Li Li útinaplója 7. bejegyzés - Krasarang Vadon

Chen bácsi segítsége nélkül is könnyű volt megtalálni a Krasarang Vadont. De keresztül vergődni a borús parti mocsáron, az már kihívás volt. A fák sűrű lombozata teljesen elzárta a napot, és így szinte lehetetlen volt az irányokat érzékelni. Amikor éppen nem egy kiálló gyökérgörcsben botlottam meg, akkor belegabalyodtam a fákról lelógó hülye indákba. És akkor még ott voltak a vadak. Szaurokok, hatalmas zizegő darazsak és más mérges rovarok kószáltak mindenfelé.

 

Éppen olyan izgalmas volt, mint amilyennek reméltem!

De zavart, hogy nem találtam meg azt a helyet, ahonnan Liu Lang elhajózott Shen-zin Su hátán. Miután napok óta bóklásztam a vadonban, de nem találtam semmit, egy Ryshan nevű halászba botlottam. P volt az első pandaren, akivel jó pár nap után végre találkoztam. Egy halszállítmányt vitt a Zhu Őrségbe, amely Krasarang északkeleti felén található, és amelyet azért építettek, hogy megvédje a tengerpart felé utazókat az olyan komisz népek, mint a szaurokok támadásától.
 

Gondolom ritkán lehet barátra bukkanni Krasarangban, mivel Ryshan úgy kezelt engem, mint a családtagját, habár csak akkor találkoztunk. Amikor elmagyaráztam neki, hogy mit keresek a vadonban, elmesélte, hogy a hely, ahol Liu Lang elhagyta Pandariát, nagyon közel fekszik az ő falujához, a Halászok Rakpartjához. Volt olyan kedves, hogy meghívott a településükre, hogy töltsem fel a készleteimet, mielőtt folytatom vándorlásomat a térségben. Végre megjött a szerencsém.

A falu felé menet Ryshan kioktatott Krasarang történelméről. Kevés pandaren járta ezeket az erdőket. „Csak a halászok és a bolondok, már ha van köztük különbség”, jelentette ki büszkén. Elhaladtunk néhány omladozó öreg rom mellett, amelyekről azt mondta, hogy egykor a mogukhoz tartoztak. Mielőtt még réges régen a birodalmuk elesett volna, néhányan ezek közül a brutális lények közül Krasarangban éltek. Nemrég a moguk visszatértek, hogy maguknak követeljék egykori területeiket, de az azokhoz hasonló hősök, mint akik nekem és Chen bácsinak segítettek a családi sörfőzdénél, megállították őket. 

Már szürkület volt, mire elértük a Halászok Rakprtját. A rozoga kis falut Krasarang partjai közelében építették, ami azt jelentette, hogy nekem és Ryshannak egy csónakba kellett szállnunk, hogy odaérjünk. Nem egy nagy dolog, igaz? Nos, miután vitorlát bontottunk, a halász hirtelen elkezdett sikoltozni, és egylábon ugrálva az egyik evezőt vadul lengette a levegőben. Vajon mi tud felizgatni egy olyan bátor halászt, mint ő? Krokodilok? Szaurokok? Szinte halálfélelmem volt, amíg meg nem láttam, hogy mi ijesztette meg: egy mosómedve!

 

Ezek a kis szőrös jószágok igazi mestertolvajok, és imádnak halat lakmározni. Más szavakkal, ők a halászok veszedelmei. A csónakunkban lévő mósómedve igen ádáz volt. Meg sem rezzent, amikor Ryshan elkezdte a csónak alját csapkodni az evezővel. Sőt, a rágcsáló visszatámadott, sziszegett és hegyes karmaival a halász felé kapadozott.

A mosómedvék általában a Négy Szél Völgyében éltek, de ez keresztüljött Krasarangon. Igyekeztem megnyugtatni Ryshant azzal, hogy majd én gondját viselem a kis szőrmóknak és garantálom, hogy egyetlen halra sem teszi rá a mancsát. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Végül is, ez a mosómedve csak egy felfedezőtárs volt. Különös módon az idősebbik öcsémre, Shisaira emlékeztetett. Talán a kis pufók arcocskája és bozontos fülei tették. Vagy talán az, ahogy régi ételmaradékokat szedegetett ki a szőréből és ette meg őket, nem törődve azzal, hogy milyen undorítónak tűnt tőle. Bármi is volt az ok, úgy döntöttem, hogy a tesómról nevezem el a mósómedvét. Bármilyen nehéz is elhinni, de igazából hiányzott Shisai. Na jó, csak egy kicsit.

A Halászok Rakpartjánál Ryshan és a társai megsütöttek néhány darabot az aznapi fogásból és elmesélték nekem a legjobb halász-történeteiket. Amikor elmondtam, hogy a Kóbor Szigetről jöttem, egyfajta kihívásnak tekintették, hogy minél jobb történeteket meséljenek, és belekezdtek valami sztoriba egy bébi krakenről, akit évekkel korábban fogtak ki.

Csak halászok és bolondok. Igen. Úgy tűnik, ez igaz.

Az egyik legérdekesebb dolog, amiről a halászok beszéltek, az a Vörös Gém Templomja volt. A Krasarang közepén álló masszív komplexust Chi-Jinek, az éginek szentelték, akit a Vörös Gémként is ismernek. Ryshan említette, hogy ezt a nagyerejű és jóindulatú lényt a remény szellemének is hívják. Nem sokkal korábban, egy veszélyes dolog szabadult ki a Vörös Gém templomának mélyéről: a sha. A különös gonoszt később legyőzték, de addigra a kétségbeesés szelleme elszabadult a vadonban. 

Már hallottam a sha-ról Négy Szél Völgyében, a Kőekét ért mantid támadás során. Vajon miért jelentek meg ezek a rejtélyes dolgok egyszerre? Vajon Pandariában mindenhol feltűntek? Csak a sha említésétől is felállt a szőr a hátamon. Nehezen aludtam el aznap éjjel.

A következő reggelen készen álltam, hogy folytassam kutatásaimat a Kóbor Sziget szülőhelyével kapcsolatban, amikor egy hatalmas hőlégballon landolt a Halászok Rakpartjánál! A pilóta, egy halkszavú pandaren, akit Suttogófelhő Shinnek hívtak, a Kun-Lai Csúcs északi régiójából érkezett, hogy egy hal-rakományt vegyen fel. Kiderült, hogy a szállítmányt egy magasan a hegyek a között található szent helyhez viszi: a Fehér Tigris Templomába. Krasarang halai nyilván a legjobbak lehetnek egész Pandarián, különben miért jönne Shin ennyire le délre?

Minél többet beszélt Shin Kun-Lairól, annál inkább látni akartam. A légballon pilótája azt mondta, hogy csatlakozhatok hozzá, amennyiben segítek neki a halak körül. Hogy mondhattam volna nemet? Persze, még mindig nem találtam meg a helyet, ahol Liu Lang és Nagy Teknős megkezdték útjukat az óceánon, de legalább nagyjából megismerhettem annak a térségét. Chen bácsi és én bármikor visszatérhetünk még ide. De mikor lesz megint esélyem eljutni Kun-Laiba? Így, hogy a bácsikám ott ragadt a sörfőzdében, akár hetekbe is telhet – vagy hónapokba –, mire eljutunk Pandaria legtávolabbi pontjaiba. Vagy el se jutunk. Elképzeltem Chen bácsit, ahogy ott ül a sörfőzdében, issza a többhordónyi sört és egyre dagadtabb lesz, dagadtabb, mint Shin légballonja – túl dagadt hozzá, hogy beférjen egy épület ajtaján!

Csak egyetlen dolgot tehettem: felcsavartam az ingujjamat, vettem egy mély levegőt, és elkezdtem felrakosgatni a halashordókat a ballonból lógó hatalmas kosárba. Valószínűleg úgy bűzlöttem, mint egy valódi halász munkája végeztével, de ez igazán csekély ár volt azért, hogy ingyen utazhattam el egy olyan rejtélyes és izgalmas helyre, mint Kun-Lai.

Miután búcsút intettem a halászoknak, Shisait az utazótáskámba dugtam, és felszálltam Shin légballonjába. Hamarosan egyre magasabbra és magasabbra emelkedtünk a Krasarang Vadon felett! A szél északra repített minket, túl a Jáde Rengetegen Kun Lai fenséges hegyei felé. A fehér habszerű felhők nyílásai között elkezdtem megnézni úticélomat.

Amikor elmondtam Shinnek, hogy milyen gyönyörűnek tűnik Kun-Lai innét fentről, szomorú lett.

- Vicces, hogy minden milyen tökéletesnek tűnik az égből – mondta. - Kun Lai egy csodálatos hely, ahogy mondtad. De ezekben a napokban nincs minden rendben errefelé. Egy vihar készülődik a környék felett, kicsi lány.

Shin elmagyarázta, hogy Kun-Lai egyes részein háború tört ki. Elmondta, hogy nem kell aggódnom; az a terület, ahova visz, biztonságos, de mégis azon gondolkoztam, hogy vajon nem-e volt hiba csatlkozni hozzá.

Aztán emlékeztettem magamat arra, hogy Chen bácsi és a többi nagy felfedező is óhatatlanul eljutott veszélyes helyekre, ahogy békés helyekre is. Ez mind része volt annak, ha kalandor vagy. Vettem egy mély levegőt és előre bámultam, készen arra, hogy szembenézzek bármilyen veszedelemmel, amely a Kun-Lai Csúcsok havas hegyeiben várt rám.

A Felhősikló Rendjének (Order of the Cloud Serpent) megalakulása

A Pandaren Birodalom megalakulása után a Zandalari Háborúk alatt egy Jiang nevezetű fiatal lány sétált keresztül az Arborétumon, amikor meghallott egy zajt. Egy kis sebesült felhősikló feküdt előtte a földön, közel a halálához. Jiang egy anya gyengédségével emelte karjaiba a kicsiny lényt és gondjaiba vette. Lo-nak nevezte el, és hamar barátok lettek.

Ezen aztán sokat siránkoztak az egyszerű emberek. A felhősiklóktól ugyanis rettegtek, mint a szörnyetegektől és a vadállatoktól, mivel veszélyesnek és ravasznak tartották őket. A falubeliek kerülni kezdték Jiangot, és könyörögtek neki, hogy szabaduljon meg Lo-tól, még mielőtt olyan nagy lesz, hogy bántaná őt.

Egy nap a Zandalari hadsereg egészen a Jáde Rengetegig behatolt délen. Ezek a trollok, mint a tenger felől jövő szörnyetegek ismét megtámadták Pandariát. Jiang is fegyveret öltött, és a partokon védte a népét.

Az egyik ilyen harc során Jiang majdnem elesett egy troll lándzsa által. De amikor a fegyver márcsak pár centire volt a szívétől, Lo érkezett, hogy megmentse. A még mindig csak fele nagyságú sikló lecsapott, és darabokra tépte a trollt. Aztán felszedte a megsebesült Jiangot, és elrepült vele messze a csatától egy biztonságos helyre.

Amikor már jobban volt, Jiang megkereste Pandaria védelmének vezetőit, akik olyan nagyszerű monk harcosok voltak, akik a trolloktól és más veszélyektől mentették már meg e földet. Jiang megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy hogyan segíthetnének a felhősiklók, hogy hogyan mentette meg őt Lo, és hogy hogyan tudnák megfordítani a háború kimenetelét.

De szavai süket fülekre találtak. A monkok el voltak telve saját bölcsességükkel, és úgy kívánták folytatni Pandaria védelmét, ahogyan ők jónak látták.

Azonban Jiang nem adta fel. Ez az elutasítás csak még jobban szította eltökéltségét.

Pár nappal később a Zandalarik már előre is törtek a tengerpartról. A pandaren bajnokok a Hajnali Virágzáshoz közeli hatalmas hídon védekeztek. Próbálták visszaszorítani a trollokat, de vesztésre álltak. A Zandalarik rengetegen voltak, és denevér-lovasaik úgy harcoltak, ahogyan a pandarenek képtelenek voltak. A győzelem minden reménye elúszni látszott.

És ekkor milyen látvány tárult a néző szemébe? Jiang barátja, Lo hátán lovagolt!

A két jóbarát lecsapott, leszakítva a Zandalarikat a hídról és letaszítva lovasaikat a denevéreikről. Senki se tudott útjába állni eme két barát haragjának.

A háborút még így is hónapokba tartott megnyerni, de ez volt a fordulópont. Hamarosan Jiang elkezdett más pandareneket is megtanítani arra, hogy hogyan lovagoljanak hozzá hasonlóan egy felhősikló hátán.

Jiang és Lo hősök lettek! Attól a naptól kezdve, a felhősikló a remény jelképe lett a pandaren nép számára, és megalakult a Felhősikló Rendje. A mai napig védelmezik és óvják a Jáde Rengeteget.