Emberek sokszínű tömege vette
körül a Hősök Völgyén áthúzódó hídon álló hatalmas szobrokat. A tömeg vad
ujjongással feledkezett bele a varázslók mágikus tűzijátékába, miközben a
robbanások visszaverődtek a város falairól.
Takácsok, kovácsok, szakácsok, árusok
és katonák álltak egymásnak vállvetve a hídon lefelé az Aranylak felé vezető úton,
egészen, amíg a szem ellátott. Mindenki csodálatosan érezte magát,
belefeledkezve a látványosságba.
De az emelvényen, a
Tisztelet-küldöttség tagjai már nem voltak ilyen jókedvűek. Wrynn királynak
kellett volna következnie, de sehol nem találták! Jaina és Mathias Shaw aggódó
pillantásokat váltottak egymással, miközben Afrasiabi tábornagy a pódiumról
integetett a tömegnek. A tábornagyot érte ugyanis a megtiszteltetés, hogy
felvezethesse ma Wrynn király beszédét. De ahogy a tűzijáték a végéhez közeledett
és Viharvárad királya továbbra sem volt látható, az ünnepség rendje felborult,
és Afrasiabi nem szerette, ha a dolgok rendje felborult.
A tábornagy megfordult és felmordult:
- A fene egye meg! Merre van?
Az emelvényen mindenki a vállát
vonogatta, és Afrasiabi gyorsan rámosolygott a hallgatóságra, majd bizalmasan
összehajolt a küldöttekkel és állami vezetőkkel. A küldöttség maga is
megosztott volt, minden lehetőségen és eshetőségen összevitatkoztak. Néhány
nemes szerette volna, ha az ünnepség tovább folytatódik királlyal vagy király
nélkül. Mások ragaszkodtak hozzá, hogy megvárják a vezetőjüket, akármennyi
időbe is telik.
A mindig taktikus Jonathan
tábornoknak persze volt egy kompromisszumos terve.
- Tábornagy, javaslom, kezdjen
elterelő hadműveletbe. Színleljen és blöfföljön. Tartsa a frontot, amíg mi
megkeressük a királyt. – Jaina és Mathias egyetértően bólogattak.
A tábornagynak ez az új stratégia
még kevésbé tetszett. – Tábornok, én a király seregeinek vezetője vagyok, nem
holmi cirkuszi mutatványos. – Haragosan rápillantott a többiekre, de csak
kétségbeesett arcokat látott, amelyek mind azért könyörögtek neki, hogy tegye
ezt meg a csapat kedvéért.
- De nem készültem semmivel! –
tiltakozott tovább.
- Rögtönözzön. Terelje el a
figyelmüket. Szórakoztassa őket – hangzottak kórusban a válaszok.
A tömeg idegesen zúgolódni
kezdett mögötte, és végül Afrasiabi nagyot sóhajtva beadta a derekát. A szája
alatt mormolva az összegyűlt csődület felé fordult: - Átkozott gnóm és póni
legyek, ha….
Viharvárad főparancsnoka olyan
mosolyt erőltetett magára, amely még a ruháját díszítő kitüntetések csillogásán
is túltett, és elkezdte a tömeget az egyik kedvenc témájával untatni – a gőzgépes
ostromtaktika lenyűgöző és minden nüanszra kiterjedő törtélemével.
* * *
Varian Wrynn úgy mozgott, mint
egy szél-elementál, minden irányba ugrott és fordult, miközben kétségbeesetten
mindenáron megvédeni a fiát. Egyik pillanatban még bal felé sújtott, kardja
széles mozdulataival hárítva vissza a támadókat, a következőben egy másik
csoportot igyekezett feltartóztatni, akik az ellenkező oldalról támadták
Anduint, miközben szilaj kardja, Shalamayne halál pontosan sújtott le az
ellenségre.
Hátukat továbbra is a kőfalnak
vetették, így próbálva visszaverni a támadókat, de a legjobb szándékuk ellenére
sem tudott sem a király, sem a herceg utat nyitni a varázsló felé. A háttérben
a mágus jól láthatóan meg kívánt valamit idézni Viharváradba, és az általa
nyitott portál percről percre nagyobb lett.
Varian hárította az egyik támadó
fejszéjét, majd a gyilkos fegyverét a karjával együtt vágta le pengeéles
kardjával. Varian előrelépett, hogy továbbra is támadjon, de valahányszor
közeledett a varázsló felé, a támadók, kihasználva Varian aggodalmát fia iránt,
a fiú felé közeledtek. Hamarosan világ lett a király számára, hogy a gyilkosok
csak addig kötik le a figyelmét, amíg azt a valamit át nem hozzák a portálon,
habár el sem bírta képzelni, mi lehet az.
Varian gyors pillantást vetett a
fiára, és büszkeség töltötte el. A herceg bátran állta a sarat, és egyik
nyílvesszőt a másik után eresztette a támadókra. Több orgyilkosból is tollas
végű vesszők álltak ki, de még így is csak három hullott el. Sötét mágia vette
őket körül.
Anduin gyorsan félrehajolt egy
feléje dobott tőr elől, amely így Varian közelébe landolt.
- Védelem veszi őket körül, apám!
Vigyázz rá!
Varian a fia felé fordult.
- Maradj a közelembe. Valahogy el
kell érnünk a varázslót, mielőtt befejezné a munkáját!
Anduin bólintott. – Ketten kihasználhatjuk
a védelmi kártyát! – mondta és felemelte a kezét. Egy imába kezdett, majd
kimondta a bűvös szót: „Pajzs”. Mint egy villám, úgy tükröződött vissza az
égről.
Varian érezte, hogy bizsergés
járja át a tarkóján, ahogy az égi energiapajzs körbevette őket. Farkasszerű
vigyorral pillantott a fiára, aztán megfordult, hogy szembenézzen két
szerencsétlen zsivánnyal, akik rosszkor lettek a rossz helyen.
- Lássuk, hogy vajon ettől is
védve vannak-e! – üvöltött Varian. Előreugrott, magasan fel az égbe, majd
kardjával végzetesen lesújtott.
Shalamayne tüzes gömbje halvány
fénykört hagyott maga után, ahogy a penge kettéhasította a meglepett orgyilkost.
Az élettelen test két, alvadt véres féllé szakadt, de még mielőtt a darabok
elérték volna a földet, Lo’Gosh már a következő áldozatához fordult, meglóbálta
kardját, és ugyanolyan gyorsan végzett vele is. Anduin közben támogatásként
nyílzáport eresztett rájuk, hogy apja szabadon támadhasson.
Viharvárad urai egyként mozogtak,
pengével és nyíllal vágva át magukat a védők során, hogy elérjék a most már
kétségbeesett varázslót. A király és a herceg tökéletes csapatot alkottak,
ahogy Varian vég nélküli brutalitással támadt és Anduin tűhegyes nyilait
sortűzként eresztette oda, ahol a legtöbb kárt okozhatta.
A sötét mágus hamar rájött, hogy
egyre csekélyebb az esélye a sikerre, ezért megduplázta erejét és még több
ibolyaszín energia-hullámot bocsátott a világító területre. Miközben így tett,
valami nagy és félelmetes kezdett kirajzolódni a portál forgó nyílásánál.
* * *
- Nincs az erődben. Mindenhol
leellenőriztem – mondta Jonathan tábornok, miközben még mindig levegő után
kapkodott a sietségtől.
Jaina megdermedve pillantott
Mathiasra.
- Ez nem vall rá. Merre máshol
lenne? És hol van a herceg?
Erre a tábornok még feszültebbé
vált. – A király és a herceg együtt tűntek el? Ez egy katasztrófa!
Shaw megrázta a fejét. – Bővítse
ki a keresést, tábornok. Én mozgósítom az SI:7-et.
- Én ellenőrzöm a kikötőt –
mondta Jaina, majd egy fehér fény villanásával távozott.
Jonathan szintén távozni készült.
- És tábornok – ragadta meg a
karját Shaw, és mélyen a szemébe nézett. – Álljon készen rá, hogy riadót
fújjon. Félek, hogy valami baljós dolog közeleg.
* * *
A király feldühödött farkasként
távolította el egyik támadót a másik után útjából, néha egyszerre többet is.
Szemei vöröslöttek a vérszomjtól, ahogy lassan vágta az útját a varázsló felé. Egy
heves támadás után már csak hárman álltak közöttük.
Anduin gyors és képzett tempóban
helyezte el nyílvesszőit és lőtte ki azokat. A nyílzápor tökéletes pontossággal
találta el az egyik utolsó támadót, mélyen a testbe fúródva. A zsivány azonnal
összeesett. Anduin meglepetten pislogott. Nyilvánvaló volt, hogy a támadók
varázspajzsa elhasználódott, és a mágust túlságosan lefoglalta az, hogy minden
manájával a portálon dolgozzon, ahelyett, hogy a társait védelmezte volna. Az
utolsó két orgyilkos csüggedten nézett a varázslóra, és Varian meglátta a
lehetőséget.
Egy szempillantás alatt előttük
termett, és egyszerre támadt rájuk pengéjével, dühödten szorítva őket hátra.
Meglepetésszerű támadása megbénította őket és, ha csak egy pillanatra is, de
nyitva hagyták az utat a támadásra – de Variannak csak ennyi hiányzott.
A Viharörvény mélyéről jövő
csatakiáltással Varian meglóbálta halálos pengéjét, mely áthatolt a páncélokon
és mindkét orgyilkost egyszerre fegyverezte le, miközben arcukra ráfagyott a
rémült tekintet, ahogy fejük a földre hullott.
Varian megállt és nagyokat
lélegzett, miközben csak egy pár lépés választotta el a varázslótól. A mágus
győzelemittasan villantotta rá sárga fogait.
- Már késő! A végzeted…
De mielőtt a varázsló
befejezhette volna, Varian ismét támadásba lendült kardjával, miközben Anduin
egy halálpontos lövést eresztett meg apja válla felett. Meglepetésükre a
varázsló meg sem próbált védekezni. Figyelmét kizárólag az kötötte le, hogy
befejezze a portál megnyitását az élete árán is, ahogy a nyíl belefúródott a
nyakába, Varian pengéje pedig a mellkasába.
A varázsló holtában is csak
győzedelmesen vigyorgott, hiszen utolsó varázslatát is befejezte, a portál most
már energiától telve vibrált, miközben egy sötét és terjedelmes árny közeledett
át rajta.
- Vissza, Anduin! – kiáltotta Varian.
Vibráló fény kíséretében egy
hatalmas alak lépett át a portálon Viharvárad városába. Anduin rettegve
kapkodta a levegőt, miközben Varian hátralépett, hogy védekező állást vegyen fel.
Előttük a valaha látott legnagyobb sárkányfajzat állt. A nagytestű, félig
sárkány, félig emberszerű szörnyeteget fejétől a farkáig hatalmas lila páncél
védett, rajta az Alkony Pörölye szekta jeleivel, és a páncél az őt védő
varázslatoktól fénylett.
A sárkányfajzat két hatalmas
fejszét húzott elő a háta mögött, majd úgy elbődült, hogy abba beleremegtek a
fák, és Anduinon a hideg futkározott. Varian a szörnyeteg és a fia közé lépett,
majd a válla fölött a hercegre sandított.
- Maradj mögöttem, Anduin, bármi
is történik. Érted? Maradj hátul. Ez a lény… ez a dolog… ez valami más.
A hercegnek még arra sem volt
ideje, hogy bólintson, mielőtt a sárkányfajzat felüvöltött volna, és rátámadott
volna a fiúra.
* * *
- Így a keresztirányú gnomeregani
kurbli eljöttével – búgta a tábornagy, miközben a válla mögé pislantott,
remélve, hogy meglátja végre a királyt -, ezzel az új fogaskerék-szerű láncszemmel,
a nyomásérzékelő gőzgépek most már ötven kőnyi távolságra is képesek voltak
nyilakat lőni, még Jégkorona leghidegebb tájain is.
Afrasiabi tábornagy megállt, arra
várva, hogy a közönség ugyanúgy le lesz nyűgözve ettől a ténytől, mint ő maga.
Viharvárad népe valóban le volt nyűgözve – a teljes döbbenetbe. Valahol
hátulról egy apró tárgy zuhant az emelvényre. A tábornagy megfordult, és
menedék után kutatott.
A város elöljárói magukon kívül
voltak. Valakiből kibukott:
- Valaki csináljon már valamit! Ez egy
katasztrófa! Hol a király?!
A küldöttség egyszerre kezdett
beszélni. Egy ideig suttogva vitatkoztak, aztán megegyezésre jutottak.
Benedictushoz fordultak:
- Úgy döntöttünk, hogy a király
távollétében az érsek úrnak kellene beszélnie.
Benedictus leintette őket: - Nem,
nem. Megtiszteltek vele, de ez nem az én dolgom. Várjuk meg, amíg kiderül, mi
történt a királyunkkal.
A tömeg most már hangosan fújolt
és kiáltozott. Afrasiabi tábornagy lelépett az emelvényről és felháborodva
leült.
- Hm… én csatákat nyerek meg, nem
szíveket!
Egyre növekvő feszültség támadt a
tömegben. Az emberek kezdtek rájönni arra, hogy valami nem stimmel. Először
apró lökésekben lehetett hallani az elégedetlenkedést, amely lassan elérte az emelvényt,
majd egyre hangosabbá vált a tömeg hangja.
- Elveszítjük őket, atyám. Tennie
kell valamit – könyörgött az egyik nemes. – Kérem! Önt szeretik.
Benedictus végignézett a küldöttségen, és végül
beleegyezett.
- Rendben van. Mély és alázatos
tisztelettel fogadom el, hogy szólhatok egy pár szót a mai nap emlékére.
A tömeg megelégedve mormogott,
ahogy Benedictus érsek a pódiumhoz lépett. Megnyugtató alakja betöltötte a
völgyben keletkezett űrt, és a tömeg lassan lenyugodott és elcsendesedett,
miközben lelki vezetőjük szavaira vártak. Az érsek megállt, hogy kiélvezze a
pillanatot, majd felemelte a kezét. Ujjongás támadt, és Benedictus beszélni
kezdett.
