2013. február 16., szombat

Li Li útinaplója 7. bejegyzés - Krasarang Vadon


Chen bácsi segítsége nélkül is könnyű volt megtalálni a Krasarang Vadont. De keresztül vergődni a borús parti mocsáron, az már kihívás volt. A fák sűrű lombozata teljesen elzárta a napot, és így szinte lehetetlen volt az irányokat érzékelni. Amikor éppen nem egy kiálló gyökérgörcsben botlottam meg, akkor belegabalyodtam a fákról lelógó hülye indákba. És akkor még ott voltak a vadak. Szaurokok, hatalmas zizegő darazsak és más mérges rovarok kószáltak mindenfelé.
 

Éppen olyan izgalmas volt, mint amilyennek reméltem!


De zavart, hogy nem találtam meg azt a helyet, ahonnan Liu Lang elhajózott Shen-zin Su hátán. Miután napok óta bóklásztam a vadonban, de nem találtam semmit, egy Ryshan nevű halászba botlottam. P volt az első pandaren, akivel jó pár nap után végre találkoztam. Egy halszállítmányt vitt a Zhu Őrségbe, amely Krasarang északkeleti felén található, és amelyet azért építettek, hogy megvédje a tengerpart felé utazókat az olyan komisz népek, mint a szaurokok támadásától.
 

Gondolom ritkán lehet barátra bukkanni Krasarangban, mivel Ryshan úgy kezelt engem, mint a családtagját, habár csak akkor találkoztunk. Amikor elmagyaráztam neki, hogy mit keresek a vadonban, elmesélte, hogy a hely, ahol Liu Lang elhagyta Pandariát, nagyon közel fekszik az ő falujához, a Halászok Rakpartjához. Volt olyan kedves, hogy meghívott a településükre, hogy töltsem fel a készleteimet, mielőtt folytatom vándorlásomat a térségben. Végre megjött a szerencsém.



A falu felé menet Ryshan kioktatott Krasarang történelméről. Kevés pandaren járta ezeket az erdőket. „Csak a halászok és a bolondok, már ha van köztük különbség”, jelentette ki büszkén. Elhaladtunk néhány omladozó öreg rom mellett, amelyekről azt mondta, hogy egykor a mogukhoz tartoztak. Mielőtt még réges régen a birodalmuk elesett volna, néhányan ezek közül a brutális lények közül Krasarangban éltek. Nemrég a moguk visszatértek, hogy maguknak követeljék egykori területeiket, de az azokhoz hasonló hősök, mint akik nekem és Chen bácsinak segítettek a családi sörfőzdénél, megállították őket. 

Már szürkület volt, mire elértük a Halászok Rakprtját. A rozoga kis falut Krasarang partjai közelében építették, ami azt jelentette, hogy nekem és Ryshannak egy csónakba kellett szállnunk, hogy odaérjünk. Nem egy nagy dolog, igaz? Nos, miután vitorlát bontottunk, a halász hirtelen elkezdett sikoltozni, és egylábon ugrálva az egyik evezőt vadul lengette a levegőben. Vajon mi tud felizgatni egy olyan bátor halászt, mint ő? Krokodilok? Szaurokok? Szinte halálfélelmem volt, amíg meg nem láttam, hogy mi ijesztette meg: egy mosómedve!
 

Ezek a kis szőrös jószágok igazi mestertolvajok, és imádnak halat lakmározni. Más szavakkal, ők a halászok veszedelmei. A csónakunkban lévő mósómedve igen ádáz volt. Meg sem rezzent, amikor Ryshan elkezdte a csónak alját csapkodni az evezővel. Sőt, a rágcsáló visszatámadott, sziszegett és hegyes karmaival a halász felé kapadozott.


A mosómedvék általában a Négy Szél Völgyében éltek, de ez keresztüljött Krasarangon. Igyekeztem megnyugtatni Ryshant azzal, hogy majd én gondját viselem a kis szőrmóknak és garantálom, hogy egyetlen halra sem teszi rá a mancsát. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Végül is, ez a mosómedve csak egy felfedezőtárs volt. Különös módon az idősebbik öcsémre, Shisaira emlékeztetett. Talán a kis pufók arcocskája és bozontos fülei tették. Vagy talán az, ahogy régi ételmaradékokat szedegetett ki a szőréből és ette meg őket, nem törődve azzal, hogy milyen undorítónak tűnt tőle. Bármi is volt az ok, úgy döntöttem, hogy a tesómról nevezem el a mósómedvét. Bármilyen nehéz is elhinni, de igazából hiányzott Shisai. Na jó, csak egy kicsit.


A Halászok Rakpartjánál Ryshan és a társai megsütöttek néhány darabot az aznapi fogásból és elmesélték nekem a legjobb halász-történeteiket. Amikor elmondtam, hogy a Kóbor Szigetről jöttem, egyfajta kihívásnak tekintették, hogy minél jobb történeteket meséljenek, és belekezdtek valami sztoriba egy bébi krakenről, akit évekkel korábban fogtak ki.


Csak halászok és bolondok. Igen. Úgy tűnik, ez igaz.


Az egyik legérdekesebb dolog, amiről a halászok beszéltek, az a Vörös Gém Templomja volt. A Krasarang közepén álló masszív komplexust Chi-Jinek, az éginek szentelték, akit a Vörös Gémként is ismernek. Ryshan említette, hogy ezt a nagyerejű és jóindulatú lényt a remény szellemének is hívják. Nem sokkal korábban, egy veszélyes dolog szabadult ki a Vörös Gém templomának mélyéről: a sha. A különös gonoszt később legyőzték, de addigra a kétségbeesés szelleme elszabadult a vadonban. 


Már hallottam a sha-ról Négy Szél Völgyében, a Kőekét ért mantid támadás során. Vajon miért jelentek meg ezek a rejtélyes dolgok egyszerre? Vajon Pandariában mindenhol feltűntek? Csak a sha említésétől is felállt a szőr a hátamon. Nehezen aludtam el aznap éjjel.


A következő reggelen készen álltam, hogy folytassam kutatásaimat a Kóbor Sziget szülőhelyével kapcsolatban, amikor egy hatalmas hőlégballon landolt a Halászok Rakpartjánál! A pilóta, egy halkszavú pandaren, akit Suttogófelhő Shinnek hívtak, a Kun-Lai Csúcs északi régiójából érkezett, hogy egy hal-rakományt vegyen fel. Kiderült, hogy a szállítmányt egy magasan a hegyek a között található szent helyhez viszi: a Fehér Tigris Templomába. Krasarang halai nyilván a legjobbak lehetnek egész Pandarián, különben miért jönne Shin ennyire le délre?


Minél többet beszélt Shin Kun-Lairól, annál inkább látni akartam. A légballon pilótája azt mondta, hogy csatlakozhatok hozzá, amennyiben segítek neki a halak körül. Hogy mondhattam volna nemet? Persze, még mindig nem találtam meg a helyet, ahol Liu Lang és Nagy Teknős megkezdték útjukat az óceánon, de legalább nagyjából megismerhettem annak a térségét. Chen bácsi és én bármikor visszatérhetünk még ide. De mikor lesz megint esélyem eljutni Kun-Laiba? Így, hogy a bácsikám ott ragadt a sörfőzdében, akár hetekbe is telhet – vagy hónapokba –, mire eljutunk Pandaria legtávolabbi pontjaiba. Vagy el se jutunk. Elképzeltem Chen bácsit, ahogy ott ül a sörfőzdében, issza a többhordónyi sört és egyre dagadtabb lesz, dagadtabb, mint Shin légballonja – túl dagadt hozzá, hogy beférjen egy épület ajtaján!


Csak egyetlen dolgot tehettem: felcsavartam az ingujjamat, vettem egy mély levegőt, és elkezdtem felrakosgatni a halashordókat a ballonból lógó hatalmas kosárba. Valószínűleg úgy bűzlöttem, mint egy valódi halász munkája végeztével, de ez igazán csekély ár volt azért, hogy ingyen utazhattam el egy olyan rejtélyes és izgalmas helyre, mint Kun-Lai.


Miután búcsút intettem a halászoknak, Shisait az utazótáskámba dugtam, és felszálltam Shin légballonjába. Hamarosan egyre magasabbra és magasabbra emelkedtünk a Krasarang Vadon felett! A szél északra repített minket, túl a Jáde Rengetegen Kun Lai fenséges hegyei felé. A fehér habszerű felhők nyílásai között elkezdtem megnézni úticélomat.




Amikor elmondtam Shinnek, hogy milyen gyönyörűnek tűnik Kun-Lai innét fentről, szomorú lett.


- Vicces, hogy minden milyen tökéletesnek tűnik az égből – mondta. - Kun Lai egy csodálatos hely, ahogy mondtad. De ezekben a napokban nincs minden rendben errefelé. Egy vihar készülődik a környék felett, kicsi lány.


Shin elmagyarázta, hogy Kun-Lai egyes részein háború tört ki. Elmondta, hogy nem kell aggódnom; az a terület, ahova visz, biztonságos, de mégis azon gondolkoztam, hogy vajon nem-e volt hiba csatlkozni hozzá.


Aztán emlékeztettem magamat arra, hogy Chen bácsi és a többi nagy felfedező is óhatatlanul eljutott veszélyes helyekre, ahogy békés helyekre is. Ez mind része volt annak, ha kalandor vagy. Vettem egy mély levegőt és előre bámultam, készen arra, hogy szembenézzek bármilyen veszedelemmel, amely a Kun-Lai Csúcsok havas hegyeiben várt rám.


2013. február 3., vasárnap

A Felhősikló Rendjének (Order of the Cloud Serpent) megalakulása


A Pandaren Birodalom megalakulása után a Zandalari Háborúk alatt egy Jiang nevezetű fiatal lány sétált keresztül az Arborétumon, amikor meghallott egy zajt. Egy kis sebesült felhősikló feküdt előtte a földön, közel a halálához. Jiang egy anya gyengédségével emelte karjaiba a kicsiny lényt és gondjaiba vette. Lo-nak nevezte el, és hamar barátok lettek.

Ezen aztán sokat siránkoztak az egyszerű emberek. A felhősiklóktól ugyanis rettegtek, mint a szörnyetegektől és a vadállatoktól, mivel veszélyesnek és ravasznak tartották őket. A falubeliek kerülni kezdték Jiangot, és könyörögtek neki, hogy szabaduljon meg Lo-tól, még mielőtt olyan nagy lesz, hogy bántaná őt.


Egy nap a Zandalari hadsereg egészen a Jáde Rengetegig behatolt délen. Ezek a trollok, mint a tenger felől jövő szörnyetegek ismét megtámadták Pandariát. Jiang is fegyveret öltött, és a partokon védte a népét.

Az egyik ilyen harc során Jiang majdnem elesett egy troll lándzsa által. De amikor a fegyver márcsak pár centire volt a szívétől, Lo érkezett, hogy megmentse. A még mindig csak fele nagyságú sikló lecsapott, és darabokra tépte a trollt. Aztán felszedte a megsebesült Jiangot, és elrepült vele messze a csatától egy biztonságos helyre.

Amikor már jobban volt, Jiang megkereste Pandaria védelmének vezetőit, akik olyan nagyszerű monk harcosok voltak, akik a trolloktól és más veszélyektől mentették már meg e földet. Jiang megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy hogyan segíthetnének a felhősiklók, hogy hogyan mentette meg őt Lo, és hogy hogyan tudnák megfordítani a háború kimenetelét.

De szavai süket fülekre találtak. A monkok el voltak telve saját bölcsességükkel, és úgy kívánták folytatni Pandaria védelmét, ahogyan ők jónak látták.

Azonban Jiang nem adta fel. Ez az elutasítás csak még jobban szította eltökéltségét.

Pár nappal később a Zandalarik már előre is törtek a tengerpartról. A pandaren bajnokok a Hajnali Virágzáshoz közeli hatalmas hídon védekeztek. Próbálták visszaszorítani a trollokat, de vesztésre álltak. A Zandalarik rengetegen voltak, és denevér-lovasaik úgy harcoltak, ahogyan a pandarenek képtelenek voltak. A győzelem minden reménye elúszni látszott.

És ekkor milyen látvány tárult a néző szemébe? Jiang barátja, Lo hátán lovagolt!

A két jóbarát lecsapott, leszakítva a Zandalarikat a hídról és letaszítva lovasaikat a denevéreikről. Senki se tudott útjába állni eme két barát haragjának.

A háborút még így is hónapokba tartott megnyerni, de ez volt a fordulópont. Hamarosan Jiang elkezdett más pandareneket is megtanítani arra, hogy hogyan lovagoljanak hozzá hasonlóan egy felhősikló hátán.

Jiang és Lo hősök lettek! Attól a naptól kezdve, a felhősikló a remény jelképe lett a pandaren nép számára, és megalakult a Felhősikló Rendje. A mai napig védelmezik és óvják a Jáde Rengeteget.



2013. január 24., csütörtök

Li Li útinaplója - 6. bejegyzés: A Négy Szél Völgye



Az alatt a hetek alatt, amíg Chen bácsival felfedeztük a Jáde Rengeteget, kezdtem úgy érezni magam, mint egy idegen, akinek semmilyen kapcsolata sincs Pandariával. Persze, az őseim erről a földről származnak, de az generációkkal ezelőtt volt. Habár belefutottam pár hozenbe (akik nagyobbak és még őrültebbek voltak, mint az otthoniak), szinte minden egyéb annyira más volt ezen a kontinensen, mint amit ismertem.

Vagyis így volt, mielőtt ellátogattam volna a Négy Szép Völgyébe. Ez otthon volt távolt az otthonomtól, csak sokkal nagyobb területen. A völgy – amely Pandaria éléskamrájának tekinthető – farmok hatalmas barázdáival volt tele, amitől a Kóbor szigeti Rows egy csöppnyi kertnek tűnt. Fogadni mernék, hogy a völgy gabonáinak egy évi termése jóllakatná a Mandori Falu összes pandarenjét – még az olyan nagydarabokat is, mint Chen bácsi – egy életen át.



Az egész naplót teleírhatnám azokkal a csodás dolgokkal, amiket a völgyben láttam, kezdve a morajló Huangtze Vízeséssel a varázslatos Tisztaság Tavacskáiig. De nem ezek az új dolgok ragadtak meg engem igazán; hanem az a családias dolog, amire soha nem gondoltam volna, hogy ilyen messze az otthonomtól fogok rábukkanni.

Úgy kezdődtek a kalandjaink, hogy Chen bácsi és én Azeroth más földjeiről származó kalandoraival együtt jártuk be a völgyet, akik ugyanolyan utazók voltak, mint mi. Nem igazán lepődtem meg rajta, hogy kívülállókba botlottunk. Nagybátyám elmesélte, hogy a Horda és a Szövetség néhány tagjával találkozott pár héttel ezelőtt (biztos aludtam akkor). Kiderült, hogy a két frakció a Jáde Rengetegben ért partot, és sokfajta gondot okoztak. Még pár helybelit is bevontak a konfliktusukba, mint a hozeneket és azokat a halszerű lényeket, akiket jinyunak hívnak. Szerencsére Chen bácsi és én már elhagytuk a rengeteget, amikor ezek a dolgok történtek.

Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk a völgybe, találkoztunk egy Mudmug nevű fickóval, egy barátságos pandarennel, aki sáros vízből készíti a maga sörét. Furcsa volt, de nekem tetszett a fickó. Egyszercsak elkezdett beszélni nekünk a térségben található Stormstout Sörfőzdéről. Chen bácsi és én nem akartuk elhinni. Vannak élő, valódi rokonaink itt Pandarián – és egy sörfőzde! A hírek hatására Chen is gyorsabban kezdte szedni a lábát pár lépés per óránál, hetek óta először.

Sajnos a sörfőzde egy komplett zűrzavar volt. A virmenek (akárcsak a Kóbor Szigeten élők) megfertőzték a gabona- és rizsraktárakat. A hozenek átvették az irányítást az épület egyes részei felett és teljesen megbuggyantak. Hogy tetézzük a bajt, az a Stormstout, akire a sörfőzde felügyeletét bízták, Gao bácsi, egyáltalán nem kért a segítségünkből! Nos, sem Chen bácsi, sem én nem hagyhattuk, hogy a családunk történetének legnagyobb felfedezését romba döntse valami zsémbes rokon.



Végül sikerült megtisztítanunk a sörfőzdést a kártékony elemektől (ezt a más kontinensről érkezett új társaink nélkül nem tudtuk volna megtenni). Mikor a helyet az uralmunk alá vontuk, Gao végre megnyílt nekem és Chen bácsinak. Általában sok más Stormstout is itt él és dolgozik, de most mind elmentek nyugatra, hogy egy ősi rovarnép ellen harcoljanak, akiket mantidoknak hívnak. Gaot hátrahagyták, hogy felügyelje a sörfőzdét. Gondolom elég nagy nyomás volt rajta, hogy megfeleljen a család hírnevének, mivel próbálkozásai egy kicsit instabil söröket eredményeztek – olyanokat, amelyek éltre keltek és megpróbáltak megölni minket.

Gao nem tudta, hogy mikor fog a többi Stormstout visszatérni, de mindent elmesélt róluk. Elmesélte a család történetét is a völgyben, és azt, hogy ez milyen régre nyúlik vissza. Majd megmutatta az özvegy Mab Stormstoutnak és a fiának, Liaonak szentelt régi szentélyt a sörfőzde mellett. Róluk már hallottam papustól. Miután Mab férje egy tragikus szőlőpréseléses balesetben meghalt, fogta Liaot, és a Kóbor Szigeten kezdett új életet.

A Stormstout családon kívül még ennél is nagyobb kötelék fűzte össze a völgyet és szülőföldemet. Gao kijelentett, hogy Liu Lang – a Kóbor Sziget alapítója – a sörfőzde közelében született és nevelkedett. Ezt képzeljétek el! Az ő szülőhelye, amely egy Kőeke nevű falu vesz körül, a völgy nyugati szélén található.

Minden nap új dolgokat tanultam meg erről a vidékről és távoli rokonaimról. A dolgok jól mentek, addig, amíg hirtelen rossz híreket nem kaptunk.



Valami nagy dolog történt távol nyugaton egy hatalmas falnál, amit a Kígyó Gerincének hívnak. Sok-sok évvel ezelőtt a moguk – ezek a gigantikus bestiák, akik Pandarián uralkodtak, amíg az őseim jól fenéken nem rúgták őket – felépítették ezt a hatalmas akadályt, hogy megvédjék magukat ősellenségeikkel, a mantidokkal szemben. Most pandarenek őrzik a Kígyó Gerincét, de a bogár-bigyók mostanában áttörték a védelmüket és elkezdték megszállni a legközelebbi települést: Kőekét!

Chen bácsi és én csatlakoztunk egy nagy csoport pandarenhez, akik azért gyűltek Kőekébe, hogy elhárítsák a támadást. Feltöröltük a padlót a mantidokkal, de olyan érzésem volt, hogy ezt az első támadást több is fogja követni. A helyiek arról suttogtak, hogy valamilyen más erő felelős ezért a támadásért, egy sötét és rejtélyes erő, amit sha-nak hívnak. Feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy ilyen rémségek léteznek Pandarián.

A támadás után lecsillapodtak a kedélyek. Chen bácsi és Gao bácsi napokat töltöttek el a sörfőzdében, ahol recepteket tárgyaltak meg, és új söröket teszteltek. Ez jó volt nekem. Chen engem is lelassított, amióta Pandariára érkeztünk. Alig vártam, hogy saját magam fedezzem fel a vidéket, és már tudtam a tökéletes helyet ehhez: a Krasarang Vadon. Itt hagyta el először Liu Lang Pandariát Shen-zin Su, a tengeri teknős hátán, amiből végül az egész Kóbor Sziget kinőtt!

A völgy egyik farmerétől sok mindent megtudtam Krasarangról. Figyelmeztetett, hogy a hely nagyon veszélyes, de emiatt még inkább el akartam oda menni. Így összeszedtem a felszerelésemet, írtam egy levelet Chen bácsinak, amiben elmondtam, hogy hová tartok. Olyannyira belemélyedt a komló és az árpa-zsákokba, hogy úgy gondoltam, visszaérek, mielőtt még megtudná, hogy egyáltalán elmentem.

Végre szabad voltam, saját magamnak vágtam az utat. A következő megálló: Krasarang Vadon és a Kóbor Sziget szülőhelye!

2013. január 15., kedd

A lore, Pandaria és az idő(rá)fordítás

Néha ráeszmélek arra, hogy azzal, hogy ez a blog az enyém, tulajdonképpen magam döntöm el, hogy miről írok (ha akarnék, a kvantum-elméletről is írhatnék, csak akkor felesleges Warcraft fordításnak neveznem ezt az oldalt), az már egy más kérdés, hogy kit mennyire fog érdekelni. De mindenkit megnyugtatok, lesz benne szó Wowról, Pandariáról és lore-ról is, de kiegészítve személyes tapasztalataimmal.

Először is, tudnotok kell, hogy december közepétől játszom a MoP-pal (megérdemeltem, nagyon jól sikerült a szakvizsgám :)), és a két ünnep közötti pihi időt arra használtuk fel a férjemmel, hogy végigquesteltük Pandariát. De ugye én már korábban is fordítgattam Pandaria lore-ját, hogy valamennyire képben legyek vele. Játék közben aztán rájöttem, hogy érdemes volt elolvasnom más dolgokat, mert különben questelés közben (hiába olvastuk el a quest-szövegeket) nem mindig érti meg az ember, hogy miért van ott, miről van szó, minek kell ezekkel harcolni.

Leszögezném: nekem tetszik a MoP lore-ja. Pandariaé is és az is, hogy a Horda és az Alli története is halad valamerre.A Blizzard rengeteg történelmet körített a sok új nép és faj köré, és éppen ezért szerintem nekünk, lore-kedvelőknek ez a kiegészítő egy csemege.

De.

Rengeteg mindent zúdítanak a nyakadba, és használati útmutatást egyszerűen nem adtak hozzá. Én is ott álltam kérdőn, hogy akkor most mivel kezdjem? Mit olvassak el először? A questeket sorban? Li Li útinaplóját? A Lorewalkerek achivementjeit? Vagy éppen amibe belefutok?

Az eleje éppen ezért nehéz volt, mert bármit kezdett el az ember olvasni, csupa ismeretlen dolog volt. Elkezded olvasni mondjuk Shaohao császár történetét. Mindjárt jönnek elő a jinyuk és moguk, illetve a Majomkirály. És ők kik? És nekik mi közük ehhez a történethez? De ha játszani is kezdesz, akkor is, rögtön ott volt férjem első kérdése: mik ezek a majomszerű lények és ezekkel minek kell együtt lennünk? Persze, valahol jó ez is, mert átérezheted, hogy mit érez a hősöd, hiszen őneki sincs egy könyvtár a tarsolyában, hogy ott helyből utána nézhessen a dolgoknak. Mindenesetre én az a típus vagyok, aki szeretne mindent tudni és lehetőleg azonnal. És hogy mire akarok mindezzel kilyukadni? Szeretnék egy kis használati útmutatót és iránytűt adni azoknak, akik még nem fedezték fel igazán ezt a világot és tudnak angolul, hogy hol és mit érdemes elolvasni:

1. Általánosságban a Pandaria exploration achievementek részét képező történetek elolvasását ajánlom. Tudjátok, ezek azok a falra kirakott szövegek, vagy asztalon hagyott könyvek, amelyekkel egész Pandarián találkozhattok, és ha egy sorozatot összeszedtek (pl. moguk), akkor Lorewalker Cho magához hívat és beszél. A Pandaria felfedezése nevű rovatomban főleg ezek alapján készülnek a leírások, de még jópár hátravan.

2. Questek szövegei: Igen, a folyamatos történetszálak során is rengeteg apró információt tudunk meg a lore-ról. Persze, zavaró lehet a játékot folyamatos olvasással megszakítani, dea wowpedia-n vagy a wowheaden mindegyiket megtalálod és utólag is elolvashatod. Ide kapcsolódnak a játékban előforduló cinematic-ok is.

3. Li Li útinaplója és a Quest for Pandaria: Ezek azok az ingyenesen elolvasható kis történetek, amelyek Li Li Stormstout kalandjait mesélik el (igen, férjem először szintén nem értette, hogy ez a kislány meg minek van velünk folyamatosan Vale of the Four Windsben). A sorrend: Li Li útinaplója 1-4. rész, utána a Pearl of Pandaria nevű képregény jönne (ez fizetős), majd a Quest for Pandaria, és utána a Li Li útinaplója 5-11. Ugye követhető? :)

4. Egyéb tárgyak, amiket találsz a játékban: Pandaria felfedezése a játékban azt is jelenti, hogy nemcsak a már említett exploration achikhoz kapcsolódó olvasmányokba futhatsz bele, hanem rengeteg könyvbe is (tudom, ezek Azerothon is voltak, de itt most sokkal nagyobb számban fordulnak elő). Ilyenek a rengeteg tanmese, egyes szervezetekről, helyekről szóló leírások, stb. Remélem, hogy ezekből is csemegézhetek majd nektek, ha időm megengedi!

Összességében egyelőre ezek állnak rendelkezésünkre Pandaria és népeinek történelme megismeréséhez. Nagyon gazdag anyag, de számomra egy dolog borzasztóan hiányzik belőle: egy idővonal!!! Bevallom, a legtöbb eseményt nem tudom elhelyezni, hogy mikor történt, egymáshoz képest sem. A legegyszerűbb Shaohao császár története, mert az 10.000 évvel ezelőtt történt, a Sundering idején. De a többivel csak nagyjából vagyok képben, és ez azért jelentősen rombol az élményen. A másik persze természetszerű, az az, hogy sokszor elnagyoltnak érzi az ember az egészet, mintha egy jó vázlatot olvasnál, de akkor most a részletekkel is szívesen megismerkednél. Pl. mi az egyes jinyu törzsek kapcsolata egymással, vagy mi a kapcsolat az egyes hozen törzsekkel? A pandarenek most apró városállamokban élnek, vagy valaki összefogja őket? Vannak nagyon kidolgozott területek és történetek, mint Jade Forest vagy a Dread Wastes, ugyanakkor Townlong Steppes kicsit összekapottnak tűnik, mintha nem lett volna már jó ötletük rá.

Igazán egy mondattal foglalható össze tapasztalataim Pandaria lore-jával: evés közben jön meg az étvágy. Amit adtak nekünk, nagyon tetszik, nagyon jó, de ennél többet szeretnék tudni róluk!

Végezetül egy kicsit elkanyarodva a témától: ahogy időm engedi, igyekszek fordítani, de enélkül is olyan sűrű életet élek, hogy két ember 24 óráját is ki tudnám vele tölteni. Tudom, hogy vagytok páran, akik nagyon szívesen olvassátok ezeket a kis szösszeneteket, és köszönök minden egyes megjegyzést és lájkolást, mert mind-mind visszajelzés számomra, hogy van értelme ezt csinálni, és nem (csak) magamat szórakoztatom vele :)

Köszi, hogy meghallgattatok, ha van véleményetek, ne fogjátok vissza magatokat!

Gitta

2013. január 12., szombat

A hét kérdése - Kedvenc hely 5. rész

Na, most már eltelt pár hónap a MoP megjelenése óta, 1 hónapja már én is játszhatom vele, így térjünk vissza az egyik legmegszokottabb és kommerszebb kérdéshez, ami létezhet:

Melyik a kedvenc helyed Pandarián?



Összességében szerintem nagyon jó kis kontinens lett Pandaria, érdekes és szép helyekkel, sajátosságokkal. Számomra a legkedvesebb, amit nagyon szeretek, az az Arborétum Jade Forestből. A gyönyörű rózsaszínű cseresznyefák, a cloud serpentek, az ottani hangulat az, ami a legjobban megfogott. Egyébként is a Jade Forest a legsokszínűbb hely (szerintem ezen dolgozhattak a legtöbbet, ami nem feltétlenül jó), de az Order of the Cloud Serpent otthona lett a legnyugodtabb és a legszebb.

Szerintetek?