Azerothi Históriák - Stalvan legendája

Az egész azzal kezdődött, hogy a sötétlaki (Darkshire) Madame Eva rossz előérzettől vezérelve kártyát vetett, és maga a Halál tekintett vissza rá asztaláról. Csak egyetlen rejtélyes nevet sikerült kiderítenie: Stalvan nevét.

Sötétlak névjegyzékében valóban szerepelt egy bizonyos Stalvan Mistmantle úr, lakcímének pedig a Holdpataki Iskolaépület (Moonbrook) volt megadva. Azonban Stalvant nem lehetett megtalálni Holdpatakban, mindössze egy öreg katonaláda maradt utána a kísértetjárta iskolában. Mikor megpróbálták kinyitni a ládát, egy elhagyatott szellem támadt rájuk! Hogy ki lehetett a szellem, azt nem tudni… de Madame Eva megérzése bevált: valami nem stimmelt Stalvannal. A katonaláda egy poros régi levelet tartalmazott, ami úgy tűnt, hogy soha nem jutott el a címzetthez.

„Tiszteletreméltó Crillian Igazgatónak,

Volt mesterem, azért írok Önnek, mert talán szeretné tudni, hogy mit tett eddig az Ön tanítványa. Megfogadva a tanácsát, tudásomat és bölcsességemet szeretett Viharváradunk kapuin túli utazásaimmal igyekeztem gyarapítani. Útjaim során számos helyre eljutottam, de úgy döntöttem, hogy Holdpatak bájos városkájában telepedek le. A városkát körülvevő Nyugatvég (Westfall) mezői aratáskor a legszebbek.
Még csak egy pár napja voltam itt, amikor azon kaptam magam, hogy a közeli farmok gyermekeit oktatom. Az órák olyan jól mentek, hogy a város polgármestere megbízott azzal, hogy vezessek egy iskolát, és az új iskolaépület munkálatai már el is kezdődtek! Ezüstfenyvesből (Silverpine) Viharváradba és most Holdpatakba – ki gondolta volna, hogy ilyen sokat fogok látni Azerothból!

Meleg szeretettel,

Stalvan Mistmantle”



Időközben Sötétlakban észrevették, hogy van egy frissebb bejegyzés is a névjegyzékben Stalvanról: az aranyvidéki (Goldshire) Oroszlán Büszkesége Fogadó. A fogadós, Farley még emlékezett Stalvanra: egy viharos éjszakán egy küldött futott be a fogadóba, menedéket kérve. Éjfél körül az ember sikoltozva rohant le a lépcsőkön, sápadt arcán félelem tükröződött. A hálóruháját viselve beleveszett a záporesőbe. Azonban a szobájában felejtett egy levelet, amelyet a viharváradi Csatorna Negyedbe címeztek. Soha nem jött vissza érte.

„Kedves Nemes Úr,

Hírét vettem itt Aranyvidéken, ahol ideiglenesen az Oroszlán Büszkesége Fogadóban lakom, hogy tanítót keres a gyermekei mellé. Köszönhetően néhány szerencsétlen eseménynek a környéken, fel kellett adnom igazgatói állásomat a Holdpataki Iskolában. Kérem, fogadja el jelentkezésemet, hogy vállalom az Ön gyermekei oktatását. Crillian igazgató az Akadémiáról szívesen beszél Önnel a képességeimről, ha szükséges.
Személyesen is felkeresem Önt, ha a téli esőzések elmúltával az utak újra járhatóak lesznek.

Addig is,

Ezüstfenyvesi Stalvan Mistmantle"

A Csatorna gondnoka, Folsom emlékezett a családra. Arra is, hogy az apjának kellett feltakarítania a vért a mészárlás után. A Flintridge-tröszt utolsó pénzalapjait is elosztották már. A család utolsó vagyontárgyait hamarosan elárverezik. A vagyontárgyak között volt egy lezárt láda. Amikor megpróbálták kinyitni, ugyanaz a szellem, aki Holdpatakban is felbukkant, ismét támadott. A ládában rengeteg kacat volt: dohos ékszerek, egy családi portré, néhány vadásztrófea és régi könyv. Az alján, egy kerámiaváza alatt egy összegyűrődött papírdarabra bukkantak, ami egy naplórészletnek tűnt.

„… Giles, a fiú egy kicsit izgágának tűnik, és valószínűleg kihívás lesz tanítani. Ugyanakkor az idősebb leány, Tilloa, kivételesen ügyesnek tűnik. Nem tudom nem észrevenni az ő megkapó szépségét. A nőiességének csúcsán van. Gyanítom, hogy az Úr jövőre ki is fogja házasítani őt. De elkalandoztam. Ezen a héten csatlakozom hozzájuk a Kelet-völgyi Favágó Telep (Eastvale Logging Camp) melletti nyári lakjukban, közel a Vörösgerinc-hegységhez (Redridge Mountains). Remélem, hogy ott majd többet tudok írni."

A Kelet-völgyi Favágó Telepen Haggard marsall emlékezett rá, hogy valóban ismert egy Stalvan nevű figurát, aki erre járt. A szobájában még egy kifakult naplórészletet is őrzött tőle. Ám mielőtt megszerezhették volna a naplórészletet, a szellem ismét lecsapott rájuk!



„… a legkülönösebb és legirányíthatatlanabb érzés. Soha nem éreztem azt, amit ma. Amíg segédkeztem Giles-nek a történelem leckéjében, Tilloa a virágoskertben serénykedett. Néhány perc múlva belépett, és egy skarlátszínű begóniát rakott bele a nyitott tenyerembe, és úgy mosolygott rám, hogy a szívem majd kiugrott a mellkasomból…"

A sötétlaki Skarlát Holló Fogadó tulajdonosa, Smitts olyan ember volt, aki minden helyi történetet ismert. A fogadós éveken át figyelemmel kísérte ennek a Stalvannak a legendáját. Amikor azokat az idelátogató nemeseket megölték, ő maga is együtt nyomozott Haggard marsallal az ügyben. Az általa megtalált dohos részletek bizonyíthatják, hogy az erdőben rejtőzködő őrült ölte meg a nemeseket!

„… biztos vagyok abban, hogy most már ő is ugyanúgy érez irántam. Még a kezemet is megfogta ma reggel. Amikor mosolyog, a szemei fénnyel telnek meg és olyanok lesznek, mint a csillogó gyémántok. Ki nem mondott szavak lógnak közöttünk a levegőben. Őt érzem a szívdobogásomban és a felhevült ereimben.”

„… olyan harag és düh, amiről nem is tudtam, hogy létezik! Hogy merészeli. Ahogy Giles-t tanítottam a számok jelentésére, Tilloa jelent meg előttem egy udvarlóval, kéz a kézben nyilvánosan! Milyen faragatlan fiatalember. Ahelyett, hogy megfelelően bemutatott volna, Tilloa csak annyit mondott: ’Ó, ő a tanítóm, Stalvan bácsi. Nagyon kedves öregember.’ Öreg! Ezekre a szavakra vér szökött az arcomba. Csak egy pár évvel vagyok idősebb, és máris elárul…”

Szürkület-rengeteg (Duskwood) parancsnoka, Althea Ebonlocke egy véráztatta papírdarabot őrizgetett. Amennyiben a kézírások megegyeztek, úgy megtalálták a megoldást egy nagyon régi rejtélyre.



„… a kétségbeesés lefelé húzó spirálja. Először kigúnyolt engem, most meg eljegyezte magát. Ez a kegyetlen perszóna szerelmet tettetett, miközben mindvégig csak bántani akart engem. Egy fekete űr tátong bennem, amely napról-napra csak növekszik. A vér, amit ki fogok ontani, elhalványul a könnyek mellett, amelyeket ejtettem…”

A kézírás megegyezett! Stalvan Mistmantle romlott életet élt. Ártatlanok haltak meg a kezétől. Kétségtelenül számos gaztett elkövetésében volt bűnös. És ekkor Sötétlakot fenyegette, hiszen nem messze a várostól északra lakott. Egyszer és mindenkorra végezni kellett vele! Nehéz küzdelem volt, de győzedelmeskedett a jó a gonosz felett. Szürkület-rengeteg megtisztult a vérszomjától. Halála után Stalvan ujjáról levették családi gyűrűjét, amit Madame Evának adtak, őt pedig a Mistmantle udvarház földjébe temették. Sötétlak biztonságban volt…

… amíg a Kataklizma után egy ismeretlen gilneasi fiatalember nem érkezett a városba: Tobias Mismantle. A fiú elmondta, hogy a bátyját Stalvant keresi. A városlakók azonban nem merték feltárni előtte bátyja bűnös múltját, ezért csak annyit mondtak, hogy meghalt. A fiú tovább erősködött, ezért végül megmondták neki a Stalvantól maradt leveleket és naplórészleteket. Tobias nem akarta elfogadni, hogy a bátyja gyilkos, ezért felkereste Madame Evát, hogy segítsen neki megérteni a miérteket. Madame Eva azonban nem tudott választ adni a fiú kérdésére, de elmondta, hogy kitől kaphat rá választ: Stalvantól.

Tobias az erdőn át a Mistmantle udvarházhoz ment, ahova Stalvan testét eltemették. A családi gyűrű segítségével sikerült is előidéznie bátyját, aki élőholtként jelent meg.

„- A gyűrűm… Ki viseli a családi gyűrűmet… Tilloa, te vagy az? – kérdezte az élőholt.
Tobias előrelépett: - Bátyám!
- Tobias! – kiáltott fel meglepetten Stalvan.
- Mondd, hogy nem igaz – kérlelte Tobias. – Mondd, hogy nem gyilkosként haltál meg.
Stalvan azonban csak nevetett. – Minden igaz, öcsém. Minden egyes szó. Talán kételkedsz benne?


- De miért?! Hogy tehetted?
- Tudod, hogy miért! – válaszolta bátyja. – Biztosan érzed te is a dühöt. Olyan őrült és gonosz düh, amely miatt szét akarsz tépni valakit darabokra… Nem érzed most sem?
Tobias teste ekkor átalakult. Rövid időn belül egy worgen állt az élőholttal szemben.
- Ne… NE! HAGYD ABBA! – kiáltotta Tobias.
A két testvér egymásnak esett. Tobiasnak sikerült legyengült bátyja föl kerekednie. Stalvan utolsó szavaival öccséhez fordult mosolyogva:
- Látod, öcsém… nem vagyunk annyira különbözőek…
És ezzel Stalvan Mistmantle másodjára is meghalt.

Felismerve tettét, Tobias visszaváltozott emberré, és visszafutott Sötétlakba. Talán igazuk volt azoknak, akik távol akarták tartani múltjától. Azonban most új életet kezdett. És hogy ez az élet egy szörnyé, vagy egy emberé lesz, csak rajta múlik.

T&K - A murlocok történelme és kultúrája

Nem igazán szeretem a vizet. Ebben semmi meglepő nincs – végtére is törp vagyok. A víz jó arra, hogy megtisztítsuk magunkat a piszoktól és lehűtsük a kohóból kivett forró fémet. Segít növekedni a gabonának, és még iszok is belőle, ha nincs más. De nem szeretek keresztülutazni rajta – ha megkérdeztek, szerintem, ha a Titánok azt akarták volna, hogy mi törpök hajózzunk, kormánylapátot, árbocot és ehhez hasonlókat szereltek volna ránk, ujjak, talpak és haj helyett. Hajóra szállok, ha muszáj – ha egyik kontinensről a másikra akarok menni, nincs túl sok választásom – de mindig én szállok fel utoljára és szállok le először róla. A Nazjatar körüli vizeken töltött idő semmivel sem kedveltette meg velem jobban ezt az elemet.

Így számomra az a fogalom, hogy víz alá merülés, a vizen átkelés helyett elég kellemetlen. És az az ötlet, hogy néhányan úgy élnek benne, mint a halak – hát ez már önmagában rossz. De a murlocok nem értenek ezzel egyet.

A mai napig emlékszem arra, amikor először láttam murlocot. Természetesen már korábban is hallottam történeteket a hal-emberekről, akik könnyedén lélegeznek a víz alatt is. De annyi furcsa történetet hallottam már – népek, akik repülnek, népek, akik füstté változnak, népek, akik megeszik a saját combjukat és az éjszaka folyamán újranövesztik, és még más különcségeket. A legtöbbje csak kitaláció, vagy túlzás, vagy valamennyire igaz, de semmi érdekes nincs benne, mint az az éhező törzs, amelynek nem volt ennivalója, és így minden tag levágta és megette a saját bal karját, így senki sem irigykedhetett a másikra. Úgy gondoltam, hogy ez is csak olyan, mint a többi. Egy törzs, amely annyira szereti a vizet, hogy minden nap úszik benne – amely már önmagában is természetellenes szerintem -, és valaki halaknak kezdte hívni őket.

Aztán magam is láttam őket. Lent az Elwynni Erdőben (Elwynn Forest) sétálgattam a tóparton, amikor láttam egy halvány fényt megvillanni a vízben. Szinte rögtön eltűnt, de aztán újra láttam, nem egészen negyven lábnyira tőlem. Az egyik kezemmel a biztonság kedvéért hátranyúltam a fejszémhez, de nem gondoltam egyébre, mint valami hajóroncsra, vagy talán egy uszadékfára. Aztán felemelte a fejét a vízfelszínre és rám bámult.

Az első gondolatom az volt, hogy mióta is néznek a halak a víz fölé?, mivel pontosan annak néztek ki. Egy hal. Egy termetes példány fényes, csillogó pikkelyekkel, széles testtel és egy tüskés uszonnyal a tetején. Csak amikor továbbra is közeledett felém és emelkedett ki a vízből, vettem észre, hogy a test alatt még több hús van és egyre jobban szélesedik, és csak akkor jöttem rá, hogy ennek vállai vannak! A „test” valójában a feje volt.

Felegyenesedett, húsz lépésre tőlem, éles lándzsával az egyik kezében és egy hálóval a másikban, és hátradöntötte a fejét. A hang, ami kijött belőle, egy különös gurgulászás, hangos és változó volt, és úgy emelte meg a lándzsáját, mintha el akarná dobni. Tudtam, hogy felvehetném vele a harcot, de mi van, ha még többen állnak lesben a felszín alatt, ahol nem láthatom őket? Így hátraléptem egy kicsit, és amire visszafordultam, már elment.



 

Nem vagyok benne biztos, hogy azóta is elhinnék mindent, amit hallottam róluk. Ó, az emberek boldogan elmesélnek nekem mindent a hal-emberekről, vagy a „gurgulászósokról”, ahogy néha hívják őket. Láttam már murloc vadászokat és hallottam, hogy cápákra és bálnákra horgásznak, és még murloc kereskedőkről is hallottam. Az emberek így tudták meg ennek a fajnak a nevét. De a murlocok nem szeretnek másokkal érintkezni, csak ha muszáj. Mindig nagyon hamar elfordultak előlem. Talán a szakállam teszi.

Mire elértem Északszirtet (Northrend), addigra már sok murlocot láttam, de még mindig nem tudtam róluk túl sokat. Aztán találkoztam egy öreg druidával, akit Mitriusnak hívnak és egy nagyon kedves cimborám, és egy kis sör mellett végigbeszélgettük az éjszakát. Ő az elmúlt két évet Didergőszél Parton (Shiverwind Coast) töltötte, ahol különböző növényeket és tengeri lényeket tanulmányozott, és a táborhelye kevesebb, mint egy napi járásra feküdt egy murloc törzstől. Néhány hónap eltelt, mire eldöntötték, hogy Mitrius nem veszélyes, és kereskedni kezdtek vele, friss halat, hínárt és kagylókat adtak cserébe fáért, ruháért és fűszerekét. Aztán eljutottak oda, hogy meghívták Mitriust az otthonukba. Rendszeres vendég lett belőle, valószínűleg egész Azerothon ő az egyetlen nem-murloc, akit megtűrnek, és többet megtudott róluk, mint bárki más. A legtöbbjét elmesélte nekem, de gyanítom, hogy néhány dolgot magában tartott. Amit mondott, az elég volt ahhoz, hogy meggyőzzön arról, hogy vagy ő a legbolondabb, vagy a legbátrabb személy, akivel valaha találkoztam. Ki más ment volna egyenesen egy ilyen helyre újra és újra, anélkül, hogy attól félne, hogy az lesz az utolsó órája?

Mitrius elmondása alapján a murloc nép sokkal idősebb, mint azt a legtöbben gondolnánk. Sokkal öregebb és sokkal intelligensebb. Általában nem tartjuk őket másnak, mint felegyenesedett halaknak, akik beszélnek pár szót, de Mitrius azt mondja, hogy ugyanolyan okosak, mint mi. Órákat töltenek el minden nap gondolkodással, beszélgetéssel és imádkozással. Az egész kultúrájuk látszólag az imádság és a vallás köré épült. Aztán beszélt nekem a vallásukról is, mielőtt még megállíthattam volna, hogy elég sört igyak meg hozzá. Néhány dolgot még törpöknek sem kéne tudniuk.



 
MURLOC TÖRTÉNELEM
Mitrius azt mondta nekem, hogy a murloc nép sokkal öregebb, mint azt bárki gondolná. A legtöbben azt gondolják, hogy a murlocok csak a legutóbbi évszázad során váltak értelmes, vagy mozgó vagy kétéltű, vagy mindhárom jellegű lénnyé, és emiatt nem láttuk őket előtte soha. Rosszul gondolják.

A sámánjaik olyan botokat hordoznak, amelyekbe körbe apró kagylószilánkok vannak ültetve spirál alakzatban az aljától a tetejéig, és az egyik sámán azt mondta Mitriusnak, hogy akkor ad hozzá egy szilánkot a sámán, amikor az elődjétől átveszi a botot. A szilánkokba pedig életének fontosabb kulcsmomentumait vési fel a sámán. Az a bot, amelyet ez a sámán hordozott, legalább száz szilánkot hordozott és még csak a feléig telt meg. Ez a bot több mint 10.000 évvel ezelőtt készült! Ez azt jelenti, hogy a murlocok már a Kaldoreiek felemelkedése előtt, a Lángoló Légió érkezése előtt, a Kalimdort széttépő Nagy Hasadás előtt léteztek. Talán ők a legöregebb faj Azerothon. És létük nagy része a hullámok alatt, a tekintetünktől távol játszódott. Természetesen amit itt leírtam, annak legnagyobb része Mitrius spekulációja, de ki tudhatna nála többet?

Ha a mesék igazak, akkor miért bukkantak fel a világ összes partján száz évvel ezelőtt a murlocok? Mi hozta fel őket a víz alól, amit szeretnek, a felszínre, amelyet megvetnek? Ötletem sincs. Mitriusnak sincs – valahányszor erre rákérdez, a murlocok elhallgatnak, vagy elfordulnak. Találkoztam azonban egy másik utazóval is, egy Kem nevű bádogossal, aki adott pár lehetőséget.

- Néhány hal-emberrel kereskedtem – mondta Kem egy sör felett –, lándzsavégeket adtam el halért és hínárért cserébe. Látszólag nem nagyon szerették az illatomat, furcsán ráncolták rám az arcukat és grimaszoltak – nem sokkal korábban pár denevérrel harcoltam és az ő szaguk terjedt át rám is. Akárhogy is, az egyik hal-ember összevonta a szemöldökét és otthagyott, de a másik megállította, és suttogott neki valamit arról, hogy „köt minket a kötelességünk”. Nem tudtam, hogy ez mit jelent, de miután az egyezség megköttetett, feléjük nyújtottam a kezemet. Az első elborzadt és hátralépett, de a második elém állt és azt mondta, „ahogy akarod, Legmélyebb Úr”, és a halas mancsát az enyémbe tette.

Más utazók is hasonló történetekről számoltak be. A murlocok utaltak néha az engedelmességre, szolgálatra, parancsra és más dolgok is azt sugallják, hogy nem szabad akaratukból, hanem parancsra jöttek a szárazföldre. De ki parancsolta? Mivel minden nagyhatalmú vízi élőlényt imádnak, akárki lehet. Azonban nagyerejűnek kell lennie, és elég egyértelműen kellett, hogy kifejezze akaratát ahhoz, hogy ennyi murloc elhagyja a biztonságos vizeket és egy életen keresztül szenvedjen a szárazföldön.

A murlocok kétéltű humanoidok. Ugyanolyan könnyen lélegeznek a víz alatt, mint a szárazföldön és bár tudnak járni, gyorsabb és kényelmesebb számukra az úszás. A murlocok nem szeretnek a víz felett lenni – a levegőt túl száraznak tartják, a sétálást pedig túl kényelmetlennek, lassúnak és kissé fárasztónak. Ennek ellenére mégis a szárazföldön maradnak, és a településeiket tenger- és tópartokra építik minden kontinensen.


MURLOCOK KULTÚRÁJA
 
A murlocok hite

A vallás fontos szerepet játszik a murloc társadalom életében. Nem vagyok benne biztos, hogy mit is lehetne a vallásuknak hívni – többistenhitű talán, vagy animista, esetleg sámánisztikus. Mitrius olyan különös szertartásokról beszélt nekem, amelyekben a tengerrel és annak erőivel kommunikálnak. Meg van róla győződve, hogy a murlocok imádják a vizet és az abban lévő erőteljes egyéneket. A vallásuk elég rugalmas ahhoz, hogy bármilyen új vízi élőlényt, akivel találkoznak, belefoglalják a hitükbe, és boldogan adnak vagy vesznek el élőlényeket a vallásból ahhoz, hogy megfeleltessék a jelen eseményeinek. Így lehet az, hogy egy naga tengeri boszorkányt az imáikba foglalnak mindaddig, amíg egy csapat cápa meg nem öli, amikor is a tengeri boszorkányt elhagyják, azonban a cápákat hozzáadják az imáikhoz. Az egyetlen állandó elem a víz maga, amelyet a murlocok és minden élet anyjának tekintenek.



A murloc társadalom

A murlocok törzsekben élnek, és minden törzsnek saját falva van. Minden törzs elnevezése vagy tagjainak tevékenységét, vagy kinézetét, vagy történelmét tükrözi vissza, mint az „Uszonytvesztett” (Lostfin) vagy a”Kékkopoltyús” (Bluegill) törzs. A törzsek nagyobb klánokba szerveződnek, és a fontosabb eseményeknél egy klán összes törzse összeül és megbeszéli azt. Ugyanakkor az, hogy murlocok egy nagyobb csoportját összehangoltan és egyetértésben irányítsák hosszú időn keresztül, meglehetősen bonyolult feladat.

Minden törzsnek hasonló a felépítése. A vadászokként ismert felnőtt murlocok már bebizonyították, hogy képesek a törzs számára élelmet szerezni. A gyermekeknek próbákat és küldetéseket kell teljesíteniük ahhoz, hogy vadászók legyenek. Ezenkívül éjitetűk (nightcrawler), dagályfutók (tiderunner) és sámánok lehetnek. Az „éjitetű” olyan név, amelyet inkább egy kereskedőnek adnék, mint egy murlocnak. Fogalmam sincs, hogy miért hívják őket így, de néhány murloc a szárazföldön halászik és gyűjtöget a víz helyett. Ezek a murlocok gyorsabbak és jobban lopakodnak társaiknál, és ha már láttál valaha osonó murlocot, akkor tudod, hogy ez mit jelent. Gyanítom, hogy az éjitetűk derítik fel és ellenőrzik az új területeket, mielőtt a törzsük is odamenne.

A dagályfutók kitűnő vadászok. Sokkal tapasztaltabbak társaiknál, és képesek a tengeri lényeket megszelídíteni és őrként, felderítőként, valamint társukként használni.

A sámánok a murloc törzs bölcsei. Nem hiszem, hogy bármikor is vadásznának, vagy csak akkor, amikor a teljes felnőttkort el szeretnék érni. A sámánok kommunikálnak a vízzel (a Mély Anyával) és az ő szeretett gyermekeivel, valamint a törzs szertartásait levezénylik. Abból amit láttam, még primitív mágiát is képesek használni – és néha nem-is-annyira primitívet.

Minden évben egy meghatározott időpontban néhány törzs összegyűlik és információkat gyűjtenek – gyakran az egyik törzs otthonában, de időnként egy semleges területen. A törzsek információkat és egyéb értékeket cserélnek egymással. A sámánok irányítják ezeket a nagy összejöveteleket és a legidősebb sámánt a gyűlés vezetőjének tekintik. Ő osztja ki a különböző feladatokat a fiatal sámánok között, akik aztán más murlocokat jelölnek ki a földi problémák megoldására.

A halaknál elég nehéz megkülönböztetni a hímet a nősténytől. A murlocoknál ugyanez van. Beletelt egy ideig, amíg rájöttem, hogy a fejen és a háton lévő uszony hosszából és alakjából lehet következtetni a nemére, ahogyan az árnyalatból a korára. A murlocok egyenrangúként kezelik a nőt és a férfit, bárki lehet éjitetű, dagályfutó vagy akár sámán. Ez valószínűleg azért van, mert a murlocok tojásokat költenek, és nem szülnek – egy murloc nőstény egyik nap tojást költhet, a következő nap már képes is újra vadászni. A tojásokat vízbe helyezik a part mentén, a falu közelében és rendszeresen felügyelni kell őket, de bárki a gondjukat viselheti. Látszólag a törzs tagjai közösen vigyáznak az összes tojásra, és az ivadékokra, amikor kikelnek. Mitrius elmondta, hogy majdnem egy évig tart, mire egy murloc csecsemő képes a levegőt belélegezni és csatlakozhat a faluban a törzs többi tagjához.

Ritkán, de van néhány murloc, aki túlságosan tehetséges és független ahhoz, hogy a törzsi rendszerben maradjon, így ők elhagyják a falujukat, hogy máshol boldoguljanak. A legtöbbjük barbár harcos, de van köztük zsivány és felderítő is. Csak egy tucat gyógyító hagyta el eddig a murloc társadalmat, és még ennél is kevesebb arcanista. A murloc rúnamesterek nem ismertek.


A murloc mentalitás
A murlocok egyszerű lényeknek tűnnek, amikor először találkozol velük. Ez szerintem azért van, mert csak a kereskedelem miatt mennek más településre, vagy engednek be bárkit a falujukba. A murlocoknak már kész áruik vannak, és pontosan tudják, hogy mit akarnak érte cserébe. Nem akarnak zsarolást, alkudozást vagy történetmesélést (hacsak nem érdekli őket az az információ). Csak üzletet akarnak és ezzel le is van zárva a téma. A legtöbb ember azt gondolja, hogy ez azt jelenti, hogy ők egyszerűek. De ez csak azt jelenti, hogy összpontosítanak.

Az összpontosítás egy jó szó a murlocokra. Ők nem egy komolytalan nép. Ó, a fiatalok fickándozhatnak, csobbanhatnak és búvárkodhatnak a szórakozás miatt, de az idősebb murlocokat sokkal jobban lefoglalja a túlélés és a szertartások, semhogy ilyen gondatlanok legyenek. Az élet egy murloc faluban bonyolult. A vadászok folyamatosan élelmet gyűjtenek, amiket a gyerekek és az idősek készítenek el, akik emellett tisztán tartják a kunyhókat, összeállítják az árukat és összeszedik a következő szertartáshoz szükséges alapanyagokat. Mitrius azt mondta, hogy még az ünneplések alatt is a legtöbb murloc csak annyit beszél, amennyit feltétlenül szükséges. Szerintem még mindig nem szoktak hozzá ahhoz, hogy a szárazföldön beszéljenek.

Egy murloc számára a csoport túlélése jelent mindent. Először jön a nép, aztán a törzs, aztán az egyén. Megtesznek mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a lehető legtöbben fennmaradjanak, még ha ezalatt egy kisebb csoportot fel is kell áldozniuk. És a túléléshez erőre van szükségük. Ezért imádnak minden vízalapú lényt, akinek elég ereje van. Minden murloc reméli, hogy egyszer ő is ekkora erővel fog rendelkezni, vagy üzletet köt azzal, akinek ekkora ereje van. Senki sem helyteleníti azt a murloc társát, aki elárulja testvérét ilyen erőért cserébe egészen addig, amíg a nép mint egész jól jár az üzlettel.

A murlocok mindenekfelett értékelik az engedelmességet. Az ügyesség és a könyörtelenség szintén fontosak, ahogyan az erő és a vadászó vitézség is. A szellem fontos a sámánok számára, valamint ez különbözteti meg a dagályfutót az egyszerű vadásztól. Az egyéniség és a kreativitás nem érdekli őket, amíg nem segít közvetlenül a törzsnek, vagy a nép egy nagyobb csoportjának a céljaik elérésében. 

Kapcsolatok

A murlocok utálják a többi népet. Nem lehet ezt másként mondani. Vagy legalábbis a szárazföldön lakókat utálják. Láttam már, ahogy inzultátak és megtámadtak embereket, elfeket, törpöket, furbolgokat, gnómokat, goblinokat, tuskarrokat, nagákat, és még Drakkari trollokat is. Érthető, hiszen utálnak a vízfelszín felett élni és a szárazföldi népekkel egyezkedni. Csak akkor nem támadnak meg másokat, amikor szükségük van valamire tőlük (információra vagy árura), és nem ölhetik meg érte, vagy amikor a másik faj tagjai létszámfölényben vannak. Ebbe az utazók is beletartoznak – átutaztam már sértetlenül pár murloc falun, de aztán Mitrius elmondta, hogy hogyan közeledjek feléjük és mit ajánljak fel a biztonságos áthaladásért cserébe. Mások nem voltak ilyen szerencsések, vagy ilyen jólfelszereltek. Természetesen mindez a vízfelszín felett igaz. A víz alatt talán sokkal szívélyesebbek. Valószínűleg elég sokszor mutatnak be áldozatokat, így talán a többi vízi nép kedvezőbb színben látja őket, vagy félnek és távol maradnak tőlük. Gyanítom, hogy amennyire imádnak bárkit, akit erősnek ítélnek meg, ezért megtámadnak bárkit, akit gyengének tartanak. Ez azt jelenti, hogy minden egyénnek és minden népnek erősnek kell bizonyulnia az első találkozáskor, vagy zsákmánnyá válnak.

Megkülönböztető karakterjegyek

A murloc falvak különös, kicsi helyek. Kívülről nézve szörnyűek és szánalmasak, egy csomó durva, sárból és gallyakból készített kunyhó mindenféle mintázat nélkül szétszórva. A kunyhók nem egységesek – nagyjából ugyanaz a méretük és formájuk, de azért nem teljesen és a legtöbb az egyik, vagy másik oldalával besüpped a földbe. A falvaknak nincsen tűzrakó helyük, tiszta sétányaik és nincsenek védve. A kunyhók undorítóak és csúnyák, nincsen rajtuk semmi jellegzetes, kivéve azt a lapos medencét a sámán kunyhója mögött. A legtöbb kunyhó cölöpökön áll, hogy megvédje a dagálytól és az áradástól. Nem tudok ennél csúnyább, visszataszítóbb helyet elképzelni.

Ez csak a külső. A belső fala minden kunyhónak választékosan díszített. Néhány elágazó korallokból áll, míg mások kagyló- és kőmozaikból, megint mások meglepően finom, árnyékolt hínárból készült gobelinekből. A kunyhók általában nyitottak, és kis fából készült pillérek tartják a tetőt. A murlocok a vízben vagy hínárból font gyékényen alszanak, miközben a falon vagy a pilléreken lévő korall-horgokra akasztják fel fegyvereiket és az egyéb tárgyaikat.

A murlocok ritkán dolgoznak fémmel és soha nem nyúlnak a tűzhöz. Kiváló faragók, akik kővel, kagylóval, korallal és fával dolgoznak, csodálatos formákat és lenyűgöző mintákat készítenek belőle. Ezekkel ugyanakkor nem kereskednek, csak kagylóval, vízi növényekkel és más alapanyagokkal. Van egy apró szobrocskám, amit egyszer egy kereskedőtől nyertem el, aki azt mondta, hogy egy különösen jó üzlet után kapta egy murloctól. A történetet nem teljesen hiszem el, de a tárgy valószínűleg murloc eredetű – olyan, amilyet ők készítenének. Egy piranha egy kis darab korallból kifaragva, és annyira élethű, hogy majdnem úgy tűnik, mintha rángatózna, ha ráfújok. Elsőkézből láttam már sámánbotokat, és mindegyik egy-egy darabka művészet, úgy faragva, hogy a sok csont- és kagylólemezkét megtartsa a sok fog, úszóláb és karom, amit a különböző élőlényektől szereztek, akikről remélem, hogy nem mindegyik létezik igazából az óceán felszíne alatt.

Vezetők

-         Shlur: (murloc sámán nő): A Fehér Cápa törzs rangidős sámánja. A Fehér Cápák egy jelentős erő a Valgarde-hoz legközelebbi partszakaszokon, és gyakrabban üzletelnek a szárazföldi népekkel, mint más murloc klánok. Shlur egy idős és ravasz vezető, és még a legbüszkébb dagályfutót is elhallgatja fejuszonyának egyetlen bólintásával.

-         Mimmil: (murloc barbár harcos férfi): A Sötét Rája törzs rangidős dagályfutója. Őt tartják a leghatalmasabb dagályfutónak a vízfelszín felett, és a képességei legendásak. A cápalovagló- és szelídítő képessége csodálnivaló.

-         Yshmeel: (murloc felderítő férfi): a Hasítókarom (Ripfang) törzs éjitetű vezetője. A nagy összejövetelek alatt ő felelős a szárazföldi biztonságért és felderítésért, és közvetlenül a főnökének jelent. Yshmeelről azt mondják, hogy ő az első murloc, aki ugyanolyan kényelmesen érzi magát a szárazföldön, mint a vízben, vagy legalábbis az első, aki mindkét környezetben ugyanolyan gyors, csendes és veszedelmes.

-         Lilki: (murloc sámán nő): a Fehér Cápa törzs egyik fontos sámánja. Habár még fiatal ebben a pozícióban, meglehetősen csodálják bölcsességéért, erejéért és buzgó áldozásaiért. A legtöbb murloc szerint ő lesz Shlur utódja. Néhány azt suttogják, hogy Lilki annyira akarja már ezt a pozíciót, hogy nem biztos, hogy kivárja, amíg a felettese természetes halált hal.

Murloc haderő

Murloc vadászok

A murloc vadászok a legközönségesebb felnőttek a népen belül. Az ő feladatok felkutatni és biztosítani az élelmet a falu többi lakója számára. A vadászok más népekkel kereskedhetnek információért, élelemért vagy más áruért cserébe. Nem szeretnek kint lenni a vízből és fájdalmat okoz nekik, ha nem mártózhatnak meg naponta.

A murloc vadászok a vízből, vagy a vízben szeretnek harcolni, ha lehetséges. A sebességüket és ügyességüket arra használják, hogy körülugrálják az ellenségeiket, nehezékekkel ellátott hálókat dobjanak rájuk és aztán szöges gerelyekkel bökdösnek. A vadászok se nem bátrak, se nem buták, ha egy náluk szemmel láthatólag erősebb ellenféllel kellene szembenézniük, akkor azonnal visszavonulót fújnak.

Murloc éjitetűk (nightcrawlers)

A murloc éjitetűk ennek a népnek a kémjei, felfedezői és orgyilkosai a szárazföldön. Halkabbak és gyorsabbak murloc társaiknál, és alapos szárazföldi kiképzésen esnek át. Új területeket és kereskedelmi gócpontokat derítenek fel, és információkat gyűjtenek a kívánt célpontokról.

A sebességüket és a lopakodásukat arra használják, hogy ahányszor csak lehetséges, lesből támadhassanak. Az első támadásuk alatt nehezékekkel ellátott hálókat dobnak, amelyek remélhetőleg megfékezik a szembenállókat. A harcban a közeli árnyékokba húzódoznak vissza, hogy esetlegesen hátba támadják az ellenséget. Ha a harc már nagyon nem áll a javukra, az éjitetűk visszaszöknek erősítésért.

Murloc dagályfutók (tiderunners)

A murloc dagályfutók a törzs mesterharcosai. Kiváló vadászok, de képzett állatidomárok, és így gyakran van a közelükben egy-két megszelídített tengeri szörnyeteg, hogy segítsen nekik.

A murloc dagályfutók jobban szeretnek a vízből, vagy a vízben támadni. Először a vízi állatkájukat küldik el, hogy gyengítse le az ellenfelet. Aztán rájuk dobják a hálóikat, hogy elfogják őket, majd a távolból gerelyeket hajítanak rájuk. Ha ez nem sikerül, a dagályfutók visszavonulnak, magukkal csábítják az ellenséget, majd további teremtményeket idéznek a maguk megsegítésére.