyaránt. Ezt megígérhetem.

- Ahogy mondod, Főtörzsfőnök.

Baine kurtán bólintott, és a felvonóval visszatért Dörgő Meredélybe. Messzevándorló Szürkepata így szólt csapatához: - Térjünk vissza Narache Táborba, és készüljünk fel az utazásra. Kell egy kis idő az előkészületekhez, mielőtt távozhatunk.

***

Pár nappal később Hamuul egy nagydarab, tiszteletet parancsoló orkkal tért vissza Baine-hez a városba. Az ork mélyen meghajolt és így szólt:

- Swart vagyok a Borotva dombokról, Főtörzsfőnök. Örülök, hogy végre találkozhatok veled.

Baine válaszul bólintott és így szólt: - Én is örülök. Hamuul már beszélt rólad, és az ő barátait a legszívélyesebben üdvözöljük Dörgő Meredélyben. Minek köszönhetem látogatásodat?

Hamuul válaszolt helyette.

- Jó híreket hozunk. Békés módon kívánsz véget vetni a quilboarokkal való konfliktusunknak. Nem volt egyszerű, de úgy hisszük, találtunk egy megoldást.

- Ó, ezek valóban kiváló hírek – mosolyodott el Baine. – Az apámat mindig lefoglalták más ügyek ahhoz, hogy több figyelmet fordíthatott volna rájuk, de mindig is sejtette, hogy meggyőzhetők. Kérlek, folytassátok.

- Mély meditációba kezdtünk már egy ideje – folytatta Hamuul – és úgy gondoljuk, hogy végül megtaláltuk a zavargások forrását. Swart?

Swart megköszörülte a torkát. – A quilboaroknak vannak képzett egyedei, akiket Vízkeresőknek neveznek, akik a mostani földrengések után úgy tűnik, hogy elveszítették azt a képességüket, hogy vizet találjanak. Mivel kétségbeesetten vágynak a friss vízre, ezért nappal sokkal agresszívabban támadnak, azonban éjjel visszahúzódnak otthonaikba a szurdokokba. Úgy érezzük, hogy egyszerű a megoldás: találni nekik ott helyben egy vízforrást. Valahogyan – nézett rá Hamuulra.

A tauren elmosolyodott. – És itt jövök én a képbe...

Tájak és Városok sorozat: Westfall

Westfall története

Westfall a Stormwindi királyság déli határvidéke, főképp emberek lakják, de a királyság befolyása nem volt mindig elég erős ezen a területen és a Cataclysm óta új-régi problémák vetődtek fel.

Westfall Stormwind éléskamrája volt egykoron, rengeteg termőföld, békés farmok. A terület békéje az Első Háború érkeztével veszett el, ahogy Stormwind dicsősége is. Az első háborúban Medivh megnyitotta a Dark Portalt és azon keresztül az orkok átözönlöttek Azeroth földjére. Stormwind királyságát készületlenül érte a támadásuk, az akkori királyt Llane Wrynn királyt megölték,a királyság és székváros romokban hevert. A teljes pusztulástól Anduin Lothar vitézsége mentette meg a déli királyságot, aki a túlélőkkel, köztük a királyság örökösével Variann Wrynnel északra menekült, Lordaeronba.

Ám a Második háborúban az emberek visszaszerezték Stormwindot és nekiláttak újjáépíteni azt.



Igen, Stormwind újjáépítése és az azt követő botrány kihat a teljes királyságra, minden tartományt és a tartományok lakóinak sorsát máig befolyásolja. Ugyanis a Nemesi Házak vezetői és a Király nem voltak hajlandóak kifizetni az építőmestereket, akik



fellázadtak, zavargások törtek ki, amiben meghalt Variann király felesége, Tiffin. A törvényen kívüliséggel büntetett mestereket száműzték, de ez csak még erősebb ellenállást szült, megalakították a Defias Brotherhoodot, a Defias testvériséget. Céljuk a stormwindi királyság megdöntése a bosszú volt. Igazán nagy eredményeket nem tudtak elérni, igaz követőik mindenfelé szétszéledtek és fosztogatták a királyság lakóit, de központjuk a háborútól teljesen elpusztult Westfallban épült ki.

Westfallnak a Defias banditák végképp betették a kaput. Az újjáéledő királyság amúgy is gyenge



volt, se pénze se megfelelő hatalma nem volt, hogy a teljes egykori területén fenntartsa a hatalmát és a rendet. (Különösen igaz volt ez akkor, mikor Onyxia ármányának és nem kis részben a Defias testvériségnek köszönhetően Variann királyork rabszolga lett és alig 10 éves fia kezébe került a hatalom.) Az ott élő emberek névleg a királyság fennhatósága alá tartoztak, de gyakorlatilag csak magukra számíthattak. Így alakult meg Westfallban a Peoples Militia, ami egy gyenge rendfenntartó, de fegyveres testület volt. Önmagukban gyakorlatilag nem sokat tudtak elérni, de kalandorokat fogadtak fel, akiknek segítségével sikeresen vették fel a harcot a Defias banditákkal és a területet fosztogató gnollokkal, murlockokkal.



Miután Variann király kiszabadult fogságából és újra központosította Stormwind hatalmát a környező tartományokban is megszilárdult a hatalom. A Peoples Militia betagozódott a királyi hadseregbe. Westfall fellélegezhetett, hisz a fenyegetés nagy része eltűnt, a Defias testvériség gyakorlatilag eltűnt, pár magányos tagja már nem zavart sok vizet. Westfall újra az a gazdag mezőgazdasági terület lett, mint az Első háborút megelőző időkben.

Azonban a királyi hatalom megerősödése nem csupán pozitívumokat hozott. Variann király kezébe vette az Alliance irányítását, és Arthas ellen vezette hadait Northrend fagyos vidékeire. A háborúhoz pénz és katona kell, amit a királyság alattvalóinak megemelt adóiból finanszírozott. Westfallból felkerekedett a Peoples Militia, immár Westfall Brigade néven és Grizzly Hills vidékein épített ki komoly katonai bázist. A királyság polgárai közül rengetegen mentek csődbe, amire érkezett - végső csapásként - a Cataclysm; a városból és a sűrűbben lakott többi tartományból a nincstelenné váltak a rengeteg szabad területtel kecsegtető Westfallba igyekeztek. Az itt élő és éppen kicsit egyenesbejövő gazdák újabb problémákkal kerültek szembe. Egyrészt nem tudtak mit kezdeni az össze-vissza garázdálkodó hajléktalanokkal, másrészt megértették a problémájukat, hisz őket is hasonló gondok nyomasztották.



Az északról visszatérő Westfall Brigade igyekezett kezelni a helyzetet. Stormwind szokás szerint teljesen magára hagyta Westfallt, oldja meg a problémáit, ahogy tudja, így a katonaság vezetője a jól bevált recepthez nyúlt és újra a kalandorok segítségét kérte. Szép lassan kiderül, hogy a gyilkosságok és a lázadások mögött egy titokzatos nő áll, akit addig mindenki csak Hope-ként ismer (a hope szó reményt jelent angolul), és aki valójában a Defias Brotherhood egykori vezetőjének, VanCleefnek a lánya, Vanessa. Vanessa megpróbálta újraéleszteni apja szervezetét, hogy behajtsa Stormwinden az elmaradt bért és a reményvesztett embereknek új otthont adhasson. Ám a kalandorok (mi játékosok) leszámolunk vele, Vanessa, mint az apja is, meghal és ez a befejezés igazából nem zárja le Westfall történetét megnyugtatóan. A problémák nem oldódnak meg, a rövid felvirágzás után gyakorlatilag ugyanaz a helyzet áll fenn, hogy Stormwind csak elvesz a tartománytól és semmit nem ad.

Westfall lakói és kultúrájuk

A síkság békés lakói igyekeznek napról-napra élni és túlélni. A területen rengeteg hajléktalan és csavargó van, akik nem túl megbízható szomszédok. Sajnos nem lehet azt mondani, hogy a Gnollok kevesebben lennének, mint a Cataclysm előtti időkben, és hát újra rengeteg bandita grasszál. A Defias testvériség főleg Moonbrook városában és a környékén élnek, míg a város alatti Deadminesból erős bázist építettek maguknak.

Az itt élők életének nehézségét Stormwind gyakorlatilag egyáltalán nem tudja enyhíteni, ezért aztán leszámítva pár tradicionális ünnepet, amit a közösség együtt ül meg kulturális életről nem lehet beszélni ezen a területen. A Sentinel Hillből kialakított, és félkész, erőd csak egy előre tolt bástya Stormwind terveiben.

Földrajz

Westfall lankás-sík terület nagyrészt. Nyugatról és nagyrészt északról is végig a tenger határolja, keletről főként a Nazferiti folyó a természetes határvonal. Délen a Stranglethorni hegység északi lankái nyúlnak be a területre, mélyükben fekszik a híres Defias fészek, az egykori tárna, a Deadmines, ezeket a dombokat Dagger Hills néven ismerik a helyi lakosok. A Dagger Hills lábánál fekszik Moonbrook városa, a nazferiti folyó és a dombok találkozásánál Mortwake's Tower, köztük főleg elhjagyott és gnollok által feldúlt szántók találhatóak. A tartomány középső-talán inkább keleti részén emelkedik Sentinel Hill, amit Gryan Stoutmantle nagy erődrendszerré akart átépíteni. Az északi határon, a nagy farmterületek mögött két magasabb dombsor emelkedik, köztük halad el a stormwind irányába tartó országút.

Westfall elég kiszáradt vidék, csak a folyó parti részén találhatunk buja zöld lankákat. A tengerparti sáv is csak hordalékkal van tele, a homokpad mögött hamar meredek kaptatók következnek, a legtöbb helyen megmászhatatlan meredélyként.

Érdemes még megemlíteni a terület déli csücskében található szigetet, amin egy működő világítótorony található.

Vérpatás Baine - Ahogy előttünk apáink 2. rész

Rövid időn belül általánossá vált, hogy Mulgore különböző vízkútjaitól vízszállító karavánok jártak Orgrimmarba. Ott a vizet szétosztották, és Durotar lakóinak ismét volt friss vizük az otthonukban. Alkalmanként a jelentések banditatámadásokról is hírt adtak, de általánosságban a vízszállítmányok nagyon kicsi gondot okoztak.

Az első támadás Mulgore-ban szinte sokkolta Baine-t. Nemcsak az, hogy a saját szülőföldjén történt, hanem az, hogy egy brutális vérengzés volt. A nyomozás azonban nem talált semmi nyomot az elkövetőkre, illetve az indítékokra vonatkozóan. Semmit sem vettek el a holttestektől, és a szekereket is összetörték, bár nem volt bennük semmi érdekes. A szekerek csak a vízzel teli hólyagokat cipeplték. A fűben talált vérnyomok alapján néhány testet elhurcoltak, de a karaván többi tagját mind megölték.

Baine tanácstalan volt. Először attól félt, hogy ez egy megtorló támadás volt a száműzött Grimtotemek részéről, de Hosszúléptű felderítői semmi jelét nem találták annak, hogy ők is érintettek lettek volna. Éppen ezeket a jelentéseket bújta, amikor egy ork küldönc közeledett felé, és megköszörülte a torkát. Baine felnézett, és intett az orknak, hogy lépjen be.

– Minek köszönhetem a látogatásodat?

- Üzenetet hoztam a Hadfőnöktől. – A követ kibontotta a levelet és olvasni kezdte. – A taurenek főtörzsfőnökének, Vérpatás Baine-nek Pokolsikoly Garrosh, a Horda Hadfőnöke a következőket üzeni: Örömmel tölt el, hogy a vízszállítmányok időben érkeznek. Ugyanakkor figyelmedbe ajánlom, hogy a legutóbbi szállítmányokat egy ismeretlen ügynök megfertőzte. Elvárom, hogy ezt sürgősen hozd rendbe.

Baine egy pillanatra elgondolkodott, szemöldökét ráncolva: - Azok a szállítmányok Télpata Falvának kútjaitól származtak. Mondd meg Garroshnak, hogy személyesen nézek utána.

Ezzel a követ eltávozott, és miközben Baine az egyik harcosára bízta, hogy ügyeljen Dörgő Meredélyre, előkészült a Dél-Mulgore-ba tartó útjára.

***

Baine komor arccal vizsgálta a kút körül fekvő testeket. Egy totális vérengzés helyszíne volt. Három karavánt törtek össze teljesen, és ami nem volt leszögellve, azt mind ellopták, köztük az általuk szállított vízzel telt húlyagokat. A szekerek kodói eltűntek, és nyolc karavánőr holtteste feküdt körbe akörül a hat munkás körül, akiket megpróbáltak megvédeni. Az őrök ez alkalommal jobban fel voltak készülve, és legalább egy tucat quilboar holtteste hevert véletlenszerűen a terület körül.

- Quilboarok, de jobban felszereltek. Látjátok azon azt a páncélzatot? Többféle Hordás minta egyvelege. Még nem láttam korábban ilyen jól szervezett quilboarokat. – Baine gondolkodóba esett. – Mindig is a teljes béke akadálya volt itt, Mulgore-ban a konok quilboarok fenyegetése. Apám sem tudott velük soha párbeszédet folytatni. De ha most új a vezetés, talán ez alkalommal tárgyalhatunk egymással.

Baine a legközelebbi Hosszúléptűhöz fordult.

- Szólj a Narache Tábornak, hogy próbáljanak kapcsolatba lépni a Szedrespengéjű Szurdokban lévő quilboarokkal. Nem válaszolhatunk vérengzéssel a vérengzésre és nem fogok kiterjedt háborút folytatni a földjeimen. Néhány napig a régi szálláshelyemen maradok Vérpata Falvában. Tájékoztassanak, amint tudnak. 

Baine a küldöncéhez fordult: - Mondd meg Garroshnak, hogy megvannak a tettesek, és megoldjuk a helyzetet.

Garrosh pár órán belül válaszolt is, ahogy arra Baine számított. A hadfőnök ragaszkodott hozzá, hogy utasítsanak csapatokat, hogy szerezzék meg a földet és űzzék el a támadókat. Azzal zárta levelét, hogy amennyiben Baine nem képes ezt teljesíteni, ő maga fogja megtenni.

Baine felhorkantott. – Ez nem fog megtörténni. Reméltem, hogy Garrosh belátja, hogy el kell kerülnünk egy újabb konfliktust. Ám legyen. Mondd meg Garroshnak, hogy értékeljük a támogatását, de pillanatnyilag nincsen szükség katonai hadműveletekre, mivel tárgyalásokat kívánunk folytatni. Imádkozom a Földanyához, hogy sikeresek legyenek.

***

A következő nap a Hosszúléptű felkereste Baine-t régi szálláshelyén.

- Új híreim vannak a quilboar helyzettel kapcsolatban, Főtörzsfőnök.

Baine reménykedve nézett rá. – Valami jó hírt hoztál talán?

- Minden lehetséges módon megpróbáltunk velük kapcsolatba lépni, de amint meglátták a követeinket, azonnal megtámadták őket. Minden kísérlet után véráztatva tértek vissza, és nem a saját vérük volt az. – A felderítő látta a csalódottságot Baine szemében. Gyorsan hozzátette: - De a halottak számát igyekeztek minimálisra szorítani. Csak annyira harcoltak, amennyi a visszavonuláshoz szükséges volt.

- Rendben van – sóhajtott Baine. – Felfüggesztjük a tárgyalási kísérleteket egyelőre. Meg kell találnom az agressziójuk forrását, ha fölösleges vérontás nélkül akarjuk megoldani ezt a problémát.

- Minden tiszteletem a tiéd, Törzsfőnök – szólalt fel Baine egyik tanácsadója –, de biztos vagyok abban, hogy egy kisebb csapat észrevétlenül be tudna lopózni és megölhetnék a vezetőjüket. Ha zűrzavart keltünk köztük, könnyebben elpusztíthatjuk őket.

- Egyáltalán nem. Tudom, hogy valahogy elérhető a béke. Nem hagyjuk, hogy a katonai akciók elcsábítsanak minket. Az Garrosh módszere, nem az enyém. – Visszafordult a türelmesen váró Hosszúléptű felé. – Menj, és add át az üzenetemet, és tedd hozzá, hogy senki sem léphet quilboar területre a kifejezett engedélyem nélkül. Meg fogom találni a választ erre az új fenyegetésre. – A felderítő távozott, és Baine készen állt, hogy visszatérjen apja otthonába.

Mielőtt elhagyta volna a sátrat, ismét szembefordult a tanácsadóival.

- A világ szétszakad, a Szövetség a határainkat zavargatja, és a Horda belülről falja fel önmagát. Szeretnék más megoldást találni a vérontáson kívül.

A korábban felszólaló tanácsadó ismét megszólalt. – Szeretnék egyetérteni veled, de ezek a quilboarok csak barbár ellenségek, akik éveken át vadásztak népünkre. Egy ilyen béke nem tartana sokáig.

Baine bólintott. – Talán. A béke lehet, hogy múlandó, de szükségünk van egy újabb konfliktusra a szülőföldünkön? – Ezzel elindult Dörgő Meredély felé.

Az élőholtak történelme

Majdhogynem sajnálom ezeket a fickókat.
 

Nézzétek, néhány évvel ezelőtt a már halállovag Arthas Quel’Thalas erdeibe vezette a Falkát, hogy a Napkút felhasználásával felélessze cimboráját, Kel’Thuzadot. A támadás során megölte a nemes elfek Íjász Főtábornokát, Szélfutó Sylvanast, és rikoltó szellemé változtatta. Hamarosan Quel’Thalast porig rombolták. Később Arthas kifosztotta Lordaeront, és az egész országrészt a Járványföldekké változtatta, rontást hozva a Tirisfal Tisztásokra és az Ezüstfenyő Erdőre is.
 

Ekkor Arthas kénytelen volt elhajózni Lordaeronról két (egymással összefüggő) ok miatt: az ereje egyre gyengült, és a Lidérckirály figyelmeztette, hogy a Fagyott Trón veszélyben van, ezért utasította Arthast, hogy jöjjön olyan gyorsan Északszirtre, amennyire élőholtan lehetséges.
 

Ahogy Arthas ereje gyengült, Sylvanas kiszabadította magát az ellenőrzése alól. Három rémúr fivérnek – Detheroc, Balnazzar és Varimathras – szintén nem tetszett az a mód, ahogy Arthas a Falkát vezette. Úgy gondolták, hogy ők jobb munkát végeznének és határozottan visszavezetnék a Falkát a Légió kontrollja alá. A rémurak, mivel tudták, hogy Sylvanas kiszabadította magát, kapcsolatba léptek vele és elmagyarázták neki, hogy a Lidérkirály ereje gyengül – és ennek eredményeként Arthas ereje is. A rémurak azt javasolták Sylvanasnak, hogy segítsen nekik megbuktatni Arthast. Sylvanas azt válaszolta, hogy talán részt vesz a csapatukban, de csak a saját módján. És úgy is tett.
 

Sylvanas rikoltó szellemei Arthas szövetségeseinek adták ki magukat és elkísérték őt a Lordaeronról való menekülése sroán. Ahogy a rémurak seregei körülzárták, Sylvanas megjelent és egy mérgezett nyilat lőtt ki a halállovagra. A méreg lassú és fájdalmas volt, de Sylvanas türelmesen végignézte, ahogy ellensége teste elbukik. Ugyanakkor, mielőtt a méreg teljesen átjárta volna Arthast, Kel’Thuzad és seregei jelentek meg. A lidérc megmentette Arthast, Sylvanas és rikoltó szellemei pedig elhajóztak. Ekkora Kel’Thuzad az összes előkészületet megtette, hogy Arthas Északszirtre utazhasson. Távoztában Arthas utasította Kel’Thuzadot, hogy felügyelje Lordaeront és a körülötte lévő területeket, amelyek eddigre már a Járványföldekké váltak.

 

Sylvanas kinyilvánította, hogy ő és élőholtjai felszabadultak a Lidérckirály ellenőrzése alól. Rögtön nekiindult, hogy területeket foglaljon el a Falka három rémurától és a Tirisfal Tisztásokat meg is szerezte. Varimathras elnyerte a Sötét Úrnő kegyeit, miután felajánlotta neki életét, és csatlakozott az újjászervezett Elhagyottakhoz, mint a haderő tábornoka.
 

Ezidő alatt Varimathras fivére, Detheroc megbűvölte az utolsó emberi túlélőket is Lordaeronban, beleértve Garithos Főmarsallt is. Sylvanas seregei kiszabadították az embereket Detheroc seregeiből, így a Sötét Úrnő seregeivel együtt legyőzte és megölte a rémurat.
 

Ezután Balnazzar felé fordultak. A rémúr megerősítette Lordaeron fővárosának romjait, és ellenszegült a város meghódítására törekvő Sylvanas Úrnőnek és az őt hátba támadó bátyjának. Sylvanas felismerte, hogy nem elég erős, hogy egymaga bánjon el Balnazzarral, ezért egy elhamarkodott szövetséget kötött Garithos-szal, aki szintén nem akarta a Falka keze között látni Lordaeront.
 

A rémúr nem készült fel az Elhagyottak és Garithos seregeinek egyesülésére, és még az éj leszállta előtt végzett fivérével Varimathras. Ezután Sylvanas Úrnő Garithos ellen fordult, és őt, valamint seregét az utolsó szálig lemészárolta; majd kinyilvánította, hogy a város a Tirisfal Tisztásokkal és az Ezüstfenyő Erdővel együtt az Elhagyottak birodalma. Amnesztiát hirdetett minden élőholtnak, aki kiszabadult Ner’zhul uralma alól a Fagyott Trónért vívott csata során, így támogatva meg seregét, ezzel létrehozva az élőholtak népét és nemzetét. Miután felfedezte a szennyvízcsatornákat Lordaeron romos fővárosa alatt, Sylvanas újjáépítette és kiterjesztette a csatornákat, létrehozva a hírhedt Aljavárost, az Elhagyottak erejének központját.

Ugyanakkor hamarosan Sylvanas ráébredt arra, hogy képtelen biztonságban tartani területeit. Az újjáalakult Lidérckirály követelte, hogy Sylvanas és élőholt seregeit csatlakozzanak újra a Falkához, egyre agresszívabb támadásokat indítva a főváros ellen. Ráadásul még a Skarlát Kereszteseknek nevezett emberi frakció is háborút hirdetett Lordaeron minden élőholtjával szemben azzal a reménnyel, hogy felszabadítják a kontinenst és helyreállítják korábbi dicsőségét. A Skarlát Keresztesek nem tudtak, vagy inkább nem akartak különbséget tenni Sylvanas Elhagyottjai és a Falka között, ugyanakkora buzgalommal pusztítva el az Úrnő élőholtjait, mint a Lidérckirályét. Sylvanas lelki szemeivel már látta népének bukását, még mielőtt ambícióit beteljesíthetné, és ez rémülettel töltötte el, ezért szövetségesek után kezdett kutatni. Az emberek számos okból nem kerülhettek szóba. Sylvanas tudta, hogy az emberek nem racionális teremtmények, és sosem hallgatnának meg egy élőholt követet. A Skarlát Keresztesek szintén a Szövetség ellen fordították népét. Helyettük a Sötét Úrnő a másik legnagyobb frakcióhoz, a Hordához fordult.
 

Az Elhagyottak követeket küldtek Durotarba, remélve, hogy Thrall fogadja majd őket. Annak ellenére, hogy számos követét eltávolították (a Falka eltévedt vagy hitvány tagjai), az üzenete eljutott Thrallhoz.
 

Meggyőzni a Hordát arról, hogy elfogadják őket, meglehetősen bonyolult volt, de a Rikoltó Szellem Királynő elég találékony. Sylvanas tudta, hogy a Hordának is szüksége van az Elhagyottakra, és félelmetes intelligenciája, valamint ügyes manipulálása ismét bizonyították erejüket. Rábeszélte a Hordát, hogy szövetségeseként az Elhagyottak sok mindent tudnak nekik felajánlani.
 

Nem tudom, hogy hogyan, de Thrall bevette. Bár nem teljesen. Thrall és tanácsadója, a tauren törzsfőnök Vérpatás Cairne éveken át harcoltak az élőholtak ellen, így gyanakodtak az ajánlatra. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért tette. Elmondta, hogy egy bölcsekből álló tanács, a Földiek Köre kérte meg rá. Kijelentették, hogy az Elhagyottak is ugyanazok ellen a démonok ellen harcolnak, mint Thrall saját népe. Ha hátat fordítana az Elhagyottaknak, megtagadná azokat a szörnyűségeket, amelyek ellen az orkok generációk óta küzdenek.
 

A Horda szintén nehéz helyzetben volt. Nem volt olyan népes, mint a Szövetség; Azeroth pedig folyamatosan az agressziót látta a Hordában. Még ha Thrall úgy is magyarázta az egyes elszigetelt konfliktusokat, mint egyéni területi vitákat és nem faji agressziót, ő is látta, hogy a Horda és a Szövetség közötti fegyverszünet az összeomlás szélén egyensúlyoz. A világ keleti felén semmilyen ereje nem volt, mivel ekkor még nem találkozott össze az Revanagyar törzzsel. Szövetségesekre volt szüksége, éppen annyira, mint az Elhagyottaknak. Kelletlenül, de befogadta a Hordába az Elhagyottakat.
 

Sylvanas diplomatákat küldött Durotarba és Mulgore-ba, hogy az Elhagyottakat teljesen befogadják a Hordába. Hasonlóan a Horda is követeket küldött Aljavárosba, hogy rajta tartsa a szemét Sylvanas Úrnőn és hogy ellenőrizhessék, hogy csak a Horda a számára hasznos tevékenységeket folytat. Thrall és Cairne továbbra is gyanakvó az Elhagyottakkal szemben, és jogosan, ha megjegyezhetem. Talán ha tudnák az igazságot, hogy mire készülnek ezekben a napokban az Elhagyottak, akkor lehet, hogy elrendelnék az egész nép kiirtását, és fikarcnyit sem érdekelné őket, hogy ezzel mennyire meggyengítenék magukat. Talán Thrall és Cairne már tudják is, de hisznek abban, hogy a szövetségük előnyei túlszárnyalják a az Elhagyottak elhagyásának lehetséges következményeit.
 

Mostanában arról hallottam szóbeszédet, hogy az Elhagyottak egy másik frakcióval tárgyalnak. Az informátoraim azt mondják, hogy új szövetséges után kutatnak. Azt, hogy ezzel a Hordához való hűségüket akarják bizonyítani, vagy találtak egy, a Hordánál is jobb szövetségest, nem tudni. Amikor megpróbáltam kideríteni ezeknek a szóbeszédeknek az igazságát, nem találtam semmit. Ez meglehetősen zavaró, hogy úgy mondjam, de gondolom csak idő kérdése, hogy megtudjuk, hogy ezek az élőholt gazemberek mire készülnek.        


(Forrás: Wow RPG Horde Player's Guide 150-151.p.)

Vérpatás Baine - Ahogy előttünk apáink 1. rész

írta: Stevie Nix

Egy öreg, rozoga kordé gurult lefelé az úton a Nagykapu felé, ahol egy kisebb őrjárat várta, hogy őrizze a távolban lévő zeppelin-torony felé vezető úton. Ott az általa cipelt vizet szétosztják majd a Durotarban fekvő ork települések között, amelyeket a leginkább érintett az aszály. A fiatal kodo meghúzta a kordét, amely bágyadtan folytatta jól megszokott útvonalát, felkúszott a dombon, majd eltűnt a látóhatáron.

Egy kimerült goblin figyelte a kordé távozását. A saját szekerének is ott kellene lennie éppen a karaván mögött, de ott ragadt a vizes kútnál, mivel a patakocska kihalt és a szél hajtotta pumpa hasztalanul pumpált.

- Siessél már vele, rendben? Utol kell érnünk őket, ha szeretnénk, hogy egy őrjárat kísérjen végig az utunkon. – A goblin idegesen dobbantott egyet, miközben felindultságát egy fiatal orkon vezette le, aki a forgattyúval küzdött.

- Nyugi, Izwix – mondta mellette egy ork harcos, miközben leheveredett a fűbe. – Mit tudna kezdeni velünk pár kicsi Szövetséges fajankó? Ha csak megmozdulnak, kapnak egy fejszét a fejük búbjára. – Ezzel megragadta a közelben lévő bokor egyik gallyát, és piszkálni kezdte a fogait.

- A Szövetség fenyegetést jelent, Grotz! – csattant fel a goblin. – És inkább egy őrjáratot szeretnék, mintsem hogy a te korlátolt képességeidre hagyatkozzam… vagy az övére – mondta, és a bokrokban lapuló bérgyilkosra mutatott.

- Ne aggódj miattam, Izwix – mondta Dras, aki hirtelen előjött búvóhelyéről. – Aki közeledni mer hozzám, kap egy böllérkést a hátába. Jöjjenek csak a Szövetség korcsai!

Izwix felsóhajtott. – Mit tettem, hogy ezzel a kettővel ragadtam itt… ha? – A kút körüli bokrok megrezzentek, miközben felemelte a fejét. – Mi volt ez?

Mindenki a hang felé fordította a fejét; Grotz megragadta a fejszéjét és felállt. A hang elnémult. Óvatosan előrelépett, ahogy egy fodrozódó hullámzás kezdődött a sövény egyik végén, és egészen a másik végéig tartott. Minden bokor vadul rázkódott. Izwix óvatosan ellépett, és a vizeskordéhoz kötött kodo felé lépegetett. Dras idegesen pattintgatta a késeit, ahogy a levelek zizegése felerősödött.

Tucatnyi lándzsával és más fegyverrel, valamint összetákolt pajzzsal felszerelt disznó-szerű lény ugrott elő és körülrajzotta a csapatot. Egy-ketten Grotz fejszéjének áldozatai lettek, mielőtt legyűrték volna, és Izwix menekülni akart. Dras menedéket keresett, és eközben nekifutott a főtámadónak. A quilboar vadul az ork felé hadonászott, és végül sikerült elérnie az ork fejét.

A karaván többi tagja egymás után esett el, a kút körül a fű hamarosan vérvörösre színeződött. Izwixnek sikerült kioldania a kodot, felugrani a hátára és megsarkantyúznia, mielőtt egy lándzsa leterítette volna a bakról. A kodo tovább baktatott előre, mielőtt a quilboarok kifosztották a szekeret és eltűntek volna arra, amerről jöttek, vissza a Szedrespengéjű Szurdokba.

***

Nem sokkal a támadás előtt Vérpatás Baine, a tauren törzsek főtörzsfőnöke Dörgő Meredélyben lévő jurtájában találkozott Pokolsikoly Garrosh-sal és a fődruida Rúnatotem Hamuullal. Ez nem egy szokványos találkozó volt: Baine úgy döntött, hogy nem fog bosszút állni Garroshon Vérpatás Cairne halála miatt az egységes Horda vezetőség érdekében. Baine tudta, hogy a Hordának egy erős irányító személyre van szüksége a túléléshez, és Garrosh képes megadni népének a kellő motivációt. A találkozó ugyanakkor nem alakult jól. Garrosh, aki korábban óvatos volt Baine apjának megölésében játszott szerepe miatt, újra csak zúgolódott és harciaskodott, és túl sok követeléssel érkezett Mulgore-ba.

Szenvedéllyel teli hangok szálltak fel és ültek le a dohos levegőben. Az általában csendes és zárkózott Hamuul felemelte a hangját, hogy a válaszoljon az előtte álló fiatal, csökönyös és pimasz orknak. A tauren szemében sok kívánnivalót hagyott maga után, ahogy Garrosh vezette a Hordát, és Hamuul még mindig nem bírta elhinni, hogy Vérpatás Cairne, a leghatalmasabb tauren vezető egy ilyen fióka előtt esett el. Baine tanácsadójaként Hamuul az Orgrimmarnak nyújtott vízkészletekről kezdte meg a tárgyalást. Eddig a beszélgetés nem alakult jól.

Baine mindezt sztoikus nyugalommal szemlélte, majd egyik kezével megfogta buzogányát, mielőtt a másik kezét udvariasan felemelte volna, hogy félbeszakítsa őket. Egy pillanattal később a másik kettő elcsendesedett és Baine-re néztek.

- Garrosh, azt mondod, vízre van szükséged, de mi van a Délidüh Folyóval és a környező folyómedrekkel? Azok nem nyújtanak annyi vizet, amennyire szükséged van?

Gúnyos mosoly hagyta el Garrosh ajkait. – Elvileg igen, de szennyezett lett a víz. Öntözésre használjuk, de inni nem tudunk belőle, és ez jelentős megterhelése jelent a városunkban és ahol ezeken a földeken az orkok otthont építenek.

Egyenesen Garrosh szemébe nézve Hamuul megkérdezte: - És mi okozza a szennyeződést?

Garrosh megcsikorgatta fogait. – Az Azsharában folyó goblin műveleteknek úgy tűnik, hogy… mellékhatásai vannak. Ez a szennyeződés, amit az ásatásaik okoztak, beleivódott a földbe, és a folyó délre hozta, ahol mi szenvedjük meg a következményeit.

Baine szemei egy pillanatra találkoztak Hamuuléval. – Akkor miért nem utasítod egyszerűen a goblinokat, hogy hagyják abba? Adj egy kis időt a földeknek, hogy begyógyuljanak, majd később folytathatják. Tervezéssel és előrelátással a goblinok folytathatják a műveleteiket korlátozott formában, miközben a földet sem sértik meg túlságosan.

Garrosh ököllel az asztalra csapott. – Nonszensz! A goblinok ténykedése alapvető a háború hatékonyságához, és nem fogom aláásni a Horda biztonságát. Mulgore-nak bőven van vize, és ez lesz az a víz, amely ellátja Orgrimmart és a környező településeket.

- Egyet kell, hogy értsek Baine-nel, és te is tudod, hogy igaza van – mondta csöndesen Hamuul. – A goblinoknak vissza kell venniük a tempóból, vagy máshova áttenni a székhelyüket, hogy a föld meggyógyuljon és a folyó felépüljön.

- És miért érne a ti véleményetek többet, mint az a sok ezer, amelyet nap mint nap hallgatok? – húzta össze a szemeit Garrosh. – És ez nem kérdés volt, hanem állítás.

A vita újra kezdődött. Hamuul és Garrosh addig kiabáltak egymással, amíg Baine felbőszült, és így kiáltott: - Elég! Ez a civakodás nem vezet sehova!

Mindketten félbehagyták a mondatot és meglepetten néztek a kirobbanó Baine-re, aki sokkal nyugodtabb hangon folytatta: - Garrosh, megkapod a vizedet. De egy hivatalos tauren képviselőt akarok, aki a jövőben tanácsadóként kíséri figyelemmel a goblinok munkáit.

Garrosh hidegen végignézett Baine-en. – A fene vigyen el! Az én kötelességem, hogy a Hordában mindenkit épségben és biztonságban tartsak. Nem fogom hagyni, hogy a vezetői posztomat és az indítékaimat megkérdőjelezzék. – Ezzel kirontott a sátorból, miközben a válla felett visszakiáltott. – Hamarosan küldöm a követemet, hogy megbeszélhessük a szállítmányok menetrendjét!

Hamuul a távozó alakot figyelte és azt mondta: - Bárcsak meghallana más hangot is a sajátján kívül…

Baine szomorúan elmosolyodott, Hamuul vállára tette hatalmas kezeit. – Ajd neki időt, Hamuul. Az olyanoknak, mint Garrosh, az idejük gyrosan elmúlik. Vagy meglátja az okokat, vagy saját magát akasztja fel a végén. Csak ez a két lehetőség vár rá a jövőben. És bármelyik eset is áll fenn, a türelem a legnagyobb szövetségesünk.

Hamuul megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani. – Mi már az orkok eljövetele előtt is léteztünk, ha emlékszel rá. Lehet, hogy az apád tartozik ezzel Thrallnak azért, amit tett a népéért, de ez egy új Horda. Hallottam, hogy mit suttognak a taurenek. Néhányan azt kérdezik, hogy vajon ez a Horda tényleg olyan, hogy a részeseinek kellene lennünk – horkantott fel. – A Horda sok mindent tett, és sokkal tartozunk neki, de be kell vallanod, hogy néha az érzelmeik hagynak kívánnivalót maguk után.

Baine levett egy térképet a polcról és Mulgore ismert vízkútjai után kezdett kutatni. – Ahogy mondtad, az apám lehet, hogy tartozik Thrallnak, de ő abban a Hordában hitt, aminek a formálásában ő is részt vett. Bár az apám eltávozott, és ezekkel a változásokkal kell szembenéznünk, én még mindig hiszek a Hordában.

Teldrassil gyógyulása

A Rémálom után még Teldrassilban sem fenékig tejfel az élet, habár itt nem pusztított a Kataklizma. Az éjelfek ugyanis nem sok magyarázatot kaptak arra vonatkozóan, hogy mi is történt az eltűnt Agancssisakos Fandrallal, és hogyan ébredt fel a kómából Haragvihar Malfurion. Emellett pedig egyre többen érzik, hogy a Sárkány Aspektusok áldása ellenére még mindig jelen van valamiféle rontás a világfán.



A rontást pedig egy bizonyos fel-moha okozza, amelyet senki nem tud, hogy honnan ered.  Cenarius lánya, az Erdőségek Védelmezője, a driád Tarindrella visszatért Árnyszurdokba (Shadowglen), ahol felfedezte, hogy az Árnyékfonál Barlangban (Shadowthread Cave) élő erdőhálós pókok között is terjed a korrupció, ráadásul nagyon mélyen gyökerezik bennük. Megvizsgálva a pókokat rájött, hogy bizony ezt nem külsőleg kapták meg, hanem születésüktől kezdve a vérükben hordozzák. Ez pedig egy dolgot jelent... az anyapók, Githyiss kell, hogy hordozza a rontást. Githyiss megölése után azonban egy totemet találtak mellette... egy furbolg totemet.

A közelben élő Bütyökfenyő (Gnarlpine) törzzsel már korábban is meggyűlt az éjelfek gondja, azonban reménykedtek benne, hogy Teldrassil megáldásával ők is meggyógyultak. Sajnos azonban nem így történt. Valószínűleg egy fel-moha mérgezhette meg vezetőjüket, Ursalt, a Mancsot. Gaerolas Talvethrent, a hibernált Karom Druidái (Druids of the Claw) Főfelügyelőjét is megsebesítették, aki elárulta, hogy ezzel nagy veszélyben forognak a Ban'ethil Sírdomb Üregben (Ban'ethil Barrow Den) alvó druidák, akiknek szellemei a Smaragd Álomban tartózkodnak, hogy beteljesítsék megállapodásukat Yserával. Ha elkapják őket a furbolgok, örökre a Smaragd Álom foglyai maradnak, mivel a törzs sámánjai egy olyan bűbájt alkalmaznak, amelyek a druidák szellemeit el tudják szakítani fizikai testüktől, így a druidák testét felhasználhatják saját céljaikra. De felébreszteni őket csak egy rítussal lehetséges, amelyhez szükség van a Hollókarom Talizmánra, a Fekete Tollszálra, az Ég Zafírjára és a Fészkelés Rúnájára, amelyeket a druidák megszentelt ládákban rejtettek el az Üreg mélyén. A relikviák megszerzésével és Ursal megölésével aztán Haragkarom Obennek (Oben Rageclaw) sikerült felébreszteni az alvó druidákat. A korrupció azonban ezzel még nem volt megfékezve.

Mindeközben Denalan a növényeket vizsgálva jutott arra a meggyőződésére, hogy valóban van valami rontás, amely körülveszi Teldrassilt. A timberlingeket, ezeket a járó szálfákat, a természet elementáljait vizsgálta, akik Teldrassil növényeinek és állatainak állapotát tükrözik vissza. Az, hogy ezek a lények is agresszívek és haragosak voltak, szintén azt jelezte, hogy valami még mindig gyógyításra szorul. Különleges táptalajokkal kísérletezett, remélve, hogy ezzel talán a timberling magokat még meg tudja gyógyítani. Zöldmáglyás Rellian (Rellian Greenspyre), aki druidaként szintén a timberlingeket vizsgálta, elmondta, hogy a timberlingek egymást fertőzik, és a magokat sem lehet teljesen meggyógyítani, hiszen a fertőzést öröklik a szülőtől.



Denalan emellett észrevette, hogy a timberlingeken található tumorok szintén a fertőzésüket jelzik. Csak egy timberling lehet a fertőzés forrása, és valószínűleg neki van a legnagyobb tumora. Sajnos ő Tölgyuszály (Oakenscowl), aki valaha fajtájának vezére volt. Ebből látszik, hogy a fertőzésnek nem számított, hogy ki nemes és ki nem. Denalan megszerezte a Büdös Feketemohának fel-mohával átitatott szívét. Habár a moha eltávolításával még mindig fertőzött maradt a szív, a Denalan által készített táptalaj megtisztította a szívet. Úgy tűnik, hogy van remény Teldrassil számára. 

Árnyszurdokban az ifjú hősök segítségét kérték a korrupció megállításához. Nekik azonban még sokat kellett tanulniuk, ezért elküldték őket a holdkutakhoz, amelyek az Örökkévalóság Kútjának, annyi szörnyűség forrásának a vizét is tartalmazzák. A holdkutaktól vizet nyerhettek, és népük, a Kadoreiek történetével is megismerkedhettek közben a holdkutaknál tartózkodó Kaldorei Árnyak segítségével.

A Hyjal Hegyi csata óta sok minden megváltozott népünk számára. Nordrassil csak egy halovány árnyéka régi önmagának, amikor ereje legyőzte Archimonde-ot és elüldözte a Lángoló Légiót. A halhatatlanságunk - létünk alapeleme! - elveszett. Az Árulót kiszabadították börtönéből, és Haragvihar Shan'do eltűnt a Smaragd Álomban. Sötét idők jöttek el mindannyiunk számára.

Miután Haragvihar Malfurion elmet, a duridák között zűrzavar támadt és új vezetőre volt szükségük. Agancssisakos Fandral fődruida fellelkesítette a druidákat és meggyőzte az Ősök Körét (Circle of Ancients), hogy itt az idő az újjáépítésre. Aziránti törekvésükben, hogy visszaszerezzék népük halhatatlanságát, az Ősök Körének jóváhagyásával Agancssisakos és a leghatalmasabb druidák felnevelték Teldrassilt. Habár új otthonunk lett, halhatatlan létünk nem tért vissza.

A Fődruida felkereste a sárkányokat, hogy ahogyan Nordrassilt az ősi időkben, most Teldrassilt áldják meg. De Nozdormu, az Idő Ura elutasította, hogy áldását adja, és megfedte a druidát arroganciájáért. Vele egyetértésben Alexstrasza is visszautasította Agancssisakost, és az ő áldása nélkül Teldrassil fejlődése hibás és félresiklott lett. Agancssisakos visszatért darnassusi enklávéjába, folyamatosan kutatva, hogy hogyan lehetne megáldani Teldrassilt és visszaszerezni népe halhatatlanságát.

Az idők folyamán Agancssisakos egyre jobban eltávolodott népünktől. Néhányan azt állították, hogy minket hibáztat, a népét, fiának elvesztéséért az Áradó Homok Háborúja (War of the Shifting Sands) során. Mások a Suttogószél Tyrande-dal, népünk ragyogó fényével, a darnassusi vezetőnkkel való egyre jobban elmérgesedő konfliktusairól pletykáltak. A Cenarion Kör számos druidája azonban határozottan állította, hogy ő csak azt akarja, amit a Kaldoreiek számára a legjobb, és kijelentették, hogy biztosan szolgálni fogják őt a végsőkig. Agancssisakos Fandral a mi bűneink és ostobaságaink terhét cipelte, és ezzel mindannyiunk tiszteletét kivívta.

Az elmúlt hetekben azoknak, akik Teldrassil tetején élnek, elmosódtak emlékeik, ahogyan az idő megragadta életük egy részét. Miután kitörtünk ebből a ködből, azt láttuk, hogy Agancssisakos Fandral és sok közeli követője nyomtalanul eltűnt. De helyébe Haragvihar Shan'do lépett, aki felébredt álmából, és visszatért szeretett Suttogószél Tyrande-jához. És visszatértével megjelent Alexstrasza és Ysera, hogy végül felajánlják áldásukat Teldrassilnak. Habár még egy kis rontás megmaradt, amitől muszáj megtisztítani a fát, Teldrassil ágai megváltoztak. A növekedés újraindult. Senki sem tudja, hogy mi várható, de Malfurion és Tyrande egyesülésével egy új remény ébredt a Kaldoreiek számára. Remély, amely megnyugvást hozott az árnyra, amely oly sokáig borult népünkre.

Miután így összegyűjtötték a hősök üvegcsékben a holdkutak vizeit, ismét Tarindrellával találkoztak, aki elmondta, hogy a korrupció megjelenése igazából bármilyen furcsa is, de jó jel. Ez a rontás nagyon mélyen benne gyökerezett Teldrassilban és csak a sárkány aspektusok áldása hozta a felszínre, ahol végre megküzdhetnek vele az éjelfek. Tarindrella a hősöknek az összegyűjtött vizekkel és Teldrassil megújult erejével egy időre hatalmas energiával tudta felruházni a hősöket, hogy legyőzzék a fel-mohák, és minden rontás eredetét. A hősök harcba indultak, hogy beteljesítsék Elune bosszúját. És a korrupció forrása nem volt más, mint Lord Xavius maradványa, amely megmaradt a Rémálomból.

A harc végén maga Suttogószél Tyrande mondott köszönetet a hősöknek bátor tettükért, amellyel megmentették Teldrassilt. A sürgető kérdésre, hogy mi történt Malfurionnal és Fandrallal, azonban diplomatikusan csak ennyit válaszol:

A legegyszerűbb válasz adom a kérdésedre, amit csak adhatok. Malfurion visszatért hozzám... hozzánk... de még nehéz idők várnak ránk. Agancssisakos eltávozott, és a világ fájdalommal van tele - Malfurionnak sok mindent kell meggyógyítania, és ehhez segítségre van szüksége.