2012. szeptember 16., vasárnap

Li Li útinaplója 3. rész

Harmadik bejegyzés: Hogyan kapjunk el egy hozent

A Derengő Völgyön való végigszáguldásom után folytattam utamat a Dai-Lo gazdaság felé!

Ez a gyönyörű hely a Kóbor sziget éléskamrája, és azt olvastam a Nagy Könyvtárban, hogy a terület talaja az egyik legtermékenyebb a világon. Maga Dai-Lo egy kis farmközösség Rows-Long közelében, kanyargós, megművelt barázdákkal, amelyek tele vannak tökökkel, répákkal és más nyalánkságokkal.


 Mivel az érett termények mind a föld felszínén fekszenek, ezért ez a terület az elsődleges célpontja az olyan idegesítő állatkáknak, mint virmen. Ezek a szőrös rágcsálók felzabálnak mindent, amire férges kis mancsaikat rátehetik, de különösen szeretik a zöldségeket.

De a virmenek csak egy probléma a gazdaságban. Amíg Dai-Lo felé szállított, a kordé vezetője, Lun elmesélte nekem, hogy egy csapat tolvaj hoven besurrant a faluba és meglépett pár zsáknyi rizzsel és zöldséggel. Általában ezek a makacs majmok Fe-Fang faluhoz ragaszkodnak a sziget észak-nyugati részén, de időnként itt is felbukkannak, hogy galibát okozzanak.

Ne értsetek félre; szeretem a hozeneket. Megvan a maguk elbűvülő kulturájuk és hagyományaik. A hozenek viccesen őrültek és szerethetők. De időnként kicsit túlságosan is őrültek.

Megdöbbentem, hogy senki sem próbálta megkeresni a tolvajokat. Feltételezem, hogy az állandóan szagmászó vimenek mellett Dai-Lo farmerei nem nagyon törődtek azzal, hogy egy-két zsáknyi élelem elvesztése olyan nagy probléma lenne. Az én nézetem szerint viszont, ha a farmerek hagyják, hogy a hozenek elcsenhessenek a terményből, akkor ezek a szőrös gombócok ezt tovább fogják folytatni. A mi élelmünket veszik él, és nem fogok csendben ülni és hagyni, hogy mindent ellopjanak!

Lu azt mondta, hogy a hozeneket legutóbb a Rows északi erdőiben látták, miközben az Éneklő Tavak (Singing Pools) nevű terület felé tartottak. Nem tartott sokáig, hogy rábukkanjak a répa-darabok és eldobott brokkoli fejek által jelzett útra (gondolom még a hozenek is utálják a brokkolit). Követtem a nyomot, egészen a medencéket körülvevő smaragdszínű erdőkig.


 Mindig élvezem meglátogatni a tavakat. Békés környék és tele van varázslattal. Sok időt töltök itt, a vízből kiálló keskeny, fából készült botok tetején egyensúlyozva. Azok az edzések hatalmas élmények, mivel ha beleesel a tóba,  az nem csak azt jelenti, hogy vizes leszel. Ennél még többet rejtenek ezek a vizek.

Tudjátok, az évek során mindenfajta állat meghalt már a tavakban, és szellemeik egyesültek az elvarázsolt vizekkel. Ha vizes leszel... BUMM! A következő pillanatban már úgy ugrálsz, mint egy béka, vagy úgy totyogsz a dagonyában, mint egy teknős. Van egy tó, amely bűzös borzok szellemeivel van keveredve! Miután elmúlik a varázs, még utána is napokig fogsz bűzleni!               

Miközben további nyomokat kerestem a helyszínen, megfigyeltem a botról botra ugráló kölyköket, akiket egy Strongbo nevű pandaren irányított. Ő egy elég megtermett, zord pandaren, aki éveken át volt a tanárom. Aranyszíve van, de körülbelül annyira vicces, mint egy vödörnyi egyhetes halcsali. Mindig csak azt hajtogatja, hogy ne csináld ezt, ne csináld azt!... akárcsak az apám. Ők a totális ellentétei Chen bácsikámnak.

Strongbo észrevett, miközben a medencék mögött sétáltam, és elég csúnya szemmel nézett rám. Valószínűleg arra gondolt, hogy rosszban sántikálok (természetesen igaza volt). Szerencsére túlságosan lefoglalta a kölykök tanítása, hogy foglalkozhasson velem.
Végül megtaláltam a tolvaj hozeneket, egészen pontosan ötöt belőlük. A bűzös borzas tó partján voltak, és egymást lökösgették bele a vízbe. Valahányszor valamelyikük beleesett és hamarosan átváltozott, a többiek huhogva fel-alá ugráltak, mintha csak kettőt-egy-áráért akció lett volna a Ki-Han Sörgyárban.

A rizs- és zöldséges zsákok maradékát egy közeli dombon láttam meg, egy fa mögé betuszakolva. A hozenek túlságosan el voltak foglalva a játékukkal, így soha nem vettek volna észre, ahogy csendben közeledtem a rejtekhelyükhöz, hogy jobban megnézzem az ellopott élelmet. Egyre közelebb kúsztam a fához, amíg csak egy karnyújtásnyira voltam az élelemtől, amikor... két borzas hozen baba ugrott elő a zsákok mögül!


Nem gondoltam volna, hogy egy család a tolvaj banda. Azért vehették el a holmit, hogy megetethessék a kicsinyeiket, ezért nem tudtam magam rávenni, hogy visszavegyem tőlük az élelmet. De attól még egy aprócska bosszút akartam magamnak. Ezért az egyik ellopott tököt a medence közelében lévő hozenek közé hajította, majd beszaladtam az erdőbe. Az ezt követő hatalmas csobbanásból arra következtettem, hogy legalább párat közülük ledöntöttem, habár az, hogy borzzá változtattam őket, talán jobb illatúvá teszi őket, mint amilyenek eredetileg. 

Nos, elérkezett az idő, hogy végre szembenézzek félelmeimmel. Összeszedtem a szükséges holmikat Dai-Loban, majd a Pei-Wu Rengeteg felé indultam, ami a legveszélyesebb és legtiltottabb része az egész Kóbor Szigetnek!                                         

2012. szeptember 6., csütörtök

Hét kérdése - A Horda jövőbeli vezetője

Látszik, hogy most fejeztem be a Tides of War könyvet, ugye? Amúgy mint Christie Golden könyveit, ezt is csak ajánlani tudom, egyszerűen vannak benne olyan jól megírt jelenetek, hogy többszöri végigolvasás után is a hideg futkosott rajtam (egy ilyen fejezetet szerintem le is fogok fordítani, hogy nektek is megmutassam). Mindenesetre Garrosh elindult a végzete felé, ahogyan azt már a Blizzard bejelentette, és a következő kiegészítőre már biztos, hogy nem ő lesz a Horda vezetője? És ha nem ő, akkor ki? 
Ti kit látnátok a Horda élén, ki az, aki képes lenne összefogni őket? Tippeljünk most, aztán visszanézhetjük, hogy kik és hányan találták el!

Ki lesz a Horda vezére Garrosh után?

Baine Bloodhoof, a taurenek vezetője. 

Valahogy mindig benne van az emberben, hogy a Horda vezetője csak és kizárólag ork lehet. De miért? Mert eddig mindig így volt? És ha most ez változna? Az orkoknál ugyanis én jelenleg nem látok senkit, akiben meg lenne a potenciál, hogy vezesse a teljes Hordát. Akiket mindenki tisztel, Saurfang vagy Eitrigg, túl öreg már ehhez. Thrall nem fog visszatérni, ez világosan kiderül.
A Horda nemcsak orkokból áll. Taurenek, trollok, goblinok, a forsakenek és a blood elfek, valamint majd a jövőben egy pandaren csoport is a tagja. Az ifjú Baine fiatal kora ellenére már megmutatta, hogy érettebb és bölcsebb tud lenni, mint Garrosh. És - bár ez spoiler is lehet - nagyon jó kapcsolatot ápol Vol'jinnal, de a forsakenek és a blood elfek is hallgatnak hívó szavára. Emellett az Alliance egyik fontos jövőbeli személyével, Anduinnal is jó kapcsolatban van. Szóval én őrá szavaznék. És ti?

2012. szeptember 5., szerda

Li Li útinaplója - 2. rész

Második bejegyzés: Hajnali dilemma


A Kóbor Sziget körüli utazásom a Derengő Völgyben (Dawning Valley) folytatódik!
Követtem a Shu által létrehozott vízfoltot a térség füves dombjain és erdőcskéin át. A kis fickó mindig egy lépéssel előttem haladt, de nem törődtem vele. Az évnek ebben a szakaszában a völgy gyönyörű volt, tele lenyűgöző növényekkel és állatokkal, mint a borostyánlevelű kópék (amberleaf scamp) vagy a furfangos erdei tündérek, akik imádnak csínyeket elkövetni és bajt okozni. Mindig is szerettem őket. De a kedvencem a szigetnek ezen a részén a ragyogó vörös puzhu fák. Van valami mágikus bennük. A szirmaik hónapokig megtartják a színüket akkor is, ha leszedted őket.
A Történetjárók azt mondják, hogy Liu Lang ültette el a különböző facsemetéket és magokat szerte a szigeten hosszú éveken át. Vajon ez azt jelenti, hogy hasonló fajta növények és virágok találhatók Pandarián is? Ha így van, akkor talán ők is gyógyszernek és a fesztiválok dekorációjának használják a phuzu-szirmokat, akárcsak mi.
 
Akárhogyan is, de nyomát vesztettem Shu vizének valahol Wu-Song Faluban, a Derengő Völgytől északra. Hogy még rosszabb legyen a dolog, a településen senki sem vette észre! Hogy lehet nem észrevenni egy élő vízfoltot, amint keresztül táncol az utcákon? Bár azt hiszem, nem igazán hibáztathatom a lakókat. Lefoglalta őket a mindennapi munkájuk és a harcművészet gyakorlása. A sziget legjobb szerzetesei (monk) közül többen is Wu-Songban születtek és nőttek fel, részben azért, mert közel van a Shang Wi Gyakorlóterephez.
A gyakorlóterep keletre található a falutól, egy magas domb tetején. Egész nap visszhangzik a völgy az edzőbábuknak csapódó puszta öklök és fegyverek hangjától. Ahogy a terep felé tartottam, kettő pandarenbe botlottam, akik a legbölcsebbek közé tartoznak: Éneklőfelhő Aysaba (Aysa Cloudsinger), aki a Tushui módszer mestere és Tüzesmancsú Ji-be (Ji Firepaw), aki a Huojin módszer mestere.
Mindkét filozófia meglehetősen népszerű, de eléggé elkülönülnek egymástól. A Tushui mindenekelőtt azt tanítja, hogy a jót kell védeni. Csak egy helyes út van az életben, és mindig azt kell követni. Ugyanakkor a Huojin a szenvedélyről és a közvetlen cselekedetekről szól. Ennek az iskolának a hívei abban hisznek, hogy amíg a nagyobb jóért cselekednek, azt, hogy ezt a célt hogyan érik el, rugalmasan kezelhetik.
Mint a Vándorlók Útjának követője, nem hagyhattam ki azt a ritka alkalmat, hogy Aysát és Jit kérdésekkel bombázzam, ezért megkérdeztem tőlük, hogy mit kellene tennem ahhoz, hogy megtaláljam a vízfoltot.
- Ülj, figyelj és várj, ifjú pandaren – mondta Aysa. - Shu egy ősi lény, és nem fog mindig válaszolni a hívásodra. Ha a vize meg szeretne találni téged, akkor meg fog. A kellő időben.
Ji megközelítése egy kicsit eltért.
- Csak akkor találhatod meg a vizet, ha elég alapos vagy, kicsit Stromstout. Nézz át minden fát és folyómedret. Ne hagyj egy követ se felfordítatlanul!
Végül mindkét módszert kipróbáltam. Először letelepedtem Fu Tavacskájánál, amely egy csendes rész a gyakorlótereptől délre. Ott ültem és mediáltam, számomra úgy tűnt, hogy órákig, de Shu vize egyszer sem bukkant fel. Aztán megfogadtam Ji tanácsát és felástam minden bokrot, amit találtam. Végül rájöttem, hogy ez az egész meglehetősen céltalan. Az én küldetésem a felfedezés. Ha Shunak volt valami oka rá, hogy idevezetett engem, talán az lehetett, hogy segítsen nekem megtenni az első lépést utazásom során.
Miközben visszafelé tartottam az Öt Hajnal Templomához, az utamat egy kordé vezetője, egy Lun nevű pandaren és az ő nagy jakja keresztezte. Épp akkor szállított ki egy kis ellátmányt a templomhoz és készen állt arra, hogy visszatérjen a Dai-Lo Gazdaságba. A szigetnek az a része éppen olyan jónak tűnt, hogy a következő állomásom legyen, mint bármelyik más. Sikerült rábeszélnem Lunt, hogy vigyen el a kordéján.
 De olyan érzésem volt, hogy Lunnak rossz kedve volt. Meglehetősen savanyú képet vágott, mintha beleharapott volna egy édes piros-babos zsemlébe, amit valaki avas jaksajttal töltött meg. (Ez megtörtént velem). Egy sor kérdés után kihúztam belőle az igazat: hozen-tolvajok fosztották ki az élelmiszerraktárait! (A hozen egy majomszerű lény – Gitta)
Persze együttéreztem Lunnal, de hogy őszinte legyek, eléggé izgatott voltam. Dai-Lo felfedezése egy dolog, de kinyomozni egy hozen-tolvajlást úgy hangzott, mintha egy álmom vált volna valóra.
Utazásom következő állomása jó kis kalandnak ígérkezett!

Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek: Li Li és Chen vezetéknevének, a Stormstoutnak a fordításával gondban vagyok. A Stout ugyanis egy bizonyos sötét maláta sört jelent, amelyet még karamellizálnak is, a Storm pedig vihar, lárma, zűrzavar. A Viharsör nem igazán adja nekem vissza a lényeget, ezért hagytam egyelőre eredetiben. Ha esetleg vannak köztetek kreatívak, akinek eszükbe jut valami frappáns név, légyszi, írjátok meg! Előre is köszi!

2012. szeptember 2., vasárnap

Li Li útinaplója - 1. rész

Az élet egy kaland.

Ezt írta nekem egyszer Chen bácsi a levelében.  Ez egy bölcs tanács, de a papusom, Chon Po nem így gondolja. Azt mondja, hogy túl sok időt töltök azzal, hogy a kinti világról álmodozom, és így nem veszem észre a Kóbor Sziget csodáit és szépségét. Nem is tévedhetne nagyobbat – hiszen én igazán szeretem a szülőföldemet.


Ez a célja ennek a naplónak. Rájöttem, hogyha valaha is olyan nagy felfedező szeretnék lenni, mint Chen bácsi, akkor el kell kezdenem megírni a saját kalandjaimat úgy, ahogyan ő tette. És miért ne kezdhetném ezt itthon? Talán az én könyvem is a Nagy Könyvtárban fog kerülni, Chen bácsi vaskos kötetei közé rejtve. És ami még jobb , talán egy nap Viharváradból, Orgrimmarból és más távoli földekről származó népek fogják olvasni és megismerik belőle az én fajtámat, a kultúránkat és azt, hogy mi teszi ezt a helyet annyira nagyszerűvé!

Először is: hadd mutatkozzam be. A Nagy Teknősön, Shen-zin Sun születtem, amit Kóbor Szigetként (Wandering Isle) is ismernek. Manapság a pandarenek többsége csak ül a fenekén és ugyanazokat a régi történeteket meséli, de ez nem volt mindig így. Az őseinknek a vérükben volt a kaland. Számukra minden egyes nap a szigeten egy újabb esély volt arra, hogy új dolgokat láthassanak és új történetek születhessenek!
Ahogy már írtam, Chen bácsi továbbra is őrzi ezt a tradíciót valahol a nagyvilágban, de nem ő az egyetlen. Az Utazók Ösvénye engem is hív, méghozzá az otthonomban, és eljött az idő, hogy végre válaszoljak rá!

A nevem Li Li Stormstout és ez a Kóbor Sziget.



Első bejegyzés: Vissza az alapokhoz

Elhatároztam, hogy az otthonomat a Vándorlók Útját használva fedezem fel, ami egy olyan filozófia, amelyről Chen bácsi sokat írt a könyveiben. Ez alapvetően azt jelenti, hogy az utad során egyszerre csak egy lépést tegyél, vizsgálj meg mindent magad körül, beszélgess mindenkivel, akivel találkozol és szívj magadba minden információt.

Kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy utazásomat Shen-zin Su körül ott kezdem, ahol legelőször megismertem a sziget történetét: a Felkelő Hajnal Hídjánál (Dawning Span). Ez a hatalmas kőhíd a sziget közepéhez közel lévő hatalmas sziklák között nyúlik el. A híd tetejéről beláthatod a délen elterülő egész smaragdszínű Pei-Wu Erdőt. Igazán lélegzetelállító látvány!

De én nem a kilátásért mentem oda. Egy apró osztályterembe tartottam, amelyet a híd alatt építettek. Itt ismeri meg a legtöbb kölyök az első pandaren felfedező Liu Lang történetét (habár én Chen bácsi egyik leveléből hallottam róla először). A meghitt, falak nélküli szoba tömve volt kíváncsi apró kölykökkel, akiknek pár Történetjáró (Lorewalker) mesélte el Liu Lang történetét. Én is leültem, lehunytam a szemem, és megpróbáltam elképzelni, hogy első alkalommal hallgatom a mesét.

Liu Lang történetét hallgatva úgy éreztem, hogy bármi lehetséges! Átitatva a történettel a hídon át az Öt Hajnal Templomához (Temple of Five Dawns) mentem, amely egy csillámló torony a sziget szívében. A hatalmas épületbe lépni olyan, mintha egy teljesen más világba csöppennél. A mennyezetről eső csordogál; lágy szellő rángatta a ruhámat; és habár kint csípős volt az idő, bent olyan meleg volt, mint egy napfényes nyári napon.


A Történetjárók azt mondják, hogy ahogy Shen-zin Su is egyre nagyobbra növekedett, úgy nőtt a templom is, mintha az épület is része lenne a Nagy Teknősnek. Ez egy megszentelt hely, nem véletlenül. A templom az otthona a föld négy ősi szellemének: Shu-nak (víz), Wugou-nak (föld), Huo-nak (tűz) és Dafeng-nek (levegő). Ameddig ők itt békében és biztonságban vannak, addig az időjárás nyugodt marad és az évszakok úgy váltakoznak, ahogy kell.

A templom tele van bölcs mondásokkal és igazi ritkaságokkal, de ami engem a legjobban érdekelt, az Liu Lang szobra az első emeleten. Ahogy ránéztem, arra sok nagyszerű dologra gondoltam, amit véghezvitt. Igazán merésznek kellett lenni, hogy mindezeket megtegye! A kaland minden lépésénél követte, még otthon is.

Amikor távoztam, Shang Xi mesterbe ütköztem. Ő egy fontos ember ezen a részem, egy nemes és bátor pandaren, aki egyformán segíti a fiatalokat és az időseket. El sem tudom mondani, hogy hányszor keveredtem bajba Shangnál, de mindig nagyon megbocsátó volt (kivéve azt a napot, amikor az elátkozott tavakból származó bűzös vízzel forraltam a teáját). Mindegy, most jó hangulatban volt, úgyhogy feltettem neki néhány kérdést, amelyek régóta foglalkoztattak: Mit tenne ma Liu Lang, ha még mindig élne? Hol találna kalandot a szigeten?

- Miért nem kérdezed meg tőle? – válaszolt Xi mester a szoborra mutatva. Erre nem is gondoltam, ezért adtam neki egy esélyt. Igazán nem vártam választ. De mégis kaptam!


Shu szelleme kihallgathatott minket. A kis fickó felugrott Liu Lang vállára és egy csomó vízzel befröcskölte a talajt. Egy pillanattal később a pocsolya mozogni kezdett. A templom bejárata felé kezdett csúszni, mintha élne, aztán lecsordult a templomon kívüli hosszú Hajnali Lépcsőn (Dawning stair).

Olyan gyorsan követtem, amennyire csak tudtam, amíg el nem értem a templomtól északra lévő széles völgyet. Soha nem kérdeztem meg a vizet, hogy merre megyünk; elrontotta volna a meglepetést. Chenhez hasonlóan, egyszerre én is egy lépést tettem az utamon!

2012. augusztus 29., szerda

Hét kérdése - Kedvenc kaszt

Kérdezni is régen kérdeztem már bármit is, szóval a blogon lévő 100.(!) bejegyzés legyen egy kérdés.
A kérdés talán nem annyira kapcsolódik a lore-hoz, mint az eddigiek, de talán a személyiségünknek egy kis szeletét mutatja meg. Mindenesetre a Warcraft világában mi magunk is számtalan karakter bőrébe bújhatunk. Nemcsak azt választhatjuk meg, hogy milyen fajjal játszunk, hanem azt is, hogy mi legyen a fő "foglalkozásunk", vagy inkább harci módunk.  
Lehetünk harcosak, gyógyítók, ravaszok, álnokok, erősek, segítők. Itt most nem arra gondolok, hogy szerinted melyik kaszt a legjobb játéktechnikai szempontból, hanem arra, hogy melyik az a kaszt, amelyikkel a legkönnyebben tudsz azonosulni.

Szóval melyik a kedvenc kasztod?

Az én kedvenc kasztom a druida. Amikor először választhattam saját karaktert (mert a férjem megengedte), akkor egy éjelf hölgy druidám lett, akit Deirdának (ejtsd: Dírda) hívtak. Nagyon élveztem vele játszani, szerettem, mikor átváltozhattam más állatok bőrébe, imádtam cicaként lopakodni, gepárdként szálguldani. És szerettem, hogy tudtam vele gyógyítani, ami mindig fontos volt számomra, és igazán azt éreztem közel magamhoz. Kifejezetten szerettem Moonglade-be menni vele, és úgy éreztem, hogy a tauren druidákkal is összetartok, mindig örültem, ha olyannal is találkoztam (őt soha nem is bántottam).

A másik kaszt, amit szeretek, szintén gyógyító kaszt, a papok, ezzel játszottam a legtöbbet, mivel egy vérelf papnő, Venjalea volt az, akivel 85-ös szintig eljutottam. Nála nagyon megtetszett, ahogy a papok az árnyékot használva pusztító erővé változnak, ugyanakkor mégis gyógyítóak eredendően.