Történelem
Be kell vallanom, hogy ezek az őrült kis gazemberek jól csinálják, amit
csinálnak. Bár senki se tudja, hogy mi is pontosan az, amit csinálnak.
Vagy, hogy egyáltalán honnan jöttek! Azonban az Alsóbányába (Undermine)
tett kirándulásom során sikerült felfedeznem a valódi történetüket. És
most megosztom veletek.
A
goblinok már régóta köztünk vannak, de eléggé háttérbe húzódtak. Régen a
goblinok voltak Kezan Szigetének őshonos népe, de akkoriban az
intelligenciájuk a mainak csak egy törekéde volt. Akkor az alávaló nép a
dzsungel trollok szolgája volt, és azokban a föld alatti alagutakban
bányászott, ahova a trollok nem szerettek lemenni. Azonban hamarosan a
goblinok kiásták a kaja’mite néven ismert ásványt, amit a Kajaro Hegy
után neveztek el. A trollok nagyra becsülték ezt az ásványt, mivel
voodoo szertartásaik során használták, ezért kényszerítették a
goblinokat, hogy folytassák az ásvány kibányászását. A goblinok
nemsokára észrevették, hogy az ásvány olyan bűbájokat hordoz magában, amit a
trollok nem ismertek fel. Az ásványból egész készleteket halmoztak fel,
hogy erejével a faragatlan tárgyakat megmunkálják Alsóbánya tekervényes
alagútjainak mélyén.
Ugyanakkor
az ásványnak volt egy nem várt mellékhatása is, ha hihetünk a
tudománynak. Nem sokkal azután, hogy összegyűjtötték az ásványokat, a
goblinok intelligenciája megnőtt. Hamarosan kifejlesztették a
technológiájukat, mégha ez csak megmunkálatlan fegyvereket és páncélt
jelentett. A megnövekedett intelligenciájukkal a goblinok ravasszá
váltak, és tervet készítettek, hogy hogyan szabaduljanak meg a
trolloktól. Kis idő alatt Kezan Szigete az uralmuk alá került, és
Alsóbánya lett a fővárosuk (valószínűleg amiatt, mert itt található a
kaja’mite).
A goblinok
villámgyorsan fejlesztették ki a technológiájukat. Ők voltak az elsők
Azerothon, akik gőzgépeket hoztak létre. Ha pontosak a forrásaim, az
akkori technológiájuk valóban figyelemreméltó volt, amelyek mellett még a
törpök munkássága is csak kisgyerekek játékszerének minősült. A
goblinok magukat a technika mesterének mondták, és a szabad piacokon
árulták portrékáikat. Ugyanakkor a kaja’mite ásványokban található erő
véges volt, így hamar megcsappantak a készletek és szükségessé vált a
helyettesítésük.
Aztán
egyszer elfogyott az összes kaja’mite. Kétségbeesésükben a goblinok
szétszóródtak az egész világon, hogy olyan kaja’mite lelőhelyek után
kutassanak, amelyek eddig elkerülték a figyelmüket. Sajnos a következő
pár ezer évben, nagyjából egészen az Első Háború előtt 500 évig, a
goblinok nem találtak további lelőhelyeket, és az intelligenciájuk
csökkenni kezdett. Kaja’mite nélkül, amivel erősíthették volna az
elméjüket, a goblinok képtelenek voltak reprodukálni brilliáns
technológiájukat, vagy akárcsak fenntartani a meglévőket, és munkáik
hamar a ma is ismert nyers és veszélyes szerkezetekké váltak. A világ
elkezdett félni az ingatag gépektől és az eladások jelentősen
megcsappantak.
A
goblinok azonban mindig is szerették a pénzt. Az intelligenciájuk
elvesztésével és technológiájuk lassú visszafejlődésével a goblinok a
kereskedelem felé fordultak. Körülbelül 200 évvel az Első Háború előtt
hajóztak el az első Kereskedő Flották Kezanról a világ felé. Az örök
opportunista goblinok a háborúban látták a legjobb lehetőséget, hogy
aranyat szerezzenek, és kereskedő birodalmukat az Első Háború során
kezdték kiépíteni. A Második Háborúra a goblinok a világ kereskedőinek
tekintették magukat. Aztán a Horda kizárólagos partnerei lettek.
Egyszer
a Horda egyik követe előmerészkedett, és találkozott egy egyszerű
kereskedő herceggel, és arra kérte, hogy a goblinok biztosítsanak az
orkoknak különböző szerkezeteket és technológiákat a zsákmányért és
aranyért cserébe. Kezdetben ez a megállapodás tökéletesnek tűnt. A
goblin kereskedő herceg úgy hitte, hogy az orkok nyerik meg a háborút,
ezért természetesnek találta, hogy a győztes oldalához csatlakozzon.
Valamint a profit megtömte Alsóbánya kincsesládáit és a goblinok
kiterjeszthették a rabszolgapiacukat is.
Azonban
más goblinok nem értettek ezzel egyet, és továbbra is semlegesek
maradtak; így csak ez a kereskedő herceg és az ő alárendeltjei
csatlakoztak a Hordához. Végül a kereskedő herceg felismerte hibáját, és
otthagyta a Hordát, és a goblinok erre a hibájukra emlékezve maradnak
semlegesek napjainkban is. (mint tudjuk, Brann feljegyzései a vanilla WOW idején íródtak).
A goblin nép mint egész ténylegesen is semleges. Egyszerűen
jövedelmezőbb, hogy mindkét oldalnak segítenek a másik ellen. Továbbá
Kalimdor elmondhatatlan kincseket és nyersanyagokat hordoz magában. A
goblinok majd újra felemelkednek, ahogy a kereskedő hercegek hiszik. És
még azt mondják, hogy a törpöknek van arany az agyukon…
Goblin szervezetek
A goblinok számos vállalkozást működtetnek szerte Azerothon. Itt egy pár a legismertebb szervezetek közül.
Alkimisták Egyesülete:Általánosságban
alkímiával, fajok keresztezésével és a tudománnyal foglalkoznak.
Leghatalmasabb teremtényeik a rettegett mumusgoblinok (hobgoblin). Az
Egyesületet Kacagóöntvény (Gigglefont) Főalkimista vezeti.
A Bádogosok Egyesülete:
A gnómokkal és a törpökkel versengve, a Bádogosok Egyesülete
mütyürökkel, fegyverekkel és mechanikai szörnyetegekkel kereskedik. Az
egyesületet Rejtélyeshangú Tek’zik Igazgató (Director Tek’zik
Riddlevox), Az Alsóbányai Bádogos Egyesület művezetője irányítja.
A Kereskedő Koalíció:Az
Alsóbánya kereskedő hercege által vezetett Kereskedő Koalíció felügyeli
legnagyobbrészt a kereskedelmet a világban. Gőzhízelgő (Steamwhiddle)
Kereskedő Herceg a leggazdagabb ismert goblin Azerothon, aki
gyakorlatilag egymaga birtokolja az egész hajózási részleget.
Kereskedő Flották:
A hajóflották (a kereskedők és a katonaiak egyaránt), amelyekkel a
Kereskedő Flották az árukat szállítják egész Azerothon, a kereskedő
hercegek valódi ereje. Minden flottáknak megvan a maga kapitánya, de
Grezzlik Aladmirális (Vice Admiral Grezzlik) felügyeli az összeset.
A Vállalkozók Társasága:
A leghírhedtebb goblin szervezet, a Vállalkozók Társasága erdőket vág
ki és kifosztja a világot természeti erőforrásaiért. Razdunk Mogul, „ a
nem éppen kedves ember” a Vállalkozók Társaságának tulajdonosa és
irányítója.
Goblin rangok
A
látszólag kaotikus természetük ellenére, a goblinok egy szigorúan
szabályozott és működő hierarchiában élnek. A legmagasabbtól a
legalacsonyabbig:
Kereskedő Herceg:
A goblin világ 5 (több vagy kevesebb) irányítójának mind megvan a maga
magánhadserege (vagy hadseregei), Azerothon mindenhol vannak földjeik és
közösen irányítják a Kereskedők Koalícióját.
Mogul:
A kereskedő hercegek jobbkezei, a mogulok vállalkozók: férfiak és nők,
akik különböző vállalkozásokat vezetnek szerte a világban, mint az
erdőkivágás, a bányászat, a fúrás és ehhez hasonlók. Példa rá a
Vállalkozók Társaságából Razdunk Mogul.
Báró: A kereskedő hercegek földjein a bárók az uradalmak és gazdaságok bíráiként járnak el.
Rabszolga-kereskedő:
A rabszolga-kereskedők is olyan gazdag kereskedők, akik nyilvánvalóan
Kezan rabszolga körét irányítják, vagy csak egyszerűen saját személyes
használatukra tartanak számos rabszolgát. Habár a kereskedő hercegek
elnézik ezeket a rabszolga köröket, a rabszolga-kereskedelem elég
csendben zajlik. A goblinok nem szeretnék megsérteni azokat a
vásárlóikat, akik ellenzik ezt a vitatott, de igencsak jövedelmező
üzletágat.
A Kereskedő Flották tisztjei:
Vannak kapitányok, akik egyszerű hajókat irányítanak, de néhányan egy
egész Kereskedő Flottát egy kereskedő herceg keze alatt. Az admirálisok
több Kereskedő Flottát irányítanak. Alkalmanként van, hogy egy kapitány a
maga privát kereskedőhajóját irányítja, de ekkor adót fizet a kereskedő
hercegeknek.
Kereskedő és Árus:
Nehéz igazán rangsorolni a kereskedőket és árusokat, mert van, aki
szegény, mint a templom egere, míg más meglehetősen gazdag, de még a
legszegényebb kereskedők és árusok is bőven a társadalom
középosztályában foglalják el helyüket. A kereskedő hercegek joghatósága
alatt árulják portrékáikat (a saját maguk által készítetteket és az
általában orgazdaságból szerzetteket is). Az árusok bejárják az egész
világot termékeikkel házalva, míg a kereskedők a mogulok és a bárók
részére állítanak fel boltokat. A legalacsonyabb rangú goblinok arra
törekednek, hogy kereskedők, vagy árusok lehessenek.
Polgár és Munkás:
A kereskedők és az árusok alatt helyezkednek el a polgárok és a
munkások, akik gyakran csak egy kicsivel többek a rabszolgáknál. A
goblin nép nagy része, az alsóosztály sok órát dolgozik kevés bérért és
még kevesebb köszönetért. A legtöbben kereskedők vagy kézműves mesterek
szeretnének lenni, és a közép- vagy felsőosztályban szeretnének helyet
foglalni.
Rabszolga:
Ahogy már fentebb említettem, bár a rabszolgaság illegális,
meglehetősen virágzik a goblin társadalomban. A semmilyen jogokkal nem
rendelkező rabszolgákat alkalmazzák a legkeményebb fizikai munkákra,
vagy más nyomorúságos tevékenységekre.
Kultúra
Elsőre azt gondolhatnánk, hogy minden goblin
elmebeteg szörnyszülött. Ugyanakkor igazság szerint egy átlagos goblin
se nem elmebeteg, se nem szörnyszülött; egyszerűen csak egy mohó és
korrupt kicsi zöld lény.
A goblin világ központja Kezan. Erről más helyen beszélek (WOW RPG – Lands of conflicts),
szóval ehelyett fókuszáljunk magukra a goblinokra. Egy átlagos goblin 3
láb magas, 40 font súlyú csúszó-mászó esetlenség és rosszindulatúság
egy inas zöld bőrben. A goblin mohóság olyan messzire terjed, hogy az
egész természetet vagy egy egész fajt elpusztítanának, ha aranyrögöt
csinálhatnának belőle. Ezek az alakok még az édesanyjukat is eladnák, ha
tudnák. Valójában néhányan meg is teszik. A rabszolgaság, bár ugyanúgy
illegális, mint máshol, a goblinok közötti kereskedelemben megengedett,
és a rabszolgatartás, vagy –eladás még rangot is képvisel a
társadalmukban. A kicsi zöld feltörekvőknek aztán vannak idegeik!
Elsőre lehetetlennek tűnik elérni egy goblin
tiszteletét, mivel rejtett cselszövésekkel operálnak. Ugyanakkor
tisztelik mások jólfizetett akcióit vagy manővereit. A fenébe is, az
egyetlen módja annak, hogy valaki kereskedő herceggé váljon az, hogy
túljárj az addigi herceg eszén, amely gyakran a kereskedő herceg vagy az
arra törekvő halálával jár.
A goblinok lehetnek bármilyen kicsi mohó bestiák,
azért van egyfajta humoruk, mégha egy kicsit durva is. A goblinok
imádják a csínyeket és más kópéságokat. Ha valamit sikerül összerakni,
akkor jön egy goblin, aki az egészet újra darabjaira szétzúzza. Ezek a
lények közismertek arról, hogy képesek eszközöket szétszedni és
tökéletesen alkalmazott tréfákat kieszelni. Namármost, én ugyanúgy
szeretem a jó vicceket, mint bárki más, de a goblinok néha túl messzire
mennek a csínyeikkel. Biztos mindannyian hallottatok a goblinról, aki
ajándékot adott egy másik goblinnak, majd a hegyes füléig érő vigyorral
nézte végig, ahogy a csomag felrobban és a másikat súlyosan
megsebesítette. Bár nem minden csínyük halálos, régóta megtanultam, hogy
soha ne fogadjak el egyetlen goblintól se ajándékot.
Az egység és a népakarat valószínűleg minden más nép gondolkodásában az első, de a goblinok számára saját maguk
az elsők. Az egység jó dolog meg minden, de hol van benne az arany?
Így, bár minden goblin egy kereskedő hercegnek dolgozik, emellett saját
magának is dolgozik abban a reményben, hogy egy nap ő is kereskedő
herceg lehet.
A goblinok az aranyat szeretik elsősorban és
leginkább, de a technológia szorosan követi a második helyen. A goblinok
valaha a legmeghatározóbb lények voltak a technikát illetően, de ma már
alig működnek ezek a gépeik. Ez azonban nem akadálya annak, hogy
továbbra is játszanak a technológiával, így a goblinok uralják a romboló
fegyverek piacát. Csak emlékeztetlek arra, hogy azt kapod, amiért
fizetsz.
A goblinok valaha kiváló feltalálók voltak, de ennek
vége. Kétségbeesetten próbálkoznak, hogy lenyűgöző eszközeiket
fenntartsák, de már nem elég okosak ahhoz, hogy minden tekintetben
megtartsák a korábbi szintet. Ma már az improvizációra és a szükségletek
kielégítésére hagyatkoznak, de ez eléggé rendszertelenül válik be. Így,
amikor egy goblin alkot, a folyamat egyhatod részben zsenialitás és
öthatod részben csak kétségbeesett próbálgatás. A legtöbb goblin tárgy
használata öngyilkosságnak tűnik, és ritkán működik rendesen.
GOBLIN ALKÍMIA ÉS A MUMUSGOBLINOK (Hobgoblins)
Ha van valami, amiben a goblinok igazán tehetségesek (és nem a
gőztechnológia, a csínytevés, vagy az alkudozás), az az alkímia. A
vakmerőségük ellenére a goblinok a legjobb alkimisták ezen a bolygón,
bár az Elhagyottak elég hamar felzárkóztak mögéjük. Habár a
robbanóanyagok és lőszerek az elsődlegesek számukra, a goblinok az
alkímia más területein is kísérleteznek. Talán a legsokkolóbbak a ritka
genetikai mutációt előidéző kísérleteik. Kezanban nagyon sok különös és
mutáns lény található, akik a megbukott goblin kísérletekből maradtak
fenn.
Még a saját fajukon is kísérleteztek, létrehozva a
buta, de erős mumusgoblinokat. Nem túl gyakran találkozhatsz a világban
kóborló mumusgoblinokkal. Az alfajnak csaknem az összes tagját Alsóbánya
(Undermine) termeiben őrzik. Olyan nagyok, mint az orkok és úgy néznek
ki, mint valami terjedelmes, lila goblinok. Alkemikusan hozták őket
létre az erejükért és az egyszerűségükért, ezzel együtt fizikailag és
érzelmileg is meglehetősen instabilak lettek. A legtöbb annyira
intelligens, mint egy buta ork, de még ez a szerencsénk. Ugyanakkor
néhány mumusgoblin függetlenségre vágyik és meg akar szökni. Hogy
találkozunk-e a későbbiekben ezekkel a lényekkel, az a jövő zenéje.
GOBLIN BÁDOGOSOK
A goblinok őrült felfedezők, akik a kaotikus, furcsa
és robbanás-központú gondolkodásmódjuk ellenére időnként hasznos
kütyüket készítenek. Ők a legjobb bádogosok, és a gnómokkal versengve a
legjobb eszközöket próbálják létrehozni. Ez a verseny időnként
barátságos, időnként halálos, attól függ, hogy kik vannak érintve benne –
időnként mindkettő.
A goblin bádogosok különböznek gnóm
versenytársaiktól. A goblinok az azonnali elégtételt kedvelik. Addig
dolgoznak egy találmányon, amíg valamilyen módon nem funkcionál, aztán
rátérnek egy másikra. Egészen izgalomba jönnek, ha valamit befejeznek,
még ha ez a „befejezés” azt is jelenti, hogy tíz alkalomból egyszer
működik.
A goblinok előszeretettel viseltetnek a romboló
masinák iránt. Szeretnek dolgokat felrobbantani és darabokra szétszedni.
Ebből következik, hogy a goblinok rakétákat, bombákat, tépőgépeket,
lángszórókat és ehhez hasonló eszközöket készítenek. Még azoknak a
találmányaiknak is, amelyek nem direkt háborús felhasználásra vagy
természeti pusztításra készültek, megvan az a tulajdonságuk, hogy ha
rosszul működnek, azonnal felrobbannak. A korai goblin zeppelinek, bár
elég megbízhatóak voltak, úgy működtek, hogy nyílt lánggal melegítették a
gyúlékony gázt – nem a legbizalomgerjesztőbb kombináció az utasok
számára. Bár a goblin bádogosok sokakat elszórakoztatnak, de csak
bizonyos távolságból; a közel állók szeméből a kétkedés és a félelem
olvasható ki.
A tipikus goblin feltaláló egy bőrsapka és egy kormos
védőszemüveg alól veti ránk őrült vigyorát. Mindenfajta ketyerék lógnak
le a testéről, amelyek legtöbbje törött. Valamit… meglóbál…, hogy
elriassza az ellenfeleit.
Goblin haderő
A goblin haderőt már nézni is ijesztő. A Kereskedő
Flották a legfanatikusabb és legpusztítóbb lényekkel vannak
felszerelkezve. Egy egyszerű halandó csak csodálkozik azon, hogy vajon
miért van szüksége ilyen erőteljes hadseregre egy kereskedő hercegnek,
ha amúgy meg semlegesnek tartja magát. Teljesen eltúlzottnak tetszik.
Az az igazság, hogy ez a haderő egyáltalán nem
túlzott. A Déli Tengereken élők élete kemény, köszönhetően a kalózoktól a
mágikus zsivány bestiákig terjedően mindenhonnan érkező támadásoknak.
Konfliktusok vannak mindenfelé, és egy kereskedő herceg mindig a halál
árnyékában él. A kereskedő hercegek mindennap minden ételt három
különböző lényen tesztelnek le. Csak egy módja van annak, hogy valakiből
kereskedő herceg legyen, és ez az, ha egy másik kereskedő herceget kiüt
a nyeregből. Így, hogy megelőzzék azt, hogy ellenfeleik megszerezzék a
trónjukat és biztosítsák, hogy az üzlet normális mederben folyjon,
minden kereskedő herceg több tucat harcost fogad fel maga mellé. Ez
abszolúte szükséges ahhoz, hogy a goblin világban rendet lehessen
tartani.
A Kereskedő Flották extrém őröket is kívánnak.
Alsóbánya árui az egész világot bejárják, különösen az elhagyott és
ellenséges területeket, hogy aranyat fialjanak. Egyszerűen szólva, a
goblinok a veszélyes helyekre mennek. Erős őrök nélkül nem lenne üzlet,
hanem csak halott kereskedők.
A megjelenésük ellenére a goblinok szigorú rendet tartanak a harcászati formációk és eljárások terén. Csak szervezetlennek tűnnek. A
goblinok intelligensek és a harcban használják az eszüket. Zavard össze
az ellenséget, és akkor megtalálod az ellenség gyenge pontját. Surranj
be a repedésekbe és a belülről nyitott hadsereget forgácsold fel. A
Második Háború számos csatáját azért vesztette el a Szövetség, mert
alábecsülte a goblinok taktikáját.
Nem meglepő, hogy minden goblin haderő a fegyverkezés
technológiájának széles és lenyűgöző arzenálját használja. A
legegyszerűbb tűzfegyverektől a legnagyobb gőzhajtású harci gépekig
minden megtalálható, és a goblin technológia domináns a harctereken. Még
mágiával is nehéz annyi pusztítást és rombolást előidézni, amennyit a
goblin harci gépekkel lehet.
Amikor a goblinok a Második Háborúban harcoltak, a
haderő növelése érdekében három egységet vetettek be. A goblin
zeppelinek magasan a földfelszín felett fésülték át a területet, és
alkalmanként harcosokat is szállítottak. A goblinok emellett időnként
utászként is szolgáltak, akik robbanóanyagokkal űzték ki az ellenséget
az erődjéből. Gyakran maguk a goblinok mentek be robbanószerrel
felszerelkezve, de ennek csak kicsiny haszna volt.
Ezenkívül a háború folyamán a goblinok minden szögből támadtak, főleg tengerről. A Viharfosztogató (Stormreaver)
klán a déli tengereken őshonos óriás tengeri teknősöket fogott el.
Hatásos irányító varázslatokkal lenyugtatták ezeket a vánszorgó
monstrumokat, és vízálló ponyvákkal a hátukon merülő ork hajóknak
használták. A hullámok alá bukva az óriás teknősök addig felderítetlen
ellenséges hajók pozíciójáról tudták tájékoztatni a Hordát. Kizárólag
csak a tornyok, a levegő lényei és más tengeralattjárók tudták őket
észrevenni. Azoknak a merész goblinoknak, akik irányították őket, az
ellenséges hajók elpusztítása volt a feladatuk, amely során veszélyes,
gőzhajtású, erősen gyúlékony folyadékkal töltött kartácsokat lőttek ki,
amelyek még a legerősebb páncélon is áthatoltak.
A Harmadik Háború során a goblinok jó pénzért
bárkinek készítettek pusztító gépeket. A pilóták keveset törődtek az
aktuális háborúval, csak az érdekelte őket, hogy a fizetségükért cserébe
erdőket vágjanak ki. Ugyanakkor, amikor a tettek mezejére került a sor,
a goblin pusztítógépek elég halálosnak bizonyultak. A pilóták
tapasztalatlanságát ellensúlyozta a harci gépek páncélzata és
fegyverzete, amely csakúgy kaszálta az ellenséget. A goblinok jó pénzért
bárki szolgálatába szegődtek, és a pusztító gépek mellett utászokat és
zeppelineket is készítettek a harcra. Még a bádogosok és az alkimisták
is csatlakoztak a harcokhoz, robbanóanyagokat és kémiai fegyvereket
biztosítva a legmagasabb összeget ajánló részére.
TECHNOMÁGUSOK (Techno-mages)
Éveken keresztül megvetéssel néztek egymásra az
arcane mágia használói és a bádogosok. Mindegyik csoport úgy gondolta,
hogy az, ahogy ő manipulálja a világot, a felsőbbrendű. A mágusok
oldalán állt a történelem, praktikusságát és erejét a több mint 10.000
éves múltja mutatja (mind a jó, mind a rossz oldalát). A bádogosok az
újfiúk arroganciájával viselkednek, megmutatva, hogy egy átlagos
embernek is meg lehet adni azt a képességet, hogy az égen repüljön vagy a
tengerbe lebukjon, míg erre mágiával csak a jól képzett mágusok
képesek.
Nem meglepő, hogy egy vállalkozó kedvű mágus kezébe
vett egy csavarhúzót, hogy megnézze, hogy mit tud vele kezdeni. Az az
idő, energia és pénz, amelybe a mágikus dolgok létrehozatala kerül
összeadva azzal az idővel, energiával és pénzzel, amelybe a technikai
dolgok létrehozatala kerül, meglehetősen kivitelezhetetlenné teszi, hogy
egy elkészült technikai tárgyat varázstárggyá alakítsanak át. Néhányan
megteszik természetesen, de őket pazarlóknak és különcöknek tartják.
A technomágusokat ez a probléma hívta életre.
Ahelyett, hogy a találmányaikat puszta tárgyaknak tekintették volna,
elkezdték őket saját maguk kiterjesztésének tekinteni, és időlegesen a
saját akaratukkal is felruházták ezeket a tárgyakat. Ahogy ezt egyre
gyakrabban tették meg a harcok során, néhányak számára egyre értékesebb
harcosoknak bizonyultak. Mások számára csak idiótáknak.
A technomágusok megítélése elég vegyes, mivel mind a
bádogosok, mind a mágusok a saját tiszteletteljes és tiszta életstílusuk
perverziójának tekintik ezt a kasztot. Ugyanakkor senki sem tagadhatja,
hogy borzasztó erővel rendelkeznek. A technomágusok meglehetősen
elszigeteltek, mivel kevés van belőlük és mind a technológia, mind a
mágia elutasítja őket. Ők ugyanakkor tudásszomjuk csillapítása
érdekében, amikor csak tehetik, felkeresnek bádogosokat és mágusokat,
hogy új dolgokat tanuljanak tőlük. És ha a bádogost, vagy a mágust pedig
a technomágia érdekli, annál jobb! Bár hozzászoktak a gúnyolódáshoz,
azért a technomágusok élete nem egyszerű.