Azerothi Históriák - Maiev dala az árnyékról

„Ő maga lett a bosszú, aki örökre vadászik. Csak imádkozni tudok, hogy fanatizmusában nem okozzon még több pusztítást, mint Illidan.”

Ezeket a gondolatokat Haragvihar Malfurion (Malfurion Stormrage) mondta Maievről, amikor a nő Illidan után indult Draenorra. Hogy hogyan jutott el idáig az egykori papnő, nagyon érdekes történet. Maievet lehet szeretni, nem szeretni, lehet sajnálni és őt okolni azért, ami vele történt, de néha fel kell tenni a kérdést: mi mit tettünk volna az ő helyében? Hol volt az a pont, ahol félresiklott az élete? Hogy jelenleg az egyik legveszélyesebb figurájává vált Azerothnak?

Azerothi Históriák - A Napkút tombolása

Napkútnak hívták...
Az elmondhatatlan erő megszentelt forrása népünk minden porcikáját átjárta. Fényének melegében fürödtünk.... amíg a halál árnyéka ránk nem vetült.

Csak a Napkút elpusztítása után jöttünk rá, hogy mennyire függői lettünk mágiájának, mennyire szükségünk van rá, hogy táplálkozzunk belőle! A pusztulásunk utáni ébredéskor elneveztem népünket „sin'dorei-nek” - vérelfeknek. A népem hozzám fordult válaszokért. Gyógyulást ígértem nekik. Különös módon a démon Illidanban találtunk megváltást. Illidan az arcane erő új forrásait ajánlotta fel, ezért csatlakoztam hozzá a Külső Földeken (Outlnad) – megfogadva, hogy egy nap visszatérek és dicsőségre vezetem a népünket!
De Illidan listája rövid életű volt. Egyre türelmetlenebb lettem. Titokban, ami energiát csak tudtam, azt összegyűjtöttem. Egy pillanatig megérezhettem az IGAZI erőt... mielőtt elvették volna tőlem!
De... nincs veszve minden. A Napkút lényege fennmaradt, és védelmezői igyekeznek titokban tartani. Most visszatérek, tudva, hogy áldozatokat kell hozni, mielőtt visszaszereznénk a születésünktől megillető jogot. Egy új szövetséget kötöttem. Hamarosan a Napkút áldott sugarai ismét felragyognak és bevezetik erre a világra azt... aki ezt mind elhozta nekünk.

A Fejnélküli Lovas története

Készüljetek, a harangok megkondultak!
Óvjátok a gyengéket, véneket és ifjakat!
Mind fizet, ki a véghez jön – KIÁLTS a kegyelemért!
A végítélet napja jön!

Hallow's End alkalmával a Fejnélküli Lovas (Headless Horseman) megjelenik, és ahol feltűnik, lángba borulnak az épületek. Azeroth hősei közül senki sem tudja, hogy ki ő és mit akar, csupán az árvaházak beöltözött vezetői mondanak róla néhány mondatot:

A Fejnélküli Lovas valaha az Ezüst Kéz (Silver Hand) lovagja volt, egy hős bajtárs paladinjai között, de elátkozták. A Skarlát Kolostor (Scarlet Monastery) megőrjítette, és most azt hiszi, hogy ő él és mi vagyunk a halottak. Mostanra a szenvedélye már nem szolgálja a Fényt. Mindenszentek Éjszakájának eljöttén komorságot és tüzet terjeszt Azeroth falvaiban.


Aztán napvilágra került a Fejnélküli Lovas tragikus története. Egy olyan emberé, aki hitt a Fényben, aki hűen szolgálta azt, védte és óvta családját és népét, ám egy tragikus korban ő maga is tragédia áldozatává vált. Sir Thomas Thomsonnak hívták.

Azerothi Históriák - A Hercegnő "megmentése"

Bevezető

Az a vidék, ahol ma a Feketeszikla-hegység (Blackrock Mountains) és Perzselő Szurdok (Searing Gorge) fekszik, valaha a Vörösgerinc-hegység (Redridge Mountains) északi része volt, ám Thaurissan, a Sötétvas törpök (Dark Iron dwarves) ura a Három Pöröly Háborújában (War of the Three Hammers) megidézte Ragnarost, a Tűzurat, és a ceremónia nyomán egy hatalmas vulkán emelkedett a táj fölé… ez a vulkán a ma Feketeszikla-hegységként ismert hatalmas hegy. A robbanás során a környék brutális változásokon ment keresztül. Kialakult a vulkán mellett Perzselő Szurdok vidéke is, és a Ragnaros által rabszolgává tett Sötétvas törpök buzgó ásatásokba kezdtek, így a föld alatt kialakult Feketeszikla Orom (Blackrock Spire) hatalmas tárnája. Feketeszikla Orom a talajszint feletti tárnákat jelenti, amik a vulkán krátere körül húzódnak, míg a föld alatti, nagyrészt láva borította részeket Feketeszikla Mélységként (Blackrock Depths) ismerjük.

Az Első Háború alatt a hegységet elfoglalták a Draenorról átözönlő orkok Feketekéz fia, Rend (Rend Blackhand) vezetésével, majd megállapodást kötöttek a Fekete Sárkánynemzetség aktuális vezetőjével, Nefariannal. A Második Háború alatt Feketeszikla Orom volt az ork erők főhadiszállása, és a háború, valamint Azeroth egyik legvadabb csatája itt zajlott le.

A Hercegnő „megmentése”

A Harmadik Háború után a Szövetség és a Horda viszonylagos békében élt egymás mellett, így figyelmüket a többi nemzet és ellenség felé fordíthatták. Így került sor arra, hogy a Feketeszikla-hegy is mindkét frakció érdeklődésének középpontjába került.

Vaskohóban (Ironforge) Archesonus, a Királyi Történész kérte a Szövetség bátor kalandorainak segítségét, előtte azonban elmesélte nekik Thaurissan történetét:

„Évszázadokkal ezelőtt Thaurissan hatalmas városa büszkén emelkedett ki egy akkor még buja területből, a ma egyre pusztuló Lángoló Sztyeppékből (Burning Steppes). Thaurissan a Sötétvas törpök nemzetségének otthona volt a törpök polgárháborújának közepette. Ebben az időben ez a terület még a Vörösgerinc-hegység része volt – egészen addig a napig, amíg Thaurissant fel nem emésztette egy gigantikus erejű robbanás. A város ma romokban fekszik egy hamuval borított tarlón.

Nem tudjuk, hogy hogyan történhetett ilyen tragédia. Azok a Sötétvas törpök, akik túlélték a robbanást, visszatértek a hegységbe, és városuk újjáépítésébe kezdtek. Thaurissan romjai felett kiemelkedett Feketeszikla Orom és az új Sötétvas nemzetség. A Perzselő Szurdokon belül Katlannak (Cauldron) nevezett területen pedig további erődítményeket emeltek. Történetek kezdtek szállingózni a Sötétvas Törpök Királyságát irányító ősi gonoszról.

Jelenleg a Sötétvas törpökkel egyre többször találkozhatunk a felszínen. Sivárföldén (Badlands) is építettek már erődöket. Erős, ellenálló felderítő csapatokat küldtek Uldaman mélyébe, hogy az ősi történelem után kutassanak. Még a mi otthonainkat is lerohanták, megtámadva a Tó (Loch) melletti gátunkat. Ezért kalandorokra van szükségünk.”

Így a Szövetség bátor hősei a Lángoló Sztyeppékhez utaztak, hogy a romoknál fellelhető Thaurissani Relikviákból további információkat szerezhessenek. Az ereklyékből megtudhatták, hogy a várost egy nem evilági lény pusztította el, a hegy belsejében pedig ma is egy gonosz ólálkodik. Az egyik ereklye a kalandozók elé tárta azt a képet, ahogy nyolc Sötétvas törp végez el egy szertartást, majd csak egy magányos Sötétvas törp van körülvéve hét holttesttel, miközben egy lángoszlop előtt térdel. Végül pedig egy lángokból álló teremtmény képe égett bele a kalandozók agyába. Archesonustól megtudhatták, hogy ezek az emlékek a Hetekre és Thaurissan thánra utalhatnak. A Hetek voltak a legnagyobb tudású és leghatalmasabb törpök a Sötétvas klán tagjai között. A történész szerint ezekről az információkról a királynak, Bronzszakáll Magninak (Magni Bronzebeard) is tudnia kellett.
 

Dagran Thaurissan

A király értékelte a kapott információt, azonban jobban érdekelte, hogy útjaik során nem találkoztak-e a kalandozók egy bizonyos Kharan Mighthammer nevezetű személlyel, akire a lányát bízta, és aki valószínűleg Feketeszikla Mélységben van fogva tartva.

Ezután a hősök beléptek Feketeszikla Mélységbe, hogy teljesítsék küldetéseiket. Időközben egy maroknyi Hordás csapat is megérkezett. Miután kölcsönösen megállapodtak abban, hogy nem fognak egymás ellen esni, a Horda tagjai elmesélték, hogy ők is két okból vannak itt.

Őket Galamav mesterlövész küldte a Feketeszikla Mélységbe, mivel egy kilőtt nyílvesszőből arra a következtetésre jutott, hogy az itteni börtönben tarthatják fogva Gor’shak Parancsnokot.

A közös küldetések okán a két csapat szövetségre lépett egymással, hiszen együtt valószínűleg könnyebb lesz legyőzni azt, ami bent vár rájuk. Az első teremben, amely a fogdának bizonyult, High Interrogator Gerstahn várt rájuk. Miután legyőzték őt, átkutatva a zsebeit, megtalálták nála a fogdák kulcsait. Az egyik fogdában pedig nem más, mint Kharan Mighthammer és Gor’shak Parancsnok fogadta az érkezőket.



Gor’shak elmondta, hogy Thrall megbízásából jött ide és hagyta, hogy elkapják, hiszen csak így tudott megfelelő információkat összegyűjteni. Miután meggyőzte a csarnok szembeni cellájában fogva tartott Kharant, hogy nem jelent rá semmilyen veszélyt, a törp hajlandó volt elmesélni, hogy mi történt vele:

„Néhány hónappal ezelőtt Tóvidék (Lakeshire) bírája követeket küldött Vaskohóba, hogy rávegye a Királyt, hogy segítsen a Vörösgerinc-hegység és a Lángoló Sztyeppék felől bejövő Feketeszikla portyázásokkal szemben. Moira hercegnő önként jelentkezett, hogy segít, kérésem ellenére. Húsz elit testőrt kaptam, hogy megvédjem a hercegnőt a Modan Tótól a Tóvidékig vezető veszedelmes úton.

A Perzselő Szurdok alatti alagúton keltünk át a szurdokot körülvevő lepusztult tarlós területre. Így visszagondolva, hátborzongatóan csendes volt minden. Csak a környék vadjai jelentettek számunkra némi veszélyt, de az embereim őket is könnyedén legyőzték. Viszonylag gyorsan elértük a Feketeszikla-hegyet és egy szempillantás alatt átkeltünk a kőből kovácsolt építményen.

Ahogy a Lángoló Sztyeppéken haladtunk keresztül, csapdába kerültünk. Vagy százan vettek körül minket… Sötétvas törpök! A falakból és a Sztyeppék szikláiból bukkantak elő; minden hasadékból, zugból és résből jöttek. Ott hemzsegtek körülöttünk, eltiporva a testőröket és a minket kísérő bátor hősöket. Egy dolog biztos volt: ez egy meglehetősen összehangolt csapda volt. Mintha tudták volna az összes lépésünket, még mielőtt egy lépést is tettünk volna…Valaki belülről informálta rólunk a Sötétvas törpöket.

Így elkaptak bennünket. Az elit testőreimet már ott a helyszínen megölték. Engem megkíméltek, de a hercegnőt magukkal vitték. Engem először a Slag Pit fogház csarnokába vittek, majd innen vittek át a börtönbe. Csak azt tudom feltételezni, hogy azért hagynak életben, hogy váltságdíjat követelhessenek nyomorult életemért. Vagy talán kegyetlenségből, hogy örök időkre folyamatosan visszajátszhassam a fejemben az eseményeket. A sajnálat a legkegyetlenebb börtönőr.

Moira hercegnő jelenleg Thaurissan Császár oldalán található. Valamifajta gondolatátvitel segítségével tartja az uralma alatt… és én itt ülök, teljesen tehetetlenül.”

A hősök ezután követekkel üzenetet küldtek Vaskohóba, illetve Orgrimmarba, hogy mi legyen a következő lépés. Thrall véleménye szerint ildomos lenne kisegíteni a törpöket, hiszen az oly törékeny fegyverszünetet ez megerősítené. Így nem kétséges mit kell tenni: segíteni kell a Szövetségnek kiszabadítani Moirát Thaurissan Császár irányítása alól. Erre pedig csak egy mód van: ha megölik a császárt. Vaskohóban Magni Király is ugyanerre a következtetésre jutott, hogy nincs más megoldás, meg kell ölni volt tanácsadóját ahhoz, hogy kiszabadíthassák a lányát.



Az egyesült seregek így a Császári Trónterem ellen vonultak, hogy megöljék Dagran Thaurissant. A Sötétvas törpök vezére ádáz csata után lehelte ki lelkét trónja előtt, Bronzszakáll Moira szeme láttára.

A hercegnő azonban nem úgy reagált a hősök cselekedetére, ahogyan azt várták tőle. Az immár halott Thaurissanra borulva zokogott, majd a hősöknek esett:

„Miért tettétek? Ő egy hatalmas és tiszteletreméltó törp volt. Tönkretettétek az életemet és a születendő gyermekem életét, mivel Thaurissan a férjem volt! Mondjátok meg apámnak és a Hadfőnöknek, hogy Vaskohó Királyságának örököse egy Sötétvas törp!”

A hír hallatán Magni összetört. Thaurissan még halálában is legyőzte őt! Thrall is aggodalmát fejezte ki, hiszen Vaskohó trónján egy Sötétvas utód csak veszélyt jelenthet mind a Szövetségre, mind a Hordára nézve.

Azerothi Históriák - Az Áradó Homok Háborúja és Jogarja

Közel ezer év telt el az Áradó Homok Háborúja óta. Ebben a háborúban, a silithusi sivatag szívében rázta meg Agancssisakos Fandralt (Fandral Staghelm) egy hatalmas tragédia, ami még nagyobb terhet rakott rá. Úgy gondolják, hogy az itt vázolt esetmények alakították ki végső soron az Archdruida kellemetlen természetét.

Egy ősi rovarszerű értelmes nép, a Qiraji, egy időben a Kalimdor feletti uralom megszerzéséért versengett. A fellengzős, imperialista Agancssisakos és éjelf serege volt az, aki szembenézett a Qirajiakkal a csatában.

Fandral és fia hevesen küzdött azért, hogy visszatartsák a rovarszerű raj áradását Silithusban. Ahn'Qiraj erődjéből egy látszólag végtelen silithid folyam támogatta a támadó qiraji erők sorait. Egész Silithus ostrom alatt állt.

Agancssisakos döntése, amelyet utána egész életében bánt, hogy a fiatalabb Agancssisakost, Valstannt arra utasította, hogy védje meg az éjelf helyőrséget Déliszél Falvában (Southwind Village). Sajnálatos módon aznap, amikor Déliszél Falva az Ahn'Qiraj seregek áldozatául esett, Valstann is életét vesztette.

Rettenthetetlenül és nehéz szívvel, de a bosszúszomjas Agancssisakos Fandral tovább nyomult. Silithus eleste nagy veszteség lett volna nemcsak az éjelf népnek, hanem valószínűleg az egész világnak.

A háború hónapokig tartott. Egész Silithust uralmuk alá vonták a Qirajik. Agancssisakost és seregét visszaszorították Tanarisba. A megtizedelt sereg és a megszámlálhatatlan ártatlanul kioltott élet száműzte a Fandralt irányító gőgöt.

A büszkesége teljesen összetört. Életében másodszor fordult elő vele, hogy a félelem összeszorította szívét. Ez Tanarisban történt, és Agancssisakos Anachronoshoz, Nozdormu leszármazottjához közeledett, és a Bronz Sárkánynemzetség segítségét kérte.

Kezdetben Anachronos visszautasította, hogy a Bronz Sárkánynemzetség beavatkozzon az alacsonyabbrendű népek dolgába. Ez addig tartott, amíg a Qirajik szemtelenül meg nem támadták az Idő Üregeit (Caverns of Time), ekkor Anachronos beleegyezett, hogy seregével csatlakozzon az éjelfekhez.

Anachronos hamarosan rájött, hogy még a hatalmas Bronz Sárkánynemzetség sem tudja megállítani a hódító qiraji erők áradatát. Ha ötven rovart semmisített meg egyetlen lélegzetével, száz másik lépett azon nyomban a helyére. Mivel az éjelf sorok egyre bizonytalanabbá váltak és már egészen Feralas vadonjáig terjedt északon a veszély, Anachronos úgy döntött, hogy az Aspektusok gyermekeit is értesíteni kell a veszélyről.

Először Ysera Nemzetségét szólította meg. Meritha, az Álmodó válaszolt hívására és figyelmeztette Alexstrasza és Malygos Nemzetségeit is.
 
A sárkányok Silithusban, több ezer láb magasan Ahn'Qiraj erődje felett az égben találkoztak. Ott volt Anachronos, Nozdormunak, az Idő Aspektusának gyermeke. A Smaragd Álomból érkezett Merithra, Yserának, a Természet Aspektusának gyermeke. Caelestrasz, Alexstraszának, az Élet Aspektusának gyermeke képviselte a Vörös Sárkánynemzetséget. Arygos, Malygosnak, a Mágia Aspektusának gyermeke képviselte a Kék Sárkánynemzetséget.

A sárkányok látták, ahogy a silithidek és qirajiak végtelen folyama kiáramlott Ahn'Qirajból. Világossá vált számukra, hogy nincs az a hatalmas méretű sereg, amely valaha is véget vethetne ennek a háborúnak. A főtemplomból, tíz- és tízezernyi Qiraji erő várakozott. Minden perccel egyre több született és szaporodott, készen arra, hogy rászabaduljanak a világra.

Arygos vette észre először a furcsa kisugárzást. Ahn'Qiraj déli negyedében egy monolitikus templom tompa mágiát sugárzott magából, amelyet még soha nem érzékeltek a Qirajiaktól. Bár mindent megpróbáltak, egyiküknek sem sikerült mélyebbre behatolnia a templomba, hogy megtalálják ennek az energiának a forrását. Talán... valami irányítja a rovarokat. Valami még a Qirajiakat is irányítja.

A sárkányok tudták, hogy mielőbb cselekedniük kell, hogy elkerüljenek egy újabb hatalmas katasztrófát. Óvatos megfontolás után úgy döntöttek, hogy a legjobb az lenne, ha a forrásukhoz közeli seregeket állítanák meg.

Az éjelfek és a sárkányok közös erővel egy hatalmas válaszfalat építettek fel. Egy mágikus falat, amely visszatartja a silithideket és parancsolóikat Ahn'Qiraj falain belül a jövőbeni behatolástól. Ahn'Qiraj maga vált a qiraji nép börtönévé.

A négy sárkány, Agancssisakos és egy nagy csoport qiraji és éjelf tűnt fel az idő homokjából.

- Gyorsan kell cselekednünk, vagy minden elveszik – mondta Anachronos, az Ősi.
 
- A csapataim nem tudják átverekedni magukat a Qiraji védelmen – válaszolta Fandral. - Nem tudunk elég közel kerülni ahhoz, hogy a válaszfalat felhúzhassuk, sárkány.
 
- Van egy mód... - szólt közbe Merithra, az Álmodó.
 
Arygos beleegyezően bólintott.

 - Fandral, emlékezz ezekre a szavakra – mondta Caelestrasz. - Ne hagyd, hogy a bánatod irányítsa a hitedet. Ezek a gondolatok benned... sötét helyekre vezetnek, éjelf. A feloldozáshoz vezető út nem a céltalan bosszún át vezet.

Merithra ránézett a társaira. - Visszaszorítjuk őket, Anachronos. Én erre szavazok. Tarts ki ennek a feladatnak a céljánál. Ne habozz, amikor a kezed a fal mögé zárja a végzetünket.
 
Merithra a csata közepébe rohan.
 
- Adjátok meg magatokat a végtelen álomnak, kicsiny lények. Hadd táplálkozzon belőletek! - Ezzel Merithra levetette éjelf alakját és egy természeti varázslatot használt a qirajiakon, majd a kapu mögé repült.

- Anachronos, ez az eltérítő hadművelet elég időt ad neked és a fiatal druidának ahhoz, hogy lezárjátok a kaput. Ne késlekedjetek – szólalt meg Arygos. - És most lássuk, hogy hogyan birkóznak meg egy kis kaotikus mágiával.

Arygos követte Merithra útját, ledobta magáról gnóm alakját és kaotikus mágiát használva tört rá a támadókra.

- Érezzétek a Kék Sárkánynemzetség haragját! - kiáltotta. - Malygos segítsen meg engem!
 
Most Caelestrasz szólalt meg: - Ne feledd az áldozatot, amit a mai napon meghoztunk, éjelf. Mindannyian roppantmód megszenvedjük ezeknek a szörnyeknek a támadását. - Ezt követően tüzet okádva az ellenségre így kiáltott: - Alexstrasza, add meg a választ, ahogyan visszaszoríthatjuk ellenségünket!

Már csak ketten maradtak. Anachronos így kiáltott Fandralnak:

- Most, Agancssisakos! Most indulunk! Készítsd a varázslatodat!
 
- Készen állok, sárkány – válaszolta Fandral. - Mutasd az utat...
 
Anachronos és Fandral keresztülfutott a harcolókon a kapuig, hogy lezárhassák.
 
- Az idő homokja meg fog állni, de csak egy pillanatra – mondta a bronz sárkány. - Akkor fogom megidézni a válaszfalat.

Ekkor az idő egy pillanatra megállt, a harcolók mozdulatlanná váltak.
 
- Fejezd be a varázslatot, Agancssisakos! Nem tudom tovább tartani az őrzés glifjét! Hívd elő a gyökereket!
 
Fandral minden erejét összeszedve kiáltotta: - Ősi teremtmények, irányítsátok kezemet... Ébredjetek fel a szunnyadásból! Ébredjetek és zárjátok le ezt az átkozott helyet.

Fandral hívószavára a gyökerek körülölelték a kaput. A támadás befejeződött. 

Agancssisakos Fandral kimerülten féltérdre ereszkedett.


- Vége... Vége van, Agancssisakos Úr – mondta Anachronos. - Győztünk. Habár ennek a győzelemnek nagy ára volt. 

- Már csak egy feladat maradt hátra – folytatta. - Mielőtt elhagyom ezt a helyet, végezetül felajánlok neked valamit, Agancssisakos. Ha elérkezik az idő, amikor be kell jutnod ebbe az elátkozott erődbe, használd az Áradó Homok Jogarját (Scepter of the Shifting Sands) a megszentelt gongon. Akkor a varázslat, amely egybentartja a gátat, szétosztlik, és Ahn'Qiraj szörnyűségei utoljára zúdulnak rá erre a világra.

Ezzel Anachronos átnyújtotta az Áradó Homok Jogarját Agancssisakos Fandralnak. A druida felháborodottan kiáltott:

- Azok után a kegyetlenségek után, amelyet a népem látott és megtapasztalt, azt várod tőlem, hogy egy újabb terhet viseljek, sárkány? Biztosan megbolondultál. Nem akarok semmit, sem Silithustól, sem Qirajiaktól és főleg nem az átkozott sárkányoktól!
 
A kapunak hajította az Áradó Homok Jogarját, ami az ütéstől összetört. A druida elindult az ellenkező irányba.
 
- Agancssisakos úr, hová mész? - kérdezte meglepetten Anachronos. - Szétzúzod a köztünk lévő köteléket a büszkeséged kedvéért?

- A fiam lelke nem lel békét ebben az üres győzelemben, sárkány. Visszaszerzem. Ha egy évezredet is vesz igénybe, akkoris VISSZASZERZEM a fiamat!
 
Anachronos csalódottan csóválta meg a fejét. Lehajolt, hogy összeszedje a széttört jogar darabkáit, majd elrepült a messzeségbe.

***

Több ezer év telt el ezen esemény óta, amikor szükségessé vált, hogy a széttört jogar darabkáit ismét összerakták, és ismét a világra zúdítsák az Ahn'Qiraj mélyén rejtőző gonoszt.

C'Thun jóslata

Egy éjelf nő, Shiromar Silithusban segítette a Cenarius Kör (Cenarion Circle) tagjait, amikor egy, a qiraji Skeram Prófétától származó jóslatra bukkant. Larksbane geológus segített neki a dekódolásában, és elmondta, hogy mi áll benne.

„Az idő előtti időben, amikor a világ még maga is gyerekcipőben járt, ezen a helyen zajlott a csata egy Titán és egy elképzelhetetlenül gonosz és nagy erővel rendelkező lény között. A jövendölés nem teljesen tiszta atekintetben, hogy a Titánt legyőzték-e, de úgy ábrázolja, hogy a Titán elesett a harcban. Elesett egy Régi Isten (Old God) is – vagy legalábbis így gondolták.

Az örök csillagfény földje, Kalimdor, gondos anyja volt összes teremtményének. Az Örökkévalóság Kútjának (Well of Eternity) mágiája áthatolt a területen és hatalommal ruházta fel a növény- és állatvilág sokaságát, akik hazájuknak tekintették ezt a világot. Ebből a mágikus éterből született a Silithid faj. A Silithideken keresztül a Régi Isten megkísérelte szétválasztani a világot.

A Régi Isten a Silithidekből a saját képmásához hasonló avatarokat készített. Ezeket az avatarokat Qirajiként ismerjük. Az értelemmel és életcéllal rendelkező Qirajik elnevezték készítőjüket: megszületett C'Thun... Évezredekig dolgoztak lázasan a Qirajik azon, hogy egy olyan hadsereget építsenek, amely letarolja a világot, ami elárulta istenüket. Ahn'Qiraj hatalmas erődje volt az egyre növekvő hadsereg otthona, amelyet az érkező C'Thun számára készítettek elő.

A pillanat, amire C'Thun olyan türelmesen várt, végre elérkezett. Gyermekei évezredeket töltöttek azzal, hogy egy egész Kalimdoron bosszút álló hadsereget építsenek ki, és a céljuk már csak egy karnyújtásnyira volt tőlük.
 
A Titánok már régen elhagyták ezt a világot. Csak az éjelfek, akik valaha benépesítették ezt a területet, védték a földet. Rajaxx Tábornok, a hatalmas Qiraji rendelte el az első behatolást Silithusba. Csak egyvalaki állt útjában: az Agancssisakosként ismert éjelf. Ők úgy nevezték, hogy Kar'sis, ami Qiraji nyelven a „föld kezét” jelentette.

Agancssisakos és serege túlerővel nézett szembe, ahogy Rajaxx csapatainak végeláthatatlan serege kiáramlott Silithusból. Úgy tűnt, hogy Agancssisakos csak egy porszem a Qirajiknak. De Agancssisakos vezérlete alatt az éjelf seregek egyesült erővel védték Kalimdort, jelentősen lassítva a Qiraji erőket.

Sajnálatos módon azonban az éjelf védelem tarthatatlan volt, és Rajaxx tudta, hogy sokáig már nem fogják feltartani. Ugyanakkor a kitartásuk komoly gondot okozott Rajaxxnak és még nagyobb gondot a királyának.

Vek'nilash és Vek'lor, Ahn'Qiraj Ikercsászárai templomuk szentélyéből figyelték a háborút. Az okos fivérek kigondoltak egy tervet, amellyel demoralizálhatják és megoszthatják Agancssisakos seregeit.

Agancssisakos Valstann Fandral jobbkezeként szolgált. A büszke és nemes harcos, akinek elhivatottsága és apja iránti imádata megingathatatlan volt... és az Ikercsászárok ezt gyengeségnek érezték. Egy olyan gyengeségnek, amelyet kihasználhatnak. Azt parancsolták a Qiraji erőknek, hogy vonuljanak vissza, és a sivatag homokjába rejtsék nagyszámú seregüket. Egy kis támadást indítottak Déliszél Falva (Southwind Village) ellen, amíg Agancssisakos főseregeit lefoglalták.

Valstann abbeli igyekezetében, hogy megfeleljen apjának, meggyőzte Fandralt, hogy engedjen át neki egy apró sereget Déliszél megvédelmezésére. Fandral biztos volt benne, hogy mivel a hadiszerencse melléjük állt, semmilyen veszély nem fenyegeti szeretett gyermekét. A csapda bezárult. Valstannt a rejtőzködő Qiraji seregek elfogták és Déliszél Falvát letiporták. Rajaxx magával vitte a fogoly Valstannt a fővonalakhoz, ahol Agancssisakos és az éjelf erők szeme láttára brutálisan kivégezte az ifjú éjelfet.
 
A háború folytatódott, de a nagyszerű vezetőből minden életerőt elszívtak. Hamarosan egész Silithust elöntötték a Silithidek és a Qirajik. Az éjelf sereget Un'Goron keresztül egészen a Tanaris sivatag határáig szorították vissza. Valami Un'Goroban azonban visszatartotta a Qirajikat, hogy elfoglalják a földet. Nem teljesen értem ezt a szót, de azt hiszem, azt jelenti, hogy az „Isteni földek”. Kiderült, hogy nem tudják elfoglalni az Isteni földeket. Ez egybeesik azzal a teóriával, miszerint Un'Goro volt a Titánok otthona, amikor Kalimdoron éltek. Talán maga Aman'thul vigyázta az „Isteni földeket”."
 
Itt hirtelen véget ért a dokumentum. Úgy tűnt, hogy a Qiraji dokumentum egy bronz sárkányra utal Tanarisban. De olyan sok hiányzott belőle... Több információt kellett szerezniünk! Biztos azt tervezik a rovarok, hogy újra elárasztják Kalimdort!

A beszélgetést Baristolth, az éjelf is kihallgatta. Megszólította Shiromart, elmondta neki, hogy réges-régen Nozdormu gyermeke megmentette őt a haláltól, és megbízta azzal a feladattal, hogy őrizze a sivatag homokját, amíg el nem jön az idő. Megkérte az ifjú papnőt, hogy keresse fel az Idő Üregeit (Caverns of Time), hogy visszatért–e a bronz sárkány, Anachronos. Shiromar elment az Üregekbe, ahol megtalálta a sárkányt. A hírrel visszatért Baristolth-hoz, aki elmagyarázta neki, hogy először ki kell érdemelnie a bronz sárkányok tiszteletét ahhoz, hogy szóba álljanak vele. Ehhez pedig először le kell győzni Nefarian egyik fő vezérét, a Broodlord Lashlayert, aki a Halls of Strife-on őrködik Nefarian búvóhelyén Feketeszikla Hegységben. Ezután Sitihusban a Silithidek kaptáraiban található rovarok péncéljából kell egy darabot elhoznia.

Shiromar összeszedett egy csapat éjelfet, és a barlangba behatolva sikeresen megölték Nefarian vezérét. A fejét levágták és elvitték Baristolthnak, ahogy a rovarpéncélok darabkáit is. Baristolth ezután Anachronoshoz küldte őket, aki elnézést kért tőlük, amiért először nem bízott meg bennük, de elmagyarázta, hogy ma annyi ellenség veszi őket körül, hogy nem árt az óvatósság. Ezután elmesélte az Áradó Homok Háborújának történetét az éjelf papnőnek és segítőinek, majd megkérte őket, hogy a lezárt kapu közelében található kristályos könnycseppet keressék meg, amely a háború során elszenvedett veszteségeket szimbolizálja. 

Shiromar a vörösen világító kristályt megtalálta és belenézett. Egy rég elfeledett emlék jelent meg előtte. Gyorsan Anachronoshoz sietett, hogy magyarázatot kérjen az emlékre. A bronz sárkány szomorúan mesélte tovább a történetet: Agancssisakos Fandral árulása után összegyűjtötte az Áradó Homok Jogarjának darabjait és visszatért az Idő Üregeibe. Azonban tartott attól, hogy az erős fegyver darabjai rossz kezekbe kerülhetnek, ezért szétosztotta a darabkákat a négy sárkánynemzetség között, hogy őrködjenek felette. Most azonban azt érzi, hogy össze kell forrasztani a jogart, mivel Ahn'Qiraj kapuinak újra ki kell nyílniuk. Rajta kívül a darabokat Eranikus, Vaelastrasz és Azuregos őrzi. Azonban vigyázni kell, hiszen a Régi Istenek ügynökei, vagy árulók lehetnek közöttük.

A Kék Jogar-darab

Anachronos tanácsát követve Shiromar Azsharába utazott, hogy ott a hatalmas kék sárkányt, Azuregost megtalálja. Itt könnyen rátalált a romok közelében keringő sárkányra. Azuregos rámosolygott:

- A Kék Sárkánynemzetség védelmére bízott jogardarab után kutatsz?
 
- Honnét tudsz róla? Úgy értem, igen... Igen, azután a darab után kutatok. Nálad van?
 
- Természetesen nincs nálam a darab. Ostobaság volna. Vademberek között járkálok ezen az átkozott vidéken! Öt lépést nem tudok anélkül megtenni, hogy néhány megőrült ork vagy ember ne próbálna egy hegyes nyílvesszőt a bőrömbe juttatni. Szóval... elrejtettem. Folytasd... kérdezd meg, hogy hova.
 
- Rendben. Hova?
 
- Szeretni fogod ezt a történetet, éjelf. Nézd, az a helyzet, hogy amióta Malygos megbízott a jogardarab őrzésével, tudtam, hogy állandó fejfájással és fájdalommal kell élnem. Én csak annyit akartam, hogy tanulmányozhassam ezt a gazdag talajt és ereklyéket találhassak, amelyek talán a Hasadás (Sundering) előttről megmaradtak. Tudod, itt valaha egy virágzó Nemesenszületett (Highborne) civilizáció volt! Nem kell elmondanod, hogy néhány szolid mágikus dolog van itt a közelben. Én ezt érzem!

- Bronzszakállára... ö, szakállra! Miről beszélsz?
 

- Ahogy már mondtam, jó ötszáz évvel ezelőtt lettem megbízva a jogardarab őrzésével, és azóta csak bajt hozott. Mindenki figyelmét felkeltette – mármint rossz értelemben. Én csak egyedül akarok lenni a tanulmányaimmal, és nem bébiszitterkedni valami hős játékszerén a dicsőséghez. Így... a halnak adtam.
 
- Halnak? Te odaadtad egy darabját annak, amivel Kalimdor összes népének életét meg lehet menteni, egy halnak?

- Nem csak egy halnak, halandó. Ez a hal egy cápa volt. Egy nagyon különleges cápa.
 
- Egy cápának? Az óceán tele van cápákkal! Több száz-száz-millió-billió lehet belőlük odakint.
 
- Pontosan!
 
Shiromar nem értette az összefüggést, csak értetlenül nézett a kék sárkányra, aki azonban lelkesen folytatta:
 
- Zseniális, tudom... Soha nem találják meg; de ha meg is találják, a cápát felruháztam néhány különleges képességgel.
 
- Szóval ráhagytad a darabkát egy cápára, a halat valahova a Keleti Királyságok és Kalimdor közé tetted? És ennek a halnak különleges ereje van?

- Korrekt. Hallhattad! Ez a hal egy meglehetősen rémes teremtményem lett. Mikor relaxálok, szeretek azokra a szerencsétlen halászokra gondolni, akik belefutnak ebbe a teremtménybe, és egészben lenyeli őket. Fogadni mernék, hogy mind meglepődnek! - nevetett Azuregos.
 
- Nem vagy normális – szögezte le Shiromar.
 
- A zseniket gyakran félreértik, éjelf. És most, a jogardarabról... Ha meg akarod szerezni azt a részt, és a következő tízezer évet mégsem a keresésével szeretnéd eltölteni, akkor hallgass meg figyelmesen.
 
- Csupa fül vagyok.
 
- Két szó: Arcanite bója.
 
- Mégegyszer.
 
- Jól van... Építened kell egy arcanite bóját és az óceánba engedned. A cápám figyelmét felkelti majd a bója mágikus kisugárzása. És ha közel kerül a bójához – BUMM! Az arcane energia dicsőséges rezgéseivé fog robbanni, felfedve a cápa valódi alakját. Ezzel együtt, vagy kiteszed magad Neptulon haragjának, vagy nem. Azt mondanám, hogy 50-50% az esélye.

- Oké, hadd fejezzem ki magam világosan. Az Anachronos által a te Sárkánynemzetségedre bízott jogart önkényesen egy cápára bíztad és most azt várod tőlem, hogy építsek egy.. egy arcanite bóját vagy micsodát... hogy előcsalogassam a cápádat a búvóhelyéről? ÉS potenciálisan tegyem ki magam egy Elementál Lord haragjának? Kihagytam valamit? Talán mindezt ruha nélkül tegyem, egy napfogyatkozás alatt egy szökőévben?
 
- Ha nem tudnám jobban, azt hihetném, hogy te most kigúnyolsz engem, halandó. De igen, nagyrészt igazad van. De maradhatsz teljesen felöltözve.
 
- RENDBEN! És ha szabadna kérdeznem, honnan szerezzek egy arcanite bóját?
 
- Vidd el ezt a sírkövet egy régi ismerősömhöz Tanarisba. Narain Soothfancynek hívják – szörnyű, szörnyű lélek, de egy csodálatos mérnök! Őneki kellene mindezt megvalósítania. Nem kell, hogy megköszönd nekem, Shiromar. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Szép napot!
- De...
- Azt mondtam, SZÉP NAPOT! Nem kellene megmented a világot?

Ezzel magára hagyta az elképedt papnőt, aki elindult, hogy megkeresse a rejtélyes mérnököt valahol Tanarisban.

Az Azuregostól kapott sírkővel a hóna alatt Shiromar Tanaris felé vette az irányt, ahol Gadgetzanban meg is találta az apró gnóm mérnököt, NArain Soothfancyt. A gnóm megkövülten nézte a sírkövet, lenyűgözte, érezte a belőle áradó mágiát és energiát. Aztán megkérdezte az éjelf papnőt, hogy mit jelent ez az egész, hiszen nem ért Draconic-ul, vagyis sárkány-nyelven. Shiromar mélyet sóhajtott. Szóval először is le kell valahogy fordítani. Narain azt tanácsolta, hogy a Draconicról Tökfejeknek 2. kötetét szerezze be hozzá, valamint  az Arcanite bója elkészítéséhez szükséges kristálygömbös szemüvegét és még 500 font csirkét.

Shiromar először is a szemüveget kívánta beszerezni, amelyet Narain ex-legjobb barátja, Stewvul lopott el tőle, miután összetörte a szívét. Stewvul Ezüstfenyő (Silverpine) közelében, a Szürkesörény Fal (Greymane Wall) közelében rejtőzködött. Az éjelf papnő hamar megtalálta a barátot, akinek egy jó és egy rossz híre volt a papnő számára. A rossz hír az volt, hogy a szemüveg elveszett. A még rosszabb pedig az, hogy valószínűleg akkor veszett el, amikor az Olvadt Mag (Molten Core) körül ólálkodott múlt hónapban. Shiromar mélyet sóhajtott és újra a Feketeszikla-hegy felé vette az irányt. Szerencsére hamar megtalálta a szemüveget. Már csak az 500 font csirke és a nyelvkönyv van hátra.

Narain közölte, hogy őt senki ne kérdezze üzletről, ezért nem volt hajlandó elárulni, hogy a csirke miért kell a bójához. Csak elküldte Dirge Quickcleave-hez, aki majd segíteni fog a feladat megoldásában. Gadzetganban Dirge csak a fejét csóválta, hiszen csak a mesékben hallott már ekkora csirkéről... a Halál Fekete Csirkéjéről.
- Legendák szólnak arról, hogy a feralasi Rettegés Szigetén élő kiméráknak van a leglédúsabb és gyöngébb húsa a világon. Namármost ezeknek a kiméráknak is kell, hogy legyen egy kedves apukájuk, aki egy kis “előkészítés” után lehet, hogy úgy fog kinézni, mint egy 500 fontos csirke. Irány a Rettegés Szigete, öld meg Lakmaeran Lordot és hozd el nekem a tetemet! Ez biztos megfelel majd a gnómnak. Hogy nekem is megfeleljen, hozz el pár kiméra vesepecsenyét.

Shiromar felkerekedett és elindult a szigetre. Itt legyőzött jópár kimérát, hogy eljuthasson a lordig, akit végül egy halálos lövéssel sikerült leterítenie. Dirge elégedett volt az eredménnyel: gyöngyöző hús és vese. Ebből lesz a mennyei lakoma! Már csak egy kis rakéta-üzemanyag és mélysziklás só kellett hozzá. Így készült el végül Dirge Ütős Kiméra Szelete.

Az éjelf az ötszáz fontos csirkének álcázott tetemmel visszatért Narainhoz, aki boldogan ölelte magához a hatalmas húsdarabot. Ezután elmondta Shiromarnak, hogy a sárkány nyelvkönyvét egy nagyon biztonságos helyre dugta el, ahova csak a gyrokopterjével jutott el, a visszafelé vezető úton azonban lezuhant vele a Földvége Parton (Land’s End Beach). Shiromar azonban csak egy darab papírt talált, amin az állt, hogy a könyvet mások megszerezték és csak váltságdíj fejében hajlandók azt visszaadni. Azonban kiderült, hogy a könyvrabló nem más, mint Narain ősellensége, Weavil doktor, aki a nyelvkönyvet 8 darabra szakította, és szórta szét a nagyvilágba. A darabkákat a szél Alcaz Szigetére, az Átkozott földekre (Blasted Lands), Téliforrásba (Winterspring), Aljavárosba (Undercity), Viharváradba, Onyxia fekhelyére, Feketeszárny fekhelyére (Blackwing’s Lair), valamint az Olvadt Magba (Molten Core) sodorta. Kitartó és fáradságos harcok során Shiromar végül megszerezte a darabkákat.

Narain összeszerelte az arcane bóját, és így elindulhattak Azuregos cápájának bevadászására. A cápát Bendőnek (Maws) hívták, nem véletlenül. Shiromar bátor társakat hívott maga mellé, így egyesült erővel sikerült Azshara partjai közelében legyőzniük Bendőt és megszerezniük a Kék Jogardarabot.

A Zöld Jogardarab

A zöld jogardarab végett az Elsüllyedt Templomba (Sunken Temple) utazott Shiromar, hogy ott hátha kapcsolatba tud lépni Eranikus-szal az ő termében. Azonban a zöld sárkány nem mutatkozott, árnyéka sem volt ott és Shiromar semmilyen módszerrel nem tudott vele kapcsolatba lépni. Ahogyan kezdett volna kétségbeesni, egyszercsak egy hang szólalt meg a fejében. Egy hang, amely minden éjelf számára egyet jelentett a reménnyel. Haragvihar Malfurion hangja.

- Ez a feloldozás útja, papnő. Ha ma meghaltam volna, akkor egy jó és tisztességes ügyért tettem volna. Meg kell szerezned a zöld jogardarabot. Meg kell tisztítanod Eranikust attól a romlottságtól, amelyet a Régi Istenek (Old Gods) hoztak rá. Utazz el Darnassusba! A városfal mellett megtalálod az egyik segítőmet, aki elindítja majd a dolgokat, és szólj Tyrande-nak is a terveinkről, azonban ez ne keltse fel Agancssisakos figyelmét.

Shiromar azon nyomban Darnassusba repült. Malfurion ügynöke egy erdei lidércfény volt (Forest Wisp). A papnő a gondolatain keresztül tudott vele kommunikálni. A lidércfény megnyugtatta, hogy értesíteni fogja Tyrande-ot, erre már Haragvihar Shan’do felkészítette régebben. Azonban Remulos-szal, Cenarius fiával Shiromarnak kellett beszélnie Holdtisztásban, a további utasításokat ugyanis ő adta.

Remulos aggasztó hírekkel szolgált: úgy tűnt, hogy Eranikus is a Rémálomnak (Nightmare) nevezett jelenség foglya lett, és úgy tűnt, hogy az a célja, hogy elpusztítsa Haragvihar Malfuriont. Shiromarnak meg kell ezt akadályoznia. A Rémálom rontásának töredékeit az álomkapukat őrző sárkányfajzatok is magukkal hordozzák, ezeket kellene megszerezni. Az álomkapuk Azeroth négy különböző pontján találhatók: Kőrisvölgyben (Ashenvale), Feralasban, a Hátországokban (Hinterlands), valamint Szürkület rengetegben (Duskwood).

Miután szokásos társaival együtt az éjelf papnő legyőzte a kapukat őrző, és már megrontott sárkányokat, az általuk őrzött Rémálom-töredékeket visszavitte Remulosnak. Cenarius fia Tyrande-ot várva felkészült arra, hogy megfékezze Eranikust és megvédjék Éjirévet (Nighthaven) a pusztulástól.

- Megkeressük a Rémálom eredetét az általad összegyűjtött töredékeken keresztül, Shiromar – mondta Remulos. – Egy résen keresztül aztán kihúzzuk az Álomból Eranikust. Bátorság, éjelf. A Rémálom megtestesülését köszönthetjük a világunkon. Éjirévért!

Ezzel egy bonyolult szertartást kezdtek meg. Remulos tovább magyarázott:
 

- A rést itt, az Elun’ara Tó felett fogjuk megnyitni. Eranikus megjelenését káosz és küzdelem fogja övezni. Nem fog megállni, amíg meg nem találja Malfurion földi megtestesülését. Ennek nem szabad megtörténnie... Le kell foglalnunk a szörnyet, amíg Tyrande nem érkezik meg. Védd meg Éjirévet!
 
Ebben a pillanatban a Remulos által nyitott résen keresztül megjelent Eranikus, az Álom Zsarnoka. Ez már nem az a zöld sárkány volt, akit egykor Shiromar csodált, nem az, aki a Smaragd Álom védelmét tűzte ki célul. Azt a sárkányt jelenleg a Rémálom elnyomta.
 
- Szánalmas, kiszámítható halandók... Nem tudjátok, hogy mit cselekszetek! A mester elégedett lesz. Holdtisztást (Moonglade) elpusztítjuk és vele együtt Malfuriont is!
 
- Gonosz lélek! Nézz szembe Cenarius hatalmával!

Eranikus baljósan felnevetett.
 
- Egyáltalán nem vagy az apád, te kis féreg. Ha érdekelnél, karmom egyetlen suhintásával összetörnélek. Add ki nekem Haragvihar Shan’dot és békén hagyom nyomorult életedet a népeddel együtt.

- Ki a kiszámítható, szörnyeteg? Csak nem gondolod, hogy Malfurion felett véletlenül idéztünk meg? A megváltás érkezik, Eranikus. Megtisztítunk ettől az őrülettől – ettől a rontástól.
 
- A megváltás? Meglepően bátor vagy, kicsi lény. A megváltás csak az én istenem akaratából érkezik – ezzel Eranikus, az Álom Zsarnoka dühösen felbődült. Remulos azt mondta Shiromarnak és társainak, hogy vonuljanak fedezékbe minél gyorsabban.
 
- Kelj fel Rémálom szolgája! Kelj fel és pusztítsd el ezt a világot! Ne legyen túlélő...
 

Remulos a védők felé fordult:
 
- Együtt küzdünk meg ezekkel az ördögökkel! Köztünk vannak Éjirév védői is, akik az utolsó leheletükig küzdeni fognak. Most gyorsan vissza kell szorítanunk ezeket a torzszülötteket a Rémálomba és mindet el kell pusztítanunk!
 
- Hol van a megváltótok? – kérdezte Eranikus. – Meddig fogtok még ellenállni a támadásomnak? Ha legyőzitek szolgáimat, velem kell szembenéznetek, halandók! Nézd, Remulos, hogy milyen könnyen legyőzöm népedet. De megállíthatod ezt. Csak add át nekem a druidát és akkor ennek az egésznek vége lesz...
 
Ebben a pillanatban Suttogószél Tyrande bukkant fel a túlparton.
 
- Elune, hallgasd meg kérésem. Adj nekünk nyugalmat! Vigyázz az elesettekre!
 
- Keress feloldozást, Eranikus – folytatta. – Minden meg lesz bocsátva... Megbocsátunk neked, Eranikus. Elune mindig szeretni fog téged. Törj ki a béklyóból, amely parancsol neked!
 
Tyrande varázslata hatni kezdett a sárkányra.
 
- EZ ÉGET! A FÁJDALOM... ELEMÉSZT...
 
Azonban a papnő nem bírta sokáig tartani a kapcsolatot.
 
- A Régi Istenek szorítása nem enged. Teljesen felemésztették őt sötét gondolatai... Nem tudok tovább kapcsolatban lenni vele.
 
Kétségbeesetten utoljára felkiáltott: - Elune, segíts meg engem!
 
A sárkányt a Fény töltötte be. Feloldoztatott.

- MIÉRT? Miért történt ez... velem? Hol voltál Tyrande? Hol voltál, amikor kiestem Elune kegyeiből? Érzem.. Érzem Elune érintését rajtam... Mosolyog rám... Igen.
 
Ezzel a sárkány a földre zuhant. Nyugalom szállta meg Éjirévet. Tyrande féltérdre ereszkedett:
 
- Mondjunk hálát Elune-nak... Eranikust megváltotta.
 
A megváltott sárkány lassan magához tért:
 
- Oly sokáig olyan elveszett voltam... A Rémálom rontása felemésztett. És most ti... ti mindannyian, megmentettek engem. Kiszabadítottatok béklyóimból. De... Malfurion, Cenarius és Ysera még mindig harcol. Szükségük van rám. Még egyszer vissza kell térnem az Álomba.
 
Tyrande felé fordulva folytatta: - Úrnőm, méltatlan vagyok az imádra. Te valóban a fény angyala vagy. Kérlek, tarts velem a Sírdomb Barlangba, ahol visszatérhetek az Álomba. Kedvelem Malfuriont, és engem is vár bent a szerelmem... Vissza kell térnem hozzá..., hogy megvédjem.
 
Végezetül a település védőihez fordult: - És ti, akik a hősök vagytok... Nálam van, amit kerestek. Hadd lássa újra legyőzni a gonoszt. Remulos, legyen gondod rá, hogy a bajnokunk megkapja a Zöld Sárkánynemzetség jogardarabját.
 
Remulos mosolygott: - Úgy lesz, Eranikus. Vigyázz magadra, ősi lélek.


A zöld sárkány Tyrande-dal együtt távozott. Remulos Shiromar felé nyújtotta a zöld jogardarabot:
 
- Feloldozták, Shiromar. Eranikus visszatér az Álomba, hogy helyrehozza azt, ami bajt okozott. Erős szövetségese lesz Malfurionnak és az apámnak. A jogardarabon kívül neked adom ezt a fegyvert is, amelyet maga Ysera bízott rám. Vedd hasznát a Qirajik elleni harcban.

A Vörös Jogardarab

Márcsak a vörös jogardarab hiányzott, amelyet Vaelastrasz gondjaira bízott Anachronos. A vörös sárkánytól azonban Nefarius ellopta a darabkát és magával vitte Feketeszikla-hegybe. Shiromar meghallotta, hogy egy csapat hős éppen Nefarius ellen készülődik, és megkérte őket, hogy vegyék be csapatukba, mint gyógyítót. A csapat elfogadta az éjelf ajánlatát, és együtt indultak neki a fekete sárkánynak.
 
Nefarius csak nevetett a kicsiny csapaton és megfenyegette őket, hogy széttöri a darabkát, ami nála van. Ezt hőseink azonban nem hagyták. Legyőzték Halálszárny fiát, így hosszú, kalandos útja után Shiromar visszatért Anachronoshoz a három darabbal, hogy egyesíthessék a bronz sárkánynál lévő negyedik darabbal, és a jogar egybeforrjon.

Anachronos mosolyogva fogadta az éjelf papnőt:
 
- Ezer év telt el, és ahogy meg volt írva, csak egyvalaki állhat előttem. Az, aki népét egy új korba fogja vezetni. A Régi Isten reszket, Shiromar. Fél a te hitedtől. Tudja, hogy jönni fogsz, hősnő – és veled fog menni Kalimdor egész ereje. Amint felkészültél népeddel, átadom neked az Áradó Homok Jogarját. Neked kell használnod. De várd meg, míg a Horda és a Szövetség seregei Silithusba érkeznek, mielőtt megkongatod a Skarabeusz Gongot.

Ahn'Qiraj kapui kinyílnak

Shiromar felszólítására a Szövetség és a Horda rengeteg alapanyagot gyűjtött össze a háborúhoz. A fiatal papnő tudta, hogy Kalimdor minden erejére és hatalmára szükség lesz, hogy legyőzzék a rájuk váró gonoszt.

Végül azonban ott állt Anachronos előtt és a Jogart kérte.
 
- Légy bátor, Shiromar! Amint a Skarabeusz Gong megszólal, Ahn’Qiraj kapui újból megnyílnak.
 
Ekkor egy ember is az éjelf papnőhöz lépett:
 
- Üdvözöllek, bajnok. Jonathan vagyok, a megszentelt gong és a Bronz Sárkánynemzetség örök vigyázója. Az Időtlen maga hatalmazott fel rá, hogy kincsei közül kiválassz egyet, amely segíteni fog neked a C'Thun elleni harcban.

Shiromar megköszönte a nagylelkű ajánlatot, mély levegőt vett és a gonghoz lépett. Előtte állt Kalimdor összes serege, akik lélegzet visszafojtva figyelték az éjelfet. Elkiáltotta magát:
 
- Én, Shiromar, a Bronz Sárkánynemzetség bajnoka, most megszólaltatom a Skarabeusz Gongot. Ahn’Qiraj ősi kapu kinyílnak, és egy elfeledett háború rémségeit eresztik ki a világra...

A gong megszólalt, a kapuk megnyíltak. A háború elkezdődött. Qiraji sugárzó kristályok törtek utat maguknak Kalimdor földjén át. Obszidián kőből épült kolosszusok keltek fel a feltört földből. Zora kolosszus árnyékot bocsátott egész Silithusra. Ashi kolosszus kitört selyemgubójából. Regal kolosszus hallotta a csatazajt és mestere segítésére sietett. Rajaxx Tábornok így kiáltott:
 
- Hamarosan megtudjátok, hogy mi volt az ára a beavatkozásotoknak, halandók... A mester már majdnem kész... És ha felkel, elpusztítja világotokat.

És suttogás hallatszott egész Silithuson át:
- Közel a halál.
- El fogsz bukni.
- A barátaid elfelednek téged.
- A barátaid elárulnak téged.
- A szíved gyenge.
- Meg fogsz halni!


Kalimdor serege azonban nem hátrált meg. A romokon keresztül elérték a templomot. Megfeszített erővel, minden tudásukat és bátorságukat bevetve küzdöttek meg a régi ellenféllel. A horror ismét elszabadult, ezúttal azonban nemcsak az éjelfekkel kellett szembenézniük a qirajiaknak. Kalimdor serege megállíthatatlan volt. Legyőzte többek között Rajaxx Tábornokot, Skeram prófétát, Huhuran hercegnőt, az ikercsászárokat, Vek'lort és Vek'nilasht. Legyőzték azt a Moamot, aki az Áradó Homok Háborúja során elfogott három sárkányt (Alygost, Merithrát és Caelestraszt) megkínozta és energiájuk elszívásával saját kegyetlen teremtményeit hozta létre. Legyőzték Ossiriant, akinek élete és sebezhetetlensége néhány ősi kristálytól fügött, miután egy nagy hatalmú sárkányt sikerült legyőznie ezer évvel korábban.

Végül ott álltak Ahn'Qiraj templomában a Régi Isten, C'Thun előtt. És legyőzték. Bizonyítékul ott feküdt előttük C'Thun Szeme. Természetesen Shiromar volt az, aki a bebörtönzött sárkányokhoz vitte a Szemet, amely a Régi Isten halálát jelentette. És a fiatal éjelf papnő előtt fejet hajtottak a sárkányok és Kalimdor egész serege. Caelestrasz megkérte az éjelfet, hogy vigye a Szemet Anachronoshoz. A bronz sárkány fejet hajtott Shiromar láttán:

- Te vagy Kalimdor megmentője, Shiromar. A Mester egy kis apróságot hagyott itt neked. Az időtlen raktárából, amely évezredek alatt összegyűlt ereklyéket tartogat – a döntés a tiéd.

Shiromar az Elesett Isten Gyűrűjét választotta. Valahányszor ránézett, büszkeség töltötte el szívét. Végül legyőzték a Régi Istent – vagy legalábbis így gondolták.







 
Lore-kvíz: (akinek kedve van hozzá)
1. Amikor Narain gyrokoptere lezuhant, egy "nő" mentette meg a gnóm életét, aki azóta is szerelmével üldözi őt. Ki ez a "nő"?
2. Ki Eranikus szerelme?
3. Melyik sárkányt ölte meg Ossirian?
 

Fojtótövis zöld dombjai

Fojtótövis zöld dombjaiírta: Hemet Nesingwary

Az első nap éppen úgy telt, ahogy az egy első naptól várható. A legtöbb időnk a bázistábor felállításához szükséges előkészületekkel telt. Ideális helyet fedeztem fel hozzá egy frissvizű folyóöbölnél. Elnézve a közelben található régi, elhagyatott kikötőket, valamikor lakott volt ez a terület. Azt, hogy kik voltak az őslakosok, csak az idő tudja megmondani.

Erre az expedícióra Ajeck Rouackkal és Sir S. J. Erlgadinnal jöttem, valamint megbízható szolgámmal, Kőfazékú Barnillal (Barnil Stonespot). Számos csatát megvívtam a Szövetség védelmezése érdekében Ajeck apjával az oldalamon. Kicsit különleges volt a lány neveltetése. Az apja jól kitaníttatta a fegyverek terén. Ahogy az íjjal bánik, eltűnődöm, hogy vajon nem folyik-e egy kis elf vér is az ereiben.

Sir S. J. Erlgadin az emberek arisztokráciájához tartozik. Apja, Erlgadin grófja híres volt nagylelkűségéről. A gróf volt az, aki kiharcolta, hogy a Kőművesek Céhe jobb munkakörülmények között dolgozhasson Viharvárad helyreállításakor a Második Nagy Háború után.

A következő években, miután Viharvárad elárulta a Kőművesek Céhét, Sir Erlgadin egyre keserűbben nézte a Királyságon belüli nemesek szerepét. Nem kívánta tovább viselni a címet, amelyet az apja vérvonala képviselt a Nemesek Házán belül.

De elkalandoztam. Ez a történet nem egy politikai értekezés vagy egy életrajz kíván lenni. Ez a tapasztalataim összegzése, miközben nagyvadakra vadászom Fojtótövis zöld dombjain...

A nappal együtt keltünk. Barnil elkezdte készíteni a reggelinket. Észrevettem, hogy Ajeck figyelme elkalandozott. A mai túránk hosszú lesz és vadászat közben lehet, hogy veszélybe kerülünk. A koncentráció legkisebb hiánya is könnyen kósza balesetekhez vezethet. De úgy tűnt, hogy Ajeck képtelen levenni a szemét Barnilról, aki a csajkáját öblítette ki a folyó szélén.

Mikor már éppen rá akartam kérdezni Ajeck érdeklődésének hiányára a vadászati stratégia napi megbeszélése során, a lány a tegezéért nyúlt, megfogott egy nyilat és pont szegény Barnil felé lőtte ki. De nem Barnilt célozta meg. Amikor Barnil szájtátva oldalra lépett, egy hatalmas folyami krokodil úszott a vízfelszínen a két nagy szeme között Ajeck tökéletesen helyezett nyilával.

Nyugat felé indultunk el, át a kusza dzsungel sűrű aljnövényzetén. Lassú, óvatos léptekkel haladtunk keresztül a növényzeten, zsákmány után kutatva. A reggel frusztráló csendben telt el. Állt a levegő a Völgyben, még egy gyenge szellő sem rezdült. Délutánra az expedíció óvatlanná vált. Barnil már nem azzal az óvatos léptekkel járt, amilyennel a ragadozó becserkészi áldozatát. Ehelyett ügyetlenül csörtetett az úton, hangosan rálépve az elszáradt levelekre, vagy a letört ágakra.

Az egyik ilyen ellépése után Erlgadin rátette a kezét Barnil vállára. Ajeck és én egymásra néztünk, egyetértve, hogy a férfi csak a régóta szükséges szidást adta Barnil figyelmetlensége miatt. Ugyanakkor Erlgadin a fejével lassan egy közeli kidőlt fa felé bólintott. Két mohó fekete szem meredt ránk egy éles fogakból álló nyitott fogsor fölött.

A bestia egy hím Fojtótövis Tigris volt. Mielőtt tüzelhettem volna, Erlgadin felemelte számszeríját és az állatra lőtt. A lövés eltévesztette a célpontot, és az állatot a bal oldalán találta el. A tigris tett egy sikertelen kísérletet, hogy elszökjön, de a sérülése túl súlyos volt. A bestia néhány tragikus percig botorkált, mielőtt Barnil egy fejszecsapással véget vetett életének.

Az állat leterítése ünnepies hangulatot eredményezett az expedícióban. Barnil mézbort töltött mindannyiunk élvezetére. De az ünneplésünk rövid életű volt. Ahogy előkészítettük a holttestet a bázistáborba való visszaszállításra, egy borzasztó morgásra lettünk figyelmesek. Soha életemben nem hallottam még ennyire vérfagyasztó hangot.

Fölöttünk, egy szilás szakadék tetején a lenyugvó nap árnyékában a valaha látott leghatalmasabb nagymacska vonalát tudtam kivenni. Egy tétova sortüzet tudtam kiengedni a puskámból, de a tigris állta a sarat. Újra morgott, ezúttal még hangosabban, majd eltűnt.

Összeszedtük a holminkat és csöndben visszamentünk a táborba.

Azt ígértem az expedíciónak, hogy a következő napot párduc-vadászattal töltjük, mivel a bundájuk egész Azerothon keresett. Ez csak akkor érthető igazán, ha tudjuk, hogy minden épkézláb vadász, prémvadász és bőrárus mennyire vitézül adja oda ezért az életét a Szövetség nevében.

Ajeck és Sir Erlgadin már alig várták, hogy megtanulják, hogy hogyan lehet hatékonyan vadászni egy törp puskával. Arra kértem őket, hogy a primitív íjász-felszerelésüket hagyják a táborban. Barnil és én felszereltük őket Vaskohó legfinomabb fegyverei közül néhánnyal.

Ezen a napon délnek indultunk, néhány friss párduc nyomot követve. Hamar elértünk egy szurdokot, amelyen egy lélegzetelállító kötélhíd nyúlt át. Csak Brann leíró tanulmányaira tudtam gondolni erről a régióról, amikor megláttam a mérnöki csodát. Olyan gyakran állították, hogy az őslakos trollok egy primitív és tanulatlan nép, de ahogy rátekintettem a híd kiváló kézműves-munkájára, rájöttem, hogy a troll építők milyen jó képességekkel rendelkeznek, hogy ezt a látszólag lehetetlen feladatot megoldották.

Nemsokára Ajeck becserkészte a párducot délnyugaton. Halkan lépdeltünk, a puskák készenlétben, előttünk a zsákmányunk. Egy közeli fatörzsről lepottyanó gallyak csattanása azonnal felkeltette a figyelmünket. Valami volt ott. Egy zord pillantás Barnilra elég volt ahhoz, hogy megértessem a gondolataimat. Barnil lassan leengedte a puskáját. Ez a leölés nem a miénk volt, hanem ember társainké. Számtalan párduc vesztette már életét tüzelő puskacsövünk előtt. Ennek a párducnak a leölése az embereket illette.

Ajeck és Sir Erlgadin mindketten készenlétben álltak, fegyverüket a tüskés növényzetre emelve az elhajló fák alján. A déli nap magasan felettünk járt. Lassan elkezdett egy vékony izzadtságcsík folyni Erlgadin halántékáról, ahogy meghúzta a pecket. A kattanás hangja után a sűrű növényzet szétvált és egy hatalmas fekete párduc – egy különösen szép példány – szökkent elő a talajra.

Az emberek a párducon tartották a tekintetüket, ahogy a fasor végéig futott. A puskacsövük tökéletesen párhuzamosan futott egymással. Barnil sürgető pillantást vetett rám, de én nemet intettem a fejemmel. Ez a vadászat az embereké volt, nem Barnilé vagy az enyém. Erlgadin dörgő lövéseket eresztett, mindkettő célt tévesztett. Láthatólag nem volt felkészülve az erős visszarántására a puska durranásakor.

A puska erősen hátralökte a kezét. A csövet oldalra rántotta, neki Ajeck puskájának. Ajeck éppen ezt a pillanatot választotta, hogy meghúzza a ravaszt. A puska, aminek irányzékát ügyetlenül a fák vonalának lökték, hangosan durrant. Egy madárcsapat szállt fel a lombkoronából, ijedten repülve minden irányba. Egy füstcsík szállt fel a fa felett. Félelemmel vegyes áhítattal néztük, ahogy egy hatalmas ág egyenesen a menekülő párducra esett, összetörve annak hátát.

Ahogy múltak a hetek, a tigris- és párducbőreink száma egyre emelkedett. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy új kihívás felé a fordulni: a raptorokhoz.

Az emberek, bár elfogadták a Barnil és általam nyújtott képzést, úgy döntöttek, hogy abbahagyják a tűzerővel való vadászatot. Ajeck sokkal jobban érezte magát egy finoman kifeszített íjjal, és Sir Erlgadin sem hagyta el a tábort erős számszeríja nélkül.

Az első fényekkel indultunk, dél felé elhagytuk a Tkashi Romokat. Barnil hangott adott azon aggodalmának, hogy a Véresskalpú (Bloodscalp) törzs néhány tagjával találkozhatunk. Emlékeztettem Barnilt, hogy a Véresskalpúak inkább azon aggódnak, hogy törzsi ellenségüket, a Koponyatörőket (Skullsplitter) hogyan pusztítsák el. Mondanom se kell, hogy ez a legkevésbé sem tetszett Barnilnak. Nekem, ugyanakkor, töltve volt a puskám, golyókkal volt tele a tarisznyám, és három rettenthetetlen vadász volt velem, akikkel könnyen elűzhettem egy barátságtalan lény bármilyen aggodalmát.

A csatatéren már álltam egy fölém tornyosuló Infernal előtt, miközben a Lángoló Légió serege támadott minden oldalról. Egy rakoncátlan troll csapat ugyanolyan veszélytelennek tűnt, mint egy vadnyúl Dun Morogh dombjai között.

Eseménytelenül hagytuk el a Tkashi Romokat Barnil legnagyobb megkönnyebbülésére. A csapat nyugat felé fordult, a Nagy Tenger felé, amelyet Zul’Kunda Romjai szegélyeztek délen. Ahogy leereszkedtünk a magas tengerparti meredélyekről, észrevettük az első raptorunkat. A bestia azonban nem vette észre a jelenlétünket. Az egyetlen üdvözlés, amit kapott az expedíciótól, egy golyó volt a szeme közé.

Sir Erlgadin egy hangos hurrát kiáltott, miközben Ajeck felém bólintott lelkes belenyugvással. Gyorsan átkutattam a táskámat a pipám után, hogy egy ünnepi füstöt eresszek. Barnil elkezdett felrohanni a domboldalon, hogy elhozza a raptor holttestét. Olyan elégedettséggel tekintettem az elesett állatra, amely a nagy győzelmekhez társul.

De nem tudtam sokáig a leölés dicsőségében fürödni. Amikor szemeimet a horizont felé fordítottam, számos árny rajzolódott ki a dombtetőn, éppen szegény Barnil fölött.

- Menekülj, Barnil! – kiáltottam. Ajeck, Sir Erlgadin és jómagam egy rakatnyi löveget és nyilat lőttünk ki Barnil fölött az őt követő raptorokra. Párat sikerült is leterítenünk a zűrzavar közepette.

A gyorsan kilőtt lövéseink elegendők voltak ahhoz, hogy Barnil elmenekülhessen. Barnil visszacsörtetett és újra csatlakozott hozzánk. A dzsungelbe siettünk; egy falkányi feldühödött Korbácsfarkú raptor volt a nyomunkban.

Most a vadászokra vadásztak.

A csapatot a tengerhez vezettem, remélve, hogy a parton találunk fedezéket a raptorok elől. Sietségünkben túlságosan északra tartottunk, és egy magas emelkedőhöz értünk. A hibát elkövettem. Én követtem el. Éppen a meredek sziklák szélén álltunk meg, a raptorok néhány lépéssel mögöttünk.

Lassan előreléptem és felemeltem a puskámat. Ezeket a bátor vadászokat a halálba vezettem, és a védelmük érdekében kész voltam meghalni. A Korbácsfarkú raptorok különösen vadak, és ismertek voltak véget nem érő vérszomjukról. Sokkal többen voltak, mint mi. De átkozott legyek, ha hagyom, hogy anélkül öljenek meg engem és társaimat, hogy először az ő vérüket venném.

Ajeck és Sir Erlgadin készenlétbe helyezték fegyvereiket, mellém léptek, hátunk a tengernek nézett. Barnil megadóan sóhajtott és felemelte fejszéjét. A Korbácsfarkúak már majdnem hozzánk értek. Egyenletes lépésük lelassult. Most, hogy tudták, hogy csapdába kerültünk, már játszadoztak a zsákmányukkal.

És akkor valami csodás dolog történt. Oldalról egyszercsak a nagy fehér tigris félelmetes és össze nem keverhető üvöltését hallottuk. A nagy számuk ellenére a raptorok megfordultak és minden irányba elszaladtak. Csak egy rövid fehér csíkot láttunk, ahogy a tigris nekiszökkent rajtunk keresztül, és az egyik raptornak esett. Nem volt szükség parancsra. A csapat mind a négy tagja tudta, hogy most kell futni.

Visszasiettünk a táborunkba, egyszer sem lassítva. Később az éjjel folyamán csendesen ültük körbe a tábortüzet, tudtuk, hogy a sors egy bizarr fordulata mentette meg az életünket. Ez a nagyvadak vadászainak kockázata. Játszunk a végzettel miközben azt mások számára elhozzuk. Ugyanakkor valamikor majd mindannyian szembenézünk a végzet éles fogsorával. Ez a törp most csak boldog, hogy ez a pillanat nem Fojtótövis zöld dombjai között érte.

- Vége -

Azerothi Históriák - Stalvan legendája

Az egész azzal kezdődött, hogy a sötétlaki (Darkshire) Madame Eva rossz előérzettől vezérelve kártyát vetett, és maga a Halál tekintett vissza rá asztaláról. Csak egyetlen rejtélyes nevet sikerült kiderítenie: Stalvan nevét.

Sötétlak névjegyzékében valóban szerepelt egy bizonyos Stalvan Mistmantle úr, lakcímének pedig a Holdpataki Iskolaépület (Moonbrook) volt megadva. Azonban Stalvant nem lehetett megtalálni Holdpatakban, mindössze egy öreg katonaláda maradt utána a kísértetjárta iskolában. Mikor megpróbálták kinyitni a ládát, egy elhagyatott szellem támadt rájuk! Hogy ki lehetett a szellem, azt nem tudni… de Madame Eva megérzése bevált: valami nem stimmelt Stalvannal. A katonaláda egy poros régi levelet tartalmazott, ami úgy tűnt, hogy soha nem jutott el a címzetthez.

„Tiszteletreméltó Crillian Igazgatónak,

Volt mesterem, azért írok Önnek, mert talán szeretné tudni, hogy mit tett eddig az Ön tanítványa. Megfogadva a tanácsát, tudásomat és bölcsességemet szeretett Viharváradunk kapuin túli utazásaimmal igyekeztem gyarapítani. Útjaim során számos helyre eljutottam, de úgy döntöttem, hogy Holdpatak bájos városkájában telepedek le. A városkát körülvevő Nyugatvég (Westfall) mezői aratáskor a legszebbek.
Még csak egy pár napja voltam itt, amikor azon kaptam magam, hogy a közeli farmok gyermekeit oktatom. Az órák olyan jól mentek, hogy a város polgármestere megbízott azzal, hogy vezessek egy iskolát, és az új iskolaépület munkálatai már el is kezdődtek! Ezüstfenyvesből (Silverpine) Viharváradba és most Holdpatakba – ki gondolta volna, hogy ilyen sokat fogok látni Azerothból!

Meleg szeretettel,

Stalvan Mistmantle”



Időközben Sötétlakban észrevették, hogy van egy frissebb bejegyzés is a névjegyzékben Stalvanról: az aranyvidéki (Goldshire) Oroszlán Büszkesége Fogadó. A fogadós, Farley még emlékezett Stalvanra: egy viharos éjszakán egy küldött futott be a fogadóba, menedéket kérve. Éjfél körül az ember sikoltozva rohant le a lépcsőkön, sápadt arcán félelem tükröződött. A hálóruháját viselve beleveszett a záporesőbe. Azonban a szobájában felejtett egy levelet, amelyet a viharváradi Csatorna Negyedbe címeztek. Soha nem jött vissza érte.

„Kedves Nemes Úr,

Hírét vettem itt Aranyvidéken, ahol ideiglenesen az Oroszlán Büszkesége Fogadóban lakom, hogy tanítót keres a gyermekei mellé. Köszönhetően néhány szerencsétlen eseménynek a környéken, fel kellett adnom igazgatói állásomat a Holdpataki Iskolában. Kérem, fogadja el jelentkezésemet, hogy vállalom az Ön gyermekei oktatását. Crillian igazgató az Akadémiáról szívesen beszél Önnel a képességeimről, ha szükséges.
Személyesen is felkeresem Önt, ha a téli esőzések elmúltával az utak újra járhatóak lesznek.

Addig is,

Ezüstfenyvesi Stalvan Mistmantle"

A Csatorna gondnoka, Folsom emlékezett a családra. Arra is, hogy az apjának kellett feltakarítania a vért a mészárlás után. A Flintridge-tröszt utolsó pénzalapjait is elosztották már. A család utolsó vagyontárgyait hamarosan elárverezik. A vagyontárgyak között volt egy lezárt láda. Amikor megpróbálták kinyitni, ugyanaz a szellem, aki Holdpatakban is felbukkant, ismét támadott. A ládában rengeteg kacat volt: dohos ékszerek, egy családi portré, néhány vadásztrófea és régi könyv. Az alján, egy kerámiaváza alatt egy összegyűrődött papírdarabra bukkantak, ami egy naplórészletnek tűnt.

„… Giles, a fiú egy kicsit izgágának tűnik, és valószínűleg kihívás lesz tanítani. Ugyanakkor az idősebb leány, Tilloa, kivételesen ügyesnek tűnik. Nem tudom nem észrevenni az ő megkapó szépségét. A nőiességének csúcsán van. Gyanítom, hogy az Úr jövőre ki is fogja házasítani őt. De elkalandoztam. Ezen a héten csatlakozom hozzájuk a Kelet-völgyi Favágó Telep (Eastvale Logging Camp) melletti nyári lakjukban, közel a Vörösgerinc-hegységhez (Redridge Mountains). Remélem, hogy ott majd többet tudok írni."

A Kelet-völgyi Favágó Telepen Haggard marsall emlékezett rá, hogy valóban ismert egy Stalvan nevű figurát, aki erre járt. A szobájában még egy kifakult naplórészletet is őrzött tőle. Ám mielőtt megszerezhették volna a naplórészletet, a szellem ismét lecsapott rájuk!



„… a legkülönösebb és legirányíthatatlanabb érzés. Soha nem éreztem azt, amit ma. Amíg segédkeztem Giles-nek a történelem leckéjében, Tilloa a virágoskertben serénykedett. Néhány perc múlva belépett, és egy skarlátszínű begóniát rakott bele a nyitott tenyerembe, és úgy mosolygott rám, hogy a szívem majd kiugrott a mellkasomból…"

A sötétlaki Skarlát Holló Fogadó tulajdonosa, Smitts olyan ember volt, aki minden helyi történetet ismert. A fogadós éveken át figyelemmel kísérte ennek a Stalvannak a legendáját. Amikor azokat az idelátogató nemeseket megölték, ő maga is együtt nyomozott Haggard marsallal az ügyben. Az általa megtalált dohos részletek bizonyíthatják, hogy az erdőben rejtőzködő őrült ölte meg a nemeseket!

„… biztos vagyok abban, hogy most már ő is ugyanúgy érez irántam. Még a kezemet is megfogta ma reggel. Amikor mosolyog, a szemei fénnyel telnek meg és olyanok lesznek, mint a csillogó gyémántok. Ki nem mondott szavak lógnak közöttünk a levegőben. Őt érzem a szívdobogásomban és a felhevült ereimben.”

„… olyan harag és düh, amiről nem is tudtam, hogy létezik! Hogy merészeli. Ahogy Giles-t tanítottam a számok jelentésére, Tilloa jelent meg előttem egy udvarlóval, kéz a kézben nyilvánosan! Milyen faragatlan fiatalember. Ahelyett, hogy megfelelően bemutatott volna, Tilloa csak annyit mondott: ’Ó, ő a tanítóm, Stalvan bácsi. Nagyon kedves öregember.’ Öreg! Ezekre a szavakra vér szökött az arcomba. Csak egy pár évvel vagyok idősebb, és máris elárul…”

Szürkület-rengeteg (Duskwood) parancsnoka, Althea Ebonlocke egy véráztatta papírdarabot őrizgetett. Amennyiben a kézírások megegyeztek, úgy megtalálták a megoldást egy nagyon régi rejtélyre.



„… a kétségbeesés lefelé húzó spirálja. Először kigúnyolt engem, most meg eljegyezte magát. Ez a kegyetlen perszóna szerelmet tettetett, miközben mindvégig csak bántani akart engem. Egy fekete űr tátong bennem, amely napról-napra csak növekszik. A vér, amit ki fogok ontani, elhalványul a könnyek mellett, amelyeket ejtettem…”

A kézírás megegyezett! Stalvan Mistmantle romlott életet élt. Ártatlanok haltak meg a kezétől. Kétségtelenül számos gaztett elkövetésében volt bűnös. És ekkor Sötétlakot fenyegette, hiszen nem messze a várostól északra lakott. Egyszer és mindenkorra végezni kellett vele! Nehéz küzdelem volt, de győzedelmeskedett a jó a gonosz felett. Szürkület-rengeteg megtisztult a vérszomjától. Halála után Stalvan ujjáról levették családi gyűrűjét, amit Madame Evának adtak, őt pedig a Mistmantle udvarház földjébe temették. Sötétlak biztonságban volt…

… amíg a Kataklizma után egy ismeretlen gilneasi fiatalember nem érkezett a városba: Tobias Mismantle. A fiú elmondta, hogy a bátyját Stalvant keresi. A városlakók azonban nem merték feltárni előtte bátyja bűnös múltját, ezért csak annyit mondtak, hogy meghalt. A fiú tovább erősködött, ezért végül megmondták neki a Stalvantól maradt leveleket és naplórészleteket. Tobias nem akarta elfogadni, hogy a bátyja gyilkos, ezért felkereste Madame Evát, hogy segítsen neki megérteni a miérteket. Madame Eva azonban nem tudott választ adni a fiú kérdésére, de elmondta, hogy kitől kaphat rá választ: Stalvantól.

Tobias az erdőn át a Mistmantle udvarházhoz ment, ahova Stalvan testét eltemették. A családi gyűrű segítségével sikerült is előidéznie bátyját, aki élőholtként jelent meg.

„- A gyűrűm… Ki viseli a családi gyűrűmet… Tilloa, te vagy az? – kérdezte az élőholt.
Tobias előrelépett: - Bátyám!
- Tobias! – kiáltott fel meglepetten Stalvan.
- Mondd, hogy nem igaz – kérlelte Tobias. – Mondd, hogy nem gyilkosként haltál meg.
Stalvan azonban csak nevetett. – Minden igaz, öcsém. Minden egyes szó. Talán kételkedsz benne?


- De miért?! Hogy tehetted?
- Tudod, hogy miért! – válaszolta bátyja. – Biztosan érzed te is a dühöt. Olyan őrült és gonosz düh, amely miatt szét akarsz tépni valakit darabokra… Nem érzed most sem?
Tobias teste ekkor átalakult. Rövid időn belül egy worgen állt az élőholttal szemben.
- Ne… NE! HAGYD ABBA! – kiáltotta Tobias.
A két testvér egymásnak esett. Tobiasnak sikerült legyengült bátyja föl kerekednie. Stalvan utolsó szavaival öccséhez fordult mosolyogva:
- Látod, öcsém… nem vagyunk annyira különbözőek…
És ezzel Stalvan Mistmantle másodjára is meghalt.

Felismerve tettét, Tobias visszaváltozott emberré, és visszafutott Sötétlakba. Talán igazuk volt azoknak, akik távol akarták tartani múltjától. Azonban most új életet kezdett. És hogy ez az élet egy szörnyé, vagy egy emberé lesz, csak rajta múlik.