Varian Wrynn - Apáink vére 3. rész

Varian ketrecbe zárt állatként járkált fel s alá Jaina és Benedictus tekintetete előtt. A medált forgatta folyamatosan a kezében, fényes ezüstláncát úgy csapkodta, ahogyan a benne lévő düh csapkodta őt belülről. Jaina és Benedictus tehetetlenül álltak mellette, miközben igyekeztek egy békés öbölre bukkani a háborgó tengeren.

- A herceg meg fogja érteni egy nap, felség – ajánlotta Benedictus. - Felvilágosult lelke van. - Az érsek Jainára nézett támogatásért, azonban mielőtt még a nő megszólalhatott volna, Varian felhorkant:

- Nem szabadott volna hagynom, hogy elmenjen. Anduinnak kötelessége a saját népével lenni, nem a draeneiekkel.

- De még mindig nagyon fiatal – mondta Jaina. - Anduin még keresi a helyét a világban. Azon van, hogy rájöjjön, kicsoda is ő valójában.

Varian abbahagyta a járkálást és a nőre nézett.

- Jaina, ő Viharvárad trónjának várományosa és már majdnem kész férfi! Az ő korában én már kiváló kardforgató voltam és kész voltam arra, hogy csatában harcoljak a Szövetség ellenségeivel!

Jaina megrettent a férfi haragjától.

- Az egyetlen fokmérője annak, hogy ki mennyire férfi, az, hogy milyen korán kezd el ölni, Varian? - Jaina igyekezett állni a férfi vad tekintetét. - Nem látod, hogy Anduin más utat választott?

Varian megállt egy pillanatra és elgondolkodott.

- Én... már kiegyeztem Anduin döntéseivel, de félek, hogy továbbra sincs meg benne a kormányzáshoz szükséges erő. Ezek veszélyes idők, ahogy te is megjegyezted, Atyám.

- Való igaz, hogy a világ a szakadék szélén egyensúlyoz. - Az érsek igyekezett óvatosan megválasztani szavait. - De a Fény mindannyiunk számára más utat mutat, akárhogyan is végződnek.

- Elég a prédikációból, Benedictus! A való világ nem olyan megbocsátó, mint az egyházad. Királynak lenni veszélyes munka; egyetlen rossz lépés és emberek halnak meg!

Benedictus közelebb lépett, és a király vállára tette a kezét: - Az Emlékezet Napján, tudom, hogy még inkább felelősnek tartod magad számos dologért, különösen azokért, amelyeket elvesztettünk... - majd óvatosan folytatta: - … amelyeket elvesztettél.

A király ezüst medáljáért nyúlt, elmerülve zavaros gondolataiban és félelmeiben.

- Ha Anduin nem áll készen, ha bármiben is gyenge, az ahhoz fog vezetni... - Varian szinte lefagyott ettől a gondolattól.

Jaina gyorsan közbelépett, hogy oldja a feszülséget.

- Anduinnak más az erőssége, amit a világ számára nyújthat, Varian. Nem véletlenül választotta a papságot. Ő egy gyógyító, és kapcsolatban áll a Fénnyel.

Varian bólintott. - Igazat beszélsz, Jaina. Anduin soha nem volt olyan,... mint én. - Varian hatalmas sóhajjal ült vissza újra a trónra.

- Ahogy korábban mondtad, királyom – kezdte Benedictus –, az idők változnak, és világos, hogy nekünk is változnunk kell velük. Az a kor, amit csak az olyan szívvel megáldottak élhettek túl, mint Lothar, talán süllyedőben van. Úgy tűnik, hogy a világ valaki újra, valami másra áhítozik.

Varian ránézett, miközben lelke annyi bizonytalansággal volt tele. Nemrégiben Azeroth az alapjaiban rázkódott meg, és számos darabkája mindörökre elveszett. És most még az ő egykor biztosnak hitt elképzelései is valahogyan erőtlennek tűntek. Benedictus és Jaina távozni készültek, de az érseknek még volt mondanivalója.

- A megújulásról beszélve, felség. Van egy ajándékom számodra az Emlékezet Napja alkalmából – igazából számodra és a herceg számára.

Varian felsóhajtott. - Félek, hogy csak én egyedül tudom elfogadni nagylelkűségedet ezen a napon, Atyám. Világos, hogy a fiam nem akar a közelemben lenni.

Benedictus elmosolyodott. - Ne hagyd, hogy gondok nyomják a szívedet. A Fény még a legsötétebb éjszakában is képes világítani. Találkozhatok veled később a nap folyamán? Úgy hiszem, hogy ez gyógyír lesz számos bajodra.

Varian nem volt meggyőződve erről. - Hol és mikor, Atyám? Te is tudod, hogy nagyon mozgalmas napom van.

Az érsek közelebb hajolt, és belesuttogta a helyszínt a fülébe. Varian arca megkeményedett, ahogy meghallotta a találkozó helyét, de egy pillanattal később kelletlenül rábólintott.

Ahogy Jaina és az érsek távoztak, Variannak még egy utolsó kérdése volt Benedictushoz.

- Mondd, atyám, szerinted Anduinból jó király lesz?

Az érsek megfordult, és méltóságteljesen bólintott. - Minden bizonnyal, uram. Ha kiállja eme idők próbáját. Az ilyen kétségbeesett napok minden tisztátlanságot leégetnek, hogy csak a legerősebb acél maradjon fenn utánuk. És a Wrynn király mindig bizonyították kiváló lelkierejüket, felség. - Bólintott, és Jainával közösen távozott, egyedült hagyva Variant a trónteremben a parancsnokság magányos kötelezettségével, amelyet a király már túl jól ismert.

* * *

Ahogy Varian a városi temetőbe lépett, a nap megkezdte lassú ereszkedését a horizont felé, meleg aranyszínű sugarakat szórva az égbe nyúló katedrális templomtornyára és a csendes sírkövekre.

Szomorúság járta át Variant, miközben a túl jól ismert fejfák között lépdelt, azon az úton, amit annyiszor bejárt már a korábbi Emlékezet Napokon. Friss orgonák édes fűszeres illata csapta meg az orrát, és az illatok felidézték benne feleségének, Tiffinnek a varázslatos illatát, örömteli nevetését, gyengéd mosolyát.

A kőoroszlánokhoz lépett, amelyek felesége sírját őrizték, szinte transzba esve attól, ahogy rég elfeledett emlékek rohanták meg elméjét. Az aranyszínű fénysugarak visszatükröződtek a sír bronz emléktábláján. Varian elolvasta az utolsó sort: „Mivel világunk hidegebb lett a hiányod miatt”, és érezte, ahogy a keserű igazság a szívében lüktetett. Te és Anduin vagytok az egyetlenek, akik melegséget adtok nekem, Tiffin.

Lépéseket hallott a háta mögül, és mikor megfordult, meglepetten vette észre, hogy Benedictus és a fia közelítenek felé. A lelkesedés, hogy ismét láthatja a herceget, hamar lelohadt, ahogy meglátta Anduin arcán a rémületet és éles pillantását, amit az érsekre vetett.

Variant meglepte, hogy Anduin milyen sokat nőtt. Vagy csak a napfény miatt tűnt úgy? A herceg idegesen megragadta íját és nyilakkal teli tegezét, majd dühösen a papra támadt.

- Amikor azt kérted tőlem, atyám, hogy kísérjelek el, elfelejtetted megemlíteni, hogy apám is csatlakozni fog hozzánk.

Benedictus a fiúra mosolygott. - Néha, kedves hercegem, ahhoz, hogy meggyógyíthassuk a világot, néhány dolgot titokban kell tartanunk.

Varian érezte, hogy egyre jobban felveszi az apa szerepét. Meg akarta mondani a fiának, hogy hagyjon fel a bolond viselkedésével és nőjön fel. Utasítani akarta Anduint arra, hogy maradjon Viharváradban, hogy teljesítse hercegi és trónörökösi kötelezettségeit. De tudta, hogy ez csak további haragot szülne, ahogy történt az korábban is. Minél nyersebb volt a fiúval, annál jobban eltávolodott tőle Anduin.

- Szóval ez az Emlékezet Napi ajándékod, atyám? - próbálta lágyítani a hangját Wrynn király. - Egy meglepetésszerű családi kibékülés? - A szemeivel óhatatlanul is Tiffin sírjára nézett.

Az érsek mindkettejüket alaposan megnézte magának, és elégedettnek tűnt. - Részben. De van még több is. Emlékszel még arra a feladatra, amivel egykor régen megbíztál, nem sokkal a drága Tiffin halála után?

Varian elgondolkodott egy pillanatra. Most már olyan régen volt. Annyi minden történt a felesége halála óta. Annyi minden megváltozott. Annyi minden megváltozott őbenne. Vajon Tiffin tudná szeretni azt a férfit, akivé váltam?

Benedictus előrenyúlt, és egy csillogó ezüst kulcsot adott át Variannak. A király földbe gyökerezett lábakkal meredt a tenyerében nehezedő tárgyra. Anduin azonnal tudta, hogy mi az.

- Anya medáljának kulcsa!

Varian képtelen volt megszólalni, de megpróbálta. - Megtaláltad! De hogyan?

- Igen, uram. Ahogy parancsoltad. Bocsánatodért esedezem, amiért ilyen sok időbe került előkeríteni, de azt gondoltam, hogy a mai nap a legalkalmasabb arra, hogy mindkettőtök számára visszaadjam ezt az emléket. - Benedictus megpaskolta a herceg fejét.

Varian érezte, hogy valami mélyen megmozdult benne. - Köszönöm, Benedictus. Te jó ember vagy. Bele se merek gondolni, mihez kezdenék nélküled.

Az érsek meghajtotta a fejét. - Kérlek, engedd, hogy magatokra hagyjalak titket. - Ezzel megfordult, hogy távozzon, de még utoljára felemelte a kezét. - Békesség legyen mindkettőtökkel – mondta, majd eltűnt egy faligetbe vezető ösvényen.

Varian ott állt, kezében az ezüst kulcsot forgatva és az érsek különös búcsúzásán töprengett. Végül észrevette, hogy Anduin őt figyeli. Mindazon nyers dolgok, amiket fia fejéhez akart vágni, nem számítottak már. Rájött, hogy egyetlen dolog létezik számára: az, hogy Anduin mindennél fontosabb. Ez világos volt.

A herceg megfordult, hogy anyja sírkövét vizsgálva gondolataiba merüljön. Varian végül megtörte a csendet.

- Jó, hogy újra látlak, fiam. Azt hiszem, hogy legalább egy fejjel nagyobb lettél, mióta... - Varian még idejében kapcsolt. - A draenei ételek ízlettek, ugye?

- Velen mester azt mondja, hogy minden irányban növök – felelte Anduin továbbra is anyja sírját bámulva. - Velen mindig emlékeztet arra, hogy „Minden nap, mind irányban növekednünk kell.”

Varian bólintott. - Bölcs és hasznos tanács. Főleg egy király számára... vagy egy jövendő királynak.

Anduin arca megrándult, majd az apjára nézett mély azúrkék szemeivel.

- Haldoklik a világ, apám?

Variant felkészületlenül érte a kérdés egyszerű tömörsége. Az ártatlan, de mégis alapos kérdésekre emlékeztette, amelyeket Anduin apró gyerekként tett fel neki. Már akkor is látható volt a fiú mély bölcsessége.

Varian megpróbált óvatosan válaszolni.

- Nem vagyok a mély filozófiai tanok tudója, de tudom, hogy a világnak körforgása van, ahogyan az évszakoknak is. Mindennek megvan a maga ideje, és dolgok jönnek és mennek a megújulás gyűrűjén.

Elgondolkodott, hogy hogyan magyarázhatná el jobban, aztán előhúzta a kardját.

- Ahogyan egy nagyszerű fegyvernél, fiam: az élét időről időre meg kell élesíteni ahhoz, hogy ismét visszanyerje teljes erejét.

- Velen is ezt mondja. Azt mondja, hogy a halál és az újjászületés is ugyanúgy a csillagok körforgásának részei.

- Akkor azt is tudnia kell, hogy király és királyságok jönnek és mennek, de az igazság, a becsület és a tisztelet állandóak.

- És a szeretet – mondta Anduin, de alig mert az apjára pillantani.

A király elgondolkodott rajta, majd bólintott. - Igen, a szeretet.

Anduin folytatta: - Azt hiszem, a szeretet mindennél tovább kitart.

Varian hirtelen tudta, hogy mit kell tennie. Kezébe fogta az ezüst medált, és még mielőtt végiggondolta volna, hogy mit fog mondani, így szólt:

- Azért tartottam magamnál édesanyád medálját ezekben az években, hogy emlékeztessen arra, hogy miért vállaltam felelősséget királyként. Hogy emlékeztessen arra, hogy minden cselekedetnek következményei vannak, és egy vezetőnek együtt kell élnie a döntéseivel, jókkal és rosszakkal egyaránt, mert oly sokan számítanak rá.

Kinyújtotta a medált.

- Azt akarom, hogy... - majd megállította magát. - Úgy értem, arra gondoltam, talán szeretnéd, hogy most már a tiéd legyen. Ha szeretnéd.

Anduin bólintott, és Varian lassa a fia nyaka köré csatolta Tiffin medálját. A fiú kezdében tartotta a medált, ujjaival ugyanúgy végigjárta a vésett feliratot, ahogy Varian tette azt oly sok éven át.

Varian átadta neki az ezüst kulcsot, és a pillanat megállt. Még a sírkertben fújdogálló szellő is úgy tűnt, hogy visszatartja a lélegzetét az esemény jelentősége láttán. Varian úgy érezte, mintha valami fáklyát adna át, az erő és a felnőttkor egyfajta erőteljes szimbólumát, amely valahogyan segíteni tudná a fiát a jövőben.

- Most már a tied – mondta. - Bármikor kinyithatod, amikor készen állsz rá.

Anduin elgondolkodott egy pillanatra, majd az erszényébe süllyesztette a kulcsot. Majd egyszer megtalálja rá az időt, hogy megbékéljen a múltjával a maga módján.

- Szerette ezt a medált, Anduin – mondta Varian. - Szerette a szépséget és szerette Viharvárad népét... de amit a legjobban szeretett, az te voltál.

Anduin szemei könnytől csillogtak a délutáni fényben. Varian alaposan megnézte a fiát, és úgy érezte, többet lát, mint eddig bármikor.

- Egy kissé... vak voltam.., hogy nem láttam benned a férfit, akivé váltál.

Ezzel a fiú könnyei feltartóztathatatlanul potyogni kezdtek, mindazokkal a szavakkal együtt, amiket mindig ki akart mondani.

- Annyira szerettem volna, ha jobban hasonlíthatnék rád, apám. Nagyszerű király akarok lenni. De... én nem... nem vagyok olyan erős. - Mérgesen letörölte a könnyeit, mintha azok a gyengeség jelei lennének.

Varian egyik karjábal átölelte a fiát.

- Nem, Anduin. Benned több a bátorság, mint bennem, és ez a szíved legmélyéről fakad. Emlékszel, hogy mit szokott mondani Magni bácsikád? „Az erő számtalan formában testet ölthet...”

Az utolsó sort közösen ismételték el. - „... kicsiben és nagyban egyaránt!”

Anduin elmosolyodott a kellemes emléken. Varian így folytatta:

- Mereven és rendíthetetlenül állok a viharban, de te érzed a szelet – vele hajlongsz és a sajátodévá teszed – és ezzel megtörhetetlenné válsz.

Varian Tiffin síremléke felé fordult. - Édesanyádban is megvolt ez a képesség. Tökéletessé tette a gyengéd rábeszélés művészetét, és a szeretetével világokat tudott megmozgatni.

A herceg anyja végső nyughelyét nézte, és próbálta visszafojtani az újonnan feltörni vágyó könnyeit. Varian rájött, hogy gondolkodás nélkül mondott ki dolgokat, és nem mint Viharvárad királya, hanem egyszerűen mint apa a fiának.

- Jó, hogy el tudod őt siratni, Anduin. Énbennem soha nem volt meg ez az erő. - Mindketten némán álltak pár percre, annak a személynek a sírját bámulva, aki iránti kölcsönös szeretetük volt a legmélyebb kapocs közöttük, mélyebb, még a közös vérnél is.

- Hiányzik – szólalt meg végül Anduin. - Tudom, hogy még csak csecsemő voltam, de a mai napig érzem őt.

- És ezért leszel te a Wrynn királyok leghatalmasabbja – mondta Varian, és megveregette a fia hátát. Azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a pillanat, de tudta, hogy ez nem lehetséges. Felnézett, és végignézett a környezetükön. - Nos, mondd meg, szerinted melyik irányból fog támadni az ellenség?

Anduin letörölte a könnyeit. - Már figyelnek minket egy ideje. Szerinted kicsodák ők?

Varian eltűnődött.

- Valószínűleg bérgyilkosok. Nyilván az ünnepi zsibongást akarják kihasználni, hiszen ez egy kiváló alkalom arra, hogy Viharvárad vezetői mind közösen jelenjenek meg a nyilvánosság előtt. Szóval, mi a terved?

Anduin próbált nem abba az irányba nézni, amelyről beszélt.

- Keletről fognak ránk támadni, és megpróbálják elzárni a fő kijáratot. Mivel nyers erővel akarnak ránk támadni, semmilyen cselt nem vetnek be. Ha a hátunkat a nyugati falnak támasztjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy szemből lesznek nekünk.

Varian nem tudta elrejteni a mosolyát.

- Lenyűgöző. Ezek szerint tényleg hallgattál azokra az unalmas és fárasztó leckékre, amiket adtam neked.

- Többet tanítottál nekem, mint gondolnád, apám.

Varian bólintott, és Anduin válaszul rávigyorgott. Valami kimondatlanul is átjárta őket, valami, amire nem kellettek szavak.

Rakéták hangja törte meg hirtelen a csendet. Mágikus lövések csatpak fel magasan az égre a Hősök Völgyéből és a város felett színek és formák virágzó káoszává robbantak. Az Emlékezet Napjának záró ünnepsége kezdetét vette.

De a tűzijáték valami másnak is a jele volt. Hirtelen minden irányból veszélye kinézetű emberek emelkedtek ki fedezékükből. Mindegyikük fegyvert tartott magánál és a bérgyilkosok ölési szándéka tükröződött arcukon.

Varian a fia felé fordult, és szinte élvezte a pillanatot.

- Úgy tűnik, kicsit el fogok késni a beszédemmel.

A támadók a két ember felé közelítettek, és Varian tízet számolt meg belőlük. Nem gond, gondolta Varian addig, amíg Anduin a támadók háta mögé nem mutatott, és mindketten meg nem látták, hogy egy másik férfi jön elő egy fa mögül. Ez utóbbi ugyanis egy nagy hatalmú varázsló volt: sötétlila köpenye sugárzott védőpajzsától és göcsörtös botja körül égő rúnák energiái világítottak.

- Az nem tetszik nekem – mondta Varian, és előhúzta a kardját. Anduin bólintott, meghúzta az íját és egy nyilat helyezett bele.

Ahogy figyelték, a varázsló meglendítette botját, amely hatalmas fénycsóvát húzott maga után a levegőben, miközben ő kántálni kezdte a varázsigéket.

Még több tűzijáték töltötte be az eget, és a támadók hirtelen a királyra és a hercegre vetették magukat. A robbanások zaja elnyelte az orgyilkosok kiáltásait, ahogyan az acél beléjük szúrt és vér fröccsent, és a Viharváradi Tavon keresztül apa és fia egyszerre kiáltottak fel büszkén:

- A Szövetségért!

Azerothi Históriák - Az Áradó Homok Háborúja és Jogarja

Közel ezer év telt el az Áradó Homok Háborúja óta. Ebben a háborúban, a silithusi sivatag szívében rázta meg Agancssisakos Fandralt (Fandral Staghelm) egy hatalmas tragédia, ami még nagyobb terhet rakott rá. Úgy gondolják, hogy az itt vázolt esetmények alakították ki végső soron az Archdruida kellemetlen természetét.

Egy ősi rovarszerű értelmes nép, a Qiraji, egy időben a Kalimdor feletti uralom megszerzéséért versengett. A fellengzős, imperialista Agancssisakos és éjelf serege volt az, aki szembenézett a Qirajiakkal a csatában.

Fandral és fia hevesen küzdött azért, hogy visszatartsák a rovarszerű raj áradását Silithusban. Ahn'Qiraj erődjéből egy látszólag végtelen silithid folyam támogatta a támadó qiraji erők sorait. Egész Silithus ostrom alatt állt.

Agancssisakos döntése, amelyet utána egész életében bánt, hogy a fiatalabb Agancssisakost, Valstannt arra utasította, hogy védje meg az éjelf helyőrséget Déliszél Falvában (Southwind Village). Sajnálatos módon aznap, amikor Déliszél Falva az Ahn'Qiraj seregek áldozatául esett, Valstann is életét vesztette.

Rettenthetetlenül és nehéz szívvel, de a bosszúszomjas Agancssisakos Fandral tovább nyomult. Silithus eleste nagy veszteség lett volna nemcsak az éjelf népnek, hanem valószínűleg az egész világnak.

A háború hónapokig tartott. Egész Silithust uralmuk alá vonták a Qirajik. Agancssisakost és seregét visszaszorították Tanarisba. A megtizedelt sereg és a megszámlálhatatlan ártatlanul kioltott élet száműzte a Fandralt irányító gőgöt.

A büszkesége teljesen összetört. Életében másodszor fordult elő vele, hogy a félelem összeszorította szívét. Ez Tanarisban történt, és Agancssisakos Anachronoshoz, Nozdormu leszármazottjához közeledett, és a Bronz Sárkánynemzetség segítségét kérte.

Kezdetben Anachronos visszautasította, hogy a Bronz Sárkánynemzetség beavatkozzon az alacsonyabbrendű népek dolgába. Ez addig tartott, amíg a Qirajik szemtelenül meg nem támadták az Idő Üregeit (Caverns of Time), ekkor Anachronos beleegyezett, hogy seregével csatlakozzon az éjelfekhez.

Anachronos hamarosan rájött, hogy még a hatalmas Bronz Sárkánynemzetség sem tudja megállítani a hódító qiraji erők áradatát. Ha ötven rovart semmisített meg egyetlen lélegzetével, száz másik lépett azon nyomban a helyére. Mivel az éjelf sorok egyre bizonytalanabbá váltak és már egészen Feralas vadonjáig terjedt északon a veszély, Anachronos úgy döntött, hogy az Aspektusok gyermekeit is értesíteni kell a veszélyről.

Először Ysera Nemzetségét szólította meg. Meritha, az Álmodó válaszolt hívására és figyelmeztette Alexstrasza és Malygos Nemzetségeit is.
 
A sárkányok Silithusban, több ezer láb magasan Ahn'Qiraj erődje felett az égben találkoztak. Ott volt Anachronos, Nozdormunak, az Idő Aspektusának gyermeke. A Smaragd Álomból érkezett Merithra, Yserának, a Természet Aspektusának gyermeke. Caelestrasz, Alexstraszának, az Élet Aspektusának gyermeke képviselte a Vörös Sárkánynemzetséget. Arygos, Malygosnak, a Mágia Aspektusának gyermeke képviselte a Kék Sárkánynemzetséget.

A sárkányok látták, ahogy a silithidek és qirajiak végtelen folyama kiáramlott Ahn'Qirajból. Világossá vált számukra, hogy nincs az a hatalmas méretű sereg, amely valaha is véget vethetne ennek a háborúnak. A főtemplomból, tíz- és tízezernyi Qiraji erő várakozott. Minden perccel egyre több született és szaporodott, készen arra, hogy rászabaduljanak a világra.

Arygos vette észre először a furcsa kisugárzást. Ahn'Qiraj déli negyedében egy monolitikus templom tompa mágiát sugárzott magából, amelyet még soha nem érzékeltek a Qirajiaktól. Bár mindent megpróbáltak, egyiküknek sem sikerült mélyebbre behatolnia a templomba, hogy megtalálják ennek az energiának a forrását. Talán... valami irányítja a rovarokat. Valami még a Qirajiakat is irányítja.

A sárkányok tudták, hogy mielőbb cselekedniük kell, hogy elkerüljenek egy újabb hatalmas katasztrófát. Óvatos megfontolás után úgy döntöttek, hogy a legjobb az lenne, ha a forrásukhoz közeli seregeket állítanák meg.

Az éjelfek és a sárkányok közös erővel egy hatalmas válaszfalat építettek fel. Egy mágikus falat, amely visszatartja a silithideket és parancsolóikat Ahn'Qiraj falain belül a jövőbeni behatolástól. Ahn'Qiraj maga vált a qiraji nép börtönévé.

A négy sárkány, Agancssisakos és egy nagy csoport qiraji és éjelf tűnt fel az idő homokjából.

- Gyorsan kell cselekednünk, vagy minden elveszik – mondta Anachronos, az Ősi.
 
- A csapataim nem tudják átverekedni magukat a Qiraji védelmen – válaszolta Fandral. - Nem tudunk elég közel kerülni ahhoz, hogy a válaszfalat felhúzhassuk, sárkány.
 
- Van egy mód... - szólt közbe Merithra, az Álmodó.
 
Arygos beleegyezően bólintott.

 - Fandral, emlékezz ezekre a szavakra – mondta Caelestrasz. - Ne hagyd, hogy a bánatod irányítsa a hitedet. Ezek a gondolatok benned... sötét helyekre vezetnek, éjelf. A feloldozáshoz vezető út nem a céltalan bosszún át vezet.

Merithra ránézett a társaira. - Visszaszorítjuk őket, Anachronos. Én erre szavazok. Tarts ki ennek a feladatnak a céljánál. Ne habozz, amikor a kezed a fal mögé zárja a végzetünket.
 
Merithra a csata közepébe rohan.
 
- Adjátok meg magatokat a végtelen álomnak, kicsiny lények. Hadd táplálkozzon belőletek! - Ezzel Merithra levetette éjelf alakját és egy természeti varázslatot használt a qirajiakon, majd a kapu mögé repült.

- Anachronos, ez az eltérítő hadművelet elég időt ad neked és a fiatal druidának ahhoz, hogy lezárjátok a kaput. Ne késlekedjetek – szólalt meg Arygos. - És most lássuk, hogy hogyan birkóznak meg egy kis kaotikus mágiával.

Arygos követte Merithra útját, ledobta magáról gnóm alakját és kaotikus mágiát használva tört rá a támadókra.

- Érezzétek a Kék Sárkánynemzetség haragját! - kiáltotta. - Malygos segítsen meg engem!
 
Most Caelestrasz szólalt meg: - Ne feledd az áldozatot, amit a mai napon meghoztunk, éjelf. Mindannyian roppantmód megszenvedjük ezeknek a szörnyeknek a támadását. - Ezt követően tüzet okádva az ellenségre így kiáltott: - Alexstrasza, add meg a választ, ahogyan visszaszoríthatjuk ellenségünket!

Már csak ketten maradtak. Anachronos így kiáltott Fandralnak:

- Most, Agancssisakos! Most indulunk! Készítsd a varázslatodat!
 
- Készen állok, sárkány – válaszolta Fandral. - Mutasd az utat...
 
Anachronos és Fandral keresztülfutott a harcolókon a kapuig, hogy lezárhassák.
 
- Az idő homokja meg fog állni, de csak egy pillanatra – mondta a bronz sárkány. - Akkor fogom megidézni a válaszfalat.

Ekkor az idő egy pillanatra megállt, a harcolók mozdulatlanná váltak.
 
- Fejezd be a varázslatot, Agancssisakos! Nem tudom tovább tartani az őrzés glifjét! Hívd elő a gyökereket!
 
Fandral minden erejét összeszedve kiáltotta: - Ősi teremtmények, irányítsátok kezemet... Ébredjetek fel a szunnyadásból! Ébredjetek és zárjátok le ezt az átkozott helyet.

Fandral hívószavára a gyökerek körülölelték a kaput. A támadás befejeződött. 

Agancssisakos Fandral kimerülten féltérdre ereszkedett.


- Vége... Vége van, Agancssisakos Úr – mondta Anachronos. - Győztünk. Habár ennek a győzelemnek nagy ára volt. 

- Már csak egy feladat maradt hátra – folytatta. - Mielőtt elhagyom ezt a helyet, végezetül felajánlok neked valamit, Agancssisakos. Ha elérkezik az idő, amikor be kell jutnod ebbe az elátkozott erődbe, használd az Áradó Homok Jogarját (Scepter of the Shifting Sands) a megszentelt gongon. Akkor a varázslat, amely egybentartja a gátat, szétosztlik, és Ahn'Qiraj szörnyűségei utoljára zúdulnak rá erre a világra.

Ezzel Anachronos átnyújtotta az Áradó Homok Jogarját Agancssisakos Fandralnak. A druida felháborodottan kiáltott:

- Azok után a kegyetlenségek után, amelyet a népem látott és megtapasztalt, azt várod tőlem, hogy egy újabb terhet viseljek, sárkány? Biztosan megbolondultál. Nem akarok semmit, sem Silithustól, sem Qirajiaktól és főleg nem az átkozott sárkányoktól!
 
A kapunak hajította az Áradó Homok Jogarját, ami az ütéstől összetört. A druida elindult az ellenkező irányba.
 
- Agancssisakos úr, hová mész? - kérdezte meglepetten Anachronos. - Szétzúzod a köztünk lévő köteléket a büszkeséged kedvéért?

- A fiam lelke nem lel békét ebben az üres győzelemben, sárkány. Visszaszerzem. Ha egy évezredet is vesz igénybe, akkoris VISSZASZERZEM a fiamat!
 
Anachronos csalódottan csóválta meg a fejét. Lehajolt, hogy összeszedje a széttört jogar darabkáit, majd elrepült a messzeségbe.

***

Több ezer év telt el ezen esemény óta, amikor szükségessé vált, hogy a széttört jogar darabkáit ismét összerakták, és ismét a világra zúdítsák az Ahn'Qiraj mélyén rejtőző gonoszt.

C'Thun jóslata

Egy éjelf nő, Shiromar Silithusban segítette a Cenarius Kör (Cenarion Circle) tagjait, amikor egy, a qiraji Skeram Prófétától származó jóslatra bukkant. Larksbane geológus segített neki a dekódolásában, és elmondta, hogy mi áll benne.

„Az idő előtti időben, amikor a világ még maga is gyerekcipőben járt, ezen a helyen zajlott a csata egy Titán és egy elképzelhetetlenül gonosz és nagy erővel rendelkező lény között. A jövendölés nem teljesen tiszta atekintetben, hogy a Titánt legyőzték-e, de úgy ábrázolja, hogy a Titán elesett a harcban. Elesett egy Régi Isten (Old God) is – vagy legalábbis így gondolták.

Az örök csillagfény földje, Kalimdor, gondos anyja volt összes teremtményének. Az Örökkévalóság Kútjának (Well of Eternity) mágiája áthatolt a területen és hatalommal ruházta fel a növény- és állatvilág sokaságát, akik hazájuknak tekintették ezt a világot. Ebből a mágikus éterből született a Silithid faj. A Silithideken keresztül a Régi Isten megkísérelte szétválasztani a világot.

A Régi Isten a Silithidekből a saját képmásához hasonló avatarokat készített. Ezeket az avatarokat Qirajiként ismerjük. Az értelemmel és életcéllal rendelkező Qirajik elnevezték készítőjüket: megszületett C'Thun... Évezredekig dolgoztak lázasan a Qirajik azon, hogy egy olyan hadsereget építsenek, amely letarolja a világot, ami elárulta istenüket. Ahn'Qiraj hatalmas erődje volt az egyre növekvő hadsereg otthona, amelyet az érkező C'Thun számára készítettek elő.

A pillanat, amire C'Thun olyan türelmesen várt, végre elérkezett. Gyermekei évezredeket töltöttek azzal, hogy egy egész Kalimdoron bosszút álló hadsereget építsenek ki, és a céljuk már csak egy karnyújtásnyira volt tőlük.
 
A Titánok már régen elhagyták ezt a világot. Csak az éjelfek, akik valaha benépesítették ezt a területet, védték a földet. Rajaxx Tábornok, a hatalmas Qiraji rendelte el az első behatolást Silithusba. Csak egyvalaki állt útjában: az Agancssisakosként ismert éjelf. Ők úgy nevezték, hogy Kar'sis, ami Qiraji nyelven a „föld kezét” jelentette.

Agancssisakos és serege túlerővel nézett szembe, ahogy Rajaxx csapatainak végeláthatatlan serege kiáramlott Silithusból. Úgy tűnt, hogy Agancssisakos csak egy porszem a Qirajiknak. De Agancssisakos vezérlete alatt az éjelf seregek egyesült erővel védték Kalimdort, jelentősen lassítva a Qiraji erőket.

Sajnálatos módon azonban az éjelf védelem tarthatatlan volt, és Rajaxx tudta, hogy sokáig már nem fogják feltartani. Ugyanakkor a kitartásuk komoly gondot okozott Rajaxxnak és még nagyobb gondot a királyának.

Vek'nilash és Vek'lor, Ahn'Qiraj Ikercsászárai templomuk szentélyéből figyelték a háborút. Az okos fivérek kigondoltak egy tervet, amellyel demoralizálhatják és megoszthatják Agancssisakos seregeit.

Agancssisakos Valstann Fandral jobbkezeként szolgált. A büszke és nemes harcos, akinek elhivatottsága és apja iránti imádata megingathatatlan volt... és az Ikercsászárok ezt gyengeségnek érezték. Egy olyan gyengeségnek, amelyet kihasználhatnak. Azt parancsolták a Qiraji erőknek, hogy vonuljanak vissza, és a sivatag homokjába rejtsék nagyszámú seregüket. Egy kis támadást indítottak Déliszél Falva (Southwind Village) ellen, amíg Agancssisakos főseregeit lefoglalták.

Valstann abbeli igyekezetében, hogy megfeleljen apjának, meggyőzte Fandralt, hogy engedjen át neki egy apró sereget Déliszél megvédelmezésére. Fandral biztos volt benne, hogy mivel a hadiszerencse melléjük állt, semmilyen veszély nem fenyegeti szeretett gyermekét. A csapda bezárult. Valstannt a rejtőzködő Qiraji seregek elfogták és Déliszél Falvát letiporták. Rajaxx magával vitte a fogoly Valstannt a fővonalakhoz, ahol Agancssisakos és az éjelf erők szeme láttára brutálisan kivégezte az ifjú éjelfet.
 
A háború folytatódott, de a nagyszerű vezetőből minden életerőt elszívtak. Hamarosan egész Silithust elöntötték a Silithidek és a Qirajik. Az éjelf sereget Un'Goron keresztül egészen a Tanaris sivatag határáig szorították vissza. Valami Un'Goroban azonban visszatartotta a Qirajikat, hogy elfoglalják a földet. Nem teljesen értem ezt a szót, de azt hiszem, azt jelenti, hogy az „Isteni földek”. Kiderült, hogy nem tudják elfoglalni az Isteni földeket. Ez egybeesik azzal a teóriával, miszerint Un'Goro volt a Titánok otthona, amikor Kalimdoron éltek. Talán maga Aman'thul vigyázta az „Isteni földeket”."
 
Itt hirtelen véget ért a dokumentum. Úgy tűnt, hogy a Qiraji dokumentum egy bronz sárkányra utal Tanarisban. De olyan sok hiányzott belőle... Több információt kellett szerezniünk! Biztos azt tervezik a rovarok, hogy újra elárasztják Kalimdort!

A beszélgetést Baristolth, az éjelf is kihallgatta. Megszólította Shiromart, elmondta neki, hogy réges-régen Nozdormu gyermeke megmentette őt a haláltól, és megbízta azzal a feladattal, hogy őrizze a sivatag homokját, amíg el nem jön az idő. Megkérte az ifjú papnőt, hogy keresse fel az Idő Üregeit (Caverns of Time), hogy visszatért–e a bronz sárkány, Anachronos. Shiromar elment az Üregekbe, ahol megtalálta a sárkányt. A hírrel visszatért Baristolth-hoz, aki elmagyarázta neki, hogy először ki kell érdemelnie a bronz sárkányok tiszteletét ahhoz, hogy szóba álljanak vele. Ehhez pedig először le kell győzni Nefarian egyik fő vezérét, a Broodlord Lashlayert, aki a Halls of Strife-on őrködik Nefarian búvóhelyén Feketeszikla Hegységben. Ezután Sitihusban a Silithidek kaptáraiban található rovarok péncéljából kell egy darabot elhoznia.

Shiromar összeszedett egy csapat éjelfet, és a barlangba behatolva sikeresen megölték Nefarian vezérét. A fejét levágták és elvitték Baristolthnak, ahogy a rovarpéncélok darabkáit is. Baristolth ezután Anachronoshoz küldte őket, aki elnézést kért tőlük, amiért először nem bízott meg bennük, de elmagyarázta, hogy ma annyi ellenség veszi őket körül, hogy nem árt az óvatósság. Ezután elmesélte az Áradó Homok Háborújának történetét az éjelf papnőnek és segítőinek, majd megkérte őket, hogy a lezárt kapu közelében található kristályos könnycseppet keressék meg, amely a háború során elszenvedett veszteségeket szimbolizálja. 

Shiromar a vörösen világító kristályt megtalálta és belenézett. Egy rég elfeledett emlék jelent meg előtte. Gyorsan Anachronoshoz sietett, hogy magyarázatot kérjen az emlékre. A bronz sárkány szomorúan mesélte tovább a történetet: Agancssisakos Fandral árulása után összegyűjtötte az Áradó Homok Jogarjának darabjait és visszatért az Idő Üregeibe. Azonban tartott attól, hogy az erős fegyver darabjai rossz kezekbe kerülhetnek, ezért szétosztotta a darabkákat a négy sárkánynemzetség között, hogy őrködjenek felette. Most azonban azt érzi, hogy össze kell forrasztani a jogart, mivel Ahn'Qiraj kapuinak újra ki kell nyílniuk. Rajta kívül a darabokat Eranikus, Vaelastrasz és Azuregos őrzi. Azonban vigyázni kell, hiszen a Régi Istenek ügynökei, vagy árulók lehetnek közöttük.

A Kék Jogar-darab

Anachronos tanácsát követve Shiromar Azsharába utazott, hogy ott a hatalmas kék sárkányt, Azuregost megtalálja. Itt könnyen rátalált a romok közelében keringő sárkányra. Azuregos rámosolygott:

- A Kék Sárkánynemzetség védelmére bízott jogardarab után kutatsz?
 
- Honnét tudsz róla? Úgy értem, igen... Igen, azután a darab után kutatok. Nálad van?
 
- Természetesen nincs nálam a darab. Ostobaság volna. Vademberek között járkálok ezen az átkozott vidéken! Öt lépést nem tudok anélkül megtenni, hogy néhány megőrült ork vagy ember ne próbálna egy hegyes nyílvesszőt a bőrömbe juttatni. Szóval... elrejtettem. Folytasd... kérdezd meg, hogy hova.
 
- Rendben. Hova?
 
- Szeretni fogod ezt a történetet, éjelf. Nézd, az a helyzet, hogy amióta Malygos megbízott a jogardarab őrzésével, tudtam, hogy állandó fejfájással és fájdalommal kell élnem. Én csak annyit akartam, hogy tanulmányozhassam ezt a gazdag talajt és ereklyéket találhassak, amelyek talán a Hasadás (Sundering) előttről megmaradtak. Tudod, itt valaha egy virágzó Nemesenszületett (Highborne) civilizáció volt! Nem kell elmondanod, hogy néhány szolid mágikus dolog van itt a közelben. Én ezt érzem!

- Bronzszakállára... ö, szakállra! Miről beszélsz?
 

- Ahogy már mondtam, jó ötszáz évvel ezelőtt lettem megbízva a jogardarab őrzésével, és azóta csak bajt hozott. Mindenki figyelmét felkeltette – mármint rossz értelemben. Én csak egyedül akarok lenni a tanulmányaimmal, és nem bébiszitterkedni valami hős játékszerén a dicsőséghez. Így... a halnak adtam.
 
- Halnak? Te odaadtad egy darabját annak, amivel Kalimdor összes népének életét meg lehet menteni, egy halnak?

- Nem csak egy halnak, halandó. Ez a hal egy cápa volt. Egy nagyon különleges cápa.
 
- Egy cápának? Az óceán tele van cápákkal! Több száz-száz-millió-billió lehet belőlük odakint.
 
- Pontosan!
 
Shiromar nem értette az összefüggést, csak értetlenül nézett a kék sárkányra, aki azonban lelkesen folytatta:
 
- Zseniális, tudom... Soha nem találják meg; de ha meg is találják, a cápát felruháztam néhány különleges képességgel.
 
- Szóval ráhagytad a darabkát egy cápára, a halat valahova a Keleti Királyságok és Kalimdor közé tetted? És ennek a halnak különleges ereje van?

- Korrekt. Hallhattad! Ez a hal egy meglehetősen rémes teremtményem lett. Mikor relaxálok, szeretek azokra a szerencsétlen halászokra gondolni, akik belefutnak ebbe a teremtménybe, és egészben lenyeli őket. Fogadni mernék, hogy mind meglepődnek! - nevetett Azuregos.
 
- Nem vagy normális – szögezte le Shiromar.
 
- A zseniket gyakran félreértik, éjelf. És most, a jogardarabról... Ha meg akarod szerezni azt a részt, és a következő tízezer évet mégsem a keresésével szeretnéd eltölteni, akkor hallgass meg figyelmesen.
 
- Csupa fül vagyok.
 
- Két szó: Arcanite bója.
 
- Mégegyszer.
 
- Jól van... Építened kell egy arcanite bóját és az óceánba engedned. A cápám figyelmét felkelti majd a bója mágikus kisugárzása. És ha közel kerül a bójához – BUMM! Az arcane energia dicsőséges rezgéseivé fog robbanni, felfedve a cápa valódi alakját. Ezzel együtt, vagy kiteszed magad Neptulon haragjának, vagy nem. Azt mondanám, hogy 50-50% az esélye.

- Oké, hadd fejezzem ki magam világosan. Az Anachronos által a te Sárkánynemzetségedre bízott jogart önkényesen egy cápára bíztad és most azt várod tőlem, hogy építsek egy.. egy arcanite bóját vagy micsodát... hogy előcsalogassam a cápádat a búvóhelyéről? ÉS potenciálisan tegyem ki magam egy Elementál Lord haragjának? Kihagytam valamit? Talán mindezt ruha nélkül tegyem, egy napfogyatkozás alatt egy szökőévben?
 
- Ha nem tudnám jobban, azt hihetném, hogy te most kigúnyolsz engem, halandó. De igen, nagyrészt igazad van. De maradhatsz teljesen felöltözve.
 
- RENDBEN! És ha szabadna kérdeznem, honnan szerezzek egy arcanite bóját?
 
- Vidd el ezt a sírkövet egy régi ismerősömhöz Tanarisba. Narain Soothfancynek hívják – szörnyű, szörnyű lélek, de egy csodálatos mérnök! Őneki kellene mindezt megvalósítania. Nem kell, hogy megköszönd nekem, Shiromar. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Szép napot!
- De...
- Azt mondtam, SZÉP NAPOT! Nem kellene megmented a világot?

Ezzel magára hagyta az elképedt papnőt, aki elindult, hogy megkeresse a rejtélyes mérnököt valahol Tanarisban.

Az Azuregostól kapott sírkővel a hóna alatt Shiromar Tanaris felé vette az irányt, ahol Gadgetzanban meg is találta az apró gnóm mérnököt, NArain Soothfancyt. A gnóm megkövülten nézte a sírkövet, lenyűgözte, érezte a belőle áradó mágiát és energiát. Aztán megkérdezte az éjelf papnőt, hogy mit jelent ez az egész, hiszen nem ért Draconic-ul, vagyis sárkány-nyelven. Shiromar mélyet sóhajtott. Szóval először is le kell valahogy fordítani. Narain azt tanácsolta, hogy a Draconicról Tökfejeknek 2. kötetét szerezze be hozzá, valamint  az Arcanite bója elkészítéséhez szükséges kristálygömbös szemüvegét és még 500 font csirkét.

Shiromar először is a szemüveget kívánta beszerezni, amelyet Narain ex-legjobb barátja, Stewvul lopott el tőle, miután összetörte a szívét. Stewvul Ezüstfenyő (Silverpine) közelében, a Szürkesörény Fal (Greymane Wall) közelében rejtőzködött. Az éjelf papnő hamar megtalálta a barátot, akinek egy jó és egy rossz híre volt a papnő számára. A rossz hír az volt, hogy a szemüveg elveszett. A még rosszabb pedig az, hogy valószínűleg akkor veszett el, amikor az Olvadt Mag (Molten Core) körül ólálkodott múlt hónapban. Shiromar mélyet sóhajtott és újra a Feketeszikla-hegy felé vette az irányt. Szerencsére hamar megtalálta a szemüveget. Már csak az 500 font csirke és a nyelvkönyv van hátra.

Narain közölte, hogy őt senki ne kérdezze üzletről, ezért nem volt hajlandó elárulni, hogy a csirke miért kell a bójához. Csak elküldte Dirge Quickcleave-hez, aki majd segíteni fog a feladat megoldásában. Gadzetganban Dirge csak a fejét csóválta, hiszen csak a mesékben hallott már ekkora csirkéről... a Halál Fekete Csirkéjéről.
- Legendák szólnak arról, hogy a feralasi Rettegés Szigetén élő kiméráknak van a leglédúsabb és gyöngébb húsa a világon. Namármost ezeknek a kiméráknak is kell, hogy legyen egy kedves apukájuk, aki egy kis “előkészítés” után lehet, hogy úgy fog kinézni, mint egy 500 fontos csirke. Irány a Rettegés Szigete, öld meg Lakmaeran Lordot és hozd el nekem a tetemet! Ez biztos megfelel majd a gnómnak. Hogy nekem is megfeleljen, hozz el pár kiméra vesepecsenyét.

Shiromar felkerekedett és elindult a szigetre. Itt legyőzött jópár kimérát, hogy eljuthasson a lordig, akit végül egy halálos lövéssel sikerült leterítenie. Dirge elégedett volt az eredménnyel: gyöngyöző hús és vese. Ebből lesz a mennyei lakoma! Már csak egy kis rakéta-üzemanyag és mélysziklás só kellett hozzá. Így készült el végül Dirge Ütős Kiméra Szelete.

Az éjelf az ötszáz fontos csirkének álcázott tetemmel visszatért Narainhoz, aki boldogan ölelte magához a hatalmas húsdarabot. Ezután elmondta Shiromarnak, hogy a sárkány nyelvkönyvét egy nagyon biztonságos helyre dugta el, ahova csak a gyrokopterjével jutott el, a visszafelé vezető úton azonban lezuhant vele a Földvége Parton (Land’s End Beach). Shiromar azonban csak egy darab papírt talált, amin az állt, hogy a könyvet mások megszerezték és csak váltságdíj fejében hajlandók azt visszaadni. Azonban kiderült, hogy a könyvrabló nem más, mint Narain ősellensége, Weavil doktor, aki a nyelvkönyvet 8 darabra szakította, és szórta szét a nagyvilágba. A darabkákat a szél Alcaz Szigetére, az Átkozott földekre (Blasted Lands), Téliforrásba (Winterspring), Aljavárosba (Undercity), Viharváradba, Onyxia fekhelyére, Feketeszárny fekhelyére (Blackwing’s Lair), valamint az Olvadt Magba (Molten Core) sodorta. Kitartó és fáradságos harcok során Shiromar végül megszerezte a darabkákat.

Narain összeszerelte az arcane bóját, és így elindulhattak Azuregos cápájának bevadászására. A cápát Bendőnek (Maws) hívták, nem véletlenül. Shiromar bátor társakat hívott maga mellé, így egyesült erővel sikerült Azshara partjai közelében legyőzniük Bendőt és megszerezniük a Kék Jogardarabot.

A Zöld Jogardarab

A zöld jogardarab végett az Elsüllyedt Templomba (Sunken Temple) utazott Shiromar, hogy ott hátha kapcsolatba tud lépni Eranikus-szal az ő termében. Azonban a zöld sárkány nem mutatkozott, árnyéka sem volt ott és Shiromar semmilyen módszerrel nem tudott vele kapcsolatba lépni. Ahogyan kezdett volna kétségbeesni, egyszercsak egy hang szólalt meg a fejében. Egy hang, amely minden éjelf számára egyet jelentett a reménnyel. Haragvihar Malfurion hangja.

- Ez a feloldozás útja, papnő. Ha ma meghaltam volna, akkor egy jó és tisztességes ügyért tettem volna. Meg kell szerezned a zöld jogardarabot. Meg kell tisztítanod Eranikust attól a romlottságtól, amelyet a Régi Istenek (Old Gods) hoztak rá. Utazz el Darnassusba! A városfal mellett megtalálod az egyik segítőmet, aki elindítja majd a dolgokat, és szólj Tyrande-nak is a terveinkről, azonban ez ne keltse fel Agancssisakos figyelmét.

Shiromar azon nyomban Darnassusba repült. Malfurion ügynöke egy erdei lidércfény volt (Forest Wisp). A papnő a gondolatain keresztül tudott vele kommunikálni. A lidércfény megnyugtatta, hogy értesíteni fogja Tyrande-ot, erre már Haragvihar Shan’do felkészítette régebben. Azonban Remulos-szal, Cenarius fiával Shiromarnak kellett beszélnie Holdtisztásban, a további utasításokat ugyanis ő adta.

Remulos aggasztó hírekkel szolgált: úgy tűnt, hogy Eranikus is a Rémálomnak (Nightmare) nevezett jelenség foglya lett, és úgy tűnt, hogy az a célja, hogy elpusztítsa Haragvihar Malfuriont. Shiromarnak meg kell ezt akadályoznia. A Rémálom rontásának töredékeit az álomkapukat őrző sárkányfajzatok is magukkal hordozzák, ezeket kellene megszerezni. Az álomkapuk Azeroth négy különböző pontján találhatók: Kőrisvölgyben (Ashenvale), Feralasban, a Hátországokban (Hinterlands), valamint Szürkület rengetegben (Duskwood).

Miután szokásos társaival együtt az éjelf papnő legyőzte a kapukat őrző, és már megrontott sárkányokat, az általuk őrzött Rémálom-töredékeket visszavitte Remulosnak. Cenarius fia Tyrande-ot várva felkészült arra, hogy megfékezze Eranikust és megvédjék Éjirévet (Nighthaven) a pusztulástól.

- Megkeressük a Rémálom eredetét az általad összegyűjtött töredékeken keresztül, Shiromar – mondta Remulos. – Egy résen keresztül aztán kihúzzuk az Álomból Eranikust. Bátorság, éjelf. A Rémálom megtestesülését köszönthetjük a világunkon. Éjirévért!

Ezzel egy bonyolult szertartást kezdtek meg. Remulos tovább magyarázott:
 

- A rést itt, az Elun’ara Tó felett fogjuk megnyitni. Eranikus megjelenését káosz és küzdelem fogja övezni. Nem fog megállni, amíg meg nem találja Malfurion földi megtestesülését. Ennek nem szabad megtörténnie... Le kell foglalnunk a szörnyet, amíg Tyrande nem érkezik meg. Védd meg Éjirévet!
 
Ebben a pillanatban a Remulos által nyitott résen keresztül megjelent Eranikus, az Álom Zsarnoka. Ez már nem az a zöld sárkány volt, akit egykor Shiromar csodált, nem az, aki a Smaragd Álom védelmét tűzte ki célul. Azt a sárkányt jelenleg a Rémálom elnyomta.
 
- Szánalmas, kiszámítható halandók... Nem tudjátok, hogy mit cselekszetek! A mester elégedett lesz. Holdtisztást (Moonglade) elpusztítjuk és vele együtt Malfuriont is!
 
- Gonosz lélek! Nézz szembe Cenarius hatalmával!

Eranikus baljósan felnevetett.
 
- Egyáltalán nem vagy az apád, te kis féreg. Ha érdekelnél, karmom egyetlen suhintásával összetörnélek. Add ki nekem Haragvihar Shan’dot és békén hagyom nyomorult életedet a népeddel együtt.

- Ki a kiszámítható, szörnyeteg? Csak nem gondolod, hogy Malfurion felett véletlenül idéztünk meg? A megváltás érkezik, Eranikus. Megtisztítunk ettől az őrülettől – ettől a rontástól.
 
- A megváltás? Meglepően bátor vagy, kicsi lény. A megváltás csak az én istenem akaratából érkezik – ezzel Eranikus, az Álom Zsarnoka dühösen felbődült. Remulos azt mondta Shiromarnak és társainak, hogy vonuljanak fedezékbe minél gyorsabban.
 
- Kelj fel Rémálom szolgája! Kelj fel és pusztítsd el ezt a világot! Ne legyen túlélő...
 

Remulos a védők felé fordult:
 
- Együtt küzdünk meg ezekkel az ördögökkel! Köztünk vannak Éjirév védői is, akik az utolsó leheletükig küzdeni fognak. Most gyorsan vissza kell szorítanunk ezeket a torzszülötteket a Rémálomba és mindet el kell pusztítanunk!
 
- Hol van a megváltótok? – kérdezte Eranikus. – Meddig fogtok még ellenállni a támadásomnak? Ha legyőzitek szolgáimat, velem kell szembenéznetek, halandók! Nézd, Remulos, hogy milyen könnyen legyőzöm népedet. De megállíthatod ezt. Csak add át nekem a druidát és akkor ennek az egésznek vége lesz...
 
Ebben a pillanatban Suttogószél Tyrande bukkant fel a túlparton.
 
- Elune, hallgasd meg kérésem. Adj nekünk nyugalmat! Vigyázz az elesettekre!
 
- Keress feloldozást, Eranikus – folytatta. – Minden meg lesz bocsátva... Megbocsátunk neked, Eranikus. Elune mindig szeretni fog téged. Törj ki a béklyóból, amely parancsol neked!
 
Tyrande varázslata hatni kezdett a sárkányra.
 
- EZ ÉGET! A FÁJDALOM... ELEMÉSZT...
 
Azonban a papnő nem bírta sokáig tartani a kapcsolatot.
 
- A Régi Istenek szorítása nem enged. Teljesen felemésztették őt sötét gondolatai... Nem tudok tovább kapcsolatban lenni vele.
 
Kétségbeesetten utoljára felkiáltott: - Elune, segíts meg engem!
 
A sárkányt a Fény töltötte be. Feloldoztatott.

- MIÉRT? Miért történt ez... velem? Hol voltál Tyrande? Hol voltál, amikor kiestem Elune kegyeiből? Érzem.. Érzem Elune érintését rajtam... Mosolyog rám... Igen.
 
Ezzel a sárkány a földre zuhant. Nyugalom szállta meg Éjirévet. Tyrande féltérdre ereszkedett:
 
- Mondjunk hálát Elune-nak... Eranikust megváltotta.
 
A megváltott sárkány lassan magához tért:
 
- Oly sokáig olyan elveszett voltam... A Rémálom rontása felemésztett. És most ti... ti mindannyian, megmentettek engem. Kiszabadítottatok béklyóimból. De... Malfurion, Cenarius és Ysera még mindig harcol. Szükségük van rám. Még egyszer vissza kell térnem az Álomba.
 
Tyrande felé fordulva folytatta: - Úrnőm, méltatlan vagyok az imádra. Te valóban a fény angyala vagy. Kérlek, tarts velem a Sírdomb Barlangba, ahol visszatérhetek az Álomba. Kedvelem Malfuriont, és engem is vár bent a szerelmem... Vissza kell térnem hozzá..., hogy megvédjem.
 
Végezetül a település védőihez fordult: - És ti, akik a hősök vagytok... Nálam van, amit kerestek. Hadd lássa újra legyőzni a gonoszt. Remulos, legyen gondod rá, hogy a bajnokunk megkapja a Zöld Sárkánynemzetség jogardarabját.
 
Remulos mosolygott: - Úgy lesz, Eranikus. Vigyázz magadra, ősi lélek.


A zöld sárkány Tyrande-dal együtt távozott. Remulos Shiromar felé nyújtotta a zöld jogardarabot:
 
- Feloldozták, Shiromar. Eranikus visszatér az Álomba, hogy helyrehozza azt, ami bajt okozott. Erős szövetségese lesz Malfurionnak és az apámnak. A jogardarabon kívül neked adom ezt a fegyvert is, amelyet maga Ysera bízott rám. Vedd hasznát a Qirajik elleni harcban.

A Vörös Jogardarab

Márcsak a vörös jogardarab hiányzott, amelyet Vaelastrasz gondjaira bízott Anachronos. A vörös sárkánytól azonban Nefarius ellopta a darabkát és magával vitte Feketeszikla-hegybe. Shiromar meghallotta, hogy egy csapat hős éppen Nefarius ellen készülődik, és megkérte őket, hogy vegyék be csapatukba, mint gyógyítót. A csapat elfogadta az éjelf ajánlatát, és együtt indultak neki a fekete sárkánynak.
 
Nefarius csak nevetett a kicsiny csapaton és megfenyegette őket, hogy széttöri a darabkát, ami nála van. Ezt hőseink azonban nem hagyták. Legyőzték Halálszárny fiát, így hosszú, kalandos útja után Shiromar visszatért Anachronoshoz a három darabbal, hogy egyesíthessék a bronz sárkánynál lévő negyedik darabbal, és a jogar egybeforrjon.

Anachronos mosolyogva fogadta az éjelf papnőt:
 
- Ezer év telt el, és ahogy meg volt írva, csak egyvalaki állhat előttem. Az, aki népét egy új korba fogja vezetni. A Régi Isten reszket, Shiromar. Fél a te hitedtől. Tudja, hogy jönni fogsz, hősnő – és veled fog menni Kalimdor egész ereje. Amint felkészültél népeddel, átadom neked az Áradó Homok Jogarját. Neked kell használnod. De várd meg, míg a Horda és a Szövetség seregei Silithusba érkeznek, mielőtt megkongatod a Skarabeusz Gongot.

Ahn'Qiraj kapui kinyílnak

Shiromar felszólítására a Szövetség és a Horda rengeteg alapanyagot gyűjtött össze a háborúhoz. A fiatal papnő tudta, hogy Kalimdor minden erejére és hatalmára szükség lesz, hogy legyőzzék a rájuk váró gonoszt.

Végül azonban ott állt Anachronos előtt és a Jogart kérte.
 
- Légy bátor, Shiromar! Amint a Skarabeusz Gong megszólal, Ahn’Qiraj kapui újból megnyílnak.
 
Ekkor egy ember is az éjelf papnőhöz lépett:
 
- Üdvözöllek, bajnok. Jonathan vagyok, a megszentelt gong és a Bronz Sárkánynemzetség örök vigyázója. Az Időtlen maga hatalmazott fel rá, hogy kincsei közül kiválassz egyet, amely segíteni fog neked a C'Thun elleni harcban.

Shiromar megköszönte a nagylelkű ajánlatot, mély levegőt vett és a gonghoz lépett. Előtte állt Kalimdor összes serege, akik lélegzet visszafojtva figyelték az éjelfet. Elkiáltotta magát:
 
- Én, Shiromar, a Bronz Sárkánynemzetség bajnoka, most megszólaltatom a Skarabeusz Gongot. Ahn’Qiraj ősi kapu kinyílnak, és egy elfeledett háború rémségeit eresztik ki a világra...

A gong megszólalt, a kapuk megnyíltak. A háború elkezdődött. Qiraji sugárzó kristályok törtek utat maguknak Kalimdor földjén át. Obszidián kőből épült kolosszusok keltek fel a feltört földből. Zora kolosszus árnyékot bocsátott egész Silithusra. Ashi kolosszus kitört selyemgubójából. Regal kolosszus hallotta a csatazajt és mestere segítésére sietett. Rajaxx Tábornok így kiáltott:
 
- Hamarosan megtudjátok, hogy mi volt az ára a beavatkozásotoknak, halandók... A mester már majdnem kész... És ha felkel, elpusztítja világotokat.

És suttogás hallatszott egész Silithuson át:
- Közel a halál.
- El fogsz bukni.
- A barátaid elfelednek téged.
- A barátaid elárulnak téged.
- A szíved gyenge.
- Meg fogsz halni!


Kalimdor serege azonban nem hátrált meg. A romokon keresztül elérték a templomot. Megfeszített erővel, minden tudásukat és bátorságukat bevetve küzdöttek meg a régi ellenféllel. A horror ismét elszabadult, ezúttal azonban nemcsak az éjelfekkel kellett szembenézniük a qirajiaknak. Kalimdor serege megállíthatatlan volt. Legyőzte többek között Rajaxx Tábornokot, Skeram prófétát, Huhuran hercegnőt, az ikercsászárokat, Vek'lort és Vek'nilasht. Legyőzték azt a Moamot, aki az Áradó Homok Háborúja során elfogott három sárkányt (Alygost, Merithrát és Caelestraszt) megkínozta és energiájuk elszívásával saját kegyetlen teremtményeit hozta létre. Legyőzték Ossiriant, akinek élete és sebezhetetlensége néhány ősi kristálytól fügött, miután egy nagy hatalmú sárkányt sikerült legyőznie ezer évvel korábban.

Végül ott álltak Ahn'Qiraj templomában a Régi Isten, C'Thun előtt. És legyőzték. Bizonyítékul ott feküdt előttük C'Thun Szeme. Természetesen Shiromar volt az, aki a bebörtönzött sárkányokhoz vitte a Szemet, amely a Régi Isten halálát jelentette. És a fiatal éjelf papnő előtt fejet hajtottak a sárkányok és Kalimdor egész serege. Caelestrasz megkérte az éjelfet, hogy vigye a Szemet Anachronoshoz. A bronz sárkány fejet hajtott Shiromar láttán:

- Te vagy Kalimdor megmentője, Shiromar. A Mester egy kis apróságot hagyott itt neked. Az időtlen raktárából, amely évezredek alatt összegyűlt ereklyéket tartogat – a döntés a tiéd.

Shiromar az Elesett Isten Gyűrűjét választotta. Valahányszor ránézett, büszkeség töltötte el szívét. Végül legyőzték a Régi Istent – vagy legalábbis így gondolták.







 
Lore-kvíz: (akinek kedve van hozzá)
1. Amikor Narain gyrokoptere lezuhant, egy "nő" mentette meg a gnóm életét, aki azóta is szerelmével üldözi őt. Ki ez a "nő"?
2. Ki Eranikus szerelme?
3. Melyik sárkányt ölte meg Ossirian?